Harc-ban állók: Eckhardt Tibor és a magyar progresszív emigráció
A Napi Történelmi Forrás hasábjain régebben már esett szó a kisgazda párt egykori elnökéről, Eckhardt Tiborról, aki a második világháború alatt az USA-ban szervezett (a budapesti vezetés tudtával) magyarbarát lobbicsoportot, amelynek tevékenysége a progresszív magyar emigráció köreit, valamint a csehszlovák emigráns kormányt zavarta leginkább. Az Egyesült Államok vezetőségét ostromló csoportok közül végül – a második világháborút tekintve – azok győztek, akik Eckhardt Tibort próbálták ellehetetleníteni. Ennek a küzdelemnek volt egyik orgánuma a Harc című hetilap, amelyben a progresszív emigráció felvázolta saját jövőképét Magyarország számára, amely eltért a kisgazda politikus elképzeléseitől, ezek (valamint múltja) miatt többször cikkekben támadták őt magát, valamint a hozzá közel állókat is.
A cikk a Napi Történelmi Forrás és az Arcanum Digitális Tudománytár együttműködésében készült
Eckhardt ismert személyiség volt az USA-ban a magyarok között, amely egyrészt annak köszönhető, hogy korábban járt már az Egyesült Államokban, másrészt pedig annak, hogy emigrációjának megkezdése után nekilátott mozgalma talpra állításához. Erről az Eckhardt előtt az Újvilágba érkező Faludy György is számot ad Pokolbéli víg napjaim című művében:
Eckhardt Tibor, a Kisgazdapárt volt vezére, tulajdon bevallása szerint Horthy Miklós megbízásából jött az Államokba, azért, hogy Roosevelt elnök támogatását megszerezze Horthy uralmának fenntartásához abban az esetben, ha Hitler elvesztené a háborút. Vámbéry, noha ezt a tervet nem találta rokonszenvesnek, összeült Eckhardttal, és pártja különállása mellett szövetséget ajánlott néki. Ezt Eckhardt visszautasította. Nem kis csodálkozásunkra rövidest értesültünk róla, hogy Eckhardt jó barátokat szerzett Washingtonban, az amerikai magyarság jobb- és szélsőjobboldalát maga mellé állította, és az emigráció vezérének tekinti magát. Mindez még hagyján; de rövidest majdhogy ultimátumot kaptunk Sumner Welles külügyi államtitkártól: csatlakozzunk Eckhardt mozgalmához. Ha nem, és tovább bontjuk az amerikai magyarság egységét, koncentrációs táborba zárat bennünket, mint a japán állampolgárokat.[1]
Hogy Faludy, vagy éppen Vámbéry Rusztem, az USA-beli progresszív magyar emigráció egyik vezéralakja, nem kerültek internálótáborba, az a washingtoni belügyminisztériumnak volt köszönhető:
Fényes Laci bácsi már be is szerezte valamennyiünk számára az internáló táborokban elengedhetetlenül szükséges paprikás szalonnát, mikor megérkezett Ickes belügyminiszter üzenete: a két minisztérium hadilábon áll egymással – ne féljünk, amíg ő a belügyminiszter, bennünket nem fognak le. Rövid idő múlva ejtették Eckhardtot, minden indoklás nélkül.[2]
A költő meglehetősen szemérmesen, röviden szól arról, hogy miként dobták az amerikai kormányzat részéről Eckhardtot, egyáltalán nem említve, hogy ebben neki is volt szerepe, mivel annak a Harc című folyóiratnak volt a munkatársa (később szerkesztője), amely többször felszólalt Eckhardt ellen. A hetilap az Egyesült Államokban élő magyar progresszív emigránsok médiumaként működött, amit Faludy György „bátor és jó” lapnak nevez írásában. A cikkek szellemiségéről már bővebben ad számot idézett művében:
Egy cseh-horvát-magyar-osztrák-román-rutén-szerb-szlovák-szlovén együttműködés, vámunió, majd a konföderáció szükségességét hirdettük. Az osztrákok mellett leginkább a csehek hajlottak szavunkra: Beneš miniszterelnök és Jan Masaryk külügyminiszter nemegyszer nyilatkozott a Harcnak; Masaryk cikkeket is írt nékünk, melyekben egy jövendő, demokratikus Magyarországgal való együttműködést ígért, sőt javunkra való határkiigazítást is helyeselt, minthogy a bécsi döntést sem ők, sem mi nem ismertük el. […] Azt még nem tudtam, hogy a szövetséges nagyhatalmak mellett a csehszlovák-magyar együttműködés gondolata éppen Beneš és Masaryk magatartásán hiúsult meg.[3]
A visszaemlékezés műfaji sajátossága, hogy a szerző korábbi egyes korábban történt eseményekre esetlegesen másként tekinthet vissza, mint ahogyan azok megtörténtek (dacára annak, hogy ebben az esetben Faludy György önreflektív módon ír arról, hogy később csalódott a a csehszlovák emigráció vezetőinek üresnek bizonyuló ígéreteiben). A Harcban ugyanakkor 1944. augusztus 5-én Schulz Ignác, a csehszlovák parlament alsóházának korábbi szociáldemokrata képviselője kijelenti:
Mi igenis támadni fogjuk a kormányzót, aki végromlásba vitte az országot, a kormányt, és a közállapotokat és ezen keresztül védeni és segíteni fogjuk a magyar népet, ha ezért Benes-szolgák, ál-magyarok vagyunk a magyarországi Hitler-szolgák és amerikai kiszolgálóik szemében, ám legyen![4]
Schulz szóhasználatának, kirohanásának megvolt a maga oka. Cikkében Sztójay Döme egy korábbi, 1944. május 21-én elhangzott rádióbeszédére reagált, amelyben a magyar kormányfő az amerikai magyarsághoz szólt. A miniszterelnök alábbi szavai miatt dönthetett úgy, hogy tollat vagy írógépet ragad:
A magyarság küzdelme azt kívánja tőletek, hogy vértezzétek fel magatokat a Benes szolgálatában álló álmagyar propaganda rágalmaival szemben, amelyek ócsárolják és becsmérlik Magyarország Kormányzóját, a magyar kormányt, a magyar közállapotokat és ezen keresztül mindazt, ami magyar.[5]
Cikkében Schulz a teljes beszéd tartalmát így összegzi: „harc a bolsevizmus ellen. A zsidók eltávolítása a magyar közéletből. A Benest szolgáló ál-magyar propagandarágalmai.” Nem állt meg a rövid összefoglalónál, hanem kifejtette: a magyarság nem azonos a budapesti vezetéssel, és hozzátette, hogy Sztójay USA-beli „szócsövei,” az Amerikai Magyar Népszava és az Amerikai Magyar Szövetség „különböző háborús akadályok miatt–mégsem tehetnek eleget annak a felhívásnak, hogy az amerikai célkitűzéseket nyíltan támadják.”[6]
Az Amerikai Magyar Szövetség jó viszonyt ápolt Eckhardt Független Magyarországért Mozgalom nevű szervezetével, ez pedig épp elég indok volt ahhoz, hogy a Harc, illetve más, a progresszív csoporthoz köthető sajtótermékek dehonesztálóan írjanak róluk. Kádár Lynn Katalin, Eckhardt életrajzírója a politikusról írt memoárjában részletesen taglalja, hogy a csehszlovák emigráció miként támogatta a progresszíveket Eckhardttal szemben.[7] Külön kitért arra is, hogy a Vámbéryhez közeli publicisták olyan színben tüntették fel magukat, mint nagy tömegek által támogatott szervezetek tagjait, noha valójában alig találtak követőre.[8] Erről magának a Londonban működő csehszlovák emigráns kormánynak is pontos ismeretei voltak a második világháború alatt.
A csehszlovák külügyminisztérium egy 1944 novemberében készült jelentése az Egyesült Államokbeli magyar szervezetek helyzetét elemezte. A dokumentumból kiderül, hogy az Amerikai Magyar Szövetség nagyjából 500 ezer fős tagsággal bír, ami a helyi magyarság 80%-át teszi ki. Defenzívába szorultak ugyanakkor a Vámbéry-féle csoporttal szemben, noha ők maguk is demokratikus felfogásúak. A jelentés arról szintén beszámol, hogy nincs politikai vezetőjük, de Eckhardttal többen szimpatizálnak a szervezet irányítói közül.[9]
Eckhardt a második világháborút követően nem tért vissza Magyarországra, 1972-ben bekövetkezett haláláig az USA-ban élt. Faludy György 1946 tavaszán tért haza (a budapesti május elsejei felvonulást már a Stefánia úton nézte végig), azonban még az év januárjában a Georgetown Egyetem dékánjának írt levelet, amelyben kérte Hunter Guthrie-t, hogy ne alkalmazza oktatóként Eckhardtot politikai múltja miatt.[10] A költőt a magyarországi kommunista hatalom koholt vádak alapján vetette fogságba, majd 1956-tól ismét külföldön élt. Vámbéry ezt már nem élte meg: az 1944-ben 72 éves jogászprofesszor 1947-1948 között Magyarországot képviselte Washingtonban nagykövetként, azonban lemondott posztjáról a számára nem vállalható hazai politikai változások miatt. Nem sokkal később, október 24-én a New York-i metrón utazva érte a halál.[11]
Az NTF Történész Műhely ingyenesen teszi mindenki számára elérhetővé tudományos eredményeit, ingyenesen bocsátja rendelkezésre ismeretterjesztő cikkeit. A szerkesztés, tördelés és a honlap fenntartása azonban nekünk is pénzbe kerül, kérjük, adományával támogassa ügyünket, hogy a jövőben is elérhetővé tegyük cikkeinket olvasóink számára. Szíves támogatásukat Patreon oldalunkon (link) várjuk.
Jegyzetek:
[1] Faludy György: Pokolbéli víg napjaim. Magyar Világ Kiadó, Budapest, 1998, 162. o.
[2] Uo.
[3] I. m. 161. o.
[4] Harc, 1944. augusztus 5., 1. o.
[5] Pesti Hírlap, 1944. május 24., 3. o.
[6] Harc, 1944. augusztus 5., 1. o.
[7] Kádár Lynn Katalin: Eckhardt Tibor amerikai évei 1941-1972. L’Harmattan, Budapest, 2006, 70-76. o.
[8] I. m. 74. o.
[9] Archiv ministerstva zahraničních věcí, Londýnský archiv, 1939-1945, Diplomatický sbor ZÚ cizí Maďarsko – krabice 185, 27274/44, Magyar szervezetek az Egyesült Államokban, 1944. november 16.
[10] Kádár Lynn Katalin, 230-232. o.
[11] Délamerikai Magyarság, 1948. november 2., 3. o.
Források és felhasznált irodalom:
Archiv ministerstva zahraničních věcí, Londýnský archiv, 1939-1945, Diplomatický sbor ZÚ cizí Maďarsko – krabice 185
Délamerikai Magyarság, 1948. november 2.
Faludy György: Pokolbéli víg napjaim. Magyar Világ Kiadó, Budapest, 1998
Harc, 1944. augusztus 5.
Kádár Lynn Katalin: Eckhardt Tibor amerikai évei 1941-1972. L’Harmattan, Budapest, 2006
Pesti Hírlap, 1944. május 24.
A borítóképen New York látható a távolban a USS North Carolina fedélzetéről fotózva 1941-ben – Forrás: Naval History and Heritage Command, 80-G-K-13501
[…] 1945 decembere közt a Harc című emigráns magyar periodika az Amerikai Egyesült Államokban, amelyről már esett szó a Napi Történelmi Forrás oldalán. A Harc a Demokratikus Magyarok Amerikai Szövetségének lapjaként határozta meg magát, így a […]