Mikulás ünnepség a szocialista időszakban

Tóth Eszter Zsófia

A szocialista időszak Mikulás ünnepségeit talán leginkább a vállalati Mikulás ünnepségekkel lehet jellemezni. Az 1980-as években emlékeim szerint ezek az ünnepségek tömegesek voltak, mármint a vállalatok minden dolgozójának gyermeke egyszerre ünnepelt, a Mikuláscsomagba azonban a kötelező szaloncukor-mogyoró Sport szelet kombón kívül került már egy kis Lego is, ami óriási örömet okozott. A Mikulás inkább dorgáló, mint dicsérő volt ezeken a rendezvényeken.

A cikk a Napi Történelmi Forrás és az Arcanum Digitális Tudománytár együttműködésében készült

A szocialista időszak Mikulás-ünnepségeinek ideológiai hátteréről annyit érdemes mindenképp tudni, hogy a Mikulás elnevezés kevésbé volt szalonképes, mivel Szent Miklós püspökre utalt, ezért szovjet mintára a Télapó volt a hivatalos helyeken inkább ajánlott. Az 1980-as évekre a korszakhoz képest fogyasztóivá vált a Mikulás: nemcsak Mikulás csokoládéfigurát lehetett kapni, hanem ördögöt és krampuszt, sőt virgácsot is. Legkelendőbbek a piros ruhába bújtatott Mikulások voltak, a lila csomagolásúak kevésbé fogytak. Sőt, a nagyáruházak is foglalkoztattak erre az időszakra reklám Mikulásokat is, akik becsalogatták a vevőket a Centrumba vagy a Skálába. Egy gyermek jó esetben akár négy Mikulással is találkozhatott egy Mikulás szezonban:

„Van egy Télapó, aki pénteken jön az oviba. Aztán van egy másik, aki már napok óta ácsorog az áruház előtt. A harmadik Télapóhoz mi megyünk, megígérted. Azt mondtad, hogy ünnepség lesz a vállalatodnál. Még levelet is hoztál, személyesen tőle, amelyben meghív bennünket. Szóval ez három Télapó. A negyedik anyuék cégénél vár bennünket.”[1] 

A Télapó szeretettel köszönti a cipőbolt gyermekeit, 1953 (Hámori Gyula/FORTEPAN,123474)

Nézzük meg részletesebben, hogyan írt a korabeli sajtó ezen alkalmakról. Egy 1977-es beszámoló a Kertészeti Egyetem ünnepségéről:

„Délután Apukával, Anyukával meg a kistestvéremmel szépen felöltöztünk, és elmentünk az Egyetemre, a díszterembe. Ott már állt egy fenyőfa feldíszítve sok csokoládéval, szaloncukorral, meg fenyődíszekkel. Sokan, nagyon sokan gyűltünk össze. Apuka mondta is, nem gondolta mennyi gyerek van ezen az Egyetemen. Nem csak én örültem a sok játszótársnak, szüleim is sok ismerőssel találkoztak, meg sok olyan bácsival, meg nénivel, akiről nem is tudták, hogy itt dolgoznak. Az úgy volt, hogy először bejött a Mikulás bácsi és köszöntötte a gyerekeket. Ezután iskolások bábszínházát játszottak, ami nagyon tetszett. A műsor után a Mikulás minden gyereknek adott egy szép csomagot. Azt hittük, hogy vége van az ünnepségnek, de nem így történt, mert még rajzfilmeket is vetítettek. A szünetekben kimehettünk a színpadhoz, és énekeltünk meg szavaltunk. Én is kimentem a mikrofonhoz, és énekeltem egy Télapó éneket. Apuka meg Anyuka nagyon izgult, hogy ne rontsam el az éneket, de nem történt semmi baj. A vetítés után a Mikulás bácsi nagy örömünkre szétosztotta a fenyőfa díszeit. Sajnos nekem már nem jutott semmi.”[2]  

A vállalati ünnepségeket a szakszervezeti bizottságok szervezték. Műsor csomaggal, műsor csomag nélkül, csak csomag, bábszínházjegy – ezek voltak a legelterjedtebb variációi a Mikulás ünnepségeknek, pénzkeret függvényében.[3] 1984-ben kiránduló Mikulást szervezett Budapesten a Budapesti Természetbarát Szövetség. A vállalkozó szelleműeket dallal fogadták a Moszkva (régebben és ma ismét Széll Kálmán) téren. A Széchenyi-hegyre is felmentek, ahol útközben találkoztak a hegyi Mikulással, aki csomagot osztott. A túra végén repeta alma járt annak a gyermeknek, aki nem dobta el a szaloncukor papírját. A Mikulás még túra közben is nevel, viszont a program ingyenes volt. [4] A Magyar Ifjúság 1986 szilveszteri különkiadásában a Mikulásünnepségek bajairól tudósított: a büfésnő kemény szaloncukrot rakott a gyermekek csomagjaiba, a Mikulás pedig, hiába volt működési engedélye, tudott zenélni, és kért 1500 Ft-ot a műsorárét, pösze volt.[5] A Nőbizottság alkalmanként bohócot és filmvetítést is szervezett a Mikulásünnepségre.[6]

1960. Azért mégis csak otthon az igazi (Nagy Gyula/FORTEPAN, 58377)

A Mikulás ünnepségekre is begyűrűzött az 1980-as évek második felében a gazdasági válság. Ezt a Képes 7 Mikulás-ünnepségekről szóló cikkében is megjelenítette, összehasonlítva a Mikulás ünnepségre invitáló meghívókat.

„Szakszervezeti meghívó Mikulás-ünnepségre (a szokásos sablonszöveg, és „a műsor után könyvet és ajándékcsomagot kapnak dolgozóink gyermekei.”

Egy-két évvel később:

„szeretettel várjuk önt és gyermekét, műsor után mikulási ajándékcsomagot kapnak a gyerekek”.

Mikulás-ünnepségi meghívó, anno 1987.

„… a műsor után csereberevásár, amelyre hozzátok el meg- únt játékaitokat, könyveiteket, lemezeiteket stb. Szakszervezeti Bizottság.”[7]

Meghívó a kőszegi MÁV nevelőotthon Télapóestjére, 1980. (Baráth Endre/FORTEPAN, 45425)

Nagy Katalin írónő azt örökítette egy, hogy egy kisdobos őr hogyan készült a Mikulás ünnepségre, amelyet az öregek otthonába rendeztek (részlet):

„Az őrsünk már régen készül látogatóba az öregek otthonába. Csak még azt nem tudtuk, mit csinálunk majd, ha ott leszünk. Most végre kitaláltuk: Mikulás-ünnepséget rendezünk. Mindenki Mikulás akart lenni persze. De csak Sörös Lajos lehetett, mert a nővére a jelmezkölcsönzőben dolgozik, és kölcsönzött neki megfelelő szerelést. Nagyon tetszett mindenkinek, de leginkább Sörösnek. Már két nappal az ünnepség előtt beöltözött. Azt mondta, ez a főpróba. De nem is próbált semmit. Csak ült az osztályban egész délután hófehér parókában, hatalmas szakállal, hosszú, lógó bajusszal. Mi úgy néztünk ki mellette, mint a kopasztott csirkék. És még irigykedtünk is.

De Sörösnek ez se volt elég. Azt mondta, kell egy krampusz is. Az emeli a Mikulás méltóságát. A fiúknak nem volt kedvük Sörös emeléséhez. Inkább ragasztottuk a kis piros papucsokat. Egy-egy szaloncukrot dugtunk mindegyikbe, ez lesz majd az ajándék. Legyenek a lányok krampuszok! Van már női hajóskapitány, női oroszlán- szelídítő, női békaember… Kriván Kati nyomban vállalkozott krampusznak. Nem hiszem, hogy a mi rábeszélésünk miatt. Tetszik neki a Sörös, inkább azért! Eddig csak Lajosozta, mint mindannyian. Most meg egyre hízeleg neki, hogy így Télapókám, úgy Télapókám.”[8] 

Összességében elmondhatjuk, a szocialista Mikulás-ünnepségek olyanok voltak mint a magyar narancs: kicsit savanyú, de legalább a mienk. Ha nem is volt gazdag a Mikulás-csomag, azért volt, ha nem is volt tökéletes a Télapót alakító férfi vagy fiú, legalább megjelent. Az ünnepségek inkább voltak tömegesek, mint meghittek.


Az NTF Történész Műhely ingyenesen teszi mindenki számára elérhetővé tudományos eredményeit, ingyenesen bocsátja rendelkezésre ismeretterjesztő cikkeit. A szerkesztés, tördelés és a honlap fenntartása azonban nekünk is pénzbe kerül, kérjük, adományával támogassa ügyünket, hogy a jövőben is elérhetővé tegyük cikkeinket olvasóink számára. Szíves támogatásukat Patreon oldalunkon (link) várjuk.


Jegyzetek:

[1] Magyar Hírlap, 1976. december 5. 11.o.
[2] Kertészmérnök, 1977. 1. 11. o.
[3] Magyar Hírlap, 1984. november 25. 4. o.
[4] Nemzeti Sport, 1984. december 7. 9. o.
[5] Magyar Ifjúság, 1986. december 26. 12. o.
[6] Kertészmérnök, 1988. 3. 12. o.
[7] Képes 7, 1987. december 12. 7. o.
[8] Lányok, Asszonyok, 1989. december 32. o.

A nyitóképen: Télapó gyerekekkel és rendőri biztosítással a Rákóczi úton 1967-ben (Magyar Rendőr/FORTEPAN, 65584) 

Facebook Kommentek