Vasárnapi apuka, avagy láthatás a szocialista időszakban

Tóth Eszter Zsófia

A szocialista időszak válópereiben a különélő szülő kapcsolattartásának szabályozására az volt a leggyakoribb, hogy a hétvége egyik napján, többnyire vasárnap találkozott gyermekével. Ezt a jelenséget a korban „vasárnapi apuka”-ságnak nevezték, mert leginkább az édesapákat érintette. Ezen írásomban annak járok utána, hogyan ábrázolta ezt a jelenséget a korabeli sajtó.

A cikk a Napi Történelmi Forrás és az Arcanum Digitális Tudománytár együttműködésében készült

A szocialista időszakban a válás inkább számított kuriózumnak, mint elterjedt konfliktusmegoldási módszernek. Még nem volt virtuális tér, ahol a szomszéd fűje mindig zöldebb alapon, a párkapcsolati konfliktusok megoldása helyett inkább lecserélték partnerüket az emberek. Nem volt lehetőség arra, hogy virtuálisan kipanaszkodja magát a férjre, feleségre a férj egy harmadik félnek. Mint Miskolczi Miklós köteteiből tudjuk, félrelépések, hűtlenségek előfordultak, legtöbbször kollegákkal vagy vállalati üdülőkben. Ha aztán valaki végül elvált, a gyermeke „az elvált szülők gyereke”, „válási árva” és a „csonka család” bélyegekkel szembesült. Pillantsunk rá a válási számadatokra: Magyarországon 1960-ban alig több mint tizenhatezer válást mondtak ki a bíróságok. Tíz év múlva már huszonkétezret, 1983- ban huszonkilencezret, 1984-ben nem egészen huszonnyolcezret . A hatvanas években 100 házasságra 20 válás jutott. A hetvenes években 100 házasságra 25 válás jutott, 1980-ban pedig 35.[1] 

Apa és fia 1960-ban egy Falk Miksa utcai ház körfolyosóján (Szánthó Zoltán/FORTEPAN, 25360) ILLUSZTRÁCIÓ

1979-ben a Népszabadság tanácsokkal szolgált arra vonatkozóan, hova vigye a vasárnapi szülő a gyermeket: vidámparkba, állatkertbe, strandra, táncházba. De a gyereknek leginkább arra van szüksége, hogy egész héten távol levő apjuk, anyjuk odafigyelve beszélgessen velük, és nemcsak az iskoláról. Jelezve, hogy bár máshol él, esetleg új családja van, apának, anyának tekinti magát.[2] A cikk óva intette a vasárnapi szülőt a mindent szabad elvtől, amibe az is belefért, hogy a nagyobb gyerek cigarettázott, este krimit nézett és nem kellett tanulnia. Ezt igazságtalannak tartotta a kosztpénzzel gazdálkodó, mindennapokban rendszert kialakító szülővel szemben. A vasárnapi apukák hátrányos helyzetéről 1983-ban írt Seszták Ágnes: 

„[az anyáé] a lakás, a férfié pedig a húsz- (vagy negyven-) százalékos gyermek- tartási kötelezettség, és a kéthetenkénti vasárnapi láthatás. Az ilyen apa lelkileg teljesen elszigetelődik a gyerektől, nevelésébe és pályaválasztásába nem szólhat bele, pusztán mint vasárnapi apuka és készpénzfizető egyed létezik. Csak kötelességei vannak a gyerekkel szemben, jogai a végtelenségig korlátozottak. A közös lakást elhagyó, gyerektartásra kötelezett férfiak anyagilag igen hátrányos helyzetbe kerülnek, morálisan pedig bizonytalan egzisztenciákká válnak.”[3] 

Nem a válás, hanem a szülők közti ellentét hat negatívan a gyermekre – ezt már az 1980-as éve újságírói is felismerték. Sőt, az apa elidegenítésének okát a gyermektől abban látták, hogy az anya új partnere a válás után nem örül a vasárnapi apának, így az anya inkább próbálja elidegeníteni a gyermeket az édesapjától. Ekkoriban már megkérdőjelezték azt az automatikus gyakorlatot is, hogy válás esetén a gyermeket a bíróság az anyának ítélte legtöbbször.[4] Nézzünk egy 1984-es történetet, a gazdagréti lakótelepre költözőkről, ahol az édesanya Bocskayné volt, a gyerekek vezetékneve pedig Lipcsey. Bár csonka család, írta az újságíró, de jókedvűek. 1969-ben váltak el a szülők, az asszony újra férjhez ment, de az a házassága sem sikerült, így két fiúgyermeket nevelt egyedül. Az édesapjukkal való kapcsolatukról így beszélt az anya:

„Korábban kéthetente találkoztak. A hétvégét nála töltötték. Most már akkor mennek hozzá, amikor akarnak. Norbertnek saját kulcsa van az apja lakásához. Közös megegyezéssel, kulturáltan váltunk, mindketten a gyerekek érdekeit néztük, de hát mégiscsak “vasárnapi apuka” az édesapjuk.”[5] 

Talán nem csak vasárnapi apukák (Semmelweis Egyetem Levéltára/FORTEPAN, 74552)

1987-ben a Családi kör című tévéműsor is témájául választotta a vasárnapi apukaságot. A történet szerint az apa kikészült, mert volt felesége és anyósa próbálták tőle elidegeníteni gyermekét, ezért gyámhatósághoz fordult. A műsor szakértői szerint a gyámhatóság a láthatás megakadályozása esetén pénzbírságot szabhatott ki, de ezt nem szerették, mert a pénzbírságra ítélt szülő így még kevesebbet fordíthatott gyermekére. Bár a törvény lehetőséget nyújtott rá, azt sem pártolták, ha az apa gyermekéért rendőrrel ment, egy ilyen akció konszolidált lakóközösségben feltűnést kelthet, hangsúlyozták. Az újságíró szerint a törvényeket be kell tartani, így az apa menjen rendőrrel is a gyermekért, ha szükséges, bár jobb civil ruhás rendőrt alkalmazni ilyen esetekben.[6] A pénzen, a tartásdíjon is múlt a kapcsolattartás hangulata. Ki mit és mennyiért vesz a gyermeknek, gyakran visszatérő kérdés volt. Köteles-e az anya például nyaralni vinni a gyermeket vagy divatos ruhát vásárolni neki. A vasárnap apuka túlkompenzáló, szeretetért kolduló alakká vált az irodalomban. Úgy tűnik, ritka kivétel Leblanc Győző operaénekes családja, ahol a vasárnapi apukaság nem a problémákat és az elhidegülést hozta:

„Tizenegy éves voltam, az öcsikém pedig négy, amikor a szüléink elváltak. Ám továbbra is jó barátok maradtak — ma is együtt járnak az előadásaimra —, s így a család felbomlása nem okozott bennem nagy törést. Amikor apánk, mint vasárnapi apuka, hétvégeken eljött értünk, gyakorta velünk tartott édesanyám is. Azok a pillanatok, amikor apu fényesre glancolt autójával megállt a ház előtt, annyira megragadtak bennünk, hogy mániánkká vált a szép autó.”[7] 

Család, szép fényes autóval, 1973. (FORTEPAN, 9858)

Ranschburg Jenő 1984-es gondolatai az apaságról jól összegzik, miért is maradt problémás a vasárnapi apukaság az egész szocialista időszakban:

A “vasárnapi apukák” minden második szombaton elviszik a gyereket, s mindent elkövetnek, hogy a hétvége emlékezetes maradjon számára. Süteményekkel tömik, a Vidám Parkba, a Bábszínházba cipelik, majd vasárnap este hazaszállítják a félig már alvó, holtfáradt gyereket. A jog tulajdonképpen lehetővé teszi — csak a joggyakorlat nem él vele jóformán soha —, hogy az elvált, családjától elköltöző szülő részt vehessen gyermeke hétköznapi életében is. Mert gyermekére a szülő csak akkor hathat igazán, ha részt vállal gyermekének a gondjaiban és örömeiben, ha időnként leül vele tanulni, fegyelmezi és megdicséri, ha kell, különórákra hordozza, egyszóval úgy tartja vele a kapcsolatot, mintha most is otthon élne, együtt a családdal.”[8] 


Az NTF Történész Műhely ingyenesen teszi mindenki számára elérhetővé tudományos eredményeit, ingyenesen bocsátja rendelkezésre ismeretterjesztő cikkeit. A szerkesztés, tördelés és a honlap fenntartása azonban nekünk is pénzbe kerül, kérjük, adományával támogassa ügyünket, hogy a jövőben is elérhetővé tegyük cikkeinket olvasóink számára. Szíves támogatásukat Patreon oldalunkon (link) várjuk.


Jegyzetek:

[1] Magyar Ifjúság, 1985. május 3. 11. o., Hajdú-Bihari Napló, 1983. február 9. 13. o.
[2] Népszabadság, 1979. július 22. 18. o.
[3] Hajdú-Bihari Napló, 1983. február 9. 13. o.
[4] Új tükör, 1986. június 8. 19. o., Magyar Ifjúság, 1985. május 3. 11. o.
[5] Pajtás, 1984 május 3. 5. o.
[6] Magyar Hírlap, 1987. november 13. 6. o. 
[7] Heti Pesti Riport, 1993. április 23. 9. o.
[8] Élet és Tudomány, 1984. augusztus 3. 894. o.

A nyitóképen: apák gyerekeikkel, 1975 (Mona/FORTEPAN, Rubinstein Sándor felvétele 78166) ILLUSZTRÁCIÓ

 

Facebook Kommentek