Az utcanevek politikai szerepe
László Andor
Napjainkban lépten-nyomon hallhatunk utcák, terek politikai célú átnevezéséről. Az orosz-ukrán háború kitörése óta Európa-szerte Skóciától a balti államokig, Franciaországtól Lengyelországig neveznek el köztereket a megtámadott országgal való szolidaritás jegyében. Egy több mint 7000 lakosú spanyol falu két hétre egyenesen a nevét változtatta Ukrajnára (emellett 16 utcát kereszteltek át).[1] Időnként az orosz politikusok provokálása érdekében egy-egy város orosz nagykövetségeinek, konzulátusainak utcáit nevezték át (például Albániában, Csehországban, Izlandon, Kanadában, Lengyelországban, Lettországban, Litvániában, Norvégiában, Svédországban).[2] Válaszként Moszkvában az amerikai nagykövetség utcáját keresztelték el a Donyecki Népköztársaságról.[3] Az is megtörtént, hogy Odesszában neveztek el egy utcát Boris Johnson angol miniszterelnökről, aki sokat tett Ukrajna támogatásáért.[4]
Települések már az ókorban kaphatták nevüket személyekről, például Alexandria (Alexandroszról, vagyis Nagy Sándorról), Antiochia (Antiokhoszról, I. Szeleusz Nikatór apjáról), vagy Ceasarea (Octavianus római császárról). Az utcák elnevezése a tiszteletadás formájaként azonban az újkorban terjedt el. 1605-ben Párizs nagyszabású rendezésekor számos esetben az akkori uralkodó dinasztia tagjait, hamarosan pedig további jeles személyiségeket örökítettek meg ilyenformán. Ugyancsak a francia fővárosban vezették be az utcanévtáblákat, amikor 1728-ban a rendőrfőnök előírta azok kifüggesztését a tiszteleti elnevezések esetén.[5]
A francia forradalom idején jelent meg az utcanevek megváltoztatásának gyakorlata. 1791 tavaszán, Mirabeau halálakor javasolták, hogy utcát nevezzenek át róla, valamint Rousseau-ról és Voltaire-ről is. Hamarosan utcák sokaságára várt ugyanez a sors: az összes egykori uralkodóra, a korábbi korszakra utaló nevet kicserélték.[6] Mindez azonnal összekapcsolódott a szobordöntésekkel. 1792-ben például eltávolították XV. Lajos szobrát a róla elnevezett térről, amelyet a Forradalom terének neveztek el. Ugyanitt hamarosan felállították a Szabadság szobrát, és a guillotine-t, amin kivégezték XVI. Lajost is. A forradalom zűrzavara után a megbékélés jeleként 1795-ben a teret Egyetértés-re keresztelték át (Place de la Concorde). Ezzel az utcanévváltozások a szobordöntésekkel együtt a forradalmi szertartások közé kerültek: a propaganda látványos eszközei, amelyek nagy visszhangot keltenek, jelzik a hatalmi viszonyok, a társadalmi, politikai intézmények gyökeres átalakulását.[7] 1848-ban például nem csupán Párizsban, de például Pesten, Zágrábban, Prágában,[8] vagy Bukarestben[9] is neveztek el vagy át köztereket a forradalmi események hatása alatt.
Az utcanevek cseréje kezdettől fogva könnyű és hatékony módja volt a rendszerváltások látványos kinyilvánításának, a nemkívánatosnak, károsnak, szégyenteljesnek vélt hagyományok eltörlésének. Ezzel együtt a hatalmat megszerző politikai rendszer a névtáblákon bemutathatta saját hőseit, értékrendjét, múltképét. Az utcák a mindennapi élet megszokott színterei, így akarva akaratlanul is találkozunk neveikkel. Éppen közönséges voltuk, látszólagos jelentéktelenségük miatt erős az ideológiai szerepük: az „egyszerű” emberek számára is nap mint nap bemutatják a mindenkori hatalom világképét, történelemszemléletét, amit így „természetesnek,” magától értetődőnek fogadnak el. A tiszteleti utcanév a modern politikai kultúra alapvető jellegzetességévé, a városi tér pedig virtuális politikai helyszínné vált.
Ezt a lehetőséget a 19–20. század során fokozatosan mindenütt felismerték. Franciaországban már Napóleon idején (1800-ban) elrendelték az összes 1789 óta megváltoztatott utcanév felülvizsgálatát, azokat a francia hadsereg győzelmeinek helyszíneivel, és tisztek neveivel helyettesítették. Az 1815-ös restauráció alkalmával 50 nevet módosítottak, és az ismét hatalomra került uralkodói család több tagjáról neveztek el utcákat. 1830-ban aztán ezeket is megváltoztatták. X. Károlyt ekkor például Lafayette váltotta a táblákon (róla népszerűsége csúcsán, 1791-ben már neveztek el utcát). A Bordeaux hercegről elnevezett utca pedig a Július 29. nevet kapta, ami az akkori forradalom győzelmének állított emléket, és addig szokatlan módon egy esemény időpontját örökítette meg. A változások a politikai fordulatokkal együtt folytatódtak, a harmadik köztársaság idején (1871 után) már azt is meg kellett állapítsák, hogy a gyakori cserék zavaróak a polgárok, a közigazgatás vagy éppen a kereskedők számára.[10]
A francia mintát sokan követték, a napóleoni háborúkat követően egész Európában megjelentek a tiszteleti utcaelnevezések, a gyarmatosításnak köszönhetően pedig világszerte elterjedtek. Berlinben 1813-ban született királyi rendelet, amely az önkormányzatok mellett a porosz államnak is jogot adott a nevek megállapítására. Elsőként a Napóleon felett aratott győzelmeknek állítottak emléket terek elnevezéseiben (A Brandenburgi Kapu előtt tér például Pariser Platz lett), később porosz tábornokok, az uralkodó dinasztia tagjai, dicsőséges ütközetek helyszínei kerültek fel az utcanévtáblákra. A német egység megvalósulását (1871) követően a nevek a császárság ügyét szolgálták. Szinte minden városban neveztek el utcát Bismarck kancellárról (akit közel 400 emlékmű is megörökített) és Sedanról (a franciák feletti győzelem emlékére). Ezek a birodalmi öntudat jelei is voltak, az általuk megjelenített kultusz fontos szerepet játszott a német nemzetépítésben. Később a nácik, majd azt követően a (nyugati) demokratikus és a (keleti) kommunista rendszerek írták át többé-kevésbé serényen az utcaneveket. A második világháború után már a berlini városi tanács első ülésén téma volt az utcanevek „nácitlanítása”, később akadt olyan év (1951), amikor egyszerre 159-et neveztek át.[11]
Az utcaneveknek és helyneveknek fontos szerepet szántak a nemzeti öntudat kialakításában, erősítésében, a szimbolikus hazaépítésben. A függetlenné lett Görögországban már az 1830-as években görögösítették a török, szláv, olasz helyneveket.[12] A 19. századi magyar példákkal külön cikkben foglalkoztunk. Romániában egyenesen egy történelmi esemény, az ország önállóságát elhozó 1877–78-as balkáni háború kapcsán merült fel az utcák tömeges tiszteleti elnevezése, ami egyben a nemzeti identitás kialakulásának mérföldköve is volt.[13]
Mivel az utcanevek ennyire átpolitizáltak, az éppen uralkodó ideológiához kötődtek, elvesztették kapcsolatukat az általuk jelölt hellyel. Így a rendszerváltások alkalmával könnyen változtathatóak – ilyenkor a helynevek tisztogatására kerülhet sor.[14] Ebben élen jár térségünk. Egy 2004-es kutatás szerint a leghosszabb viszonylag stabil időszak a cseh utcanevek történetében 20 évet tett ki.[15] Belgrádban másfél évszázad alatt 25 jelentős utcanévcserével járó alkalmat számoltak össze, csak 2004–2005-ben körülbelül 400 nevet változtattak meg, akadt olyan utcanév is, amelyet hatszor.[16] A fehérorosz fővárosban, Minszkben pedig az egyik fő útvonalat (ma Függetlenség sugárút) 200 év alatt 13-szor nevezték át![17]
Mivel a tiszteleti utcanevek mindenütt a hatalom szimbolikus megalapozását szolgálták, ezért a politikai ellenállás célpontjává válhattak, az alternatív utcanevek a fennálló rendszerrel szembeni elégedetlenséget mutatták. Például a lengyelországi Łódź lakossága a Sztálingrád ostroma utca helyett a November 11-e utcát használta továbbra is, mivel az utóbbi a független lengyel állam megalakulására emlékeztetett. 1968-ban Prágában Jan Palach egyetemista felgyújtotta magát a szovjet csapatok bevonulása ellen tiltakozva. Hamarosan a Vörös hadsereg katonái téren megjelentek a Jan Palach tér feliratok. Az 1988-ban merénylet áldozatául esett Abu Jihad palesztin vezetőről Náblusz városában neveztek el utcákat – a táblákat a hatóságok azonnal eltávolították, hiszen azok egyben a Ciszjordánia zsidó megszállása elleni tiltakozást is kifejezték.[18]
Többnemzetiségű településeken az utcanevek nyelve és azok sorrendje a táblákon jól kifejezi a helyi viszonyokat, elvárásokat, lehetőségeket. A kétnyelvű táblákon például Odesszában az ukrán jelenik meg felül, Kanada Quebec tartományában a francia, Írországban az ír (bár azt alig beszélik) – ezzel jelzik a hivatalos nyelv elsőbbségét. Finnországban, ha egy település lakosságának 8%-a, vagy legalább 3000 ember beszéli a másik nyelvet, akkor kétnyelvű az önkormányzat, és a többség nyelve (a finn vagy a svéd) jelenik meg felül. Az izraeli Tel Avivban, Haifában és Jeruzsálemben a 20. század során többször váltakozott a hol két-, hol háromnyelvű (angol, arab, héber) feliratok nyelveinek sorrendje.[19]
Sok vegyes lakosságú településen az utcaneveket éppen a többségi nemzet fölényének kinyilvánítására használták. Az 1974-es török inváziót követően Észak-Cipruson nagyszabású átnevezésekre került sor, még régi oszmán helyneveket is megváltoztattak, mert nem tartották őket elég törökösnek.[20] Bosznia-Hercegovinában sok átnevezés történt az 1992–95 közötti háború alatt és után. Szarajevóban a bosnyákok igyekeztek eltörölni a horvátokra és szerbekre emlékeztető utcaneveket, azokat pedig a muszlim lakosságra utaló nevekkel helyettesítették.[21] Mostarban viszont a horvátok jártak el hasonlóan: a város nyugati részében nemzeti tér kialakítására törekedtek, amit viszont a bosnyákok és a szerbek úgy értékeltek, hogy elvették tőlük egykori otthonukat.[22] A romániai magyarság hasonló tapasztalatai és küzdelme a kétnyelvű táblák kihelyezéséért külön cikket érdemelne. Figyelemreméltó a magyar határhoz közeli vegyes lakosságú Pécska esete, ahol úgy vágták át a gordiuszi csomót, hogy számokkal jelölték a település összes utcáját (így nem kellett választani a magyar vagy román személyiségek közül).
Az utcanevek sok helyütt az identitásharc színterei lettek az egyéb helynevekkel és a szobrokkal együtt. Az észak-írországi Londonderry város eredetileg Derry volt, a 17. században került elé az angol fővárosra utaló előtag. Az ír nacionalisták Derrynek hívják, míg az unionisták Londonderrynek. A tiltakozásként lefestett táblákat időnként évekig nem javítják ki.[23] A spanyolországi Baszkföldön hasonló konfliktus támadt például Guernica település nevének helyesírásából.[24] Az Egyesült Államokban egy indiánok által megalázónak tartott nevet viselő hegycsúcsot (az arizonai Squaw Peak-et, ami indián asszonyt jelent) neveztek át az első indián katonanőről, aki bevetés közben vesztette életét. Louisianában már az 1990-es évek elején tiltották az egykori rabszolgatartók neveinek használatát iskolák elnevezésére, így Washington nevét is eltávolították![25] Kanadában az őshonos indiánok szintén egy hegyet neveztek vissza az eredeti nevére, hogy az ne a helyiek földjeit elvevő gyarmati kormányzóra emlékeztessen.[26] Chicagóban 2006-ban a hatóságok visszautasították egy utca átnevezését a Fekete Párducok radikális polgárjogi mozgalom egy 1969-ben ott meggyilkolt vezetőjéről. Ezt követően az aktivisták saját névtáblákat helyezték ki.[27] Később, az úgynevezett BLM mozgalom fellángolása idején több ezer kilométerrel odébb, a skóciai Glasgowban neveztek el utcát az érintett személyről. A közelmúltban London polgármestere létrehozta a Közterek Sokszínűségéért Bizottságot, amely áttekinti a város összes köztéri szobrát és utcanevét. Ehhez kapcsolódva anyagi támogatást nyújtanak azoknak a közösségeknek, amelyek meg akarják változtatni utcaneveiket. Ezzel a város sokszínűségét kívánják előmozdítani, hiszen például nőkről elenyésző számban neveztek el utcákat az angol fővárosban.[28]
A fontos helyszíneken gyakran jelképes neveket alkalmaztak, így Washington sugárútjait az USA államairól nevezték el, ezzel belefoglalták az állam politikai-területi szerkezetét a szövetségi főváros szimbolikus (infra)struktúrájába. Jeruzsálemben a kormánynegyed utcái ószövetségi személyiségekről kapták a nevüket. Ilyen módon a Bibliának a cionista hagyományban játszott legitimáló szerepét kívánták hangsúlyozni, és közvetlen szimbolikus kapcsolatot teremtettek a modern Izrael állam és az ókori zsidó nép története, az ősök öröksége között.[29]
Pesten az egykori Újépület udvarán végezték ki Batthyány Lajos miniszterelnököt, a reformkorban és a szabadságharc utáni megtorlások során itt őriztek, vallattak számos politikai foglyot – így a hatalmas épület az elnyomás jelképévé emelkedett, magyar Bastille-ként is emlegették. Amikor az 1890-es évek közepén lerombolták, a helyén létrejött teret a szabadságról, és több környékbeli utcát aradi vértanúkról kereszteltek el. A csehországi Brnoban a Ferenc József teret ugyancsak Szabadság térnek nevezték át, Prágában a Ferdinánd sugárútból Nemzeti sugárút lett,[30] Romániában sok helyen az 1918-as „nagy egyesülésről” nevezték el a legfontosabb tereket, sugárutakat, sőt számos településnév is őrzi annak emlékét.[31]
A gyarmatosítás nyomán más földrészeken is megjelent a tiszteleti névadás Európából származó szokása. Vietnámban a függetlenség kivívása után a helyiek követték a francia mintát, és saját hírességeik neveit használták fel – ezek az összes utcanév 77%-át tették ki, és hozzájárultak a nemzetépítéshez, a nemzeti öntudat erősítéséhez.[32] Afrikában egyes államok még a nevüket is megváltoztatták. Így lett Zaireből Kongó, Rhodesiából Zimbabwe, vagy Aranypartból Ghána. Ezek a cserék az „igazi”, gyarmatosítás előtti gyökerekhez való visszatérést, az ország vagy a település birtokbavételét jelképezték, az azzal való azonosulásra tett kísérletként értékelhetőek. Ezt tapasztalhatjuk például Nairobiban, az 1963-tól független Kenya fővárosában.[33] Togó először német gyarmat volt, majd az első világháború után a franciák felügyelete alá került. Ekkor a Bismarck, Kaiser és Bréma neveket az utcanévtáblákon felváltotta a Köztársaság, a Győzelem, vagy éppen (a németektől visszaszerzett) Elzász-Lotharingia. Később a függetlenség kivívása, majd egy katonai puccs után sajátos afrikai nevek bevezetésére törekedtek.[34]
Dél-Afrikában az utcák újra- vagy visszanevezése jelképes jóvátételt jelentett az apartheid áldozatainak,[35] ugyanakkor súlyos ellentétekhez is vezetett. Volt, ahol utcai tüntetéseket tartottak,[36] másutt 47 intézmény alakított szövetséget az ügyben (Action Pretoria Street Names) közmeghallgatásokra, sőt tettlegességig fajuló vitákra is sor került. Egy fokvárosi múzeumban az egykori utcanévtáblákat emlékművekként alkalmazták, hiszen kifüggesztve a letűnt korokat jelenítik meg.[37]
Dakarban vagy Pakisztánban viszont sokan nem használták az új neveket, minden bizonnyal megszokták a francia vagy angol uralom alattiakat.[38] Az 1965-ben függetlenné vált Szingapúrban, vagy az 1997-ig angol fennhatóság alatt levő Hong Kongban egyaránt sok brit múltra emlékeztető név maradt változatlan.[39] Malajziában a gazdasági-kereskedelmi érdekek az egykor eltörölt gyarmati angol nevek ismételt megjelenéséhez vezettek.[40]
Irak 2003-as elfoglalása után az amerikaiak átnevezték a korábban Szaddám Huszein nevét viselő repülőteret és Bagdad számos fontos utcáját (például California Street, Virginia Avenue Main Street, South Street). Eközben Bagdad síita lakossága is utcanevek megváltoztatásával igyekezett megszabadulni Szaddám örökségétől, ám ez ellentétekhez vezetett a szunitákkal.[41]
A nemzetközi kapcsolatok is befolyásolhatják az utcaneveket. A hidegháború utolsó szakaszában (1984-ben) Washingtonban az orosz nagykövetség terét Andrej Szaharov Nobel-békedíjas orosz ellenzékiről nevezték el.[42] Ugyanez a tér 2018-ban Borisz Nyemcov orosz ellenzéki nevét vette fel, akit három évvel korábban gyilkoltak meg Moszkvában.[43] Budapesten egy kínai egyetem létesítése elleni tiltakozásként négy IX. kerületi utcát neveztek el 2021-ben.[44] Így érkezünk el 2022 tavaszához, amikor Budapesten a földalatti egyik állomását nevezték át művészek Ukrajnáról.[45] Néhány napja pedig az ukrajnai „orosztalanítás” jegyében a kárpátaljai Huszton és környékén összesen 60 utcanevet változtattak meg, Boris Johnson Lev Tolsztoj helyét vette át.[46]
Az NTF Történész Műhely ingyenesen teszi mindenki számára elérhetővé tudományos eredményeit, ingyenesen bocsátja rendelkezésre ismeretterjesztő cikkeit. A szerkesztés, tördelés és a honlap fenntartása azonban nekünk is pénzbe kerül, kérjük, adományával támogassa ügyünket, hogy a jövőben is elérhetővé tegyük cikkeinket olvasóink számára. Szíves támogatásukat Patreon oldalunkon (link) várjuk.
A nyitóképen ideiglenes utcanévtábla a budapesti Felszabadulás tér (ma Ferenciek tere) 1. falán az 1956-os forradalom idején. Marics Zoltán/FORTEPAN, 131412.
Jegyzetek, felhasznált források:
[1] https://www.reuters.com/world/europe/spanish-village-changes-its-name-ukraine-show-solidarity-2022-04-16/
[2] https://en.wikipedia.org/wiki/List_of_streets_renamed_due_to_the_2022_Russian_invasion_of_Ukraine
[3] https://www.euronews.com/2022/06/22/moscow-renames-us-embassy-street-after-donetsk-separatists
[4] https://www.thetimes.co.uk/article/ukrainians-rename-odesa-road-as-boris-johnson-street-f0cmk0fw3
[5] Jules Cousin, Paul Lacombe: De la nomenclature des rues de Paris. Mémoires de la société l’histoire de Paris et de l’ile-de-France, 26. (1899) 4–5.
[6] Uo. 8–9.
[7] Henri Lefebvre: The Production of Space. Oxford 1991. 54. Maoz Azaryahu: The power of commemorative street names. Environment and Planning D: Society and Space 1996. Vol. 14. 3: 318.
[8] Jaroslav David: Czech Street Names: The Tendencies of Development in Modern Times. In: Die Stadt und ihre Namen. Festkolloquium 20 Jahre Gesellschaft für Namenkunde e. V. 1990–2010. Akten herausgegeben von Dietlind Kremer und Dieter Kremer. Leipzig 2012. 230.
[9] Irina Stănculescu: Apariţia si evoluţia denumirilor de străzi din Bucureşti. In: Materiale de istorie si muzeografie Vol. XIV. Muzeul Municipiului Bucureşti 2000. 150.
[10] Jules Cousin, Paul Lacombe i. m. 9–13.
[11] Maoz Azaryahu: Street Names and Political Identity: The Case of East Berlin. Journal of Contemporary History Vol. 21. No.4 (October 1986) 581–604. Maoz Azaryahu: The power of commemorative street names. Environment and Planning D: Society and Space 1996. Vol. 14. 3: 314.
[12] Rose-Redwood, Reuben, Derek Alderman, and Maoz Azaryahu: Geographies of Toponymic Inscription: New Directions in Critical Place-name Studies. Progress in Human Geography, 34. 2010 (4): 460.
[13] Irina Stănculescu i. m. 157-8.
[14] Maoz Azaryahu: Name-Making as Place-Making. In: Naming, Identity and Tourism. Edited by Luisa Caiazzo, Richard Coates and Maoz Azaryahu. Cambridge Scholars Publishing 2020. 17.
[15] Jaroslav David i. m. 230.
[16] Ljubiša Rajić: Toponyms and the Political and Ethnic Identity in Serbia. In: Names and Identities, Oslo Studies in Language 4(2), 2012. 203–222.
[17] Sergei Basik, Dzmitrij Rahautsou: Toponymic Politics and the Symbolic Landscapes of Minsk, Belarus. Geographia Cassoviensis XIII 2019/2. 113. Sergei Basik: Rethinking the toponymic politics in Belarus in the 20–21 centuries: toward the post-colonial perspective, Journal of Geography, Politics and Society, 10. (2020) 3:12.
[18] Maoz Azaryahu: The power i. m. 315–316.
[19] Maoz Azaryahu: Hebrew, Arabic, and English: The politics of multilingual street signs in Israel. Social & Cultural Geography 13. (2012) 5: 462-5.
[20] N. Kliot, Mansfield Y.: The political landscape of partition. The Case of Cyprus. Political Geography 16. (1997) 6: 495–521.
[21] Guy M. Robinson, Sten Engelstoft, Alma Pobric: Remaking Sarajevo: Bosnian nationalism after the Dayton Accord. Political Geography Vol. 20. (2001) 8: 957–980.
[22] Palmberger, M. (2017). Nationalizing the streetscape: The case of street renaming in Mostar, Bosnia and Herzegovina. In R. Rose-Redwood, D. Alderman, M. Azaryahu (Eds.), The political life of urban streetscapes: naming, politics, and place. 168–184.
[23] Gareth Doherty: Derry/London + Londonderry: Citizenship + public space in Northern Ireland. Projection 6. (2007) 156–164.
[24] Pauliina Raento, Cameron J. Watson: Gernika, Guernica, Guernica? Contested meanings of a Basque place. Political Geography 19 (2000) 707–736.
[25] Rose-Redwood, Reuben, Derek Alderman, and Maoz Azaryahu: Geographies i. m. 464.
[26] Rose-Redwood, Reuben: „Reclaim, Rename, Reoccupy”: Decolonizing Place and the Reclaiming of PKOLS. ACME: An International Journal for Critical Geographies Vol. 15. 2016. No. 1. 187–206.
[27] Grossman, Ron and Avila, Oscar: On West Monroe, Hampton’s name still resonates. Chicago Tribune 2006. mar. 3. https://www.chicagotribune.com/news/ct-xpm-2006-03-03-0603030156-story.html
[28] https://www.timeout.com/london/news/sadiq-khan-launches-25-000-grants-to-change-street-names-in-london-102521
[29] Maoz Azaryahu: The power i. m. 315.
[30] Jaroslav David i. m.
[31] Ovidiu Felecan: Romanian oikonyms and hodonyms mirroring the Great Union of 1918. Mitteilungen der Österreichischen Geographischen Gesellschaft, 162. Jg., S. 495–517.
[32] Phan Thị Diễm Hương & Peter Kang: Contesting National Identities: The Changing Imprints of Street Names in Hồ Chí Minh City (Sài Gòn), Vietnam. 亞太研究論壇第 60: 55–79.
[33] Wanjiru, Melissa Wangui, & Matsubara, Kosuke: Street toponymy and the decolonisation of the urban landscape in post-colonial Nairobi. Journal of Cultural Geography, 34. (2016). 1: 1–23.
[34] Frédéric Giraut: Toponymy of power, power of toponymy? Colonial and contemporary Togolese place renaming. 5th Trends in Toponymy Conference, Bern, 2012.
[35] Natalie Swanepoel: At the crossroads of history. Street names as monuments in the South African cityscape. Image and Text 12. (2012) 85.
[36] https://www.iol.co.za/news/politics/thousands-turn-up-for-march-against-renaming-351040
[37] Natalie Swanepoel i. m.
[38] Yun-Tsui Yeh: “Erased Place Names” and Nation-building: A Case Study of Singaporean Toponyms. In Asia-PacificForum No. 59; Chu, T.-L., Ed.; Research Center for Humanities and Social Sciences, Academia Sinica: Taipei, Taiwan, 2013; pp. 145–146.
[39] Shaun Tyan Gin Lim, Francesco Perono Cacciafoco: Reflections on the Politics of Place (Re)-Naming: Decolonisation, the Collapse of Totalitarian Regimes, and Government Changes. Academia Letters, Article 956. 2021. Shu Qi Tuang, Francesco Perono Cacciafoco: Voices from the Streets: Trends is Naming Practices of Singapore Odonomy. Review of Historical Geography and Toponomastics Vol. 25–26. (2018) 12: 9–30.
Yun-Tsui Yeh: “Erased Place Names” and Nation-building: A Case Study of Singaporean Toponyms. In Asia-PacificForum No. 59; Chu, T.-L., Ed.; Research Center for Humanities and Social Sciences, Academia Sinica: Taipei, Taiwan, 2013; pp. 119–156.
[40] K. W. Tan: Challanges to Nationalism in Language Planning. Street Names in Malaysia. In: Researching Agency in Language Policy and Planning Edited by Gregory Paul Glasgow, Jeremie Bouchard. Routledge New York 2018. 75.
[41] Rose-Redwood, Reuben, Derek Alderman, and Maoz Azaryahu: Geographies i. m. 453–454.
[42] https://www.washingtonpost.com/archive/opinions/1987/03/15/sakharov-plaza/afb0341e-5205-4692-8810-c1ebcbe3197d/
[43] https://www.washingtonpost.com/local/dc-politics/street-signs-outside-russian-embassy-in-washington-now-honor-slain-dissident/2018/02/27/159de03e-1bdd-11e8-b2d9-08e748f892c0_story.html
[44] https://444.hu/2021/09/02/hivatalosak-lettek-a-fudan-ellenes-utcanevek-a-ix-keruletben
[45] https://hvg.hu/elet/20220308_bajza_utcai_metromegallo_atnevezes_ukrajna
[46] https://khust-miskrada.gov.ua/news/vidbulosia-ii-zasidannia-iii-sesii-khusts-koi-mis-koi-rady-viii-sklykannia-foto/