A hagyományos szódapatron tündöklése és bukása

Tóth Eszter Zsófia

2018. január 1-től vonták ki a forgalomból a hagyományos szóda szifonpatront és habpatront, helyette szódavíz készítésére eldobható terméket vezetnek be. Ezen írásomban e termék történetének járok utána, korabeli sajtóforrások alapján. A tízes kiszerelésben árusított patronokat az élelmiszerboltokban lehetett beváltani és a szódásszifonba becsavarva a patront előállítani belőle szódavizet, habszifonnal pedig tejszínhabot. Míg a szódát mindennap használták, a habszifon rendkívülinek, néhol luxusnak számított. Az első autoszifonok még üvegből készültek s acélhálóval védték. Az alumíniumipar fejlődésével vált lehetővé az alumínium szódásszifon kifejlesztése.

A szódapatront 57 éve állították elő változatlan formában. A kezdeti időkben előfordultak gondok a termékkel, főként, ha valaki másodosztályút vett:

„Tegnap másodosztályú szikvízgyáros lettem. Meggondolatlan pillanatomban az egyik illatszerboltban rám sóztak egy másodosztályú szifont. Miért másodosztályú? — kérdeztem az eladót. „Színhibás’’ — felelte magabiztosan. (…) Hazavittem ezt az elmés szerkezetet, a hozzá szükséges szénsavpatronnal, s megkezdtem a szikvízgyártás alapfokú szemináriumát. Beletettem a szifonba a vizet, azután betöltöttem a patront, és lőttem. A szó legszorosabb értelmében, a patron ugyanis nagy durranás közepette kifújta magából a szénsavat.”[1]

Nyári időszakban gyakran hiánycikk volt, így 1960-ban is, ez a hiánygazdaságra jellemző volt.[2] A cseh szifonok népszerűbbek voltak a hazaiaknál, mivel tetszetősebb kivitelűek voltak a hazai termékeknél. A habpatront 1969-től gyártotta a Szénsavtermelő Vállalat Répcelak. Az 1978-as reklám szerint

„A habpatron tejszínhab, különféle gyümölcshabok, turmixitalok készítéséhez kiválóan alkalmas. Jelentős előnye, hogy a habszifonkészülékben és hűvös helyen tárolt készítmények hosszú ideig frissek és felhasználhatók maradnak.”[3]

1978-ban évi 600 millió patront állítottak elő. A szódavíz népszerűségnek titkát abban látták, hogy a

„széndioxiddal dúsított ital kellemes ízű, frissítő hatású, serkenti az emésztést, elősegíti a jó közérzet kialakulását. így érthetően fokozódott a házilag készített szódavíz népszerűsége.”[4]

A háztartásokban az okozhatott konfliktust, hogyha kifogyott a szóda, ki csinálja meg, ugyanis sokkal kellemesebb volt fogyasztani a szódát, mint elkészíteni. Ezt a dilemmát az Ős-Bikini meg is énekelte a Ki csinál szódát című számában, olyanokról, akik mindent azonnal szeretnének, így feltehetően szódát is.

1983-ban amiatt háborogtak a fogyasztók, mert a dobozokból kispórolták az elválasztó kis rekeszeket, így, ha valaki egy patront kivett, kártyavárként dőlt össze a dobozban a többi patron.[5] 1984-ben bevezették az ízpatront citrom, tonik és narancsaromával, ez gyakorlatilag ízesített szódavizet jelentett, de nem lett tartósan népszerű termék.[6] 1986-ban 23 országba szállított patront a répcelaki üzem és 2 millió exportbevétele volt.[7] Előfordult azonban a habpatronnak nem rendeltetésszerű használata is, az úgynevezett patronozás. Voltak olyanok, akik bódulásra használták annak ellenére, hogy rendkívül egészségkárosító következményekkel járt. A habpatronban kéjgáz van, melynek használata a következő módon történhet:

„az élelmiszerüzletekben kapható habpatront belecsavarhatjuk egy szifonba, és onnan belenyomjuk a gázt egy zacskóba. A zacskót arcunk elé fogva megfelelő mennyiségű levegőt mellé adagolva lélegzünk.”[8]

Érdekességképpen egy fokhagymamártás recept, melyet csak habpatronnal lehetett elkészíteni:

„Egy dl tejszínt megmelegítünk — de nem forralunk! sóval, fokhagymával ízesítjük és egy tojás sárgájával elkeverjük. Habszifonkészülékbe töltjük, habpatronnal habot készítünk és áthúzzuk a húsokat. Szelethúsokhoz, szárnyasokhoz ajánljuk.”[9]

A termék kivonása a forgalomból következménye lett a fogyasztási kultúra térnyerésének. Egyrészt az üdítőital-fogyasztás világméretű megnövekedése is döntő tényező volt. Másrészt már nem számít kényelmesnek újra és újra visszaváltani a boltban a patronokat. Azonban azoknak, akik hozzá voltak szokva, és az sem mindegy, hogy 3-400 Ft-ba, vagy 1500 kerül a szódavíz, nehéz lesz az átállás. Ehhez persze társul a spórolási mentalitás is, amely nemzedékről nemzedékre öröklődik, és a háborúban született generáció számára természetes: amin csak lehet, spórolni kell, sosem tudatuk, mit hoz a holnap. Készletfelhalmozás megfigyelhető volt a rendszerváltás környékén is, amikor lisztet, cukrot, olajat javasoltak felhalmozni az idősebbek és aranyvásárlás is szóba kerülhetett, mivel azzal még háborút is túl lehetett élni ha jókor rendelkezésre állt egy kis élelmiszerre beváltható arany. Amikor a szifonpatronokat bevezették, akkor leáldozóban volt a szódásoknak, ami számos emberi tragédiával, a szódás kisiparosok tönkretételével járt együtt. Szerencsére ma már e termékváltás inkább a fogyasztói oldalon jelent változás, olyat, amelyet, ha nem is könnyű, de el lehet fogadni.

Az NTF Történész Műhely ingyenesen teszi mindenki számára elérhetővé tudományos eredményeit, ingyenesen bocsátja rendelkezésre ismeretterjesztő cikkeit. A szerkesztés, tördelés és a honlap fenntartása azonban nekünk is pénzbe kerül, kérjük, adományával támogassa ügyünket, hogy a jövőben is elérhetővé tegyük cikkeinket olvasóink számára. Szíves támogatásukat Patreon oldalunkon (link) várjuk.

Jegyzetek:

[1]  Népszabadság, 1959. július 14. 10.

[2] Magyar Nemzet, 1960. július 15. 5.

[3] Világgazdaság, 1978. szeptember 21. 6.

[4] Világgazdaság, 1978. május 10. 13.

[5] (Népszava, 1983.07.27. 4. o.)

[6]  (Szabad Föld, 1984.12.23. 12. o.)

[7] (Népszava, 1986.06.03. 8. o.)

[8] Magyar Nemzet, 2003. 06.10 7. o.)

[9] A Hét, 1991. 05.31. 25. o.)

A nyitóképen: konyhabelső az elengedhetetlen szódásszifonnal 1980-ból (FORTEPAN)