A romániai forradalom, 1989 – Képválogatás

Az 1989-es rendszerváltások, illetve a szocialista tábor felbomlásának első szakasza Romániát leszámítva mindenhol békésen zajlott. Keleti szomszédunknál alig több, mint 30 éve, 1989. december 15-én Brassóban tüntetések kezdődtek, amelyek rövidesen az egész országra átterjedtek. Súlyos összecsapások zajlottak a Securitate, a tüntetők és a hadsereg (amelynek legtöbb alakulata csatlakozott a forradalmárokhoz) között, a rettegett Ceaușescu rendszere pedig pár nap alatt összeomlott. A diktátort és feleségét (aki messze nem csak “kirakatfeleség” volt, hanem minimum dobogós helye volt a rendszer vezetői között) rögtönítélő bíróság elé állították és december 25-én kivégezték. A romániai forradalom ma is komoly vitákat, indulatokat gerjeszt (a felelősök elszámoltatása máig nem fejeződött be), már megítélése sem egységes. Egyesek szerint antikommunista felkelés volt, mások egy talán külföldről szervezett/támogatott államcsínyről beszélnek, mások titkosszolgálati provokációt vagy belső hatalomátvételt emlegetnek, így a konteósok is megtalálják csemegéiket a témában. Mai képes cikkünkben többségében a Fortepan archívumából válogatott képekkel idézzük fel a 30 évvel ezelőtti eseményeket.

A 80-s évek végére a legtöbb szocialista/kommunista országban (legalább is Európában) lezajlott valamiféle enyhülés (pl. szabadabb utazás, kevésbé szigorú büntetések politikai bűncselekményeknél), a klasszikus sztálinizmussal pedig már az 50-es évek végére szakítottak. Nem így Romániában, ahol a pártot 1965 óta vezető Nicolae Ceaușescu (a környező országok diktátorai közül az “utolsó mohikán”) igazi sztálinista rendszert vezetett, aminek kísérőjelenségeként állandósult a hiánygazdaság is.

Tőkés Lászlót támogató felirat Temesváron a Timotei Cipariu (Batthyány) utca 1., a ház falán Szabolcska Mihály emléktáblája (Urbán Tamás/FORTEPAN, 47062)

Az egyre terjedő szegénységet csak fokozták az állami (presztízs)beruházások (ide vehetjük a falurombolásként ismert “településrendezést” is) és Ceaușescu azon elképzelése, hogy nagyon rövid idő alatt, gyakorlatilag egy összegben fizeti vissza az államadósságot. A helyzet annyira komollyá vált, hogy a városokban alig volt mit enni és akadoztak a közszolgáltatások is. Persze ez a pártvezetésre nem vonatkozott, ők luxuskörülmények között élték mindennapjaikat az egyre inkább elszigetelődő országban. Ezen tényezők összessége több kisebb megmozdulást is eredményezett (pl. 1985 Temesvár, 1986 Arad, Kolozsvár, Torda), de ezek elszigeteltek maradtak. Az első nagyobb felkelés Brassóban volt 1987. november 15-én, ahol az elégedetlenség még a nemzetiségi ellentéteket is felülírta. A megmozdulást hamar leverték, a megtorlást ugyanakkor megakasztották a nemzetközi tiltakozások.

Katonák és civilek a temesvári Piața Libertății-n (Jenő herceg tér), szemben a Városháza utca, jobbra a régi városháza épülete (Urbán Tamás/FORTEPAN, 47035)

Az egy évvel későbbi események igazi gyújtópontja az évszázadok óta soknemzetiségű Temesvár lett. Tőkés László református lelkészt püspöke politikai okokból felfüggesztette, de ő nem volt hajlandó elhagyni a parókiát. December 11-én a Magyar Televízió Panoráma című műsorának is nyilatkozott (bírálta a rezsimet és nemzetközi segítséget kért), ami természetesen nem tetszett az állambiztonságnak. Mivel életét veszélyben látták, a hívők december 15-től élőláncot alkottak a lelkészlak körül. Másnap hatósággal akarták kilakoltatni, de az intézkedés elleni tiltakozás hamar tüntetéssé alakult.

Tájkép csata után 1.: a temesvári Piata Victoriei, balra az Ortodox Főszékesegyház (Urbán Tamás/FORTEPAN, 47079)

Kárpáti Ferenc, aki akkor magyar honvédelmi miniszter volt, így emlékezett vissza a temesvári megmozdulások első napjaira:

“Ceaușescu vasárnap még úgy gondolta, hogy utasítására a fegyveres erők könnyűszerrel letörnek minden megmozdulást, s hétfőn háromnapos hivatalos útra utazhat, Iránba. December 18-19-20-án igen eltérő, s egymásnak ellentmondó hírek láttak napvilágot a nemzetközi sajtóban. […] Kérdésemre, hogy mi megy végbe Temesváron és ebben mi a szerepe a román hadseregnek, Vasile Milea vezérezredes, honvédelmi miniszter a következőket válaszolta: a hadsereg csapatait nem vették igénybe, a Securitate egységeit alkalmazták. Arra kért, hogy mivel régóta ismerjük egymást, higgyek neki, “a román hadsereget soha nem fogják a néppel szemben alkalmazni”. Ezt a kijelentését többször is megismételte. Tájékoztatott arról, hogy túlzottak azok a hírek, miszerint több száz halálos áldozata van a temesvári eseményeknek. Ezek után ő tette fel nekem a kérdést: igazak-e azok a hírek, hogy bizonyos magyarországi szervezetek toborzást folytatnak a hazai magyarok körében a temesvári lakosság megsegítése érdekében. Ennek megakadályozásában kérte a segítségemet, hiszen ez Románia szuverenitását sértené, amit mindenképpen meg fognak védeni. […]”

Látható, hogy a nemzetközi beavatkozás verziója már ekkor felmerült, és a két ország igencsak terhelt kapcsolata, valamint a Romániában élő nagyszámú magyar kisebbség miatt az elsődleges “vádlott” Magyarország lett. Ceaușescu amúgy is igyekezett felkorbácsolni a magyarellenes érzelmeket, hogy ezzel is elterelje a figyelmet országa katasztrofális állapotáról. Külön érdekes Kárpáti visszaemlékezésének az a része, amelyben Tőkés László és családja védelméről írt; a dátum szerint erre a forradalmi erők győzelme után is szükség volt még :

“A karácsonyi ünnepek egyik estéjén Németh Miklós kormányfő telefonon arról tájékoztatott, hogy a Securitate erői Tokés László és családja életének kioltására készülnek. […] Rövid idő alatt sikerült összeköttetést teremteni Victor Stanculescu altábornaggyal, a honvédelmi miniszter első helyettesével, akivel régi ismeretség kötött össze, s akivel mindenkor könnyen szót tudtunk érteni. Kértem intézkedését, amit ő megértéssel fogadott, s ígéretet tett rá. Meglepően rövid időn belül visszahívott és közölte: nyugodtak lehetünk, mivel teljes biztonságot nyújtottak Tőkés Lászlónak és családjának. […]”

Tájkép csata után 2.: kiégett előcsarnok Temesváron (Urbán Tamás/FORTEPAN, 47096)

A megmozdulás nagyon hamar rendszerellenessé vált; megostromolták a pártházat, a hatóságok könnygázzal és vízágyúval oszlattak, többeket elfogtak és összevertek. Másnap újabb tüntetés indult, elfoglalták a pártközpontot, és ekkor a rendőrség és a Securitate erői már kevésnek bizonyultak. A hadsereg bevetett alakulatai és a tüntetők között este 8 óra után tűzharc tört ki a Szabadság tértől (Piața Libertății) az Operáig, a páncélosok ellen Molotov-koktélokat használtak.

Romok és katonák a temesvári Román Nemzeti Színház és Operaház előtt (Urbán Tamás/FORTEPAN, 47109)

Természetesen a pártvezetés is összeült, sőt, Ceaușescu felvetette elmondását, de nem fogadták el, sőt olyan döntés született, hogy az eredeti programnak megfelelően utazik el Iránba, ahonnan 20-án tért haza. Addig az ügyeket a miniszterelnök, a honvédelmi miniszter és Elena Ceaușescu intézte egy válságstáb segítségével. Mivel megingott a bizalmuk a Securitateban, nagyobb szerepet szántak a hadseregnek. December 18-án rendkívüli állapotot hirdettek Temes megyében, a polgármester pedig a “vandalizmust elítélő” gyűlést hívott össze (ahogy minden ilyen eseménynél, valóban voltak fosztogatások, de nem nagy arányban).

Lyukas zászlók a temesvári ELTIM kazángyáron (Urbán Tamás/FORTEPAN, 47058)

A székesegyház előtt ellentüntetés zajlott, a tömeg betiltott dalokat énekelt, a nemzeti zászlókból kivágták a kommunista címert. A rendfenntartók éles lőszerrel lőttek rájuk – többen meghaltak és megsebesültek. December 19-én is súlyos összecsapások voltak, a Securitate több, kórházba vitt sebesültet agyonlőtt, megtiltották a boncolásokat és igyekeztek minden nyomot eltüntetni.

Elfogott civilek a Strada Alba Iulia-n, Temesvár (Urbán Tamás/FORTEPAN, 47048)

A brutális megtorlás hírére munkások tömegei is csatlakoztak a tüntetőkhöz, a mintegy 300 000 lakos egyharmada vonult utcára (főbb jelszavak, Ceaușescu bukása mellett: “Mi vagyunk a nép!”, “A hadsereg velünk van!”), és egyre több katona (nem egyszer teljes egységek) csatlakoztak hozzájuk. Bukarestből Constantin Dăscălescu miniszterelnök és Emil Bobu KB-titkár érkezett tárgyalni több tábornok kíséretében; a foglyokat elengedték, a hadsereget visszavonták (részben amiatt, hogy rendezzék soraikat), de a diktátor lemondásának kérdésében értelemszerűen nem voltak kompetensek.

Rehidratáló harckocsizó a Piata Victoriei-n, Temesvár. A katona és jellegzetes üvegje több képen is felbukkant. (Urbán Tamás/FORTEPAN, 47089)

Ceaușescu 20-án este TV-beszédet tartott, amelyben külső erők beavatkozásának minősítette az eseményeket (ez nagyjából az 1956-os Gerő-beszéddel volt egyenértékű). A hírzárlat teljes volt, a temesvári helyzetről csak nyugati forrásokból szerezhetett bárki tudomást. 21-én reggel Zsil-völgyi bányászokat rendeltek Temesvárra a tüntetők ellen, de jelentős részük el sem indult, a maradék pedig a felkelés oldalára állt.

Filmes stáb munka közben a temesvári Piata Libertatii a Strada Coriolan Brediceanu – Strada Emanoil Ungureanu saroknál, szemben a Szentháromság-szobor (Urbán Tamás/FORTEPAN, 125059)

A felkelők, akik ekkor már a város központját birtokolták, elkezdték megszervezni magukat, létrehozták megalakították a Román Demokratikus Frontot (Frontul Democratic Român). December 21-re Ceaușescu tömeggyűlést hívott össze Bukarestben, ami végzetes hibának bizonyult; a gyűlés gyakorlatilag Temesvár melletti szimpátiatüntetéssé változott, csak az első sorokba vezényelt civil ruhás szekusok tapsoltak lelkesen a diktátornak. Alább megtekinthető a román diktátor utolsó nyilvános szónoklata (két részletben), angol felirattal. Látható, hogy milyen ígéretekkel (béremelés pl.) igyekezett leszerelni az elégedetlenséget.

Bukarestben is összecsapások törtek ki az eleinte fegyvertelen tüntetők, a hadsereg és a Securitate egységei (köztük a terrorellenes USLA, amelynek tagjai több későbbi “terrorista” támadásban vettek részt ) között, amelyek hajnalig tartottak.

Felfegyverkezett civilek feltehetőleg igazoltatás közben (Urbán Tamás/FORTEPAN, 47039)

Másnap a külső kerületekből érkező hatalmas tömeg áttörte a kordonokat és megszállta a városközpontot. Délelőtt öngyilkos lett Vasile Milea védelmi miniszter, helyére pedig Victor Atanasie Stănculescu tábornok került. Ő két napig Temesvár parancsnoka volt, és szimpatizált a tüntetőkkel (és/vagy érezte az új idők szelét), így csendben elkezdte szabotálni a diktátor és híveinek utasításait. Rövidesen csatlakozott hozzá a Securitate parancsnoka is. Dél körül Ceaușescu a pártközpont erkélyéről még megpróbálta lecsendesíteni a tömeget, de nem járt sikerrel (sőt, meg is dobták egy fadarabbal), így helikopterrel távozott. A tömeg ezt követően elfoglalta az épületet, amelynek védői már nem is használtak fegyvert.

Civil újságot ad be egy BTR-50-es csapatszállító vezetőjének Temesváron (Urbán Tamás/FORTEPAN, 47113)

Rövidesen laktanyáikba rendelték vissza a katonákat és bejelentették Ceaușescu bukását és a Securitate feloszlatását, megalakult a Nemzeti Megmentési Front (Frontul Salvării Naţionale – FSN), amelynek első, ideiglenes bizottságában helyet kapott Tőkés László is. az új vezető Ion Iliescu lett, aki addig a “második vonalban” szerepelt. Nagyrészt Iliescu személye miatt vélik úgy sokan, hogy az egész eseménysorozat egy belső hatalomátvétel volt, több régi kommunista került ugyanis vezető pozícióba a későbbiekben. Iliuescu amúgy sokáig a diktátor egyik fő embere volt, csak a 80-as évek elején vált kegyvesztetté, de ez csak abban nyilvánult meg, hogy a politika közeléből eltávolították. Időközben több városban, például Marosvásárhelyen és Kolozsváron is zajlottak tüntetések-összecsapások, a targovistei forradalmároknak pedig sikerült elfogniuk a menekülő Ceaușescu házaspárt. Miután helikopterük a légtérzár miatt leszállásra kényszerült, autóstoppal mentek tovább, de egy Targoviste közelében lévő mezőgazdasági kutatóállomáson felismerték őket és hívták a rendőrséget. A rendőrök akciófilmbe illő jelenetek során menekítették a házaspárt a rájuk vadászó tömeg elől. Végül egy laktanyába kerültek, őrizet alá, a tüntetők pedig hiába próbálták meg elfoglalni az objektumot.

Áldozatok a kolozsvári Fő téren, 1989. december 21. A városban 26 fő vesztette életét és 52-en sebesültek meg. Razvan Rotta felvétele (Wikimedia Commons)

A diktátorhoz hű erők 22-23-án megpróbálkoztak még egy ellentámadás-sorozattal Bukarestben, az ekkor zajló harcok követelték a legtöbb áldozatot. A helyzet kaotikus volt, a hadsereg alakulatai sokszor tévedésből egymásra is lőttek. Az Otopeni reptér védői például a megerősítésükre küldött csapatokkal vívtak tűzharcot, amely 50 halálos áldozatot (többnyire sorkatonák) követelt. Több hasonló eset is történt, aminek oka lehetett a téves azonosítás és/vagy rossz kommunikáció, egyes források szerint viszont tudatos provokáció történt. Egyes források szerint Stănculescu tábornokék ál-terrorista támadásokat is elkövettek (állítólag közel-keletiek/arabok bevonásával is), hogy félelmet keltsenek és maguk mellé állítsák a hadsereg egészét. Több forrás, köztük egy magyar visszaemlékező szerint a “napokig tartó eszeveszett, értelmetlen lövöldözés” célja az új vezetés ön-legitimációja volt csak, hogy magukat megmentőnek, rendteremtőnek tüntethessék fel, a lövöldözők kis kivétellel a levegőbe puffogtattak. Annyi bizonyos, hogy teljes volt a káosz, rengeteg rémhír kapott szárnyra – ahogy az hasonló helyzetekben lenni szokott.

A nemzetközi közvélemény is hamar reagált; a sajtótudósítások mellett rengeteg élelmiszer és gyógyszerszállítmány indult el Romániába (többet nem engedtek be az országba), emellett magánszemélyek is igyekeztek lehetőségeikhez képest segíteni, elsősorban rokonokon, ismerősökön.

Karácsonyfa és forradalom Marosvásárhelyen (Várhelyi Iván/FORTEPAN, 74135)

Kárpáti Ferenc visszaemlékezése szerint a magyar haderő rádióbemérői több ízben segítettek a forradalom oldalára állt hadseregnek Securitate-támaszpontok bemérésében, de csak néhány alakulat (pl. légvédelmisek) harckészültségi fokozatát emelték meg.

December 24-én még harcok zajlottak a román fővárosban, de már felállítottak egy statáriális bíróságot, amelynek feladata a diktátor-házaspár elítélése volt. Másnap népirtás, az államhatalom aláásása a nép és az államhatalom ellen szervezett fegyveres cselekmények, közvagyon rombolása (épületek megrongálásával és megsemmisítésével pl.) és a nemzetgazdaság aláaknázása vádjával mindkettejüket halálra ítélték és az ítéletet azonnal végrehajtották. A tárgyalást és a kivégzést jóformán élőben közvetítette több nyugati TV, a román adón a kivégzés nélküli változatot sugározták. Akad olyan változat is, miszerint az egész eseménysorozatot a rendszerük végét érző Ceausescuék szervezték, és a házaspár helyett dublőreiket lőtték agyon, ők pedig valamelyik baráti országba távoztak.

Várakozók a magyar-román határon a forradalom napjaiban (Várhelyi Iván/FORTEPAN, 74139)

A december 28-ig tartó összecsapások során hivatalosan 1104 fő vesztette életét (162-en a Ceaușescu elleni tüntetések idején, 942 fő a diktátor bukása utáni harcokban) és 3352 személy sebesült meg, de olvashatunk 1300 és 1600 halálos áldozatról is. A halálos áldozatok között minimum 43 volt magyar, egyikük magyar állampolgár is. A hódmezővásárhelyi sofőrt Aradon lőtték le, tisztázatlan körülmények között, miközben segélyszállítmányt vittek Temesvárra. A vérengzések és terrorista támadások ügyében több bírósági eljárási is indult, de a legtöbb vádlottat vagy felmentették, vagy gyorsan kegyelmet kapott. A konteók táptalaját erősíti, hogy több vezető bíró is rejtélyes körülmények között vesztette életét.

A romániai forradalom hírére összegyűlt tömeg a budapesti Rákóczi úton (Várhelyi Iván/FORTEPAN, 74155)

A forradalom egysége nem tartott sokáig; kiújultak a nemzetiségi ellentétek (lásd az 1990-es marosvásárhelyi fekete márciust) és megindult a torzsalkodás a politikai hatalomért. Sokak szerint a romániai forradalom, bár a legvéresebb eseménysorozat volt 1989-ben, nem okozott kellő változást, nem sikerült a kommunista párt maradványait teljesen kiszorítani a hatalomból. Legyen bármi is az igazság, a temesvári majd bukaresti összecsapások világpolitikai jelentősége vitathatatlan, ahogy az is, hogy a téma máig meghatározó a román politikai életben és a bíróságokon is.


Az NTF Történész Műhely ingyenesen teszi mindenki számára elérhetővé tudományos eredményeit, ingyenesen bocsátja rendelkezésre ismeretterjesztő cikkeit. A szerkesztés, tördelés és a honlap fenntartása azonban nekünk is pénzbe kerül, kérjük, adományával támogassa ügyünket, hogy a jövőben is elérhetővé tegyük cikkeinket olvasóink számára. Szíves támogatásukat Patreon oldalunkon (link) várjuk.


Felhasznált/ajánlott irodalom:

Adonyi Nagy Mária: Elorzott román forradalom (a szerző korábbi írásai és visszaemlékezése, frissítve, kiegészítve)

Kárpáti Ferenc: A román forradalom és Magyarország, 1989. Egy volt miniszter emlékezése História 2000/4.

Konteó kedvelőknek: A romániai forradalom

A nyitóképen zászlóba öltözött, bottal felfegyverkezett tüntető a temesvári Bulevardul 16 Decembrie 1989 és a Splaiul Tudor Vladimirescu kereszteződésében (Urbán Tamás/FORTEPAN, 47065)

Facebook Kommentek