A szegény börtönparancsnok panaszai, avagy csendes „lázadás” a Gyűjtőben

Korábban is írtunk már arról, hogy a kutatásban sokszor a véletlen és/vagy a szerencse is segítheti a történészeket. A most bemutatásra kerülő forrásra is véletlenül bukkantam rá, így tudtam meg, hogy 1918 december végén a Budapesti Fegyház és Börtönbe (közismert nevén a Gyűjtőbe) átszállított őrizetes katonák „csendes lázadásba” kezdtek szerintük mostoha tartási körülményeik miatt. Ugyanakkor groteszk módon nem kártérítést vagy szabadon bocsátásukat követelték, hanem azt, hogy vigyék őket vissza a Margit körúti helyőrségi fogházba, ahol hetente nem háromszor, hanem ötször kapnak húst és reggelente kávé is jár. Mivel a börtönviszonyok napjainkban is komoly politikai-közéleti vitákat generálnak, úgy gondoltam, érdemes rávilágítani arra, hogy nem volt ez másképp száz évvel ezelőtt sem, még ha a követelések/igények más szinten is mozogtak. A forrás emellett jól mutatja az 1918 végi átmeneti állapotot, amikor a korábban bevett módszerek többségét nem tudták/merték/akarták használni a hatóságok.

Metróépítkezés a Széna téren, 1952-ben, háttérben az egykori börtön épületei (UVATERV/FORTEPAN, 3748)

A Margit körúti katonai börtön ma már nem létezik, körülbelül a Mammut II. és részben a mára szintén elbontott Kohó- és Gépipari Minisztérium épülete helyén volt. Hivatalosan 1951-ben zárt be (részben mert a környéken lakókat zavarták a rendszeres kivégzések), az utolsó rabok 1962-ben hagyták el az épületet. Ezt követően egy ideig szakmunkásiskola volt, majd 1969-ben lebontották, helyére 2001-ben a Mammut II. került. A telek másik részére 1971-re a Kohó és Gépipari Minisztérium – azóta elbontott – épületét húzták fel. És most nézzük a börtönparancsnok panaszait!

Kir. orsz. gyűjtőfogház igazgatóságától Budapesten

8440/1918. szám

A Margit-körúti helyőrségi fogházból utóbb ide beszállított katonai vizsgálati foglyok kezdettől fogva, de kivált az utóbbi időben folyton békétlenkedtek, zúgolódtak. A múlt héten kihallgatásuk végett történt hadbírói kiszállás alkalmával jegyzőkönyvre is adták abbéli panaszukat, hogy itt fűtetlen magánzárkában tartják őket, hetenként csak háromszor kapnak délben húst és reggelre mindig, vacsorára pedig hetenkint 5-ször üres köménymagvas leves jár nekik s legfönebb kétszer van e helyett szilvaíz, az is nagyon kevés. Kenyérporciójuk is kicsiny, 320 gr. Dohányozni nem szabad stb. Míg ellenben a helyőrségi fogházban minden nap húst, este főzeléket, reggel pedig kávét kaptak, dohányozhattak, közös zárkában voltak.

Mindezeknél fogva visszaszállításukat kérték, utóbb követelték.

Folyó hó 25-én a délelőtti sétáról nem akartak bemenni. Csak arra az ígéretre vonultak be az osztályra, hogy egy közülük /: 23-an volta:/ bemehet a helyőrségi fogházba a parancsnok úr elé, kívánságuk előadása végett. Ezt be is kísértettem oda. Ott tartották.

Másnap a délelőtti séta alkalmával ismétlődött az előző napi eset. Mire, kívánságukhoz képest négyet kísértettem be közülük a helyőrségi fogházba.

Ezek sem jővén vissza, a többi katonai foglyok a d. u. [délutáni – GyS] séta végével kijelentették, hogy ha halomra lövik is őket: nem vonulnak be az osztályra. Ha pedig valahogy mégis bekényszerítenék őket: akkor ott mindent összetörnek.

Miután a gyűjtőfogházban a katonai foglyokon kívül nagy számmal vannak polgári foglyok, rabok, fegyencek – férfiak és nők, – továbbá fiatalkorú fiúk és lányok, sőt javítónevelés alatt levő növendékek és elmebetegek is, ezeket pedig a renitens katonáknak fegyveres erővel, esetleg lövöldözéssel, vérontással járó erőszakos megfékezése izgalmainak, az intézetet pedig azon izgalmakkal járó következményeknek nem tehetvén ki, nem lévén szabad kitenni: kénytelen voltam a szóban lévő 18 katonai vizsgálati fogolynak a helyőrségi fogházba nyomban való átszállítását elrendelni. /A gyűjtőfogház tulajdonképeni rendeltetésének az érdekét megóvni elsőrendű kötelességem lévén.-:/

Korabeli légi fotó az épületről. Jól látszik a két csillag, ahol az elítélteket tartják, és a hasonló alakú, kúriaszerű bejárati tömb. A telket tökéletesen használta ki Wagner, a szomszédos területek még mind beépítetlenek
A Gyűjtő korabeli – színezett – légifelvételen (Forrás)

Az átszállítás sajnos balul ütött ki, amennyiben a villamos vasúton való átszállásnál a Rókuskórház mellett, az összecsődült közönség, főként a közönségben lévő katonák segítségével, közreműködésével, sikerült a foglyok közül 11-nek megszöknie, jóllehet valamennyien párosával a kezüknél fogva összevoltak láncolva.  Ezen alkalomból és tekintve, hogy a gyűjtőfogházi fegyőrség létszáma csekély és ha a kért létszámszaporításra az engedély meg is jön- az ujjonan felveendő őröknek betanítása és kipróbálása huzamos időt igényel, továbbá hogy az őri létszám erősítéséül katonáknak kirendelése – jobban mondva a katonai kirendeltség itten nem vált be.

I. Tisztelettel kérem a Tek. [Tekintetes – GYS] Főkapitányságot, méltóztassék intézkedni, hogy az ittenvalónál sokkal jobb ellátásban és kedvezőbb helyzetben lévő katonai vizsgálati foglyokat a helyőrségi fogházból jövőre ne szállítsanak ide, mert ezek itt fölkavarják az intézet nyugalmát és megzavarják rendjét.

II. Nagyon kívánatos volna, hogy a gyűjtőfogházban a katonai foglyok közül csakis jogerősen elítéltek nyerjenek elhelyezést.

III. A többi előzetesen letartóztatott és vizsgálati foglyoknak – a mennyiben a helyőrségi fogházból kiszorulnának – legmegfelelőbb helye volna a budapesti törvényszéki fogházban [ez a Markó utcában található, ma is működik – GyS], annak központi helyzeténél fogva.

A foglyoknak odaszállítása, ottan való kihallgatása és tárgyalásra való előállítása hasonlíthatatlanul könnyebben történhetnék meg, mint a központtól 10 kilométer távolságra levő gyűjtőfogházban. Férőhely pedig a budapesti törvényszéki fogházban mindig van, mert onnan tetszés szerint szállíthatnak ide úgy elítélteket, mint vizsgálati foglyokat, sőt előzetesen letartóztatva lévőket is minden beutalás sőt előzetes értesítés nélkül is, ennélfogva annyi férőhelyet csinálhatnak ottan, amennyi csak kell.

Kérem tehát a tek. Főkapitányságot az I. és II. pontban foglaltak megszívlelésére és a II-ik pontban írt javaslathoz az igazságügyminisztérium engedélyének kieszközlésére.

Az Igazságügyminisztériumhoz ez ügyben felterjesztést tetem egyidejűleg.

Budapest, 1918. december 27-én.

∗    ∗    ∗

A dokumentum több szempontból is érdekes; az önmagában furcsa, hogy 1918 végén, a gazdasági-politikai összeomlás, a százezerszám hazaözönlő katonák, az ország jelentős területeinek idegen megszállása és a spanyolnátha ellenére a katonai elítéltek igazi „békebeli” ellátást kaptak, ahogy az is, hogy 23 rab pillanatok alatt felforgatta Közép-Európa legnagyobb büntetőintézetének mindennapjait. Külön érdekes, hogy pont a magánzárkás elhelyezés miatt is tiltakoztak: az 1896-ban épült Gyűjtőben ugyanis a zárkák többsége direkt ilyen volt. A hivatalosan maximum 800 rabot 600 magánzárkában, illetve a fogház fokozatú Kisfogházban (ahol 56 után a kivégzések többsége történt) 68 magánzárkában és 156 többszemélyes cellában helyezték el. Mivel ez a korszakban nem volt általános, lehet, hogy a katonák úgy értékelték, hogy eleve „extra” büntetésbe kerültek.

File:Budapesti Fegyház és Börtön 02.JPG
A Gyűjtő főépületének egyik szárnya 2012-ben (Wikimedia Commons)

A parancsnok aggodalmai is érthetőek, hiszen a börtönök minden forradalomban központi szerepet kaptak. Gondoljunk csak Táncsics kiszabadítására 1848-ban vagy 1956-ra, amikor szintén főszerepet kapott a Gyűjtő, amelyben akkor már elsősorban politikai foglyok raboskodtak. Nem volt ez másképp 1918-1919-ben sem: 1918 novemberében több újsághírben is olvashatunk arról, hogy különféle, javarészt öntevékeny katonai egységek börtönöket rohantak meg és kiszabadították a foglyokat, akiknek többsége politikai ügyek miatt ült. Volt ilyen akció a Conti utcai fegyintézetnél, a Margit körúton, és a Gyűjtő sem kerülhette el sorsát.

„Tegnap délután 3 és 4 óra között több száz főből álló tömeg, katonák s polgári egyének vegyesen kocsikon és autókon a Kőbányán lévő gyűjtőfogház elé érkeztek és valóságos ostrom alá fogták ezt a letartóztatási intézetet A gyülevész elemekkel telített csapat nagy lövöldözésekkel ostrom alá fogta a gyűjtőfogházat és követelte a rabok szabadonbocsátását. Sikerült a tömegnek a fogház épületébe behatolni, feltörték a cellák ajtaját és kiengedték a rabokat A gyűjtőfogházban a tegnapi napon 1016 rab volt. Valamennyi elmenekült. Dr. Vajna igazgató telefonjelentése nyomán a Katonatanács karhatalmi csapatot küldött a gyűjtőfogházhoz, de az a karhatalmi osztag már a zendülőket nem találta meg és működése csupán arra szorítkozott, hogy a gyűjtőfogházból kiengedett rabokat összefogdossa. Az 1016 elmenekült rab közül sikerült 369-et visszahozni, úgy hogy a mostani hiányzó rabok száma 647.”[1]

 – adta hírül a Pesti Hírlap 1918. november 2-án. Noha az alakulatokat ekkor ténylegesen irányító katonatanácsok hivatalosan az országot vezető Nemzeti Tanács alárendeltségében működtek, a legtöbb alakulatnál teljesen felbomlott a rend, amit csak súlyosbított, hogy a frontokról rengeteg „kóbor” katona is a fővárosba érkezett, nem egyszer fegyveresen. Miután a legtöbb alakulatot szélnek eresztették (azokat is, amelyek zárt rendben jöttek haza), számuk egyre csak nőtt és ellátásuk megoldhatatlan feladat elé állította a közigazgatást. Emellett megindult az elítéltek hivatalos felülvizsgálata, a nem erőszakos bűncselekményekkel vádolt/azok miatt elítélteket elkezdték kiengedni, de a tempó sokaknak lassú volt, ezért került sor erőszakos fogolyszabadításokra, amikor „ész nélkül” engedtek ki mindenkit, így köztörvényesek is elmenekülhettek. Elképzelhető volt olyan helyzet is, amikor „fékevesztett” katonák indultak korábban őrizetbe vett bajtársaik kiszabadítására. Mindez borzalmas hatást gyakorolt az amúgy sem túl erős közbiztonságra, ez szintén jól nyomon követhető a sajtóban. Erre jó példa a Pesti Napló 1918. november 22-i cikke:

„Egy nagy szürke automobil volt Angyalföld réme. Tíz katona ült rajta töltött fegyverrel, hol itt, hol ott jelentek meg, raboltak és odébb álltak. Ezt az autót napokon át hiába hajszolták. Most a razzia alkalmával a katonai rendőrség emberei meglátták, amint az autó leoltott lámpákkal nagy sebességgel fordul be a Lehel-utcába. Lámpajelekkel megállást parancsoltak és amikor a rabló automobil nem állt meg, sortüzet adtak rá. Két golyó az egyik hátulsó kereket találta, egyik lövés pedig a soffőrt sebesítette meg. Az autó megállt és a bennülők viszonozták a tüzelést. A katonai rendőrök azonban egyre közelebb jöttek, úgy, hogy az autó utasai jónak látták elmenekülni. Csupán két sebesültjük maradt ott a gépkocsi ülésein. Ezek elmondották, hogy társaik mind a katonai gyűjtőfogházból megszökött rabok, akik több mint negyven betörést követtek el.”[2]

A helyzetet nehezítette, hogy megbízható katonaság csak kis számban állt rendelkezésre, az emiatt létrehozott tiszti századok pedig nem voltak elegen a rendfenntartáshoz. Ennek fényében érthető, hogy a fegyőrök nem akartak mindent erőből megoldani, bár kb. 20 fő elkülönítése jó eséllyel fegyverhasználat nélkül is kivihető lett volna. Még akkor is, ha láthatóan komoly létszámgondokkal küszködtek (sok őr is egyszerűen hazament, vagy pl. politikai tevékenységbe kezdett, esetleg beállt valamelyik nemzet/polgárőrségbe), és a „sima” foglyok mellett az 1906-ban alapított  Igazságügyi Országos Megfigyelő és Elmegyógyító Intézet (ma Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézet, IMEI) is a hatáskörükbe tartozott, ráadásul 1913-tól a Gyűjtőben vonták össze a fiatalkorú bűnözőket is. A rabok száma bőven meghaladta a hivatalos létszámot, ez a zsúfoltság jóformán a börtön teljes történetét végigkísérte-kíséri.

A beterjesztésen sajnos nem szerepel a börtönigazgató aláírása, de más forrásokból tudjuk, hogy dr. Vajna Károly királyi tanácsosról volt szó. A dokumentum december 31-én érkezett be a helyőrségi fogházba, és Szilveszter ide vagy oda, még aznap továbbították „elintézés végett” a kerületi katonai parancsnokságnak. A második oldal hátlapjára később rávezették, hogy

„Tárgytalan, mert annak idején rövid úton, telephonice nyert elintézést. Budapest, 1919. március 27-én.”

Azt sajnos nem tudjuk, hogy mit intéztek „telephonice”; kaptak-e jobb ellátást a gyűjtő foglyai, vagy a helyőrségi fogház színvonala „romlott le”, ahogy azt sem tudjuk, hogy érkezett-e erősítés a börtönőröknek, és hogy ezt követően külön kezelték-e a katonai foglyokat.

A Budapesti Törvényszéki Fogház, ide javasolták átszállítani a katonai foglyokat. A kép 1892 és 1900 között készült. (Budapest Főváros Levéltára HU.BFL.XV.19.d.1.07.174/FORTEPAN, 82498)

A forrás ugyanakkor kiválóan szemlélteti a korabeli állapotokat. Látható, hogy milyen különbségek voltak egyes börtönök között – arról most ne is beszéljünk, hogy 1918 decemberében az összeomlás miatt rengeteg „szabad ember” élt sokkal rosszabb körülmények között, akiknek a heti háromszori húsevés is csak álom volt. Az is érdekes, hogy 23 rab csendes lázadása mennyire megborította az ország legnagyobb fegyintézetének életét – normális körülmények között erre esélyük sem lett volna. A börtönparancsnok eljárása ugyanakkor érthető, ő is „kivárásra játszott” az átmeneti időszakban. Ráadásul akkoriban – főleg Budapesten – nagyon nagy hatalma volt a katonatanácsoknak, így pláne érthető, ha nem akarta őket magára haragítani. Mai szemmel nézve az is elképesztő, hogy 18 foglyot simán, villamoson szállítanak át a városon (az megszokott volt, hogy egy-egy rabot tömegközlekedéssel utaztattak, ilyenre az 50-es években is volt példa), az meg pláne, hogy a tömeg minden további nélkül nekiállt kiszabadítani őket, noha nem tudhatták, hogy egy őrségben elaludt katonának vagy egy rablógyilkosnak segítenek éppen.


Az NTF Történész Műhely ingyenesen teszi mindenki számára elérhetővé tudományos eredményeit, ingyenesen bocsátja rendelkezésre ismeretterjesztő cikkeit. A szerkesztés, tördelés és a honlap fenntartása azonban nekünk is pénzbe kerül, kérjük, adományával támogassa ügyünket, hogy a jövőben is elérhetővé tegyük cikkeinket olvasóink számára. Szíves támogatásukat Patreon oldalunkon (link) várjuk.


A dokumentum lelőhelye: HM HIM Hadtörténelmi Levéltár II. 1239. M. kir. budapesti I. honvéd hadtestparancsnokság és jogelődei iratanyaga, 1919. 17. doboz.

További források és szakirodalom:

[1] Pesti Hírlap 1918. november 2. 6. o.

[2] Pesti Napló 1918. november 22. 6. o.

Lőrincz József – Nagy Ferenc: Börtönügy Magyarországon. Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága, [h. n.], 1997.

A nyitóképen a Gyűjtőfogház az egykori templommal az Újhegyi út felől (Forrás)

Facebook Kommentek