Szökési kísérlet fésűvel – Huszár László „kémkedési” ügye
1959. szeptember 13-án, 18.40 körül kiabálás és dulakodás zaja verte fel a Budapesti Katonai Börtön IV. emeleti celláinak nyugalmát. A hivatalos jelentés szerint a felrohanó ügyeletes őrparancsnok, Zoller Károly alhadnagy zárva találta az emeleti rácsajtót, ami egyértelművé tette, hogy ott történt valami. Zoller hamarosan bejutott a folyosóra (a kulcs belülről volt a zárban), ahol meglátta, hogy Huszár László előzetes letartóztatott fojtogatja a földön fekvő, vérző Gonda Károly őrmestert. A foglyot visszalökdöste cellájába, majd az időközben befutott erősítés segítségével ellátták Gondát, aki arcán és nyakán sérült meg egy alumínium fésűtől, amelyet Huszár előző nap élesített ki cellája padlóján.
A cikk a Napi Történelmi Forrás és az Arcanum Újságok együttműködésében készült
Huszár eleinte tagadta, hogy megszúrta volna őrét, és sokáig nem is találtak nála semmi fegyverféleséget, másnap hajnalban viszont mindent elmondott Zoller alhadnagynak. Szökési kísérletét azzal indokolta, hogy „ártatlanul van a börtönbe koholt vádak alapján, számít arra, hogy úgyis felfogják akasztani és ha az őrmestert megtámadja és megöli akkor legalább tudni fogja, hogy miért akasztják fel. (sic!)”[1] Később mindezt le is írta; a fentebb idézett jelentés mellett ezen vallomásából (amelyet betűhíven közlünk) kaphatunk képet (legalább is egyfélét, a korabeli vallomásokat és jelentéseket érdemes nagyon nagy fenntartásokkal kezelni) a szökési kísérletről.
„Tegnap este 18.40-kor kikopogtam, vizet kértem. Az őrmester úr kinyitotta az ajtót. Akkor mindjárt megütöttem őt a kannával. Utána meg ököllel, és a fejét szurkáltam egy fésűvel. Eszt a fésűt a befogadóban [a börtönélet első állomása, ahol a foglyokat „érkeztetik” és amennyiben szükséges, ellátják az előírt felszerelési tárgyakkal] kaptam. Mivel nekem nem volt. Három foga hiányzott, és én a töbit kitördeltem és kihegyeztem. Ez az ötlet tegnaptól kezdve forog bennem. Eszt mind csak azért csináltam, mert ojan vádott emeltek ellenem ami nem történt meg, és azért biztos felakasztanak és eszt azért csináltam hogy tudjam hogy miért is akasztanak. Az őrmester úr elejtette a kulcsot, akor én felkaptam és odaszalatam a rácshoz betettem a závárba hogy ne tudjanak egykönnyen bejöni és utána visszamentem a zárkám elé, az őrmester úr addig leszete a papírt a vészcsöngőről én onnan ellöktem és akkor épen feljötek.”[2]
Gonda Károly őrmestert szeptember 24-én, lakásán hallgatta ki Nagy Tibor hadnagy, katonai ügyészségi nyomozó. Az őrmester – akinek vallomása inkább Huszár verzióját támasztja alá – szerint Huszár a jobb kezében tartott kannával mérte rá az első ütést, majd
„átkarolt és a nála lévő általam ismeretlen éles szerszámmal a nyakamat kezdte szurkálni, amelynek nyomai ma is jól láthatóak. Sikerült szorításából kibújnom és ekkor dulakodni kezdtünk, én átfogtam a derekát, ő pedig az éles szerszámot a tarkómra szorította. (…) Ezt követően sikerült őt a földre kényszerítenem, és ekkor a bal koponyarészhez szúrt szerszámával, majd pedig a bal fülemet szúrta meg. Majd ő került felülre és akkor a szurkálást tovább folytatta. (…) Később a dulakodás közben még a hátamat négy helyen megszúrta. Egyszer már-már sikerült beszorítanom Huszár Lászlót a cellába, de ekkor a kezemben lévő kulcsot kiejtettem és odébb rúgtam. Erre Huszár a kulcsot felkapta, és az osztály bejárati ajtó zárába tette, mivel jól hallható volt, hogy elvtársaim segítségemre sietnek. Én ezt az időt arra használtam fel, hogy a zárka közelében lévő riasztócsengőt megnyomjam. Ezt követően Huszár már nem támadott meg, hanem cellájába vonult.”[3]
A hivatalos jelentés szerint a fésű kiélezett pengéje mintegy 10 centis volt, amellyel Huszár 20-25 szúrást ejtett Gondán, akit közben fojtogatott és rugdosott is; az őrmestert kórházba vitték és később teljesen felgyógyult, ugyanakkor sérülései súlyosnak számítottak. Huszár a fésűt addig, amíg Zoller Gondát vitte le a segélyhelyre, eldugta a zárkájában lévő seprű szálai közé. Az eszköz ma is megtalálható Huszár peranyagában a bizonyítékok között. Kutatók, figyelem, ÓVATOSAN A SZÜRKE BORÍTÉKOKKAL!
Az önmagában elég érdekes, hogy egy őrizetest a börtönben látnak el olyan eszközzel, ami kis barkácsolással szúró-vágóeszközzé alakítható (persze, a kapanyél is elsül, ha igény van rá). Nyilván egy előzetesben ülőnek is joga van fésűhöz és alapvető személyi higiéniás eszközökhöz, de ezt minden bizonnyal lehetett volna az itt szereplőnél kevésbé közveszélyes módon oldani. A peranyagban szereplő BV iratokban nincs arra vonatkozó utalás, hogy emiatt bárki is a szőnyeg szélére került volna, de jó eséllyel sem a megtámadott őr, sem az őrparancsnok nem kapott dicséretet sem.
Még érdekesebb, hogy miért volt Huszár László előzetesben, és mi vihette rá erre a kétségbeesett lépésre, hogy jóformán „felakasztassa” magát? Tárgyalásán így vallott indítékáról: „a bűncselekmények kivizsgálása során 5 hónapig voltam vizsgálati fogságban és amikor a vizsgálat az ügyemben befejeződött, a vizsgáló tisztem azzal bocsátott el, hogy hiába próbálok bármit is összehazudozni, katonai bíróság elé fognak állítani és az szó nélkül halálra fog ítélni. Én ettől nagyon megijedtem és ezt komolyan is vettem, ezért elhatároztam, hogy bármilyen körülmények között megszökök.”[4] De haladjunk sorban, hogy hogy is került Huszár őrizetbe majd bíróság elé.
Huszár László Jánoshalmán született 1932. március 24-én, földműves családban. Hat elemit végzett, majd mezőgazdasági munkásnak állt; eleinte egy jánoshalmi gazdánál, majd családja 6 hold földjén dolgozott. 1950. október 6-án egy családi vitát követően szökött Jugoszláviába, ahol pár hát vizsgálati fogság után egy téglagyárban helyezkedett el. 1951 júniusában került Ausztriába. Itt aláírt a Francia Idegenlégióba, de még az odaúton, a német–francia határnál megszökött, és jelentkezett a nyugatnémet rendőrségnél. 1952 márciusától 1955 augusztusáig több helyen dolgozott gazdálkodóknál, majd az amnesztiaígéretben bízva hazatért. Igaz, hogy a határon átszökött, de egyből feladta magát Mosonmagyaróváron; tiltott határátlépés miatt fél évet kapott, végül decemberben szabadult.[5] Pécsen helyezkedett el egy szénbányában, ahonnan 1956. január 26-án egy munkatársával Ausztriába szökött. Ekkor magukkal vittek három takarót, amik az üzem tulajdonát képezték és egy harmadik kollégájuk ruháit – ez képezte a későbbi lopási vádak alapját. Ismét jelentkezett a légióba, de miután kiderült, hogy egyszer már megszökött, elküldték. Franciaországba, Colmarba került kikötői munkásnak. Onnan tért haza a forradalom hírére 1956. november 3-án, de rövidesen őrizetbe vették és 10 hónapra ítélték. 1958 februárjáig szülei földjén dolgozott, majd ismét megpróbált nyugatra szökni – első vallomása szerint azért, mert nem kapott igazolványokat, és így munkát se – de elfogták. 1958 augusztusában szabadult; egy ideig szüleinél lakott, majd december 30-án Jugoszláviába szökött. Elfogták és 1959. január 23-án kiadták a magyar hatóságoknak. A Budapesti Katonai Ügyészségen 1959. szeptember 24-én kelt vádiratban már úgy írtak róla, hogy „Huszár László terhelt gyermekkora óta léha, züllött életmódot folytatott, baráti köre is hasonló büntetett életű személyekből tevődött össze.”[6] Ez a megállapítás annak fényében különösen érdekes, hogy Huszár nyugaton töltött napjaira szinte csak az ő vallomásából szerezhettek adatokat, aszerint pedig majdnem végig dolgozott Jugoszláviában, Ausztriában, az NSZK-ban és Franciaországban is. Az is mellette szól, hogy első hazaszökéséig nem került összeütközésbe a törvénnyel, így, ha voltak is balhéi, azok nem igazán léphettek túl a csínytevés kategóriáján.
1959 januárjában első körben ismét „csak” tiltott határátlépés miatt indult ellene eljárás. Ezzel önmagában nem lett volna nagy probléma, de miután bevallotta, hogy már többször is kiszökött az országból, automatikusan jugoszláv/nyugati ügynöknek minősítették és a nyomozást is átrakták a politikai rendőrség központi vizsgálati osztályára. Miután több saját magát terhelő vallomást tett (több más 56-os per alapján nem zárhatjuk ki, hogy kényszer hatására), a vádiratot, majd az ítéletet könnyen lehetett ezekre alapozni; más bizonyíték amúgy alig volt. A hivatalos változat szerint első szökése után az UDB-nek (a jugoszláv hírszerzés) „politikai és gazdasági adatokat szolgáltatott a Magyar Népköztársaságról”[7], Ausztriában pedig ugyanezeket elmondta egy volt horthysta tábornoknak is, aki akkoriban a brit hírszerzésnek dolgozott. Mielőtt bármi komolyra gondolnánk, ezek az adatok néhány magyarországi árucikk árára vonatkoztak, és arra, hogy a jugoszláv határszakasz (is) műszaki zárral van megerősítve. Utóbbival nyilván tisztában voltak a jugoszlávok és a NATO is, az árakról pedig nyugodtan megkérdezhették budapesti diplomatáikat…
1956 január végén Szabó Miklós vitte el Huszárt a Szabad Európa Rádióhoz, amelynek „anyagi ellenszolgáltatás ellenében adatokat szolgáltatott a Győrmegyei Rendőrfőkapitányság (sic!) és Vizsgálati Osztályának elhelyezéséről, vizsgáló tisztjeiről, a kihallgatási módszerekről, egyes letartóztatottak ügyeiről (…) valamint a pécsi szénbányák technikai ellátottságáról, dolgozóinak életkörülményeiről.”[8] Szabó Miklós korábbi kisgazdapárti politikus és újságíró ekkor a bécsi magyar emigráció egyik vezéralakja és egyben Kerekes Mihály fedőnéven az államvédelem embere is volt, akit még évekkel korábban szerveztek be, miután hosszú ideig volt börtönben/internálva.
Szabó Miklós (1922) műszerész majd tisztviselő elmondása szerint 1944-ben részt vett a németek elleni ellenállásban, majd a Kisgazdapárt politikusaként 1945 őszén került először az államvédelmi szervek látókörébe. Vida István kutatásai szerint Szabó az önéletrajzi kötetében leírtakkal ellentétben sosem volt kisgazdapárti képviselő, legfeljebb a párt munkatársa lehetett. Közel három évig bujkált Zala megyében, de 1949-ben elfogták. Éveket töltött börtönben, ahol „a vele való foglalkozás során korábbi politikai nézeteit megváltoztatta. Ennek alapján 1953 júliusában beszerveztük.”[9] 1955 decemberében küldték Ausztriába; eredetileg az amerikai emigráció megfigyelése lett volna a feladata, de az osztrákok nem adtak neki vízumot, így tevékenységét a bécsi emigránsok körében fejtette ki. Kulcsszerepe volt az 1956-os emigráció bomlasztásában, és egyesek szerint akciói akkora lépéselőnyhöz juttatták a magyar vezetést, ami hatással volt a forradalom ügyének ENSZ-megítélésére is.[10] Egyes források szerint[11] ő buktatta le a később kivégzett Renner Pétert, amit egy vele készült interjúban megerősített, igaz árnyalta is a képet. Stefka Istvánnak így nyilatkozott:
„– Az mindenesetre tény, hogy az ön hírszerzői tevékenysége hozzájárult, hogy lelepleződjenek azok az emberek, akik a MÚK-ot szervezték.
– Részben igen.
– Renner Pétert emiatt ki is végezték.
– Rennert valóban kivégezték.
– Nem gondolt arra, hogy egy fiatalembert halálba küld, amikor jelentette megbízóinak, hogy Renner Ausztriából fegyvereket visz Magyarországra?
– Nem gondoltam erre. Elsősorban nem hittem, hogy Renner Péter ismét visszamegy Magyarországra, és arról sem vagyok meggyőződve, hogy Renner Péterről nem tudtak más forrásból már korábban is.”[12]
Ezt a verziót erősítette meg az Ügynöksorsok – Ügynök? Sorsok? kiadvány is. Eszerint Rennert és társait egy bizonyos Lukács (később Sz. Lukács) Imre, aki Lakatos Péter fedőnéven dolgozott az állambiztonságnak buktatta le Budapesten, így a szerveződő ellenállócsoportot nem csak Szabó adatai alapján fogták el.[13] Viszont Szabó „nagy leleplezéséről” – nevesül, hogy az 56-os forradalom (főleg a Szigethy Attila vezette győri „szeparatisták” tevékenysége) lényegében nyugati „aknamunka” eredménye volt, ráadásul fasiszták tobzódnak az ausztriai menekülttáborokban, ahol jóformán újjáéledt Szálasi állama – az 1957/41-es filmhíradóban is beszámolt. Bár ennek valóságalapja nem nagyon volt, tökéletesen igazolta a forradalmat követően újra megsokszorozódó kémkedési (hűtlenségi) pereket és a mások mellett Huszár Lászlóra is kiszabott súlyos ítéleteket.
Huszár bírósági vallomása szerint egy társával a Szabad Európa Rádiónál voltak épp, amikor „a kihallgatásunk alatt megjelent Szabó Miklós is aki ezt követően egy kocsmába vitt bennünket ebédelni, ő kifizette a számlát, majd ezután egy kávéházba mentünk, ahol Szabó mindkettőnket kihallgatott [külön-külön – GyS]. (…) Tőlem a magyarországi helyzettel kapcsolatban érdeklődött. (…) elmondtam neki, hogy a BM Győr-Sopron-megyei Főosztályán voltam fogvatartva, megmondtam azt, hogy a főosztály épülete Győrben az állomás mellett van, valamint azt is elmondtam, hogy Kovács nevű rendőr alhadnagy hallgatott ki. (…) felvilágosítást adtam arra nézve, hogy a kiszökésem előtt a pécsi szénbányában dolgoztam és a munkások hangulatát, valamint a kereseti lehetőségeket úgy jellemeztem, hogy azok nagyon rosszak.”[14] Bár Szabó másnapra találkozót beszélt meg vele, arra nem ment el. Utoljára 1956. november 3-án találkoztak, amikor is a hazatérő Huszárt Bécstől a határig kísérte.[15] A Huszár birtokában lévő adatok láthatóan csak nem lehettek nagyon komolyak, főleg, hogy a rendőrség vonatkozásában jóformán csak saját ügyéről beszélt (a rendőrség címe a telefonkönyvben is benne volt), de mindez bőven elég volt a kémkedési vádhoz. Arról nem is beszélve, hogy az ügyészség tényként elfogadott, de semmivel sem bizonyított állítása szerint ezt követően az NSZK-ba ment át, ahol „véglegesen az amerikai hírszerző szervek szolgálatába szegődve, azok nagyrabecsült ügynökévé vált”, sőt bejáratos lett a müncheni kémközpontba is.[16] A hatóságok szerint a forradalom kitörésének hírére sem honvágyból (ahogy eleinte vallotta), hanem
„a müncheni amerikai kémközpont megbízásából azon feladatta érkezett illegálisan Magyarországra, hogy szervező és felforgató tevékenységet fejtsen ki a Magyar Népköztársaság fegyveres megsemmisítése érdekében és kémfeladatokat hajtson végre az ország területén.”[17]
Ennek érdekében egy bizonyos Pulai Mihállyal együtt igyekeztek fellázítani Ászár község (Kisbér mellett, kb. félúton Győr és Székesfehérvár között) lakosságát (egyebek mellett azzal is, hogy napokon belüli nyugati segítségről beszéltek), fegyveres harcra és a falu kommunistáinak összegyűjtésére-kivégzésére is agitáltak, teljesen eredménytelenül. Azt több ászári lakos is megerősítette, hogy november 3. és 6. között rendszerellenes kijelentéseket tett és harcra agitált, majd 4-én felírta a községen átvonuló szovjet páncélosok rendszámait, de azt a bíróság is megállapította, hogy „egyéb ellenforradalmi tevékenységet nem fejtett ki.”[18]
Hogy Huszár miért pont az akkor kb. 1700 lelkes Ászárt[19] (ahol társával ellentétben neki ismerősei sem voltak, november 3-án pedig még lett volna lehetősége valamelyik nagyobb városba eljutni) választotta „felforgató tevékenysége” színhelyéül, arra nem kerestek választ sem a nyomozók, sem a bíróság… Ez annak fényében még furcsább, hogy az ítélet indoklásában az szerepel, hogy Budapesten kellett volna begyűjteniük államvédelmisek fényképeit és iratait, majd azokat Münchenbe vinni.[20] Huszár november és december folyamán két alkalommal összesen mintegy 60 embernek segített kimenekülni az országból (minden bizony ezért büntették leginkább, még ha a hivatalos vád nem is ezt mutatta). Végül hűtlenséggel (kémkedés), népi demokratikus államrend megdöntésére irányuló szervezkedés vezetésével, tiltott határátlépéssel, társadalmi tulajdon sérelmére ismételten/bűnszövetkezetben elkövetett lopással, sikkasztással, rongálással és csalással, „sima” lopással, erőszakos nemi közösüléssel, magánlaksértéssel, dologrongálással és gyilkossági kísérlettel vádolták meg – ez utóbbi a szökési kísérletére vonatkozott. „Jellemző terhelt fasiszta beállítottságából eredő aljasságára, hogy gyilkosságok elkövetése árán is elhatározta, hogy megszökik a Budapesti Katonai Börtönből.” – olvasható ezzel kapcsolatban a vádiratban.[21]
Említésre érdemes a vádirat másik megállapítása, amely szerint „1956 májusában Franciaországba került. Állítása szerint Colmar nevű városba (sic!) egy hajókikötőbe (sic!) dolgozott. A vizsgálat megállapítása szerint Colmarban hajókikötő nincs.”[22] Az ügyészség ezzel azt akarta igazolni, hogy nem szavahihető, azt meg sugallni, hogy mivel kikötőben nem dolgozhatott, nyilvánvalóan lumpolt és/vagy kémkiképzést kapott. Ezzel csak annyi a probléma, hogy Colmarban éppenséggel akad kikötő, az óvárost egyenesen „kis Velencének” is nevezik csatornái miatt. Ráadásul a közeli Rajnán (amelyet csatorna köt össze a várossal) található a Colmar-Neuf-Brisach-i kikötő, amely Huszár ott tartózkodásának idején épült ki igazán (napjainkban Franciaország hetedik legnagyobb folyami kikötője), tehát éppenséggel dolgozhatott kikötőmunkásként. A bizonyítékok (legnagyobb részt Huszár saját vallomásai) alapján a katonai ügyészség tényként állapította meg, hogy „terhelt egy mindenre elszánt, hazudozó, jellemtelen egyén, aki 1950-óta (sic!) Népköztársaságunk ellen aktív ellenséges tevékenységet folytatott.”[23]
Ügyét a Budapesti Katonai Bíróság tárgyalta (kémkedési esetekben országos hatásköre volt) 1959. október 20-án. Bűnösnek mondták ki hűtlenség, népi demokratikus államrend megdöntésére szövetkezés, gyilkossági kísérlet, tiltott határátlépés, magánlaksértés és dologrongálás bűntettében, amiért még aznap halálra ítélték. A tárgyaláson nem vallotta magát bűnösnek sem a hűtlenségben, sem a szervezkedésben, sőt korábbi vallomásait is visszavonta, bár ezt a bíróság nem fogadta el. Azt is végig tagadta, hogy beszervezték volna, vagy hogy kémkiképzésben részesült. Az Odler János hadbíró százados vezette tanács ugyanakkor felmentette a tulajdon elleni bűncselekmények és a nemi erőszak vádja alól. Tényként fogadták el, hogy a bányából elvitt ruhaneműt társa lopta el, és bizonyítottság hiányában felmentették a nemi erőszakkal kapcsolatos vádak alól. Ezzel még egy bizonyos Miskolcziné vádolta meg, akivel 1957 végén került „szexuális jellegű” kapcsolatba Jánoshalmán. Az asszony szerint többször bántalmazta, majd január 5-én és 7-én is megerőszakolta, egy alkalommal pedig az ajtó üvegét betörve hatolt be házába. Az erőszakot a bíróság megalapozatlannak találta. Huszár azt elismerte, hogy egy anyagi jellegű vitájuk során megütötte az asszonyt, ahogy a magánlaksértést sem tagadta. Mindez azonban az ítéletet nem befolyásolta. A bíróság azzal, a vádiratból már ismerős, és nagyrészt bizonyítatlan állítással is indokolta a halálos ítélet kiszabását, hogy „nevezett a társadalom söpredéke, aki becsületes munka helyett már egész fiatal korától kezdve züllött, csavargó, munkakerülő életmódot folytatott.” Emiatt, valamint büntetett előélete okán látta úgy a tanács, hogy
„a vádlottal szemben szükséges a legsúlyosabb büntetés megállapítása. Ugyanis az olyan személy esetében, mint a vádlott, nem az egyéni nevelési célok szabják meg az alkalmazandó büntetés kereteit, hanem inkább másoknak a bűnözéstől való visszatartása és az államunk biztonságának maximális védelme.”[24]
A másodfokon eljáró Legfelsőbb Bíróság Katonai Kollégiumának Szimler János hadbíró alezredes vezette különtanácsa november 19-én helyben hagyta az első fokon meghozott ítéletet. Noha a bíróság is elismerte, hogy a Huszár által szolgáltatott adatok „súlya kisebb jelentőségű, általánosságban mozgóak voltak s az állam érdekeit nem sértették, illetve nem veszélyeztették súlyosan”, úgy ítélték meg, hogy mivel mindig önként adta ki ezeket, megvalósította a hűtlenség bűntettét.[25] Két nappal később végezték ki az úgynevezett Kisfogház udvarán.
Hogy hírszerző volt-e Huszár László? Noha bevallotta, ezt mégsem mondhatjuk biztosra, főleg, hogy a hűtlenségi vádhoz elég volt annyi, hogy az illető beszélt egy kémnek tartott személlyel (nem egyszer az államvédelem provokált ki ilyen találkozókat). Ha a Szabad Európa Rádiónak beszélt is, nem rendelkezett semmilyen adattal, amit nyílt forrásból ne lehetett volna beszerezni. És ha 1956 novemberében kém- és felforgató feladattal is érkezett haza, az biztos, hogy egyiket sem teljesítette. Az ellene folyt eljárás egyike volt a sokszor minden alapot nélkülöző 1956 utáni kémpereknek (több hasonló ügy is volt, amikor minimális alapja ugyan volt a vádaknak, de a vádlott ha akart volna, sem tudott volna „igazi” titkokat kijátszani/beszerezni, mert nem volt ilyenek birtokában/nem volt lehetősége ilyeneket beszereznie), ugyanakkor amint látható, forradalmi szerepe miatt is (azt jócskán felnagyítva) elítélték. Emellett köztörvényes bűncselekményekkel is megvádolták, ami illeszkedett a hatalom által sugallt „forradalmár = köztörvényes bűnöző és/vagy lumpenproletár” képbe.
A cikk a Nemzeti Emlékezet Bizottsága közreműködésével készült.
Az NTF Történész Műhely ingyenesen teszi mindenki számára elérhetővé tudományos eredményeit, ingyenesen bocsátja rendelkezésre ismeretterjesztő cikkeit. A szerkesztés, tördelés és a honlap fenntartása azonban nekünk is pénzbe kerül, kérjük, adományával támogassa ügyünket, hogy a jövőben is elérhetővé tegyük cikkeinket olvasóink számára. Szíves támogatásukat Patreon oldalunkon (link) várjuk.
A nyitóképen Huszár László fogságának és tárgyalásának helyszíne, mai nevén a Fővárosi Büntetés-végrehajtási Intézet II. számú objektuma, vagy Gyorskocsi utcai büntetés-végrehajtási intézet. (Forrás)
Jegyzetek:
[1] Pécsi László őrnagy, börtönparancsnok jelentése a Büntetésvégrehajtás Országos Parancsnokságának, 1959. szeptember 14. 2. o. Huszár László pere HM HIM Hadtörténelmi Levéltár (a továbbiakban HL) XI. 22. (Budapesti Katonai Bíróság) 0086/1959.
[2] Huszár László írásos vallomása szökési kísérletéről HL XI. 22. 0086/1959.
[3] Gonda Károly tanúvallomása 1959. szeptember 24. 2. o. HL XI. 22. 0086/1959.
[4] Tárgyalási jegyzőkönyv, első fok, 1959. október 20. 7. o. HL XI. 22. 0086/1959.
[5] Huszár László kihallgatása 1959. január 23. 1–2. o., Tárgyalási jegyzőkönyv 1–3. o. HL XI. 22. 0086/1959.
[6] Vádirat 1. o. HL XI. 22. 0086/1959.
[7] Vádirat 2. o. HL XI. 22. 0086/1959.
[8] Uo.
[9] Sz. Kovács Éva: A magyar hírszerzés tevékenysége Ausztriában (1945–1965) Betekintő 2013/2. 6. o. (2025. március 25.)
[10] A kereszténydemokrata emigráció és 1956. (2025. március 25.); Vida István: A történészmunka hiábavalóságáról. História, VII. évf. 1985/4. sz. 19. o.
[11]Például: Mező Gábor: Hősként ünnepelte a Kádár-rendszer, árulása nyomán emigránsokat végeztek ki (2025. március 25.)
[12] Stefka István: Titkos küldetés – Bécs, 1957: ügynökök a magyar emigrációban (1.) Magyar Nemzet, LXVII. évf., 149. sz., 2004. június 12. 33. o.
[13] Kónyáné Kutrucz Katalin – Petrikné Vámos Ida: Ügynöksorsok – Ügynök? Sorsok? Nemzeti Emlékezet Bizottsága, Budapest, 2017. 43–50. o.
[14] Tárgyalási jegyzőkönyv, első fok 1959. október 20. (A továbbiakban Tárgyalási jegyzőkönyv I.) 4. o. HL XI. 22. 0086/1959.
[15] Tárgyalási jegyzőkönyv I. 6. o. HL XI. 22. 0086/1959.
[16] Vádirat 3. o. HL XI. 22. 0086/1959.
[17] Vádirat 3. o. HL XI. 22. 0086/1959.
[18] Ítélet, első fok, 1959. október 20. (A továbbiakban Ítélet I.) 4. o. HL XI. 22. 0086/1959.
[19] Ászár népszámlálási adatai, Országgyűlési Könyvtár (2025. március 25.)
[20] Ítélet I. 4. o. HL XI. 22. 0086/1959.
[21] Vádirat 4. o. HL XI. 22. 0086/1959.
[22] Vádirat 2. o. HL XI. 22. 0086/1959.
[23] Uo.
[24] Ítélet I. 8. o. HL XI. 22. 0086/1959.
[25] A Legfelsőbb Bíróság Katonai Kollégiuma különtanácsának végzése 1958. november 19. 2. o. HL XI. 22. 0086/1959.
Felhasznált források és szakirodalom:
Huszár László pere HM HIM Hadtörténelmi Levéltár (a továbbiakban HL) XI. 22. (Budapesti Katonai Bíróság) 0086/1959.
A kereszténydemokrata emigráció és 1956. (2025. március 25.)
Ászár népszámlálási adatai, Országgyűlési Könyvtár (2025. március 25.)
Kónyáné Kutrucz Katalin – Petrikné Vámos Ida: Ügynöksorsok – Ügynök? Sorsok? Nemzeti Emlékezet Bizottsága, Budapest, 2017. 43–50. o.
Mező Gábor: Hősként ünnepelte a Kádár-rendszer, árulása nyomán emigránsokat végeztek ki (2025. március 25.)
Sz. Kovács Éva: A magyar hírszerzés tevékenysége Ausztriában (1945–1965) Betekintő 2013/2. 6. o. (2025. március 25.)
Stefka István: Titkos küldetés – Bécs, 1957: ügynökök a magyar emigrációban (1.) Magyar Nemzet, LXVII. évf., 149. sz., 2004. június 12. 33. o.
Vida István: A történészmunka hiábavalóságáról. História, VII. évf. 1985/4. sz. 19. o.