Szabotázs a Láng Gépgyárban

A szabotázs régóta ismert módszer, amit többnyire olyanok alkalmaznak, akik nem tudnak/akarnak/mernek nyíltan szembefordulni aktuális ellenségeikkel. Így jártak el azok a cseh vagy francia munkások, akiknek német hadiüzemekben kellett dolgozniuk a második világháború alatt, és nem egyszer készítettek hibás fegyvereket vagy robbanószer helyett homokkal töltötték meg a bombákat. Szabotázzsal vádolhatták meg például azt a mozdonyvezetőt, aki lassabban ért célhoz az adott (hadi)szállítmánnyal. A szabotázs, mint bűncselekmény békeidőben is megmaradt, sőt kiegészült több hasonló kategóriával, és nem egyszer a politikai megtorlás eszközéül is szolgált. Erre jó példa, hogy az 1956-os forradalmat követően szervezkedés mellett szabotázzsal is megvádolták a Zala megyei olajipari létesítmények munkástanácsi vezetőit, miután a munkások sokáig csak a minimálisan szükséges mennyiséget termelték ki. Most bemutatott esetünk néhány évvel korábbi, külön érdekességét pedig az adja, hogy a szabotázs vádja a kommunisták és szociáldemokraták belharcában kapott szerepet.

A cikk a Napi Történelmi Forrás és az Arcanum Digitális Tudománytár együttműködésében készült

Előzményként néhány fontos adalék, csak dióhéjban: a második világháború után Magyarország rövid időn belül átállt a kommunista/szocialista berendezkedésre jellemző tervgazdálkodásra. A tervek sok esetben irreálisak, teljesíthetetlenek voltak, de legalább is elképesztő terhet róttak a gazdaságra és a munkásságra/parasztságra. Erre jött a számos felajánlás/munkaverseny/sztahanovista mozgalom, amelyek célja az adott tervszámok túlteljesítése volt. Egy bizonyos üzem például „felajánlotta”, hogy Sztálin elvtárs születésnapja alkalmából 40%-kal túlteljesíti az előírt tervet, és persze mindezt akkor is, ha az általuk gyártott eszközökre nem is volt ekkora kereslet. Ehhez kapcsolódóan megjelent a tervgazdálkodás elleni bűncselekmény kategóriája, amihez sokszor szándékosság sem kellett, elég volt anyaghiba, géphiba, vagy mezőgazdaság esetén rossz termés is. A parasztságot (az egyre nagyobb arányú és egyre erőszakosabb TSZ-szervezések mellett) a beszolgáltatási kötelezettség is terhelte. A háborúban hatalmas károkat szenvedett ország helyzete valóban megkövetelte, hogy a lehető legtöbb élelmiszert termeljék meg, illetve a lehető legarányosabban osszák el, viszont a begyűjtés sokszor a termény akkora részét vitte el, hogy nem maradt a gazdálkodók megélhetésére/következő évi vetőmagnak. Aki nem teljesítette a beadást, vagy például engedély nélkül vágott disznót (feketevágás), az közellátást veszélyeztető bűntettel vádolhatták meg, ami nem egyszer több éves börtönbüntetést vont maga után. Ehhez jött, hogy a földek bizonyos százalékán kötelező jelleggel mezőgazdasági haszonnövényeket (kender, napraforgó) kellett termelni, attól függetlenül, hogy a talajviszonyok ezt lehetővé tették vagy nem.

És pár szó a politikai háttérről is: 1945-től két szocialista jellegű párt volt Magyarországon, a Magyar Szociáldemokrata Párt és a Magyar Kommunista Párt, amelyek papíron szoros szövetséget alkottak, ugyanakkor rendszeresek voltak belharcaik. A kommunisták számbelileg kevesebben voltak, de teljes mértékben bírták a szovjetek támogatását. A szociáldemokraták többsége kevésbé volt radikális, ráadásul a párt a 19. század vége óta kisebb megszakításokkal az 1944. március 19-i német megszállásig működhetett, így komolyabb szervezetük és tömegbázisuk volt. A kommunista párt első körben a belügyi szervek felett szerezte meg a befolyást – a szovjet támogatás révén politikai súlyánál jóval nagyobb hatalmat kapott – és fokozatosan felszámolta („leszalámizta”) ellenfeleit, az MKP mellett egyedül az MSZDP maradt valamelyest független politikai tényező. A „külső ellenségek” kiszorítása mellett egyre inkább előtérbe került a két párt egyesítésének gondolata, amelyet elsősorban a kommunista vezetők képviseltek. A veterán szociáldemokraták, mint Peyer Károly, Szeder Ferenc, Valentiny Ágoston, vagy a később főellenségnek kikiáltott Kéthly Anna végig ellenezték az egyesülést. Őket a párt egyesülést támogató tagjai (közülük a legismertebb Marosán György volt) fokozatosan kiszorították a vezetésből, többük ellen indult lejárató sajtóhadjárat, később pedig koholt vádakkal eljárás is.

A két párt végül 1948. június 12-én Magyar Dolgozók Pártja néven egyesült, és 1956 november elejéig létezett. Első főtitkára a szocdem Szakasits Árpád lett, a párt és az ország tényleges vezetője azonban ekkor már Rákosi Mátyás volt. Szakasitsot 1950-ben be is börtönözték (kémkedéssel, szervezkedéssel és háborús bűntettel vádolták), 1956 márciusában szabadult. Peyer Károly, aki kezdettől az egyesülés ellen volt, időben emigrált, így csak távollétében tudták elítélni 1948 februárjában. Távozása után Kéthly Anna lett az egyesülést ellenzők vezetője, de az 1949-es választás után, amikor hivatalosan is létrejött az egypártrendszer, visszavonult. Ennek ellenére őrizetbe vették és négy évet töltött börtönben, majd a Sztálin halálát követő „enyhülés” időszakában házi őrizetbe került.

Látható, hogy a pártok egyesülése utáni években érte el a megtorlás mind az egyesülést ellenzőket, mind több együttműködő szocdemet is. És hogy mi köze mindennek a Láng Gépgyár 1950-es szabotázs-ügyéhez? Kiderül a Filmhíradó 1950 júliusi összeállításából:

Az összeállítás szerint a „jobboldali szociáldemokraták” (értsd: akik az egyesülés ellen voltak, illetve nem azonosultak teljes mértékben a kommunisták céljaival) az imperialisták/tőkések zsoldjába szegődve szabotálják a békés termelő munkát, és nem csak azzal, hogy jó szerszámokat/alkatrészeket dobálnak a fémhulladékba, hanem az adminisztráció felesleges túlbonyolításával is. A híradóban név szerint említettek egy bizonyos Schille-t, akinek az emberei felelősek a szabotázsért. Ő minden bizonnyal azonos azzal a Sille (helyenként Schille) Ferenc mintaasztalossal, aki régi szociáldemokrata munkásvezetőként dolgozott a Láng gyárban és 1945 után rengeteget tett az üzemi bizottságok megszervezéséért és a szakszervezeti mozgalomért. 1945. május végén választották meg a Láng Gépgyár szociáldemokrata pártszervezete elnökének – az egyik alelnök Kéthly Lajos lett.[1]

Egy 1966-os munka, Az üzemi bizottságok a munkáshatalomért 1944-1948 is többször említi. Alakulásától, 1946. január 15-től tagja volt a Szakszervezeti Tanács hatos bizottságának (ez az üzemi bizottsági választásoknál „legfelsőbb irányító és döntő fórumként” szerepelt, legismertebb tagja Apró Antal volt), igaz, az első ülésen a jegyzőkönyv szerint nem tudott részt venni.[2] 1946. február 12-én a Láng Gépgyár új üzemi bizottságának lett az elnöke:

„Jegyzőkönyv
Felvétetett a Láng Gépgyár Rt. üzemi bizottságának 1946. február 12-én megtartott alakuló ülésén.
Jelen vannak; Sülé Ferenc, Reguly Miklós, Kaposi István, Mentsl Rezső, Gajda Marcell, Horváth Kálmán, id. Wester Ede, Fischer István, Döbrentei Béla, Horánszky József, Stassák Oszvald és Merényi Sándor üzemi bizottsági tagok. Sille Ferenc üdvözli az új üzemi bizottságot, és felkéri a megjelenteket, hogy az elnök és [az] alelnök személyét választással döntsék el. [Az] Üzemi bizottság elnökké egyhangúlag Sille Ferencet, alelnökké Gajda Marcellt választja meg. Elnök megköszöni mindkettőjük nevében a megnyilvánult bizalmat, és biztosítja az üzemi bizottságot, hogy pártpolitikát félretéve, a gyáron belül mindenkor a dolgozók gazdasági helyzetének feljavításán fognak dolgozni.”[3] 

Ugyanekkor beválasztották a fegyelmi bizottságba is. Az külön érdekesség, hogy a fegyelmi ügyeket elsősorban pártvonalon igyekeztek rendezni, ez jól mutatja a pártpolitika (elsősorban a kommunista és szocdem) előretörését, illetve azt, hogy a párttagok/vezetők sok esetben külön elbírálás alá estek.

„[Az] Elnök felkéri az üzemi bizottságot, hogy a rendelet előírta fegyelmi bizottságot az üzemi bizottság, öt tagból, saját kebelében jelölje ki. [Az] Ülés a fegyelmi bizottságba Wester Ede, Horváth Kálmán, Horánszky József, Mentse Rezső és Sille Ferenc üb-tagokat jelöli ki. [Az] Ülés egyben elhatározza, hogy a fegyelmi ügyeket lehetőleg pártfegyelmi, avagy szervezőbizottsági ülés elé terjeszti, s az ítélkezést ezekre bízza.”[4] 

1947 februárjában a Váci úti vasgyárak képviseletében szólalt fel a szociáldemokraták kongresszusán.

„A vasgyári munkások kívánsága — mondotta — igazságos adózási rendszert teremteni. Ültessenek a közéleti funkciókba régi szervezett munkásokat, akik tudják, mik a munkásmozgalom törekvései és akikről tudjuk, nem vesznek részt ellenforradalmi összeesküvésekben.”[5] 

A fentebbi hozzászólásból egyértelműen látható, hogy Sille ellene volt a kommunisták térnyerésének, a régi szervezett munkások ugyanis szinte kizárólag a szocdemek soraiból kerültek ki – többségük a két háború között is aktív volt már. 1947 nyarán a XIII. kerületi választói összeíró bizottság elnökhelyettese lett[6], augusztusban pedig egyike volt a Nagy-Budapesti választókerület szocdem képviselőjelöltjeinek. [7] Sille tehát a háborút követő első években helyi (üzemi és párt) szinten jelentős figura volt, azonban hamarosan összetűzésbe került az egyre erősödő kommunista párttal. Angyalföld már a háború előtt is munkáskerületnek számított, ahol különösen erős volt a szocdem párt. Miután a kommunisták be voltak tiltva, egyedüli legális érdekképviseletként az MSZDP maradt. Erre utal egy 1960-ban megjelent, természetesen a kor szellemében íródott tanulmány is, amely az 1945-ös üzemi bizottság választással kapcsolatban megjegyzi, hogy mindenhol a kommunisták diadalmaskodtak, a szocdemeknek

„csak két üzemben maradt a szociáldemokratáknak többségük: a Haas és Somogyi-féle gyárban, ahol azonban nagyon jól együttműködtek a kommunisták és a szociáldemokraták, s a Láng gyárban, ahol Schille Ferenc üzemi bizottsági elnök a jobboldali opportunista elemek befolyása alatt (Bán és Szélig vonalán) kommunistaellenes magatartásával nehezítette az együttműködést.”[8] 

Mindez előrevetíti, hogy Sille pár év alatt kipróbált, hűséges munkásvezetőből veszedelmes ellenséggé vált. Ahogy Kéthly Anna (és például Mindszenty bíboros) ellen „nagyban”, Sille ellen „kicsiben” indult sajtókampány. 1948 tavaszán a Népszavában (vagyis a szocdemek lapjában, ahol szintén egyre erősödött a kommunista befolyás) SILLE FERENC többé nem terrorizálhatja a Láng-gyár munkásait címmel jelent meg egy cikk.

„Kétezer munkás dolgozik a Láng gépgyárban, esztergályosok. lakatosok, öntők; mégis mintakészítő asztalos volt hosszai ideig az üzemi bizottság elnöke. Sokan csodálkoztak ezen, mert nem ismerték Sille Ferencet, az üzemi bizottság elnökét, aki hihetetlen erőszakosságával, gorombaságával szinte diktátora lett a gyár dolgozóinak, hiúsága pedig az üzemi választmány elnöki posztja és a kerületi végrehajtóbizottsági tagság elnyerése után már a képviselőség felé hajtotta.”

Külön kiemelték, hogy hazatérő hadifoglyoknak (értsd: szovjet fogságból hazatértek, akiket sokan helyből kommunistának tartottak, többnyire tévesen) nem adott munkát, bezzeg 1945 előtt kompromittált embereket szívesen felvett, sőt

„Kommunistagyűlölete nem ismert határt. Egy alkalommal megtudta, hogy kommunista segédmunkást akarnak behozni a gyárba. Mikor már semmi más módja nem volt, hogy a fölvételt megakadályozza, kikapcsoltatta az áramot és a 2000 munkással dolgozó gyár üzeme két és fél órára leállt, mert Sillének a termelés nem volt szívügye. Ezzel aztán be is telt a pohár. Szélig, Kelemen és Pavlovszky [mind a pártok egyesülését ellenzők – GyS] bizalmasa kénytelen volt elhagyni posztját „[9] 

Bár ekkor még megúszta azzal, hogy kizárták a pártból, a cikk előrevetítette a későbbi szabotázs vádját. Sillét 1950 nyarán érte el a megtorlás, és egyik vádlottja lett az úgynevezett „szociáldemokrata pereknek”, amelyek a korábbi szövetséges az MDP-be nem teljesen betagozódott (vagy éppen kilépett) tagjai ellen irányultak. Ezek során 151 embert ítéltek el és 276 főt internáltak. [10] Ahogy már említettük, Kéthly Anna ellen komoly sajtóhadjárat indult (hasonló előzte meg például a Mindszenty bíboros elleni pert is), amelyben angol és/vagy amerikai kémnek, munkásárulónak bélyegezték. A Sille elleni vádak alapját pedig a filmhíradóban szereplő 1950 nyári szabotázscselekmények biztosították. A Láng gyárban „garázdálkodó” jobboldali szocdemekről a Szabad Nép is beszámolt, ráadásul egyből fasisztákkal együtt emlegette a szocdemeket, ami a legsúlyosabbnak számított. Külön kiemelték, hogy a gyárban dolgozik művezetőként a „munkásáruló” Kéthly Anna testvére is; bár itt Sándorként szerepel, nem zárható ki, hogy azonos a korábban említett Lajossal.

„A jobboldali szocdemek s a fasiszták egységfrontja garázdálkodott a Láng-gyárban. Ezért volt csak 81.7 százalékos a tervszerűség az utolsó hónapban, ezért csökkent a termelékenység az utóbbi időben. (…) Ezek az elvtársak étet-halál harcot vívtak az egyesülés előtt a jobboldali szociáldemokratákkal, (…) úgy vélték, befejeződött a harc a jobboldali szociáldemokraták ellen. Súlyos hiba ez, amit az ellenség alaposan ki is használt. Szatmári elvtárs például, a nagyszerelde jelenlegi párttitkára nem tudja, hogy műhelyében kik a jobboldali szociáldemokraták, holott az ő műhelyének főművezetője Kéthly Sándor, a munkásáruló Kéthly Anna fivére. Az ő orra előtt gyártják azokat az illesztőszegeket a turbinákhoz, amelyekre 1952-ben lesz csak szükség. A Láng-gyári kommunisták és a többi becsületes dolgozók megdöbbenéssel, gyűlölettel látják, milyen alattomos, romboló ellenség garázdálkodott soraik között. Komoly és kemény lecke volt ez számukra, amely megacélozta elhatározásukat: fokozott éberséggel, szilárdabb munkafegyelemmel, több és jobb munkával indulnak harcba az ellenség megsemmisítésére.” [11]

Sillét 1950 júniusában vették őrizetbe, és a Piller Gyula (az MSZDP újpesti titkára volt) és társai perben ítélték el. Egyik vádlott-társa Nagy Pál (máshol Nagypál) Jenő visszaemlékezése szerint a perben is előkerült az abszurd kémkedési vád és Kéthly Anna is.

„Ezután fölvittek egy terembe: fényszóró az arcba, durva, kíméletlen hang. „Rohadt gazember, számoljon be, hogy kivel volt kapcsolatban!” „Nem értettem, hogy mit kérdez.” „A kapcsolatairól beszéljen!” „Semmiféle kapcsolataim nem voltak, legfeljebb barátaim, elvtársaim.” Nekem ugrik össze-vissza ver, majd behozzák Piller Gyulát, az MSZDP volt újpesti titkárát. A szemével jelezve azt mondja nekem: „Palikám, nincs értelme, hogy bármit tagadjál, én már bevallottam, hogy kémkedtünk és szabotáltunk. Kéthly Annán keresztül kémkedtünk a Philip Morgannak, az angol munkáspárt vezetőjének. A legjobb, ha te is mindent bevallasz.””[12] 

A visszaemlékezés szerint Piller 18 évet kapott, Sillét ezzel szemben első és másodfokon is életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélték. Jeni Károly kötetének névmutatójában Silléről szűkszavúan csak annyit említ a szerző, hogy „mintaasztalos, SZDP-tag, üb-elnök. — Régi szervezett munkás, SZDP-tag. Meghalt.„[13] Egy 1994-es összeállítás viszont úgy említi, mint a kommunista belharcok során indított eljárások egyik áldozata, aki börtönben vagy vizsgálati fogságban hunyt el[14], egy másik forrás szerint 1955. augusztus 18-án halt meg egy budapesti börtönben – a halál okát nem ismertetik.

Egy 1973-as írásból derül ki, hogy még miért lehetett ennyire útban Sille a kommunistáknak.

„1947. november 21-én igazgatósági ülést tartottak a Magyar Általános Hitelbank tanácstermében. Jelen voltak: Láng Gusztáv és dr. Mándy Lajos al- elnökök, dr. Feilitzsch Jenő, dr. Gerlóczy Gyula, dr. Hittrich Gábor, Kárpáthy Kamilló, Makai Oszkár, Mihályfi Dezső, dr. Oetl-Pálffy Dénes és Tirser László igazgatósági tagok, továbbá Sille Ferenc üzemi bizottsági elnök és Gejda Marcell, a helyettese. A napirenden a Láng-gyár általános helyzetének megvitatása szerepelt. A jelenlevők közül senki sem tudta, hogy ez az utolsó igazgatósági ülés… – Egy héttel később került sor a nagybankok — köztük a Hitelbank államosítására, s ezzel a Láng Gépgyár is állami tulajdonba került. Ám az „igazi”, teljes államosítás még hátra volt, hiszen a gyár élén még mindig a régi vezetőség állt. 1948. március 26-án a Vasas Székházban gyülekeztek az új vállalatvezető-jelöltek, akik mit sem tudtak még leendő megbízatásukról…”[15] 

A tervgazdasághoz és úgy általánosságban a gazdasági élet teljes uralásához szükség volt előbb a nagyvállalatok, majd a kisebb üzemek államosítására, amelyet 1948 tavaszán-nyarán kezdtek meg. Az államosításnak egyrészt a korábbi tulajdonosok (amennyiben nem hagyták el az országot/ültek börtönben-fogságban) állhattak az útjába, de ahogy a fenti példa is mutatja, nem egyszer a konzervatívabb, kevésbé radikális osztályharcos szocialista üzemi bizottságokkal is meg kellett küzdeni. Joggal feltételezhető, hogy Sille Ferenc egyike volt ezeknek, és emiatt (is) kellett első körben az üzemi bizottság éléről elmozdítani. A sajtóban nincs arra utalás, hogy két évvel később miért lett a szabotázs-ügy főszereplője, de láthatóan még ekkor is igen veszélyesnek értékelte személyét az MDP.

Az NTF Történész Műhely ingyenesen teszi mindenki számára elérhetővé tudományos eredményeit, ingyenesen bocsátja rendelkezésre ismeretterjesztő cikkeit. A szerkesztés, tördelés és a honlap fenntartása azonban nekünk is pénzbe kerül, kérjük, adományával támogassa ügyünket, hogy a jövőben is elérhetővé tegyük cikkeinket olvasóink számára. Szíves támogatásukat Patreon oldalunkon (link) várjuk.

Jegyzetek, felhasznált források:

[1] Népszava 1945. május 29. 5. o.
[2] Dr. Jeni Károly: Az üzemi bizottságok a munkáshatalomért, 1944-1948. Táncsics Kiadó, Budapest, 1966. 437. o.
[3] Jeni 458. o.
[4] Jeni 459. o.
[5] Népszava 1947. február 2. 6. o.
[6] Magyar Nemzet 1947. július 29. 2. o.
[7] Népszava 1947. augusztus 12. 3. o.
[8] Pándi Ilona: Az angyalföldi munkások első szabad tavasza. Valóság 1960/3. 12-19. o. 17. o.
[9] Népszava 1948. április 1. 5. o.
[10] Varsányi Erika: A szociáldemokraták az igazságszolgáltatás útvesztőiben (1950–1962) Kálmán József emlékezete. Betekintő 2011/4.
[11] Szabad Nép 1950. július 9. 5. o.
[12] Nagy Pál Jenő visszaemlékezése
[13] Jeni 806. o.
[14] Sipos Levente: Hiányos leltár (I.) MSZMP dokumentumok a „személyi kultusz idején elkövetett törvénysértésekről.” Társadalmi Szemle 1994/11. 72-94. o. 89. o.
[15] Némethi Györgyi: Mienk a gyár. Ország-Világ 1973/13. 2-4. o.

A nyitóképen a Láng Gépgyár az 50-es években épült irodaháza a Forgách utcánál a korszakban elmaradhatatlan vörös csillaggal. (Angyalföldi Helytörténeti Gyűjtemény/FORTEPAN, 41112)