+18!!! „Amíg a tettesek nevét nem közölhetik” – Szocialista szemérem a sajtóban egy család meggyilkolása után
Dulai Péter
„Rozsi János Paprika utcai lakost és családját ismeretlen tettes megölte. A rendőrség a nyomozást folytatja.”
A Kádár-korszakból három olyan többrendbeli emberölés került be a hazai kriminalisztika történetébe, amikor egy egész családdal végeztek. Figyelemreméltó, hogy ez a három kiemelt tárgyi súlyú bűncselekmény viszonylag rövid idő, mindössze öt év leforgása alatt történt. [1] A szegedi Paprika utcában 1961. április 25-én elkövetett ötösgyilkosság a szakmai kihívások mellett a kirívóan brutális módszer miatt okozta a legnagyobb fejtörést a rendőrségnek. Hogyan kell kommunikálni egy ilyen esetet a közvélemény felé egy olyan országban, ahol egyszerűen nem történhet meg, hogy mindössze hét óra leforgása alatt szabályosan lemészárolnak egy családot? A tettes ráadásul „köddé vált”.
A cikk a Napi Történelmi Forrás és az Arcanum Digitális Tudománytár együttműködésében készült
A korszakban nem szívesen közölték azokat a bűntetteket, amelyek az ideológia szerint távol álltak a rendszertől. A Paprika utcai család megöléséről még a helyi lapban sem jelenhettek meg bővebb információk. Az ötösgyilkossággal kapcsolatban hetekig annak ellenére nem osztott meg adatokat a rendőrség, hogy az elkövető ismeretlen volt, és a tájékoztatás a nyomozást is előbbre vihette volna. Befolyásolt, tájékoztatott vagy használta a nyilvánosságot a rendőrség?
Elsőként a bűncselekményt ismertetem a Csongrád-Csanád Megyei Levéltárban fellelhető büntetőiratok alapján [2], majd a kapcsolódó sajtómegjelenésekből emelem ki a legrelevánsabbakat.
1961. április végén az akkori Szeged külterületén található Paprika utca 58. szám alatt lakó Rozsi Jánost és családját munkatársai és a szomszédok napokon keresztül nem látták. Május 2-án jelentették az esetet, amely alapján a rendőrök behatoltak a lakásba. A házban Rozsi János, 21 éves segédmunkás és szintén 21 éves felesége, másfél éves fiuk, János, valamint a férfi anyósa, a 42 éves Forró Mária és annak nevelt lánya, a 17 éves Buborék Gizella lakott. Mindnyájukat megölték, méghozzá brutális kegyetlenséggel. Az ilyen horderejű bűncselekmények esetében rutintalan helyszíni szemlebizottság súlyos hibákat vétett a tetthelyen, nem biztosítottak például ujjnyomot, a család másfél éves kisfiának holttesttét pedig csak másnap találták meg a padláson.
Kettétört állcsont, koponyatörés, szívben megforgatott kés, megvágott mell: az orvosszakértő a boncolás során az öt áldozaton összesen 80 sérülést talált, de egyik sem utalt védekezésre, és dulakodásnak sem volt nyoma a lakásban. Az áldozatok több személyes tárgya (pl. egy nejlonsál) is eltűnt, de a rendőrség eleinte nem rablógyilkosságra, hanem bosszúra vagy szexuális elferdülésre gyanakodott, mint lehetséges indíték.
Több személlyel szemben is alapos gyanú merült fel, mígnem május 11-én egy szegedi asszony bejelentést tett, miszerint április 25-én egy Vass Gyula nevű férfitől nejlonsálat kapott ajándékba. A rendőrségre egy névtelen levél is érkezett, amelyben az állt, hogy Vass felesége mostanában rendkívül ideges, mert a férje több embert megölt Alsóvárosban. A gyanúsított egy ideig mindent tagadott, de végül beismerő vallomást tett, majd a nyomozási kísérleten részletesen be is mutatta, hogyan követte el a bűncselekményt.
A többszörösen büntetett előéletű, rendkívül agresszív emberként ismert 25 éves férfi jól ismerte a Rozsi családot. Április 25-én délelőtt azért jelent meg náluk, mert Forró Máriával szeretett volna szexuális kapcsolatot létesíteni. A nő azonban elutasította a közeledését, mire Vass dühében a tűzhelynek támasztott baltával agyonverte. Ezután megölte a zajra felébredt másfél éves Jánoskát, majd megvárta, amíg a család többi tagja hazaér, és egyenként végzett velük. Az életéért könyörgő Buborék Gizellát haláltusája közben meg is erőszakolta. Vass Gyula vallomása szerint a családnak azért kellett meghalnia, hogy Forró Mária megölése után ne maradjon tanú. Ez azért nem tűnik életszerű magyarázatnak, mert csak a másodikként hazaérkező Rozsiné tudta, hogy a férfi aznap náluk járt. Vass körülbelül hét óra leforgása alatt kiirtotta az egész családot, este pedig már a színházban szórakozott azzal a nővel, akinek a nejlonsálat ajándékozta.
A sajtó értelemszerűen május 2., a holttestek felfedezését követően írhatott először a bűncselekményről. Az országos lapok egyáltalán nem számoltak be a gyilkosság tényéről, de a Délmagyarország című megyei napilap is csak egy mínuszos hírt tett közzé 4-én:
„Rozsi János Paprika utcai lakost és családját ismeretlen tettes megölte. A rendőrség a nyomozást folytatja.” [3]
Két héttel később a lap anyakönyvi híreiben sorolták fel az áldozatok nevét [4], majd két nappal ezután a megyei rendőr-főkapitányság egy felhívásban kért állampolgári segítséget a tettes által a helyszínről elvitt tárgyakkal kapcsolatban, amelyeket az elkövető a Szegedi Bizományi áruházban értékesített. [5]
A Délmagyarország hátsó oldalán két nappal később aztán megjelent a rendőrségi közlemény, amely szerint elfogták a gyilkost. [6] Ezeken kívül ugyan napvilágot látott még pár hír a bűnténnyel kapcsolatban, de számuk elenyésző. Az eddigiek azért szemléletesek, mert helyi lapban jelentek meg, és miután feltételezhető volt, hogy a tettes szegedi vagy köthető a városhoz, a lokális sajtónak kiemelt szerepe lehetett volna az egész várost felkavaró bűnügy kapcsán. A Paprika utcában történtekről mindössze egyetlen terjedelmesebb írás jelent meg, szintén a Délmagyarországban, a Vass Gyulára kiszabott halálos ítélet meghozatala utáni napon. [7] Ez azonban a nyomozást már nem befolyásolhatta, hiszen az ügy ekkor már nem rendőrségi, hanem bírósági szakaszban tartott. A tudósításban nem bánnak „kesztyűs kézzel” Vass Gyulával, akinek életpályája valóban nem sok okot adott volna a dicséretekre.
„Nem a munka volt az éltető eleme, sőt idegenkedett a munkától. A szórakozás volt mindene, de ennek sem a nemesebb részét választotta, hanem az ivást, az éjszakai életet. Bár módja lett volna egy komoly, szép szakmát tanulni, hiszen egy évig vájártanuló volt Várpalotán, az iskolát önkényesen elhagyta” – ismertette a névtelen szerző az ötszörös gyilkos előéletét. A szerző természetesen azt sem hallgatta el a tárgyalóteremben elhangzottakból, hogy „az ellenforradalom alatti időszakban Vass Gyula élettársával Ausztriába, majd Angliába disszidált, megszületett gyermeküket pedig állami gondozásban itthagyták”.
A cikk az elkövetett gyilkosságok kegyetlenségére is kitér, a szerző még azt is megemlíti, hogy Vass „megbecstelenítette” egyik áldozatát. A tudósításban szerepel az a közvéleményt mélységesen felháborító információ, hogy miközben a gyilkos következő hazaérkező áldozatát várta, „a lakásban talált szalonnából és kenyérből jóízűen falatozott”. Csakugyan ennyire tartotta fontosnak igénybe venni a rendőrség a nyilvánosságot egy olyan ügyben, ahol egy ismeretlen és feltehetően rendkívül erőszakos elkövető valószínűleg szabadon járt-kelt? Úgy tűnik, hogy igen. Ezzel kapcsolatban dr. Déri Pál, a Belügyi Szemle című folyóirat akkori főszerkesztője [8] foglalta össze a legtalálóbban az akkori hozzáállást, amely nyilvánvalóan nem rendészeti, hanem politikai döntés volt.
„A rendőri szervek addig nem adnak szívesen tájékoztatást egy bűnügyről, amíg a tettesek nevét nem közölhetik. Attól tartanak, hogy eredménytelenség esetén blamálja magát a rendőrség. Másszor »szocialista szeméremből« nem szívesen közlik a rendszerünktől különösen távol álló gonosztetteket, nehogy az ellenséges sajtó ezeket ellenünk felhasználja, mint rendszerünk torz jelenségét.” [9]
Vass Gyulán 1961. augusztus 30-án Budapesten hajtották végre a jogerősen kiszabott halálbüntetést. [10] Az akasztás tényéről a gyilkosságéhoz hasonlóan mínuszos hírben számoltak be a lapok.
A cikk bővebb verziója „Tájékoztatni jog vagy kötelesség? Egy ötrendbeli emberölés nyomai a magyar sajtóban” címmel jelent meg a Magyar Rendészetben (XXII. évf., 2. szám/2022)
Az NTF Történész Műhely ingyenesen teszi mindenki számára elérhetővé tudományos eredményeit, ingyenesen bocsátja rendelkezésre ismeretterjesztő cikkeit. A szerkesztés, tördelés és a honlap fenntartása azonban nekünk is pénzbe kerül, kérjük, adományával támogassa ügyünket, hogy a jövőben is elérhetővé tegyük cikkeinket olvasóink számára. Szíves támogatásukat Patreon oldalunkon (link) várjuk.
A nyitóképen: a bűncselekmény helyszíne, a Rozsi család háza (Forrás)
Jegyzetek, felhasznált források:
[1] Mindössze másfél hónappal a Paprika utcai mészárlás előtt, 1961. március 9-én egy Somlai József nevű kaposvári segédmunkás megölte 19 éves feleségét, hét hónapos gyermekét, apósát, anyósát, majd öngyilkosságot követett el. A családirtásról mindösszesen egy mínuszos hír jelent meg a sajtóban. Hasonlóan brutális bűntény történt öt évvel később, 1966. szeptember 13-án Mezőtúron, ahol Burai Árpád baltával megölt öt embert, köztük a feleségét, egy tízéves és egy nyolchónapos kislányt.
[2] Magyar Nemzeti Levéltár Csongrád-Csanád Megyei Levéltára, Csongrád Megyei Bíróság büntetőperes iratai, KL XXV. 9. c. B.I. 710/1961.
[3] Délmagyarország, 51. évf., 103. sz., 1961. május 4. 6. o.
[4] Délmagyarország, 51. évf., 113. sz., 1961. május 16. 4. o.
[5] Délmagyarország, 51. évf. 115. sz., 1961. május 18. 6. o.
[6] Elfogták a Paprika utcai gyilkost. Délmagyarország, 51. évf., 117. sz., 1961. május 20. 6. o.
[7] Halálra ítélték a Paprika utcai gyilkost. Délmagyarország, 51. évf., 151. sz., 1961. június 29. 4. o.
[8] 1961-től egészen 1984-ig.
[9] Déri Pál: Az ideológiai irányelvek és a tájékoztatás (Még egyszer a rendőrség és a sajtó kapcsolatáról). Belügyi Szemle, 3. évf., 8. sz., 1965. augusztus, 5–10. o.
[10] Az 1945–1988 között magyar bíróságok ítélete alapján kivégzettek, Nemzeti Emlékezet Bizottsága https://neb.hu/hu/kivegzettek-1945-1988 Letöltés ideje: 2022.11.24.
Ha érdeklik hasonló bűncselekmények, látogasson el a szerző honlapjára (www. eletellenibuncselekmenyek.hu)