Őfelsége árulója – A „feltámadt” angol miniszter, aki Csehszlovákiának kémkedett
John Stonehouse karrierje ötven évvel ezelőtt ezen a napon egy újabb jelentős mérföldkőhöz érkezett, mivel kinevezték az egyesült brit Postaügyi és Telekommunikációs Minisztérium első miniszterének. Csakhogy nem sokáig élvezhette ezt a posztot, mert olyan információk láttak napvilágot, miszerint a csehszlovák Állambiztonság (Státní bezpečnost/StB) egyik angliai ügynöke. Sőt, nemcsak ez gátolta meg a miniszterelnöki ambícióinak elérésében: a hetvenes évek egyik legnagyobb botránya is Stonehouse nevéhez fűződik.
A cikk a Napi Történelmi Forrás és az Arcanum Digitális Tudománytár együttműködésében készült
Családi hagyományokat követve
John Stonehouse 1925. július 28-án született a dél-angliai Southamptonban. Mindkét szülő komoly közéleti szerepet töltött be: az édesapa a helyi szakszervezet egyik vezetője volt, Rosina nevű édesanya pedig a város hatodik polgármestere. Ezért korántsem meglepő, hogy a fiatal Stonehouse nagyon hamar a nyomdokaiba lépett – már 16 évesen csatlakozott a Munkáspárthoz (Labour Party). A London School of Economics-ban végezte felsőfokú tanulmányait, majd 1944-től 1946-ig a Royal Air Force-nál (RAF) teljesített szolgálatot.
Ezután Stonehouse folytatta a politikai karrierje építését, de eleinte nagyon kevés sikerrel: az 1949-es parlamenti választásokon nem került be az akkor még létező London Megye Tanácsába (London County Council), nem választották meg Twickenham és egy évvel később Burton körzetek munkáspárti képviselőjének sem. Így figyelme inkább a közgazdaság felé fordult. A London Co-operative Society igazgatója lett és a „harmadik világbeli” országokba utazott, tanulmányozva a helyi gazdaságokat és a feketék helyzetét – 1952 és 1954 között, az akkor még brit gyarmati fennhatóság alatt álló Ugandában tartózkodott.
1959-ben Stonehouse egy körúton vett részt Rhodéziában (Zimbabwében), amely során keményen bírálta a fehérek vezette helyi kormányt, illetve a Munkáspárt támogatásáról biztosította a feketéket. Emiatt viszont kiutasították őt az országból és egy évvel később be sem engedték. Stonehouse ezzel a lépésével komoly figyelmet vívott ki magának mind belföldön, mind külföldön – egyben felkeltve a keleti blokk érdeklődését is. Ezért nem meglepő, hogy amikor 1964-ben a Munkáspárt megnyerte a választásokat és Harold Wilson lett a miniszterelnök, Stonehouse gyorsan emelkedett felfele a politikai ranglétrán: először a Repülésügyi Minisztérium, majd a gyarmatokkal foglalkozó tárca államtitkára, 1967-ben pedig a három évvel korábban létrejött, a technológiai fejlesztésekért felelős Technológiai Minisztérium minisztere volt. Nagy-Britannia történetében utolsókén viselte az „Postmaster-General” címet, de miután 1969. október 1-jén összevonták a postai ügyeket a telekommunikációval, ő lett az új minisztérium vezetője. Nem véletlen, hogy ekkor már a baloldali pártban és kívül is azt rebesgették, hogy Stonehouse egyszer majd Nagy-Britannia miniszterelnöke lesz.[1]
John Stonehouse a híradóban.
A hidegháború frontvonalában
Mielőtt folytatódna Stonehouse életének bemutatása, szükséges pár mondatban kitérni a csehszlovák Állambiztonságra angliai tevékenységére, ugyanis sokáig a Londonban lévő csehszlovák nagykövetségen működő StB rezidentúra számított a legsikeresebbnek a „ellenséges területen tevékenykedő” rezidentúrák között. Különösen a szigetország állampolgárainak beszervezésénél vagy információforrásként való felhasználásán – ezen a téren a csehszlovák Állambiztonság néha még a szovjet KGB-t is felülmúlta. Legalábbis így volt az 1968-as prágai tavaszig: az StB-ben többen nem értettek egyet a Varsói Szerződés „baráti segélynyújtásával” és Gustáv Husák „normalizációjával”. Ebből kifolyólag 1968 augusztus 21-ét követő három évben mintegy 50 állambiztonsági alkalmazott és ügynök szökött meg Csehszlovákiából.
Köztük volt Josef Frolík őrmester is, aki eredetileg a csehszlovák kémelhárításban dolgozott és 1964-től 1966-ig a londoni rezidentúrán teljesített szolgálatot. 1969. júniusában feleségével és gyerekével együtt a bolgár tengerpartra utazott, de vissza már nem tértek Csehszlovákiába. A CIA egy motorcsónakon Törökországba menekítette a Frolík-családot, majd onnan pedig az Egyesült Államokba vitték, ahol menedékjogot kapott. A meglepő, hogy először az StB-nek fel sem tűnt a megszökött ügynök, mivel legelőször az osztrák (!) sajtóból értesültek egy „csehszlovák hírszerzőtisztről, aki a Bécsben lévő amerikai nagykövetségen kért menedéket”.[2] Habár a szöktetés leginkább az amerikaiak akciója volt, a brit Secret Intelligence Service (SIS), avagy közismertebb nevén az MI6, szintén nyújtott némi segítséget. Többek között Frolík nevében angliai tájakat és városokat ábrázoló képeslapokat küldtek az otthon maradt rokonságnak, ezáltal erősítve azt a feltételezést, hogy ő valójában Nagy-Britanniában tartózkodik és Frolíkot még a londoni kiküldetése idején szervezték be a szigetország kémelhárítása.[3]
Természetesen a SIS korántsem ingyen segített, cserébe ugyanis információkat kért az StB Egyesült Királyságban felállított hálózatáról, hiszen Frolík nem egyszer találkozott az ügynökeikkel és bizalmas informátoraikkal. A cseh férfi elsők között Nicholas Prager RAF műszaki alakulatának mérnökét nevezte meg, aki a brit radarrendszerről szóló adatokat nyújtott át neki (később 12 év börtönre ítélték). Megerősítette, hogy a korábbi brit ügyvivő Prágában, Edward Scott, valóban az StB-nek dolgozott (először a vádemeléshez nem gyűlt össze elegendő bizonyíték, de később mégsem indítottak ellene eljárást). Frolík nem kis meglepetést okozott, amikor Barnett Stross (fedőneve: GUSTAV) munkáspárti képviselő nevét is megemlítette, aki évekkel korábban egy sikeres nemzetközi kampányt vezetett a németek által 1942-ben lerombolt csehszlovákiai Lidice falu újjáépítéséért. Őt azonban kihallgatni már nem tudták, mivel 1967-ben elhunyt.
Viszont egy másik munkáspárti képviselőnek már nem volt ilyen „szerencséje”. A csehszlovák állambiztonságiak körében „mohó gazembernek” titulált Will Owen (LEE) morpethi képviselőt Wilson miniszterelnök úgy írta le, mint a „Képviselőház legjelentéktelenebb tagját, aki alig csinált valamit”. Csakhogy Owen 1960-tól az alsóházi Védelmi Becslési Bizottság tagja volt, így elég érzékeny információkhoz is hozzájutott: többek között a brit hadsereg Rajna menti egységeiről és London NATO-hoz való hozzájárulásáról szóló adatokkal örvendeztette meg a keleti blokk tagjait.[4] Később a politikus bevallotta, hogy összes 2300 angol font értékben adott el információkat az StB-nek. [5]
Nyulat a bokorból
Ám igazi meglepetést, ami valóságos hidegzuhanyként érintette a brit kémelhárítást egy aktív miniszere neve jelentette: John Stonehouse.
Bár egyetlen StB-jelentést sem láttam róla, de 90 százalékban biztos vagyok benne, hogy csehszlovák kém
– nyilatkozta a CIA-s kihallgatóinak Frolík.[6]
Elmondása szerint a minisztert még az 1960-ban tett prágai útja alatt, amikor London Co-operative Society megbízásából a csehszlovák fővárosban járt, az állambiztonságiak egy „mézes csapdába” (honey trap) csalták. Ez gyakorlatban azt jelentette, hogy az 1948 óta Barbarával házasságban élő és három gyereket (Jane, Julia, Mathew) nevelő Stonehouset egy StB-ügynök (egyes források szerint férfi) elcsábította és olyan szobában feküdt le vele, ahol a tükör mögött kamerákat helyeztek el.[7] A fényképeket felhasználva Robert Husák (HÁNČ) ezredes 1962-ben együttműködésre késztette. Az ugandai tartózkodásából és harmadik világgal kapcsolatos véleménye miatt a „KOLÓN” (Telepes) fedőnevet adták neki. Kezdetben a londoni rezidentúra nem szavazott túl nagy bizalmat neki, de a vele kapcsolatos vélemények egy csapásra megváltoztak, amikor 1964-ben államtitkárnak nevezték ki a Repülésügyi Minisztériumban. Ettől kezdve a brit repülőgépipar állapotáról, valamint tervezett fejlesztéseiről adott át információkat. Sőt, tevékenyen hozzájárult az amerikai-brit kapcsolatok gyengítéséhez (több amerikai üzletet is meghiúsított, mint pl. Boeing 707-es rendeléseket, amit először még a kollégái sem tudtak mire vélni) és a keleti blokkal való szorosabb együttműködéshez. Például kulcsszerepe volt abban, hogy 1968-ban London és Prága egy új műszaki szerződést hozzon tető alá, amelynek keretében a britek nemcsak nyugati berendezéseket, fejlesztéseket és kutatási eredményeket adtak át Csehszlovákiának, hanem még egy közös ipari kooperációt is előirányoztak.
A brit vezetés számára túlságosan hihetetlenek hangzott, hogy az egyik aktív miniszterük az ellenségnek kémkedik. 1969. augusztus 4-én a Downing Street 10. szám alatt Wilson miniszterelnök jelenlétében a SIS kikérdezte Stonehouset. Azonban a visszaemlékezések szerint a gyanúsított „túlságosan nyugodt” volr. A miniszter kijelentette, hogy tudatosan soha nem ebédelt csehszlovák titkosügynökökkel, HÁNČ-ról pedig azt hitte, hogy diplomata – amúgy is, más ország diplomatáival való személyes kapcsolattartás „egy olyan megszokott dolog, amely minden miniszternek a hivatali kötelessége”. Sőt hozzátette, hogy minden a keleti blokk diplomataival tartott találkozóról beszámolt, de valószínűleg ezek a jelentések elvesztek a bürokrácia útszertőjében. A kikérdezés után SIS azt jelentette Wilsonnak, hogy „semmiféle biztos információnk nincs arról, hogy (Stonehouse – KL.) bármiféle információt adott volna a cseheknek, de arról még kevesebb biztos adatunk van, hogy az ügynökükként tevékenykedett volna”. Stonehouse „tisztázásához” az is közrejátszott, hogy amikor az Egyesült Államokban brit ügynökök is kihallgatták Frolíkot, akkor a cseh férfi „már nem volt 90 százalékban biztos” a miniszter ügynökmúltjában.[8]
Ennek ellenére Stonehouse nem sokáig élvezhette a miniszteri posztot. A Munkáspárt elvesztette az 1970-es parlamenti választásokat, s a pártban megindult a harc a vezetői székért – többek között ő is ringbe szállt a címért. Ugyanakkor senkinek sem felülkerekednie Wilsonon és az ex-miniszter még az ellenzéki „árnyékkormányban” sem kapott posztot. Ráadásul már nem számíthatott a csehszlovák Állambiztonság anyagi támogatására sem: bukott politikusként egyszerűen már nem volt hasznára Prágának, ezért megszakították vele a további együttműködést (bár azt nem tudni, hogy pontosan mikor).
A valódi „Reggie Perrin”[9]
Mivel Stonehousenak igencsak szüksége volt pénzre, ezért úgy döntött, hogy pályát módosít. Világszerte több kétes vállalatot alapított, többek között egy fejlesztési bankot hozott létre az alig pár éve független Bangladesben. Nem egy cégben Sheila Buckley nevű titkárnőjét és későbbi szeretőjét nevezte ki igazgatónak és az ő aláírásával vett fel hiteleket. Csakhogy a legtöbb vállalkozása megbukott, s a bangladesi bank közel 800 000 (mai árfolyamon 10 millió) fontos adósságot halmozott fel. Mivel a behajtók és a hatóságok is egyre többször érdeklődtek az ex-miniszter üzleti ügyei iránt, ezért ő egészen egyedi módon kívánta megoldani a problémát: hamis személyazonosság (Joseph Markham) felvételével és saját halálának a megrendezésével.
John Stonehouse 1974. november 20-án bejelentkezett a miami Fontainebleau Hotelbe. A ruháit és hivatalos okiratait a strandon hagyta, majd az egyik szomszédos hotelben vett ki szállást. Pár nappal később már Ausztráliában tartózkodott, ahol felváltva használta Donald és Joseph Muldoon neveket, akik haláluk előtt jelentős adományokkal támogatták a Munkáspártot. A strandon hátrahagyott papírokat és ruhákat megtalálva az amerikai hatóságok azt következtetés vonták le, hogy az angol politikus vagy megfulladt, vagy egy cápa ette meg. Barbara a brit médiának azt nyilatkozta, hogy a férje politikai kudarcaiból és üzleti sikertelenségéből kiindulva valószínűleg öngyilkosságot követett el. A brit Képviselőházban egy búcsúztató ceremóniát tartottak a képviselő tiszteletére és a brit sajtóban nekrológokat írtak róla.
Valószínűleg Stonehouse a húsz évvel fiatalabb Buckleyval „boldogan éltek volna, amíg – valójában – meg nem haltak”, ha a brit hatóságoknak nincs egy másik, mind a mai napig rejtélyesnek számító ügy. Már a munkáspárti képviselő „halála” előtti hetekben bejárta a világot John Bingham menekülése: Lucan grófja máig nem tisztázott okok miatt megölte a dadust és majdnem végzett a feleségével, de mire kiérkeztek a rendőrök, addigra eltűnt.[10] Néhányan a hatóságoknál összekötötték a két eltűnést, azt sejtve, hogy Stonehouse segített Binghamnak megszökni, viszont ő „viszonzásképp” megölhette a férfit (bár, hogy személyesen is ismerték volna egymást, arra nem volt bizonyíték).
A korabeli cikkek, beszámolók és a szakirodalom eltér abban, hogy Stonehouse mit csinált Ausztráliában és egyáltalán minek köszönhette lebukását. Ez az írás Herbert Harold Tucker, az 1974 és 1979 között az ausztrál nagykövetségen dolgozó diplomata beszámolójából indul ki, aki ott volt az angol férfi letartóztatásánál. Stonehouse úgy vált gyanússá, hogy két különböző bankban nyitott számlát (több tízezer fonttal), amiknek vezetői személyesen ismerték egymást – egy véletlen hármas találkozás során kiderült, hogy mindkét pénzintézeti igazgató más-más néven ismeri a fiatal nővel felbukkanó, brit akcentussal nagyon jól beszélő férfit. Először pénzmosásra gyanakodtak, ezért jelentették őt hatóságoknak. A rendőrök először abban a hiszemben kezdtek el nyomozni utána, hogy ő nem más, mint Lucan grófja. Amikor bevitték kihallgatni, akkor a gyanúsított combján egy hosszú forradást vagy bármiféle sérülést (amelyet Birgham felesége okozott) kerestek, de semmi ilyen nem volt a letartóztatott férfin. Már elengedték, amikor az egyik rendőr megjegyezte, hogy amikor házkutatást tartottak az illetőnél, gyanúsan sok volt Stonehouse képviselő „haláláról” szóló újságcikk. Így a Melbourne-i rendőrség a Scotland Yardhoz fordult és fényképet kértek Stonehouseról és Binghamról. Miután megérkezett, immáron nem volt kétség, hogy valójában a pár hete „elhunyt” munkáspárti képviselőt hallgatták ki.
Stonehouset 1974. december 24-én újra letartóztatták és fél évvel később Londonban lévő brixtoni börtön vendégszeretetét élvezhette. 1975 augusztusában óvadék ellenében szabadlábra helyezték. Valóságos nemzetközi sztár lett a „feltámadt” politikusból, a Munkáspártból sem zárták ki, sőt még a képviselői mandátumát (Walsall North választókerületben) sem vették el tőle. Októberben a brit Képviselőházban tartott nyilvános felszólalásában újra elutasította a vádakat, miszerint csehszlovák kém lett volna és „idegösszeroppanással” magyarázta a saját halálának eljátszását.[11]
Stonehouse útban a bíróság felé.
1976. augusztusában a „140-es IQ-val rendelkező vádlottat” (ahogyan a tárgyaláson nevezték) a bíróság bűnösnek találta 18 rendbeli csalás, lopás, és hatóságok megvezetésének bűntetteiben, s ezekért összesen 7 év börtönt kapott. Szeretőjét Buckleyt bűnpártolásért két évnyi szabadságvesztésre ítélték.[12]Az 1978-es évet élete mélypontjának lehet nevezni: Barbara elvált, a gyerekeket többet nem láthatta, teljes anyagi csődbe jutott, szívinfarktusokat kapott és nyitott szívműtétet hajtottak végre rajta. Stonehouset végül 1979. augusztus 14-én az egészségügyi állapota és a jó magaviselete miatt szabadlábra helyezték.
Egy szokatlan mentőangyal
Ám ennyivel még nem ért véget Stonehouse eddig sem unalmasnak mondható története. A hetvenes évek végén egy újabb csehszlovák titkosszolgálati ügynök (személyazonosságát és fedőnevét nem sikerült kideríteni, mindössze annyit, hogy a brit jelentésekben AFFRIM fedőnéven hivatkoztak rá[13]) az Egyesült Államokba menekült. Amikor kihallgatta őt a CIA, megerősítette Josef Frolík több mint tíz évvel korábban tett kijelentéseit: HÁNČ leváltása után ő volt Stonehouse tartótisztje 1968 márciusa és 1969 között. Azt is megemlítette, hogy Stonehouse 5 000 fontot kapott a kormányzati információkért, többek között repülőgépekről szóló adatokért.[14]
A CIA két évig várt az információk továbbításával. Miután végre megkapta a SIS, 1980. július 7-én Robert Armstrong brit belügyi államtitkár egy titkosított üzenetet küldött Margaret Thatcher miniszterelnök asszonynak, amelyben beszámolt a fejleményekről. Ugyanakkor ő és kollégái igencsak bizonytalanok voltak abban a tekintetben, hogy mit kezdjenek ezekkel az értesülésekkel, mivel egyértelmű írásos bizonyíték továbbra sem nem állt a rendelkezésükre, a szökött StB-ügynök kihallgatása pedig lehetetlennek tűnt – nem beszélve arról, hogy neki most már nyilvánosan kellett volna vallomást tennie egy brit bíróság előtt, de a kiadatásba Washington aligha egyezett volna bele.[15]
1980. október 6-án a Downing Street 10-ben Thatcher, Armstrong, William Whitelaw belügyminiszter és Michael Haversen, Anglia és Wales főügyész közösen vitatták meg a kérdést, amely egyre komolyabb fejfájást okozott a résztvevőkben. Egyrészt egy év sem telt azóta, hogy kiderült Anthony Blunt történészről, hogy a hírhedt „Cambridge Ötök” nevű csoport negyedik tagja volt, aki a Szovjetuniónak kémkedett.[16] Másrészt főügyész, bár személy szerint már meg volt győződve Stonehouse bűnösségéről, nem tartotta elegendőnek a bizonyítékokat. Ám a legnagyobb problémát az jelentette, hogy mivel már Stonehouse egyszer kimagyarázta magát a kémgyanú alól és börtönben is ült (igaz, más miatt), ezért ha ismét vádat emelnének ellene, akkor ez nem kevés médiavisszhangot, a Munkáspárt kritikáját és ország számára negatív nemzetközi sajtót jelentene. Mindezekből kifolyólag a találkozó résztvevői úgy döntöttek, hogy a brit kormány akkor is kiáll majd Stonehouse mellett, ha a szökött StB-ügynök nyilvánosság elé áll és megemlíti a volt minisztert.
Az ügyet úgy kell hagyni, ahogyan van – adta meg a végszót Margaret Thatcher. [17]
Stonehouse a nyolcvanas években sem vonult vissza. Sőt, pont ellenkezőleg: alighogy kiszabadult a börtönből, belépett a Szociáldemokrata Pártba. Igazi sztár lett Nagy-Britanniában, interjúk sokasága készült vele a rádiókban és a televíziókban, szinte rendszeres szereplőnek számított az eltűnt emberekkel foglalkozó műsorokban, mint „szakértő”. Négy könyvet írt, amik közül a Ralph címet viselő kémregényben ugyan más szereplőkkel és helyszínekkel, de lényegében a saját beszervezésének történetét meséli el: Ralph Edmondsnak, az Európai Bizottságban dolgozó brit köztisztviselőnek, egy Lotte nevű Stasi-ügynöknő „mézes csapdát” állít, majd a kompromittáló fotókat felhasználva a kelet-német titkosszolgálattal való együttműködésre kényszerítik a férfit.[18] 1981-ben elvette Buckleyt, aki egy évvel később szült neki egy fiút, James William John-t. 1985-ben elektronikus szállodai széfeket gyártó vállalatot alapított. John Stonehouse 1988. április 14-én egy élő televízióadás közben szívinfarktust kapott. A halál ezután már ténylegesen utolérte Nagy-Britannia történetek egyetlen olyan miniszterét, aki hivatali ideje alatt egy keleti blokk titkosszolgálatának kémkedett.
A borítóképen John Stonehouse, amikor 1976-ban meginterjúvolták őt. Kép forrása:Link.
Az NTF Történész Műhely ingyenesen teszi mindenki számára elérhetővé tudományos eredményeit, ingyenesen bocsátja rendelkezésre ismeretterjesztő cikkeit. A szerkesztés, tördelés és a honlap fenntartása azonban nekünk is pénzbe kerül, kérjük, adományával támogassa ügyünket, hogy a jövőben is elérhetővé tegyük cikkeinket olvasóink számára. Szíves támogatásukat Patreon oldalunkon (link) várjuk.
Felhasznált irodalom
Levéltári források:
A cseh Állambiztonsági Iratok (Archiv bezpečnostních složek/ABS)
A brit Nemzeti Levéltár (The National Archives)
British Diplomatic Oral History Programme
- Interjú Herbert Harold Tucker diplomatával. Link
Szakirodalom:
Andrew, Christopher: The Defence of the Realm – The Authorized History of MI5. Penguin Group, Toronto, 2010. (1st Edition)
Pál István: Nagy-Britannia operatív helyzete 1981-ben: A Belügyminisztérium (BM) III/I. Csoportfőnökségének értékelése alapján. In: Szakmai Szemle: A Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat Tudományos-Szakmai Folyóirata. 2017 (4), 5–30.
Tomek, Prokop: Josef Frolík – muž na nepravém místě. In: Securitas Imperii: sborník k problematice bezpečnostních služeb. 2001 (8), 183–203.
West, Nigel: Historical Dictionary of Sexspionage. Scarecrow Press, Maryland, 2009.
Sajtó:
24.hu
Averty, Jack: From Soviet spy to the disappearing man: How ex-MP John Stonehouse still fascinates In: Shropshire Star. 2019. 02.28.
Új Tükör
[1] Averty, 2019.
[2] Tomek, 2001: 188.
[3] Josef Frolík a The Frolik Defection. The Memoirs of an Intelligence Agent című, 1975- ben megjelent könyvében beszámolt az életéről, a keleti blokk titkosszolgálatainak együttműködésről, szervezeti felépítéséről, általa ismert ügynökeiről és a legfontosabb akciókról. A csehszlovák bíróság távollétében halálra ítélte, egyes források szerint még amerikai bérgyilkosokat is felbéreltek a meggyilkolására. 1989. májusában rákban elhunyt, de még mindig vannak olyan elméletek, miszerint megrendezte a halálát és álnéven élt tovább.
[4] Andrew, 2010: 541.
[5] Owent 1970-ben letartóztatták, de a bíróság konkrét bizonyítékok hiányában és a vallomás visszavonása után felmentette a vádpontok alól. 1974-ben visszatérhetett a politikába, mint a Munkáspárt egyik szervezetének elnöke. Pál, 2017: 6-7.
[6] Andrew, 2010: 541.
[7] West, 2009: 280.
[8] Andrew, 2010: 541.
[9] The Fall and Rise of Reginald Perrin egy BBC Sitcom volt, amelyet 1976 és 1979 vetítettek és David Noobs regényei alapján készült. Egy olyan középosztálybeli ember történetét mutat be, aki kétszer is eljátssza a saját öngyilkosságát, hogy így meneküljön el az unalmas életétől – ráadásul először úgy, ahogyan azt Stonehouse tette Floridában. Az egészben az az ironikus, hogy az első regény még a politikus eltűnése előtt elkészült, de csak 1975-ben adták ki, így lényegében egyik sem „inspirálódhatott a másikból”.
[10] Bővebben Bingham-ügyről: Link
[11] Averty, 2019.
[12] West, 2009: 281.
[13] Andrew, 2010: 707.
[14] Robert Armstrong 1980. július 7-én küldött üzenete a miniszterelnöknek. In: TNA, PREM 19/360., Ref. A02538.
[15]Robert Armstrong 1980. szeptember 11-én küldött üzenete a miniszterelnöknek. In: TNA, PREM 19/360., Ref.A02976.
[16] Bővebben a Cambridge-i Ötökről: Link.
[17] 1980. október 6-án tartott találkozó a Downing Stree 10. szám alatt. In: TNA, PREM 19/360.
[18] Andrew, 2010: 707.