19. század Forrás 

Egy európai orvos Indiában

Johann Martin Honigberger brassói születésű orvos és utazó az 1820-as évek végén vetődött el az északnyugat-indiai szikh birodalom ura, Randzsit Szingh udvarába. Egyrészt a kalandvágy és a Kelet varázsa hajtotta, másrészt az, hogy az uralkodó megbecsülte az udvarába érkező európai szakértőket. A szikh vallás a XVI. század első harmadában született; alternatívát kínált a hinduk és muszlimok közti megosztottságra azzal, hogy egyik félhez sem tartozott. A mogulok persze át akarták téríteni őket az iszlámra, az ellenük folytatott harc kovácsolta össze a szikheket, akik laza konföderációt alkottak, amiből Randzsit Szingh teremtett egységes…

Tovább
Forrás Szocializmus 

Az első magyar lombikbébi

Tóth Eszter Zsófia Az első magyar lombikbébi 1988. augusztus 24-én reggel 7 óra 09 perckor született a Pécsi Orvostudományi Egyetem Szülészeti Klinikáján. A Népszabadság így tudósított az eseményről: „A nevezetes újszülött, H. Zsuzsanna egészséges, jól fejlett kislány, súlya 3850 gramm. H. Jánosné, az édesanya, 35 éves paksi fiatalasszony. Tíz évi meddőség és többszöri orvosi kezelés után került a pécsi klinikára, ahol a múlt év december 11-én hajtották végre a sorsdöntő, (…) országos szenzációt eredményező beavatkozást. Ekkor ültették vissza a méhkürtbe az előzőleg leszívott, különböző módon kezelt petesejtet, az ugyancsak speciális…

Tovább
1918-1939 Forrás II. Világháború 

Szabó Ignác és utódai. Egy bányaorvos család története Tatabányán 1898—1945

Macher Péter 2016. december 22-én, Tatabányán Schmidt Csaba polgármester hivatalosan is megnyitotta a Jó szerencsét! Emlékévet. A város a bányanyitás 120., valamint a várossá egyesítés 70. évfordulójára egyaránt emlékezik. A jubileum alkalmából érdemes olyan személyiségek életútjával foglalkozni, akik munkásságukkal hozzájárultak a modern Tatabánya létrejöttéhez, illetve a nemzetközi porondon jó hírét vitték a városnak. Írásom egy bányaorvos család történetét beszéli el a dualizmus korától a II. világháború végéig. A család tagja Szabó István, az első magyar Oscar-díjas (Mephisto, 1982) filmrendező, akinek egyes filmjeiben megtalálhatók tatabányai/családtörténeti vonatkozások is. A témában már született…

Tovább