Szabó Ignác és utódai. Egy bányaorvos család története Tatabányán 1898—1945
Macher Péter
2016. december 22-én, Tatabányán Schmidt Csaba polgármester hivatalosan is megnyitotta a Jó szerencsét! Emlékévet. A város a bányanyitás 120., valamint a várossá egyesítés 70. évfordulójára egyaránt emlékezik. A jubileum alkalmából érdemes olyan személyiségek életútjával foglalkozni, akik munkásságukkal hozzájárultak a modern Tatabánya létrejöttéhez, illetve a nemzetközi porondon jó hírét vitték a városnak. Írásom egy bányaorvos család történetét beszéli el a dualizmus korától a II. világháború végéig. A család tagja Szabó István, az első magyar Oscar-díjas (Mephisto, 1982) filmrendező, akinek egyes filmjeiben megtalálhatók tatabányai/családtörténeti vonatkozások is. A témában már született egy tanulmányom (Macher 2013), jelen írás ennek átdolgozott változata. Ezúttal el szeretném különíteni egymástól a téma társadalomtörténeti- és a filmtörténeti vonalát.
A bányanyitástól 1945-ig
Szabó Ignác 1868. december 25-én született Nyitrán. Édesapja, Adolf nyitrai zsidó kereskedő volt, aki 1827 körül születhetett. Édesanyja, Bettelheim Jozefina, egy bőrkereskedő lánya volt. A házaspárnak összesen hat gyermeke született, és valamennyien megélték a felnőttkort. Szabó Ignác a bécsi egyetemen szerzett orvosi diplomát 1893-ban. Valószínűleg az egyetemen tanult meg franciául és németül. Ezt követően 1896-ban lépett az osztrák tulajdonú Stájer Trifaili Kőszénbánya Rt. alkalmazásába és a vállalat dorogi bányaműveinél kezdett dolgozni bányaorvosként.
A dorogi szolgálat azonban rövid epizódnak bizonyult csupán. A Magyar Általános Kőszénbánya Rt. (MÁK Rt.) ugyanis 1898-ban felvásárolta a Trifaili Rt. Esztergom vidéki üzemeit, így Szabó Ignác is automatikusan a MÁK Rt. szolgálatába lépett. Szabó doktort még ugyanebben az évben áthelyezték a későbbi Tatabánya község magjának számító Alsógalla-bányatelepre és ugyanitt alapított családot. 1901. július 28-án feleségül vette az 1880-as születésű Deutsch Rózát. A házasságból két gyermek született: István 1902. október 12-én, valamint Erzsébet 1904. február 8-án. Mindketten Budapesten látták meg a napvilágot. Szabó Ignác Tatabányán magához vette még testvére, dr. Szabó Samu lányát, Ilonát, aki később Kálmán Miksa bányamérnök felesége lett. (Kálmán Miksa 1929-től egészen a II. világháborúig a Tatabánya Bányaigazgatóság helyettes bányaigazgatója volt.)
Szabó Ignác és felesége a századforduló időszakában (forrás: Tatabánya Megyei Jogú Város Levéltára)
Szabó Ignácnak szó szerint a semmiből kellett megszerveznie a bányatelep egészségügyi ellátását. Ugyanis amikor odakerült, már javában tartott az ipartelep kiépítése, munkások tömegei érkeztek folyamatosan az Osztrák-Magyar Monarchia, illetve Közép-Európa különböző területeiről. A munkásság ellátására azonban még nem épült ki a megfelelő infrastruktúra. A munkavállalók kezdetben barakkokban kényszerültek lakni és az ellátás minden formája még kezdetlegesnek számított (a tatabányai bányanyitásról lásd Macher 2016). 1898-ban még kórház sem működött az ipartelepen. Elmondhatjuk, hogy ennél nehezebb feladatot nem is kaphatott volna egy alig 30 éves orvos.
Az első, mindössze 14 ágyas tatabányai kórház csak az 1900. év folyamán nyílt meg. Az ún. régi bányakórházban 1905-ig további két orvost vettek fel, így az századfordulót követően Szabó Ignácot, mint rangidős doktort, bányafőorvosnak nevezték ki. A doktorok felvételével párhuzamosan a betegápolást végző ferences nővérek száma is 4-ről 10 főre emelkedett, valamint a kórház befogadóképességét is sikerült 35 férőhelyesre bővíteni. A Szabó Ignác vezette egészségügyi személyzetnek 1905-ben már 12-13000 főre duzzadt ellátási kört kellett kiszolgálnia. Ráadásul Szabó doktornak, mint a bányakórház vezetőjének, előadóként részt kellett vennie a bányatárspénztár ülésein (Simonik 2013).
A személyzet- és a férőhelybővítés ellenére a bányakórház komoly finanszírozási gondokkal küzdött. Ezért Szabó bányafőorvos több alkalommal fordult a helyi bányaigazgatósághoz a működéshez szükséges anyagi javak előteremtése érdekében. 1904-ben például egy olyan varrógép megvételéhez kért támogatást, amivel a nővérek sérült textíliákat javíthatnának. 1906-ban pedig egy röntgengép megvételét szorgalmazta, a bányamunka veszélyes volta miatt ugyanis nagy szükség volt erre a berendezésre. A nehézségek ellenére azonban Szabó Ignác tatabányai pályafutása egyértelműen sikeres volt. 1912-ben átadták a 120 beteg elhelyezésére alkalmas 22 kórtermes és immár emelettel is rendelkező új bányakórházat. Az intézmény ekkoriban európai mércével mérve is korszerűnek számított. Az épület alkalmasságáról pedig sokat elárul, hogy majdnem 2000-ig kórházként funkcionált.
1926-ban Szabó főorvos javaslatára a MÁK Rt. megállapodást kötött az anya- és csecsemővédelemmel foglalkozó Stefánia Szövetség tatabányai szervezetével. Ennek értelmében a vállalat igazgatósága a szervezet bevonásával minden tatabányai bányatárspénztári tag csecsemőjének ‑ illetve a kicsi édesanyjának – napi fél liter tejet biztosított fél éven keresztül. Szabó főorvos azért kezdeményezte az intézkedést, mert a tatabányai anyák többsége rendszertelenül táplálta az újszülötteket, aminek következtében megnövekedett a csecsemőhalandóság. Szabó Ignác javaslatára 1928-ban egy tejkonyhát is felállítottak Tatabányán, ahol kizárólag ellenőrzött termelőtől vettek át tejet. (Simonik 2013) Szintén a bányafőorvos kérésére építették fel 1927-ben a bányászok gyógyítását szolgáló tatabányai gőzfürdőt, aminek alagsorában fizikoterápiás készülékeket is elhelyeztek. Szakmai felkészültségét mi sem bizonyítja jobban, minthogy Komárom vármegye távolabbi területeiről is érkeztek hozzá gyógyulni vágyók.
Szabó Ignác annyira népszerű volt a bányamunkásság körében, hogy az 1900-as évek elején országgyűlési képviselőnek is javasolták. A bányafőorvos viszont azzal utasította el a felkérést, hogy ő inkább folytatni szeretné Tatabányán az egyszerű bányászok körében végzett gyógyító munkát. Érdemei elismeréseként pedig 1924-ben egészségügyi tanácsossá nevezték ki. 1931-ben még közreműködött abban, hogy István fia megszerezze a bányakórház egyik orvosi állását. Nyugdíjba vonulásakor Vida Jenő vezérigazgató levélben fejezte ki elismerését. Ezt követően élete hátralévő részét Budapesten töltötte. A főváros ostromakor 1945 januárjában bombatalálat érte a pincét, ahol feleségével együtt tartózkodtak. A találat során a házaspár életét vesztette.
Ha értékelni szeretnénk Szabó Ignác munkásságát, mindenképpen figyelembe kell vennünk, milyen volt a tatabányai egészségügy munkába lépésekor, illetve távozásakor: 1898-ban Alsógalla-bányatelepen az egészségügyi ellátás még kezdetlegesnek is alig volt nevezhető, 1931-ben viszonyt már európai színvonalú ellátó rendszer állt a gyógyulni vágyó tatabányaiak rendelkezésére. Érdemes még kitérni egy sajátos társadalomtörténeti jelenségre. A vállalati tisztviselőknek kilépés, illetve nyugdíjazás alkalmával minden esetben el kellett hagyniuk szolgálati lakásukat Tatabányán. Ennek az lett a hosszú távú következménye, hogy a helyi értelmiség nem maradt meg és nem alakult ki erős értelmiségi réteg.
A bányafőorvos István nevű fia Budapesten szerzett orvosi diplomát, ezt követően dolgozott a fővárosi Röntgenológiai Intézetben, majd a Verebély-klinikán. Tatabányát megelőzően az Új Szent János Kórházban praktizált. A gyógyítás mellett tudományos cikkeket publikált, valamint ismeretterjesztő előadásokat is tartott. 1931. október 1-jén lépett a MÁK Rt. bányatárspénztárának alkalmazásába, mint a tatabányai kórház sebészorvosa. Nem kis feladatot vállalt, ugyanis a 120 férőhelyes bányakórházban még ekkor is csupán 3 orvos praktizált. Szabó doktor nagyon jól érezte magát a bányászok körében, akik szerény és szimpatikus fiatalemberként ismerték őt. Sebészeti munkája mellet a Tatabányai Sport Club (TSC) labdarugó csapatának sportorvosi teendőit is ellátta.
Szabó doktor 1936. március 28-án feleségül vette Vita Editet. Az esküvőt megelőzően a kor szokásai szerint engedélyt kellett kérniük a MÁK Rt. igazgatóságától az egybekeléshez, amit meg is kaptak. A házasságból született Judit lányuk 1936. december 18-án, valamint István fiúk, a későbbi filmrendező 1938. február 18-án. Érdekesség, hogy a későbbi filmrendező Tatabányán szerezte elő mozi élményét. A háború időszakában a gyermek Szabó István a Népházban látta Walt Disney A csizmás kandúr c. rajzfilmjét.
A II. világháború időszakában számos zsidóellenes rendelkezést hoztak, az antiszemitizmus pedig országosan erősödött. Tatabányán az ifjabb Szabó doktoron kívül még egy zsidónak minősített személy, Füzes Gábor rendelőintézeti orvos dolgozott a helyi egészségügyben. (Meg kell jegyezni, hogy Szabó doktor családja hithű katolikus vallású volt; a zsidótörvények alapvetően nem vallási, hanem származási alapon határozták meg a zsidó és nem zsidónak minősített személyek körét.) Az 1944. március 19-i német megszállást követően még inkább rosszabbodott a helyzet. A Sztójay Döme vezette bábkormány áprilisban kiadta az 1540/1944 M.E. sz. rendeletet, melynek értelmében a zsidónak minősített munkavállalókat fokozatosan, de legkésőbb szeptember 30-ig el kellett bocsátani. A leépített személyekre pedig deportálás vagy munkaszolgálat várt. Tatabányán Csanády László bányaigazgató összeállított egy, a rendelkezéssel összefüggő kimutatást, amiben 24 zsidónak minősített tatabányai alkalmazottat rangsorolt. A kimutatást nagy részét jóváhagyta a zsidóellenes rendelkezések végrehajtásáért felelős Értelmiségi Munkanélküliség Ügyeinek Kormánybiztossága.
Az összeállítás szerint Füzes doktor felmondási határidejét június 30., Szabó Istvánét szeptember 30-ával határozták meg. Szabó doktor tehát annyira fontos volt a bányaigazgatóság számára, hogy alkalmazását a legkésőbbi időpontig kitolták. A két bányaorvost májusban a gettóba zárás alól is mentesítették. Ennek ellenére Füzes Gábor már nem bírta elviselni a megaláztatásokat. Június 1-jén feleségét és kisgyermekét a IX. számú akna közelében lévő erdőbe vitte, ahol először családtagjait mérgezte meg fecskendő által, majd önmagával is végzett.
Hamarosan azonban nem várt fordulat állott be. Július közepén Ullrich Viktor ezredes, hadüzemi parancsnok közbelépett, és védelmébe vette az addig el nem hurcolt 7 zsidó alkalmazottat, köztük Szabó Istvánt is. A védelembe vett személyeket egy helységben különítette el és fegyveres védelmet rendelt melléjük. Az 1944. október 15-i nyilas hatalomátvételt követően azonban már a megmaradt zsidó alkalmazottak sem maradtak biztonságban.
Novemberben Szabó Istvánt családjával együtt a komáromi gyűjtőtáborba internálták. Ullrich innen még ki tudta menteni a Szabó családot, és az Assisi nővérek segítségével áthelyeztette a doktort a fővárosi Assisi Szent Ferenc kórházba. A főváros ostromakor Szabó doktor éjjel-nappal operált a kórházban. Sajnos az egyik műtét során diftériás fertőzést kapott és 1945. április 13-án ebbe halt bele.
Az család ekkor Budapesten a Liliom utca 34. számú lakásban élt. Szabó István özvegye közvetlenül férje halála után azzal a kérelemmel fordult a MÁK Rt-hez, hogy utalják ki számukra néhai doktor szolgálati lakását. A vállalat egy 1945. április 19-én kelt levélben azzal utasította el a kérést, hogy szolgálati lakás csak szolgálatot teljesítő személy után jár. A MÁK Rt. vezetése sajnálatát és tiszteletét fejezte ki, de a lakáshiány miatt nem volt lehetőségük a kérés méltányosságból történő teljesítéséhez. Szabó István hozzátartozói így Budapesten maradtak, és nem tértek vissza többé Tatabányára.
Tatabányai emlékezet
Szabó Ignác bányafőorvos munkássága megmaradt a tatabányaiak emlékezetében. Ezt bizonyítja, hogy 1996-ban Tatabánya Megyei Jogú Város Önkormányzata díjat nevezett el róla, amit minden évben az egészségügy- és szociális területen kiemelkedő munkát végzett dolgozóknak ítélnek oda. 2015-ben a bányafőorvosról nevezték el az egykori bányakórház közelében található egyik utcát. Ugyanitt 2016. szeptember 21-én emléktáblát avattak tiszteletére. Az avatáson jelen volt az unoka, Szabó István is. Az utókor emlékezete azért is figyelemre méltó, mert Szabó Ignác 1945 előtt tevékenykedő személy volt, ráadásul sem vállalatvezető, sem bányaműszaki tisztviselő nem volt. Szabó István 1998 óta Tatabánya díszpolgára.
Szabó István filmjeinek tatabányai vonatkozásai
Szabó István több alkalommal nyilatkozta, hogy gyermekkorában orvos szeretett volna lenni. Filmjeiben gyakran látunk orvos karaktereket. Fellelhetők tatabányai vonatkozások is. Édesapjának állított emléket második, Apa (1966) című filmjében. A film több jelentét is Tatabányán forgatták. A történetben szereplő Takó Bence édesapja szintén a tatabányai kórház orvosaként dolgozott és 1945-ben vesztette életét. Szabó István filmjeinek visszatérő témája az Osztrák-Magyar Monarchia időszaka és a közép-európai lét: Redl ezredes (1985), Hanussen (1988), A napfény íze (1999). Érdemes megemlíteni a Hanussen c. film egy jelenetét, amikor a főhős a bírósági tárgyaláson kijelenti: „Nekem is ez a hazám, Közép-Európa, amit tegnap még úgy hívtak Osztrák-Magyar Monarchia.” Mint fentebb láttuk, a nagyapa, Szabó Ignác a Monarchia legkülönbözőbb nemzeteivel került kapcsolatba bányaorvosi tevékenysége során. A filmrendező Monarchia iránti érdeklődése részben erre is visszavezethető.
Bizalom (1980) c. filmjének elején feltűnik az Assisi Szent Ferenc Kórház, valamint az ott dolgozó Czakó nevű sebészorvos és egy ferences nővér alakja. Szabó István Az ajtó (2012) című filmben orvost alakított egy rövid kameo szerep erejéig Jiří Menzel, a szintén világhírű cseh filmrendező kollegájával együtt. Szabó István hosszú filmrendezői pályáját végig kísérték a tatabányai vonatkozások. Az emlékek, még ha elemekben is, de felbukkannak világhírű filmjeiben.
Az NTF Történész Műhely ingyenesen teszi mindenki számára elérhetővé tudományos eredményeit, ingyenesen bocsátja rendelkezésre ismeretterjesztő cikkeit. A szerkesztés, tördelés és a honlap fenntartása azonban nekünk is pénzbe kerül, kérjük, adományával támogassa ügyünket, hogy a jövőben is elérhetővé tegyük cikkeinket olvasóink számára. Szíves támogatásukat Patreon oldalunkon (link) várjuk.
Borítóképünkön:
Az 1912-ben épült bányakórház (forrás: Tatabányai Múzeum)
Források:
Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára Z 254 (MÁK Rt. Személyzeti Osztály)
Szabó István szóbeli közlése, 2017. február 6.
Szakirodalom:
Belinszki Zoltán: „Nagyapámtól tudom, mindig az ember kell nézni.” Beszélgetés Szabó István filmrendezővel. In Limes. Komárom-Esztergom Megyei Tudományos Szemle. 1997/3 szám melléklete. 61—67.
Macher Péter: „Kis Amerika” a Tatai-medencében. Az első tatabányai bányamunkások összetétele a munkásanyakönyv tükrében 1896-1900 In: Napi Történelmi Forrás, 2016. 07. 26.
Macher Péter: Szabó István filmjeinek tatabányai vonatkozásai. In Új Forrás 2013/7 25-32.
Simonik Péter: A Népháztól a Gőzfürdőig. Munkásjóléti intézmények a Magyar Általános Kőszénbánya Rt. tatabányai bányatelepén. Tatabánya, 2013. (Tatabányai Levéltári Kiadványok 14.)