Paks 50. Fél évszázada írták alá a szovjet-magyar atomerőmű egyezményt

Mai posztunk a pontosan ma 50 éve aláírt paksi atomerőmű egyezmény megkötésével és annak előzményeivel foglalkozik. Ez a nemzetközi megállapodás fontos eleme a 20. századi magyar történelemnek, mivel a paksi atomerőmű megépítése volt a múlt század legnagyobb hazai ipari beruházása, valamint az erőmű a mai napig jelentősen meghatározza országunk energetikáját.

1949. január 25-én létre jött a Kölcsönös Gazdasági Segítségnyújtás Tanácsa (KGST, alapító tagjai: Szovjetunió, Bulgária, Csehszlovákia, Lengyelország, Magyarország és Románia) a közép- és kelet-európai szocialista országok között, célja ezen országok gazdasági együttműködése volt. A KGST országok megállapodásokat kötöttek egymással, amelynek értelmében baráti kapcsolataikat kiterjesztik az atomenergia békés alkalmazására is, mely elsősorban kutatási együttműködéséken alapult.

paksnpp
A paksi atomerőmű napjainkban

A valóságban ez nem jelentett egyenlő kooperációt az összes tag között, mivel a kisebb közép- kelet-európai országok számára a Szovjetunióval kötött megállapodás volt az, amelytől a legtöbbet remélhették. Különös tekintettel az atomenergetikára, mivel kisebb kivétellel egy országnak sem volt meg az ipari kapacitása arra, hogy saját maga önállóan, atomerőmű kifejlesztésbe kezdjen. Még akkor sem, ha esetleg voltak uránkészletei, ezért a Szovjetunióval kötött közvetlen egyezmény nagyon fontos volt.

Példaképpen megemlítem a magyar-szovjet megállapodást, amely közel azonos volt a többi országéval. Az első egyezményt hazánk 1948. február 18-án kötötte és később 1959. december 22-én újította meg. Az okmány értelmében a Magyar Népköztársaság és a Szovjetunió megegyeztek különféle kísérleti atomreaktorok, műszerek tervezésében és szerkesztésében, magfizikai tudományos kutatómunka folytatásában és izotópok ipari alkalmazásában. Természetesen egyenrangú együttműködésről atomreaktorok terén sem 1948-ban, sem 1959-ben nem lehetett beszélni, ezért a megállapodásba foglalták azt is, hogy a szovjet fél tervekkel és anyagokkal látja el a magyar felet, ezáltal segítve elő az erőmű tervezési munkát. Az 50-es években az atomreaktorok még nem voltak annyira fejlettek, hogy ipari szinten alkalmazzák azokat, ezért ezek az egyezmények még inkább kutatásokra koncentráltak, de a 60-as és a 70-es évekre az atomtechnológia az energetikában már versenyképessé vált, amit már ekkor is sejtettek illetve megjósoltak.

Ez természetesen be is következett, mivel az 1960-as évek közepére a szovjet atomenergia ipar, akárcsak a nyugati társai jelentős fejlődésen ment keresztül. Ekkor már több reaktorfajtával folytattak behatóbb kísérleteket és szintén akadtak olyan egységek, amik már szolgálatba álltak. Ezek közül említésre méltó az első (5 MW-os grafit moderátorú )ipari energetikai erőmű , amelyet Obnyinszkban építettek fel.

the_first_npp
Az obnyinszkban felépített 5 MW-os grafit moderátorú erőmű, a világ első hálózatra termelő reaktora. archive.rosatom.ru

Ennek sikerén felbuzdulva több fejlesztésbe is belefogtak, amelyekből két sikeres reaktortípus született. Az egyik Novovoronyezsnél üzembe helyezett nyomottvizes erőmű 210 MW-os teljesítménnyel; ezt a reaktor fajtát eredetileg tengeralattjárókhoz és jégtörőhajókhoz tervezték, és szerkezetéből kifolyólag nagyon biztonságosnak számított. A másik fő szovjet típus és a belojarszki nukleáris túlhevítéssel működő reaktor 100 MW-os kialakításban, amely 1964 folyamán állt üzembe. Ez a reaktor nagymennyiségű áram előállítására lett tervezve. Az ezekből nyert tapasztalatok alapján a Szovjetunió már össze tudott állítani egy exportképes erőművet a KGST tagok számára.

Az 1965. január 14-18. között Kijevben megtartott KGST Atomenergia Állandó Bizottság (AÁB) VIII. ülése fontos mérföldkő volt a résztvevő országok számára, ugyanis a szovjet fél bejelentette, a novovoronyezsi típussal elért eredményeik azt mutatják, hogy az atomtechnológia kezd kifizetővé válni, ugyanakkor a fosszilis tüzelőanyagok a jövőben egyre korlátozottabban lesznek elérhetőek. Az is ismert volt már ekkor, hogy az energiafelhasználás jelentősen nőni fog a következő évtizedekben, amit legreálisabb módon atomenergia alkalmazásávál elégíthettek ki. A többi ország számára a szovjet delegáció a már bevált voronyezsi, nyomottvizes típusú erőművet kínálta fel (a paksi VVER típusú erőművet is ebből fejlesztették ki), amellyel már kellő mennyiségű tapasztalattal rendelkeztek, mind gazdaságossági, üzemviteli szempontból, és az erőmű típusát tekintve is. A bjelojarszki, nukleáris túlhevítéssel működő reaktort (a csernobili atomerőmű is ilyen RBMK típusú), technológiai gondjai miatt, egyelőre nem ajánlották fel. Azt is közölték, hogy a novovoronyezsi típusú erőműre alapozva egy olyan atomerőmű-tervdokumentációt fognak összeállítani, amely alapján eldönthetik az érdekelt tagállamok, hogy az erőmű volumene, műszaki gazdaságossági adatai és megvalósítási költségei alapján kívánják-e megrendelni a létesítményt, amelyet kormányközi egyezmény keretében rögzíthetnek majd a továbbiakban. 1965 szeptemberére a moszkvai Tyeploproekt vállalat kidolgozta egy 800 MW-os nyomottvizes atomerőmű előzetes tervdokumentációját, amely 2×400 MW-os blokkokból állt és ezt megküldte az érdekelt tagországoknak. A megkapott tervdokumentációt az áttanulmányozást követően megtárgyalták a soron következő AÁB ülésen 1965 novemberében Tibliszben. A résztvevő tagok egyetértettek abban, hogy a tervdokumentáció eléggé részletes ahhoz, hogy abból megállapíthassák, ez az erőmű megvalósítása gazdaságos lenne.

Egy nyomottvizes reaktor tartálya.
Egy nyomottvizes reaktor tartálya.

Innentől kezdve az érdekelt országok és a Szovjetunió közötti kétoldalú tárgyalásokon múlt, hogy ki és hogyan alakíthat ki egy a tervben szereplő erőművet. Az említett szovjet tervdokumentációnak jelentős szerepe volt a KGST országok számára, ugyanis a társuláson belül, atomenergetikai szempontból ez volt az első komoly előrelépés. Igaz a technológiai háttér egyenlőtlensége miatt, több fél közti egyenlő kooperációról és integrációról még korátsem beszélhettünk, mivel egyedül a szovjetek rendelkeztek megfelelő háttérrel, ezért a többi ország velük volt kénytelen egyezkedni.

Az atomenergia ekkor már itthon is terítéken volt, mivel az ország energetikai állapota nem festett jó képet. A második világháborút követően Magyarország politikai és gazdasági helyzete miatt a nagyobb ipari és gazdasági programok még nem indultak be. Ezzel csak az MDP teljes hatalomátvételét és a szovjet mintára megkreált I. ötéves terv beindítását követően számolhatunk. Az első ötéves tervperiódusban (1950-54) a nehézipar erőltetett kiépítése volt kitűzve, amihez természetesen sok szénre volt szükség, ezért sorra nyíltak az új bányák. A hazai barnaszén és lignit viszont nem volt jó minőségű és kitermelési költségei is egyre nőttek az évek során. A szén mellet viszont lassan, de fokozatosan jöttek be a szénhidrogének is mint energetikai fűtőanyagok. A földgáz és a kőolaj alapú erőművek az 1960-as évektől kezdtek fontosabb szerepet betölteni, ehhez a Szeged környéki gázfeltárások jelentős források kiaknázását tették lehetővé. Ezekben az évtizedekben ugyanakkor jelentős arányban növekedett a villamosenergia-fogyasztás is, ami újabb erőműveket igényelt.

A hagyományos visontai Gagarin hőerőmű. Forrás: Fortepan 87769
A hagyományos visontai Gagarin hőerőmű. Forrás: Fortepan 87769

A gazdaság tervezői a következő évtizedekre hatalmas energiaigényeket prognosztizáltak. 1964-ben az MSZMP Központi Bizottságának szerveihez, az Államgazdasági Bizottsághoz és a Politikai Bizottsághoz tartozott a III. (1966-70) és IV. (1971-75) ötéves tervre vonatkozóan a nagy iparcsoportok (vegyipar, kohászat, gépipar, energetika) helyzetének és fejlesztésének megtárgyalása. A vizsgálatokból megerősítették azt, amit már az elmúlt tíz évben is egyre jobban tudott a pártvezetés, mégpedig hogy Magyarországon hosszú távon nem lehet tisztán szén alapon gazdaságosan villamosenergiát előállítani. A hazai barnaszenet és lignitet egyre költségesebben tudják csak kitermelni, így újabb széntüzelésű erőművek építése már nem tűnt reális opciónak. A hazai szénbányászat még a világpiaci árhoz képest is egyre kevésbé volt kifizetődő. A hazai vezetés az 1960-as évek közepén már tisztában volt a Szovjetunióban történő földgázkutatásokkal és számoltak azzal, hogy a kőolaj mellett a jövőben erre is igényt tarthatnának. A gazdasági tervekben jelentkező fokozatos fűtőanyag-hiány mihamarabbi megoldásra várt és hazai termelést már nem lehetett jobban fokozni. Az egyetlen megoldás a szovjet féllel való konzultáció jelentette energiahordozók importját és egyéb megoldásokat illetően.

Apró Antal, a Minisztertanács elnökhelyettese 1964. szeptember 22-én kelt levelében kérte meg a Szovjetuniót egy szakemberek közötti távlati energetikai konzultáció megszervezésére. A kérésre a szovjetek pozitívan válaszoltak, így 1965. május 11. és 15. között Moszkvában megtartották az energetikai konzultációt. A magyar delegáció tárgyalt több illetékes szovjet kormányhivatallal és vállalattal is kőolaj, földgáz és villamosáram exportját illetően. A tárgyalás félig lett eredményes, mivel az 1975-től igényelt 7 millió tonna kőolaj behozatal ügyében megkezdték a szakértői egyeztetést, de az 1970-től igényelt 1 milliárd m³ földgáz behozatalát a szovjet tervhivatal nem tudta biztosítani. A konzultáció nem váltotta be a hozzáfűzött reményeket, ugyanis nem sikerült konkrét tüzelőanyag-megállapodást kieszközölni a szovjet féllel, csupán a kooperációban állapodtak meg. Ezek a kilátások fontos lökést adtak a magyar vezetés számára alternatív megoldások keresésére. Történetesen mindez egybe esett a már korábban bemutatott KGST atomerőmű tervdokumentációval.

Fűtőelemek érkeznek a paksi atomerőműhöz. A konvencionális erőművekkel szemben ez a rakomány több évre elegendő fűtőelemet tartalmaz. Forrás: Fortepan 67197
Fűtőelemek érkeznek a paksi atomerőműhöz. A konvencionális erőművekkel szemben ez a mennyiségű rakomány több évre elegendő fűtőelemet tartalmaz. Forrás: Fortepan 67197

Hazánkban az atomenergia iránti érdeklődés többek között a már bemutatott negatív tüzelőanyag-mérleg miatt is nőtt, továbbá akkoriban egyre többet lehetett hallani az atomtechnológiáról és lényegében akkoriban nem is volt más hosszú távú lehetséges alternatíva a döntéshozók előtt. A KGST tervdokumentáció hatására készített hazai tanulmányok már egyértelműen kimutatták, hogy 1970-től kezdődően Magyarország viszonylatában az atomenergia a leggazdaságosabb megoldás, de ennek elérése érdekében már 1966-tól kezdve komolyan kellett foglalkozni a programmal. Azért, mert egy teljesen új technológia kerülne bevezetésre, és a számítások alapján az atomerőmű 1975-től kezdené csak meg a termelést. A magyar döntéshozatal 1966. február 17-én tárgyalta a IV. ötéves tervidőszak erőmű építési elgondolásait és itt már fel volt tüntetve a tervidőszak végére egy hazai építésű atomerőmű szükségessége is. Annak érdekében, hogy a szovjet féllel megkezdődhessen a tárgyalás, és a tervidőszak végére konkretizálhassák az atomerőmű megépítésének lehetőségét, a kormány 3049/1966. sz. határozatával utasítást adott a tárgyalások megkezdésére. A KGST ülések keretében már több egyeztetés is zajlott a megvételre bocsájtott tervdokumentációt illetően, de azok csak műszaki téren voltak jelentősek. Ha egy tagország komolyan gondolkodott a saját területen való atomerőmű építéséről, akkor egy egyezmény megkötésére is feljogosított delegációt kellett összeállítani és kiküldeni a Szovjetunióba, ahhoz hogy kormányközi kétoldalú megállapodással tető alá hozhassák az egyezményt.

A szovjet Arktika nukleáris jégtörőhajó, szintén nyomottvizes reaktorral rendelkezett. Forrás Wikipedia
A szovjet Arktika nukleáris jégtörőhajó, szintén nyomottvizes reaktorral rendelkezett. Forrás Wikipedia

A szovjetekkel történő egyezkedés megkezdése érdekében az Országos Tervhivatal (élén Ajtai Miklóssal) egy előterjesztést nyújtott be a kormányhoz, javasolva egy döntésképes delegáció felállítását, amely a tárgyalások során megegyezik a Szovjetunióval és kialakítja a jövőbeli megállapodás részleteit. Célul tűzték ki, hogy az orosz fél vállaljon garanciákat az erőműre, komplett feladattervet, tervdokumentációkat, berendezéseket, fűtőelemeket biztosítson. A javaslatot később a kormány megtárgyalta és  3145/1966. sz. határozatával el is fogadta. Ezt hamarosan követte a delegáció összeállítása, amelyben a legtöbb érintett minisztérium képviseltette magát. A magyar fél a tárgyalások során a fentebb említettek és a tájékoztató szintű tervdokumentáció mellett több információt kívánt gyűjteni az erőműről és esetlegesen meg is tekinteni azt. Az első tárgyalásokra 1966 júliusában került sor Moszkvában, a magyar küldöttséget Ajtai Miklós vezette, míg a szovjet oldalon M. Petroszjánc, az atomenergia békés felhasználásával foglalkozó Állami Bizottság elnöke volt a megbízott. Magyar részről a megegyezés nagy horderejű volt, mivel az itt kitűzött határidők és tervfeladatok voltak meghatározóak az atomerőmű építésének egészére nézve, ami kötelező érvényű volt minden szovjet vállalatnak és szervezetnek. Az ilyen megállapodásokat általában a szovjetek komolyan betartották.

A magyar delegáció értelemszerűen minél több konkrétumot próbált belezsúfolni az egyezménybe, mivel azokra később mindig volt lehetőség hivatkozni és a hazai döntéshozók reálisabban tudtak számolni, ha már ismerték a költségek jelentősebb részét. Lényegében a magyar küldöttség a már egyeztetett fix árajánlat alapján szeretett volna megegyezni. A szovjet megközelítés ettől jelentősen eltért. Ők úgy gondolták, hogy az árakról való tárgyalásnak még nem volt itt az ideje. Azt indítványozták, hogy a magyar delegáció döntse el, akar-e erőművet építeni és amennyiben szándékában áll, minden másról (szállítás megosztása, árak, műszaki terv jóváhagyása) majd később lehet tárgyalni. A gondolkodásmódbeli különbségek ellenére sikerült megállapodni, de az aláírásra még nem került sor, mivel a magyar fél ekkor jelentette be a berendezésekre hiteligényét. A jelenlévő szovjet delegáció pedig nem volt felhatalmazva ilyen döntések meghozatalára, ezért csak az egyezményt szövegezték meg ekkor. Ezt követően a magyar kormány elnöke, Kállai Gyula 1966 júliusában a hitelkérés érdekében levelet intézet a Szovjetunióhoz. A szovjet válasz októberben meg is érkezett pozitív válasszal, miszerint az általuk szállított anyagokra, berendezésekre és felszerelésekre 50 millió rubeles (1 rubel = 0,987412 gramm tiszta aranyat értéken számolva) hitelt tud biztosítani a magyar kormánynak. A hitel 10 éves lejáratú évi 2% kamat mellett.

novovoronez
A novovoronyezsi reaktor. Forrás IAEA Bulletin, VOL. 25. No. 2. 49.o.

A kétoldalú megállapodás megkötésére a kormány 3397/1966. sz. határozata utasította Apró Antalt, a Minisztertanács elnökhelyettesét.  A kormányközi egyezmény aláírására Budapestre érkezett szovjet delegációt a szovjet minisztertanács elnökhelyettese, V. N. Novikov vezette. A tárgyalás 1966. december 23-tól december 28-ig tartott. Végül a kormányközi egyezmény aláírására 28-án került sor a Magyar Népköztársaság és a Szovjet Szocialista Köztársaságok Szövetségének kormánya között magyarországi atomerőmű építését illetően. Szovjet részről Novikov, magyar részről pedig Apró Antal írta alá a megállapodást. Az egyezmény értelmében Magyarország is a KGST tervdokumentációban szereplő atomerőműre kötött megállapodást, amely 800 MW összteljesítményű két, egyenként 400 MW-os VVER típusú reaktorral felszerelt erőmű volt. Az okmányban szereplő leírás még nem a pontosított 440 MW-os teljesítményt jelölte meg, ugyanis azt is rögzítették, hogy a szerződő felek a pontos műszaki adatokat és paramétereket egy későbbi alkalommal fogják megtárgyalni. A megállapodásban továbbá rögzítették, hogy a magyar fél az üzembe helyezést 1975-re tervezi, a második reaktor pedig ehhez képest egy-két évvel később kapcsol be.

A dokumentum értelmében az erőmű építésében résztvevő szovjet szervezeteknek a felelőssége volt a létesítmény tervdokumentációjának és műszaki tervének elkészítése. Ezen felül a szükséges felszerelések, műszerek, berendezések, nyersanyagok szolgáltatása a komplett atomerőműhöz a szállítási és megosztási jegyzőkönyvnek megfelelően. A szovjet szállításokat illetően a berendezések és nyersanyagok mellett fontos pont volt az egyezményben, hogy az erőmű teljes üzemideje alatt biztosítani fogják a szükséges fűtőanyagot! Továbbá szakértőket küldenek konzultációs és művezetői feladatok ellátására, az erőmű főépületén belüli szerelésekkel kapcsolatban tanácsadásra. Jelentős kitétel volt még, hogy ellátják az erőművet magyar személyzettel, akiknek a kiképzéséről úgyszintén gondoskodnak.

A megállapodás értelmében, a program keretében felelős magyar szervezetek feladata lett, hogy a szovjet szakértők tanácsait és véleményét figyelembe véve kiválasztják a létesítendő erőmű telephelyét, továbbá biztosítják a szovjet tervezőiroda számára a szükséges alapadatokat, hogy el tudják készíteni a pontos helyszínre szabott teljes részletességű műszaki tervet. Megépítik az erőműhöz szükséges mindenféle segédépületeket és létesítményeket. Mindezek figyelembevételével esett majd később Paksra a választás.

dscf9557
A paksi telephely egyik első rajza. Forrás: Magyar Nemzeti Levéltár XIX-A-2-gg 293. doboz

A korábban megbeszélt és egyeztetett hitel értelmében a Szovjetunió az általa szállítandó berendezésekre, anyagokra, tervekre és szakértelmére a magyar fél 50 millió rubel értékben kapott hitelt évi 2%-os törlesztés mellett. A hitelt a Magyar Népköztársaság tíz év alatt évenként egyenlő részletben törleszti, a hitel megfelelő részének felhasználását követő évtől kezdődően.

Hazai szempontból előnyös volt az egyezmény azon kitétele, amelynek értelmében a felvett hitelt és annak kamatait a mindenkor érvényes magyar – szovjet árucsere forgalmi és fizetési megállapodás alapján magyar áruk Szovjetunióba való szállításával fizeti ki az ország. Ez főként a magyar ipar szempontjából volt roppant kedvező. Ugyanis így lényegében olyan hazai termékekkel tudtuk kifizetni az atomerőművet, amelyről akkoriban is tudták, hogy tőkés piacon nem tudnák kellőképpen értékesíteni. A hitelmegállapodás azonban nem fedett le mindent, ugyanis az első és az azután következő többi fűtőelem-ciklusért, a szovjet szakértők munkájáért, valamint a teljes tervezésért a magyar fél a mindenkor érvényes árucsere forgalmi megállapodás szerint fizetett.

A létesítési folyamat szempontjából fontos rész volt a dokumentumban az pont amely megszabta, hogy a berendezések szállítását és beszerelését az érintett magyar és szovjet szervezetek szerződések keretében határozzák meg, a pontos kivitelezést pedig az egyezményben meghatározott határidőkhöz és szállítási megosztáshoz igazítják. Egy atomerőmű hazánkban ekkor még új és ismeretlen technológia volt, így az egyezmény kitért arra, hogy a magyar szakemberek betanítása céljából a szovjetek fogadják a szakmánként meghatározott betanítandó embereket. Az erőmű és technológiája még teljesen újnak számított, természetesen ez is szerepet játszott abban, hogy az egyezmény keretében a két ország illetékes szervezetei által kapott tervdokumentációkat a két fél közös megegyezése nélkül más ország vagy természetes jogi személy számára nem adhatták ki. Az atomerőmű berendezéseinek szállítási és üzembe helyezési ütemterve is meghatározásra került. Az első blokk fő- és segédberendezések szállításának és szerelésének lebonyolítását 1971. első és 1974. első negyedévében szabták meg. Az üzembe helyezést az első blokknál 1975. negyedik negyedévében, a második blokknál az első blokk üzembe helyezését követő egy-két évet követően határozták meg.

Az 1966. december 28-án megkötött szovjet – magyar megállapodás teljes szövege. forrás: MNL XIX-A-2-gg 293. doboz Országos Tervhivatal 006/XVIII/1967.

A megállapodás és a kormányközi egyezményben foglaltak hazai szempontból előnyösek voltak. A magyar félnek a szovjetekkel szemben sikerült viszonylag pontos határidőket tető alá hoznia a többszöri tárgyalások során, ami egy fontos cél volt az itthoni döntéshozatal szempontjából, mivel így a következő ötéves tervükben már biztosabban számolhattak az erőművel. A kétoldalú egyezmény hatályba léptét követően a magyar kormány 3004/1967. sz. határozatával utasította a nehézipari minisztert, az érdekelt hatóságok vezetőivel egyetértésben, az egyezményből eredő hazai tennivalók végrehajtására.

Ez az egyezmény lett az alapja a később megkezdődő atomerőmű építési programnak és ezzel egyben a magyar atomenergetikának is. A paksi atomerőmű egyezmény további történetével és az erőmű megépülésével következő cikkünkben fogunk foglalkozni.


Felhasznált irodalom:

Heti Világgazdaság, II. évf. 6. sz. 12. o.

International Atomic Energy Agency Bulletin, VOL. 25. No. 2.

Kaposi Zoltán: A magyarországi energiapolitika változásai a tervgazdálkodás idején. in Valóság, 2007. április L. évfolyam 4. szám.

Marx György: Atommag-közelben. Szeged, 1996.

Rosta András: Magyarország és szövetségeseinek az atomprogramja 1968-1989 között. Diplomamunka, 2013.

Szabó Benjamin: Atomkorkép. Budapest, 2004.

A Magyar Nemzeti Levéltárból felhasznált források:

XIX-A25-a 160. doboz: Országos Tervhivatal 006/XVIII/1967. Egyezmény a Magyar Népköztársaság Forradalmi Munkás-Paraszt Kormánya és a Szovjet Szocialista Köztársaságok Szövetségének Kormánya között atomerőműnek a Magyar Népköztársaságban történő létesítésében való együttműködésről. Budapest, 1966. december 28.

XIX-A25-a 160. doboz: PB részére, 1965. IV. Tájékoztató a dubnai Egyesített Atomkutató Intézetről és a bécsi Nemzetközi Atomenergia Ügynökségről.

XIX-A-25-a 162. doboz: Kiegészítés, Környező országokban üzemelő, illetve építés alatt lévő atomerőművek.

XIX-A-25-a 195. doboz: Titkos! Egyezmény a Magyar Népköztársaság és a Szovjet Szocialista Köztársaságok Szövetsége közötti együttműködésről az atomenergia békés célokra való alkalmazásának terén.

XIX-A-2-gg 293. doboz, A-80/69 Gazdaságpolitikai Osztály előterjesztése: A népgazdaság energiastruktúrájának távlati fejlesztéséről és társadalmi kihatásairól.

XIX-A-2-gg 293. doboz. 006/XVIII/1967. Egyezmény az MNK és a Szovjetunió kormánya között. Budapest, 1966. december 28.

XIX-A-2-gg 293. doboz. 3397/1966. sz. kormányhatározat a tárgyalások befejezésére.

XIX-A-2-gg 293. doboz: 3004-1967 II/12/1967/A Tájékoztató a szovjet segítséggel történő első magyar atomerőmű létesítésére kötött egyezményről.

XIX-A-2-gg 293. doboz: 3145-1966 TÜK 00151/40, OT előterjesztés „Irányelvek a Szovjetunióval magyarországi atomerőműről folytatandó kormányszintű tárgyalásokon”

XIX-A-2-gg 293. doboz: A-977/66 Közlemény a kormányközi megállapodásról.

XIX-F-17-NN-TÜK 13. doboz. LA-0034/65 Javaslat Magyarország távlati energiaigényének gazdaságos biztosítására. 1965. április.

XIX-F-17-NN-TÜK 13. doboz. LA-0037/65 A Moszkvában 1965. május 11-15-én lefolytatott energetikai konzultáció eredményeiről.

XIX-F-17-NN-TÜK 13. doboz. LA-0050/65 A Moszkvába 1965. május 10-15. között folytatott energetikai konzultációról.

XIX-F-17-NN-TÜK 13. doboz. LA-0060/65 A III. ötéves terv tüzelőanyag- és energiaellátás helyzete.

XIX-F-17-NN-TÜK 13. doboz. LA-0097/65. Jelentés a KGST Atomenergia Állandó Bizottság IX. üléséről, az atomerőművek létesítésével kapcsolatos kérdésekről.

XXIX-F-388 30. doboz. LA-10/65 A. M. Petroszjánc beszédének vázlata a KGST AÁB 8. ülésére.

XXIX-F-388 30. doboz. LA-88/65 Tárgyalási irányelvek az atomenergetikai munkacsoport második ülésén.

XXIX-F-388 30. doboz: LA-86/65, Tájékoztatás az atomerőművek várható helyzetéről a KGST országokban.

 

Facebook Kommentek