Az első világháború alatt az otthoniak olyan helységekkel ismerkedtek meg, amelyekről azelőtt nem is hallottak. Hol harcol a rokon, barát, ismerős? Hol sebesült meg? Hol került fogságba, hová vitték? Esetleg Szibériába, de mit is kell tudni erről a távoli helyről? Ezt az érdeklődést lovagolta meg egy 1917-ben megjelent könyv.
A szerző, Szentgáli Antal György a háború előtt beutazta Szibériát, szóval az olvasók megbízható forrásból értesülhettek arról, mi is van ott. Az első kérdés persze az, hogy miért éppen Szibéria?
„1. a foglyoknak […] nagyszámú helyre való szétosztásával az élelmezési kérdést könnyebben vélték megoldhatónak; 2. a mindenünnen elvont munkaerőt […] pótolni óhajtották; 3. a foglyok elhelyezése […] kiürült katonai épületekben kevesebb költséggel járt, mint új barakktáborok létesítése […]; végül 4. talán a szökés megnehezítésére […]
Ezen okokon kívül […] morális hatást akar[hat]tak az orosz népre gyakorolni, mintegy azt mondván: íme, annyi ellenséget fogtunk el, hogy már azt sem tudjuk, hova tegyük”
Szibériáról elsőre persze mindenkinek a farkasordító hideg ugrik be.
„ezek [ahol a foglyokat elhelyezik] szolid 1-2, sőt 3 emeletes téglaépületek. […] az összes orosz katonai épületeket jellemzi a nagy piszok, amely csak […] magas látogatás alkalmára tünik el. […] A kaszárnyák minden egyes szobája […] kitűnően füthető […]
Az oroszok nagyon szeretik a jó meleget, […] kint sem fáznak, mert mindenkinek van jó vastag bundája, […] halina-csizmája, báránybőr- vagy prémsapkája és meleg keztyűje. A tél leghidegebb szakában […] mindenki [úgyis] otthon marad […] Föl kell tételeznünk, hogy [ellátták meleg ruhával] a téli időben külső munkára alkalmazott foglyokat […] az ellenkezője […] ésszerűtlen volna […] az orosz nép [egyébként is] jólelkű, jószívű s emberséges; ki van tehát zárva, hogy […] hadifoglyokkal, akik minduntalan a saját – szintén ellenséges hadifogságban lévő – véreiket juttatják eszükbe – ne bánnék jól, pláne mikor tőlük […] eredményes munkát vár.”
Valószínűleg nem fáznak, de akad még elég dolog, amiért az otthoniak aggódhatnak.
Hadifogoly Vlagyivosztokban, 1916. FORTEPAN / LŐW MIKLÓS (204000)
„Talán a legtöbb kétséget és aggodalmat az a kérdés okozza […] hogyan bánnak az oroszok hadifoglyaikkal.
Magától értetődő dolog, hogy a felelet […] nehéz, mert […] az óriási háborús mozgalmak mellé újabban a […] forradalom okozta rázkódások is kezdenek sorakozni.
Emellett az angol és francia bujtogatás mindent elkövetett és elkövet, hogy az oroszokban […] gyűlöletet és bosszúvágyat ébresszen.
Közeleső volna ennélfogva a gondolat, hogy […] inkább a rosszabbat […] föltételezze az ember. […] ismerni vélem [azonban] az oroszok alaptermészetét, […] az esetek túlnyomó többségében és a legnagyobb valószínűség szerint jól bánnak a hadifoglyokkal.”
Tisztek és közkatonák persze eltérően élték meg a hadifogságot.
„A tisztek bizonyára főleg csak a hadifogsággal járó erkölcsi szenvedést érzik, míg a legénységi állományhoz tartozó hadifoglyoknál […] lehet szó esetleg fizikai szenvedésről is, különösen azoknál, akik […] foglalkozásuktól […] eltérő, esetleg annál sokkal nehezebb munkálatoknál nyernek kényszeralkalmazást. […] föl kell tételeznünk […] mindenféle foglalkozási ágban [ott is] emberhiány van […] a saját érdekükben iparkodnak […] minden hadifoglyot a saját mesterségének körében foglalkoztatni.”
A közkatonák tehát (kedvező esetben) azt csinálhatják, amit ismernek, ráadásul a munka tempója sem megterhelő. Az oroszok vasárnap és egyházi vagy a cári családhoz kötődő ünnepnapokon nem dolgoznak, ez már önmagában három hónap, az ünnepeket követő napokon pedig a legjobb esetben is csak félgőzzel folyik a munka, mert mindenki másnapos. Télen azért nem dolgoznak, mert hideg van, nyáron azért nem, mert esik. És mi a helyzet a tisztekkel?
„tágas, jól világított és jól fűthető tégla- vagy faépületekben laknak, tágas udvarokon sétálhatnak, némely helyen […] szabadon – bár felügyelet mellett – mozoghatnak [a városban]. Az őrség tisztességesen viselkedik. A tiszti fogolyfizetést elég pontosan megkapják. […] a hazulról kapott pénzküldemények kézbesítése körül már gyakrabban történnek visszaélések, ami nem csoda […] legjobb a pénzt valamely megbízható nagyobb bank útján utalni ki. […] Több tisztnek együttesen van egy [hadifogoly] tiszti szolgája […] saját hazai szokásuk szerint főzethetnek maguknak. […] olvasnak, tanulnak és tanítják egymást, [koncerteket, színielőadásokat,] felolvasásokat tartanak, […] sakkoznak, footballt és lawn tennist játszanak.
Ezenkívül […] fúrnak-faragnak, mintáznak, fonnak, szőnek, rajzolnak, festenek stb. Így iparkodnak [az időt] agyonütni […] igaz örömöt [csak] a hazulról érkező hírek szerezhetnek”
A skotovói fogolytábor, 1917. FORTEPAN / LŐW MIKLÓS (85327)
Hogyan jutnak el hozzájuk ezek a hírek?
„A csomagküldeményeket […] kegyetlenül megdézsmálják: főleg a dohányt és ennivalót csenik ki belőle. Levelezőlapok biztosabban érkeznek, mint levelek, de a levélposta tekintetében nagyon súlyos panaszra van okunk. Amikor még Románián át mentek a postaküldemények, […] a román posta szándékos rosszakarata volt az oka [a fennakadásoknak]. A németországi posta […] sokkal gyorsabban és pontosabban érkezett.”
A magyar hadifoglyok helyzetét a nyelvi probléma is megnehezítette. Ők nem tudtak oroszul, az oroszok pedig mindenféle nyelven beszéltek, de magyarul nem. A fogságban azonban sok ideje van az embernek, az oroszok ráadásul segítőkészek, úgyhogy amikor vége a háborúnak, hazajön egy csomó magyar, akik jól tudnak oroszul. A könyvet a Turáni Társaság adta ki, ezért külön kiemelik, az orosz nyelvismeret milyen jól jön majd a néprajzi, őstörténeti kutatásoknál. Persze ez még várat magára, a hadifoglyok egyik gondja az, hogy ne éhezzenek. Ilyen veszély azonban nem fenyeget: az oroszok érdeke, hogy az ingyen munkaerőt jól tartsák, meg egyébként is jószívűek.
„Általában azt lehet mondani, hogy az orosz nagyon szereti a gyomrát és evés-ivás dolgában nem fösvény […] ételei között rendkívül nagy szerepet játszik a káposzta, […] egy savanykás ízű káposzta-leves [az egyik jellegzetes étel], az úgynevezett scsí, amely emlékeztet a mi korhely-levesünkre, csakhogy a káposzta […] apró kockákba [van vágva], és [a leves] sokkal sűrűbb […] Elmaradhatatlan hozzá a jó tejfel és az orosz barna kása […] fogják is emlegetni hazatérő honfitársaink […] igen jó: tápláló, kiadós, […] felmelegíti az embert […] megfelel az orosz klímának, alig lehet megúnni.
Egy másik […] sűrű leves a […] „borscs”, amelyet apróra metélt répából főznek, húsleves hozzáadásával.”
Vannak persze rossz hírek is.
„Ami az orosz kosztra fogott hadifoglyoknak nagyon hiányozni fog, […] az oroszok nem ismerik a rántást, továbbá [nincs] a mi közönségesebb vastag tésztafélénk, tehát a különféle metéltek, csuszák és krumplis tészták […] A sültféléket […] nem tudják olyan jól elkészíteni”
Mit isznak a hadifoglyok? Teát (aki esetleg nem szeretné, az is rákap előbb-utóbb) kevés cukorral (és mindig rum nélkül). Aki unja, annak ott a kvasz, „amelyet kenyérből erjesztenek. […] egyike a legkitűnőbb és legegészségesebb italoknak […] olyan színe van, mint valami világos sörnek […] íze csípős, kellemes, friss hatású. […] behűtve isszák. Kitűnő hatással van az emésztésre.” A kávét nem említi a szöveg, persze biztos meg lehetett oldani, ha egy fogoly kávézni akart, csak nem úgy, mint „a régi szép időkben”, a nálunk megszokott kávéházat ugyanis az oroszok nem ismerik. A szerző szerint ez irigylésre méltó, ugyanis a kávéház csak a haszontalan ücsörgésre jó, elrontja a fiatalságot.
Vodka nincs, mert a háború kitörésekor betiltották. „Talán ez volt […] az első és egyetlen igazán üdvös ukáza [rendelete] az immár detronizált cárnak”. Valószínűleg itt is ugyanaz volt a helyzet, mint Amerikában a szesztilalom idején: aki vodkázni akart, megtalálta a módját.
A könyv ezek után sorra veszi, merrefelé vannak Szibériában hadifogolytáborok és mit kell tudni ezekről a városokról; ez olyan, mint egy hétköznapi útikönyv.
Hazaindulásra várva Vlagyivosztokban, 1919. FORTEPAN / LŐW MIKLÓS (85317)
A legfontosabb kérdés persze az, mikor jönnek haza a hadifoglyok. „Az oroszok részére teljes lehetetlenség […] a siker kilátásával folytatni a háborút.”Előbb-utóbb fegyverszünet lesz, aztán béke és mindenki hazatérhet. A hazatérés megszervezése és lebonyolítása is sok kérdést vet fel, amit (a könyv szerint) egy szakértőkből álló bizottságnak kellene majd megválaszolnia. Szentgálinak is vannak persze ötletei: az oroszországi vasútvonalak amúgy is túlterheltek és ez csak fokozódhat, úgyhogy legjobb, ha a hadifoglyok csak a legközelebbi kikötőig mennek vonattal (ha ez túl messze van, marad a vonat). A hazaszállításhoz szerinte a Monarchia, Németország és Japán hajóit használhatnák, esetleg a semleges országok jöhetnek szóba vagy Amerika (az angol és francia hajókról rossz a véleménye). „Kívánjuk, hogy a szabadon föllélegzés fenséges pillanata a messze távolban szenvedő jó honfitársainkra nézve mentül előbb bekövetkezzék!”
Az NTF Történész Műhely ingyenesen teszi mindenki számára elérhetővé tudományos eredményeit, ingyenesen bocsátja rendelkezésre ismeretterjesztő cikkeit. A szerkesztés, tördelés és a honlap fenntartása azonban nekünk is pénzbe kerül, kérjük, adományával támogassa ügyünket, hogy a jövőben is elérhetővé tegyük cikkeinket olvasóink számára. Szíves támogatásukat Patreon oldalunkon (link) várjuk.
