„Megsemmisítjük a cionistákat és a többieket”
Szovjet típusú Izrael-ellenesség a magyar sajtóban
Izrael államot ugyan nem sokkal létrejöttét követően a Szovjetunió és csatlósai is elismerték, de a keleti-blokk viszonya a zsidó állammal messze nem volt felhőtlen. Cikkemben azt a kérdést vizsgálom, hogy az 1967-es és az 1973-as az arab-izraeli háborúk között a magyar sajtó (egy része) hogyan követte a szovjet elvárásokat.
A Szovjetszkaja Moldavia 1972. január 22-ei karikatúrája
A keleti-blokk országainak a szovjet elvárásoknak megfelelően kellett kialakítaniuk saját külpolitikájukat, ez azzal is együtt járt, hogy Moszkva külpolitikai váltásai során a kliensországoknak is idomulniuk kellett az új irányokhoz. Az egyik legélesebb ilyen váltás a Sztálin alatti szovjet-jugoszláv szakítás volt, amelyet természetesen Rákosiék mintaértékűen követtek is. Értelemszerűen a szovjet diktátor halát követően, miután javultak a délszláv-szovjet kapcsolatok, Budapest és Belgrád viszonya is rendeződni látszott. Az izraeli-magyar viszony a jugoszláv-magyar kapcsolatokhoz hasonlóan a szovjet-izraeli viszony függvénye volt, így a háború után az ország noha elismerte Izraelt, de a két ország viszonya rendkívül hűvös volt.
Sztálin uralmának utolsó szakaszában heves antiszemita kampányba kezdett, ennek következtében számos jiddis anyanyelvű művészt végeztetett ki a Szovjetunióban, a zsidó kultúra és vallás intézeteit pedig csaknem felszámoltatta. A kampányt anticionista, antikapitalista mázba bújtatták a keleti-blokk más országaiban, így Magyarországon is, az alábbi cikkrészlet az ilyen írások jó példája:
A munkásosztály harca gátolja a nemzetközi monopóliumokat a busás profittal kecsegtető harmadik világháború kirobbantásában. A világ zsandára, az amerikai imperializmus: ezért igyekszik szociáldemokrata trockista, cionista és klerikális ügynökein keresztül megbontani és lakája segítségévei elnyomni, vérbe fojtani dolgozók harcát. Ennek a fasizáló politikának az útját jelzi az alkotmány felrúgása, a dolgozók jogainak eltiprása, a szakszervezeti aktívák, béke harcosok elleni terror Franciaországban, Olaszországban és másutt.
Népszava 1953. március 4. 1. o.
A magyarországi kampány azonban a többi közép-európaihoz képest jóval enyhébb volt, ugyan a legtöbb vallásos alapítvány, iskolát, kórházat bezárták, de teljesen nem számolták fel a zsidó intézményrendszert Magyarországon. Lengyelországban vagy Csehszlovákiában azonban – ahol jóval kevesebb zsidó élte túl a holokausztot – sokkal erőteljesebb volt a zsidóság ellen folytatott állami (vallás)üldözés. Míg Magyarországon ezek az intézkedések az általános vallásellenes intézkedések és államosítási folyamatok közül nem tűntek ki, addig Lengyelországban konkrét zsidóellenes pogromokra, gyilkosságra is sor került.
A Sztálin utáni időkben az antiszemita felhangok gyakorlatilag eltűntek a magyar sajtóból, az anticionista, Izrael-ellenes kirohanások azonban korántsem. Az 1948-as háború még Sztálin uralmának idejére esett, így az akkori reakciók a fentiek szerint alakultak; az 1956-os „Szuezi-válság” alatt a magyar sajtó érthető okokból mással volt elfoglalva, az 1967-es ún. hatnapos háború kapcsán a magyar reakciók vizsgálata azonban már merőben újszerű reakciókat szült.
Izraeli AMX 13-as tankok 1956-ban a Kadesh hadművelet alatt. A francia típus a későbbi háborúk során is jó szolgálatot tett.
Az 1967-es háború előtti hónapok az arab-izraeli kapcsolatokban tapasztaltakhoz képest is feszültebbek voltak, ugyanis a közel-keleti arab országok a Szovjetunió „szocialista” támogatása mellett elszántan készültek egy újabb, Izrael elleni háborúra. Az arab politikusok megnyilatkozásai közül sohasem hiányozhattak az Izraelt elítélő mondatok:
Mohamed Abdel Salam-Ali, az Egyesült Arab Köztársaság Szakszervezetének Szövetsége nevében üdvözölte a XXX.
kongresszust, örömét fejezte ki afelett, hogy a többi ország munkásküldöttségével is találkozhat. Köszönetét fejezte ki a meghívásért, majd hangsúlyozta, hogy a munkás- osztálynak a történelem folyamán mindig megtisztelő feladata volt a nép életének segítése. Feladata a szocializmus felépítése és megszilárdítása is, továbbá az imperialista agresszió elleni harc világszerte, különös hangsúllyal szólt ezzel kapcsolatban Vietnamról és Adenről. Végül elítélte Izrael és a cionista mozgalom békebontó tevékenységét a Közel-Keleten.Népszava, 1967. május 5. 5. o.
Az Egyiptomi Hadsereg teljes mozgósítása és az izraeli határra való áthelyezése lépéskényszer elé helyezte a tel-avivi vezetést, úgy döntöttek, hogy egy hatalmas erejű megelőző csapást mérnek a sokkal nagyobb létszámban támadásra készülő arab erőkre. – Egyiptom és Szíria ekkor ugyanis egy államszövetség keretében közrefogták Izraelt. – A zsidó állam támadása olyan erejű volt, hogy alig hat nap alatt az egész Sinai-félszigetet és a Golán-fennsíkot sikerült elfoglalniuk. A Népszava újságírója kilenc nappal a támadás után ezt az izraeli sikert a valóságtól rendkívül elrugaszkodó tartalommal töltötte fel:
Az izraeli vezetők cionista-imperialista politikájának lényege az az a törekvés, hogy csapást mérjenek az arab felszabadító mozgalomra és a „Nagy Izrael” megteremtése érdekében Izrael területét kiterjesszék a Nílustól az Eufráteszig. Az arab népek azonban nem kapituláltak, és sohasem fogják megadni magukat a cionista agressziónak.
Népszava, 1969. június 19. 2. o.
A hatnapos háborút követően Izrael a fenti térképen kávészínnel jelzett területeket szállta meg. Forrás: Wikipedia
A British Pathé filmhíradója a háború befejezéséről. A videóban feltűnik a későbbi politikus Ariel Sharon is.
Az arab fiaskót követően a szocialista országok igyekeztek az arab-kelet-európai kapcsolatokat az addigiaknál is szorosabbra fűzni és megsegíteni Egyiptomot és Szíriát. Jugoszlávia, amely ugyan nem volt sem a Varsó Szerződésnek, sem a KGST-nek tagja, saját útját járva igyekezett pozíciókat szerezni a Közel-keleten. A barátom barátja a barátom elv mentén ez a lépés a szovjet blokkon is belül támogatásra talált. Az izraeli támadás további folyománya az volt, hogy a Szovjetunió arra kötelezte bábállamait, hogy szüntessék meg az Izraellel való diplomáciai kapcsolatait, így Magyarország és a zsidó állam között egészen 1989-ig nem voltak hivatalos kapcsolatok.
A damaszkuszi rádió szerint a szíriai—jugoszláv tárgyalások középpontjában továbbra is az arab országok jelenlegi helyzete áll. Az eddig lefolyt tanácskozások során elemezték az imperialista támadást. Hangsúlyozták, hogy összébb kell zárni m inden haladó erő sorait, és szükséges az arab felszabadító harc folytatása az imperialista-cionista agresszióval szemben — közölte a damaszkuszi rádió.
Népszava, 1967. augusztus 15. 5. o.
A ’67-es támadás után a szovjet vezetés levonta a megfelelő következményeket, s egyfelől igyekezett elhallgatni azt a tényt, hogy az izraeli „agresszió, orvtámadás” az arab támadás megelőzése volt; másfelől igyekeztek elejét venni az antiszemita felhangoknak. Így az Izraeli Kommunista párt véleményének szerepeltetésével igyekeztek olyan látszatot kelteni, mintha az izraeli támadás csak egy szűkebb, imperialista-cionista-kapitalista vezetés akciója lett volna, s az izraeli nép ellenezte volna ezt.
A Pravda szombati száma közli Emil Habibi-nek, az Izraeli KP Politikai Bizottsága tagjának nyilatkozatát, amit az izraeli pártvezető az APN szovjet sajtóügynökség munkatársának adott.
Habibi az arab országok elleni izraeli agresszió kérdéséről szólva ezeket mondotta:
— Mi, izraeli kommunisták — mind a zsidók, mind pedig az arabok — büszkék vagyunk arra az erőteljes ellenállásra, amit pártunk tanúsított ezzel a háborúval szemben. Elvi magatartásunkkal a kommunista világmozgalom hagyományait folytatjuk, a proletárinternacionalizmusnak valamennyi nép igazi nemzeti érdekeit visszatükröző kommunista elveit védelmezzük.
Dunántúli Napló, 1967. október 8. 2. o.
Emellett arab országok vereségét úgy kívánták tompítani, hogy úgy tálalták, mintha az agresszív hangok csak egy „kalandor kisebbség” részéről érkeznének, s az arab országok vezetései egyébként a béke fenntartása mellett volnának érdekeltek.
Vitathatatlanul megszilárdultak az EAK [Egyesül Arab Köztársaság: 1958 és 1961 Egyiptom és Szíria, 1961-től csak Egyiptom hivatalos neve] külpolitikai pozíciói. Kairó realista vonalának másik eredménye az, hogy csökken az arab világban a szélsőséges körök befolyása. E körök kalandor akciójukkal csak az imperialista és cionista körök kezére játszhatnak, írja a moszkvai lap.
Népszava, 1968. január 20 5. o.
A szovjet kommunista vezetésben azt is felismerték, hogy az anticionista propaganda fokozásával Kelet-Európában antiszemita indulatokat is gerjesztenek, Lengyelországban a sztálinista korszak antiszemita túlkapásai után ennek elejét kívánták venni, így „leszóltak” Varsóba, hogy a LEMP [Lengyel Egyesült Munkáspárt] nyilatkozataiban igyekezzen elejét venni a zsidóellenes hangoknak.
A cionizmus problémájával kapcsolatban emlékeztetett arra, [Gomulka, lengyel kommunista vezető] hogy a Politikai Bizottság március 19-én állást foglalt a cionizmus kérdésében, de ezt nem mindenütt értették meg kellően. Sok volt a túlzás, s ezeket a leghatározottabban el kell ítélni. Előfordult az is, hogy revizionistákat – cionistákként bélyegeztek meg.
Gomulka rámutatott, hogy a fő veszélyt nem a cionizmus jelenti, hanem a reakciós, a revizionista, a klerikális erők együttvéve, a szocializmussal szembeni – ellenséges erők szimbiózisa.
Népszava, 1968. július 17 5. o.
A palesztin szervezet alábbi felhívása is arról árulkodik, hogy komoly problémát jelentett a Fatah szervezetén belül is, hogy sokan „félreértelmezték” a felszabadító háborúk jellegét, ezért tagjaikat külön fel kellett szólítaniuk arra, hogy ez a háború csak az „imperialisták”, de nem a zsidók ellen szól. A kelet-európai propaganda természetesen ennek elemzésébe nem ment bele, ezért úgy tűnhetett, mintha a Fatah nem egy pánarab, nacionalista hanem egy szocialista forradalmár szervezet volna.
(El fatah) A kiáltvány elutasítja a közel-keleti válság politikai megoldását és népi forradalmi háborút hirdet a cionista állam ellen. A kiáltvány szerint a Palesztinái ellenállók harca nem a zsidó nép ellen irányul. Hangsúlyozza a kiáltvány, hogy Palesztina felszabadítását az arab egység elengedhetetlen feltételének tekinti.
Népszava, 1969. január 15 5. o.
Jasszer Arafat 1971-ben, Jordániában, ekkor már, mint a PFSZ (Palesztin Felszabadítási Szervezet) tagjaként.
Ezek a törekvések természetesen nem mentek zökkenőmentesen, s újabb „rögzült” szókapcsolatok kerültek bele az arab nyilatkozatokba, az egyik „legértelmezhetetlenebb” számomra a „cionista fajgyűlölő”:
Nasszer egyiptomi elnök a kongresszushoz intézett üzenetében elítélte az imperializmus által támogatott cionista fajgyűlölőket, és figyelmeztette a muzulmán világot Izrael akciójának veszélyeire. Az egyiptomi elnök üzenetében kijelentette, hogy Izrael nem csupán az arab világot fenyegeti, hanem az iszlám- államokat is.
Népszava, 1969. szeptember 24 5. o.
Az arab államok azt követően hogy a keleti-blokk országaiból újabb és újabb támogatások érkeztek (többek között T-55-ös és T-62-es tankok) egyre erősebbnek is érezték magukat egy újabb átfogó támadás végrehajtására, ezzel párhuzamosan újra elszaporodtak az alábbihoz hasonló kijelentések:
A Kairóban tanácskozó három arab államfő, Szadat, Asszad és Kadhafi elnök a közel-keleti helyzet, általános áttekintése után hétfőn a hármas államszövetség „hétköznapi” kérdéseire tért át.
(…)
Kamat Kasszer, a palesztin felszabadítási szervezet végrehajtó bizottságának tagja és hivatalos szóvivője felszólította a szövetségi parlamentet:
(…)
A palesztin vezető, szervezete álláspontját tolmácsolva, ismét a „népi háborút” sürgette Izraellel szemben, mint az imperialista és cionista mesterkedések egyetlen hatékony ellenszerét.
Népszava, 1972. március 14 2. o.
Elhagyott szír T-62-es az 1973-es háborúból…
Fegyveres erőink újjászervezése, katonai potenciáljának megerősítése avégett, hogy teljesíteni tudja szent nemzeti feladatát a cionista gyarmatosító támadás ellen vívott harcban — volt és marad az a fő feladat, amelynek nevében az egyiptomi nép mozgósította minden erőforrását, azzal az eltökéltséggel, hogy harcol az izraeli ellenség ellen.
Tolna megyei Népújság, 1972. július 21 1. o.
1973-ban Szíria és Egyiptom elérkezettnek látta az időt arra, hogy egy hatalmas megelőző csapással revansot vegyen az 1967-es kudarcért (és eltörölje Izraelt a föld színéről). A támadást Jóm Kipur zsidó ünnepre időzítették, hogy a meglepetés erejét a lehető legjobban ki tudják használni. A támadás végül szír részről csúfos kudarccal végződött, az Izraeli Védelmi Erők megsemmisítették a szír páncélos erőket, az egyiptomi támadókat így átcsoportosítással vissza tudták vetni; ez azonban már nem része az általam elemzett korszaknak.
Az NTF Történész Műhely ingyenesen teszi mindenki számára elérhetővé tudományos eredményeit, ingyenesen bocsátja rendelkezésre ismeretterjesztő cikkeit. A szerkesztés, tördelés és a honlap fenntartása azonban nekünk is pénzbe kerül, kérjük, adományával támogassa ügyünket, hogy a jövőben is elérhetővé tegyük cikkeinket olvasóink számára. Szíves támogatásukat Patreon oldalunkon (link) várjuk.
Borítókép:
Kilőtt szír T-62-es A Golán-fensíkon. Wikimedia
Felhasznált források:
Dunántúli Napló, 1967
Népszava, 1953, 1967, 1968, 1969, 1972
Tolna megyei Népújság, 1972
Irodalom:
Braham, Randolph L.: A népirtás politikája: a holocaust Magyarországon.2. bőv. és átd. kiad. – Budapest, Belvárosi Kvk., 1997
Josef Govrin: Egyszerre csak egy lépés. Izraeli–magyar kapcsolatok, 1967–1989. In: Biztonságpolitika
Renée Gadsden: Signs of Laughter and Contradiction. In: Internet-Zeitschrift für Kulturwissenschaften. 2004. 15. sz.
Rengeteg a torzítás ebben a cikkben.
Először is teljesen bizonyítatlan, hogy az arabok Izrael megtámadására készültek volna. A legvalószínűbb, hogy üresen fenyegetőztek, és el akartak menni a falig e tekintetben (tiráni blokád), de nem tovább, és majdnem biztos, hogy Nasszer eleve izraeli támadástól tartott.
Érdemes elolvasni az előzményül szolgáló Samu incidens történetét:
https://en.wikipedia.org/wiki/Samu_Incident
Az as-Samu arab falu elleni izraeli támadás az egyik előzméye volt a háborúnak, és a következményeként Jordánián és általában az arab világon végigsöprő felháborodás (Jordániában zavargások is voltak) nagyban megnehezítette az arab politikai vezetők helyzetét. Ennek nem kis szerepe volt az arab retorika erősödésében, mivel Nasszer nyomás alá került, hogy a jövőben hasonló esetben siessen a jordánok segítségére. Ez önmagában egyébként nem agresszív szándék, hiszen a többfrontos arab megtorlás fenyegetése elvileg elég lehetett volna a jövőben hasonló izraeli agressziók megelőzésére.
Itt egy összefoglaló a háború hátteréről:
https://en.wikipedia.org/wiki/Six-Day_War#Background
Ilyen körülmények között a Szovjetunió fél évvel később, májusban figyelmeztette Egyiptomot a szír határon végrehajtott izraeli csapatösszevonásokra. Tekintve, hogy Izrael hetekkel később valóban támadott, elég abszurd a wikipédia állítása, hogy a jelentések „hamisak” („false reports”) lettek volna.
Mindenesetre a tiráni tengerszoros lezárását talán ennek tükrében kellene értékelni.
Érdemes hozzátenni, hogy Egyiptom katonai erejének krémje (ahogy olvasható, „best troops and generals”) képtelenek voltak eredményeket elérni Jemenben (arab hadseregeről beszélünk ugyebár), tehát Nasszer részéről elég nagy ostobaság lett volna azt gondolni, hogy Egyiptom majd könnyűszerrel képes lesz Izraelt legyőzni. Ez nem egyértelmű bizonyíték persze, hiszen téves kalkulációk előfordulhattak, de azért elég abszurd tényként kezelni az arabok támadó szándékait.
Ps.
Teljesen simán lehet egy cionista fajgyűlölő is, bár nyilván nem alapkövetelmény.
[…] [1] Bővebben a magyar szocialista sajtó hatnapos háborúval kapcsolatos megnyilvánulásairól lásd az NTF egyik korábbi írását: Balogh-Ebner Márton: “Megsemmisítjük a cionistákat és a többieket”. 2016. december 14. Forrás: Link. […]