Mussolini, a házigazda

Kalmár Miklós

„Iskolák, templomok, kormányzati épületek, minisztériumok, repülőterek, posták, kultúrházak, parkok, kórházak, vasútállomások, operaházak, uszodák, szociális lakások garmadája épült fel Itália-szerte – amelyek célja nem volt más, mint a politikai rendszerváltás harsány hirdetése.” – fogalmazott Paolo Nicoloso Mussolini architetto Propaganda e paesaggio urbano nell’Italia fascista című, 2008-ban megjelent könyvében.[1] A 20. század első felében a világ szinte egyetlen állama sem folytatott olyan lázas építőtevékenységet, mint a Mussolini vezette Olaszország. Ezen építészeti emlékek közül néhány olyan példát emelik ki dolgozatomban, amelyek a fasiszta hatalom építészeti reprezentációjának jeles képviselői, vagy amelyeknek a fasiszta embertípus megteremtésében szántak lényeges szerepet. Nem mellőzhetők azonban egészen azok az építészeti együttesek, települések vagy városok sem, amelyek a gazdasági vívmányok, a rendszer által kétségkívül megteremtett gazdasági stabilitás hirdetői.

Az 1920-as évek elején a fasizmus nem jelentett többet Európa történelmében, mint Mussolini olaszországi kísérletét, melynek természetéről és főként jövőjéről sokáig keveset lehetett tudni.[2] Ez volt az első olyan eset, amelyben egy újonnan felemelkedett politikai vezető réteg minden minta és kidolgozott terv nélkül, s a pillanatnyi taktikai érdekek szolgálatában meglehetősen gyakran változó ideológia talaján próbált kialakítani egy korábban ismeretlen kormányzási rendszert.[3] Az olaszországi fasizmus különösségét egyfelől éppen ez az elsőség adja: amikor Hitler nemzeti-szocialista pártja Németországban hatalomra jutott, Mussolini rendszerének alapvető politikai és gazdasági sajátosságai már kialakultak. De különös vonása e rendszernek a története egészén végigvonuló ideológiai relativizmus is. Mussolini csak 1932-ben – akkor, amikor a fasiszta állam már csaknem minden szervezetével együtt kiépült -, szánta rá magát arra, hogy hivatalosan meghatározza a fasizmus eszméjének és célkitűzésének lényegét. Az Enciclopedia Italiana általa fogalmazott címszavában a fasizmus egyfelől az osztályharc elmélet, másfelől a demokrácia és a liberalizmus ellenfeleként jelent meg, amely mind a szocializmust, mind a kapitalizmust meghaladni hivatott.[4]

Milyen törekvések kifejezésre, illetve milyen célok megvalósításához volt szüksége ennek az ideológiai megalapozottságát tekintve bizonytalannak, sőt zavarosnak tűnő, kizárólag a hatalom birtoklásának akarata tekintetében következetes, ugyanakkor konkrét előzmények nélkül színre lépő hatalmi rendszernek a propagandára, azon belül a reprezentatív építészet kínálta lehetőségekre? Milyen képet igyekezett önmagáról kialakítani a szimpatizánsok, az ellenfelek, valamint az esetleges a követők előtt?

Mussolini különböző megnyilatkozásait évtizedeken keresztül végigkísérte az a gondolat, hogy rendszere sem politikai sem eszmei jelentőségét tekintve nem alacsonyabb rendű a vele lényegében egy időben kibontakozó új, oroszországi struktúránál: a „fasiszta forradalom győzelmét” ő is az egész emberiség története perspektívájából értékelte gyökeres fordulatként. Egy 1926-ban – immár a hatalom birtoklásának időszakában, sőt a rendszer diktatórikussá alakuló szakaszának kezdetén – elhangzott beszédében a Duce ennek szellemében fogalmazott:

„Talán egy új politikai rendszer hordozói vagyunk, hordozói vagyunk egy új típusú civilizációnak, és ez a civilizáció-típus eltávolodik a minden emberi társadalomban áthághatatlan és alapvetően lapidáris felvetésektől.”

Az új civilizációnak pedig újfajta képzettséggel rendelkező, másképpen gondolkodó és viselkedő polgárokból kell állnia. Elkerülhetetlen e cél megvalósítása érdekében „a nép fasiszta átnevelése”, az olaszok jellemének átformálása: Mussolini az életvidám és barátságos olaszokból a halállal is farkasszemet néző, hős fasisztákat akart faragni.[5] Az olasz fasiszta mozgalomnak – amint egyébként a fasiszta és a diktatórikus mozgalmaknak, jobboldaliaknak és szocialistáknak egyaránt – jellemzője, hogy rendkívül nagy szerepet tulajdonít a tömegekre gyakorolt hatásnak. A hatás pedig nem pusztán ideológiai, tudati, hanem az élet lehetőleg minden területére kiterjedő. És e cél érdekében nem válogat az eszközökben sem, az emberek céljainak megfelelő manipulálásához mindent megengedhetőnek tart és mindent igénybe is vesz: sajtót, rádiót, filmet, hatásos beszédeket, különféle szimbólumokat és tömegdemonstrációkat.[6]

Az építészet pedig mindezen eszközök közül messze kiemelkedett jelentőségével. Elengedhetetlenül fontos szerepet játszott a Mussolini vízióiban élő új Birodalom, a „nem csupán területi, katonai vagy kereskedelmi […] hanem szellemi és morális”[7] arculatának kialakításában. Mussolini e cél érdekében rokonszenvvel szemlélt volna

„egy befelé irányuló nacionalizmust, az olasz nép demokratikus-kulturális nemesítését, elmélyedési, megújulási mozgalmát…”

amely eredményeként megvalósuló lélektani egység, sőt az erre épülő nemzeti egység a „harmadik nagy Itáliának”, a császárok és a pápák Itáliájának helyén megszülető „gondolkodók Itáliájának” alapjává válhat, s amely Itália minden tekintetben felülmúlja az „északi barbárokat”.[8] A hatalmi propaganda eszközévé váló olasz építészet gyökerének, példaképeinek tökéletes és egyben szinte szimbolikus összefoglalása adható Adolf Hitler Rómában tett látogatásának bemutatásával. A Führer 1937 májusában érkezett Rómába. Az olasz diktátor az Ostiense állomáson fogadta a német küldöttséget egy erre a célra épített, babérlevelekkel díszített, ideiglenes pavilonban.

1

Mussolini üdvözli Hitlert 1937-ben, Rómában. Forrás: Framepool.com

A Duce – akárcsak egy évvel korábban Hitler Berlinben – igyekezett elkápráztatni vendégét: minden rendelkezésre álló eszközzel a saját hatalmához egyedül mérhetőnek és méltónak gondolt császárkori Róma pompájának megidézésére törekedett. Időlegesen felállított obeliszkek és oszlopok, márványt utánzó gipszből készített ornamentikával díszített szobortalapzatok, valamint hatalmas vázák szegélyezte „diadalutat” jelöltetett ki, amelyen végigvezette a Führert.[9] Az útvonal Róma e tekintetben legjellemzőbbnek gondolt emlékeihez vezetett: a két politikus együtt látogatta meg Diocletianus monumentális thermáit, a Galleria Borgheset és nem utolsó sorban Augustus sírját is. A császár nyughelyén Hitlert azonban nem a „hely szelleme” nyűgözte le elsősorban, hanem az ókori Róma itt felállított, 80 m2-es makettje.[10] Este a vendég tiszteletére az új stadionban felállított színpadon Wagner Lohengrinjét adták elő. A városnézés a látogatás következő napján is folytatódott.[11]

3

A két vezér antik domborműben gyönyörködik. Forrás: Scielo.cl

Mussolini nagy büszkeséggel és megelégedéssel nyugtázhatta, hogy Hitlert mennyire lenyűgözi az egykori császárváros. Az a császárváros, ami a Führernek megmutatott, szimbolikus jelentőségűnek is tekinthető emlékeivel a saját magához mérhetőnek gondolt római császárok világuralmát hirdette. Az a császárváros, amelyet az ókori birodalmi jelleget megőrizve, saját hatalmi igényei szerint kívánt átterveztetni és átépíttetni. Ezt a gondolatot demonstrálva kísérte el a Führert látogatása végén az épülőfélben levő Foro Mussolinire.

Az építészetnek országa új arculata kialakításában szánt szerepét azonban Mussolini több nyilatkozatában közvetlenül is megfogalmazta, nem rejtve olykor véka alá távlati, politikai céljait sem. 1926. október 30-i beszédében, amelyet Reggio Emiliában tartott, így fogalmazott:

„A fasiszta rezsim saját, konkrét alkotásai révén, a Haza arculatának tényleges, fizikai, mély átalakítása révén kerül be, és fog bekerülni a történelembe.”[12]

A Duce ennek szellemében olyan épületek tervezését és építését követelte, amelyek sokáig fennmaradnak, és a jövendő generációknak puszta létezésükkel fejezhetik ki az új Olaszország alapítójának és korának egykori nagyságát – a cél ugyanaz volt, amit Hitler is megfogalmazott, igaz, évekkel később:

„[…] azért építek, hogy koromnak szellemét az utódokra hagyományozzam. A történelem nagy korszakaira csak a monumentális építmények emlékeztetnek.”[13]

Az építészet propagandisztikus szerepéről Hermann Göring birodalmi marsall is Führerével és a Ducéval teljes egyetértésben nyilatkozott 1937-ben, római látogatása alkalmával: mindhárman ezt a művészeti ágat gondolták a hatalom kifejezése, illetve a nép nemzeti büszkesége szítására az egyik legalkalmasabb eszköznek.[14]

4

Mussolini a Foro Mussolini (ma Foro Italico) makettjét tanulmányozza. Forrás: Erenow.com

 Mussolini számára a mintakép pedig nem lehetett más, mint az Augustus-kori Róma. Csak ez lehetett méltó arra, hogy a fasiszta rendszer építészetének „hivatalos” előzményévé váljon. Az első császár ugyanis nem pusztán megalapozta a birodalom stabilitását, hanem jelentős építkezéseivel annak hatalmát is örökké érvényes formában demonstrálta.[15] Mindezen elképzeléseket népszerűsítve a Duce nem egyszer augustusi pózban szónokolt, otthonában pedig – a császársággal való kontinuitást hangsúlyozandó – oroszlánkölyköt tartott.[16]

A Duce példaképként szolgált, imázsa és kultusza, a „modern Augustus” nem csak az olaszok jelentős részét nyűgözte le, hanem német „kollégáját”, Hitlert is a követőjévé tette. A nemzetiszocialista politikus kezdettől fogva példaképének tekintette „az utolsó igazi rómait”, és nem csak annak pózát, hanem építészeti, ideológiai téren is igyekezett „felzárkózni” az olasz vezérhez.

5

A Foro Italico napjainkban. Forrás: Custermen.com

Később, már a második világháború kitörése után, elsősorban a sorozatos olasz katonai kudarcok miatt, Hitler szemében kissé megfakult a Duce karizmája. Ennek ellenére sem tűrte soha, hogy tábornokai vagy beosztottjai Mussolinin élcelődjenek, és még az olasz vezér bukása után is tett neki egy utolsó gesztust – kiszabadíttatta, és a salói bábköztársaság államfőjévé nevezte ki.


Az NTF Történész Műhely ingyenesen teszi mindenki számára elérhetővé tudományos eredményeit, ingyenesen bocsátja rendelkezésre ismeretterjesztő cikkeit. A szerkesztés, tördelés és a honlap fenntartása azonban nekünk is pénzbe kerül, kérjük, adományával támogassa ügyünket, hogy a jövőben is elérhetővé tegyük cikkeinket olvasóink számára. Szíves támogatásukat Patreon oldalunkon (link) várjuk.


Bibliográfia, jegyzetek:

Nicoloso, Paolo: Mussolini architetto. Propaganda e paesaggio urbano nell’Italia fascista. Torino, 2008.

Ordasi Zsuzsa: Mussolininek mindig igaza van. A modern építészet néhány kérdése Olaszországban. In.: Art Limes 29-36

Ormos Mária – Incze Miklós: Európai fasizmusok 1919-1939. Budapest, 1976.

Ormos Mária – Harsányi Iván: Mussolini – Franco. Budapest, 2001.

Sarfatti, M. G.: Mussolini élete. Budapest, é. n.

Serventi, Nino: A fasiszta Olaszország monumentális építészete. In.: Napkelet 1940/III., 133-137.

Speer, Albert: Hitler bizalmasa voltam. Budapest, é. n.

[1] Nicoloso 2008, 23.

[2] Ormos – Incze 1976, 226-227.

[3] Ormos – Incze 1976, 7.

[4] Ormos – Harsányi 2001, 97. A mozgalom egyik pillére ugyanis a baloldali fordulattól, a forradalomtól való félelem, a másik a nacionalista igények kielégítése volt. Ormos – Incze 1976, 117.

[5] Ormos – Harsányi 2001, 84. „Az olasz fasiszta a vagányhoz hasonlít, aki veszélyesen él (vivere pericolosamente), fütyül a dolgokra, jellemében viszont felfedezhető némi latinos lazaság is.” Az idézetet közli: Ormos – Incze 1976, 130. A Duce az olasz életstílus megváltoztatására nemcsak felszínesen törekedett, hanem teljes mélységében tervezte az új ember karakterének kialakítását. Nicoloso 2008, 72.

[6] Ormos – Incze 1976, 116-117.

[7] Az idézetet közli: Ormos – Harsányi 2001, 98.

[8] Ormos – Harsányi 2001, 22.

[9] Nicoloso 2008, 65.

[10] Nicoloso 2008, 65.

[11] Mussolininak talán feltűnhetett, hogy Hitlert a protokolláris kötelezettségeknél sokkal jobban érdekelte Róma architektúrája. A német diktátor ugyancsak hosszasan szemlélte a Pantheont, különösképpen annak kupoláját és az épület szerkezetét. Ez iránt talán azért tanúsított nagy érdeklődést, mert akkoriban kezdte terveztetni a berlini Auditoriumot, amelyhez innen is fel kívánt használni egyes elemeket. Ugyanígy járt el a Colosseumban is: egyrészt javasolta a Ducénak, hogy építtesse azt fel eredeti formájában, másrészt pedig adatokat gyűjtött a saját, jövendőbeli építkezéseihez. A Flavius-kori aréna a nürnbergi kongresszusi központra volt nagy hatással: az új épület befogadóképességét az eredeti 10000 főről 60000-re növeltette, hogy túlszárnyalja a római cirkuszét, „mellesleg” pedig megnöveltette az eredeti alapterületet is, amely így a Kheopsz-piramisénak éppen kétszerese lett. Nicoloso 2008, 67.

[12] Ordasi 2004, 31.

[13] Speer é. n. 64.

[14] Nem tudhatjuk azonban, hogy hogyan reagált a meggyőződéses nemzetiszocialista Göring Mussolini azon fejtegetéseire, amelyekben a Duce az itáliai, „olasz” embertípus biológiai „kitenyésztése” céljáról beszélt, amely típus fő erénye a harciasság lenne, hogy ezt kihasználva újra uralma alá hajtsa a világot. Nicoloso 2008, 58.

[15] Serventi 1940, 134. Augustus idejében olyan jelentős városokat alapítottak, mint Clermont (Augustonementum), Trier (Augusta Treverorum) és Augsburg (Augusta Vendelicorum). Serventi 1940, 134.; Ordasi 2004, 30-31. Augustus császár (i.e.63 – i.sz.14) nevéhez nemcsak a Római Birodalom politikai-hadászati-hódítói-közigazgatási szempontból való megerősítése és felvirágoztatása fűződik, hanem olyan hatalmas, s egyben monumentális építészeti produktumok is, amelyek, a politikai reprezentáción túl, a tartósság és a hasznosság (firmitas-utilitas) kritériumának is megfeleltek, valamint a szépség (venustas) és a monumentalitás szempontjából is mintát adhattak: diadalívek, fürdők, vízvezetékek, amfiteátrumok, teatrumok, s egyéb középületek, de mocsarak lecsapolása, utak, hidak építése. Mindezen tevékenysége együttesen tette a császárt alkalmassá arra, hogy Mussolini példaképévé válhasson.

[16] „Évekkel ezelőtt valakitől ajándékba kapott egy pompás, vörnyeges-sárga nőstény oroszlánkölyköt. Itáliának nevezte el. […] Az oroszlánkölyök a nyakába ugrott. Mikor még kicsiny volt, a dolgozó melletti kis szobában tartotta… […] Később gazdája a római állatkertnek ajándékozta.” Az idézetet közli: Sarfatti é. n., 275.

Facebook Kommentek