Locke neveltje a XVII. századi Angliában

Ébner Anna

A gyermeket vállaló párokban előbb-utóbb felmerül az a kérdés, hogy miként is lehetnének ők jó szülök. A kérdés kapcsán olyan gondolatok foglalkoztatják őket, hogy hogyan gondoskodhatnának gyermekeik egészségéről, boldogságáról és megfelelő iskoláztatásáról. Napjaink állandóan változó, gyorsuló világában az elbizonytalanodó szülők könnyedén útmutatásért fordulhatnak a gyermekneveléssel foglalkozó irodalomhoz, feladatuk azonban továbbra sem egyszerű.

A cikk a Napi Történelmi Forrás és az Arcanum Digitális Tudománytár együttműködésében készült

A gyermeknevelés útvesztőjében még nehezebb volt eligazodnia a XVII. században élt szülőknek, hiszen Galilei, Descartes és Newton felfedezései nyomán ők is olyan világban éltek, amely viharos fejlődések és változások sorozatának volt kitéve, csakhogy ők nem fordulhattak az irodalomhoz – lévén az gyermekcipőben járt még – segítségért. A somerseti Edward Clark és felesége[1] azonban az átlagnál jóval szerencsésebb helyzetben voltak: irodalomhoz, ugyan ők sem fordulhattak, de tudós barátjuk, John Locke véleményét kikérhették.

Locke élete szorosan összefonódott Lord Ashley politikai karrierjével, így amikor az felségárulás miatt elhagyni kényszerült az angol udvart és Hollandiába menekült az ötvenéves Locke is követte.[2] Hollandiai tartózkodása alatt Locke rendszeresen leveleket küldött a Clark családnak gyermekik nevelésével kapcsolatosan. Ezek a levelek képezték alapját a később könyvé terebélyesedő „Gondolatok a nevelésről” című 1693-ban megjelent művének,[3] melynek elemzése képezi írásom témáját.

John Locke (1632-1704) – Forrás: Wikimedia Commons

Általánosságban a műről

John Locke „Gondolatok a nevelésről” című értekezésében sorra veszi korának gyermekneveléssel kapcsolatos kérdéseit és problémáit. A mű nemcsak pedagógiai szempontból jelentős alkotás, hanem történelmi szempontból is, hiszen a szerző miközben javaslatokat tesz felfedi azokat a mozgató erőket, amelyek korának polgári családi hátterét irányították. A szerző embereszménye a világban jól tevékenykedő, jól érvényesülő, boldog polgár, a gentleman. Hogyan válhat valaki gentlemanné? Nos, a válasz röviden annyi, hogy nevelés által. Locke ugyanis úgy véli, hogy az útjába akadó „emberek kilenc tizede nevelés útján lett azzá ami: jóvá vagy gonosszá, hasznossá vagy haszontalanná.”[4] A mű alappillére tehát azon a gondolaton nyugszik, hogy a nevelésnek emberalakító ereje van.

A mű tartalmi szempontból három nagy szerkezeti egységre bontható: erős, egészséges test; erényes, vallásos lélek; praktikus ismeretekkel rendelkező szellem. A mű felépítése a szerző sikeres nevelés kapcsán felállított fontossági sorrendjét követi: először a sikeres nevelés alapfeltételének tekintett testi egészséget vizsgálja, majd áttér a tanulásnál „százszorta többre becsült[5] erkölcsi és erényes nevelés bemutatására, végezetül pedig a „legkevésbé fontos résznek”[6] tartott értelmi nevelésről ír. Az írás egyszerű nyelvezetének, és pontokba szedett áttekinthető tartalmának köszönhetően könnyen fogyasztható. A forrás közérthetősége két okra vezethető vissza. Az egyik, hogy a szerző gondolatait először barátjának címezve vetette papírra, és nem bajlódott a tudományos megfogalmazással. A másik pedig az, hogy mikor leveleit összeszerkesztette tudatosan törekedett a közérthetőségre, mert az volt a célja, hogy javaslatait minél több angol polgári háztartásban kövessék.

A forrásból azt a következtetést vontam le, hogy a szerző javaslatait gyermekek közvetlen megfigyelése, illetve előtte élt szerzők, és kortárs tudósok gondolatai alapján fogalmazta meg. A szerző ugyanis több alkalommal említi, hogy barátai meglátogatása során megfigyelte azok gyermekeit, valamint gondolatainak alátámasztására többek között Seneca, Horatius és Montaigne műveit, illetve kortásai útinaplóit használja fel.

A „Gondolatok a nevelésről” című értekezés 1695-ös kiadásának borítója – Forrás: Openbook

Erős, egészséges test

A szerző a gyermekek egészségére vonatkozó javaslatai tárgyalásakor, tárja olvasói elé, hogy orvosi tanulmányokat végzett.[7] Mindez nem lehet véletlen, hiszen Locke ezzel azt akarja erősíteni, hogy tudományos alapja van mondandójának. A mű ezen részében  Locke részletes tanácsokat ad a szülőknek arra vonatkozóan hogyan őrizhetik meg gyermekeik egészségét: felhívja figyelmüket a higiénia, a rendszeres tisztálkodás, a bő és nem túl meleg ruházkodás, az egyszerű de tápláló étel és ital fogyasztás, a rágás valamint a test fokozatos edzésének fontosságára, úgy, hogy közben felfedi a  korabeli angliai szokásokat. Megtudhatjuk, hogy a korban a szépségideál a karcsú derék volt, aminek elérése érdekében már gyermekkortól kezdődően fűzőt hordtak. Locke javaslataiból továbbá az is kiderül, hogy a korabeli Angliában bizony voltak olyan emberek, akik télen-nyáron ugyanúgy ruházkodtak, és hogy az anyák túl vastag ruhákkal igyekeztek védeni a gyermekeiket az éghajlat hidegétől, amivel csak ahhoz járultak hozzá, hogy gyermekeik könnyebben meghűljenek. A javaslatokból arra is fény derül, hogy „harangszó pontosságával” [8] naponta négyszer – ötször étkeztek és sok húst fogyasztottak. Az italfogyasztás kapcsán pedig azt tudhatjuk, meg, hogy a korban a gyermekek is rendszeresen kaptak bort és sört, ami utal a korabeli angliai kutak vizének szennyezettségére. A szerző népbetegségként írja le a rossz emésztést, amit a hanyag rágás következményének tud be.

Locke testi nevelésről szóló javaslatai között olyanokat is találhatunk, amelyek Spártai életmódot idéznek. Így például a szerző kemény fekhelyet javasolt, és lyukas cipőben való járást: “Azt tanácsolom, hogy mossa meg a fiú minden nap hideg vízben a lábát, és legyen a cipője vékony és lyukas, hogy beengedje a vizet, ahányszor csak közelébe fér.[9] A szerző előbbiekben ismertetett javaslatai forradalmi hangvételűek lehettek a XVII. század végén, mert ekkoriban még a királyok is szükségtelennek látták a rendszeres tisztálkodást, valamint az ételben és italban való mértéktelenség sem tűnt fel még senkinek sem. Számomra a szerző előrehaladottságát jelzi az is, hogy a betegségeknek már kisgyermekkortól kezdődően megelőzéssel, például rendszeres úszással, hideg vízben való fürdéssel, sok friss levegőn való tartózkodással akarja elejét venni. Locke maga is sokat betegeskedett, így talán saját tapasztalatai győzték meg arról, hogy a testet gyermekkorban kell ellenállásra képessé tenni.[10]

Erényes, erkölcsös lélek

Igazi felüdülés volt olvasni, hogy a szerző az „ember legfőbb értékmérőjeként”[11] nem a tudásra, hanem az erkölcsiségre tekint. A szerző szerint ugyanis az ismereteknél fontosabb, hogy a gentleman meg tudja tagadni vágyait, és szembe tudjon szállni hajlamaival, azaz önuralommal bírjon. A szerző kifejti, hogy mindez a jutalmazás és a büntetés megfelelő alkalmazásával, valamint ideális nevelő foglalkoztatásával érhető el.

Jutalmazás, büntetés

A szerző jutalmazás kapcsán dicsérő szavakat, büntetés során pedig a szülők és a cselédek részéről egységes bánásmódot javasol. A korban azonban a javaslatok szöges ellentéte figyelhető meg: a szülők mézeskaláccsal, süteménnyel, vagy éppen pénzzel kényeztetik gyermekeiket, ha megtanulták a latint, vagy a táncot, és a cselédek nemhogy nem mutatják ugyanazt a ridegséget büntetés során, mint a szülők, hanem még vigasztalják is a gyermekeket. Locke javaslatai néhány ponton bár a spártai szigort idézik a testi fenyítést elvetik. A szerző több pontban is arról ír, hogy a gyermeknek nem válhat javára a testi fenyítés, mert miközben „lealacsonyítja őket”[12] „rabszolga lelkeket hoz létre”[13], azaz „gyámoltalan és hasznavehetetlen[14] emberekké torzítja őket. „A legvégső esetben,”[15] például megátalkodott hazudozás, nyílt engedetlenség során azonban jótékonynak tartja a verést.

Magánnevelés

Locke az Európa-szerte elterjedt intézményes neveléssel szemben a magánnevelés híve, mondván, hogy az előbbi előnyeiért nem éri meg kockára tenni a gyermekek lelkét. A szerző ugyanis elismeri, hogy az intézményes nevelés következtében a gyerekek bátrabbak lennének, és a világban is jobban megállnák a helyüket, de úgy látja, hogy eközben a lelküket veszélybe sodornák, mert társaiktól merészséget és helyén nem való durvaságot tanulnának. A gyermekek lelkét formáló nevelővel szemben támasztott elvárásait a szerző több ponton keresztül fejti ki.[16] Locke szerint a jó nevelőnek erkölcsösnek kell lennie, ismernie kell a világot és saját korát, fel kell hívnia a gyermek figyelmét a kor hibáira, csalfaságaira és meg kell tanítania őt arra is, hogyan ismerje fel az emberek rejtett szándékait. A szerző továbbá hangsúlyozza azt is, hogy a nevelő kiválasztásakor a szülőknek nem szabad sajnálnia a költségeket, és hogy legalább olyan körültekintően kell eljárniuk, mint amikor gyermekeiknek feleséget választanak. Miközben a szerző arról szól, hogy a szülőknek nem szabad fukarnak lenniük a nevelők kiválasztásakor felfedi a korabeli polgári háztartás költségeit: „szórták a pénzt, arra hogy gyermekeik drága ruhákban járjanak, fényesen lakjanak, gazdagon étkezzenek, minél több szolgával rendelkezzenek”[17] és arra, hogy „birtokaikat néhány holddal”[18] gyarapítsák.

Locke a legegyszerűbb, legkönnyebb és egyben leghatásosabb nevelési módszernek a példaadást tekinti. A szerző úgy véli, hogy a szülők és a nevelők munkája csak akkor lehet sikeres, ha azok cselekedetei, megnyilvánulásai nincsenek ellentmondásban tanításukkal.  A gyermek szívére tehát nemcsak „szép szavakkal” hanem tettekkel is hatni kell. Bár a nevelő igyekszik átadni a fellépés és az udvariasság „minden csínját-bínját,[19] a szerző úgy véli, hogy olyan „művészet ez, amelyet sem tanítani, sem könyvből megtanulni nem lehet. Csak jó társaságban állandó megfigyeléssel tehetünk rá szert.”[20] A szerző vélekedése tükrözi a XVII. század empirista felfogását, miszerint a világ tapasztalati úton ismerhető meg.

Részletek az értekezés 1695-ös kiadásából – Forrás: Openbook

Praktikus ismeretekkel rendelkező szellem

Locke úgy véli, hogy „éppúgy terelhető a gyermek elméje ide vagy amoda, akárcsak a víz maga.”[21] Miközben kifejti, hogy ő maga milyen praktikus, a mindennapi életben is jól hasznosítható ismeretek irányába terelné a fiatal, művelt úriember elméjét elmarasztalja a korabeli oktatást, különös tekintettel annak elvárásaira és módszereire.

Iskolarendszer

Megtudhatjuk, hogy a korban a gyermekeket olyan iskolarendszernek szolgáltatták ki, amelyben a „vesszőtől való félelem kényszeríti őket a tanulásra”[22]és amelyben „ostorral, bottal hajtják előre,”[23] hogy a lehető leghamarabb elsajátítsák az alapkészségeket. Ez ellen szólal fel a szerző, mondván, hogy sokkal hatékonyabb lenne a tanítási – tanulási folyamat, hogyha a gyermek nem muszájból, hanem a tanulás gyönyöréért és élvezetéért tanulna. Szerinte ez úgy valósítható meg, ha a tanulást a „gyermek játékává, üdülésévé”[24] teszik, és elegendő időt biztosítanak az alapkészségek elsajátításához, azaz nem láncolják őket „erővel könyveikhez.”[25] Tekintettel arra, hogy a szerző a gyermek életkorát, adottságát, alaptermészetét figyelembe véve jut ezekre a következtetésekre és emeli be a differenciálást oktatási filozófiájába gondolatait rendkívül körültekintőnek tartom.

Nyelvoktatás

A forrásban a szerző felfedi, hogy a korban a latin és a görög tanítása grammatizálás útján történt, amit ő teljesen elvet. A szerző szerint ugyanis az idegen nyelveket nyelvtani szabályok útvesztője nélkül, beszélgetés útján kellene elsajátítaniuk a gyermekeknek. Meglehetősen modern nyelvpedagógiai gondolatában a francia nyelvnek ad elsőbbséget a latinnal szemben, abból a számomra is megerősíthető gyakorlati megállapításból adódóan, hogy a francia nyelv kiejtésének elsajátítása annál nehezebb lesz, minél tovább várunk vele. Fontosnak tartom megjegyezni, hogy a szerző több szempontból is intenzív nyelvtanulást javasol. Egyrészt előírja, hogy a nevelők csak az adott idegen nyelven szólhatnak a gyermekhez, illetve hogy annak válaszait szintén csak az adott idegen nyelven fogadhatják. Másrészt előírja, hogy a gyermek csak az adott nyelven olvashat. Harmadrészt pedig javasolja, hogy a gyermekeket fiatalabb korukban, lehetőleg hét és tizennégy éves koruk között küldjék külföldi útra és ne a korban jellemző tizenhat és húsz éves kor között, mert ekkor nyelvtanulás szempontjából jobban profitálnak az utazásból. Locke nyelvpedagógiájának modernségét számomra az bizonyítja leginkább, hogy napjainkban működnek olyan kéttannyelvű intézmények, amelyek részben, vagy teljes egészében alkalmazzák a fenti javaslatokat.

Olvasás

Megtudjuk, hogy a korban már a „szoknyácskában járó[26] gyermekeket elkezdik olvasni tantani, hogy az olvasást magát „divatos időtöltésnek tekintik, vagy kellemetlen tehernek, amelynek semmi célja nincsen”[27], illetve, hogy a szentírást válogatás nélkül olvastatják velük. A szerző úgy véli, hogy az úriembernek mindenféleképpen meg kell tanulnia olvasni, de nem mindenáron. Szerinte nem baj, ha az elvártnál egy évvel később tanul meg olvasni, hiszen fennáll a veszélye annak, hogy megutálná a könyveket. A szerző javasolja továbbá, hogy játékos úton, például betűjátékok által tanítsák a gyermekeket olvasni. A szerző betűjátékokra hozott javaslataiból megtudhatjuk, hogy a korban elefántcsontgolyóval, kockával, poliéderrel illetve kaviccsal játszhattak a gyermekek.

Locke szerint a gyerekek, azért ellenszenvesek az olvasás iránt. mert sokáig tart, amíg hasznukat, vagy örömüket lelnék a tanulásban. Ennek elkerülése érdekében azt javasolja, hogy olyan könyveket, írásokat olvassanak, amelyek „könnyű, felfogásukhoz mért könyvek.”[28]  Ilyen könyvnek minősíti Aesopus meséit, illetve a „Reynard, a róka” című művet, valamint ajánlja a képes könyveket is. Gyümölcsözőnek tartja továbbá, ha beszélgetnek a gyermekkel az adott könyvről, mert amint a gyermek látja, hogy van haszna, annak, amit olvasott még „nagyobb öröme lesz olvasmányaiban.”[29]

Számomra megdöbbentő volt látni, hogy már a XVII. század végén megjelennek olyan pedagógiai elemek, amelyeket ma differenciálásnak, értelmi fejlődésnek, fogalmi megértésnek, élményközpontú tanulásnak, játszva tanításnak, és bevonásnak nevezünk.

Művészetek

A művészetek kapcsán érhető leginkább tetten, hogy a szerző a hasznosság elvét követi az ismeretkörök összeállítása során.  A tánc fontosságát, tekintve, hogy a kor megköveteli az úriembertől, hogy tetszetős mozdulatokat sajátítson el, még elismeri, de például a rajz kapcsán már leszögezi, hogy csak „tűrhető rajzoló”[30] legyen, mert már ez is „több időt kíván,[31] mint amennyit „fontosabb tárgyai mellett meg tudna takarítani.”[32]  A zene még a rajznál is kevesebb megbecsülésnek örvend a műben, hiszen a szerző a hangszeren való tanulást egyszerű időpazarlásnak, az oktatókat pedig kétes értékű társaságnak tekinti. Meglepően tapasztaltam, hogy a szerző a művészeteket szinte egyáltalán nem tartja fontosnak az úriemberek nevelése kapcsán.

Korabeli angol polgári háztartásról

Locke értekezésében a korabeli angol polgári háztartás, – dajkák, szolgák, magánnevelők – valamint a szűk családi kör – szülők, gyermekek – tagjait jeleníti meg. A szerző negatív véleménnyel van a „tudatlan dajkákról és fűzőgyárosokról”[33], mert utóbbiak gyártják, előbbiek pedig ráerőltetik az egészségre káros fűzőket a gyermekekre. Lenézően szól az „alacsony műveltségű, hóbortos szolgákról”[34] akik itallal „kedveskednek[35] a gyermekeknek. A szülőket a szerző felelősségre vonja a gyermekek nevelése kapcsán, de az apákról végig megbecsüléssel és tisztelettel szól. Az apákat több alkalommal közvetlenül megszólítja és leírja, hogy a gyermekük szeretete feléjük nő, amikor az ő szigoruk csökken. Ezzel szemben a becéző anyákat megrója gyermekeik elkényeztetéséért, és egyszer sem szólítja meg őket, vagy említi velük kapcsolatban a gyermek szeretetét.[36]

Összefoglalás

Megállapítható, hogy Locke korának nevelési problémáit és kérdéseit orvosolni hivatott pedagógiai megoldásai és javaslatai a nevelés emberalakító erejébe vetett rendíthetetlen hitében gyökereznek és megfigyelésein, illetve előtte élt szerzők és kortársai gondolatain alapulnak. Az orvos Locke rendszerének alapját a testi-lelki egészség biztosítása alkotja, gerincét pedig a rendszeres edzés, a mértékletesség, a jellemformálás, az önuralom, a szülői és tanári példamutatás, a művészetek iránti ridegség, valamint az egyéni sajátosságok figyelembe vétele teszi ki. Összességében úgy gondolom, hogy Locke számos megállapítása évszázadok távlatából is tovább él napjaink pedagógiai gondolkodásában, és pontosan ez mutatja, hogy „Gondolatok a nevelésről” című értekezésével mekkora kincset hagyott az utókorra.


Az NTF Történész Műhely ingyenesen teszi mindenki számára elérhetővé tudományos eredményeit, ingyenesen bocsátja rendelkezésre ismeretterjesztő cikkeit. A szerkesztés, tördelés és a honlap fenntartása azonban nekünk is pénzbe kerül, kérjük, adományával támogassa ügyünket, hogy a jövőben is elérhetővé tegyük cikkeinket olvasóink számára. Szíves támogatásukat Patreon oldalunkon (link) várjuk.


Jegyzetek:

[1] Dunn: 26.

[2] Dunn. 21.

[3] Dunn: 26.

[4] Locke: 152.

[5] Locke: 179.

[6] Locke: 180.

[7] Locke a század egyik legjelentősebb orvosa, Thomas Sydenham oldalán tanulmányozza az orvostudományt, és a későbbiek során Lord Ashley orvosaként praktizál. Lásd: Dunn:. 15.

[8] Locke: 159.

[9] Locke: 159.

[10] Dunn: 24.

[11] Pukánszky, http://magyar-irodalom.elte.hu/nevelestortenet/#06

[12] Locke: 169.

[13] Locke: 169.

[14] Locke: 169.

[15] Locke: 169.

[16] Locke: 173 – 175.

[17] Locke: 174.

[18] Locke: 174.

[19] Locke: 175.

[20] Locke: 176.

[21] Locke: 152.

[22] Locke: 180.

[23] Locke: 180.

[24] Locke: 180.

[25] Locke: 181.

[26] Locke: 181.

[27] Locke: 184.

[28] Locke: 184

[29] Locke: 184.

[30] Locke: 187.

[31] Locke: 187.

[32] Locke: 187.

[33] Locke: 157.

[34] Locke: 161.

[35] Locke: 161.

[36] Locke édesanyját korán elveszítette, talán ezért van, hogy pedagógiájában az érzelmek háttérbe szorulnak, illetve, hogy az anyai szívből áradó szeretet hatásáról nem ír. In: Dunn: 14.

Forrás és szakirodalom:

Locke, John: Gondolatok a nevelésről. In: Balázs Sándor (szerk.): Platóntól – Steinerig: Egyetemes Neveléstörténeti Szöveggyűjtemény. Eger, Eszterházy Károly Tanárképző Főiskola, 1996. 152-188.

Dunn, John: Locke élete. In: Uő. (szerk.): Locke. Budapest, Atlantisz, 1992. 13-34.

Pukánszky, Béla: Az átmenet korszaka: XVII. század. In: Pukánszky Béla, Németh András (szerk.): Neveléstörténet

Borítóképként a kolozsvári Piarista Gimnázium tanterme látható 1908-ból – Forrás: Fortepan/Cholnoky Tamás

Facebook Kommentek