Ideológia és eszmei háttér a keresztes háborúkban

Gyönki Viktória

1095 novemberében, mikor II. Orbán pápa Clermontban megtartott beszéde elindította a keresztes hadjáratot, a keresztény világ nagy részét felrázta. Ebben az időben a muzulmán seregek jobbára a fokozatosan gyengülő Bizánci Birodalmat fenyegették Kis-Ázsia felől. Az Ibériai-félsziget egy része ekkor még muszlim kézben volt, korábban pedig jelen voltak Szicíliában és Dél-Itáliában is. A frank királyság Martell Károly idején megállította az előrenyomulást, és így pár évszázados, hódítási kísérletektől mentes időszak következett. Az Ibériai-félszigeten a keresztes hadjáratokhoz hasonló folyamat, a reconquista nyomán nyertek teret a keresztények. Szicíliának és Dél-Itáliának a normannok lettek az új urai, akik önálló királyságot alapítottak. Az első keresztes hadjárat (1095-1099) elhozta a várt katonai sikereket: a közel-kelet a nyugati keresztények (a forrásokban gyakran: frankok) fennhatósága alá került. Más keresztény államok mellett megalakult a Jeruzsálemi Királyság, amelynek első uralkodója Bouillion Gottfried lett.

A páncélos nehézlovasság (lovagok: miles, chevalier) adta a keresztes seregek magját. Hozzájuk igazodott a taktika, a csapatok bevetése és a harcmód is. Ennek több oka is volt: a 11-12. századtól kezdve Nyugat-Európában fokozatosan ez a fegyvernem kezdett teret hódítani. A keresztesek vezetői maguk is lovagok voltak. Ebben a korban Nyugat-Európában minden államban megtalálhatók voltak a nehézpáncélzatú lovasok, akik saját hadszínterükön nemigen találtak legyőzőre, mivel a katonailag legjobban képzett réteget képviselték. Ezért bíztak mindvégig győzelmükben keleten, ahol viszont egy teljesen más harcmodor és éghajlati adottság várt rájuk.

Jeruzsálem ostromának 13. századi ábrázolása – Forrás: Wikimedia Commons

Clairvaux-i Szent Bernát és a De laude novae militiae

Korának egyik legnagyobb hatású keresztény gondolkodója, egy burgundiai lovagi család sarja, Clairvaux-i Szent Bernát, Citeaux apátja volt. Ugyan Bernát részvétele, illetve szerepvállalása a második keresztes hadjárat (1147-1149) megszervezésében kérdéses, a szerencsétlen kimenetelű és eredménytelen vállalkozás katonai részében VII. Lajos francia király és III. Konrád német-római császár részt vett.

Clairvaux-i Szent Bernát 15. századi ábrázolása – Forrás: Wikimedia Commons

Az első két hadjárat között II. Balduin jeruzsálemi király támogatásával nemesek egy csoportja 1118 körül megalapította Fratres Militiae Templi azaz a Templom lovagjainak rendjét – utalva ezzel lakóhelyükre, amely Salamon templomának egyik szárnya volt. Az első nagymester, Hugues de Payns kilenc társával a Szentföldre igyekvő zarándokok védelmét biztosította. A szegénységi fogadalmat tett lovagok eredetileg Szent Ágoston reguláját használták. A rend működését az 1128-as Troyes-i zsinat hagyta jóvá.

Bernát, aki maga is lovagi család sarja volt, De laude novae militiae (Az új lovagság dícsérete) című művét a Templom lovagjainak támogatására írta. Az apát művének első felében követendő példaként állítja be őket az „ördög szolgálatában álló”, vagyis a világi lovagoknak. Az írás második része – egyfajta útikalauzként – a megvédendő területek szépségéről szól, így a mű egyúttal a Szentföldön való harc népszerűsítését is szolgálja. Bernát törekedett a közérthetőségre, így a harccal kapcsolatos, a lovagok számára legfontosabb dolgok egyszerűbben vannak megfogalmazva. A mű könnyen szerzett népszerűséget és gyorsan terjedt. A középkori lovagok, hadvezérek számára ez az elsősorban eszmei hátteret biztosító mű azért is fontos lehetett, mivel ebben az időszakban hadtudománnyal foglalkozó írások alig voltak. Vegetius Kivonatos hadügy című művén kívül Bölcs Leó Taktika című munkája állt rendelkezésre – utóbbi azonban nem nagyon volt ismert nyugaton. A legtöbb hadvezér tehát kénytelen volt saját tapasztalataira támaszkodni.

Bernát elképzelése szerint az ideális lovag tulajdonképpen szerzetes. Az alapvető különbség az, hogy a lovagrendek tagjai a fegyverforgatást is mint kötelező, negyedik fogadalmat teljesítik, de család nélkül, szegénységben élnek. Az apát eszményképe minden tekintetben Krisztus lovagja, ahogy azt Pál apostol is megfogalmazta Timóteushoz írott második levelében: „Egy harcos sem elegyedik bele az élet dolgaiba; hogy tessék annak, a ki őt harcossá avatta.” (2Tim2, 4)

„…amikor valakit egy személyben öveznek fel félelmet parancsoló kardjával és ruháznak fel tiszteletet ébresztő övével.” (Clairvaux-i Szent Bernát, ’A templom lovagjainak ajánlott könyv az új lovagság dicséretéről’, 169. o.). A világi fegyverzet és a szerzetesi jelkép ötvözése még inkább egyértelművé teszi az előző megállapítást Bernát lovagképével kapcsolatban. A Krisztushoz való elkötelezettség kihangsúlyozása központi része az első fejezetnek. Ezen keresztül ragadható meg az az eszmei háttér, amelyet Bernát felvázol a lovagok részére. Írása szerint a lovagoknak semmi félnivalójuk nincs a haláltól, amelyet Krisztus dicsőségéért szenvednek el, sőt, ez inkább öröm és megtiszteltetés. A koszorú elnyerése, vagyis a mártírhalál megemlítése és magasztalása kiválóan párhuzamba állítható azzal a tendenciával, hogy a katonaszentek kultusza éppen ebben az időben kezdett felvirágozni. György, Demeter és Mercurius a bizánciaknál voltak ismertek a keresztes hadjáratok előtt. A nyugatiak szívesen fogadták a katonaszentek kultuszát, mivel ez is egyfajta legitimizációt jelentett számukra a keresztes hadjáratok megkezdéséhez.

Szent Mercurius egy bizánci freskón. 13. század, Ohrid,Észak-Macedónia, – Forrás: Wikimedia Commons

Bernát a második hadjárat előtt levélben fordult német, francia és angol világi és egyházi vezetőkhöz. Az üdvösség lehetőségét vetíti előre azok számára, akik részt vesznek majd a következő hadjáratban, és egyúttal ostorozza is azokat, akik eddig még nem tettek semmit, hogy felszámolják a fenyegető muzulmán veszélyt.

A Közel-Kelet az első és a második keresztes hadjárat között – Forrás: Wikimedia Commons

Felvetődik a kérdés, hogy Bernát – aki műve elején úgy fogalmaz, hogy „…lándzsámat tilalmas – forgassam pennámat” – hogyan tartja összeegyeztethetőnek Krisztus útjának követését azzal, hogy valaki katonamódra éljen? (Bernát, 167. o.) Erről az új lovagságról szóló passzusban így ír:

Mert nem ok nélkül viseli a fegyvert: mert Isten szolgája, a gonosztévők megbüntetésére, a jó cselekvőnek pedig dicsérésére. Bizony, amikor gonosztevőt öl meg, nem gyilkosnak mondhatjuk, hanem ítéletvégrehajtónak, egyenesen Krisztus bosszulójának, a keresztények védelmezőjének a gonoszan cselekvők között. Amikor őt magát ölik meg, nem pusztul el, hanem célba érkezik. A halál ugyanis, melyet oszt, Krisztus nyeresége, amelyet elszenved, a maga nyeresége. Egy pogány halálakor a Király nagylelkűségéről tesz bizonyságot, midőn a színe elé vezetik a lovagot a megjutalmazásra. (Bernát, 174-175. o.)

Ez a részlet annak az ideológiai háttérnek a megfogalmazása, amely gyakorlatilag a keresztes harcok egészére is jellemző lehetett volna. Egy pogány megölésével a keresztény harcos megdicsőül, és rajta keresztül Krisztus is. Annak ellenére, hogy Bernát elfogadhatónak, sőt, örvendetesnek tartja egy pogány halálát, nem állítja, hogy ez az egyetlen út, hogy a Szentföld problémáját intézzék.

Nem mintha a pogányokat meg kellene gyilkolni, ha más módon is vissza lehetne őket tartani a hívők túlzott zaklatásától és szorongatásától. Most azonban helyesebb, hogy megölessenek, mintsem nyugodtan hagyjuk a vétkezők pálcáját az igazak részén: hogy esetleg rosszra nyújtsák ki kezeiket az igazak. (Bernát, 175. o.)

Magának az ölésnek a kérdése is rendkívül fontos. Milyen indíték elfogadható Krisztus lovagja számára, hogy ne legyen egyszerűen gyilkos? Ez a kérdés más keresztény gondolkodókat is foglalkoztatott még Bernát előtt. Szent Ágoston az igazságos, és az igazságtalan háborúról írt Contra Faustum című írásában: ennek függvényében lehet jogos, vagy jogtalan az emberölés. Bernát szerint ebben az esetben a szív szándéka a legfontosabb. Ha a harc indítéka helyes, akkor a lovagnak nincs mitől félnie, ha nem, akkor gyilkosként hal meg. Mindkét esetben mindegy, mi a harc végkifejlete. A gyilkosnak vétkes lelke is elpusztul. A zarándokok oltalmazása, a Templom őrzése, Jeruzsálem védelme olyan feladatok, amelyek teljes mértékben legitimizálták a templomos rend működését a Szentföldön, és méltóak lettek arra, hogy Krisztus nevében harcoljanak.

Bernát úgy fogalmaz, hogy a zarándoklatok, és a megbánás nyomán kialakult szeretetet akarják elpusztítani. Ezen keresztül tovább lép. Az ellenség, vagyis a pogányok célja egyértelműen az, hogy visszavegyék Jeruzsálemet és meggyalázzák a Templomot. Ezért biztatja az apát a lovagokat, hogy

a hívők mindkét kardját az ellenség nyakának szegezzük, hogy elpusztíttassanak minden magasságok, melyek Isten ismerete ellen lázadnak, ami pedig nem más, mint a keresztények hite, mert mondanák a pogányok: hol van hát az ő Istenük? (Bernát, 1745-176. o.)

Így Krisztus lovagjai számára a harc, és az ellentámadás is jogos, hiszen csak vissza akarják verni a pogányok támadását Jeruzsálem és a Templom ellen.

A keresztény hit terjesztésére, majd megvédelmezésére való hivatkozás nem egyszer előkerül a keresztes háborúk során, még olyan esetekben is, mikor az ellenfél keresztény, például a negyedik hadjáratban Zára, vagy Konstantinápoly elfoglalásakor. A Bizánci Birodalom területén létrejött utódállamok hivatkozási alapja az újabb harcok megkezdésére egyfajta döntőbíráskodás volt, és Geoffroy de Villehardouin Bizánc megvétele című művében rendkívül jól láthatjuk, hogyan avatkoznak be a keresztesek a trónviszályokba, hol egyik, hol másik oldalon.

A világi és az új lovagság összehasonlításával Bernát egy kis kitérőt tesz. A világi lovagok díszes öltözete, a pompa iránti vágya melegágya a haragnak és az indulatnak, amely háborúk és viszályok okozója is egyúttal. Bernát ezért nem csak az engedetlenségtől, hanem a különböző világi elfoglaltságoktól (vadászat, sakk, kockázás, solymászat) és szórakozástól is óvja a lovagokat.

A templomos rend nemcsak elveiben, hanem ruházatában is hasonló volt a ciszterci rendhez: fehér ruhájukon piros keresztet viseltek, és fehér köpenyt hordtak. Az egyszerűség azonban egyúttal célszerűséget is rejt magában. Bernátnak sikerült elérnie különböző rendszabályok bevezettetésével (praktikus ruházat, dísztelen, egyszerű fegyverek, rövid haj) hogy egy egységes, profi, csak a harccal foglalkozó hadsereg jöhessen létre a rend keretein belül. Egy mosdatlan, elhanyagolt, fésületlen lovag Bernát véleménye szerint nemcsak elfogadható, hanem követendő is volt. A cél ugyanis nem az ellenség elkápráztatása, hanem elrettentése.

Bernátnál központi szerepet játszik a fegyelem, ami egy nehézlovas rohamnál különösen fontos. Csata előtt a nehézlovasságot több csoportra osztották, és ék alakba állították. Fontos volt, hogy az alakzat minél tovább együtt maradjon és elsöpörhesse az ellenséget, mert ha megbomlott és párharcok alakultak ki, nem lehetett ismét csatasorba rendezni a sereget. A keleti könnyűlovasok a legnagyobb forgatag után is képesek voltak a rendezett visszavonulásra, majd az újabb csapásmérésre. Ráadásul egy esetleges vereségnél a nehézlovasoknak esélyük sem volt a rendezett és gyors visszavonulásra. Ha egy lovag lova elesett, vagy kiesett az állat nyergéből, akkor szinte semmi esélye sem volt a túlélésre.  Bernát tehát kiváló érzékkel írta meg művében az egyetlen taktikai tanácsot: „Minden sietség és hevesség nélkül (…) meggondoltan, óvatos előrelátással állítják fel csatasoraikat.” (Bernát, 180. o.)

Összegzés:

Bernát utolsó levelében is gondolt Isten harcosaira: „Üdvözlöm a templáriusokat, a nagymestert és valamennyi testvért; legyenek üdvözölve az Úrban!”

Hogy mi valósult meg az apát elképzeléseiből? Az eredmény felemás: a lovagrendek követték az általa lefektetett elveket, de a világi harcosok nem tudtak felülemelkedni a belharcokon. Bernát külön hangsúlyozta, hogy az elöljáróknak való engedelmesség nagyon fontos. A Szentföldön alakult három lovagrend olyan elit magot jelentett a keresztes hadseregekben, amely egyedülálló volt a nehézlovasság történelmében. Persze nem lenne teljes a kép, ha nem említenénk meg, hogy a lovagrendek egymást közt sokszor rivalizáltak. A létszámbeli problémák, az utánpótlás- és ló hiány, a muzulmánok összefogása mind olyan tényezők, amelyekre Bernát sem tudott volna megoldást találni.


Az NTF Történész Műhely ingyenesen teszi mindenki számára elérhetővé tudományos eredményeit, ingyenesen bocsátja rendelkezésre ismeretterjesztő cikkeit. A szerkesztés, tördelés és a honlap fenntartása azonban nekünk is pénzbe kerül, kérjük, adományával támogassa ügyünket, hogy a jövőben is elérhetővé tegyük cikkeinket olvasóink számára. Szíves támogatásukat Patreon oldalunkon (link) várjuk.


 

Bibliográfia:

Clairvaux-i Szent Bernát: A templom lovagjainak ajánlott könyv az új lovagság dicséretéről. In Az első és második keresztes háború korának forrásai (Szerk. Sarbak Gábor). Szent István Társulat – Az Apostoli Szentszék Könyvkiadója, Budapest, 1999.

Egres Odo: Szent Bernát élete és tanítása. Az Apostoli Szentszék Könyvkiadója, Budapest, 1990.

Leclercq, Jean: Clairvaux-i Szent Bernát – Történelmi portré. Kairosz Kiadó, Budapest, 2006.

Major Balázs: Európaiak a Közel-Keleten: a keresztes államok. In Muszlim Művelődéstörténeti Előadások (Szerk. Tüske László). Iskolakultúra, Pécs, 2001.

Marshall, Christopher: Warfare in the Latin East 1192-1291. Cambridge University Press, Cambridge, 1992.

Nicholson, Helen: Medieval Warfare: Theory and Practice of War in Europe 300-1500. Palgrave Macmillan, Basingstoke, 2004.

Szent Biblia azaz Istennek Ó és Új Testamentomában foglaltatott egész Szent Írás. Magyar Biblia-Tanács, Budapest, 1990.

Villehardouin, Geoffroy de: Bizánc megvétele. Európa Könyvkiadó, Budapest, 1985.

Zöllner, Walter: A keresztes háborúk története. Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1980.

Zsengellér József: A keresztes háborúk teológiai, spirituális és egyházpolitikai háttere. In Magyarország és a keresztes háborúk – Lovagrendek és emlékeik, (szerk. Laszlovszky József). Attraktor, Máriabesnyő-Gödöllő, 2006.

A nyitóképen sakkozó templomos lovagok láthatóak – Forrás: Biblioteca del Monasterio de El Escorial, ms T. I 6, fol. 25. Patrimonio Nacional, Spanyolország

Facebook Kommentek