A megsértődött felügyelő – Bepillantás a levéltári munka kulisszái mögé

Napi Történelmi Forrás , ,

Csermelyi József

Bevezetés

Az alábbi írás kettős céllal született. Nagyobb részt azért, hogy ismeretterjesztő módon közelebb hozza a levéltári munka egyik kevésbé látványos, ám annál fontosabb részletét a nem szakmabeliek számára. Kisebb részt talán a szakmabelieknek is tanulságos lehet egy konkrét probléma bemutatása és az arra adott lehetséges válaszok egyikének a kifejtése. Bár jelen eset megoldását a magam részéről összességében szórakoztatónak találtam, tisztában vagyok vele, hogy nem ez az év(tized) felfedezése. (Elég nagy baj lenne, ha utólag mégis azzá válna). Nem gondolom, hogy egyeseket ez fog elindítani a levéltárosi pályán, de ha annyit elérek vele, hogy a majdani olvasók utóbb nagyobb türelemmel, megértéssel és segítőkészséggel fordulnak a levéltáros kollégák felé, már megérte.

A levéltárak feladatát és a levéltárosok szerepét hazánkban könnyű félreérteni. Sokan gondolhatják úgy, hogy a levéltáros legfontosabb, szinte kizárólagos feladata a kutatószolgálat biztosítása. A magam részéről ezt a gondolatmenetet (tehát nem magát a kutatószolgálati munkát) egyfajta alibizésnek gondolom: mit érnek a készségesen megválaszolt kutatói levelek és a kutatók szíves fogadása, ha a levéltári anyag közben pont a kutatószolgálati elfoglaltságra való hivatkozással marad rendezetlen? Szerencsés-e, ha a „szívesen látott” kutatóknak szálanként kell átnézniük akár 10–20 doboznyi „vegyes” iratanyagot is, mert az ahhoz készített segédletek nem elég részletesek ahhoz, hogy lehetővé tegyék a célirányos, kevesebb anyagmozgatással járó, időpazarlás nélküli kutatómunkát? Ennél már csak az lehet bosszantóbb (csak sokszor nem derül ki), hogy a kutató esetleg mégis találhatott volna releváns forrásokat abban az iratanyagban, amelynek szálankénti átnézéséről idő hiányában le kellett mondania, vagy nem is ajánlották a figyelmébe, mert nem tűnt használhatónak.

Az is félreértés, ha a levéltáros munkáját kizárólag a tudományos tevékenység fokmérői alapján értékeljük, vagyis csak az a levéltáros végez jó munkát, aki sokat publikál, mindenfelé előadásokat tart, beindítja vagy továbbviszi a levéltár kiadványsorozatát mint szerkesztő, kiállításokat rendez, helytörténeti vagy más tematikus sétákat és foglalkozásokat tart. Ezek kétségkívül látványos tevékenységek, felhelyezhetik a levéltárat a tudományos élet térképére és elismerést váltanak ki a fenntartó képviselőitől, de rengeteg időt vesznek igénybe, amelyet a munkatársak olykor csak az iratanyag feldolgozásának rovására tudnak ezekre áldozni.

Természetesen nem kívánom azt mondani, hogy a fenti feladatok nem fontosak, sőt, ha megnézzük a levéltári törvényt, kiderül, hogy a levéltár- és történettudományi kutatások és azok publikálása éppúgy feladat, mint az oktatási, közművelődési célú felhasználás és az anyag használatának (értsd: kutatásának) lehetővé tétele. Csakhogy ugyanebben a paragrafusban szerepel az iratanyagok illetékességből történő átvétele és gyűjtése (gyűjtőterület), megőrzése, biztonsági másolatok készítése és a megrongálódott iratanyag restauráltatása, átselejtezése (iratértékelés), rendezése, tudományos igényű áttekintést biztosító segédletek készítése, az illetékességi körbe tartozó iratképzők iratkezelésének ellenőrzése (iratkezelés-felügyelet) és hiteles másolatok, tartalmi kivonatok kiadása (ügyfélszolgálat) is.[1] Így talán érthetővé válik, miért mondta egyik tanárom a levéltár szakon, hogy a levéltári munka 70%-a rendezés és segédletkészítés, 15%-a gyűjtőterület (ideértve az iratkezelés-felügyeletet is), 15% pedig a többi feladat.

Az alábbiakban tehát rendezésről és segédletkészítésről lesz szó. Azt nem kell taglalnom, hogy miért írtam fent, hogy ezek kevésbé látványos munkák: a rendezést a kutatók nem látják, csak előnyeit (vagy a rendezetlenség hátrányait) tapasztalják, de mivel nem feltétlenül vannak tisztában azzal, hogy mi a jól rendezett iratanyag, ezért nem feltétlenül kérik számon a rendezettség hiányát (vagy nem azt kérik számon).[2] Csak egy példa: ha átveszünk egy dossziényi vegyes tartalmú iratot, majd akkurátusan, darabról darabra leírjuk azok alapadatait (kiadó, címzett, irat címe, tárgya, kelte), kapunk ugyan egy darabszintű jegyzéket, amelyet a kutató kiválóan használhat, mégsem mondhatjuk el, hogy rendeztük az iratanyagot, hiszen az ugyanolyan kevert maradt a jegyzék elkészülte után is, és lehet, hogy ugyanazon ügyirat két darabja (vagy egy magánlevél és annak melléklete) továbbra is egymástól elválasztva marad. Megjegyzendő, hogy attól, hogy egy levéltári anyagnak nincs darabszintű jegyzéke, csak tételszintű, még lehet egy nagyon jól rendezett, jól kutatható iratanyag. A segédletek amúgy sem olvasmányosak, aki valaha látott már fond- és állagjegyzéket, repertóriumot, vagy levéltári leltárat, az bizonyára igazat ad nekem.[3]

 

Ellenőrző rendezés: egy probléma és egy megoldási kísérlet (AGE II.c.10;10)

Az alábbi eset az Evangélikus Országos Levéltár (a továbbiakban EOL) Archivum Generalis Ecclesiae fondjának[4] ellenőrző rendezése és digitalizálásra előkészítése során történt. Röviden a körülményekről: az evangélikus gyűjteményekben a 2010-es évek második felében az egyházi anyakönyvek digitalizálásával és az Őskereső e-kutatási szolgáltatás kiépülésével párhuzamosan, illetve annak folytatásaképp lendületet vett a levéltári és könyvtári anyagok digitalizálása és online kutathatóvá tétele. Magától értetődőnek tűnt, hogy az EOL esetében az Archivum Generalis Ecclesiae-re (a továbbiakban AGE) viszonylag hamar sor kerül, hiszen ebben az anyagban van a levéltár működésének első évszázada (1812–1918) alatti iratgyarapodás csaknem egésze, igaz, eredeti rendjét alaposan megváltoztatta a Szvoboda István egyetemes levéltáros által az 1870-es évek közepén végrehajtott időrendi szempontú átrendezés.[5] Először az AGE kézirattárát[6] küldték el digitalizálni, mivel azt nem kellett előkészíteni, hiszen egy kötetnél elvileg logikusan egymást követik az oldalak.[7] Ezt követte a szálas anyag, ám ekkor a digitalizáló munkát akkoriban felügyelő Kovács Eleonóra Gyűjteményi Tanács-elnök kérte a levéltárat, hogy csak előkészített, leszámozott anyagot adjanak át a digitalizáló műhelynek.

Az iratok oldalszámozása (paginálása) „veszélyes műfaj”, hiszen meg lehetne oldani különösebb gondolkodás nélkül, pusztán mechanikusan is, de ez felelőtlenség volna. Egyrészt azért, mert bármiféle múltban megtörtént keveredés most azt eredményezné, hogy egy többoldalas irat 4. oldala után a szöveg nem az 5. oldalon fog folytatódni. Ez még könnyen orvosolható, hiszen a levéltáros által újonnan felírt ceruzás oldalszámokat bármikor ki lehet radírozni és javítani (ezért javasolják a B keménységű ceruza használatát, amely elvileg nem okoz mechanikai sérülést a jó fizikai állapotban lévő papíron). Nagyobb gondot jelent, ha ezt a hibát csak az online publikálás után fedezzük fel, mert akkor az egész javítás jóval nehézkesebb lesz. Ráadásul, ha az online kutatók a javítás előtt rossz oldalszámmal hivatkozták le az adott iratot, akkor a téves jelzet garantáltan forgalomban fog maradni még jóval a javítás után is. Továbbá az AGE segédlete – bár az egyik legjobb az EOL segédletei közül – korántsem hibátlan és nem ad minden jelzethez egyformán színvonalas leírást. A fentiek miatt a paginálást össze kellett kötni egy ellenőrző rendezéssel, és minden egyes jelzet esetében, amely fizikailag több darabból áll (akár azért, mert egy szöveget több különálló lapra írtak, akár azért, mert több iratdarabot – pl. egy levelet és annak mellékleteit – sorolták egy jelzet alá), fel kellett tennem magamnak a kérdést, hogy milyen sorrendben számozzam le az oldalakat. Nem jártam el másként az AGE II.c.10;10 esetében sem. Ennek leírása az AGE gépelt segédletében a következő:

„1836. Az egyet. felügy. kísérőleveleinek /a Roth-Teleki-stip. ügyében/ fogalmazványai; 3 levél ugyanazon ügyben a dunánt. kerületből és a válasz fogalmazványai.”[8]

Már most látható, hogy több iratról van szó, tehát valamiféle sorrendet fel kell állítani. Melyek ezek az iratok közelebbről?

Elől volt a dunántúli kerületből érkezett három levél, amelyet ceruzával utólag meg is számoztak:

  1. A dunántúli evangélikusok közönségének folyamodványa az egyetemes felügyelőhöz[9] [Prónay Sándorhoz], hogy utasítsa arra a néhai gróf Telekiné Roth Johanna által hagyományozott ösztöndíjak[10] kiosztásáért felelős bizottságot, hogy az eddigieknél több ösztöndíjat osszon ki a soproni evangélikus iskolák dunántúli származású diákjai között. Vése, 1834. július 9., a dunántúli kerületi közgyűlésből. Hátlapján .//. jelzés.
  2. Kis János dunántúli evangélikus superintendens értesíti Prónay Sándor egyetemes felügyelőt a Ferenc király halála miatt elrendelt gyászünnep köröztetéséről a kerületben, egyúttal felterjeszti az egy évvel korábbi, Vésén tartott kerületi közgyűlés egyik végzését és az ahhoz kapcsolódó hivatalos iratot. Sopron, 1835. április 23. Az iraton két melléklet (./., .//.) jelölése. Irattári jelzete: No. 49. Érkeztetés: 1835. április 28.
  3. 3.[11] Kis János dunántúli evangélikus superintendens, hivatkozva Prónay Sándor egyetemes felügyelő 1836. március 26-án kelt levelére, értesíti őt, hogy annak tartalmát a következő kerületi közgyűlésen be fogja mutatni, emellett tájékoztatja, hogy még nem készültek el a Matkovich István dunántúli kerületi felügyelő beiktatásakor mondott beszédek nyomtatott példányai, viszont Kőrösi Csoma Sándor tibeti szótárát és nyelvtanát, amelyet Teleki József a Magyar Tudós Társaság kérésére rajta keresztül kívánt eljuttatni a soproni líceum számára, továbbította a líceumnak.[12] Végül kéri az egyetemes felügyelőt, hogy egy bizonyos vései végzés miatt ne a papságra nehezteljen, mivel a végzés mögött Kis tudtával nem ők állnak. Sopron, 1836. április 26. Irattári jelzete: No. 56. Érkeztetés: 1836. április 30.

Emellett még a következő iratokat találtam a jelzet alatt. Ezeknek nem voltak sorszámaik, most csak az áttekinthetőség miatt adok nekik:

  1. Kivonat a dunántúli egyházkerület Vésén, 1834. július 9-én tartott közgyűlésének határozataiból: 82. pont. A kerületi rendek sérelmesen tapasztalják, hogy a soproni iskolák diákjai között aránytalanul kevés ösztöndíjat osztanak ki a Roth-Teleki stipendiumból, mivel pedig a hat ösztöndíjasból kettő a dunáninneni kerületből származik, valójában csak négy dunántúli kerületből való diákot támogat az ösztöndíj. Kérik tehát „méltóságos Prónay Sándor köz fő-ügyelő” urat, hogy jelezze ezt a sérelmet az ösztöndíjat kezelő bizottságnak és utasítsa őket, hogy a dunántúli kerületből több iskolát és több diákot segélyezzenek. Hátlapján ./. jelzés.
  2. Az egyetemes felügyelőnek a dunántúli superintendens 1835. április 23-i levelére adott válaszának fogalmazványa, amelyben az ösztöndíjas ügyön túl örömmel veszi tudomásul Matkovich [István] kerületi felügyelővé választását (csodálkozva, hogy nem történt meg hamarabb), illetve örül, hogy Kőrösi Csoma kettős munkájának hazajuttatott tíz példánya közül az egyik a soproni líceumba fog kerülni. Kelt: h.n., 1836. április 8. Iktatószám: No. 24. Postázva 1836. április 15.
  3. Az egyetemes felügyelőnek a soproni evangélikus konventhez a Roth-Teleki-ösztöndíj ügyében írt levelének fogalmazványa. Kelt: h.n., 1836. április 14. Iktatószám: No. 26. Postázva 1836. április 15.[13]
  4. Az egyetemes felügyelőnek az eperjesi líceumhoz a Roth-Teleki-ösztöndíj ügyében írt levelének fogalmazványa. Kelt: h.n., 1836. április 15. Iktatószám: No. 29. Postázva 1836. április 16.
  5. Az egyetemes felügyelőnek a selmecbányai, pozsonyi, késmárki és lőcsei iskolákhoz intézett körlevelének fogalmazványa, amelynek 4. pontjában felhívja a figyelmet az 1835/36. tanévi Roth-Teleki ösztöndíjasokról készített jelentés leadására. Kelt: h.n., 1835. április 14/15.[14] Iktatószámok iskolánként külön-külön a fenti sorrendben: No. 27., 28., 30., 31. Postázva 1836. április 16. Az irat hátoldalán az egyetemes levéltári jelzet.

A levéltári jegyzékben megfogalmazott leírásban kétségkívül helytálló, hogy e jelzet alatt az egyetemes felügyelőnek a Roth-Teleki ösztöndíj ügyében 1836-ban írt több levelének a fogalmazványai vannak (5–8. szám), illetve szerepel három levél a dunántúli kerülettől, vagy annak superintendensétől (1–3. szám) – igaz ezek évköre 1834–1836 –, továbbá arra adott válasz(ok) is (5–6. szám). Végigolvasva azonban a részletesebb iratleírásokat, láthatjuk, hogy más témák is szóba kerülnek. De ha mindezeket figyelmen kívül hagyjuk, arra való hivatkozással, hogy ne bolygassuk a már egyszer kialakult jelzetrendszert, akkor is fel kell tenni a kérdést: milyen sorrendet kövessünk, illetve mit kezdjünk a 4. számú irattal? Ha a jegyzék leírását követem, akkor a 7–8. számú fogalmazványokkal kellene kezdeni, majd a három dunántúli levéllel, azt követően az 5–6. számú fogalmazványokkal folytatni, és a közgyűlési kivonatot jobb híján a végére kell hagyni. Magam részéről ezt nem tartom jó megoldásnak, hiszen a jelzet központi témája a Roth-Teleki ösztöndíjon belül a dunántúliak arányosítási kérelme és az arra adott válasz. Furcsa lenne tehát, ha a fő ügyhöz kevésbé kapcsolódó fogalmazványokkal kezdődne a paginálás. A másik probléma a közgyűlési határozat: tartalma alapján ez az ügyindító dokumentum, de nem szerepel a jegyzék leírásában, ezért, ha azt a sorrendet fogadjuk el elsődlegesnek, akkor a későbbi kutatóknak azzal kell szembesülniük, hogy 39 oldalt végig kell olvasniuk, mire az utolsó lapon megtalálják, hogy miből indult ki az egész ügy.

Próbálkozhatunk azzal is, hogy a dunántúliak ügyét helyezzük előre. Nyilván valamelyik levéltáros elődünk is így döntött, ezért sorszámozta be a három dunántúli levelet, amennyire meg tudom állapítani, időrendi sorrendben. Ebben az esetben is felmerül a kérdés, hogy mit kezdjünk a közgyűlési kivonattal, de hála a hátlapi ./. jelzésnek és a 2. számú iratban hivatkozott mellékleteknek, egyértelmű, hogy ahhoz a levélhez tartozik. Ilyenkor azt a módszert szoktam követni, amelyet 2016 után az Országos Levéltárban, a 16. századi iratok adatbázisba való feldolgozása során alkalmaztak, például a Benignae resolutiones [Kegyes rendelkezések, MNL OL E 21] esetében: először a főiratot oldalszámozták, majd annak mellékleteit.[15] Csakhogy az 1835. április 28-án kelt Kis János levél két mellékletet említett, tehát ha következetesen szeretnék eljárni, akkor a másik mellékletet, a fenti 1. számú iratot át kell helyeznem a 2. számú irat és annak első melléklete mögé. Ezzel máris el kellett térnünk egyfelől a leírástól, másfelől levéltáros elődünk sorszámaitól is.

A következő kérdés, hogy hová soroljuk be az egyetemes felügyelő válaszleveleit? A kutató szempontjából az a logikus, és az ügykezelés is azt támogatja, hogy egyenesen haladjunk az ügy kezdetétől annak befejezéséig: kérelem (+ mellékletek), válasz, viszontválasz sorrendben. Ezzel nem sértjük meg a proveniencia elvét[16] – amelyet folyamatosan szem előtt kell tartania a levéltárosnak –, hiszen továbbra is ugyanazon jelzet alatt fogjuk megtalálni az összes iratot. Az 5. számú fogalmazvány hivatkozik Kis János 1835. április 23-án kelt levelére (2. szám), tehát logikusan amögé, pontosabban annak mellékletei mögé kell helyeznünk. A soproni gyülekezethez küldött 6. számú levél ugyan nem hivatkozik másik iratra (leszámítva Telekiné végrendeletét, de ahhoz nem lenne célszerű áthelyezni), viszont keltezése alapján egyértelmű, hogy az 5. és a 3. szám közé kell helyezni. Azonban ugyanez igaz a többi evangélikus iskolákhoz írt levelekre is (7–8. szám). Felállíthatunk egy időrendi sorrendet, de a 6–8. számú iratok esetében bajba kerülnénk, főleg a 8. szám jelentene problémát a két eltérő dátum miatt. Jobban járunk tehát, ha a felügyelői irattár egykori sorszámait vesszük alapul, több sorszám esetén mindig a legalacsonyabbat figyelembe véve. Mivel ez a régi jelzet egyszerű sorszámos iktatásra utal, joggal remélhetjük, hogy az iratkezelés során törekedtek betartani a számsorrendet. Így a következő sorrend alakul ki: 2. szám (mellékletek: 4. szám, 1. szám), 5. szám, 6. szám, 8. szám, 7. szám.

Mihez kezdjünk az utolsónak maradt 3. számú irattal? Elvileg gond nélkül az ügyirat végére helyezhetnénk, hiszen a nyolc irat közül ez kelt legkésőbb. A dunántúli felügyelőválasztás és a Kőrösi Csoma-könyv ugyan szerepelt az 5. számú iratban is, ám ha közvetlenül amögé helyezném, azzal megtörném az időrendet is és a tematikai egységet is. Mert valljuk be, ebből a Kis János-levélből első látásra semmi sem utal arra, hogy köze van a dunántúliak ösztöndíjas ügyéhez, leszámítva a hátoldali irattári feljegyzés elejét: „Trans-Danubianus Superintendens rescriptum officiosum in obiecto repartitionis stipendiorum T. Rothianorum abhinc datum proximo Districtuali Conventui se exhibiturum esse insinuat…”.[17] Mintha a feljegyzés írója többet tudott volna, mint mi, ami nem kizárt, hiszen kortársként birtokában lehetett bizonyos háttérismereteknek, tudhatta például, hogy mi állt az egyetemes felügyelő 1836. március 26-án kelt levelében, amely innen hiányzik. Mi csak azt látjuk, hogy a magyar nyelvű szövegben egyszer sem említik az ösztöndíjat, csak valamilyen vései határozatot, ami miatt Prónay neheztel a kerület lelkészeire, de hogy ez a határozat megegyezik-e a 4. számú irattal, az egyértelműen nem jelenthető ki. Ám ha meg is egyezik, a levél nagyobbik része akkor is más ügyekkel foglalkozik, amelyet semmiképp sem hagyhatunk figyelmen kívül a jelzethez tartozó „ügyirat” leírásakor.

A 3. szám besorolási nehézségei végül arra a döntésre bírtak, hogy ezt a levelet különítsem el a többitől és adjak neki önálló jelzetet. Itt ismét ellenőriznem kellett, nem sértem-e meg a proveniencia elvét. Önmagam kontrollálására a levéltártudomány egyik alapmunkáját, a magyar fordításban is elérhető ún. Holland kézikönyv instrukcióit használtam. Ebben szerepel, hogy egyetlen köteget vagy csomót sem szabad megbontani addig, amíg nem ismerjük az okot, amely miatt összeállították azokat. Elrettentő példaként egy olyan ügyintézővel példálóztak, aki látszólag azt tette, amit most mi: ahelyett, hogy egy kötegről, csomóról vagy dossziéról (jelen esetben az AGE II.c.10;10-ről) készítene egy leírást, szétbontaná az együvé tartozó iratokat és külön-külön írja le azokat, esetleg – horribile dictu – más dokumentumokkal összefüggésben. Ez pedig időnként helyrehozhatatlan zűrzavart okoz. A kommentár azonban említi a levéltáros azon kötelességét is, hogy helyre kell állítania az eredeti rendet és elvileg lehetőséget ad neki az attól való eltérésre, ha megvizsgálta a csoportosító szándék helyességét és nem talált olyan okot, amely megmagyarázza az eltérő tárgyú iratok „összefűzését”. Azt a lehetőséget is fenntartották, hogy egykor okkal gyűjtötték egybe az iratokat, ám ez az ok idejétmúlttá vált, a csoportosítás pedig immár használhatatlan. Javasolták tehát feljegyzés készítését ezekről a csoportosításokról, akár ismerjük az okot, akár nem, mert utóbb esetleg rájövünk (vagy kollégáink rájönnek) a magyarázatra, vagy a miénknél jobb magyarázatot találnak. A kézikönyv szükség esetén megengedi olyan, különálló iratokból álló csomók megbontását, amelyet nem a fondot kialakító hivatalnok, hanem a későbbi kezelők hoztak létre. Utóbbi engedmény oka, hogy azokat az utólagos rendezgetéseket, irat-csoportosításokat, amelyeket egy adott – „a fond természetétől idegen” – cél hozott létre, később reponálni lehessen, vagyis visszahelyezni eredeti helyére.[18]

Lássuk tehát az ellenőrzés lépéseit!

Kérdés: Az új jelzettel mindenképp megsértem-e a proveniencia elvét?

Válasz: Nem szükségképpen. A 3. számú irat továbbra is az AGE-ban maradna. Az AGE jelenlegi rendje alapvetően időrendi, a 3. számú irat dátuma nagyon közeli az 5–8. iratokéhoz, amelyek alapján Szvoboda István az 1836. évi iratok között adott jelzetet. Emiatt nem tartom szükségesnek, hogy másik csomóba helyezzem a 3. számú levelet, maradhat a II.c.10-ben.

Kérdés: A közös jelzetet a fond kialakítója adta, vagy egy későbbi kezelő?

Válasz: A jelzetet Szvoboda István egyetemes levéltáros adta 1874–1875 folyamán, amikor levéltárossá választása után az egyetemes levéltár addigi anyagát időrendi alapon újrarendezte. Ezt megelőzően a levéltáron belül külön egységként kezelték a Prónay Sándor egyetemes felügyelő által beküldött hivatali iratokat.[19] Az egyes iratdarabokon (az 1. és 4. számot kivéve, amelyek mellékletek) ott találjuk az egyetemes felügyelő irattári jelzeteit.

Kérdés: Mi volt az összeállító szándéka?

Válasz: Ehhez nem a Góbi-féle leírást kell megnézni, hanem a Szvoboda-félét. Ő azt írta: „II c 10;10. Iratok az iskolák és kerületekhez a Roth Telekyanumról (több irat). 1836. apr. 15.”[20] E leírás alapján Szvoboda céljának azt gondolhatnánk, hogy a Roth-Teleki-ösztöndíjra vonatkozó 1836. évi iratokat összegyűjtse egy jelzet alatt. Ez azonban nem lehet helyes, mert az AGE II.c.10;1. és az AGE II.c.11;7. is ugyanezen évben kelt, az ösztöndíjjal kapcsolatos iratokat tartalmaz Szvoboda leírásai szerint.[21] Szvoboda miért nem vonta ezeket mind egy jelzet alá, illetve miért adta a II.c.10;10. dátumának pont az 1836. április 15-ét, amikor ez a keltezés csak a 7., esetleg még a 8. számú iratra igaz? Azt kell feltételeznem, hogy ez a véletlen számlájára írandó. Bizonyára egymásba voltak csúsztatva az iratdarabok, amikor átmentek Szvoboda keze alatt, ő pedig megpróbált valamilyen közös tárgyat találni a leíráshoz, ehhez pedig a Roth-Teleki-ösztöndíj volt kézenfekvő választás. A katalóguscédula elkészítésekor pedig egyszerűen megnézte azt a szélső iratot, amelyre a jelzetet írta, ez volt a 8. számú, és annak hátlapján valóban az 1836. április 15. szerepelt. Az iratrendezési tempóból, amelyet Szvoboda 1874–1875 folyamán diktált, miközben az egyetemes levéltári munka mellett oktatnia is kellett a pesti evangélikus gimnáziumban, továbbá az általa készített leírás hossza alapján nem úgy tűnik, hogy sok időt vesztegetett volna arra, hogy részletesen, minden tartalmi elemre kiterjedően leírja az elé kerülő iratokat. Ugyancsak ez a munkamódszer figyelhető meg az AGE II.c.10;6. leírásában: „Diversae correspondentiae generalis inspectoris d. n. 1836.”[22], igaz, ezt már másik kéz, talán Doleschall Sándor későbbi egyetemes levéltáros írta.[23] Utóbbi leírást jegyezzük meg, később még fontos lesz!

Végső soron arra a következtetésre jutottam, hogy az AGE II.c.10;10. összeállításában volt ugyan koncepció, amelyet érdemes fenntartani, de az ide tartozó iratdarabok némiképp a véletlennek köszönhetően kerültek egybe. Hiszen láthattuk, hogy más, az ösztöndíj ügyében kelt 1836. évi iratoknak probléma nélkül másik jelzetet adtak. A 3. számú irat eltérő tárgyai, az ösztöndíjas ügyhöz való kapcsolódás látszólagos hiánya és emiatt a paginálás sorrendjét meghatározó ügymenetbe való bekapcsolás nehézségei végső soron arról győztek meg, hogy ezt az iratot érdemesebb lenne önálló jelzettel leírni, de csak akkor, ha valamiképp mégis érzékeltetni tudom, hogy kapcsolatban van az AGE II.c.10;10-zel. Ezt egyrészt úgy lehetett biztosítani, hogy utóbbi palliumára felírtam a kikülönítés tényét és okát, másrészt a 3. számú iratnak az AGE II.c.10;10α jelzetet adtam. Ezt a jelzetkiegészítő elemet már a 19–20. század folyamán többször használták az AGE-ban, tehát kézenfekvő megoldásnak tűnt.[24] Így az AGE II.c.10;10. valóban csak a Roth-Teleki-ösztöndíjhoz kapcsolódó iratokat fog tartalmazni, az AGE II.c.10;10α-ban szereplő eltérő tárgyak pedig kellőképpen kifejtésre fognak kerülni az új jelzet alatt.

Csakhogy az önellenőrzésnek mindig teret kell biztosítani. Hiszen, ha meglenne a Kis János által emlegetett 1836. március 26-án kelt Prónay Sándor levél, vagy tudnánk, hogy pontosan melyik vései határozat miatt haragudott meg az egyetemes felügyelő a dunántúli lelkészekre, akkor tisztázható lenne, miért írta fel a 3. számú irat hátlapjára a jegyző[25], hogy kapcsolódik az ösztöndíjas ügyhöz, holott ez a levél szövegéből nem derül ki. Sajnos ennek a levélnek a fogalmazványát még nem találtam meg és az egyetemes felügyelői hivatal 1836. évi kimenő iratainak iktatókönyvében[26] sem bukkantam rá, a már említett, az egyetemes felügyelő különféle levelezéseinek darabjait tartalmazó AGE II.c.10;6. jelzet alatt viszont volt egy csonkán fennmaradt fogalmazvány Kis János superintendenshez, 1836. február 25-i kelettel, amely az alábbi mondatokkal szakad félbe:

„Ezenkívül bár nemigen szokásom magam személyéről szóllani, nem tagadhatom, hogy magam személyére való nézve is több becsületet vártam volna, az én személyem emlegetése is ti. hogy[27] igen szárazan és héjjánossan[28] fordúl elő az említett conventbeli végzésben. Én ugyan, amint kiki tudhatja minden afféle titulusokon nem igen kaptam, sőt inkább az efféle egyházi írásokban halmozottakat mindig utáltam és utálom, s magamra való nézve is nem kívánom, de mégiscsak ugyan nem látom okát, hogy egy ilyforma egynehány egybegyűlt vallásombeli pap és netalán egynehány bakonybéli nemesembertől a Monarchámtól adott rangtól és nevezettől[29] fosztattassam meg: ugyanazon papságtól, melynek vallásának én teljes életemet és a…”

A 4. számú irat, a végzés valóban eléggé puritán módon nevezte meg Prónayt: „méltóságos Prónay Sándor köz fő-ügyelő úr”. Hiányzott a báróságra, a császári és királyi kamarásságra és az aranysarkantyús vitézségre vonatkozó rész, amelyet az 1. és a 2. számú levél címzése is tartalmaz. Ezek közül bizonyára a bárói címzés (és esetleg még az előnév: blatnicai és tótprónai) hiánya volt a legkirívóbb, mivel az aranysarkantyús vitézi megszólítást a papságát mentegetni próbáló Kis János is elhagyta a 3. számú levélben. Az 1836. február 25-én kelt fogalmazványnak tehát sikerült létrehoznia a hiányzó kapcsolatot az AGE II.c.10;10α és a dunántúliaknak az ügyet elindító végzése és kérése között.

Visszautalva a Holland kézikönyvben olvasottakra, mivel immár felállítható az összefüggés a 3. számú irat és az AGE II.c.10;10 többi irata között, úgy lenne helyes, ha a kiemelés és az önálló jelzet melletti egész eddigi érvelésemet zárójelbe tenném, és önkritikusan úgy döntenék, hogy mindent visszavonva békén hagyom a korábbi jelzetstruktúrát. Csakhogy két kérdés továbbra is fennáll:

  1. Milyen sorrendben pagináljam a nyolc iratdarabot, ha tekintettel szeretnék lenni azok ügyintézés során elfoglalt sorrendjére?
  2. Mihez kezdjek az AGE II.c.10;6. alatt található csonka válaszfogalmazvánnyal, amely az ösztöndíjas ügyhöz tartozik, de másik jelzet alá sorolták?

Némi gondolkodás után a következő válaszokat fogalmaztam meg:

  1. A 3. számú irat ugyan összefügg az ösztöndíjas üggyel, valójában azonban mégis másik ügyről beszélhetünk. Nem hiszem, hogy a dunántúli kerületi közgyűlésnek, amely Prónay Sándor közbenjárását kérte, szándékában állt megsértenie az egyetemes felügyelőt. A szándékosság elvetése pedig azt jelenti, hogy Prónay reakciójában és Kis János arra adott válaszában már egy új ügy elintézésének folyamatát szemlélhetjük. Kis János ugyanis nem azért vette védelmébe a lelkészeit, mert azzal a Roth-Teleki-ösztöndíj arányosabb elosztását kívánta elérni (amiről az eredeti ügy szólt), hanem azért, hogy eloszlassa az egyetemes felügyelő rossz címzés miatti haragját, amely szerinte indokolatlanul csapódott le a lelkészeken. Emiatt továbbra is megalapozottnak tartom a kiemelést és az önálló jelzet fennmaradását.
  2. Tematikáját nézve a csonka válaszfogalmazványnak az AGE II.c.10;10. alatt volna a helye. Azonban a Holland kézikönyv figyelmeztet minket, hogy a történeti kutatás érdekei nem elsődlegesek a rendezés során és nem szabad felelőtlenül megbontani az iratok rendjét annak érdekében, hogy egy ügy iratai szépen egy tétel alatt legyenek. Ám azt is írja, hogy a különálló, eredeti összefüggésükből kiszakadt iratok rendezésekor figyelembe vehetjük a történeti kutatás érdekeit.[30] Meg kell tehát vizsgálni, hogy mi fűzi össze az AGE II.c.10;6. alá sorolt iratokat. Fentebb, a korábbi katalóguscédula szövege szerint itt az egyetemes felügyelő vegyes levelezései találhatók 1836-ból. Góbi Imre újabb leírása nagyjából ugyanezt ismétli meg: „1836. Az egyet. felügyelő átiratainak /8 db./ fogalmazványai. /lat. és magy./”[31] Góbi tehát nem adott mélyebb összefüggést az iratoknak, csupán nyelvüket és a jelzet terjedelmét rögzítette. Emiatt az AGE II.c.10;6-ot úgy rendeztem, hogy az egyes iratokon szereplő régi irattári jelzet alapján soroltam be őket egymás után. Ezt két irat esetében nem tudtam megtenni, az egyik épp ez a csonka válaszfogalmazvány volt, amelyről hiányzott az irattári jelzet száma. A másik egy eltérő kéz által írt, keltezetlen fogalmazvány volt a soproni evangélikus konventhez. Utóbbit a jelzet végére helyeztem el, az irattári jelzettel rendelkező iratok mögé. A csonka válaszfogalmazvány esetében viszont először úgy döntöttem, hogy a többi iratot megelőző dátuma miatt a jelzet elejére kell rakni. A fogalmazványok között különösebb összefüggést nem lehetett felfedezni az évszámon és a kiadmányozó személyén kívül, valóban „különfélék” voltak, eredeti összefüggésükből kiszakított iratok. Vettem tehát a bátorságot és a dunántúliak kérelmének ügyintézésébe illeszkedő iratot áthelyeztem az AGE II.c.10;10. végére, hiszen ezzel nem sértem meg annak eredeti koncepcióját: „Iratok az iskolák és kerületekhez a Roth Telekyanumról (több irat)”. Az áthelyezés tényét természetesen dokumentáltam egyrészt ebben az írásban, másrészt mindkét jelzet palliumán.

 

Összegzés

Bízom benne, hogy a probléma és az általam javasolt megoldási kísérlet ismertetése nem vette túlságosan igénybe az olvasó türelmét. Megoldásom nem tekinthető az egyetlen jó megoldásnak, de értékelésénél figyelembe kell venni, hogy egy kb. 30 ifm terjedelmű fond ellenőrző rendezése során nincs mód arra, hogy a felbukkanó problémás besorolású iratok teljes kontextusát feltárjuk és a rendezési megoldásokat a legkisebb következetlenség nélkül alkalmazzuk. Ezekre csak törekedhetünk a munka során. Nyomatékosan le kell szögeznem még valamit: noha első látásra úgy tűnhet, hogy a két iratdarab áthelyezésével és az új jelzet megalkotásával nem tartottam magam a fond tiszteletének elvéhez, és ezzel precedenst adtam arra, hogy az ellenőrző rendezések során a levéltáros kénye-kedve és belső intuíciói alapján változtatgasson a fennálló renden, valójában – és ezt a dokumentálás is mutatja – lépéseimet nem pillanatnyi döntések, hanem hosszabb távú nyilvántartási és kutatási érdekek befolyásolták (legalábbis szeretném ezt hinni). Mondhatjuk, hogy a fondegységet úgy tudtam volna leginkább tiszteletben tartani, ha semmit meg nem változtatok, csak mechanikusan leszámozom az oldalakat. Lehet, hogy egy szöveg oldalai így megkeveredve maradnak, de mivel nem zárhatok ki egy magasabb szándékot, amely a keveredés mögött van, nem vehetem a bátorságot, hogy bármit megváltoztassak. Ez egy kényelmes megoldás lett volna, de vajon intellektuális eljárás is?[32]

Levéltári források:

Evangélikus Országos Gyűjtemény – Evangélikus Országos Levéltár (EOL)

I.1. (= EOL AGE) Archivum Generalis Ecclesiae (Törzsanyag)

II.E.8. Evangélikus Országos Levéltár irattára

  1. Levéltári nyilvántartások

IX.B.16. Egyetemes közgyűlések, egyházkerületi közgyűlések és egyházmegyei közgyűlések jegyzőkönyvei

Győri Egyházmegyei Gyűjteményi Központ – Levéltár (GyEL)

II.1. Győri Káptalan Magánlevéltára

  1. Feudális-kori gazdasági iratok

Soproni Evangélikus Gyűjtemények – Levéltár (SEL)

I.1. A Soproni Evangélikus Egyházközség Levéltára – Gyülekezeti iratok

  1. Tanügy

Szakirodalom:

Boleratzky 1942. = Boleratzky Lóránd: A magyarországi evangélikus egyházfelügyelői intézmény eredete és egyházjogi jelentősége Miskolc 1942.

Boleratzky 1998. = Boleratzky Lóránd: Magyar evangélikus egyházjog II. rész. Budapest, 1998.

Czikkelyné 2014. = Czikkelyné Nagy Erika: Levéltári reprográfia. Budapest, 2014.

Csermelyi 2024. = Csermelyi József: Az Evangélikus Országos Levéltár első száz évének gyűjteménygyarapodása: az Archivum Generalis Ecclesiae. Kéziratos MA diplomamunka (ELTE BTK levéltár szak). Budapest, 2024.

Góbi 1912. = Góbi Imre: A Magyarországi Ág. Hitv. Ev. Egyetemes Egyház Levéltárának jegyzéke I. Budapest, 1912.

Góbi: AGE-jegyzék III. = Góbi Imre: Az Archivum Generalis Ecclesiae jegyzéke III. kötet (1791–1867). Kézirat. h.n., é.n. Online: https://medit.lutheran.hu/site/konyv/2872, utolsó letöltés: 2025. október 20.

Házi–Nemes 2025. = Házi Jenő–Nemes Gábor: A győri székeskáptalan középkori számadáskönyve (1495–1528). Győr–Budapest, 2025.

Hittrich 1923. = Hittrich Ödön: A Budapesti Ágostai Hitvallású Evangélikus Főgimnázium első száz esztendejének története. Budapest 1923.

ISAD(G) 2. 2000. = ISAD(G) Az Általános Levéltári Leírás Nemzetközi Szabványa. 2. kiadás. Ottava, 2000. Ford. Tasnádi Ákos, 2009. Online: https://archivportal.hu/wp-content/uploads/2022/06/ISAD-G.pdf, utolsó letöltés: 2025. október 23.

Muller–Feith–Fruin 2019. = Samuel Muller–Johann Adrian Feith–Robert Fruin: A levéltári rendszerezés és iratleírás kézikönyve. Ford.: Trostovszky Gabriella. [Budapest, 2019.]

[1] 1995. évi LXVI. törvény 13. §

[2] Utóbbira jó példa Horváth Richárd kollégám (ELTE HTK TTI) egykori levéltáros pályafutásából származó egyik emléke, miszerint egy kutató, szembesülve az előkészített iratanyag latin nyelvével, felrótta neki és kollégáinak, hogy miért nem fordították le. Nyilvánvaló, hogy a legprofesszionálisabb levéltári segédlettel sem lehet ezt a problémát megoldani, hiszen ez már egy másik műfajhoz, a forráskiadványokhoz tartozik.

[3] Ez sajnos a műfaj velejárója, vagyis egyáltalán nem a segédletkészítők munkáját minősíti. Az általam készített vagy készítendő segédletek sem lesznek olvasmányosak.

[4] A magyarországi egyházi levéltárak közös elektronikus segédletében ez a fond az EOL I.1. törzsszámot viseli, de hagyományosabb rövidítése az EOL AGE.

[5] EOL IX.B.16. Egyetemes közgyűlés, 1874. szeptember 2. 15., uo. 1875. november 10–12. 14., Csermelyi 2024. 33–34.

[6] A magyarországi egyházi levéltárak közös elektronikus segédletében ez a fond az EOL I.2. törzsszámot viseli, de hagyományosan ezt is EOL AGE formában rövidítjük, mivel tárolási helye és jelzetstruktúrája kiegészíti az EOL I.1.-et (a szekrények felső polcain iratcsomók – EOL I.1., az alsó sorban és az V–VI. szekrényben kéziratok – EOL I.2.).

[7] Ez természetesen nem magától értetődő, például a győri székeskáptalan 1495–1528 közötti számadáskönyvének (GyEL II.1.d. Kötetek, n. 1.) íveit utólag rossz sorrendben kötötték be, amely alaposan megnehezítette a kötet használatát egészen addig, amíg nemrég ki nem adták. Házi–Nemes 2025. 17.

[8] Góbi: AGE-jegyzék III. 93. Góbi Imre kéziratát Terray Barnabás gépelte le valamikor a 20. század második felében. Csermelyi 2024. 72.

[9] Az evangélikus egyházkormányzatban lelkészi és világi személyek is részt vesznek paritásos alapon, közülük a legmagasabb világi tisztviselő 1758-tól kezdődően az egyetemes egyház (vagyis a négy magyarországi egyházkerület közössége) közgyűlésein megválasztott egyetemes felügyelő volt, e közgyűlések nemlelkészi elnöke. A tisztséget az 1966-ban hozott egyházi törvények átnevezték országos felügyelővé. Boleratzky 1998. 134–135. A felügyelői intézményre lásd: Boleratzky 1942.

[10] A 19. század talán legfontosabb, tehetséges ám szegény származású magyarországi evangélikus diákokat támogató ösztöndíjról van szó, amelyet széki Teleki József gróf özvegye, királyfalvai Roth Johanna alapított 1812. július 21-én kelt végrendeletében 100 ezer rénes forint tőkeösszeggel. Hittrich 1923. 175.

[11] Ceruzával a 3-as sorszámban egy 1-es sorszám is szerepel, s minthogy egyiket sem húzták át, eldönthetetlen, hogy melyiket javították át a másikra. A magam részéről azért fogadtam el a 3-as sorszámot, mert az 1-est már használták az 1834. július 9-én kelt levélen.

[12] A soproni konvent köszönőlevele Teleki Józsefhez, Sopron, 1836. április 10. SEL I.1.b. 3682.II.484. Online: https://library.hungaricana.hu/hu/view/Ny_Sopron_I_1_b__0451-0500/?pg=542&layout=s. Utolsó letöltés: 2025. október 21.

[13] Az elküldött tisztázat jelzete: SEL I.1.b. 3683.II.485. Online: https://library.hungaricana.hu/hu/view/Ny_Sopron_I_1_b__0451-0500/?pg=544&layout=s. Utolsó letöltés: 2025. október 21.

[14] Az első oldalon április 14., az utolsón április 15. szerepel.

[15] A paginálás irányelveit lásd: Czikkelyné 2014. 38–45.

[16] Az a rendezési elv, amely előírja, hogy a levéltári anyag rendezése során elsősorban azt kell figyelembe venni, hogy az melyik szerv, vagy természetes személy irattárához tartozott, illetve tiszteletben kell tartani, ha az irattáron belül korábban kialakítottak valamilyen rendet, amely az adott iratot valamely szempont szerint egy konkrét helyre már besorolta. Ilyen értelemben például az X által Y-nak küldött levél eredetije Y irattárához tartozik, nem sorolhatjuk vissza X irattárába akkor sem, ha X jóval híresebb alakjává vált történelmünknek, mint Y. Ugyanígy, ha egy családi levéltáron belül birtokonként külön-kezelték az iratokat, a levéltáros nem darabolhatja fel ezt a rendet, hogy kialakítson helyette egy olyat, amely a különböző irattípusokat (pl. szerződések, számadások, számlák, intézői utasítások stb.) sorolja egy-egy egységbe.

[17] „A dunántúli superintendens közli, hogy a Teleki-Roth ösztöndíjak újrafelosztása tárgyában innen (értsd: az egyetemes felügyelőtől) adott hivatalos válasziratot a legközelebbi egyházkerületi közgyűlésnek be fogja mutatni …”

[18] Muller–Feith–Fruin 2019. 116–118. Az ún. Holland kézikönyv első kiadása 1898-ban jelent meg, a 2019. évi magyar kiadás pedig egy 1920. évi holland nyelvű kiadáson alapul. Az EOL-ban is volt arra példa, hogy kutatási célból kiemelt anyagokat nem reponáltak, hanem hosszú ideig együtt hagytak, mintegy új levéltári tételt hozva létre ezáltal. Ilyen volt az EOL saját fondjának (EOL II.E.8.) ún. Levéltártörténeti iratgyűjteménye, amelyből az AGE-be tartozó iratokat 2024-ben reponáltam.

[19] Csermelyi 2024. 30., 33.

[20] EOL II.E.8.b. AGE-cédulakatalógus 5. téka (1822–1837) II.c.10;10.

[21] Uo. II.c.10;1.: „Commendatio filii rectoris Eperjesiensis pro stipendio T. Rothiano a 1836. d. 6. Mart.”, ill. uo. II.c.11;7.: „Protocollum repartitionis stipendiorum Joh. Rothianorum a 1836. d. 29. Mart.”

[22] „Az egyetemes felügyelő különféle levelezései”

[23] EOL II.E.8.b. AGE-cédulakatalógus 5. téka (1822–1837) II.c.10;6. Doleschall 1883–1893 között töltötte be az egyetemes levéltárosi tisztséget, emellett tudjuk, hogy hivatali évei alatt revízió alá vette a teljes, 1881 előtti állományt. Csermelyi 2024. 36–37.

[24] Pl. Góbi 1912. 86–87.

[25] Őt Füredy Lajossal, az egyetemes felügyelői hivatal titkárával azonosíthatjuk. EOL AGE II.c.11;1. 20. p.

[26] EOL AGE II.c.11;1.

[27] Utána áthúzva: igen gyengén mondjam

[28] Javítva. Az alatta szereplő szót vagy szavakat olvashatatlanul áthúzták. Emellett van egy beszúrás a margón: ti. a nevem egyéb [áthúzva] essentialis részévé vált megnevezés elhallgatásával

[29] Beszúrás a margón: egy protocollaris végzésben

[30] Muller–Feith–Fruin 2019. 109–110.

[31] Góbi: AGE-jegyzék III. 93.

[32] „Rendezés (Arrangement): Az az intellektuális és fizikai eljárás, melynek során a dokumentumokat a levéltári elvek szerint elemezzük és rendszerezzük, valamint ezen eljárás végeredménye.” ISAD(G) 2. 2000. 11.

A borítóképen Csermelyi József fotója látható a cikkben tárgyalt irat csonka fogalmazványáról.

Facebook Kommentek