A spanyol polgárháború kitörése után 1936 őszétől sok szovjet tanácsadó érkezett az országba, akik mindent jobban tudtak, mint a spanyolok és mindenhez (is) értettek. Egyikük annyira szerencsés volt, hogy túlélte a polgárháborút, sőt az otthoni tisztogatást is és azt is megengedték, hogy megjelenjenek a visszaemlékezései.
1937 nyarán a Moszkva-Volga csatorna egyik építésvezetője, Sztanyiszlav Alekszejevics Vaupsaszov vendégeket kapott.
„megkérdeztek, elmennék-e a spanyolországi háborúba. […] Csak azt tisztáztam, hogy milyen minőségben.
– A profiljába vágó munkára – hangzott a válasz. […] A felkészülés több hónapig tartott […] nyelvet tanultam, ismerkedtem az ország földrajzával, történelmével és kultúrájával.”
Nem építőmunkáról volt szó, a szakember ugyanis az 1920-as évek első felében Lengyelország keleti részén (ezt a területet csapták hozzá a Szovjetunióhoz ’45-ben) a partizánmozgalom egyik vezetője volt és most is ilyesmit vártak tőle. Spanyolországban sok ismerősével találkozott a régi partizánkodás idejéből. Ezt leszámítva nem volt oka az örömre. Mindenhol a lázadók hívei rejtőztek (az „ötödik hadoszlop”), esetleg anarchisták. A köztársaság legnagyobb gondja az volt, hogy nem rendelkezett jól képzett, jól felszerelt és fegyelmezett hadsereggel és nem is volt ideje és lehetősége létrehozni egyet (a visszaemlékezés szerint részben ez is az anarchisták miatt volt).
Gyakorlatoznak a Nemzetközi Brigádok újoncai, 1936 vége – 1937 eleje. Imperial War Museum, HU 71615
„a [szovjet tanácsadók] csoport[jának] vezetője ekkor Grigorij Mihajlovics Stern […] volt, aki később nagy érdemeket szerzett a Haszan-tónál és Halhin-Golnál zajlott összecsapásokban [aztán kiderült, hogy trockista ügynök és kivégezték]. A spanyolok csak az orosz tábornokként emlegették. […] elmondta: néhány korábban érkezett […] elvtársunk olyan gyakorlatot alakított ki, hogy […] nem a csapatok törzséhez irányítják [a partizánok foglyait], hanem […] Barcelonába […] kihallgatják őket, a vallomásokat jegyzőkönyvbe veszik, és csak ezután, nagy késéssel küldik el [a frontra] a jegyzőkönyv másolatát.
– Így nem sokra jutunk […] a helyzet szédítő gyorsasággal változik, […] fontos értesülések gyakran kárba vesznek [a késés miatt]. Új ’nyelveket’ [foglyokat] kell szerezni, újra meg kell [mindent] tudni”
Vaupsaszov megbízást kapott arra, hogy partizánosztagokat hozzon létre. Önkéntesekben nem volt hiány.
„Ezeknek a bátor, önfeláldozó spanyol fiataloknak […] nem volt semmilyen katonai tapasztalatuk és hiányzott belőlük az ésszerű óvatosság, viszont tele voltak naivitással és hévvel. Az alapoktól kellett kezdeni, mert sok katona még azt sem tudta, mit kell tennie és hogyan […] Örömmel tanultak és mindegyikük azt igyekezett bizonyítani, hogy éppen ő lesz a leghasznosabb […] a kiképzés során nagyon jó benyomást tettek rám […], s ezt első akcióikkal csak megerősítették, önként indultak el a legveszélyesebb szakaszokra és vállalkoztak a legkockázatosabb feladatok végrehajtására is.”
Furcsa (vagy egyáltalán nem furcsa) módon néhány évvel később a németek ugyanígy írtak az ő oldalukon harcoló spanyolokról: lelkesek, de a fegyelem hiányzik belőlük.
„minket, partizánokat […] a magasabb törzsekben kezdtek [az első sikerek után] komoly erőnek tekinteni […] a spanyol partizánok fokozatosan megszokták, hogy hallgassanak a tanácsaimra, kezdtek elővigyázatossá válni, ügyeltek a rejtőzésre, az álcázásra és megtanultak éjszaka tevékenykedni […] bátorságuk kiegészült a […] szervezettséggel, a szigorú fegyelemmel és a kiképzés eredményeivel, igazi felderítőkké és diverzánsokká váltak.”
A sikerek után döntés született egy partizánhadtest létrehozásáról. Az eredeti terv az volt, hogy csak kommunistákból áll, de kénytelenek voltak felvenni anarchistákat is, akik „ugyanolyan jól verekedtek, mint a többiek és magasra tartották katonai becsületüket. […] Az anarchista párt tagjainak többsége, a párt legjobb tagjai becsületes, a köztársasághoz hű emberek voltak. Sokan mutatkoztak be jó oldalukról a partizánhadtestben”. A lázadók által megszállt területekről is érkeztek önkéntesek.
„A partizánhadtestbe felvett önkéntesnek politikailag képzettnek, egészségesnek és fizikailag ellenállónak kellett lennie. […] Dupla fejadag és dupla illetmény járt. Ezzel figyelembe vették a szolgálat rendkívül nehéz feltételeit [például azt, hogy aki megfutamodott, azt a bajtársai kötelesek voltak figyelmeztetés nélkül agyonlőni] és kifejezésre juttatták a kockázatos partizánakciók megbecsülését. […] A 14. hadtestbe belépő katonák többségét ki kellett képeznünk […] két különleges iskolát állított[unk] fel Barcelonában és Valenciában. […] mesterlövészek, robbantó-aknászok [?], géppuskások, rádiósok, felderítősök, páncélvadászok kaptak gyakorlati kiképzést. […] tökéletesen el kellett sajátítaniuk az ellenség mögöttes területén végzett tevékenységeket, a katonai tereptant, […] tájékozódást és az álcázást.”
Ebben a háborúban debütált a szovjet T-26-os harckocsi (Wikimedia Commons)
A köztársasági hadvezetés azért annyira nem vette őket komolyan.
„A 14. partizánhadtest felállítása […] fontos és időszerű […] volt. Sajnos a parancsnokság ennél nem ment tovább […] A katonai tanácsadók, sőt a kommunista spanyol tisztek többször is hangoztatták, hogy át kell térni partizánosztagok és magasabb egységek […] szétszórására […], második frontot kell szervezni Franco hátában. A javaslatokra azonban nem jött kedvező válasz.”
Vaupsaszov ezzel egy időben a köztársaság kémelhárításának is dolgozott.
„Az országban számtalan ellenséges hírszerző működött. A köztársasági biztonsági hivatal […] tanácsadóként engem is bevont az ellenük folyó munkába, ugyanakkor továbbra is a partizánhadtest főtanácsadója maradtam […] A spanyol elhárítókkal és a szovjet önkéntesekkel gyakran kockázatos feladatokat is végeznünk kellett, hogy ártalmatlanná tegyük a fasiszta kémeket. […] Az ellenséges ügynöki hálózat meg akarta semmisíteni a nép vezetőit. Ezért a központi bizottság és a barcelonai városi bizottság még egy feladattal megbízott: gondoskodnom kellett […] a politikai bizottság tagjai[nak] biztonságáról”
A politikusok közül a köztársaság „reklámfigurája”, az egyik legismertebb spanyol kommunista politikus, Dolores Ibarruri okozta a legnagyobb gondot, ugyanis a hírnevét az országjárásnak és a beszédeinek köszönhette.
„a veszéllyel nem törődve, szüntelenül a városokat és a falvakat járta, felkereste a csapatokat, gyakran tartott beszédet sok ember előtt. […] útjairól mindig előre értesített [minket], közölte […] útvonalát [és az időpontot], bejelentette, hol és mikor szerepel a nyilvánosság előtt. […] Egyszer azonban […] mégis felültetett bennünket. 1938 júniusában Barcelonába érkezett az amerikai Vöröskereszt küldöttsége. A látogatás híre gyorsan elterjedt […] a forradalom ellenségei felhasználták az amerikaiak megérkezését, hogy [a köztársaságot] bemocskolják […] Aggasztó helyzet […] felfedeztük, hogy Ibarruri elvtársnő eltűnt […] A központi bizottság munkatársai megmondták, hogy a város főterén gyűlés lesz és talán ott kell keresni […] a teret elárasztotta a tömeg […] Ibarruri elvtársnő pedig rögtönzött emelvényen beszélt”
Közben a fronton egyre romlott a helyzet. 1938 nyarára úgy tűnt, ha a köztársaság nem áll elő valami meglepő és sikeres húzással, hamarosan elveszti a háborút (persze ha előállnak, akkor is, de legalább időt nyernek és hátha közben történik valami kedvező).
„1938 júliusában […] elérték a lehetetlent: kierőszakolták az átkelést az Ebrón […] és több mint 300 négyzetkilométernyi területet foglalt[ak] el […] a néphadsereg visszanyerte támadó lendületét. A francóisták és az intervenciósok […] több mint négy hónapig próbálkoztak a […] rés betömésével. […] hatalmas mennyiségű katonát és technikát vont[ak] össze […] e technikával a köztársasági csapatok szinte semmi egyenértékűt nem tudtak szembeállítani […] kénytelenek voltak fokozatosan kiüríteni a hídfőállást.”
Német harckocsizók gyakorlatoznak Panzer I harckocsikkal. A típust a polgárháborúban próbálták ki élesben. Imperial War Museum, STT 6356 A
Az offenzívából a partizánok sem maradtak ki.
„az ebrói támadás előestéjén a köztársasági hadsereg vezérkara megbízta a partizánhadtestet, hogy dobjon át a lázadók hátába két dandárt, […] végezzenek felderítést, vágják el az ellenség összeköttetési vonalait, hajtsanak végre diverziókat és keltsenek pánikot. […] Az ellenség mögöttes területének egyetlen nyugodt órája sem volt. Felgyújtott gépkocsik, tönkretett lövegek és a halottak tucatjai […] telefon- és távíró-összeköttetésük állandóan megszakadt.”
A hadművelet során a köztársasági hadsereg olyan veszteségeket szenvedett (főleg hadianyagban), amit nem tudtak pótolni. A hadművelet befejezése után nem sokkal a spanyol hadvezetés hazaküldte a Nemzetközi Brigádokat. A külföldi beavatkozás leállításáról szóló döntést még az offenzíva előtt, 1938 júliusában fogadta el egy nemzetközi konferencia, elvileg mindkét hadban álló félre vonatkozott (Franco támogatói úgy oldották meg a dolgot, hogy a legjobb katonáikat otthagyták, a kivont csapatokat pedig hadianyaggal „pótolták”). A lépést a Népszövetség 1938. szeptember 21-i ülésén jelentették be a spanyolok, de pont ekkor tetőzött a csehszlovák válság (ami a nagyhatalmakat közelebbről és érzékenyebben érintette), vagyis még annyi hasznuk sem volt az egészből, hogy bárki felfigyelt volna. A törvényes kormány nemcsak a Nemzetközi Brigádokat bukta el, hanem a szovjet fegyverszállítmányokat is, amiket a franciák nem engedtek át a határon (ezek a polgárháború vége után Francóhoz kerültek). A spanyol kommunisták hatalma és befolyása a töredékére csökkent. A lázadók újabb sikerei és Katalónia elvesztése után 1939 márciusának elején a hadsereg egy része fellázadt, hátha a kommunistáktól való megszabadulás jó pontot jelent, ha Francóval akarnak egyezkedni. Vaupsaszovot is elfogták és ki akarták végezni, de sikerült Algériába menekülnie.
Az NTF Történész Műhely ingyenesen teszi mindenki számára elérhetővé tudományos eredményeit, ingyenesen bocsátja rendelkezésre ismeretterjesztő cikkeit. A szerkesztés, tördelés és a honlap fenntartása azonban nekünk is pénzbe kerül, kérjük, adományával támogassa ügyünket, hogy a jövőben is elérhetővé tegyük cikkeinket olvasóink számára. Szíves támogatásukat Patreonoldalunkon (link) várjuk.
Forrás:
VAUPSASZOV, Sztanyiszlav Alekszejevics: Vészterhes utakon. Egy csekista feljegyzései. Zrínyi-Kossuth, Budapest, 1978.
Felhasznált irodalom:
BEEVOR, Antony: A spanyol polgárháború. Európa, Budapest, 2002.
A nyitóképen Madrid egy légitámadás után 1938 márciusában. Imperial War Museum, HU 34681
