Kis hajók nagy zűrben: a balsikerű durazzói rajtaütés – „Égő fáklyaként kezdtünk körözni az aknamező fölött…”

Ahogy arról már több ízben írtunk, a Császári és Királyi Haditengerészet nagyon szép sikereket könyvelhetett el az első világháborúban; zsákmányolt tengeralattjárót, meglepte a Monarchiát meglepni készülő olaszokat, keményen odacsapott a jóval korszerűbb hajókkal rendelkező franciáknak és megállta helyét a japánokkal szemben is. De ahogy azt Virág elvtárs is megmondta, „csapásokat adunk és csapásokat kapunk”, így a veszteségek sem kerülték el őfelsége flottáját (sem). A legismertebb kudarc, a Szent István csatahajó elsüllyesztése mellett – bár a Monarchia viszonylag kevés egységet vesztett – is akadtak kudarcos, vagy legalább is súlyos veszteségekkel járó akciók.

20541.jpg
A TRIGLAV menetben

Az egyik ilyenre 1915. december 29-én Durazzónál (ma Durres, Albánia) került sor, ahol nem elég, hogy a hírszerzés által jelentett ellenséges hajók nem voltak a kikötőben, de az aknazáron két igen korszerű császári és királyi romboló, a TRIGLAV és a LIKA is megsemmisült. Bár a hajókat később pótolták, a veszteségek rávilágítottak a Monarchia (és egyben a központi hatalmak) már ekkor is súlyos nyersanyaghiányaira is.

1915 végén gőzerővel zajlott az ekkorra végre tényleg legyőzött szerb és montenegrói hadseregek evakuációja, amelynek egyik fontos állomása az albániai kikötő volt. Az akció előtt nem sokkal jelentették, hogy Durazzóban több szállítóhajó (és az őket kísérő rombolók) vetettek horgonyt, amelyek odafelé hadianyagot, visszafelé szerb katonákat (és osztrák-magyar hadifoglyokat) vittek. Emiatt azonnal riadóztatták a Cattaróban állomásozó HELGOLAND gyorscirkálót és a CSEPEL, LIKA, TRIGLAV, TÁTRA és BALATON rombolókat. Ahogy látható, a rombolókat földrajzi helyek után nevezték el – a Lika egy folyó Horvátországban, a Triglav pedig egy hegycsúcs a mai Szlovéniában, az ország és a Júliai-Alpok legmagasabb pontja – a HELGOLAND pedig a Monarchia első komolyabb tengeri csatája után kapta a nevét. Ezek a hajók voltak kategóriájukban a haditengerészet legmodernebb egységei, amelyek nem, vagy alig – például fegyverzet terén – maradtak el nyugati és keleti kortársaiktól. Külön érdekes a rombolók helyzete; az 1912-től készült TÁTRA-osztály jóval nagyobb volt a korábbi Huszár-osztálynál, és fegyverzetük is sokkal erősebb volt, ugyanakkor a hajók különféle gyerekbetegségekkel küszködtek: rossz volt például a navigációs kabin és a rádiósszoba ablakai, valamint több elektromos berendezés szigetelése, és több egységnél bajok voltak a turbinákkal és a hajócsavarokkal, amelyek megoldására már a háború alatt, felmenő rendszerben kerítettek sort, ugyanis egyszerre legfeljebb 1-2 rombolót tudtak nélkülözni.

tatra.png
A TÁTRA vízrebocsátása 1912. november 5-én

A TÁTRA-osztály hajói ennek ellenére több sikeres akcióban vettek részt, bevetésük gyakorlatilag mindennapos volt, a tisztek így jól kiismerhették a hajókat és legénységüket, akik szintén jól összeszokott csapatokat alkottak. A korszerű, 850 (felszerelve 1050) tonnás rombolókon 105 fős legénység teljesített szolgálatot (ez majdnem duplája a HUSZÁR-osztálynak), fegyverzetüket pedig 2 darab 10 cm-es és 6 darab 7 cm-es gyorstüzelő, valamint 2 darab ikercsövű torpedóvető-készülék alkotta, később pedig géppuskákkal is ellátták őket. A hajók hossza 83,5 méter, szélességük 7,8 méter volt, merülésük pedig 3,2 méter. Teljes gőzzel 520, gazdaságos menetben 1200 tengeri mérföldet tudtak megtenni egy feltöltéssel (1 tengeri mérföld = 1,852 km). A TÁTRA-osztály hajói igen gyorsnak számítottak, akár 32,6 mérföldes sebességet is elérhettek, sőt a próbajáratokon a BALATON és a CSEPEL gépeiből 32,9 mérföldet (kb. 60 km/h) is kisajtoltak.

1284-13271.jpg
Egy TÁTRA-osztályú romboló oldal és felülnézetből. A hátsó árboc előtt és mögött láthatóak a torpedóvetők.

A mostani akció is jól indult; a HELGOLAND útközben legázolt egy francia tengeralattjárót, amelynek legénységét a CSEPEL és a BALATON mentette ki. A 28-án éjfélkor indult kis kötelék 7.30-ra ért Durazzóhoz, ahol azonban olasz rombolóknak csak hűlt helyét találták, sőt teherhajóból is csak egy kis gőzös és egy vitorlás volt a kikötőben. Ezeket hamar megsemmisítették, a bajok azonban csak most kezdődtek, ugyanis a rombolókra jól álcázott parti ütegek nyitottak tüzet,

„amelyek amikor megindultunk kifelé, zárótüzet adtak arra a helyre, ahol bementünk. Ezért kénytelenek voltunk kissé bal felé kitérni. Az előttünk haladó Csepel már maga mögött hagyta a feltételezett aknamezőt. Közben a TÁTRA csavarjai a felszínre vertek egy aknát.”[1]

 – írta a LIKA egyik tisztje, báró Jordis fregatthadnagy jelentésében. Ahogy minden nagyobb (vagy hadihasználatba vett) kikötőt, Durazzót is aknazár védte, amelyen csak néhány átjárót hagytak – ezeket nem egy esetben tengeralattjáró-védő hálókkal és barikádokkal is lezártak, de persze hajók érkezésekor ki kellett nyitni ezeket. Az aknák felderítésére akkor még – a tengerészek szemén kívül – nem álltak rendelkezésre eszközök (ilyeneket pont ekkoriban kezdtek fejleszteni), ami tovább növelte a kockázatot. Elsodródott tengeri aknák a mai napig kerülnek elő világszerte.

9879286663_42196390e8_c.jpg
Durazzo kikötője az 1900-as évek elején

Albánia helyzete is megér egy kis kitérőt: az országban gyakorlatilag az első világháború előtt már polgárháborús helyzet alakult ki, a király elmenekült (nagy kegyesen azért bejelentette, hajlandó bármikor visszatérni), egyes csoportok olasz, mások szerb protektorátust szerettek volna (előbbit cirka 20 év múlva meg is kapták), és természetesen voltak függetlenségpártiak is, elsősorban az ország belső területein. Az ország 1914 decemberére hét részre szakadt, a nekünk most fontos tengerparti sávot az olaszok (akiknek 1915 tavaszán az antant, hadbalépésért cserébe hivatalosan is odaígérte ezt a részt) vonták ellenőrzésük alá.

terkep_1.png
Albánia mai térképen: Durres kiemelve, fent Kotor néven Cattaro

Az ország egy részét a görögök görögök vették birtokba, majd 1915 júniusában Montenegró és Szerbia is megtámadta Albániát, a helyzetet pedig csak a Monarchia csapatainak 1916 eleji bevonulása rendezte ideiglenesen. A Durazzót február 24-én elfoglaló csapatokat a többség felszabadítóként fogadta, a vérszemet kapó bolgárokat viszont kikergették az országból. A kocka 1918 szeptemberétől, a központi hatalmak kivonulásával fordult; november 11-re az ország nagy részében az olasz hadsereg volt az úr, de visszatértek a szerbek és a görögök is, meg persze Franciaország is rátette a kezét egy kisebb területre. És most vissza a durazzói kikötőbe!

grothe1902_221.jpg
Egy másik kép a kikötőről; a hely partvédő üteg számára is ideális volt (Hugo Grothe felvétele)

Az aknazáron való áthaladás – főleg ellenséges környezetben – ahogy láthatjuk, életveszélyes vállalkozás volt, pláne, hogy a rögzített aknák láncukról leszakadva elsodródhattak (egy ilyet vert felszínre a TÁTRA), így bárhol és bármikor bekövetkezhetett a robbanás. A kicsi, páncélozatlan rombolók számára pláne veszélyesek voltak az aknák; ez okozta a LIKA, majd a TRIGLAV végzetét is. Jordis fregattkapitány így folytatta;

„A hídon álltam, amikor az egész hajó megrázkódott. Megtántorodtam. Hátul hatalmas vízoszlop lövellt a magasba. 8 óra 30 perc volt. A gépjelző karhoz akartam ugrani, hogy leállítsam a hajót, amikor ismét éreztem a hajó remegését, majd elveszítettem a talajt a lában alól. Legalább 5 m-t repültem a magasba, mert a fényszórót mélyen magam alatt láttam. Visszazuhantam a hídra, ismét le akartam állítani a hajót, de a gépjelző hiányzott, és minden elgörbült, összetört. A LIKA orra mélyen feküdt a vízben, és erősen jobbra dőlt. (…) Közben égő fáklyaként kezdtünk körözni az aknamező fölött, mert a jobb oldali hajtógép még működött, és a kormánylapát elgörbült.”[2]

17565.jpg

A TÁTRA 1916-ban

Ahogy láthatjuk, a két aknarobbanás – egy a hajó hátsó részénél, egy elől – másodpercek alatt harcképtelenné tette a rombolót. A kiömlő üzemanyag is hamar meggyulladt (ezek az egységek vegyes olaj és széntüzelésűek voltak), amely nem csak a tájékozódást, de a hajó elhagyását is akadályozta. Az őrülten köröző LIKA ezt követően majdnem neki ment a TRIGLAV-nak, amely azonban ki tudott térni előle…balszerencséjére.

„…amint a TRIGLAV elindult, középső [2. vagy 3. – GyS] kéményéből hatalmas vízoszlop tört fel. A LIKA-n segíteni akaró TRIGLAV ekkor futott aknára.”[3]

A LIKA-n eközben egyre hevesebben terjedt a tűz, amelynek megfékezésére már esély sem volt, bár a tengerészek még nem adták fel a harcot.

„A fedélzet olyan forró volt, hogy egyik lábunkról a másikra kellett ugrálnunk. A lőszerkamra bármelyik pillanatban felrobbanhatott, a legénység mégis keményen és bátran kitartott, és várta a parancsokat. Beugrottam a navigációs kabinba és a jelzőkönyvet a tűzbe vetettem. Ekkor a parancsnok háromszoros „hurrát” vezényelt őfelségére, és parancsot adott a hajó elhagyására. Ekkor a bal oldali első lőszerkamra a levegőbe röpült. Beugráltunk a vízbe.”[4]

 – írta később Jordis fregattkapitány. Pár pillanat múlva két hatalmas robbanás rázta meg a hajót, amelynek orra lesüllyedt, tatja viszont magasan kiemelkedett a vízből; bár a parti ütegek ezalatt tovább lőttek, a többi hajó azonnal megkezdte bajba jutott társaik mentését. Jordis fregattkapitány közel háromnegyed órát töltött a vízben, égő olaj és roncsdarabok között, amíg fel tudott jutni a szintén megrongálódott TRIGLAV fedélzetére. A LIKA-n szolgált Splivalo Antal tüzér negyedes, aki az utolsó percig kitartott szolgálati helyén, és hajójával együtt merült a hullámsírba.

splivalo_antal_toncsi_1890-1915.jpg
Splivalo Antal (1890-1915)

„Közben valaki szólított: „Fregatthadnagy úr, Timkó vagyok, a cimbalmos, nem bírom tovább!” Nekiadtam saját mentőmellényemet. Amint később hallottam, őt is kihalászták, megmenekült.”[5]

A TRIGLAV ekkor még nem tűnt menthetetlennek; bár a károk súlyosak voltak, egyetlen ép csónakjukkal azonnal a Lika hajótöröttjeit kezdték menteni (több csónak a robbanásban semmisült meg, de feltehetőleg nem is vitték magukkal az összeset, ugyanis azok találat esetén repeszgránátként viselkedtek, faszilánkokkal teleszórva a fedélzetet).

„A TRIGLAV is súlyosan megsérült, fedélzetéig vízbe merült, de még mindig lőtte a parti ütegeket… Az akna, amelynek nekiütközött, 8 m átmérőjű léket szakított rajta…”[6]

balaton.png
A BALATON. Jól látható a fregattkapitány által említett fényszóró a híd fölött.

A CSEPEL és a TÁTRA megkísérelte vontatókötélre venni a TRIGLAV-ot, azonban a kötél rátekeredett a TÁTRA jobb hajócsavarjára, és mivel az csak bal géppel tudott menni, kénytelen volt elengedni vontatmányát. Ekkor a BALATON sietett a TRIGLAV segítségére (még mindig ellenséges tűzben). Miután mellé kötött, mintegy hat mérföldet vontatta Cattaró felé, ám ekkor a megfogyatkozott kötelék 13.30-kor ellenséges hajókat észlelt, így a sérült romboló elengedése mellett döntöttek. Ahogy azt ilyenkor illik, a hajók lobogójukkal tisztelegtek süllyedő társuknak, és elhangzott a háromszoros hurrázás is. A durazzói bevetés során a LIKA-n egy tiszt és 49 tengerész (köztük 13 magyar), a TRIGLAV-on tíz fő (öt magyar) vesztette életét.

A két modern romboló elvesztése is súlyos csapás volt; azok pótlására több terv is készült, de az anyaghiány miatt végül jelentősebb módosítások nélkül készültek el az „utódok”. Egy 1916 januári terv erősebb (12 és 9 cm-es) lövegekkel és három bordatávolsággal hosszabb hajótesttel számolt, egy másik lassabb hajókkal, amelyek fegyverzetét a többi TÁTRA-osztályú hajó 7 cm-es lövegeiből guberálták volna össze, és felmerült olyan elképzelés, hogy a háború előtt kínai megrendelésre épített kiscirkálók turbináit is felhasználják. Végül négy új rombolót rendeltek meg, amelyeknek fegyverzete változatlan maradt (illetve két 7 cm-es löveg légvédelmi talapzatra került, ami jelezte az új fenyegetés irányát), hosszuk azonban hat bordatávolsággal nőtt (ebből anyaghiány miatt kettő lett végül), de legalább mentesek voltak a korábbi hajók számos problémájától. Több más változtatást (a parancsnoki híd befedése és páncélüveg felszerelése, géppuskaállás kiépítése) is tervbe vettek, amelyek papíron a régi hajókat is érintették – de hogy mit sikerült megvalósítani, az nem ismert. A négy új hajó végül 1917-re készült el; kettőt elsüllyedt társaik után neveztek el (LIKA II. és TRIGLAV II.), kettő pedig győztes csaták – UZSOK és DUKLA – után kapta a nevét. A LIKA roncsait később megpróbálták kiemelni, de nem jártak sikerrel, öt löveget és egy torpedóvető-készüléket a felszínre tudtak hozni.

17662.jpg
A CSEPEL szárazdokkban: jól érzékelhetőek a hajó méretei

A rombolók végigszolgálták a háborút, utána pedig a szövetségesek osztották szét őket maguk között. A névadó TÁTRA például FASANA néven az 1920-as évek elejéig szolgált az olaszoknál, akik az ORJEN-t, a TRIGLAV II.-t és a LIKA II-t viszont az 1930-as évek közepéig üzemeltették ZENSON II., GRADO és CORTELAZZO néven. Egyebek mellett a DUKLA Franciaországba került, ahol MATELOT LEBANC néven 1936-ig szolgált. A franciák sokáig vizsgálták a rombolókat, ugyanis ez a könnyű, gyors kategória náluk hiányzott, aminek nem egy esetben látták kárát a háború alatt.

matelot_leblanc_001.jpg
A DUKLA, már MATELOT LEBLANC -ként, némileg átalakítva

Az NTF Történész Műhely ingyenesen teszi mindenki számára elérhetővé tudományos eredményeit, ingyenesen bocsátja rendelkezésre ismeretterjesztő cikkeit. A szerkesztés, tördelés és a honlap fenntartása azonban nekünk is pénzbe kerül, kérjük, adományával támogassa ügyünket, hogy a jövőben is elérhetővé tegyük cikkeinket olvasóink számára. Szíves támogatásukat Patreon oldalunkon (link) várjuk.


[1] Csonkaréti 62. o.

[2] Csonkaréti 62-63. o.

[3] Csonkaréti 63. o.

[4], [5], [6] Csonkaréti 64. o.

Felhasznált források és irodalom:

Csonkaréti Károly: Császári és királyi hadihajók, Hajja és Fiai, Debrecen, 2002.

Splivalo Antal negyedes fényképei és dokumentumai a Magyar Tengerészek Egyesületének honlapján

Veperdi András: Az osztrák-magyar flotta rombolói

Zvonimir Freivogel: Austro-Hungarian Destroyers of the Tátra class and their derivatives Voennyi Sbornik (Russian Military Journal) 2014/3.

A nyitóképen a LIKA romboló látható

Facebook Kommentek