A falu és cigányai
Németh György
Valamikor 1942 elején a Tolna megyei Kajdacs községben a csendőrök őrizetbe vették Kolompár Máriát. A többször büntetett cigány nő ellen lopás volt a vád. Már a községből kifelé kísérték (hogy a járási székhely Paks, vagy a nagydorogi csendőrőrs laktanyája volt a cél, nem derült ki), amikor kiszabadítására Kolompár István, Kolompár Imre, Kolompár János, Kolompár András és Kolompár József „nagy lármával és káromkodással a csendőrjárőr után szaladtak”, sőt egyikük „lóra kapott és úgy akart nekirontani a csendőröknek”. A csendőrök azonban valamennyit elfogták és hatósági közeg elleni erőszak miatt átadták a szekszárdi ügyészségnek. A történtekről ennyit lehet tudni a Tolnamegyei Újság 1942. április 15-i számából. Az ügyre a lap nem tért vissza, így olvasói nem tudhatták meg, hogy végül is történt-e vádemelés, született-e ítélet.
Ha született is Kolompár István ellen szabadságvesztés-büntetés, azt 1943. február közepéig letöltötte. A dunaföldvári járás főszolgabírája (a járás neve ellenére székhelye nem Dunaföldváron, hanem Pakson volt) 1943. február 24-én hozott véghatározatával Kolompár Istvánt Kajdacs községből kitiltotta, elrendelte rendőrhatósági őrizetét (internálta) és véghatározatának jogerőre emelkedéséig őrizetbe vételét. Feleségével, Kolompár Istvánnéval néhány nappal korábban, 1943. február 20-én ugyanez történt. Az internálásról ugyan a főszolgabíró döntött, de döntését az alispánnak is jóvá kellett hagyni, ez ellen pedig 15 napon belül a főszolgabíróhoz benyújtva az alispánon keresztül a belügyminiszterhez lehetett fellebbezni, a véghatározat a belügyminiszter jóváhagyásával vált jogerőssé. Az internálni legfeljebb fél évre lehetett, annak lejártakor az internáltat vagy el kellett engedni, vagy a főszolgabírónak új, az internálást meghosszabbító véghatározatot kellett hozni, mely ellen szintén az alispánon keresztül a belügyminiszterhez lehetett fellebbezni. Az internálás lényegében a közigazgatás által – az igazságszolgáltatást megkerülve – kiszabott rövid időtartamú és enyhe fokú (a fogházénál is lényegesen enyhébb) szabadságvesztés-büntetés.
Kolompár Istvánné (cigánynéven Csatos vagy Csattos) Nagydorogon, 1908-ban született – hónapot, napot nem tudta. Férje, Kolompár István (cigánynéven Tuba) 1903 márciusában született – a napot nem tudta –, szintén Nagydorogon, anyja néhai Kolompár Erzsébet, atyja nincs, foglalkozása vályogvető. Kolompár Istvánné leánykori neve Lázár Mária – gyaníthatóan ő volt az, aki miatt a kajdacsi Kolompárok összetűztek a nagydorogi csendőrökkel. Szülei házasságban éltek: apja Lázár Márton, anyja Tököli Mária – már mindketten elhunytak. Anyanyelve cigány, de természetesen beszél magyarul. Gyermektelen. Nem ír és nem olvas, vagyontalan, római katolikus. Arca kerek, haja és szeme fekete. Kajdacson cigányputriban lakik. Mindez a járás főszolgabírói hivatalában 1944-ben felvett nyilvántartási lapról tudható. Az 1943-as véghatározaton leánykori neve Lázár Erzsébet, anyja neve Lázár Mária, természetes atyja – aki az anyával nem élt házasságban, de az apaságot elismerte – Lakatos István.
Az internálások indokolásai általában rövidek, a háborús időkben elegendő, ha valakit kommunistagyanúsnak, kémgyanúsnak, munkakerülőnek, feketekereskedelemmel foglalkozónak stb. minősítenek. Ez esetben azonban a megokolás szokatlanul hosszú, talán azért, hogy az internálótáborok túltelítettségében és az élelmezési költségek növekedésében ellenérdekelt belügyminiszter ne utasítsa el a főszolgabíró véghatározatát. Kolompár Istvánné és Kolompár István internálásának megokolása nagyon hasonló, de nem azonos. Kolompár Istvánné indoklása így szól:
„Kajdacs községben a beérkezett jelentések szerint a cigányok magatartása a közrendre és a közbiztonságra egyaránt aggályos és veszélyes. Rendes munkával nem foglalkoznak, hanem a határban mezőrendőri kihágások elkövetéséből szereznek maguknak mezőgazdasági terményeket, a falujukban pedig baromfilopásokat követnek el s ezenkívül koldulásból tartják fenn magukat, amely ténykedésük alkalmával a lakossággal szemben olyan fenyegető módon lépnek fel, hogy szinte terrorizálják, megfenyegetik a falubeli lakosokat. Ugyannyira, hogy a lakosság bosszújuktól tartva ellenük feljelentést tenni vagy tanúskodni a jelentés adatai szerint nem mer, viszont a cigányok a törvényszegéseket sorozatosan követik el ily körülmények között.
Fentnevezettekre vonatkozóan lefolytatott eljárás során megállapítást nyert, hogy a cigányok között a maga családjában irányadó és hangadó személyiség s megállapítást nyert továbbá az is, hogy lopások miatt többször volt büntetve, a fentjelzett lopásokban tevékenykedik, hatósági közegekkel szemben meg nem engedett magatartást tanúsít, munkakerülő életmódot folytat, minek folytán a község rendjére és nyugalmára állandó veszélyt jelent.
A fentiek alapján azon célból, hogy a község a cigányok garázdálkodásaitól megszabadíttassék és ezek megfékezhetők legyenek, szükségesnek látszott, hogy fentnevezett a község kötelékéből kiemeltessék, következményként Kajdacs községből kitiltassék és a közrend és nyugalom biztosítása végett rendőrhatósági őrizet alá helyeztessék.”
Kolompár Istváné pedig így:
„Kajdacs községben a beérkezett jelentések szerint a cigányok magatartása a közrendre és a közbiztonságra egyaránt aggályos és veszélyes. Rendes munkával nem foglalkoznak, hanem a határban mezőrendőri kihágások elkövetéséből szereznek maguknak mezőgazdasági terményeket, a faluban baromfilopásokat rendszeresen követnek el s ezenkívül koldulásból tartják fenn magukat, amely ténykedésük alkalmával a lakossággal szemben olyan fenyegető módon lépnek fel, hogy a lakosságot megfélemlítik. Aki őket figyelmezteti, vagy rendreutasítja, azt megfenyegetik azzal, hogy elteszik láb alól, vagy hogy házát felgyújtják. A lakosság bosszújuktól tartva a cigányok ellen feljelentést tenni vagy tanúskodni a jelentések adatai szerint nem mer, viszont ily körülmények között a cigányok a törvényszegéseket s a közrendre veszélyes cselekményeiket sorozatosan követik el.
Fentnevezettekre vonatkozóan lefolytatott eljárás során megállapítást nyert, hogy a község cigányai között vezető szerepet játszik, munkakerülő életmódot folytat, lopásokból él, részegeskedik, ismételten előfordult, hogy másokat életveszélyesen fenyegetett meg azért, mert törvénytelen cselekedetei miatt figyelmeztették, hatósági közegekkel szemben ugyancsak fenyegető magatartást tanúsított ismételten s mint olyan egyén, aki a cigányok között vezető szerepet játszik, ezen helyzeténél fogva a községben lakó többi cigányok előtt rossz példát, s azoknál követésre találó magatartást tanúsított. Megállapítást nyert továbbá az is, hogy fent nevezett lopások miatt többször volt büntetve, a fent jelzett lopásokban tevékenykedik, hatósági közeg elleni erőszak bűntette miatt is volt már büntetve, munkakerülő életmódot folytat, minek folytán a község rendjére és nyugalmára állandó veszélyt jelent.
A fentiek alapján azon célból, hogy a község a cigányok garázdálkodásaitól megszabadíttassék és ezek megfékezhetők legyenek, szükségesnek látszott, hogy fentnevezett a község kötelékéből kiemeltessék, következményként Kajdacs községből kitiltassék és a közrend és nyugalom biztosítása végett rendőrhatósági őrizet alá helyeztessék.”
Kolompár Istvánné internálását (helyszíne a nagykanizsai I. sz. kisegítő toloncház) 1943. augusztus 16-án, majd 1944. február 19-én fél évvel meghosszabbították. Utóbbit a főszolgabíró azzal indokolta, hogy
„azok az okok, melyek fent nevezett csendőrhatósági őrizet alá helyezését, Kajdacs községből történt kitiltását felidézték, még most is fennállnak. Nincs semmi támpont arra, hogy nevezettnek eredeti tartózkodási helyére leendő visszatérése esetén az állam békés és dolgos polgárává váljék. Nevezett Kajdacs községben a cigányok garázdálkodásit (sic), koldulásait, lopásait és orvgazdálkodásit (sic) mozdította elő ott-tartózkodása alatt, s hogy azok is megfékezhetők legyenek, nevezettnek visszatérte a közrend és közbiztonság szempontjából nem kívánatos.”
E döntés ellen Kolompár Istvánné fellebbezett. A fellebbezést (hivatalosan: felülvizsgálati kérelmet) nem ő írta (lévén írástudatlan), de nem is ügyvéd (az szerepelne az iraton). Talán egy korabeli „jogvédő”, az internálótáborba bejárással rendelkező, az internáltak lelki gondozását segítő katolikus nőszervezet tagja. A levél kétségtelenül igen jól ismerte s kor eredménnyel kecsegtető hivatali styljét, mely nem nélkülözhette a megbánás mutatását és a jó útra térés ígéretet, de mentes volt megalázkodástól.
„M. KIR. BELÜGYMINISZTER ÚR!
Azon alázatos kérelemmel járulok Nagyméltóságodhoz, hogy a dunaföldvári járás főszolgabírája által meghozott és Tolna vármegye alispánja által 8519/1944. számú véghatározatával jóváhagyott I. fokú véghatározatot felülvizsgálni indokaimat figyelembe venni és ennélfogva és kegyes jó indulatánál fogva engem a további rendőrhatósági őrizet alól felmenteni kegyeskedjék.
Tisztelettel teljes kérelmem a következőkben bátorkodom megindokolni.
Alulírott 17 hónapja internálva vagyok egy gyanúsítás miatt, melynek tárgyát soha el nem követtem, még szándékomban sem. Férjemmel már évek óta szorgalmasan dolgozunk és két kezünk munkája után élünk. De már azok az egyének, akik ezen ügyben mint tettesek meg lettek büntetve, már mind szabadon lettek bocsátva, csak én magam vagyok még mind a mai napig rendőrhatósági őrizet alatt.
A táborban eltöltött 17 hónap alatt sem fegyelmi, sem egyéb büntetés nem ért, minden igyekezetemmel azon vagyok, hogy jó magaviseletemmel is kiérdemeljem feljebbvalóim megelégedését és ezzel bizonyítani kívánom, hogy szabadulásom esetén rendes munkás tagja a magyar társadalomnak fogok élni és dolgozni. (sic)
A férjem, mint katona harcol a fronton testvérbátyámmal együtt és mint feleség és testvér egyetlen hozzátartozó vagyok, aki köteles gondoskodni róluk és megoszthatom gondjaikat. Nagyméltóságú Belügyminiszter Úr, kegyelmes Uram! Az internáló táborban eltöltött idő alatt nagyon megszenvedtem azért, hogy egyáltalán gyanúba keveredtem, a fizikai szenvedés, amit súlyos reumás betegségem okozott, nagyon megtanított arra, hogy a jövőben minden lépésemre nagyon vigyázzak, és soha semmilyen kifogás ellenem fel ne merüljön.
Szabadulásom esetén testvérbátyámmal Dorogon kívánok letelepedni, ahol megélhetésem és lakásom biztosítva van, testvérbátyámnak Dorog községben saját kis háza van, ahol én munkát és otthont találok.
Jelen fellebbezésem feletti kedvező véghatározat reményében maradok
legmélyebb alázattal”
A levélen sem dátum, sem aláírás, még három kereszt sem szerepel. A kérelmező Kolompár Istvánné sz. Lázár Csattos Erzsébet, „dorogi jelenleg nagykanizsai lakos”. Dorog Nagydorog Tolna megyei községet, szülőfaluját jelenti, s nem Kajdacsot. Lehetséges, hogy kiengedésére így látott nagyobb esélyt, s ehhez Nagydorogon élő testvére jobb ajánlólevél volt, mint az ő kajdacsi híre. A levél az internálótábort működtető nagykanizsai rendőrkapitányságra 1944. június 24-én érkezett, az tovább küldte a paksi főszolgabírónak, a főszolgabíró a szekszárdi alispánnak, az alispán a belügyminiszternek.
A dunaföldvári járás főszolgabírája 1944. szeptember 22-én feloldja Kolompár Istvánné kajdacsi kitiltását. A dátumból úgy tűnik, fellebbezése annyiban bizonyult eredményesnek, hogy internálásnak augusztus közepén esedékes meghosszabbítása helyett elengedték. Kajdacson – úgy tűnik, mégiscsak oda ment vissza – rendőrhatósági felügyelet alá helyezték. Gyakorlatilag minden internálttal ez történt. A rendőrhatósági felügyeletének legszigorúbb előírása az volt, hogy minden kedden és pénteken délelőtt 9 órákor jelentkeznie kellett a jegyzői hivatalban.
A kajdacsi Kolompár-házaspár internálási ügyében keletkezett levéltári dokumentumok bizonyítják, hogy a falu lakosai nem faji alapon, nem „bőrük színe” miatt gyűlölték a falu cigányait, hanem a tőlük való félelem és károkozásaik okán. Bizonyítják azt is, hogy a közigazgatás hivatalos eljárása során nem sértette a jogegyenlőség és a méltányos eljáráshoz való jog elvét. Egy cigány akkor szabadul az internálásból, amikor a vidéki zsidóságot már elhurcolták, és a románok a hitleri Németországgal történt szakítása és szembefordulása miatt már Magyarország területén folynak a harcok.
Forrás:
A hivatkozott iratok lelőhelye: MNL OL K 150 Belügyminisztérium Általános iratok 3993. csomó.
A nyitóképen: Csendőrök kísérnek egy tolvajláson kapott cigányasszonyt (eredeti képaláírás) – Illusztráció