Mária Terézia élete és oktatáspolitikája – II. rész: A Ratio Educationis

Ébner Zsuzsa

Annak ellenére, hogy Mária Teréziát nem készítették fel az uralkodói szerep betöltésére, számos széleskörű rendeletet hozott, amelyek jelentős reformokhoz vezettek. Így volt ez az 1777-es Ratio Educationis esetében is. Miért vált szükségessé az oktatás megformálása? Kiknek köszönhetjük a magyar közoktatás függetlenségét biztosító rendeletet? Mit jelentett a Ratio a gyakorlatban? Hogyan fogadták a kortársak? Írásom második részében ezekre a kérdésekre keresem a választ.

A cikk a Napi Történelmi Forrás és az Arcanum Digitális Tudománytár együttműködésében készült

A felvilágosult abszolutizmus útján, avagy miért vált szükségessé a Ratio Educationis?

Az Európa peremére szorult államok sajátos kísérletet tettek annak érdekében, hogy a feudalizmus keretein belül maradva olyan felvilágosodás eredményein alapuló intézkedéseket vezessenek be, amik lehetővé teszik a fejlettebb hatalmi versenytársaikhoz való felzárkózást, valamint a saját erőforrásaik korszerűbb, hatékonyabb felhasználását.¹ Ezt a kísérletet nevezzük felvilágosult abszolutizmusnak. A felvilágosult abszolutizmus céljaihoz pedig nagyon sok mindenre volt szükség: képzett és megbízható hivatalnoki apparátusra, képzett szakemberekre, és jól gazdálkodó parasztokra.² Ebből pedig egyenesen következik az, hogy annak az oktatásügynek, ami eddig az egyház hatáskörébe tartozott, szükségszerűen államhatalmi kérdéssé kellett válnia, Mária Terézia szavaival élve politikummá kellett alakulnia.³

Fontos hangsúlyozni, hogy a felvilágosult abszolutizmus a közoktatás esetében sem lépte át a feudalizmus szabta korlátokat, vagyis nem a polgári felvilágosodás gondolatainak palántáit akarta elültetni az iskolaügy kertjében.⁴ Hanem olyan palántákkal, és magvakkal dolgozott, amikből az utilitas elvének megfelelően az állam számára hasznos virágok bontják majd ki szirmaikat. Méghozzá egy olyan kertben, amely a feudalizmuson belül minden eddiginél magasabb színvonalú.⁵ A kertet és a benne cseperedő virágokat pedig óvta és gondozta, mert a közboldogság zálogaiként tekintett rájuk.⁶

Az állami oktatásügy kezdetei, a Ratio Educationis létrejötte

[Kép 1, képek a bibliográfia után]

Azokat a bizonyos nehéz első lépéseket Gerthard Van Swieten, Mária Terézia orvosa, és tanácsadója, tette meg 1752-1753-ban a bécsi egyetem korszerűsítésével.⁷ Amikor napirendre került Ausztriában és Magyarországon belül is az egyetemek modernizálása, akkor a kormányzat a bécsi mintát vette alapul. Egyrészt azért mert már bevált mintáról volt szó, másrészt pedig azért, mert mind a két országban a régi, elavult jezsuita rendszert kellett felváltani és olyan módon átszervezni, hogy az megfeleljen a kor kihívásainak.⁸ Mária Terézia az 1760-ban alapított udvari tanulmányi bizottság hatáskörét eleinte nem terjesztette ki Magyarországra, hanem mintegy első kísérletként 1761-ben megbízta az esztergomi érseket, Barkóczy Ferencet a magyar oktatásügyi reform kidolgozásával.⁹ Az érsek azonban nem alkotott összefüggő terveket, így nem járt sikerrel.¹⁰ A királynő Barkóczy kudarca ellenére három évvel később Pozsonyban létrehozta a magyar Tanügyi Bizottságot, amely Pálffy Miklós gróf vezetésével valamennyi hazai iskolára kiterjesztette illetékességét.¹¹

Az 1765-ben tartott országgyűlés után, amikor már egyértelművé vált, hogy a magyar nemesség ragaszkodik kiváltságihoz, az udvar áttért az abszolutista kormányzásra, és a magyar oktatásügyet alárendelte a bécsi tanulmányi bizottságnak.¹² Egy évvel később Mária Terézia elrendelte, hogy helyzetfelmérés céljából írják össze Magyarországon az iskolákat, majd pedig az orvoskarral kiegészített nagyszombati egyetemet állami felügyelet alá vonta.¹³ Ezzel a lépéssel mindenki számára nyilvánvalóvá vált, hogy a királynő a magyar iskolaügyet az országgyűlés mellőzésével, hatalmi úton akarja megreformálni.¹⁴ Mária Terézia 1773. november 26-án megbízta a Magyar Királyi Helytartótanácsot azzal, hogy dolgozza ki az új tanulmányi rendet.¹⁵ A királynő, hogy biztosítsa a reformok anyagi hátterét, még ugyanebben az esztendőben a korábban feloszlatott jezsuita rend vagyonából 3,68 milliós tanulmányi, és 1,46 milliós egyetemi alapot hozott létre.¹⁶ 1774-től az Udvari Tanügyi Bizottság irányelvei alapján kezdték meg a reform előmunkálatait, amelyben magyar szakemberek is részt vehettek.¹⁷ A tanulmányi bizottságban Martini, bécsi jogtanár a központosítás álláspontját képviselte, míg több Mária Teréziához közel álló tanácsadó konzervatívabb elképzelésekkel érvelt.¹⁸ Nagyban köszönhető ez utóbbi tanácsosoknak, hogy a központi egység nem valósult meg, és Magyarország önálló tanulmányi rendszert kaphatott.¹⁹ Természetesen nagy szerepe volt még a magyar udvari kancellária fiatal tanácsosának, Ürményi Józsefnek is, aki 1775-től több lépcsős munkafolyamat során dolgozta ki azt a Ratio Educationist, amelynek végleges formája 1777. augusztus 22-én látott napvilágot.²⁰

A Ratio Educationis

Bár a köztudatban Ürményi nevével fémjelezzük a Ratio Educationist, fontos megemlítenünk, hogy a reformok kidolgozásán egy több szakemberből álló munkaközösség fáradozott. A kancellária fiatal tanácsosa a második felterjesztésben be is ismerte, hogy mivel ő maga nem eléggé járatos az iskolai ügyekben, képzett és tapasztalt „derék férfiakra” támaszkodott.²¹ Így a rendelet egyes részeit más-más szakemberek dolgozták ki: a gazdasági és iskolaszervezeti-igazgatási részt maga Ürményi, a tanulmányi és rendtartási részt Kollár Ádám, akinek részvételét Tersztyánszky Dániel álcázta, majd az eredetileg németül írt és később latinra fordított szöveget Makó Pál öntötte ma ismert formájába.²² Ennek a munkaközösségnek a látható feje egyértelműen Ürményi volt, de a láthatatlan irányítója a bécsi udvari könyvtár vezetőjeként tevékenykedő Kollár, akinek oroszlánrésze volt abban is, hogy a magyar tanügy önállósodhatott.²³

A Ratio Educationis jelentősége három alappilléren nyugszik. Az egyik alappillére, hogy a Ratioban öltött testet először az a gondolat, hogy az iskolaügy politikum és államhatalmi kérdés, hiszen mindeddig felekezetek, vagy éppen a földesurak jótékonykodásának függvénye volt.²⁴ A második pillérnek azt tekinthetjük, hogy először kísérelte meg egy egységes oktatási-nevelési rendszer felállítását,²⁵ a harmadik pedig abban rejlik, hogy biztosította a magyar közoktatás függetlenségét az osztrák örökös tartományokkal szemben.²⁶

A Ratióban körvonalazódó elképzelések egyaránt reflektáltak a kelet-közép-európai sajátosságokra és tükrözték a modern – polgári – oktatási rendszerek általános jellemzőit.²⁷ Így például a rendelet tekintettel volt a magyar társadalmi viszonyokra: kitért a „nemzetiségekre”, a „hitfelekezetek és vallási szervezetekre”, és „maguknak az állampolgároknak a sokféleségére.”²⁸ A hét nemzetiség számára biztosította az anyanyelvű oktatást, az öt vallás, illetve hitfelekezet számára az iskolalétesítés jogát, és az állampolgárok „mindenegyes rétege”²⁹ előtt szélesre tárta az iskola kapuit. Ennek ellenére azonban nem írt elő tankötelezettséget. Ezt csak a népiskolai felügyelők budai értekezlete tette meg 1778-ban.³⁰

A Ratio előszavából kikristályosodik, hogy a felvilágosult abszolutizmus szerint az ifjúság helyes nevelése, és a megfelelő oktatás adja a „közjólét”³¹, és ilyen módon a közboldogság alappillérét. Ez lényegében azt jelenti, hogy az egyének életminőségének javítása által az egész társadalom előrehaladása biztosítható. Ez az elképzelés pedig teljesen beleillett Mária Terézia abszolutista uralkodói koncepciójába, hiszen lehetővé tette, hogy a szociális problémákat a fennálló társadalmi berendezkedés megváltoztatása nélkül orvosolják. A felvilágosult abszolutizmus még abban is tetten érhető, hogy az erős központi akarat az oktatás valamennyi lényeges területére kiterjedt: iskolarendszer felépülése, tananyag tartalma, tanárok, módszerek, iskolák finanszírozása.

Az oktatási rendszer felépülése

A Ratio szerzői figyelembe véve a magyarországi iskolarendszer akkori állapotát háromlépcsős – alap-, közép-, és felsőfokú – oktatási rendszert vázoltak fel.³² Az alulról felfelé épülő rendszer alapját az anyanyelvű „nemzeti” népiskolák alsófokú hálózata adta, amelynek három változata volt: falusi, mezővárosi és városi. A városi iskolák köréből választották ki azokat a négy tanítós, négy osztályos iskolákat, amelyeket kerületi mintaiskoláknak szántak.³³ Ezek a mintaiskolák egyszerre képviselték a többi intézmény számára a követendő normát, és egyszerre voltak tanító gyakorló-képzők. A népiskolára épült a középfokú oktatás. A három évet felölelő kisgimnázium grammatikai osztályokat foglalt magába és elsősorban a latin nyelv tanításával foglalkozott. A kisgimnázium pedig az egy éves retorikai és szintén egy éves poétikai osztállyal együttesen alkotta az öt évfolyamos nagygimnáziumot.³⁴ A felsőoktatás is több lépcsőben valósult meg. A hivatalnokok oktatását a kapuikat bezáró kamerális iskoláktól átvette a királyi akadémia. A bányamérnököket az 1770-re kiépült selmeci akadémia képezte, míg a többi mérnököt az egyetem bölcsészeti karán 1777-ben létrejött „alkalmazott felsőbb matematika” tanszék.³⁵ A Ratio egyik legnagyobb érdeme, hogy az iskolafokoknak határozott kereteket adott: ekkortól ugyanis a tanulók csak akkor léphettek magasabb szintre, ha aktuális szintjük kimeneteli követelményeinek eleget tettek.³⁶ Amellett, hogy egyértelműen meghúzta az alsó és középfok közötti határvonalat, a gimnáziumon belüli osztályokat is elválasztotta egymástól.³⁷ Az osztályok szétválasztása azonban azt is jelentette, hogy több tanárra és tanteremre lett szükség.

A tananyag

A Ratio szerzői úgy vélték, tekintettel kell lenni arra, hogy egy diák számára jövendő társadalmi helyzete milyen ismeretek elsajátítását teszi szükségessé, ugyanis csak olyan ismereteket célszerű megtanulnia, amiket a jövőben hasznosítani tud majd.³⁸ A tantárgyi anyagot ennek az elképzelésnek megfelelően pedig három csoportra bontották – „mindenkinek szükséges”, „egyetemesen hasznos”, és „némelyeknek hasznos” ismeretek –, amivel tantervtörténeti szempontból egy előremutató differenciálást valósítottak meg.³⁹ A magyar tantervek történetében ennek a felosztásnak köszönhetően jöttek létre az alábbi fogalmak: kötelező, ajánlott és választható tantárgy.⁴⁰ Természetesen itt felmerül az a kérdés, hogy kinek mi lehet hasznos. A Ratio alapján minden hasznos, amiből a jövőben profitálni tudunk. Ugyanakkor a 18. században ki dönti el, hogy egy diák milyen szerepeket fog betölteni felnőttként? Mindez tehetségétől függ, vagy születése predesztinálja jövőjét? Valószínűleg Ürményiék abból indultak ki, hogy a jövőt a jelen, és így az aktuális társadalmi hierarchia határozza meg, vagyis mást kell megtanulnia egy paraszt gyermekének, egy polgár, vagy akár egy nemes gyermekéhez képest.⁴¹

Jelentős változásnak tudható be, hogy bár a humán ismeretanyag túlsúlya megmaradt, a korábbinál nagyobb teret kaptak a reál-ismeretkörök: számtan, fizika, földrajz, illetve hogy előírták a történelem, erkölcstan, és állampolgári ismeretek tantárgyként való tanítását.⁴² A Ratio Educationis néhány elemében érezhetjük a felvilágosodás hatását: a szabadidő megfelelő módon való eltöltése, a friss levegőn való mozgás, torna. Az, hogy a rendelet hangsúlyozza a tanulás és a kikapcsolódás egyensúlyának fontosságát, valamint azt, hogy a kiválasztott játékos foglalkozások „mindig a fiatalok életkorához alkalmazottak legyenek”⁴³, azt mutatja, hogy a szerzők tudatosan ügyeltek a diákok lelki egészségének megőrzésére. Ugyanakkor az a fajta tantervi maximalizmus, ami miatt szinte enciklopédikus igénnyel akarták megtölteni és már-már túltölteni a tananyag medrét, arról árulkodik, hogy a szerzők nem vették következetesen figyelembe a gyerekek életkori sajátosságait.⁴⁴

A tanárok

Ürményiék nagy körültekintéssel fogalmazták meg, hogy milyen elvárásaik vannak a tanárokkal szemben, és hogy további reformok révén mi mindent szeretnének nyújtani a diákokat tanító szakembereknek. A széleskörű elvárások kiterjednek a tanítók, tanárok képzésére, képesítési követelményeire, valamint az erkölcsi elismerésükre is.⁴⁵ A rendelet bevezetését követően tanítóképzés fő helyszínévé a normaiskola vált, amely először Bécsben jött létre 1771-ben, négy évvel később Pozsonyban, 1777-ben pedig Budán.⁴⁶ A Ratio gondoskodott arról is, hogy a tanárok, olyan fizetést kapjanak, amely

„megélhetésüket megfelelőképpen biztosítja”⁴⁷

és arányos a betöltött tisztségekkel. A megfelelő anyagi juttatás mellett a szerzők fontosnak tartották azt is, hogy

„az oktatói tevékenység megkapja azt a megbecsülést, amelyet méltán megérdemel”⁴⁸.

Ugyanis úgy vélték, hogy ha a tanárokat kellően megfizetik, és biztosítják számukra, hogy örömüket leljék abban, amit csinálnak, akkor jó és lelkiismeretes munkát fognak végezni.

A korabeli állapotok konzerválása, vagy előremutató intézkedések?

A Ratio Educationisban találkozhatunk előremutató gondolatokkal, ugyanakkor olyanokkal is, amik a korabeli állapotok megőrzésére irányulnak. Ez utóbbiak közé tartozik a nemesség érdekeinek szem előtt tartása. A rendelet gimnáziuma ugyanis legfőképp a nemesi családok gyermekeinek iskolája volt, akik tanulmányaik befejeztével átvették öröklött birtokaik igazgatását.⁴⁹ Bár Mária Terézia hitt a fennálló társadalmi rend jogosságában, mégsem mondhatjuk azt, hogy a Ratio konzerválta volna a társadalmi egyenlőtlenségeket. Elméleti síkon a Ratio biztosította a társadalmi piramis alsóbb rétegeiből induló diákok számára a felemelkedés lehetőségét: ha megtanulták a kiegészítő tárgyakat, eleget tettek a követelményeknek, akkor az iskolák valamennyi lépcsőzetét bejárhatták.⁵⁰ Az, hogy ez a gyakorlatban mennyire tudott megvalósulni, már más kérdés.

A magyar nyelv helyzete is meglehetősen ellentmondásos. A Ratio értelmében a magyar nyelv nem kapott helyet sem a közép- sem a felsőfokú oktatásban. Ha mindezt abból a szemszögből nézzük, hogy az 1730-as évektől az iskolák magyar jellege egyre erősödött – magyar nyelvű tankönyveket írtak, megpróbálták bevezetni a magyar tannyelvű oktatást – akkor azt mondhatjuk, hogy a Ratio egy majd négy évtizedes folyamatot tört meg.⁵¹ Ugyanakkor a népoktatás fejlesztésével előrébb vitte a magyar nyelvű oktatást, ugyanis éppen neki köszönhetően jelentek meg az első magyar nyelvtani és helyesírási tankönyvek.⁵² Mindenféleképpen a haladást irányába mutat, hogy a Ratio révén először tűnt fel élő idegen nyelv, német, a magyarországi iskolai tantervben.⁵³ A nehezen megemészthető tananyag, a rengeteg fogalommeghatározás, felsorolások mind arra utalnak, hogy a rendelet nem vette figyelembe a tíz-tizenöt éves diákok lélektani sajátosságait.⁵⁴ Azonban az, hogy a szabadidő megfelelő eltöltésére, a szabadban való testmozgásra, és a diákok életkorának megfelelő foglalkozások tartására hívta fel a figyelmet modernebb megközelítésről árulkodik.⁵⁵

Ratio Educationis utóélete

A Ratiót sokan ellenszenvvel fogadták. A katolikus egyház és az iskolákat fenntartó szerzetesrendek nehezményeztek a rendeletre, mert úgy vélték az új reformok korlátozzák jogaikat.⁵⁶ A protestáns egyházak önrendelkezési jogaik korlátozását és iskolai hagyományaik veszélybe sodrását sérelmezték.⁵⁷ Mivel a protestánsok elutasították a Ratio elveinek adaptálását, a rendelet csak a katolikus iskolák belső rendjére tudott kihatni.⁵⁸ Ürményiék munkáját a konzervatív nemesek is gyanakodva méregették, ugyanis a vármegyei autonómia és a rendi kiváltságok korlátozását látták benne.⁵⁹ A nemzeti politika zászlaját lengető progresszív erők egyetértettek ugyan a Ratio számos törekvésével, a németesítő szándék, és a nemzeti érdekek háttérbe szorítása miatt elutasították a rendeletet.⁶⁰

Az, hogy a Ratio Educationis a gyakorlatban nem tudott mélyen hatni több tényező együttes hatásának volt köszönhető. A tanítók és tanárok hiányos felkészültsége, az általános szakemberhiány, és a támogatottság hiánya mind szerepet játszott abban, hogy a rendelet elvei nem tudtak megfelelően érvényesülni.⁶¹ Az sem segített, hogy Mária Teréziát fia, II. József követte a trónon, akinek fő célja a birodalom teljes központosítása és Magyarország a birodalomba való beolvasztása volt.⁶² II. József rendeletei – német nyelv kötelezővé tétele, iskolába járás szigorítása, „közös” iskolák felállítása – szintén nagy ellenállást váltottak ki.⁶³ Az azonban bizonyos, hogy a Ratio a magyar művelődéstörténet egyik legjelentősebb alkotása volt. Egy olyan úttörő rendelet, amelyet az 1806-ban napvilágot látó második Ratio Educationis teljesített be.⁶⁴

Összefoglalás

Mária Terézia rendeletei a felvilágosult abszolutizmus jegyében születtek. Így volt ez az 1777-es Ratio Educationis esetében is. Ez pedig azt jelentette, hogy a rendelet a közoktatás esetében is a feudalizmus szabta határokon belül mozgott, vagyis azt a célt tűzte ki maga elé, hogy olyan magokat hintsen el az iskolaügy kertjében, amik majd az államapparátus számára hasznos virágokká cseperednek. Mindeközben pedig a kertet állami fennhatóság alá vonta.

Az állami oktatásügy első lépéseit 1752-ben tette meg, amikor is modernizálták a bécsi egyetemet, majd pedig ugyanezt a bécsi mintát alkalmazták a magyar és az osztrák egyetemek korszerűsítésére is. Mária Terézia eleinte szabadságot adott a magyar oktatásügynek – Barkóczy esztergomi érseket bízta meg a reform kidolgozásával, később létrehozta Pozsonyban a magyar Tanügyi bizottságot – 1765 után azonban a bécsi tanulmányi bizottság fennhatósága alá vonta. 1775-ben bízta meg a magyar udvari kancellária fiatal tanácsosát, Ürményi Józsefet a magyar iskolarendszer átfogó reformjának elkészítésével. Ürményi olyan szakemberekkel dolgozott együtt, mint Kollár Ádám, Tersztyánszky Dániel, és Makó Pál, és 1777 augusztusára egy többlépcsős munkafolyamat eredményeképpen elkészítette a Ratio Educationist. A rendelet jelentősége három pilléren nyugszik: az iskolaügy politikum, egységes oktatási-nevelési rendszer, és az örökös tartományoktól független magyar közoktatás.

Ürményiék a magyarországi iskolarendszer akkori állapotát figyelembe véve háromlépcsős – alap-, közép-, és felsőfok – oktatási rendszert vezettek be, amelynek alapját a népiskolák adták. A népiskolára épülő középoktatás magába foglalta a grammatikai osztályokból álló kisgimnáziumot, illetve a poétikai és retorikai osztállyal kiegészülő ötévfolyamos nagygimnáziumot. A felsőoktatás is több szinten valósult meg. A Ratio bevezetésétől a tanulóknak teljesíteniük kellett az előírt követelményeket ahhoz, hogy magasabb szintre léphessenek. A rendelet a tanárok képzésének is határozott kereteket adott: pontosan előírta, hogy milyen intézményekben és milyen képesítést kell szerezniük. Ugyanakkor hangsúlyozta annak a fontosságát is, hogy a tanárok kapjanak megélhetésük biztosításához elegendő fizetést, valamint megbecsülést. A Ratio különbséget tett a tananyag ismeretei között – mindenkinek szükséges, egyetemesen hasznos, és némelyeknek hasznos –, és azt hirdette, hogy a tanulóknak csak azokat az ismereteket kell elsajátítania, amelyekből a jövőben profitálni tudnak majd. Ez azonban a gyakorlatban a meglévő társadalmi munkamegosztás konzerválását segítette. Jelentős változás, hogy nagyobb teret kaptak a középiskolai tananyagban a reálismeretkörök, valamint hogy előtérbe került a tanulás és kikapcsolódás egyensúlya.

Annak ellenére, hogy a hasznos ismereteket az határozta meg, hogy a diákok milyen társadalmi csoportokba születtek, nem mondhatjuk, hogy a Ratio újratermelte a társadalmi egyenlőtlenségeket. Ugyanis minden diáknak lehetősége volt arra, hogy az oktatási rendszer valamennyi lépcsőjét bejárja amennyiben teljesíti a követelményeket. A mai pedagógiai lélektan szemszögéből akár úgy is tűnhet, hogy Ürményiék nem vették figyelembe a gyerekek életkori sajátosságait – tananyag mennyisége, fogalmak –, de a szabadidő megfelelő eltöltése, a friss levegőn való mozgás pontosan ennek az ellenkezőjét bizonyítja. A Ratio több tényező – tanítók, tanárok hiányos felkészültsége, általános szakemberhiány, általános támogatottság hiánya, II. József újabb rendeletei – együttes hatása miatt nem tudott a gyakorlatban mély nyomot hagyni. Azonban a magyar művelődéstörténet szempontjából igenis mély nyomot hagyott, olyannyira, hogy az egyik legjelentősebb alkotásként tartjuk számon.

---

Az NTF Történész Műhely ingyenesen teszi mindenki számára elérhetővé tudományos eredményeit, ingyenesen bocsátja rendelkezésre ismeretterjesztő cikkeit. A szerkesztés, tördelés és a honlap fenntartása azonban nekünk is pénzbe kerül, kérjük, adományával támogassa ügyünket, hogy a jövőben is elérhetővé tegyük cikkeinket olvasóink számára. Szíves támogatásukat Patreon oldalunkon (link) várjuk.

---

Felhasznált források és szakirodalom:

Forrás

Ratio Educationis, ford.: Mészáros István, Budapest, Akadémiai Kiadó, 1981.

Szakirodalom

Csóka J. Lajos: Kollár Ádám és az 1777-i Ratio Educationis. In: Magyar Pedagógia, (1977) 77. évfolyam, 3-4. szám. 388-408.

Kelemen Elemér: Az 1777. évi Ratio Educationis jelentősége a magyarországi oktatás történetében. In: A 225 éves Ratio Educationis. Szerk.: Jáki László. Budapest, Országos Pedagógiai Könyvtár és Múzeum, 2003. 4-21.

Kosáry Domonkos: A kétszász éves Ratio Educationis. In: Magyar Pedagógia, (1977) 77. évfolyam, 3-4. szám. 375–387.

Nagy Enikő: A Ratio Educationis tudásértelmezése In: Neveléstörténet (2012) 9. évfolyam, 1-2 szám. 102-109.

Pukánszky Béla, Németh András: Neveléstörténet. Budapest-Szeged, Nemzeti Tankönyvkiadó, 1996.

A nyitóképen a budai tudományegyetem „felavató ünnepélye” 1780-ban. Schmutzer János egykorú tusrajza. (Arcanum Digitális Tudománytár)

Jegyzetek: