Crepto vécépapír, Hapci papír zsebkendő; kis higiéniatörténet a szocialista időszakból
Tóth Eszter Zsófia
Crepto; ez volt az egyetlen vécépapír márka a szocialista időszakban. A Crepto védjegyet Herz és Bálint részére, toalettpapír gyártására 1932-ben jegyezték be.[1] Az 1950-es években még nem volt elterjedve a vécépapír, gyakran újságpapírt használtak felvágva az emberek, vagy csomagolópapírt. A vécépapírt inkább egészségügyi papírként írta körül a korabeli sajtó. 1969-ben a Papír és Irodaszer Nagykereskedelmi Vállalat a vécépapír ellátás akadozásáról számolt be. A magyar gyártású, lapos csomagolású egészségügyi papírból 1050 tonna érkezett az első negyedévben, ezen kívül szovjet és ausztriai import.[2] Ekkor a Csepeli Papírgyár gyártott egészségügyi papírt.[3]
A cikk a Napi Történelmi Forrás és az Arcanum Digitális Tudománytár együttműködésében készült
1980-ban a Népszabadság újságírója úgy vélekedett, hogy még az 1960-as években is kinézték a faluból azt az ügynököt, aki egészségügyi papírt kínált a boltosnak. Az 1980-as évek elejére változtak az igények, olyannyira, hogy már lila színű vécépapírra is találtak vevőt.[4] A Papíripari Vállalat Lábatlani Papírgyárában állították elő a vécépapírt. Évente 43 ezer tonna alappapírt termeltek, a gyártó gép 200 millióba került 1970-ben. Évente 15 ezer tonna vécépapír készült. 1970-től gyártottak Crepto vécépapírt, 1971-ben még csak 2600 tonnára volt igény. A Crepto vécépapír volt az első magyar tekercses vécépapír, nevét a kreppelés és toalett szavak összevonásból kapta.
A világpiaci cellulózárak emelkedtek, így a vécépapíré is. Ezt 1975-ig az állam dotálta. 1980-ban a 300 lapos hajtogatott egészségügyi papír ára 2,50 forintról 2,90-re emelkedett. a papírt színesíteni importfestékkel lehetett, az viszont növelte is a termék árát. 1989-ben a gyártósort leállították, majd Piszke Papír Rt-ként indították újra 1994 végén.[5]
1967-ben a Magyar Nemzet a papír zsebkendőt népszerűsítő írást közölt, ugyanis a ruhazsebkendő náthás, influenzás időben baktériumtelepnek számított, sőt télen a kabát zsebében nem is száradt meg, egész nap nedves maradt. Finom, selymes tapintású, erős, rugalmas, kicsi és gusztusos, kis helyen elfér- ezek a tulajdonságok a papír zsebkendőt jellemezték.[6]
A papír zsebkendő luxuscikknek számított, és gyakran hiánycikk volt. 1972-ben például eltűnt a boltokból. A budapesti Kossuth Lajos utcai ÁPISZ-ban ügyeskedni próbáltak és import papírszalvétát fosztottak meg borítószalagjától, kötötték át kis szalaggal és árulták papír zsebkendőként.[7] A Papíripari Vállalat Csomagolóanyaggyára gyártotta a papír zsebkendőket. 1971-ben 600 tonnát gyártottak, de igény lett volna többre is. A papír zsebkendő márkája Nárcisz és Hapci volt, a papírtörlőé pedig Szilvia, 1979-ben színes műanyag tartóval együtt árusították.[8] 1983-ban is hiánycikk volt a papír zsebkendő, pult alól és drágábban adta a trafikos, egyszerre csak három csomaggal, nehogy üzérkedőnek tartsák.[9]
Összegezve: bár a szocialista időszakban az állampolgárok higiénia iránti igénye fejlődött, a hiánygazdaság sújtotta papírgyártási területen, úgy tűnik, alig volt olyan időszak, amikor sikerült maradéktalanul kielégíteni az elegendő higiéniai papírok iránti igényt, és akkor még a minőségi elvárásokról szó sem eshetett. A lakótelepi életforma és a fürdőszobás házak elterjedése – még akkor is, ha eleinte nem használták – falun is mind-mind a higiéniai igények megnövekedését hozta magával. Az óvodák és az iskolák is elősegítették megnövekedett eszközhasználati igényükkel a papíráruk elterjedését. Mindez csak a rendszerváltás után oldódott meg, a piacgazdaság és árubőség beköszöntével, amikor ha más nem, legalább elegendő termék lett.
Az NTF Történész Műhely ingyenesen teszi mindenki számára elérhetővé tudományos eredményeit, ingyenesen bocsátja rendelkezésre ismeretterjesztő cikkeit. A szerkesztés, tördelés és a honlap fenntartása azonban nekünk is pénzbe kerül, kérjük, adományával támogassa ügyünket, hogy a jövőben is elérhetővé tegyük cikkeinket olvasóink számára. Szíves támogatásukat Patreon oldalunkon (link) várjuk.
Jegyzetek, felhasznált források:
[1] Az Illatszerész, 1932. január 17. o.
[2] Népszava, 1969. január 25. 1. o.
[3] Ipargazdaság, 1970. augusztus 61. o.
[4] Népszabadság, 1980. október 18. 8. o.
[5] Népszabadság, 1995. május 6. 23. o.
[6] Magyar Nemzet, 1967. december 6. 6. o.
[7] Esti Hírlap, 1972. március 15. 3. o.
[8] Ludas Matyi, 1979. november 8. 16. o.)
[9] Magyar Ifjúság, 1983. szeptember 9. 13. o.
A nyitóképen a kecskeméti Aranyhomok Hotel egyik fürdőszobája. (Bauer Sándor/FORTEPAN, 111218)