Az emlékezés pipacsa és a király zarándokútja

Szegedy-Kloska Tamás

Miért lepik el vörös pipacsok minden év október vége és november 11-e között a nagy-britanniai utcákat és tereket? Miért viselnek ilyen virágot ábrázoló kitűzőket az angol emberek? Az 1918. november 11-én megkötött, az első világháborút a nyugati fronton lezáró fegyverszüneti egyezmény napja és a pipacs szimbólummá vált az első világháborúban résztvevő angolszász országok között. A Nagy-Britanniában, Ausztráliában, Új-Zélandon és az Amerikai Egyesült Államokban minden év november 11-én megtartott megemlékezések – hívják bár Fegyverszünet Napjának, Emlékezés Napjának vagy Veteránok Napjának –  eredete több mint 100 évvel ezelőttre nyúlik vissza, és szorosan kötődik az első világháború kollektív emlékezetéhez. 

They shall grow not old, as we that are left grow old:

Age shall not weary them, nor the years condemn.

At the going down of the sun and in the morning,

We will remember them.

Laurence Binyon, The Times, 1914. szeptember

 

Ők nem öregszenek, mint mi, megmaradottak,

Sok év rosszallása, vénkor nem bír velük,

Mikor a nap leáldoz, s ha felvirrad a nap,

Rájuk emlékezünk.

Kiss Zsuzsanna fordítása

Az 1918-as év tizenegyedik hónapjának tizenegyedik napjának tizenegyedik órájában lépett életbe a Compiègne melletti erdőben a Német Birodalom és az antant képviselői által – egy vasúti kocsiban – aláírt fegyverszüneti megállapodás, amely véget vetett a harci cselekményeknek a nyugati fronton. November 11-e azóta szimbólummá vált a győztes antanthatalmak országaiban, a legtöbb helyen Fegyverszünet Napjaként emlékeznek meg róla. Nagy-Britanniában és a brit Nemzetközösség egyes országaiban ezzel párhuzamosan Emlékezés Napját tartanak, az Amerikai Egyesült Államokban pedig Veteránok Napjának hívják a november 11-i megemlékezést. Olaszország A Nemzeti Egység és a Fegyveres Erők Napja alatt november 4-ét ünnepli, az Osztrák–Magyar Monarchiával megkötött padovai fegyverszünet életbelépésének napját. Az első hivatalos Fegyverszünet Napja 1919. november 11-én volt Nagy-Britanniában, Londonban. Az eseményt eredetileg egy fogadás előzte meg, amelyet egy nappal korábban, november 10-én tartott V. György brit király a francia köztársasági elnök, Raymond Poincaré tiszteletére a Buckingham-palotában. A másnapi, november 11-i ünnepségen az angol uralkodó kezdeményezésére kétperces néma csenddel emlékeztek meg a fegyverszünet – és az ellenségeskedések befejeződésének – első évfordulójáról.[1] 

A Fegyverszünet Napjával párhuzamosan alakult ki az Emlékezés Napja, amelynek szimbóluma Nagy-Britanniában (és a Birodalomban/Commonwealthben) a pipacs lett. De miért pont ez a virág? John McCrae kanadai alezredes In Flanders Fields című verse erősen kötődik a Brit Birodalom első világháborús emlékezetéhez. A kanadai tiszt a második yperni csatában elesett barátja, Alexis Helmer emlékére írta meg költeményét, amelynek központi eleme az élénkvörös színű pipacs lett, amely az elesett bajtársak sírjain nő a belgiumi Flandriában (vagyis a Flamand régióban). Alább a vers magyarul Nika Géza fordításában:

Flandria Mezején
Flandria mezején pipacsok nőnek
Keresztjei közt egy temetőnek
Ez jelöli a mi helyünket; s bár fenn az égen
Még bátran szól a pacsirta ének
Lenn, az ágyúdörgésben nem hallod őket.

Mi vagyunk a halottak, kik pár napja még
Éltünk, elestünk, ragyogott ránk a naplemente
Szerettünk, szerettek minket s most itt a vég,
Flandria mezején.

Viaskodjatok Ti az ellenséggel;
Átadjuk a fáklyát elhaló kézzel;
Vigyétek Ti azt magasra tartva.
De ha hűtlenek lesztek hozzánk, mélyén a sírnak
Mi nem tudunk aludni, bár pipacsok nyílnak
Flandria mezején.

John McCrae szobra a kanadai Guelph Civic Museum kertjében. Az alkotást 2015 májusában leplezték le, a vers születésének 100. évfordulóján. Forrás: Wikimedia Commons/Kielmoreau

McCrae verse inpsirálta Moina Belle Michael amerikai egyetemi tanárt is, aki 1918-ban írta meg We Shall Keep Faith című költeményét. Michael fogadalmat tett arra, hogy az elesettek emlékének tiszteletére minden november 11-i évfordulón pipacsot fog viselni; selyemből készült pipacsokat kezdett el árulni, a bevételből pedig a hadirokkantakat kívánta támogatni (humanitárius tevékenységéért „Pipacsos-hölgyként” vált ismertté).[2] Az 1921. november 11-i megemlékezéseken a pipacs már általánosan elfogadott szimbóluma volt az évfordulónak. Az esemény megszervezésében hatalmas szerepet játszott az 1921-ben alapított (Royal) British Legion, amely a mai napig a veteránok legnagyobb szervezete az Egyesült Királyságban. Az Emlékezés Napján Nagy-Britanniában manapság már nemcsak az első világháborúban elesettekre emlékeznek, hanem az azóta fegyveres szolgálatban elhunyt összes brit katonára is. A piros pipacsokat hagyományosan október utolsó péntekétől viselik egészen november 11-ig, nők, gyermekek, férfiak, sportolók, közéleti személyiségek, politikusok egyaránt. A Royal British Legion a fenntarthatóság jegyében a 2023-as évtől kezdve műanyagmentes darabokat árul.

A Royal British Legion jótékonysági szervezet pipacsa, amit november 11-re gyártanak. Forrás: Wikimedia Commons
A Royal British Legion jótékonysági szervezet pipacsa, amit november 11-re gyártanak. Forrás: Wikimedia Commons
A Royal British Legion által árusított zakóra tűzhető pipacs reverdísz. A szerző saját felvétele.

John McCrae verse Roger Emerson által megzenésítve.

Az 1914–1918 közötti világháborúban mintegy tízmillió katona vesztette életét. A Brit Birodalom – beleértve a domíniumok és a gyarmatok veszteségeit is – körülbelül egymillió ember.[3] Az 1922-ben megjelent hivatalos brit háborús statisztika alapján csak a Brit-szigetekről több mint 700 ezer katona vesztette életét.[4] Az 1920-as évben az elesettekről a Fegyverszünet Napja mellett máshogy is megemlékeztek. A világégés alatt az eltűntek és az azonosítatlan halottak száma igen magas volt, ezért a Nagy Háborúban elesett névtelen katonák emlékének tiszteletére a nyugati fronton exhumálták egy azonosítatlan baka holttestét, majd Nagy-Britanniába szállították. 1920. november 11-én a Brit Birodalom Ismeretlen Harcosát díszes katonai tiszteletadás mellett temették el a westminesteri apátság bejáratánál a nemzet nagyjai közé. Sírjára – amely belgiumi fekete márványból készült – többek között egy 16. századi kardot helyeztek, amelyet V. György király ajánlott fel személyes gyűjteményéből. Az Ismeretlen Brit Katona sírján az utolsó sorban a következő felirat olvasható: „A királyok közé temették, mert jót cselekedett Istenért, és az Ő házáért”. Az angol közönség ezután zarándokolhatott el a koporsóhoz, a BBC cikke szerint csak az első héten több mint 1 millió 250 ezer ember kereste fel a sírt.[5] A sír az egyetlen az apátságban, amelyre tilos rálépni.

Az Ismeretlen Katona sírja a Westminster apátságban. Forrás: Wikimedia Commons
Az Ismeretlen Katona sírja a Westminster-apátságban. Forrás: Wikimedia Commons

Az alábbi felvétel az Ismeretlen Katona temetését örökítette meg, a videó végén V. György is feltűnik amint koszorút helyez a koporsóra:

Az Ismeretlen Katona koporsójának hazaszállítása és temetése, 1920.

A győztes nemzetek fővárosai közül többen is követték a gyakorlatot, így 1920. november 11-én egy ismeretlen francia katona holttestét is eltemették Párizsban, azonban amikor 1924-ben Németország próbálkozott hasonlóval, az „ünnepség politikai tiltakozások káoszába fulladt.”[6] 

1921. október 17-én az Egyesült Államok nevében John Pershing amerikai tábornok a Becsületéremmel, a legmagasabb fokozatú amerikai katonai elismeréssel tüntette ki az Ismeretlen Brit Harcost, „cserébe” pedig az 1921. november 11-én eltemetett Ismeretlen Amrikai Katonát Viktória-kereszttel, a legmagasabb brit katonai elismeréssel illették. Érdekesség, hogy V. György először nem támogatta a kezdeményezést, hiszen ő még a brit Ismeretlen Katonának sem ítélte volna oda a Viktória-keresztet. A király indoklása szerint a „világ legmagasabb rangú katonai kitüntetése” nem mérhető össze a csupán a közelmúltban létrehozott és történelmi háttérrel nem rendelkező amerikai elismeréssel. Végül György miniszterelnöke, Lloyd George nyomására kötélnek állt, de rosszallással figyelte, hogy hogyan tűnik el a brit uralkodó kiváltságai közül a kitüntetések odaítélésének kizárólagos joga.[7]

Az amerikai Ismeretlen Katona sírja, 1922. Forrás: Library of Congress
Az amerikai Ismeretlen Katona sírja, 1922-es kép. Forrás: Library of Congress

Az első világháború földrengésként hatott a dinasztikus alapokon nyugvó európai birodalmakra. Az európai uralkodódinasztiák közül a Romanovokat kivégezték, a Habsburgok és a Hohenzollernek elvesztették trónjukat, az oszmán szultán birodalmát pedig a sévres-i béke szabdalta fel[8], a két világháború közötti időszakban pedig a megmaradt európai monarchiák közül több egyre kiszolgáltatottabb helyzetbe került (lásd Olaszország, Spanyolország). A balkáni királyságok (görög, jugoszláv, albán) pedig különösen bizonytalan pozícióban voltak. Az 1914 és 1918 közötti konfliktus után az addig legerősebben monarchiapárti Nagy-Britannia sem mondhatta már el magáról, hogy a királyság intézménye olyan biztos alapokon áll, mint az előző században a viktoriánus érában.

1918-ban V. György kortársként élte meg az Osztrák–Magyar Monarchia, a Német, az Orosz és az Oszmán Birodalom felbomlását és eltűnését. Éppen ezért V. György háború utáni uralkodása alatt tudatosan törekedett arra, hogy személyesebb kapcsolatot tartson fel birodalma alattvalóival, valamint arra is rájött, hogy a nyilvánosságot jobban be kell vonnia a királyi család mindennapi életébe és a birodalmi körutakba, látogatásokba. Felismerte, hogy a Brit Birodalom egyben tartásának kulcsa az, ha „nemzeti és birodalmi” uralkodóvá válik.[9]

Ennek egyik kifejeződése volt 1922-es európai útja, amely során franciaországi és belgiumi brit katonai temetőket és emlékműveket keresett fel, hogy lerója kegyeletét birodalma összes szegletéből elesett katonáinak emléke előtt. Ezzel a lépéssel is a közös birodalmi öntudatot és az összetartozást igyekezett erősíteni, valamint azt érzékeltetni, hogy a brit monarchia nem felejti el a királyért életüket adó emberek tömkelegét, származzanak akár Nagy-Britanniából, akár a Birodalom többi területeiről.

V. György és kísérete a Vlamertinghe katonai temetőben, 1922. Forrás: The King's Pilgrimage, 1922. 24. p.
V. György és kísérete a Vlamertinghe Katonai Temetőben, 1922. Forrás: The King’s Pilgrimage, 1922. 24.

Az útra az irodalmi Nobel-díjas angol író és költő, Rudyard Kipling is elkísérte, aki The King’s Pilgrimage címmel verset is írt a király utazásáról, és ugyanezen a néven egy könyv is napvilágot látott Frank Fox ausztrál újságíró jóvoltából, amelyben a zarándokúton történtetek írta le. Kipling költeménye először 1922. május 15-én jelent meg a The Times-ban, majd az út után néhány héttel később megjelenő könyvben is helyet kapott. A vers az alábbi linken érhető el: http://www.kiplingsociety.co.uk/poems_kingpilgrim.htm

Rudyard Kipling és V. György Belgiumban, 1922. május 11. Forrás: National Portrait Gallery
Rudyard Kipling és V. György Belgiumban, 1922. május 11. Forrás: National Portrait Gallery

A király zarándokútja 1922. május 11-én kezdődött, először I. Albert belga királynál tett hivatalos látogatást, majd feleségével és kíséretével (köztük Douglas Haig brit tábornaggyal, gúnynevén a somme-i mészárossal”, aki egyébként a veteránokat tömörítő British Legion egyik alapítója is volt) vonattal járta be Belgiumot és Franciaország északi részét; a temetőket és emlékműveket pedig autóval közelítették meg. Az út utolsó állomását, a Terlincthuni Brit Katonai Temetőt május 13-án keresték fel. Kipling költeménye megírása mellett a király itt elmondott beszédének vázlatát is elkészítette, amelyen György csak csekély változtatásokat eszközölt. Miután a király végigjárta az itteni sírokat, az Önfeláldozás Keresztjére koszorút helyezett el és kétperces néma csönddel adózott az elesettek tiszteletének. Ezután tartotta meg beszédét, amelyből egy rövid részletet közlök saját fordításban:

[…] zarándoklatom alatt sokszor tettem fel magamnak a kérdést, hogy az elkövetkező évek során lehet-e erőteljesebb szószólója a békének ezen a földön, mint a háború borzalmainak ez a rengeteg néma szemtanúja. […] Örülök, mivel voltam annyira szerencsés, hogy tavasszal lássam [ezeket a sírokat], amikor az évnek ebben a lüktető szakaszában a szakadatlan, szűnni nem akaró élet a látható veszteségek és roncsok szeme előtt halad mégis előre; és buzgón imádkozom, hogy nemzetként és egyénként is alárendelhessük életünket azoknak az eszméknek, amiért testvéreink életüket adták, hogy bátor lelkeikkel alázattal, de szégyentelenül találkozhassunk még egyszer.”[10]

V. György és Mária királyné a két perces néma csend alatt. 1922. Forrás: The King's Pilgrimage, 1922. 72. p.
V. György és Mária királyné a két perces néma csend alatt. 1922. Forrás: The King’s Pilgrimage, 1922. 72.

 

„A háború borzalmainak néma szemtanúja” – ahogy György a hősi halált halt katona sírját nevezte – nem tudta megakadályozni a következő világégést.

Annak ellenére, hogy a brit uralkodó nagyobb nyilvánosságot kívánt biztosítani a királyi család utazásainak, ő maga az első világháború után – az 1922-es belgiumi utat leszámítva – már csak egyszer hagyta el hivatalos állami látogatás miatt a Brit-szigeteket (1923. Olaszország).[11] Az 1920-as években a király és Mária királyné nagyrészt London külvárosait és nyomornegyedeit kereste fel, a Birodalom többi részének meglátogatását pedig elsőszülött gyermekükre, Wales hercegére, a trónörökösre, a későbbi VIII. Edwardra hagyták.[12] 1932-ben György megtartotta első királyi karácsonyi beszédét, a rádió segítségével a Brit Birodalom összes alattvalóját igyekezett megszólítani; ezzel a lépéssel hagyományt teremtett, amelyet fia, VI. György után unokája, II. Erzsébet, majd dédunokája, III. Károly is követ.

Bár V. György uralkodása alatt mindent megtett azért, hogy egyben tartsa birodalmát, regnálása második felére már előtérbe kerültek azok a problémák, amelyek a Brit Birodalom felbomlását vetítették elő.


Az NTF Történész Műhely ingyenesen teszi mindenki számára elérhetővé tudományos eredményeit, ingyenesen bocsátja rendelkezésre ismeretterjesztő cikkeit. A szerkesztés, tördelés és a honlap fenntartása azonban nekünk is pénzbe kerül, kérjük, adományával támogassa ügyünket, hogy a jövőben is elérhetővé tegyük cikkeinket olvasóink számára. Szíves támogatásukat Patreon oldalunkon (link) várjuk.


A nyitóképen: V. György és kísérete a Tyne Cot temetőben Belgiumban, 1922. május. Forrás: rslvirtualwarmemorial.org.au

 

Jegyzetek:

[1] Gregory, Adrian: The Silence of Memory: Armistice Day 1919–1946. Berg Publishers, Oxford, 1994.

[2] Michael, Moina Belle: The Miracle Flower, The Story of the Flanders Fields Memorial Poppy. Dorrance and Company, Philadelphia, 1941.

[3] Keegan, John: Az első világháború. Európa Könyvkiadó, Bp., 2010. 690.

[4] Statistics of the Military Effort of the British Empire during the Great War 1914–1920. The War Office, London, 1922. 237.

[5] The unknown soldier’s journey from trench to tomb. (http://www.bbc.com/news/magazine-11710660) (2016.12.12.)

[6] Keegan, 2010. 10.

[7] Rose, Kenneth: King George V. Weidenfeld and Nicolson, London, 1983. 261–262.

[8] Bár a törökök Kemal pasa vezetésével kedvezőbb feltételeket harcoltak ki maguknak, és a sévres-i béke revíziójaként 1923. július 24-én megkötötték a lausanne-i békeszerződést.

[9] Cannadine, David: George V. The Unexpected King. Penguin Books, London, 2014. 67.

[10] Fox, Frank – Kipling, Rudyard: The King’s Pilgrimage. Hodder & Stoughton, London, 1922. 92.

[11] Rose, 1983. 294.

[12] Cannadine, 2014. 76.

Facebook Kommentek