Az Orion sztori 2. – Az államszocializmus időszaka

Friesz-Kovács Kamilla

Az államszocialista évek ikonikus elektronikai termékgyártója a Videoton és az Orion vállalat volt. Schiffer Pál híres dokumentumfilm sorozata, a Videoton-sztori ma már társadalomtörténeti forrásanyagnak számít. A szerző a rendszerváltozás megismételhetetlen és visszahozhatatlan pillanatait rögzítette a Videoton gyár dolgozóinak szemszögéből. Az alábbi háromrészes sorozat a másik nagy ikonra, az Orion Vállalatra fókuszál. Miként alapították a gyárat? Mi történt a világháborúk alatt? Milyen módon került állami tulajdonba? Hogy élte meg az államszocialista éveket, a rendszerváltozást, majd a privatizálást, illetve mi történik ma az Orionban?

A második világháború utáni talpra állás nem ment könnyen a vállalatnak. Súlyos problémát jelentett a munkaerőhiány. A zsidó származású dolgozók tömeges deportálása révén alig maradt szakember. Bizonyos források szerint 1944-ben még a gyár élete is veszélybe került, ugyanis a visszavonuló német alakulatok tervei között szerepelt a hátrahagyott újpesti ipartelepek felrobbantása. A robbantás végül elmaradt, de teljesen kifosztották és leamortizálták azt. 1945 márciusában szovjet katonák szállták meg a gyárépületet. Feladatuk a géppark, szerszám és eszközállomány teljes összeírása volt. Ezt követően

„hétszáz vagonnyi gépet és alkatrészt vittek el. A vállalat tizenegy millió dollár értékű elszállított vagyona sohasem térült meg, és nem számították bele a Szovjetuniónak fizetett jóvátételbe sem” (Jenei – Szilágyi – Várkonyi 15).

Nem meglepő tehát, hogy a háború után lehetetlennek tűnt folytatni a gyártást. A Szovjetunió ekkor kölcsönt ajánlott a vállalatnak a kezdeti nehézségek áthidalására. Emellett további bankhitelre és állami hitelre is szükség volt. Csak ezt követően indulhatott el újra a termelés. Az első megrendelések a Szovjetunióból érkeztek, 10.000 hordozható rádió gyártásával bízták meg a vállalatot.

File:Az Izzó a leszerelés után.jpg
Az Egyesült Izzólámpa és Villamossági Rt. műhelye a szovjetek leszerelése után. (Forrás)

1947-ben újabb jelentős változás történt a gyár életében. Ekkor változtatták meg a gyár nevét Orion Rádió és Villamossági Vállalatra. Mindeközben megalakult az első Üzemi Bizottság, amelynek tagjait 1945. január 26-án választották meg. A bizottság

„első ülésén bejelentette, hogy a munkásság nevében tárgyalni és intézkedni kizárólag csak a megválasztott bizottságnak van joga. (…) A dolgozók közvetlen bekapcsolódása a vállalatvezetésbe, természetesen nem ment könnyen, mert a gyár igazgatósága nehezen akarta tudomásul venni a megváltozott helyzetet, és számos a múltat visszahozni kívánó intézkedést tett” (Jenei – Szilágyi – Várkonyi 15-17).

Érthető, hogy Aschner Lipótnak és a háború előtti és alatti igazgatósági tagoknak és részvényeseknek nem állt szándékukban önként lemondani a Tungsram vállalatbirodalomról – és azon belül az Orionról. Ennek ellenére Gerő Ernő irányításával hozzáláttak a konszern államosításához. Hamar nyilvánvalóvá vált azonban, hogy komplikált a helyzet, mivel a cég tulajdonosai között több külföldi részvényes volt, akiknek tulajdonjoguktól való megfosztása súlyos diplomáciai problémákat okozhatott volna. Emellett a külföldi leányvállalatok és a licensz-szerződések kibogozhatatlan hálója is nehezítette a helyzetet. Miután nyilvánvalóvá vált, hogy Aschner Lipót az egyetlen, aki számára világos a vállalat szövevényes rendszere, felkérték az igazgatótanács alelnökének.

Gramofon motor szerelése az Orion Rádió és Villamossági Vállalat Budapest Váci út 77. szám alatti egységében, 1949. (Kovács Márton Ernő/FORTEPAN, 33004)

1947-ben a vállalat gazdasági igazgatóját, Jankovics Dénest letartóztatta a politikai rendőrség. Az ellene szóló vád: amerikai kapcsolatokra építkezve meg akarja akadályozni az államosítást. A megfélemlítés a vezetőség többi tagjára is hatással volt, aminek következtében elhárult a személyi akadály az államosítás útjából. Végül 1948. március 28-án került sor az állami tulajdonba vételre, 1949 januárjától pedig a gyár teljes exporttevékenységét az állami külkereskedelem vette át. Az Orion önálló külkereskedelmi tevékenysége ezzel teljes mértékben megszűnt. Átadta összes exportkapcsolatát, sőt az exporttevékenységgel foglalkozó dolgozóit is.

1951 májusában újabb fontos esemény következett be: az Orion Rádió és Villamossági Vállalat elköltözött az Egyesült Izzó Váci úti törzsgyárából, és elfoglalta máig fennálló telephelyét a X. kerületi Jászberényi úton. Ekkor teljes kapacitással a rádiókészülékek és a rádióalkatrészek gyártása felé fordultak. A gyár 1926-tól 1963-ig foglalkozott rádiógyártással, mely során 223 féle rádió konstrukciót terveztek, és több mint kétmillió rádiót adtak el hazánkban és külföldön. Az AR 306-os rádió konstrukció sikerét mutatja, hogy 1958. évi Brüsszeli Világkiállításon aranyérmet nyert. Az AR 612 „Pacsirta” típusú rádió volt a legmodernebb, de egyben az utolsó készülék is.

“A népi demokrácia villanyt ad a falunak”. Elektromos háztartási eszközök bemutatója Szabadszálláson, 1949. (Kovács Márton Ernő/FORTEPAN, 33278)

Mi történt 1963-ban? A KGST piac átszervezése miatt megszüntették az Orionban a rádiógyártást, amelyet a Videotonnak adtak át, valamint külföldre, Bulgáriába telepítettek. Az Orion még ugyanebben az évben kárpótlásként megkapta a mikrohullámú berendezések gyártásának feladatkörét, amelyet a Beloiannisz Hírdástechnikai Gyártól vettek el. Mindez csak papíron ment könnyen, a valóságban komoly nehézségekkel járt együtt. A BHG nem szívesen mondott le a megelőző kutatássorozatok alapján megtervezett, végre profitot termelő mikrohullámú találmányok gyártásáról, de az Orionban sem volt osztatlan az öröm. A rádiógyártás elvétele presztízs vesztést eredményezett, melyet az idegen új profil nem tudott kárpótolni. Az Orion alapításától kezdve „közszükségleti” termékek gyártására szakosodott, és nem az ipari híradástechnikára volt berendezkedve. Fontos különbség, hogy a rádió- és televíziókészülékek tömeggyártással készültek. Ezzel szemben a mikrohullámú berendezések kissorozatú gyártmányokból épültek fel, ami finommechanikai szaktudást igényelt. Műszaki és gazdasági szempontból is mást követelt az új profil. A rádió és tv készülékek viszonylag gyors értékesítéssel kerültek piacra, ezzel szemben a mikrohullámú berendezéseknek hosszabb volt a gyártási idejük. Nem hoztak gyorsan bevételt, éppen ezért szükség volt a termékek pénzügyi előfinanszírozására.

Televíziógyártással 1951-ben kezdett foglalkozni a vállalat. 1955 őszére készült el az első Orion tv konstrukció. Az AT-501-es készülék ugyan még nagy számban importált alkatrészekből állt össze, de folyamatos törekvés volt arra, hogy minél több saját alkatrészt tudjanak előállítani. A fejlesztés nehézségét növelte, hogy ekkor még nem volt hazánkban adóállomás. Az első állóképeket továbbító adóállomást 1954-ben indították el Budapesten. Az 1956-ban leadott első kísérleti tv-adások idejére tehát az Orion már modern vevőkészüléket kínált megrendelőinek. Az első széria után újabb konstrukciókkal álltak elő az Orion fejlesztői. Így születtek meg az államszocialista életmód szerves részét képező, ikonikussá vált „első családi tv készülékek”. A legnépszerűbb termékek között szerepelt az 1959-es Duna, az 1960-as Budapest, az 1962-es Alfa, az 1963-tól gyártott Delta termékcsalád, valamint az 1968-as Colorion, az 1969-től gyártott Victoria termékcsalád, az 1971-es Venus, majd később a Kolibri, Nárcisz, Jácint és Dália televíziók. A színes tévék gyártása 1975 után kezdődött meg.

Munka az Orion Rádió és Villamossági Vállalatnál (Jászberényi út 29.), 1973. (Urbán Tamás/FORTEPAN, 87999)

A folyamatos technológiai fejlesztések mellett az Orion céljának tartotta azt is, hogy ne csak külföldön gyártott és exportált alkatrészeket összerakó gyárként működjön. A vezetőség elkötelezett híve volt annak, hogy a vállalaton belül állítsanak elő minél több felhasználandó alkatrészt. Ez a logika a gyakorlatban – nem meglepő módon – helyhiányt eredményezett. A nyilvántartások szerint ekkor több mint 4000 alkalmazott dolgozott a vállalatnál, akik a változatos gyártási tevékenységet folytató részlegeken már csak szűkösen fértek el. A helyzet megoldására 1967-ben újabb gyáregységet hoztak létre Tamásiban. Ide települt át a teljes alkatrész- és szerelvénygyártás. Az új üzem körülbelül 600 főt foglalkoztatott. 1980-ban azonban újabb terjeszkedésre volt szükség. Ekkor alapították meg a legnagyobb vidéki gyáregységet Jászfényszarun, ahol hozzávetőlegesen további 1200 főt foglalkoztattak. Ide telepítették ki a fekete-fehér tv gyártását, valamint a színes televíziók néhány alkatrészének összeszerelését (hangszórókat, faipari termékek, tv-káva). Emellett Jászfényszarura vitték a forgácsoló és a lakatos műhelyt is. Végül 1986-ban újabb 200 főt foglalkoztató telephelyet hoztak létre Hatvanban.

Az államszocializmus időszakában tehát a KGST által kikényszerített profilváltoztatás ellenére is folyamatosan fejlődött és gyarapodott a vállalat. Ezt igazolják a fejlesztési konstrukciók, a folyamatosan növekvő dolgozói létszám, valamint az egymást követően megjelenő vidéki gyáregységek. A rendszerváltozás időszakában mindez óriási átalakuláson megy át és új alapok lefektetésére kényszerül a vállalatot. Hogyan éli túl az Orion a rendszerváltozást? A cikksorozat harmadik – és egyben utolsó – részében ezzel foglalkozunk.


Az NTF Történész Műhely ingyenesen teszi mindenki számára elérhetővé tudományos eredményeit, ingyenesen bocsátja rendelkezésre ismeretterjesztő cikkeit. A szerkesztés, tördelés és a honlap fenntartása azonban nekünk is pénzbe kerül, kérjük, adományával támogassa ügyünket, hogy a jövőben is elérhetővé tegyük cikkeinket olvasóink számára. Szíves támogatásukat Patreon oldalunkon (link) várjuk.


Felhasznált szakirodalom:

Jenei Károly – Szilágyi Gábor – Várkonyi György (szerk.): Az 50 éves Orion Jubileuma alkalmából készített kiadvány. Orion Rádió és Villamossági Vállalat, Budapest, 1963.

A nyitóképen egy Orion 239 A készülék 1958-ban (Bauer Sándor/FORTEPAN, 110019) 

Facebook Kommentek