A kádári hatalom nyomai a falakon
Az 1956-os forradalom és szabadságharc leverését követően Kádár János és kormánya minden erejével azon volt, hogy hatalmát megszilárdítsa. Szükség is volt rá, hiszen valahol még november végéhez közeledve is szóltak a fegyverek. Szinte minden fórumon igyekeztek szólni az emberekhez próbálva csitítani vagy megtörni az ellenállásukat. Többek között a forradalom üzenőfalaira is „posztoltak.” Utóbbi üzenetek nyomaiból szemezgetünk e bejegyzésben.
Egy színházi műsort függesztenek ki Zalaegerszegen, 1957-ben. A műsor fölött látható plakáton „Erős proletárdiktatúrát!” jelszóval csap le egy ököl az „ellenforradalmárokra”. (Fortepan 18220/Kotnyek Antal)
„Örömködő” plakát a forradalom leverése után (OSZK, PKSZ. 1956/266)
A legfontosabb teendő volt, hogy a forradalom után újra meginduljon az élet. Már az októberi fegyverszünet után megkezdődött a roncsok elszállítása, és a romok eltakarítása. A második, november 4-i szovjet katonai intervenciót követően azonban újabb károk keletkeztek. Sok épület teljesen megsemmisült a harcok következtében, a keletkezett kár kb. egy milliárd forintot tett ki. A szabadságharcban a Nagykörút házait például nagyobb károk érték, mint az 1944/45-ös ostrom idején.
„Induljon meg az élet!” MSZMP plakát. (OSZK, Apró. 1956/494)
A közlekedés is lassan indulhatott meg. Sok helyen leszakadt villamos vezetékek, törmelék és fel nem robbant lőszerek okoztak nehézséget és veszélyt. Ami azonban ennél is nagyobb gondot okozott – s nem csak a közlekedés megindulásában –, az a sztrájk volt. A forradalom utáni fegyvertelen ellenállás legnagyobb fegyvere ugyanis megbénította Kádárék újrakezdését.
Valahol 1956 telén: „Itt a tél, dolgozz!” (Fortepan 79594/UVATERV)
Budapest, Rákóczi út 7. A félig lehúzott rolón olvasható szöveg: Sztrájk=Nyomor, Munka=Jólét (Fortepan 91665/UVATERV)
A sztrájkok szervezése mögött a munkástanácsok álltak. A legtöbb helyen még mindig működő forradalmi intézmények közül ezek jelentették a legnagyobb kihívást a Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány számára. Már a forradalom első napjaiban szerte az országban összefogtak a gyárakban, üzemekben dolgozó munkások, hogy céljaik elérése érdekében saját, önálló szervezetet hozzanak létre. Megalakulásuk után a kezükbe vették az üzemek irányítását, fegyveres őrséget szerveztek a gyárak védelmére és részt vettek a helyi politikai vezetésben is. November 4-e után továbbra is ragaszkodtak az országos követelések teljesítéséhez, azaz: távozzanak a szovjet csapatok, Nagy Imrét vissza a kormányba, a volt ÁVH-sok ne kerüljenek újra a hatalomba és a vállalatokat, üzemeket valóban a munkások ellenőrizzék és irányítsák.
A Wesselényi utca és az Erzsébet körút sarka 1957-ben. A bal szélen álló hölgy mellett a falon látható az „Erős proletárdiktatúrát!” című plakát, alatta pedig „Dolgozz!” felszólítás olvasható (Fortepan 91881/UVATERV)
Szinte egy időben indult meg ezeknek a szerveknek az egymással való kapcsolatfelvétele, területi hálózatuk kiépítése. November 14-én az Egyesült Izzóban, a különböző munkástanácsok küldöttei megalakították az őket összetartó központi erőt, a Nagy-budapesti Központi Munkástanácsot (KMT). A nagyobb ipari körzetekben, városokban már egyértelműen a munkástanácsok gyakorolták a hatalmat, egyes helyeken már-már visszaállt a második szovjet támadást megelőzően kialakult helyzet. A kormány így kénytelen volt tudomásul venni, hogy ebben a helyzetben számolnia kell a KMT-vel és a tárgyalóasztalhoz kell ülnie a megválasztott vezetőikkel.
Ahogy a házon is szerepelt: Sztrájk=Nyomor, Munka=Jólét (OSZK, Apró. 1956/597)
A tárgyalások természetesen nem vezettek eredményre. Pedig ekkor már mindkét félnek érdeke volt a munka felvétele. A KMT ezzel is bizonyíthatta volna, hogy a munkásság mögötte áll (ahogy a sztrájk alatt is), illetve tisztába voltak azzal, hogy egy idő után a lakosság kifárad, gazdasági csőd következhet, és ott lebegett egy újabb szovjet közbelépés réme is. Természetesen Kádár is szorgalmazta a munka megindulását, mivel sokáig nem tarthatott a testvérpártok segítsége és a szovjetek türelme. Tehetetlensége miatt akár őt is félre állíthatják.
Sztrájk elleni felhívás (Fortepan 79440/Berkó Pál)
Az infláció veszélyére figyelmeztető rajzolt plakát (OSZK, Apró. 1956/846)
A sztrájk miatti termeléskiesés közel kilenc milliárd forinttal csökkentette az 1956. évi nemzeti jövedelmet. A több hete szünetelő munka miatt az infláció veszélye is fenyegetett.
MSZMP plakát a munka megkezdésére való buzdításról (OSZK, Apró. 1956/470)
Részlet a Magyar Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány 1956. november 7-én tartott ülésének jegyzőkönyvéből:
„a) Fel kell kérni a Szakszervezetek Országos Tanácsát, hogy mindent tegyen meg a munka megindítása érdekében. A SZOT figyelmét fel kell hívni a következőkre: beszéljék meg a munkások képviselőivel, hogy ha a fizetéseket teljesítmény nélkül folyósítják, infláció lesz. b) Fel kell szólítani mindenkit a munka felvételére. Ki kell mondani, hogy azoknak az állami tisztviselőknek nem lehet fizetést folyósítani, akik munkájukat 48 órán belül nem kezdik meg. Mindazok az állami tisztviselők, akik munkahelyükön 1956. november 9-ig nem jelentkeznek, úgy tekintendők, mint akik önként lemondtak állásukról és az állammal szemben minden jogigényük megszűnik.”[1]
No komment. (OSZK, PKSZ. 1956/210)
A teljes megoldást az erőszak alkalmazása jelentette végül. Az Országos Munkástanács létrejöttét már szovjet harckocsik akadályozták meg november 21-én a megalakulás helyszínéül szolgáló Nemzeti Sportcsarnokot körülzárva. December 11-én pedig letartóztatták a KMT vezetőit, Bali Sándort és Rácz Sándort, majd a hónap végén feloszlatták a szervezetet. De az erőszak nem csak itt tombolt.
Valójában ilyen plakátokkal sem kellett biztatni a karhatalmat az ellenállás felszámolásában (OSZK, PKSZ. 1956/291)
Részlet az MSZMP budapesti ideiglenes vezető testületének az üzemi munkástanácsokról szóló jegyzőkönyvéből:
„A Budapesti Munkástanács, s a többi területi munkástanácsok – mint erre a kormány közleménye rámutatott – nem az üzemi munkástanácsok munkájának segítésén dolgoztak, hanem népellenes kalandokba akarták taszítani a munkástanácsok útján az üzemek dolgozóit. A területi munkástanácsok lényegében a reakció politikai szerveivé váltak. Az ellenforradalmi erők a munkástanácsokban befolyásukat arra használták fel, hogy az üzemekben kommunisták nélküli munkástanácsokat hozzanak létre, amelyek így eszközeivé válhattak volna a restaurációs kísérleteknek, majd ezt követően utat nyitottak volna a munkástanácsok szétveréséhez.” [2]
A fentebbi rajzolt plakát mellett egy a karhatalom létrehozásáról és persze üdvözléséről szóló felhívás is látható (Fortepan 79438/Berkó Pál)
A megtorlás egyik fő eszköze az 1956. november 8-án felállított karhatalom volt. A gyűlölt ÁVH újbóli létrehozását nem kockáztathatta meg Kádár, így került sor a párt fegyveres erejének, s a hatalom fontos támaszának – a népnyelvben csak pufajkásnak hívott – karhatalom megszervezésére. A szervezetbe volt ÁVH-sok, pártfunkcionáriusok, katonatisztek léptek be, de kisebb számban rendőrök is alkották. 1956 decemberére Budapesten és vidéken együttesen mintegy tízezer főt számlált.
Felállt a karhatalom. (OSZK, Apró. 1956/70)
A karhatalom brutálisan lépett fel az „ellenforradalmárokkal” szemben. Tüntetések ellen vetették be őket, biztosítást adtak sztrájktörők mellett, járőreik ellenőrizték a kijárási tilalom betartását, összeszedték a röpcédulákat, igazoltattak. A szovjet csapatokkal karöltve november végén és december elején nagyszabású razziákat rendeztek, fegyvereket kerestek, és tömeges letartóztatásokat hajtottak végre. A legdurvább esetekben a tömegoszlatás során a sortüzek kiváltói voltak.
Egy híres plakát a forradalom utáni időkből (Fortepan 50487/Nagy Gyula)
A fent látható ’19-es vöröskatona azt a párhuzamot akarta megjeleníteni, amit a hatalom használt az 1956-os forradalom és szabadságharccal kapcsolatban. Eszerint a forradalom kirobbantói ugyanis ugyanazzal a szellemiséggel és kegyetlenséggel léptek fel a fennálló rendszerrel szemben, ahogy 1919-ben a fehérterror tette a kommunistákkal szemben.
Békés Karácsonyt, nyugalmas, dolgos Újesztendőt és Erős proletárdiktatúrát kívánunk mindenkinek! (Fortepan 51535/Nagy Gyula)
„Az 1919-es Horthy-féle véres fehérterror kezdett újjáéledni. Egyes helyeken igyekeztek takargatni a szabadságharc igazi jellegét, máshol nyíltan, ugyanolyan formában léptek fel, mint 1919-ben (a tiszti különítmények).”[3]
Budapest, a Dob utca és a Nagykörút sarkán… (Fortepan 5377/UVATERV)
A fenti kép akár 1945 tavaszán is készülhetett volna. A házon egy belövés okozta kár és golyó vagy repesz nyomai árulkodnak a komoly harcokról, s a romok előtt talán egy „kibombázott” néni árul virágot… De nem így van, a kép 1957-ben készült. A ház az 56-os forradalom harcai során sérült meg és ha jobban megnézzük kivehető az árus fölötti „Le az uszítókkal!” felirat. A belövés mellet a fentebb már megismert „Erős proletárdiktatúrát!” című plakát maradványai fedezhetőek fel, míg a Dob utcai oldalon egy április 4-ét éltető plakát látható.
A békéscsabai Kötöttárugyár felvonulói 1957. május 1-én. A felvonulók mögött virítanak a falakon a szövegek: „Le a fasisztákkal!” illetve hátrébb: „Fasisztáknak kötelet!” (Fortepan 40381/Varga János)
Békéscsabán a november 4-i szovjet bevonulásra válaszul a legtöbb üzem másnap sztrájkba kezdett. Egy hónappal később a városban a budapesti nőtüntetés mintájára néma tüntetés zajlott. Ennek hatására a megye többi települése is mozgolódni kezdett. Szintén december 5-én a helyi munkástanácsok is gyűléseztek, a hónap végére azonban egyre nagyobb nyomás nehezedett a forradalmi szervezetekre, ellenállásuk kezdett elhalni a kádári hatalom egyre nagyobb fölényével szemben.
Emléktábla avatás Budapesten a Falk Miksa (egykor Néphadsereg) utca 24-26. szám alatt 1957-ben. Az emléktábla az 1944/45-ös budapesti ostromban elesett szovjet katonáknak állított emléket, azonban a tábla alatt olvasható szöveg alapján „1956 októberében az ellenforradalom lerombolta” a korábbi emléktáblát. (Fortepan 14207/Szent-Tamási Mihály)
Az NTF Történész Műhely ingyenesen teszi mindenki számára elérhetővé tudományos eredményeit, ingyenesen bocsátja rendelkezésre ismeretterjesztő cikkeit. A szerkesztés, tördelés és a honlap fenntartása azonban nekünk is pénzbe kerül, kérjük, adományával támogassa ügyünket, hogy a jövőben is elérhetővé tegyük cikkeinket olvasóink számára. Szíves támogatásukat Patreon oldalunkon (link) várjuk.
Felhasznált irodalom:
Kiss Réka: Az 56-os megtorlás. In: Rubicon 2015/10.
Kozák Gy. – Molnár A. (szerk.): „Szuronyok hegyén nem lehet dolgozni!” Válogatás 1956-os munkástanács-vezetők visszaemlékezéséből
Szakolczai Attila: Az 1956-os forradalom és szabadságharc. 1956-os Intézet, Budapest, 2001
Szakolczai A. – Á. Varga L. (szerk.): A vidék forradalma, 1956. 1956-os Intézet-Budapest Főváros Levéltára, Budapest, 2003
Források:
[1] Baráth 2009, 40.o.
[2] Koltai Gábor-Rácz Attila (szerk.): A Magyar Szocialista Munkáspárt budapesti ideiglenes vezető testületének jegyzőkönyvei. I. kötet. 1956. november 8.-1957. március 26. Budapest Főváros Levéltára, Budapest, 2008, 342.o.
[3] Ellenforradalmi erők a magyar októberi eseményekben IV. Magyar Népköztársaság Minisztertanácsa Tájékoztatási Hivatal, Budapest, 1960. 84.o.
A plakátok képei az Országos Széchenyi Könyvtár Kisnyomtatványtárának 1956-os különgyűjteményében találhatóak.
[…] Tóth Bálint: A kádári hatalom nyomai a falakon […]
[…] Kapcsolódó cikkünk lásd: A kádári hatalom nyomai a falakon […]