Korabeli beszámoló a londoni pestisről

Az 1720-as évek elején pestis pusztított Franciaországban és az angolok attól féltek, a betegség hozzájuk is elér. Erre nem került, de sokaknak eszébe juthatott az 1665-ös pestisjárvány. Ezt az érdeklődést lovagolta meg egy 1722-ben megjelent könyv. Daniel Defoe nevével adták el, ami (a Robinson és más regényei sikere miatt) érthető, de félrevezető: a járvány idején ötéves volt, de nem a saját tapasztalatairól írt, hanem az egyik nagybátyja, Henry Foe visszaemlékezését tette közzé. Nem tudni, Defoe mennyire írta át az eredetit; ha a könyv egy része talán fikció is, maga a járvány valós és valósak a könyvben idézett korabeli források is.

Foe feltételezése szerint a betegség Hollandiából jött be a fertőzött áruval.

„Akkoriban még nem voltak nyomtatott újságjaink, hogy kósza híreket meg értesüléseket terjesszenek, és azokat emberi képzelőerővel kiszínezzék […] nem is jutottak el azonnal az egész néphez, mint ahogyan ez napjainkban történik. De a kormánynak, úgy látszik, már megbízható értesülései voltak, és több tanácsülésen megvitatták, mit lehetne tenni […] Mindezt azonban titokban tartották. […] 1664 novemberének végén vagy decemberének elején […] két, állítólag francia férfit elragadott a pestis. […] a szokásos módon közzétették a heti halálozási jegyzékben”

Ezekben szerepelt, hogy melyik egyházközségben hányan haltak meg (a könyv sok ilyen jegyzéket közöl). A közvélemény a jegyzékekből és az időjárásból próbált következtetni arra, hogy a pestis erősödik-e vagy sem. Ahová még nem jutott el, ott abban bíztak, úgysem fog, mert addigra kifullad. Nyáron azonban meglódult a járvány.

„környékünk lakóit még nem kerítette hatalmába az aggodalom. A város túlsó végén azonban nagy volt a riadalom, és a jobb módúak […] családjukkal és szolgáikkal soha nem látott áradatban özönlöttek ki a City nyugati részéből. Jól látható volt ez […], ahol én laktam. […] A távozni készülők roppant csődülete várakozott […] útlevélre és orvosi bizonyítványra [a városházán], mert enélkül senkit sem engedtek át az útba eső városokon, és senki sem kapott szállást a fogadókban. Ez a fejvesztett menekülés […] egész májusban és júniusban [tartott], annál is inkább, mert olyan hírek kaptak szárnyra, hogy […] az országutakat sorompókkal és torlaszokkal el fogják zárni, valamint hogy az útba eső városok a fertőzéstől való félelmükben londoniakat nem engednek át.”

A pánik gyorsan terjedt.

Az első kiadás címlapja (Wikimedia Commons)

 

„ néhány hónappal a pestis kitörése előtt egy lángoló csillag vagy üstökös tűnt fel az égbolton […] széltében elterjedt a balsejtelem, hogy valamilyen szörnyű szerencsétlenség és istenítélet fenyegeti a várost […] Az általános félelmet még csak súlyosbították az akkori idők különféle babonái, […] sem előtte, sem utána, nem hittek oly vakon a jövendölésben, horoszkópokban, álmokban és dajkamesékben, mint épp akkoriban. Hogy ezt a sajnálatos lelkiállapotot eredetileg olyan emberek mesterkedései okozták-e, akik ebből hasznot húztak, vagyis kinyomtatták jóslataikat és jövendöléseiket – nem tudnám megmondani, de annyi bizonyos, hogy […] rettenetesen ijesztgették [a röpiratok] a népet […] nyíltan vagy burkoltan a város pusztulását jövendölték. Mi több, akadtak olyan megszállott, vakmerő emberek, akik jóslataikat fennhangon hirdetve futkároztak az utcán, és azt állították, magasabb hatalom parancsolta meg, hogy prédikáljanak […] Ezek a dolgok halálra rémítették a népet […] Egyesek intő szózatokat hallottak, hogy mindenki meneküljön, mert olyan dögvész sújt le Londonra, hogy az élők nem tudják majd eltemetni halottaikat. Másoknak látomásaik voltak, […] szavakat hallottak, amelyek sose hangzottak el, és olyasmit láttak, ami a valóságban nem létezett […] az egyik azt beszélte, hogy látta, amint az egyik felhőből kardot markoló kéz nyúlik ki, és a kard hegye egyenesen a város szívére mutat; a másik temetési menetet pillantott meg a levegőben halottaskocsikkal és koporsókkal; a harmadik temetetlenül heverő holttestek[et]”

“Pestisdoktor” egy korabeli metszeten (Wikimedia Commons)

Természetesen felbukkantak a különféle csillagjósok és jövendőmondók, hogy valamilyen magyarázatot kínáljanak a történtekre.

„ A félelem meg a rettegés a népet ezernyi gyarlóságba, ostobaságba és istentelenségbe kergette […] Jövendőmondókhoz, szemfényvesztőkhöz és csillagjósokhoz futkároztak […] a várost rajokban özönlötte el mindenféle elvetemült szerzet, amely kuruzslónak, vagy – ahogy nevezték – fekete mágusnak, meg ki tudja, mi egyébnek adta ki magát […] nap mint nap roppant tömegek csődültek a kapujukhoz. […] hogyha egy szerencsétlen ember ezektől az álcsillagászoktól afelől érdeklődött, lesz-e pestis vagy sem, általános egyetértésben igennel válaszoltak, mert ez biztosította mesterségük virágzását. Ha ugyanis a nép nem él állandó rettegésben, a kuruzslók menten fölöslegessé válnak, és mesterkedésüknek befellegzett.”

A pestisnek nem volt ellenszere, illetve dehogynem volt.

 „ugyanolyan eszeveszetten szaladgáltak kuruzslókhoz, csodadoktorokhoz, mindenfajta javasasszonyokhoz orvosságért meg gyógyszerekért […] a kapufélfákat és az utcasarkokat minden képzeletet felülmúló mennyiségben lepték el a kuruzsló, kontárkodó, tudatlan fickók orvosi plakátjai meg hirdetései […] ezek a tolvajok és zsebmetszők [a vásárlóikat] nemcsak becsapták, […] meg is fertőzték a szervezetüket; egyesek higannyal, mások egyéb, hasonlóan ártalmas szerekkel, amelyek még csak nem is hasonlítottak ahhoz, aminek mondták őket, és fertőzés esetén inkább ártalmára, mint hasznára voltak a szervezetnek.”

Orvos (vagy kuruzsló) Jan Steen 1660-as években készült festményén (Wikimedia Commons)

A londoniak ebben a helyzetben csak magukra számíthattak: a király az udvarával együtt Oxfordba menekült és a kisujját sem mozdította értük. A főpolgármester és a városi tanács járványügyi rendeletei július elsején léptek életbe (a könyvben a teljes szöveg benne van). Minden egyházközség köteles volt egészségügyi ellenőröket választani, akik bejárták az utcákat és jelentették a betegség terjedését.  Foe-t is megválasztották. Ez nagyon kockázatos megbízatás volt (muszáj volt elvállalni, aki nem tette, lecsukták, amíg meg nem gondolta magát), végül sikerült elérnie, hogy a rendeletben szereplő két hónap helyett csak három hetet dolgozzon, a maradékra meg találjon valakit maga helyett. Azokat a házakat, ahol a fertőzést észlelték, megjelölték, lezárták és őrizték (ha valaki nem volt beteg, de egy beteggel érintkezett, az ő házát is), a lezárt házakból tilos volt bárkit vagy bármit kicsempészni. A betegek szállítása tilos volt. Nagy gondot fordítottak a köztisztaságra. Betiltották a játékokat, utcai rendezvényeket, a kocsmák, kávéházak, italmérések este kilenckor bezártak.

„A házak kapuinak lezárása és éjjel-nappal való őriztetése […] kegyetlen intézkedésnek látszott, […] a család egészséges tagjai talán megmenekülhettek volna, ha eltávolítják őket a betegektől; és ebben a nyomorúságos fogságban sok olyan ember is elpusztult, aki, ha szabadon mozoghat, feltehetőleg nem kapta volna meg a pestist, jóllehet fertőzött házban lakott. Emiatt azután eleinte sok volt a panasz, nagy volt a nyugtalanság, a lezárt házak elé állított őröket sok helyütt tettleg bántalmazták és fenyegették, amellett sokan erőszakkal kitörtek a házakból”

Aki bezárkózott és nem kapta meg a pestist, az sem érezhette magát teljesen biztonságban, mert időnként muszáj volt kimenni.

„a legnagyobb bajt maguknak a városi polgároknak a nemtörődömsége és hanyagsága okozta, mert jó előre tudtak a közeledő ragályról, és mégsem készültek fel rá, nem raktároztak fel élelmet, sem más szükséges holmit, pedig így a külvilágtól elzárkózva élhettek volna […] kénytelenek voltak eljárni hazulról, és eközben elkapták egymástól a betegséget, amellett nagyon valószínűnek tartom, hogy az élelmiszerek is fertőzöttek voltak […] Előfordult, hogy valaki épp a piacon esett össze holtan, mert sokan nem is sejtették, hogy magukban hordozzák a ragályt [….] sokakat lepett meg a halál az utcán, egyeseknek talán arra még futotta az erejéből, hogy a legközelebbi bódéhoz, fülkéhez vagy kapualjba elvánszorogjanak, ott aztán leültek és elpusztultak. […] amikor a pestis valamelyik városrészben teljes erővel dühöngött, az úton-útfélen heverő holttestektől jóformán közlekedni sem lehetett. […] eleinte a járókelők a holttestek láttára megálltak, és kihívták a közeli házak lakóit, később már rájuk se hederítettek. Ha valahol egy holttestet láttunk heverni, elkerültük, átmentünk az utca túlsó oldalára, ha pedig történetesen egy szűk sikátorban vagy átjáróban bukkantunk holttestre, megfordultunk, más utat választottunk, és mentünk tovább a dolgunkra”

Az ipar és kereskedelem egy csapásra összeomlott. Éhséglázadásra, a gazdagok házainak kifosztására csak azért nem került sor, mert egyrészt náluk sem találtak volna semmi élelmet, másrészt a város élelmiszerosztással és munkalehetőségekkel gondoskodott a szegényekről (az például, hogy az összes „pestises” házat nappal is és éjjel is egy-egy ember őrizze, máris két állást jelentett).

Amikor a halálozási adatok alapján október elején úgy tűnt, a járvány visszavonulót fújt, mindenki örült. Sokan visszatértek azok közül, akik nyáron elmenekültek, akik pedig végig Londonban maradtak, kimentek az utcára, ami természetesen a pestis újabb hullámához vezetett.

„A ragály minden orvossággal dacolt, városszerte aratott a halál, és ha ez még néhány hétig folytatódik, az egész városban egyetlen teremtett lélek sem maradt volna. A népet reménytelenség fogta el […] Isten irgalmából, a mi örömteljes meglepetésünkre, a pestis dühe [a tél beköszöntével] szinte magától csillapodott […] Lehetetlen leírni, mennyire megváltozott az embereknek még az arckifejezése is […] Az arcokon titkos meglepetés, örömteljes mosoly bujkált. Az utcán egymás kezét rázogatták, holott korábban aligha mertek volna ugyanazon az oldalon együtt végigmenni. […] kitárták az ablakokat, és a házakból átkiabáltak egymásnak, kérdezgették a szomszédot, hogy van, és hallotta-e a jó hírt […] szinte úgy érezték, mintha a sírból támadtak volna fel.”


Az NTF Történész Műhely ingyenesen teszi mindenki számára elérhetővé tudományos eredményeit, ingyenesen bocsátja rendelkezésre ismeretterjesztő cikkeit. A szerkesztés, tördelés és a honlap fenntartása azonban nekünk is pénzbe kerül, kérjük, adományával támogassa ügyünket, hogy a jövőben is elérhetővé tegyük cikkeinket olvasóink számára. Szíves támogatásukat Patreon oldalunkon (link) várjuk.


Forrás:

DEFOE, Daniel: A londoni pestis

A nyitóképen London térképe az 1660-as évekből (Wikimedia Commons)

Facebook Kommentek