Egyiptománia – avagy mit adtak nekünk az egyiptomiak?

Egyiptom már az ókori világban is az ősi tudás és a titokzatosság birodalmának számított. Majd később, a reneszánsz korban, a hieroglifák és ezáltal az okkult és misztikus tanok megfejtése iránti vágy csak fokozódott, de néhány gyenge próbálkozás után kudarcot vallott minden tudományos próbálkozás. Ennek ellenére (vagy éppen emiatt) fennmaradt az érdeklődés, az újkor folyamán már egyre több felfedező utazott Egyiptomba, hogy tanulmányozhassa az ott fellelhető műemlékeket. Viszont ők aligha számítottak komoly tudósoknak, jobbára műkereskedők és kalandorok voltak.

Az első tudományosabb és szervezettebb expedícióra 1798-ig kellett várni, amikor Napóleon hadsereggel vonult be Egyiptomba, hogy ezáltal megdöntse az indiai angol uralmat. A sereggel együtt egy tudósokból és művészekből álló bizottság is odautazott. A kutatók terepmunkája 1801-ig tartott, majd pár évvel később az ókori Egyiptom hagyatékénak módszeres és rendezett feldolgozása a La Description de l’Égypte című monumentális kötetsorozatban öltött testet.

Egyik legjelentősebb felfedezésük a Rosette-i kő volt, melyre 1799-ben bukkantak rá. A sztélé töredéken ugyanaz a dekrétum szerepel egyiptomi hieroglif, démotikus, illetve ógörög nyelven, később Jean-Francois Champollion ennek segítségével fejtette meg a hieroglifákat 1822-ben.

„Napóleon expedíciójával lángra lobbant a reneszánsz kíváncsiság szikrája, a Description megjelenése pedig csak szította a tüzet, amely egy évtizeden belül már fékezhetetlenül lángolt: a tudósok helyébe ekkorra kalandorok léptek, a műemlékek tiszteletteljes tanulmányozását pedig rablók és fosztogatók pótolhatatlan veszteségeket okozó hadjáratai váltották fel.”[1]

Ezek a kalandorok számítottak az egyiptológia előfutárainak. Egyik legjelentősebb képviselőjük az olasz Giovanni Battista Belzoni volt, aki több kortársához hasonlóan – bár felfedezéseivel sok szívességet tett az utókornak – módszereivel több kárt okozott az ókori építményekben.

A kutatásokkal párhuzamosan az egyiptomi műkincsek Európába áramlása hatással volt a művészet számos területére. Az egyiptomi (vagy arra erősen emlékeztető) motívumok és hieroglifák számos helyen felbukkantak. Például a bútorokat, dísztárgyakat vagy az építészetet és az enteriőrt illetően is előtérbe kerül az egyiptomi stílus.

Az egyiptománia betört a mindennapi életbe is az angolszász világban, különböző reklámokon és hirdetéseken köszönnek vissza azok az ókori egyiptomi ismertetőjegyek, amiket a nyugati világ a saját képére formált.

A múmiákra viszont nagyon sanyarú sors várt. Évszázados nyugalmuknak a kincsvadászok és a nyomukban járó gazdag európai turisták vetettek véget. Több száz múmia került például Nagy-Britanniába kandallódísznek vagy néha egyenesen tűzifának.

Ugyanakkor a viktoriánus korban nagy divatja volt a múmiák kitekercselésének is. Az 1830-as és 40-es években a felsőbb osztályok tagjai gyakran tartottak ilyen tematikájú partikat, a múmia vászontekercsei között talált amuletteket pedig szuvenírként hazavihették a vacsoravendégek.

Azonban ezek az események inkább voltak tudományos rendezvények, mint szórakoztató partik, bár akkoriban még nem voltak tisztában azzal, hogy a múmiapólya kibontásával inkább rontanak a múmia állapotán, mint elősegítik annak további vizsgálatait.

Egy időben a múmiákat gyógyszerként is árulták. Az elhunytak porrá őrölt maradványainak efféle felhasználása már a középkori Európában is ismert volt. Viszont a sírrablók és kincskeresők számának növekedésével újra megnőtt rá a kereslet (és persze a kínálat is). Ennek elterjedéséhez hozzájárult az a félreértés is, hogy a perzsa eredetű múmia szó jelentése bitumen vagy szurok, amit már az ókorban is használtak különböző ízületi gyulladások kezelésére. A XIX. században a múmiaport emellett egy sereg betegségre és nyavalyára alkalmazták, a gyomorfekélytől kezdve a fejfájáson át egészen a tumorok kezeléséig.

A porrá őrölt múmiák felhasználása a festészetben szintén előfordult. A találóan múmiabarnának elnevezett pigmentet a XVI. század végétől egészen a XX. század elejéig felhasználták a festők, az ezzel készült talán leghíresebb festmény Eugène Delacroix A Szabadság vezeti a népet (1830.) című műve.

Akit pedig nem elégített ki az Európára rátörő Egyiptom-imádat és megtehette, inkább odautazott, hogy a saját szemével lássa azt. Egzotikus és titokzatos országként a kalandvágyó turisták célpontjává vált, ahol vitorlázhattak a Níluson, tevegelhettek a naplementében és teázhattak az ókor templomok romjainak árnyékában.

[1] Reeves 2002, 12.

Felhasznált irodalom:

Online cikkek, írások:

Mummy Powder: A Gruesome Cure 

Victorian Party People Unrolled Mummies for Fun 

Was This Masterpiece Painted With Ground Mummy?

Egyptomania #4

Monográfiák:

Baines, John – Málek, Jaromir: Az ókori Egyiptom atlasza. Helikon, Budapest, 1992.

Redford, Donald B (ed.): The Oxford Encyclopedia of Ancient Egypt. Vol 1. Oxford University Press, 2001.

Reeves, Nicholas: Az ókori Egyiptom felfedezésének krónikája. Cartaphilus, Budapest, 2002.

A nyitóképen Napoleon szemléli a Szfinxet