20. század Kult Szocializmus 

Az Ifjúsági Magazin 1970-es supergroup szavazása

Topor István Az 1960-as évek közepétől a ’80-as évek végéig a magyar fiatalok legkedveltebb lapjává MSZMP ifjúsági szervezetének, a KISZ-nek havonta megjelenő orgánuma az Ifjúsági Magazin (IM) vált. A lap a kádári konszolidáció jellegzetes terméke volt. A nyilvánosság korlátozott voltát tekintve sikerült olyan témákat megjeleníteniük, amelyekről a fiatalok szívesen olvastak. Így a hazai és a külföldi popzene aktualitásai fontos részét képezték a lapnak. Ebben rejlett többek között népszerűségének titka.

Tovább
Forrás Szocializmus 

A Magyar Hanglemezgyártó Vállalat szerepe és működése a Kádár-korszakban

Cserháti Csongor Lóránt „A hatalom reakciója – mivel nem léteztek kodifikált normák és szabályok – soha nem volt előre kiszámítható. Az embert elhelyezték egy hatszor hat méteres szobába, bekötötték a szemét, és azt mondták, szaladj körbe, de úgy, hogy a falnak nem lehet nekimenni. Majd a falak elkezdtek mozogni. Mivel a falak nem voltak világosan megrajzolva, idővel esetleg ott is falat sejtettünk, ahol valójában nem volt” 1 – mondta Bors Jenő, a Magyar Hanglemezgyártó Vállalat igazgatója. Magyarországon az 1956 és 1990 közötti időszakban született meg a modern, nyugati mintájú popipar. Korábban is…

Tovább