Emléktábla és történelem II.
Mihályi Balázs-Tulok Péter
Az újonnan megalakult politikai rendőrség és a bizottság nyomozásának köszönhető, hogy fény derült a Maros utcai és a Városmajor utcai nyilas tömeggyilkosságok tizenhárom elkövetőjének személyazonosságára is.[1] Filmhíradók bizonyítják, hogy a bizottság tagjai részt vettek az áldozatok exhumálásánál, illetve a túlélők és tettesek szembesítésénél is. Természetesen számos egyéb exhumálásra is sor került: ezek nagy számát az magyarázta, hogy a bizottság elrendelte az ismertté vált tömegsírok felnyitását. A halottakat a lehetőségekhez képest azonosították, majd rendszerint új sírhelyen méltó körülmények között újratemették. A lőtt sérüléssel megtalált holttesteket hősi halottaknak tekintették, őket külön sírba helyezték.[2]
A cikk a Napi Történelmi Forrás és az Arcanum Digitális Tudománytár együttműködésében készült
Cikkünk első része ITT található.
A bizottság működése a belpolitikai viszonyok miatt csak ideiglenes lehetett. Ennek egyik legfontosabb oka az volt, hogy a Magyar Kommunista Pártnak (MKP) nem volt ínyére egy széles társadalmi konszenzuson alapuló, demokratikus kezdeményezés eredményeként létrejött bizottság.[3] Ezért már annak megalakulásától nem nézte jó szemmel annak működését, és mindenképpen a népbíróságok elsősége felé igyekezett elmozdítani az elégtétel kérdését. Ehhez az anyagi ellehetetlenítést vélte leghatékonyabb módszernek.[4] Amikor a Tildy-kormány megkezdte működését, a Varga Béla vezette bizottság átadta munkáját a kommunisták által felügyelt politikai rendőrségnek, a Népügyészségnek és a Népbíróságnak. Így a kommunisták végül elérték, hogy a bosszú egyetlen lehetséges csatornája az általuk irányított népbírósági rendszer maradt.
Elmondható, hogy az alapvetően konszenzusos kezdeményezés fontos célt szolgált, és heroikus küzdelmet folytatott az adatok begyűjtése terén. Azonban a szovjet politikai hátszéllel rendelkező MKP számára veszélyforrás lehetett egy olyan bizottság működése, amelyre rálátása és főként a nyomozás következtetéseire csak rendkívül korlátozottak voltak. Ezért a bizottságnak az erősödő kommunista befolyással terhelt közéletben nem lehetett jövője.
A jelentős mennyiségű keletkezett iratanyagot, a mintegy tizenkétezer adatgyűjtőívet 1946 nyarán Varga Béla átadta a Miniszterelnökségnek. A kutatók számára az iratanyagnak nem kellően értékelt jelentősége van napjainkban is, sok bűnügy esetében az egyetlen, nem politikai prekoncepcióval készült gyűjtemény. A töredékesen fennmaradt forrás ma Budapest Főváros Levéltára (BFL) állományában kutatható.
A Maros utcai kórházban (Maros utca 16). 1945. január 12-én elkövetett tömeggyilkosság az egyik legnagyobb és legjobban dokumentált nyilas tömeggyilkosság volt Budapest ostroma során. A nyomozati irat több száz oldal terjedelmű: a vádlottak, és tanúk meghallgatása valamint a vádirat. A Duna parton elkövetett gyilkosságokhoz képest pedig az itt megölt áldozatokat a helyszínen eltemették, akiket 1945 tavaszán exhumáltak, így ebben az esetben az feltételezhető, hogy pontosan megállapítható az áldozatok száma és pontos személyük kiléte.
Az áldozatok száma kapcsán a szakirodalomban mégis különböző számadatokat lehet találni: Randolph L. Braham 94 főt[5], Lévai Jenő 91 főt[6], Gosztonyi Péter 149 főt[7], Ungváry Krisztián 170 főt említ, de hozzáteszi, hogy más forrás szerint 92 fő[8]. A korabeli sajtó beszámolói szintén eltérő számokat adott meg: a Szabad Szó 84 főt[9], a Népszava 85 főt[10], míg a Kossuth Népe 94 főt[11] említett. A felsorolásból is látszik, hogy egységességről szó sincsen. A téma elsődleges forrása a nyomozati és tanúkihallgatási jegyzőkönyvek, illetve a gyilkosságokat közvetlenül elkövető nyilasokkal szembeni vádiratok. A nyomozás során készült egy lista[12] a Maros utcai áldozatokról, ahol 94 név szerepel, ebből négy főt utólag írtak rá ceruzával. Az egyik nyilasok elleni ítéletben szintén 94 fő szerepel:
„1945. január 12-én egy 14-15 főből álló fegyveres nyilas csoport betört a Maros utcai kórházba. Ott a zsidó betegeket, levetkőztették, kirabolták […] és állati kegyetlenséggel 94 embert öltek meg.”[13]
Stern Jenőné vallomásában szintén 94 főt mondott:
„1945. január 12-én megjelentek a nyilasok Kun páter, Bokor és társai a hallban gyűjtötték össze az embereket, majd onnan turnusokban vitték őket a kertbe. Hol mintegy 94-et legyilkoltak.”[14]
Az egyik DEGOB (Deportáltakat Gondozó Országos Bizottság) jegyzőkönyv alapján:
„A Maros utcai kórház halálos áldozatainak száma, az utóbb említett [Németvölgyi útra elhurcolt és kivégzett] kilenc emberrel együtt 93 volt.”[15]
Czipszer Rezsőné vallomásában azt állította:
„Kb. 83-an vannak a nagy sírban és 8-an a külön sírban.”[16]
Tamás Lászlóné 84 főről számolt be:
„Az első csoportban 70 embert végeztek ki. Harmadnapra pedig úgy hallottam, hogy még 14 embert öltek meg.”[17]
Dr. Csobádi Samu vallomása szerint:
„Akik keresztények voltak, illetve keresztény papírokkal igazolták magukat azokat külön csoportba állították, míg a többieket kivezették a kórház kertjébe, s ott agyonlőtték őket, mintegy 77 embert.”[18]
Ronchetti József pedig vallomásában azt állította, hogy:
„1945. január 12-én a kórházi személyzettel együtt 119 személyt köztük Brunnernét is kivégezték.”[19]
Galériában: Exhumálási jelentés 1945. április 26. (Budapest Főváros Levéltára XVII. 2. 18. doboz, Budapesti Nemzeti Bizottság iratai)
Brunnerné egyébként nem esett áldozatuk a vérengzésnek. Az 1945. április 23, 24, és 25-én a Maros utca 16. kórház kertjében végzett exhumálás eredményét összegző jelentés az alábbi megállapítást tette:
„A tömegsírból 84 holttest került elő, mégpedig 40 férfi és 44 nő,. Az agnoszkálás során ezek legnagyobb részét a hozzátartozók felismerték. Erre vonatkozó pontos névsort a temetkezést intéző Chevra Kadisa fogja rendelkezésünkre bocsájtani.”[20] A jelentés azonban később megjegyzi: „Az exhumálások beszűntetésére azért volt szükség, mert a tegnap előtt és tegnap exhumált összesen 130 holttestből részben koporsóban, de nagyrészt koporsó nélkül még kb. 100 van a Maros utcai kórház kertjében. Elszállításuk a koporsóhiány és a szállítási nehézségek következtében igen lassan halad.”[21] „További exhumálásra csak akkor kerüljön sor, ha a már exhumált holttesteket elszállítják, továbbá, ha a feltárandó sírok halottai részére megfelelő mennyiségű kopporsó és fuvar rendelkezésre áll.” [22] A Szabad Nép cikkében szintén arról számolt be, hogy „A Maros utcai kórház kertjében 44 nő és 40 férfi holttestét találták. […] Szerda reggelig összesen 199 holttestet hántoltak ki Budán.”[23]
Nincsenek arra vonatkozó adatok, hogy az exhumálások később folytatásra kerültek-e a Maros utcai kórháznál.
A cikk ITT folytatódik.
Az NTF Történész Műhely ingyenesen teszi mindenki számára elérhetővé tudományos eredményeit, ingyenesen bocsátja rendelkezésre ismeretterjesztő cikkeit. A szerkesztés, tördelés és a honlap fenntartása azonban nekünk is pénzbe kerül, kérjük, adományával támogassa ügyünket, hogy a jövőben is elérhetővé tegyük cikkeinket olvasóink számára. Szíves támogatásukat Patreon oldalunkon (link) várjuk.
A nyitóképen a Városmajor utcai zsidó kórház épülete (Forrás)
Jegyzetek, felhasznált források:
[1] Lásd még: Szekeres József: A pesti gettók 1945 januári megmentése. – Budapest Főváros Levéltára, Budapest, 1997. 166. o.
[2] Kocsis Piroska: Pillanatfelvétel a második világháború utáni közegészségügyi helyzetről. – In: Levéltári Közlemények Főszerkesztő: Mikó Zsuzsanna, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára, Budapest, 2015. 125-155. o.
[3] Pető Andrea: Láthatatlan elkövetők. – Jaffa Kiadó, Budapest, 2019. 128. o.
[4] u.o.
[5] Randolph L. Braham: A népirtás politikája. II. kötet – Budapest, Belvárosi Kiadó, 1997, 958. o.
[6] Lévai Jenő: Zsidósors Magyarországon. – Budapest, Magyar Téka 1948, 398. o.
[7] Gosztonyi Péter: Budapest lángokban 1944-1945. – Budapest, Móra Ferenc könyvkiadó, 131. o.
[8] Ungváry Krisztián: Budapest ostroma. (hetedik kiadás) – Budapest, Corvina, 2013, 260. o.
[9] Helye van a kiadatásnak… A marosvásárhelyi törvényszék vádtanácsa, cinikus tagadása ellenére, elrendelte Desi-Dregan, a nyilas tömeggyilkos kiadásút – In: Szabad Szó, 1948.05.30. 3. o.
[10] Megkezdték a budai nyilas tömeggyilkosságok áldozatainak kihantolását. – In: Népszava 1945.04.24. 4. o.
[11] A vér őrültje a népbíróság előtt. Halálra ítélték és kivégezték Kun Andrást, a nyilas rémuralom tömeggyilkos szörnyetegét. – In: Kossuth Népe 1945.09.20., 3. o.
[12] BFL, Budapesti Nemzeti Bizottság iratai 37/A. csomó 59-60. o. Náci és nyilas rémtettek kivizsgálására alakult bizottság. – A Maros utcai kórház legyilkolt betegeinek és alkalmazottainak névjegyzéke
[13] BFL, HU BFL XXV.2.b 11280/1945 Ítélet Fehérhegyi Lajos, Torma József és Wéber József, 1946.09.11., 1-9.o.
[14] BFL, NB IV./B 3355/1948 V 123/496 82. o. Bokor Sándor és társai. Jegyzőkönyv 1948.09.01. Stern Jenőné tanúvallomása
[15] http://www.degob.hu/index.php?showjk=3597 (utolsó letöltés: 2021.03.17.)
[16] BFL, Budapesti Nemzeti Bizottság iratai 37/A. csomó 40-41.o. Náci és nyilas rémtettek kivizsgálására alakult bizottság. – Czipszer Rezsőné Jegyzőkönyv 1945.04.14.
[17] BFL, XXV.1.a 569/1945, Tamás Lászlóné vallomása 1947. 12.21. Czigány Ferenc és Szabó Jenő elleni bűnügy 62-63.,104. o.
[18] BFL, Budapesti Nemzeti Bizottság iratai 37/A. csomó 52-54. o. Náci és nyilas rémtettek kivizsgálására alakult bizottság. – dr. Csobádi Samu Jegyzőkönyv 1945.04.09.
[19] BFL, Budapesti Nemzeti Bizottság iratai 37/A. csomó 11-12.o. Náci és nyilas rémtettek kivizsgálására alakult bizottság. – Ronchetti József Jegyzőkönyv 1945.04.14. 2. o.
[20] BFL, Budapesti Nemzeti Bizottság iratai 37/A. csomó 68. o. Náci és nyilas rémtettek kivizsgálására alakult bizottság. –Exhumálási jelentés 1945.04.26.
[21] BFL, Budapesti Nemzeti Bizottság iratai 37/A. csomó 70. o. Náci és nyilas rémtettek kivizsgálására alakult bizottság. –Exhumálási jelentés 1945.04.26.
[22] BFL, Budapesti Nemzeti Bizottság iratai 37/A. csomó 71.o. Náci és nyilas rémtettek kivizsgálására alakult bizottság. –Exhumálási jelentés 1945.04.26.
[23] A nyilasok 199 áldozatát hantolták ki Budán. – In: Szabad Nép, 1945.04.26. 2. o.
[…] cikk II. része ITT […]