Emléktábla és történelem I.

Mihályi Balázs-Tulok Péter

A főváros budai oldalán még dörögtek a fegyverek, amikor 1945. január végén a Budapesti Nemzeti Bizottság határozatot hozott a Budapesti Népbíróság felállításáról.[1] Az újonnan létrehozott bíróság elnökévé 1945. január 30-án dr. Major Ákos hadbírót nevezte ki, majd másnap dr. Szabó Ferencet a népbíróság ügyészévé. A Major vezette tanács február 3-án meg is hozta első ítéletét Rotyis Péter tartalékos főtörzsőrmester és Szívós Sándor tartalékos szakaszvezető ügyében, akiknek a 401. számú különleges munkásszázad kereteként 124 rendbeli gyilkosság száradt a lelkén.[2]

A cikk a Napi Történelmi Forrás és az Arcanum Digitális Tudománytár együttműködésében készült

1945. február 10-én a Szabadság című napilapban hírt adtak arról, hogy a Budapesti Nemzeti Bizottság a náci és nyilas rémtettek kivizsgálására bizottságot hozott létre:

„A Budapesti Nemzeti Bizottság határozata alapján ez a bizottság Varga Béla, a Független Kisgazdapárt alelnökének elnökletével az alábbi közéleti és szakemberek részvételével megalakult: dr. Ádám Laios egyet. ny. r. tanár, dr. Babics Antal egyet. m. tanár, dr. Balogh Ernő egyet. ny. r. tanár, dr. Balogh Károly egyet. m. tanár dr. Bakay Lajos egyet. ny. r. tanár, Bechtler Péter alpolgármester, dr. Czeyda-Pommersheim Ferenc egyet. m. tanár, dr. Frigyesi József egyet, ny. r. tanár, Farkas Ferenc a Nemzeti Parasztpárt főtitkára, dr. Kubányi Endre egyet. m. tanár, Kallai Gyula, a Szabadság szerkesztője, Marczell Mihály érseki helynök, prorektor, Mihalovícs Zsigmond prelátus, az Actio Catholica igazgatója, dr. Ratkóczy Nándor egyet. rk. tanár, dr. Weil Emil főorvos, dr. Zalka Ödön egyet. rk. tanár és Zilahy Lajos író. Az alakuló ülés a már felfedezett hullakamrák áldozatainak megvizsgálására és jegyzőkönyvezésére dr. Ádám Lajos egyetemi tanár elnöklete alatt törvényszéki orvosszakértők bevonásával négytagú orvosi albizottságot küldött ki, melynek tagjai: dr. Babics Antal egyetemi m. tanár, dr. Balogh Ernő egyet. r. tanár és dr. Weil Emil főorvos.”

A bizottság munkájával elégedetlen újságcikk. (Esti Szabad Szó, 1945. november 16. 3. o.)

A bizottság elnökévé tehát Varga Béla balatonboglári plébánost, pápai prelátust nevezték ki, akinek korábban jelentős szerepe volt abban, hogy a katyńi tömegsírok feltárásakor született jegyzőkönyvek másolatának egy részét Svájcba, illetve Nagy-Britanniába csempésszék. Varga kinevezése után egyik első lépéseként megkereste az igazságügy minisztert, és indítványozta, hogy a bizottság igazságüggyel kapcsolatos tennivalóinak ellátásához, illetve a bizottság által felderítendő bűnügyek kiértékeléséhez engedélyezze dr. Zolnay Kálmán igazságügy miniszteri titkár és dr. Sántha György törvényszéki bíró részvételét a bizottság munkájában. A bizottság deklarált céljaként a politikai bűntettek leplezetlen nyilvánosságra hozatalát jelölte meg. A létrehozást valószínűleg külpolitikai szempontok is vezérelték: a párizsi béketárgyalásokra úgy lehetett elutazni, hogy a háborús bűnösöket megbüntették. Varga Béla 1945 március 9-én a következő felhívást tette közzé Budapest-szerte nagyméretű falragaszokon[3]:

Társadalmunk egészének össze kell fognia, hogy minden embertelenséget felderíthessünk, őszintén a világ közvéleménye elévihessünk és népünk bemocskolt becsületét visszaszerezhessük. Az adatgyűjtés elsősorban a társadalomkutatás céljait segíti elő, megfelelő esetben azonban büntető eljárásra is alapul szolgálhat.”

A bizottság rendszeresen tett közzé felhívásokat az országos napilapokban (lásd a fenti képgalériát), amelyekben a nyilvánosság tudomására jutott tömeggyilkosságok túlélőinek jelentkezését várták. Jó példa erre a Szabadság című újságban 1945. április 16-án megjelent felhívás, amelyben a városmajori gyilkosságok túlélőit keresték:

„A „Náci és nyilas rémtettek kivizsgálására alakult bizottság” felhívja mindazokat a személyeket, akik Budán, a Városmajor-utca 66. szám alatti Bíró Dániel Szanatóriumban, a Maros-utcai kórházban, Németvölgyi-út 5. szám, valamint Alma-utca és Városmajor-út sarkán lévő aggok házában elhelyezettek tömeg kivégzéséről tudnak, vagy annak szemtanúi voltak, illetve a kivégzés elöl elmenekültek, haladék nélkül jelentkezzenek a bizottságnál. Adataikat lehetőség szerint írásban, jegyzőkönyv formájában előzetesen készítse el. Értesíti a bizottság az elhaltak hozzátartozóit, hogy a közeljövőben sor kerül a tömegsírok exhumálására és a halottak személyazonosságának megállapítására. Az exhumálás időpontjáról az érdekelteket a bizottság a sajtó útján értesíteni fogja. A Bizottság címe: IV, Semmelweis utca 6, I. 91. Vármegyeháza.”[4]

A megalakult bizottság[5] mellé 1945. március 10-én főtitkárságot is létrehoztak, melynek tisztségviselői a Budapest Főváros Levéltárában található levéltári dokumentumok szerint: főtitkár Dr. Eszterhás György[6], titkár Dr. Zolnay Kálmán[7] volt. További tagok voltak: Urbán István, Dr. Szabó László, Dr. Sántha György, Fogarasi László, Bártfai Ödön, Regele Márta, Drencsényi Ilona, Erőss Ilona.[8] Tevékenységüket társadalmi munkában látták el.

Az exhumálásokról megjelent egyik újságcikk (Szabadság, 1945. április 23. 2./Arcanum Digitális Tudománytár)

A bizottság működése alatt nemcsak kérdőíveket adott ki, hanem a rendőrséggel, a kerületek tisztviselőivel, illetve a kórházak adminisztratív személyzetével is szorosan együttműködött. Munkája eredményeképpen széles spektrumú forrásanyag keletkezett, amelyben a már említett városmajori vérengzésről szóló anyagok mellett 1944 októbere-decembere között készült rendőrségi haláleseteket rögzítő felvételi és boncolási jegyzőkönyvek, valamint a Lipótvárosból a házmegbízottak[9] által az elkövetett atrocitásokra vonatkozóan kitöltött kérdőívek találhatók itt.[10] A begyűjtött adatoknak köszönhetően 1945 késő tavaszára sikerült egy előzetes képet felvázolni a nyilas korszak négy hónapos történéseiről, az elkövetett nagyszámú atrocitásról. A bizottság iratanyaga erősen hiányos, de találunk adatot arról, hogy 1945. április utolsó napjaiig összesen 1630 zsidó budapesti lakos nyilasok által önbíráskodás általi kivégzését jelentették be. Csak hozzávetőleges adatokkal rendelkezhetünk a pesti gettóból elhurcolt és kivégzett személyek számáról is. A törvényszéki orvostani intézetbe 292, a Dunából Budapestnél kifogott, jobbára tarkólövés, illetve a törzset ért lövés által meggyilkolt személy holtteste került az 1944. október 15—december 31. közötti időszakban. Természetesen egyértelmű, hogy a gyilkosságok száma ennél sokkal nagyobb volt. A bizottság a felderített bűncselekmények áldozatainak számát nagyjából 7—8 ezer körülire becsülte, azonban hangsúlyozta, hogy ebben a számban természetesen nincsenek benne Budapest ostromakor a harcokban elhunytak és a budapesti Nagygettóban elpusztultak jelentős része.[11]

Folytatása következik!

A cikk II. része ITT olvasható!


Az NTF Történész Műhely ingyenesen teszi mindenki számára elérhetővé tudományos eredményeit, ingyenesen bocsátja rendelkezésre ismeretterjesztő cikkeit. A szerkesztés, tördelés és a honlap fenntartása azonban nekünk is pénzbe kerül, kérjük, adományával támogassa ügyünket, hogy a jövőben is elérhetővé tegyük cikkeinket olvasóink számára. Szíves támogatásukat Patreon oldalunkon (link) várjuk.


A nyitóképen a Városmajor utcai zsidó kórház épülete (Forrás)

Jegyzetek, felhasznált források:

[1]  Soós Mihály: A háborús és népellenes bűntettek feltárásának forrásai a Történeti Levéltárban – In: Trezor 3. Az átmenet évkönyve ÁBTL, 2003. 81-106. o.
[2] Erről bővebben: Dr. Major Ákos: Népbíráskodás forradalmi törvényesség. – Minerva Budapest, 1988. 121-127. o.
[3] In: Hazánk felszabadulása 1944-1945 Bibliográfia és dokumentum gyűjtemény Szerkesztette: Tiszay Andor Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár Budapest, 1955. 254. o.
[4] Felhívás In: Szabadság 1945. 04.16. 4. o.
[5] BFL XVII. 2. 18. Budapesti Nemzeti Bizottság iratai
[6] Dr. Eszterhás György (1916-2002) Középiskolai tanulmányait a debreceni piarista gimnáziumban kezdte, és a győri bencés főgimnáziumban érettségizett 1934-ben. Beiratkozott a Királyi Magyar Pázmány Péter Tudományegyetem Jog- és Államtudományi Karára, tanulmányait 1940-ben fejezte be, az államtudományi oklevelet 1942-ben szerezte meg Pécsett. 1937-től köztisztviselőként dolgozott. Antall József felkérésére a minisztérium menekültügyi osztályán a lengyel menekültek elhelyezésének megszervezésével foglalkozott, részt vett a lengyel katonák Jugoszláviába menekítésében is. 1937-ben belépett a Független Kisgazdapártba, annak aktív tagja volt. A német megszállás idején részt vett az ellenállási mozgalomban. 1944 decemberében a nyilasok németellenes szervezkedés címén vád alá helyezték. 1945 októbere-1948 decembere között a főváros törvényhatósági bizottságának tagja volt. 1945. november 4-én a nagy-budapesti választókerületben nemzetgyűlési képviselővé választották. A munkáspártok nyomására 1947 márciusában több társával együtt kilépett a Független Kisgazdapártból. Néhány hónapig párton kívüli képviselőként tevékenykedett, majd belépett a Demokrata Néppártba, majd 1947. augusztus 31-én Heves és Nógrád-Hont megyei választókerületben mandátumhoz jutott. Mindszenty József hercegprímás letartóztatása után, 1949. február elején feloszlatta a pártot, majd február végén éjjel Ausztriába menekült. Olaszországi és svájci tartózkodás után, 1953-ban az Egyesült Államokban telepedett le. 1989-ben anyagbeszerző tisztviselőként ment nyugdíjba a Ford gyárból. Haláláig szervezője volt az amerikai magyar emigrációnak. A rendszerváltozás után hazatért, 1990-től a Kereszténydemokrata Néppárt intézőbizottsági tagja volt.
[7] Dr. Zolnay Kálmán (1911-1974) Jogi végzettségű, Zolnay László régész testvére. Budapesti tanulmányai után az Igazságügyi Minisztériumban dolgozott tisztviselőként, csakúgy, mint Bibó István, és élesen elutasította a kormány zsidóellenes politikáját. A nyilas hatalomátvételt követően több üldözött zsidónak is segítséget nyújtott. A budapesti nyilas uralom végén azonban neki is bujkálnia kellett, mert Kun András is abba a házba költözött, ahol lakása található volt. Budapest ostromának végéig aktívan részt vett az ellenállási mozgalomban. A háború után a Földművelésügyi Minisztériumban dolgozott, a szakszervezeti mozgalomban is tevékenykedett. A későbbiekben az MTA Állam- és Jogtudományi Intézetében dolgozott tudományos munkatársként, onnan vonult nyugdíjba. Második világháború alatti embermentő tevékenységéért a Yad Vashem Intézet 1995-ben posztumusz a Világ Igaza címmel tüntette ki.
[8] A bizottság orvos szakértője volt még Dr. Ratkóczy Nándor (1891–1977), a Radiológiai Klinika professzora, aki erkölcsi kötelességének tekintette a bizottság munkájában való részvételt. Lásd: Budapesti Királyi Magyar Pázmány Péter Tudományegyetem Orvostudományi Karának ülései, 1944-1945 (HU-SEKL 1.a 73.) 450-451. o.
[9] Az adatszolgáltatás mindenkire nézve kötelező volt: „A bizottság az adatgyűjtést a pesti oldal kerületeiben április 7.-én kezdi meg. A Bizottság megbízottja a tömbmegbízottak szokásos hónap eleji értekezletén szóbelileg is tájékoztatni kívánja a tömbmegbízottakat az adatgyűjtés jelentőségéről és gyakorlati kérdéseiről. A tömbmegbízottak az adatgyűjtő íveket az értekezleten azonnal átvehetik. Azok, akik az értekezleten bármely oknál fogva az adatgyűjtő ívet nem vehetik át, kötelesek azt az elöljáróságon a bizottság megbízottjától április 7-én déli 12 óráig átvenni. Kötelesek továbbá a. tömbmegbízottak a kitöltött adatgyűjtő-iveket tömbönként összegyűjtve április 14.-én 12 óráig ugyanott leadni. A két időpont között a bizottság
egyik megbízottja állandóan az elöljáróságokon tartózkodik és az esetleg szükséges útbaigazításokat az érdeklődőknek a helyszínen megadja.”
  „A bizottság rendelete értelmében mindenki köteles a tudomására jutott, a háború kitörésétől, 1939. szeptember 1-től a felszabadítás időpontjáig a németek, nyilasok vagy általában a hatósági, vagy katonai alakulat, illetve ilyen személy által hatalmaskodással elkövetett mindennemű bűncselekményt /gyilkosság, kegyetlenkedés, sanyargatás. rablás, elhurcolás stb./ bejelenteni, akár a házban, akár annak környékén, vagy egyebütt történt az. Az adatszolgáltatás tárgya lehet tehát akár Budapesten, akár az országban egyebütt /megszállt területek, vidéki deportálások, gyűjtőtáborok, munkásalakulatok stb./ véghez vitt bűntett is. Köteles továbbá bejelentést tenni az is, aki ellen közvetlenül nem irányult a bűncselekmény, csupán tanúja volt annak.” – In: MTI Külföldi-Belföldi Hírek, 1945. április 3.
[10] In: Budapest Főváros Levéltára Szerkesztette: Kenyeres István-Sipos András Budapest, 1997.
[11] Források Budapest múltjából III. 1919-1945 – Budapest Főváros Levéltára forráskiadványai 3. Szerkesztette: Ságvári Ágnes – Budapest Főváros Levéltára, Budapest, 1972. 569. o.

Facebook Kommentek