Ukrajna legsötétebb órái: robbantás Kijev belvárosában és a Babij Jar-i mészárlás
Ukrajna a Szovjetunió tagállamai közül a legtöbb veszteséget elszenvedők közé tartozott a második világháború során. Elhelyezkedése miatt nyugati felét hetek alatt foglalta el a Wehrmacht, s 1941 nyarának végére már a keleti területein dúltak a harcok. Az 1943-as sztálingrádi fordulatot követően a német csapatokat egészen Harkovig szorították vissza a szovjet erők, majd elkeseredett harcok árán fokozatosan haladtak nyugat felé a szovjetek, hatalmas anyagi és emberi áldozatok árán.
A terület lakossága azonban nem csak a harcok miatt, hanem a náci rendszer politikája miatt is hatalmas veszteségeket szenvedett el. A náci élettér elmélet miatt a terület lakosságának élelmezésével, ellátásával csak azután kezdtek foglalkozni, miután rájöttek, hogy az elszaporodó partizánakciók miatt máshogy nem tudnák a területet pacifikálni. 1941-ben azonban még egészen más politika alapján rendezkedtek be Ukrajnában is.
Az NKVD egységei, hogy lassítsák a megállíthatatlannak tűnő német előrenyomulást, parancsba kapták, hogy a támadást minden eszközzel akadályozzák, mindezt a polgári lakosság kímélése nélkül. (Ez gyakorlatilag a felperzselt föld taktikáját jelentette.) Ennek végrehajtására külön csoportokat, alegységeket hoztak létre, ezek feladata az infrastruktúra, a gyártó üzemek elpusztítása s egyéb szabotázsakciók végrehajtása volt. Ezek során számos olyan szabotázs akciót hajtottak végre, amelyek jelentős civil veszteséggel jártak. Az egyik legnagyobb ilyen akció az volt, hogy rádióval működtethető, távirányítású aknákkal aláaknázták Kijev belvárosát, majd miután a németek bevonultak, felrobbantották azt. Alexander Gogun alább hivatkozott művében azonban kiemeli, hogy az eddigi feltételezésekkel ellentétben a kijevi robbantásért nem az NKVD egységei a felelősek, hanem a többi esettől eltérően, a Vörös Hadsereg egységei. Ezen állítása véleményem szerint azonban nem helyezi új kontextusba a történetet.
Az Einsatzgruppe C tagja, Paul Blobel – akinek döntő szerepe volt a későbbi mészárlásban – a következőket jegyezte fel a robbanásokat követő tüzekről:
A [robbanásokat] követő tüzeteket még nem oltották el. A tűz a város központjában [tombol]. Nagyon értékes épületek pusztultak el. Eddig a tűzoltásnak nincs gyakorlatilag eredménye. A megelőző robbantásoknak köszönhetően sikerült a tűz terjedését megakadályozni. Az irodám közvetlen közelében is tűz van. Ki kell evakuálni magunkat emiatt innen… Több, mint 670 aknát találtak eddig az épületekben a felfedezett aknarakó tervek alapján: minden középület és tér alá van aknázva… az épületeket kitartóan át kell vizsgálni. A Lenin Múzeumban 453 kg, rádióvezérléssel robbantható dinamitot találtak. Ismétlődően megfigyelték, hogy a tüzek azután gyulladnak ki, hogy az adott épületet elfoglaltuk.
Idézi: Peter Hayes i.m. p. 456.
Blobel feljegyzései rávilágítanak egy olyan részletre, amelynek a későbbiekben hatalmas jelentősége lett. A robbantásokat távirányítással, rádióval hajtották végre, egyes szerzők szerint Kijevtől 400 km-re, amely eljárás egy meglehetősen új technikának bizonyult.
A fent másodikként hivatkozott írásomban röviden bemutattam, hogy az elkeseredett, megnyomorított, és a nácibarát nacionalisták által felheccelt lakosság számos nagyvárosban zsidó-ellenes pogromot hajtott végre a németek bevonulása közben és után. Kijev esetében a bevonuló német katonák a szovjetek robbantásáért a zsidókat tették felelőssé – legalábbis az állítások terén. Valójában ürügyként használták a veszteségeket a kijevi, és Kijev környéki zsidóság lemészárlásához annak igazolásaként. Erre pedig az ideológiai okokon túl azért volt szükség, mert a lakosság élelmezése nem volt megoldott, s a német hatóságok – rendkívül kegyetlen módon – az általuk üzemeltetett rablógazdaság miatt kialakult élelmiszerhiányt úgy akarták kordában tartani, hogy csökkentették az élelmezendő lakosság számát. A döntés végrehajtása mindazonáltal kézenfekvőnek bizonyult, ugyanis a távirányítású robbantásokról sokaknak nem volt fogalma, így könnyen volt terjeszthető az a verzió, amely szerint a robbantásokban a helyi zsidó lakosság is szerepet vállalt.
A megszálló német alakulatok 1941. szeptember 28-án plakátkampányban hívták fel a zsidó lakosság figyelmét arra, másnap reggel, 29-én nyolc órakor a megadott helyszínen őket összegyűjtik. A plakátkampányért a 6. hadsereg 637. számú propagandaszázada volt felelős. A plakátokat ukrán, orosz és német nyelvre fordították le, amely szövegben felhívták a lakosság figyelmét arra, hogy a hamarosan bekövetkező áttelepítésükhöz vegyék magukhoz személy tárgyaikat, pénzüket, irataikat. Javaikat – az alábbi Heydrich levél szerint – a helyi német lakosság (ún. nép németek) a kollaboránsok között osztották szét.
Az így összeterelt zsidó embereket ukrán milicisták a várostól nem messze lévő, Babij Jar nevű hasadékhoz vitték, ahol az Einsatzgruppe emberei végeztek velük. Két nap alatt 33 771 embert mészároltak le. Kurt Werner, aki részt vett a gyilkosságokban, erre így emlékezett vissza:
A talaj homokos volt. A szurdok mintegy 10 méter mély, 400 méter hosszú, fent mintegy 80 méter széles, lent pedig mintegy 3 méter széles volt. [Az egész mélyedés szabálytalan alakú volt, rendkívül különböző méretekkel – B-E. M.] Rögtön azután, hogy megérkeztem a kivégzés helyére, le kellett menjek a többi bajtársammal ebbe a teknőbe. (…) A zsidóknak, arccal a föld felé kellett feküdniük a mélyedésben. Mellettük három csoport lövész volt, összesen 12-en.
A kivégző osztagok folyamatosan küldték le a mélyedésbe a zsidókat. Az újonnan érkező zsidóknak le kellett feküdniük a már legyilkoltak holttestei mellé. Minden zsidó mögé egy-egy lövész állt, s tarkólövéssel megölték őket. Még mindig világosan emlékszem arra, mennyire elborzadtak azok a zsidók, akik a gödör szélére érkeztek és először néztek le a holttestekre. Sok zsidó ekkor rémülten felkiáltott és megpróbált elfutni. Nem lehet elképzelni azt az idegerőt, amilyen egy ilyen piszkos munkához kell. (…) Az egész napos gyilkolás délután ötig vagy hatig tartott.
Wolfram Wette i.m.
A babij jari mészárlás az egyik legnagyobb volumenű volt a megszállás történetében, azonban közel sem volt egyedi esetnek nevezhető, a fentebb bemutatott térképen szereplő gyilkossági helyszínek csak a nagyobb tömeggyilkosságok helyszíneit jelölik.
A szovjet hatóságok, miután a németektől visszafoglalták a várost, exhumálták a holtestek egy részét, s az áldozatok „fasiszta megszállók” áldozatai lettek. A szovjet felfogás szerint ugyanis a babij jari vérengzés a német hódítók a szovjet nép ellen elkövetett egy tömeggyilkossága volt, s nincs különösebb jelentősége annak, hogy az áldozatok zsidók voltak. Mind a sztálini időkben, mind ezt követően a zsidóság ellen elkövetett bűnöket nem kezelték a helyén, Sztálin uralmának utolsó éveiben a szovjet antiszemitizmus újabb lendületet vett, s számos zsidó értelmiségit végeztek ki azért, mert a „zsidók szenvedését az oroszok szenvedése fölé akarta helyezni.”
Sosztakovics: 13. szimfónia op. 113 „Babiy Jar”
Hruscsov uralma alatt a sztálini időkhöz hasonlítható politikai gyilkosságokra már nem került sor, de Dmitrij Sosztakovics a babij jari vérengzést feldolgozó 13. szimfóniáját indexre tették, mert az „rossz színben tüntette fel a szovjet lakosságot” azzal, hogy a Szovjetunión belüli antiszemitizmussal foglalkozott. A zenemű betiltását ezen felül azzal indokolták, hogy a zsidók szenvedését az oroszok szenvedései fölé helyezi.
Az NKVD és/vagy a Vörös Hadsereg robbantásairól természetesen egészen a rendszerváltoztatásig nem lehetett beszélni Ukrajnában, s a 21. század második évtizedében sem egy széles körben ismert epizódja Ukrajna második világháborús veszteségeinek. A babij jari vérengzés, mint röviden bemutattam, egy ismert esemény volt a háború után, de helyes értékelésére nem került sor, a szovjet állami antiszemitizmus pedig, – lásd a fenti szovjet plakátot – még az 1970-es, 1980-as években rendkívül is megmérgezte a közhangulatot.
Felhasznált és ajánlott irodalom:
Baberowski, Jörg: Felperzselt föld. Sztálin erőszakuralma. Európa, Budapest, 2015.
Berkhoff, Karel C.: Harvest of Despair: Life and Death in Ukraine Under Nazi Rule. Harvard, Cambridge, 2009.
Biografische Informationen zu Karl Kretschmer und Textauszug eines Briefs an seine Familie. Jad Vasem Múzeum
Gogun, Alexander: Stalin’s Commandos: Ukrainian Partisan Forces on the Eastern Front. I.B. Tauris, 2015.
Hayes, Peter (szerk.): How Was It Possible?: A Holocaust Reader. University of Nebraska, 2015
Langowski, Jürgen: Das Massaker von Babi Jar. „… fanden sich über 30 000 Juden ein …”
Stahel, David: Kiev 1941: Hitler’s Battle for Supremacy in the East. Cambridge University Press, 2011. Cambridge
Piotrowski, Tadeusz: Poland’s Holocaust: Ethnic Strife, Collaboration with Occupying Forces and Genocide in the Second Republic, 1918-1947. McFarland, Jefferson, 1997.
Ungváry, Krisztián: Magyar megszálló csapatok a Szovjetunióban, 1941-1944. Esemény – elbeszélés – utóélet. Osiris, Budapest, 2015.
Wette, Wolfram: „Schießen müßt ihr!” Beim Massaker von Babij Jar bei Kiew teilten sich Wehrmacht und SS die blutige Arbeit. In: Die Zeit, 2001, 48. sz.
[…] UKRAJNA LEGSÖTÉTEBB ÓRÁI: ROBBANTÁS KIJEV BELVÁROSÁBAN ÉS A BABIJ JAR-I MÉSZÁRLÁS […]
[…] például 1941-ben a szovjetek távirányítású bombákkal ferobbantották a komplett kijevi belvárost, több 10 ezer ember lett hirtelen hajléktalan. A német […]