A koraszülöttmentés hőskora Magyarországon- a Schöpf-Merei Ágost Kórház és Anyavédelmi Központ
Tóth Eszter Zsófia
1954-től volt koraszülött-mentés Magyarországon. Budapesten a Schöpf-Merei Ágost Kórház és a Bakáts téri kórház 1967. január 1-től összevontan Anyavédelmi Központként működött. Ez volt az első olyan egészségügyi intézmény, ahol a veszélyeztetett terhesek és koraszülöttek ellátását speciálisan végezték, 450 férőhellyel. Az egészségügyi fejlődés fontos állomása volt ez. E cikkel emléket szeretnék állítani ennek a fontos munkának. Számos veszélyeztetett kismama köszönheti ennek az intézménynek gyermekét és sok koraszülött gyermek az életét. Az Anyavédelmi Központ létrehozása időben egybeesett a gyes bevezetésével is.
1960-ban Budapesten a várandós anyák 15.1%-a volt veszélyeztetett terhes, ez az arány 1965-re 33%-ra emelkedett. A koraszülöttek száma is évről évre nőtt: 1955-től 1965-ig 9,6-ról 12,4 százalékra emelkedett az arányuk. Ekkor Budapesten 456 szülész-nőgyógyász szakorvos dolgozott.[1] Az intézmény létrejötte előtt, ha olyan kórházban született kis súlyú újszülött, ahol nem volt koraszülött osztály, körülményesen lehetett koraszülött babát elhelyezni annak ellenére, hogy egyes kórházakban koraszülöttosztályok működtek, de kis férőhely számmal.
„A szolgálatban lévő csecsemős-nővér, a szülésznő vagy az ügyeletes orvos „rászállt” a telefonra, és megpróbálta valahol elhelyezni a gyereket. Rendszerint nehezen sikerült, mert a koraszülött-osztályokon állandóan „telt ház” volt.”[2]
E gond az anyavédelmi központ létrejöttével megszűnt, az ország minden részéről érkeztek ide koraszülött babák. dr. Surányi Gyula volt az előd-intézmény első igazgatója 1954-től, őt követte Gergely Károly. Egy sikeres mentési történet:
„Az utolsó percekben érkezett a rákospalotai szülőotthonba a mentő. Sápadt, fiatal nőt hozott. És egy pillanat várakozást sem tűrve jött világra a kis emberke. Vártak rá, mégis váratlanul érkezett; hét hónapra. Az anya meg sem nézhette, mert a koraszülötteket azonnal biztonságba kell helyezni. Óvatos kezek inkubátorba fektették, hogy így, mesterségesen pótolják az anyai test melegét és biztonságát, amelytől oly korán kénytelen volt megválni. Ebben az elektronizált „bölcsőben” szállították aztán tovább a koraszülöttek Schöpf-Merei Ágost kórházába, amely immár tizenöt éve látja el efféle életmentő feladatát. A főváros évi háromezer koraszülöttjéből ezerkétszázat itt vesznek gondozásba.”[3]
Hogyan nézett ki egy korabeli inkubátor?
„A négy keréken gördülő inkubátorban körülbelül derékmagasságban — a kiszolgáló berendezések felett helyezkedik el az átlátszó plexiburával fedett »bölcső«, a csecsemő laticel párnával borított fekhelye. Ebben a légmentesen zárt térben az inkubátor elektronikus berendezései állandóan egyenletes hőmérsékletet tartanak fenn, s szabályozható a levegő nedvesség- és oxigéntartalma is. A koraszülött vagy a beteg csecsemő tehát állandóan steril, az orvosilag előírt, számára legkedvezőbb körülmények közölt tartható. Táplálása, tisztába tétele, mozgatása szintén a bura alatt, steril körülmények között végezhető.”[4]
Ekkoriban minden 2500 grammos súly alatt született csecsemőt tekintettek koraszülöttnek. Az orvosok szorgalmazták a koraszülött elnevezés helyett a kis súlyú újszülött elnevezést. Ugyanis nem feltétlenül 40 terhességi hétnél korábban született gyermekekről volt szó, hanem kis súllyal születettekről.
„Üvegfalon keresetül pillanthatunk csak be a fülkékbe: két-három emberpalánta mocorog hófehér, rácsos ágyacskáján. Az a picike lény, aki éppen szemben velünk nyújtózkodik vékonyka lábacskájával,- karjával, egy kiló hat dekával született — B.. Gyurikának már gyarapodott a súlya.”
– mutatta be az újságíró a kórház egyik kis lakóját.[5] A babák körülményeiről is értesülhettek az olvasók:
„Oxigénbelélegzéssel, állandó melegítéssel — a fülkékben mindig 32 fok, szinte üvegházi meleg van — segítik a csöppségeket, hogy elérjék a minimális normális testsúlyt, a 2500 grammot.”[6]
A 2500 grammos súlyt 3-5 hónap közti idő alatt érték el a koraszülöttek.[7] A koraszülött babák életesélyei akkoriban az alábbiak voltak:
„az 1 kilón aluli csecsemők 90—95 százaléka meghal, 1 kilótól másfél kilóig a halálozási arány 50 százalékos, míg a másfél-kétkilós gyermekek majdnem 80 százaléka életképes.”[8]
A koraszülés okait is kutatták a kórházban:
„A koraszülések okát sokszor még ma sem tudják. Az intézet célja a többi között az okok fel derítése. Ismert dolog, hogy koraszülést válthat ki például a terhes nő idegeinek túlfeszítettsége, a vérszegénység, az alkohol, a nikotin is. Kimutatható, hogy azok az állapotos nők, akik naponta 30 cigarettát is elszívnak, több mint harminc százalékban koraszüléssel hozzák világra gyermeküket. És ne feledje egyetlen nő sem, aki szép, egészséges gyermeket akar majd világra hozni: a koraszüléseket rendszerint néhány művi abortusz előzi meg. Így került épp ottlétünkkor az egyik fülkébe a kis A. Marika: anyjának addig, már tíz művi abortusza volt.”[9]
Érdekességként megemlítem, hogy az 1950-es évek koraszülött mentésébe a politika is beleszólt: a kaposvári Csordás házaspárt négyes ikreit szovjet katonák lökhajtásos gépen szerették volna Budapestre szállítani, ezt azonban az orvosok elvetették.[10]
„A legkisebbek üvegburás inkubátorban, melegített, párásított, oxigéndús levegőben feküdtek. Utána a kondicionált osztályon, üvegezett rekeszekben, négyesével voltak a kisbabák. A fehér kórházi ágyak mellett itt-ott pótágynak kinevezett Mózes-kosár is volt. A nővérek legnehezebb feladatának az etetés számított Az egy kiló súly alatt születetteket kezdetben szondázzák, mert másképp nem fogadják el a táplálékot. Később már cumisüvegből szívják az anyatejet. Csöppnyi fejük, mint kis selymes labda, úgy simul az ápolónő kezébe.”[11]
1973-ban a kórház inkubátorhiánnyal küzdött, összesen öt állt rendelkezésükre. Ekkoriban Magyarországon száz újszülöttből 11—12 született két és fél kilónál kisebb súllyal. Ez Európában az első helyet jelentette. 1972-ben 647 koraszülöttet sikerült megmenteni.
„Mellettem, egy akváriumnyi üvegburában, játékbaba nagyságú, csepp lány nyújtózik, ökle nem nagyobb egy mokkakockánál. Az 1100 grammos T. Zsuzsi két hetes. (…) Az inkubátoron tábla jelzi: odabent a hőmérséklet ezúttal 34 fok, a pára- tartalom 70 százalék. A kondicionált osztályon egyébként mindenütt kánikulai a hőmérséklet. Az üvegfallal elválasztott kétszemélyes boxokban baktériummentesített, páradús levegő áramlik.”
„Ez a lány, a 4-es, a Kati, Valóban nagyon aranyos. Hat napos, a súlya 1600 gramm. Képzeljenek el egy narancsnyi kerek fejet, oldalt kefélt, sűrű, fekete hajjal.
A főorvos asszony nagy szeretettel nézi.
— Látja a formás, kis pisze orrát? Mint egy fél babszem. Most nem is gondolná az ember, hogy szombaton még azt hittük, aligha éri meg a reggelt. Eszméletlen volt, légzési zavarokkal küzdött. Vért kapott, oxigént, napokig küzdöttünk érte, s most azt mondhatjuk: Kati megmarad.”[12]
A megoldás szintén a korra igazán jellemző volt: a Szellőzőművek 1974. február 16-án kommunista szombatot tartott, melyhez csatlakoztak a XI. kerületi üzemek és összesen tíz inkubátort tudtak vásárolni a bevételből a kórháznak.[13] Az édesanyáknak nem volt egyszerű:
„Koraszülött csecsemő anyjának lenni voltaképpen távanyaság. Sajátos kapcsolat. Van úgy, hogy mikor az anya magához tér az első kábulatból, csak ennyit tud meg: kisfia született, de nagyon picike, inkubátorba került, ha jobban lesz, meglátogathatja. (…) Hetenként egyszer. Üvegfalon át. Az anyatejet a tejgyűjtő állomáson adhatja le, az sem biztos, hogy éppen az ő kicsinye kapja.”[14]
„Látogatási nap van. Szülők álldogálnak a kórterem ablakai előtt. Van, aki a homlokát is nekitámasztja az üvegtáblának, hogy semmit el ne mulasszon. Hiszen az anyatej napi adagjának átadásán túl, hosszú hónapokig ez az egyetlen kapocs anya és gyermeke között.”[15]
A rendszerváltás időszakára 8 százalék alá csökkent a koraszülések száma. Az intézmény az 1990-es években még azért került a sajtófigyelem középpontjába, mert elhelyeztek egy üres inkubátort a bejáratnál, ahol bárki névtelenül otthagyhatta újszülöttjét. 1996 és 2005 között 16 csecsemőt tettek az inkubátorba a kapunál. Ennek az intézkedésnek csecsemőgyilkosságok csökkentése volt a célja. A kórházat ebben a formában – önálló költségvetési intézményként – végül 2005-ben szüntették meg. Ez volt az a kórház, ahol 500 grammos újszülöttet is sikerült megmenteni.[16]
Az NTF Történész Műhely ingyenesen teszi mindenki számára elérhetővé tudományos eredményeit, ingyenesen bocsátja rendelkezésre ismeretterjesztő cikkeit. A szerkesztés, tördelés és a honlap fenntartása azonban nekünk is pénzbe kerül, kérjük, adományával támogassa ügyünket, hogy a jövőben is elérhetővé tegyük cikkeinket olvasóink számára. Szíves támogatásukat Patreon oldalunkon (link) várjuk.
Jegyzetek
[1] Népszabadság, 1966. október 20. 9. o.
[2] Budapest, 1970. január 29. o.
[3] Új Tükör, 1969. október 28. 8. o.
[4] Népszava, 1964. május 23. 4. o.
[5] Népszava, 1966. október 16. 4. o.
[6] Uo.
[7] Új Tükör, 1969. október 18. 8. o.
[8] Uo.
[9] Uo.
[10] Uo.
[11] Új Tükör, 1969. október 28. 8. o.
[12] Új Tükör, 1973. október 23. 10. o.
[13] Új Tükör, 1974. október 8. 8. o.
[14] Új Tükör, 1973. október 23. 10. o.
[15] Új Tükör, 1969. október 28. 8. o.
[16] Népszabadság, 1995. augusztus 28. 8. o., Fővárosi Közlöny, 2005. május 24. 1141. o., Népszava, 2005. május 3. 4. o.
A nyitóképen a Schöpf-Merei kórház, még Erzsébet kórházként
[…] gyermekük születését. A rendszer bevezetése fokozatos volt, eleinte nem lehetett minden kórházban az apa jelenlétében szülni. Eleinte a „papás szülés” terminológiával illették e […]