A Contergan tragédia
Tóth Eszter Zsófia
1958 és 1961 között világszerte összesen kb. 12 ezer csecsemő született végtag deformációval, mivel édesanyjuk a terhesség elején rosszullét és álmatlanság ellen thalidomid hatóanyagú nyugtatót, Contergant szedett. Összesen 15 tonna tablettát adtak el Németország mellett Olaszországban és Spanyolországban, illetve Nagy-Britanniában is. A csecsemők 40%-a születése után meghalt, olyan súlyos rendellenességgel jött a világra.

Németország után Nagy-Britanniában regisztrálták a legtöbbet, kétezer esetet. A károsodást okozó szer brit gyártója, a Distillers Biochemicals jóval korábban, a hetvenes években, hosszú pereskedés után 28 millió font kompenzációt fizetett ki, ám az évek előrehaladásával az egykori Contergan-bébik fokozódó nehézségekbe ütköznek mindennapi életükben, így további támogatást igényelnek, sokan ápolásra szorulnak.[1] A gyógyszert eredetileg Németországban, Aachen mellett fejlesztették ki, vény nélkül kapható volt. Kifejezetten terhes anyák reggeli rosszulléteire, hányingerére, álmatlanságára ajánlották. A gyártó céget, a Grünenthalt Aachenhez közel, Stolbergben alapította Hermann Wirtz 1946-ban. Ők vezették be a német piacra a penicilint. Mint a történelemben gyakran, így ebben az esetben is óriási szerepe volt egy kiemelkedő személyiségnek: Widukind Lenz német orvosprofesszor kezdte el gyanítani, hogy a Contergan a bűnös a végtaghiánnyal született gyermekek esetében. Ezt kísérletsorozatokkal is alátámasztotta, számos nyilvános fórumon, így bíróságon is megvédte igazát. És amikor a gyógyszert kivonták a forgalomból, megszűnt a rendellenesség is, ez szintén az orvosprofesszort igazolta.
„A Contergan katasztrófa után Berndorfer Alfréd és Sárkány Jenő javaslatára a világon másodikként hazánkban, a fertőző betegségekhez hasonlóan, az egészségügyi miniszter 1962-ben elrendelte a felismert veleszületett rendellenességek egyéves korig történő kötelező bejelentését.”[2]
Magyarországon nem forgalmazták a gyógyszert, azonban feltételezhetjük azt, hogy végtaghiányos gyermekek esetében az anya mondjuk német nyelvterületen élő hozzátartozójától kapott a gyógyszerből. Magyarországon 1975-78 között emelkedett a végtaghiánnyal született gyermekek száma. Ennek oka Czeizel Endre és Widukind Lenz kutatásai szerint az volt, hogy az 1973-as abortuszszigorítás miatt azok a nők, akik nem kívánt terhességüktől szabadulni szerettek volna, ösztrogéntartalmú injekciót alkalmaztak, amely a terhesség megszakítására alkalmatlan volt, viszont a születendő gyermekeknek kárt okozott. Magyarországon tíz év alatt 998 ilyen eset volt.[3] Manapság, amikor ránézünk egy gyógyszer használati útmutatójára, már teljesen természetesnek vesszük azt, hogy a készítmény várandós anyáknak ellenjavalt. Azonban ez a Contergan tragédia óta van így. Feltételezhetjük, hogy a gyógyszerek biztonsági okokból válnak ellenjavalttá a terheseknek, nehogy véletlenül még egyszer megismétlődjön a tragédiasorozat.

A történet számos kérdést vet fel. A gyógyszergyártó cég felelősségét megállapították, azonban érdekes az, hogy vajon emberi mulasztás, felelőtlenség, nyereségvágy, tudatlanság, nem fejlett technikai színvonal állt- annak hátterében, hogy ilyen gyógyszert forgalmaztak? És amikor napvilágra kerültek az esetek, a gyógyszergyártót a szimpla nyereségvágy hajtotta, amikor nem állította le a termékforgalmazást? És a nem azonnal, később, nem önkéntesen, hanem bírósági ítélet hatására fizetett kártérítés kárpótolhatja-e az anyát, a gyermeket? Már 1959-ben felmerült a gyanú, hogy a Contergan a hibás a végtaghiányos gyermekek születéséért, azonban nem vonták ki azonnal a forgalomból és a gyártó cég elleni per is 10 évig tartott. [4]
„Ez az eset rávilágított arra, hogy a gyógyszerek alkalmazásának csupán egy szükséges, de nem elegendő feltétele a hatásosság (amely rendszerint a gyógyszermolekula és egy biológiai makromolekula szupramolekuláris – ma „nanokémiának” is hívhatjuk – kölcsönhatásának függvénye), s ugyanennyire fontos szempont az alkalmazásban az, hogy mentes legyen a nem kívánt gyógyszermellékhatástól, köztük a teratogén hatástól.”[5]
A Német Szövetségi Köztársaságban e tragédia nyomán hozták létre a világ első szindróma azonosító és információs rendszerét.[6] A 10 éves pereskedés nyomán 110 millió márkás segélyalapot hoztak létre, az olasz és spanyol áldozatok nem kaptak semmilyen kártérítést. 2008-ban a Grünenthal igazgatója még 50 millió eurót helyezett el az életben levő 2800 német Conterganos segélyalapjába. A Népszabadság 1962. szeptember 14-én számolt be először arról, hogy vizsgálat indul a Contergan gyógyszer készítői ellen,[7] két héttel később pedig hírt adott arról, hogy az NSZK kormány 600 ezer márkát szavazott meg a Conterganos gyermekeknek.[8] A Contergan tragédia kapcsán nagyon megrázó egy abortusz és egy gyermekgyilkosság, melyekről a korabeli sajtó beszámolt. Az arizonai Mrs. S. F-vel közölték az orvosok, hogy születendő gyermeke nyomorék lesz, mert thalidomidot szedett a várandóssága alatt. Erre a fiatalasszony elutazott Svédországba és ott kérte a terhességmegszakítást. Amikor hazatért, tüntetéseket rendeztek ellene, gyilkosnak bélyegezték, s vallási fanatikusok és hisztérikus nők ki akarták üldözni a városból, ahol élt.. Fenyegető leveleket kapott, állásából elbocsátották. Az újság azért írt róla cikket, mert ezután úgy ábrázolták, reményt keltő fordulat következett be életében: újra terhes lett és megszülte egészséges, ötödik gyermekét.[9]
A gyermekgyilkosság: L. Sidorow Frankfurt am Main-i pincér felesége is Contergant szedett terhessége alatt és nyomorék kisfiút hozott világra. Az anyát teljesen összetörte a tragédia, inni kezdett. Kétszer ideggyógyintézetben kezelték. Az apa rajongásig szerette nyomorék gyermekét, felesége, H. Sidorow többször hangoztatta, hogy meg akar szabadulni a kis Alexandertól. Amikor egy napon a feleség és gyermek eltűntek, a férj a törzskocsmájában kereste a nőt, de nem találta. Egy síró nő jelentette be a rendőrségen, hogy H. Sidorow, az anya M. Petersen orvosnő segítségét kérte, aki halálos injekciót adott a gyermeknek.[10]

Némileg a két világrend szembenállása is érzékelhető volt a Contergan-bébik sorsával kapcsolatos diskurzusban, ahol az élenjáró szovjet tudomány – jelen esetben Sziszikin mérnök – segített a szerencsétlenül járt nyugat-európai gyerekeknek. És természetesen a korabeli diskurzus szerint a szocialista országok gyermekei nem voltak veszélyeztetve:
„Sziszikin mérnöknek nem volt jobb karja. A 20 évvel ezelőtti gránátrobbanás keze fejével együtt karja nagyobb részét is elvitte. (…) Lady H. egy angol magánalapítvány megbízottjaként járt Moszkvában. Az alapítvány azokon a szerencsétlen kisgyermekeken igyekszik segíteni, akik egy „gyógyszer”, a Contergán hatásának borzalmas nyomaival születtek. (A szocialista országokban e szer sosem volt forgalomban. Nyugat-Európában terhes anyák tízezrei szedték a különböző elnevezések alatt vadul reklámozott altatószert, amelynek jóvátehetetlen romboló hatása csak a gyermek születése után mutatkozott meg. A nyomorék csecsemők száma — tekintélyes részüknél épp a kar csonka — sok ezer …) Lady H. (…) az angol alapítvány képviseletében többször is járt a Szovjetunióban, Aztán döntött: és a moszkvai Szabadalom Export Vállalatnál aláírta a vételi szerződést, amely jogot ad ahhoz, hogy a szovjet tervek alapján gyártsák a műkezeket Angliában a Contergan kicsiny áldozatainak.”[11]
A sajtó beszámolt a Contergan-bibék sorsáról akkor is, amikor iskolás korba kerültek:
„Az egyik hamburgi iskolában vidáman kezdődött az új iskolaév. A harmadikosok ötletes műsorral fogadták az elsőosztályosokat. A műsor végén az elsősökön volt a sor. Ki kellett lépniük a padok elé és kézen fogva táncolni. Csakhogy a felszólításra egyikük sem mozdult. Féltek. Végül kilépett egy kisfiú és a jelenlévő papák, mamák soraiból megdöbbent felkiáltások hallatszottak. A bátor, ragyogó szemű gyermeknek hiányzottak a karjai. A gyerekek (…) teljesen természetesnek veszik például, hogy a hétéves Joachim a lábával ír, és azt is könnyen megértették, hogy nyomorék társuk jelenlétében nem szabad az ujjaikon számolniuk.”[12]

1978-ban pedig tudósítottak egy Conterganbébi házasságáról és gyermekvállalásáról: Elain Dalé 1960-ban született, karjai helyett két csonkkal. Elvégezte iskoláit, lábait használta mindenre kezei helyett. Férjhez ment egy angol diákhoz; az eljegyzési gyűrűt arany nyakláncon viselte. Első gyermeke egy teljesen normális három és negyedkilós bébit. Pelenkát is lábbal cserélt és a cumisüveget is lábbal adta gyermeke szájába. Sétáltatni is tudta a kicsit: diáktársai olyan gyerekkocsit készítettek neki, amelyet a hasával tolhat.[13] Tudósítottak egy Contergan-gyermek örökbefogadásáról is:
„Leonard minden szabad idejét azzal töltötte, hogy Terrynek eszközöket barkácsoljon, amelyeknek segítségével könnyebben ehet, ihat, játszhat.(…) Az ötletes férfi tolószéket szerkesztett, amelynek ülése hidraulikus úton emelhető és süllyeszthető.(…) Len és Hazel kiharcolta, hogy kis védencük normális gyermekek között nevelkedjen. És Terry bebizonyította: a súlyos testi fogyatékos gyermek is képes normális iskolában tanulni és lépést tartani egészséges társaival.(…) Terry törzsén a lábak helyén két „uszony” van, félig kézhez, félig lábfejhez hasonlító ötujjas képződmények, melyekkel bámulatosan ügyesen bánik. Az ajtókat és szekrényeket a szájával nyitja ki.”[14]
Az Autó Motor 1975-ben arról számolt be, hogy speciális járművet fejlesztettek a Contergan-gyermekeknek:
„A kormánykereket egy forgattyú helyettesíti, a vezető bal lába pedig egy golyóscsapágyazott vezetői pedálba illeszkedik. A pedál forgatómozgását egy mechanizmus pontosan átviszi a kormány- oszlopra. Minden más műszert, gombot és kart, még az ablaktörlő kapcsolóját is lábkezelésre állították át.”[15]
Niko von Glasow, aki 1960-ban, végtaghiányosan született, filmet forgatott 11 sorstársáról Nobody’s Perfect – Senki sem tökéletes – címmel. A filmben végtag nélküli nők és férfiak állnak modellt egy aktnaptárhoz és elmesélik az életüket.
A Contergan áldozatai közül emberfeletti erőfeszítésekkel keveseknek sikerült művészi pályát is befutni. A leghíresebb Thomas Quasthoff bassz bariton énekművész. Egyik előadását lentebb meg is hallgathatjuk:
[1] Népszabadság, 2010. január 15., Népszabadság, 2010.03.17. 14. o.
[2] Czeizel Endre: Az orvosi genetika helyzete hazánkban Magyar Tudomány 1988/5. 361 – 374. o. 3 366. o.
[3] Uo. Lásd még: Sokszor érzem úgy, hogy csődöt mondtam” – Interjú Czeizel Endre orvos-genetikussal
[4] Csontos Erika: E-mail, 2000. 2011.74. o.
[5] Németh Veronika-Mátyus Péter: A kémiáról nemcsak a Kémia Nemzetközi Éve kapcsán Magyar Tudomány, 2011.9.1106. o.
[6] Amerikai Magyar Élet 1978. március 18. 15. o.
[7] Népszabadság, 1962. szeptember 14. 8. o.
[8] Népszabadság, 1962. szeptember 30. 12. o.
[9] A Hét, 1962. február 05. 22. o., A svéd parlament engedélyező döntéséről: Népszabadság, 1963. május 31. 6. o.
[10] Népszabadság, 1963. október 05. 6. o.
[11] Népszabadság, 1964. június 04. 7. o.
[12] A Hét 1967. november 26. 22. o.
[13] Amerikai-Kanadai Magyar Élet 1978. december 23. 24. o.
[14] Amerikai Kanadai Magyar Élet, 1979. november 10. 10. o.
[15] Autó Motor, 1975. július 21. 18. o.
A nyitóképen egy Contergan-gyerek ép osztálytársával tanul