Supka Géza és a könyvhét
Kolonics Tünde
„A könyvek arany eszmék kincstárai, ki velük foglalkozhatik, az sohasem lehet boldogtalan. (Sidney)” [1]
A hazai Könyvnapok évről évre megdobogtatják szívünket, s berögzült tudatunkba, hogy idén is megrendezésre kerülnek. Személyesen, amennyiben marad valami a konyhapénzből, kimegyek és veszek magamnak vagy ajándékba a családnak egy szép új könyvet. Persze vannak olyanok, akik bizonyosan tudatosabban mennek vásárolni, többen naptárukba jegyzik fel a Könyvnapok megrendezésének idejét, illetve nyomon követik a hazai szak- és szépirodalom újdonságait (ehhez rendelkezésre áll a Könyvhét c. újság), vagy információhoz segítenek a médiumok. Az új kiadású könyvekkel való találkozás varázslattal tölthetnek el. A programok és a helyszínek látványa is vonzó, megtekintésre ösztönöz. Az írókkal, tanárokkal készült interjúk meghallgatására, vagy egy kis irodalmi eszmecserére is van lehetőség.
A cikk a Napi Történelmi Forrás és az Arcanum Digitális Tudománytár együttműködésében készült
A Könyvnapok kulturális eseményei valóban itt vannak a tudatunkban, s a köztudatban is. Ám a Könyvnap létrejöttének története és az ötlet kitalálójának a neve már nincs előttünk. Supka Géza volt az, akinek kezdeményezésére 1929-ben megrendezték az első ünnepi könyvhetet. Supka Gézáról kevés szó esik, pedig az ő személyes felismerése és kitartó lobbizó munkája volt elindítója e kulturális folyamatnak.
Supka szinte egész élete a könyvek és a kultúra szellemi légkörében alkotó módon telt el. „A XX. századi magyar tudományosság és közélet e páratlanul sokoldalú személyisége” – írják róla.[2] Életének nagyszerűségét egyszerre könnyű és ugyanakkor nehéz is leírni, mert ő is azoknak a személyeknek sorába tartozott, akik koruk apró rezdüléseire, a felmerülő problémák megválaszolásában nyomatékos hangsúllyal, komolysággal vette ki a részét.
Supka Géza 1883. április 8-án született Budapesten. Rokonságban állt Eötvös Józseffel és Kazinczy Ferenccel is. Régészeti és művészettörténeti tanulmányait a Grazi Egyetemen végezte. Kolozsváron doktorált, majd 1904-től a Magyar Nemzeti Múzeum Érem- és Régiségtárában dolgozott. Bécsben, Rómában, Lipcsében, Kölnben, Kielben és Stockholmban is tartott előadásokat. Az MTI így ír stockholmi előadásáról 1936-ban:
A stockholmi márciusi ünnepségen „Magyarország sorsa két világ között” cimmel tartott vetitettképes előadást… Supka Géza dr. mozgalmat indított arra, hogy Budavára visszavételének 250 éves évfordulójára, ez év szeptemberében 1200 svéd jöjjön Budapestre, mint ahogy annakidején Budavár ostrománál is 1200 svéd hős vett részt a harcban. A mozgalomnak nagy sikere van, a Stockholms Ticningen már magáévá is tette az eszmét és nagy propagandát indított a budapesti svéd zarándoklat mellett. Supka Géza dr. egy másik tudományos előadást is tartott Stockholmban a svéd trónörökös védnöksége alatt álló Svéd-Keleti Társaság meghívására. „A buddhizmus mint az európai népvándorlás útjelzője” cimmel.[3]
Az 1918-19-es forradalmak idején politikus és diplomata; 1918-ban a Nemzeti Tanács prágai követe, valamint az Országos Széchényi Könyvtár munkatársa. 1921 és 1949 között a Világ, a Magyar Hírlap és a Pester Lloyd című lapokba írt. 1926-ban Literatura címmel (Beszámoló a szellemi életről alcímmel) irodalmi és kritikai folyóiratot hívott életre egy évvel korábban megfogant ötlete alapján, amikor Lantos Adolffal, „az egyik, akkor legnagyobb aktivitását élő könyvkiadóval” (ahogy Supka jellemezte visszaemlékező cikkében) beszélgetett.[4] Supkát íróként is számon tartjuk: saját életéről, múzeumi munkásságáról Egy tudós elforgácsolt élete címmel írt könyvet. Illetve cikke jelent meg Pest-Buda régi utcaneveiről a Magyar Nemzetben.[5]
Az első világháború okairól írt A nagy dráma című művét erős kritikával fogadták. Nemzetgyalázási pert indítottak ellene, és a mű betiltását rendelték el. A belügyminiszter a debreceni és a budapesti törvényszék indítványa alapján elrendelte A nagy dráma lefoglalását. Ügyét 1934-ben rehabilitálták.[6]
Történelmi személyiségekről is szívesen írt, az ő műve Az átkozott asszony Báthory Erzsébet, a Nagy Napoleon, valamint az Egy lángész halálára. Strzygowski, a magyarok ázsiai előtörténetének legnagyobb búvára című tanulmányt Josef Strzygowski lengyel művészettörténész emlékére. Ő mondott továbbá búcsúztató beszédet Krúdy Gyula sírjánál.[7] Supka 1945-től a Nemzeti Múzeum elnökként működött. Politikai, közéleti tevékenysége is jelentős: Supka volt az egyik alapítója a Polgári Demokrata Pártnak, melynek országgyűlési képviselőjévé választották. Aktív tagja volt az unitárius egyháznak. Az újságíró, művészettörténész, régész, akadémikus 1956-ban halt meg.
Magyarországon a Könyvnap ötletének előzményeként tekinthetjük az 1895-ös évet, amikor egy alkalommal Mikszáth Kálmánt interjúvolták meg:
Milyen sikere lehetne egy „demonstratív utcai könyvárusításnak” […] Mikszáth keserűen kifakadt. »Minek, kinek rendezzék meg; az egereknek? Mert ebben az országban más aligha nyúl könyvhöz.[8]
A könyves szakma nehéz helyzete, a századfordulós útkeresés, az I. világháború és az utána következő időszak, a felszínre került problémák alapozták meg a Könyvhét ötletét. A magyar könyvek széles körű terjesztése érdekében Supka Géza vetette fel a könyvnapokról szóló gondolatát. 1927. május 19-én, pünkösd vasárnapján Miskolcon rendezték meg a Magyar Könyvkiadók és Könyvkereskedők Országos Egyesületének – az akkor már 1878-tól[9] működő társadalmi-érdekvédelmi szervnek – rendes évi közgyűlését. Itt Supka hozzászólásában javaslattal állt elő: a magyar könyv népszerűsítése érdekében könyvnapokat kell rendezni! Ötletének alátámasztására részletesen kidolgozott tervezettel állt elő, amelyet éljenzéssel fogadtak:
Az évnek egyik napján — lehetőleg a tanév vége felé, az iskolai év befejezése előtt néhány héttel — az ország minden városában és falujában könyvnap rendeztessék, amely […] az írót és a közönséget közvetlen kontaktusba hozza egymással, hogy ezen a napon, egyszer egy évben a könyvírás és a könyvkiadás művészete is kimenjen az uccára […] ingujjban, közvetlen, bohém formában […] Legyen ez a nap a könyv, a tudás, a kultura ünnepe, mely ünnepnap […] évről évre megismétlődően, mindenkor eredeti, friss, mulatságos, színes formák között hívja fel a magyarság figyelmét a könyv fontosságára a nemzet jövője szempontjából.[…] Legyen ez a nap […] a magyar írók, könyvkiadók és könyvkereskedők mesterségbeli tudásának nemes versenyre serkentő vizsganapja is, amelyen a közönség évről-évre megállapíthassa, hogy mit alkotott az ő kedvenc írója, minő uj értékek merültek föl az év során.[10]
Supka beszélt a könyvterjesztés, fogyasztás krízishelyzetéről is:
Mivel azonban a legsulyosabb és legkomolyabb nemzeti érdekek parancsolják azt, hogy a magyar könyv tovább éljen és hirdesse a határainkon túl is azt, hogy élni akarunk, mert az élethez jogunk van, ennélfogva meg kell találnunk az eszközöket is, amelyekkel ezt a krízist legyőzzük.”Mégpedig „ujabb meg ujabb könyvvásárló tömegeket teremtünk a magyar földön s ha lehet, az egész magyarság között is. Magyarországon hihetetlenül kevés ember olvas. Ha a napilapok olvasóitól eltekintünk, nem hiszem, hogy Magyarország nyolcmillió lakosa közül egy-két százezer embernél több akadjon, aki állandóan vásárol könyveket s évi büdzséjének egy részét erre a célra szenteli […] Ebben nem is annyira ezek a társadalmi rétegek és ezek a falvak a hibásak, hanem a magyar könyvelőállítás és terjesztés szervei, amelyek csak igen kis mértékben látják be azt”, hogy 1. az olvasóközönséget fel kell nevelni magunknak, 2. tehát ezért fel kell kutatni a legelrejtettebb zugokban is, 3. folytonos és ügyes propagandával ébren kell tartani benne a tudatot, hogy kötelessége önmagával, karrierjével, családjával és hazájával szemben az, hogy folyton olvasson, művelődjék. [11]
Supka nem álmokat kergetett, hanem valódi megoldásokat javasolt az I. világháború utáni nyomasztó szellemi pangás éveire. Trianon fájó hatása az irodalom területén is felszínre hozta a problémákat, amikor tudósokra, írókra várt a befelé fordulás, a közöny, elkedvetlenedésük a szociális helyzetük miatt. A béke máig nem múló, mély fájdalommal megélt, idegeinkbe beletépő sebeinek enyhítésére is kísérletet tesz a könyvek megszerettetésével. Egyik nemes célja megőrizve megtartani az életerőt, az elszakított területek felett lebegő spirituális szellemi hazát, és megerősíteni az összetartozás érzetét a határon túlra került magyarságban. A világban nyitott szemmel járó, az irodalom helyzetével főállásban foglalkozó Supka sok hibát vélt felfedezni a kultúra területén. Tervezetében számot ad ezekről a problémákról. Ám sajnos ez az állapot is több éves folyamat eredménye:
A mai Magyarországon, annak a következtében, hogy a magyarok millióit elszakították tőlünk krízis uralkodik a könyvírás, a könyvkiadás és a könyvvásárlás terén. Az olvasók megfogyatkozott száma mellett a kiadók csak bevált magyar és külföldi írókkal mernek rendszerint a közönség elé lépni: uj irók bevezetésének a rizikója és költsége, a legjobb esetben is várható kis példányszám mellett nem igen fizeti ki magát. Ennek a helyzetnek az eredménye az, hogy uj irók nem bukkannak fel, az irodalom elsatnyul, sokat emlegetett kulturfölényünk apránként, de szemmel láthatólag lemorzsolódik.[12]
Klebelsberg szent meggyőződéssel hitt abban, hogy a trianoni döntés után, „az igaztalan békében” a szomszédnépek felett kivívott kultúrfölényünk biztosításával lehet felemelni a magyar népet. Ez kultúrdiplomáciai feladatot jelentett. Miniszterként ehhez az alkalmazottként dolgozó értelmiségi réteg támogató erejére és igényeinek kielégítésére is szüksége volt. Klebelsberg kísérletet tett arra, hogy megőrizze a magyarság a környező népekénél – az osztrákokat és a cseheket kivéve – kedvezőbb kulturális mutatóit, amit bel- és külpolitikai szempontból is szükségesnek látott. Ehhez a gondolathoz kapcsolódott Klebelsberg egyik, napjainkban is legtöbbet emlegetett, a kissé szerencsétlen és rosszul megválasztott, majd rendszerint eltorzítva értelmezett fogalma, a kultúrfölény. Ez a kifejezés azonban nem Klebelsberg szóalkotása volt.[13] Már a 19. század végén is használták. Az ifjabb Andrássy Gyulától származó kultúrfölény fogalmunk számos ember gondolatrendszerében megjelenik, így Miklós Andor, Klebelsberg Kunó és Supka Géza kultúráról vallott nézeteiben is előkerül. Utóbbi könyvnapi Tervezetében szintén hangsúlyozza szerepét. Supka és Klebelsberg egymásra találása jó munkakapcsolat lehetőségét vetítette előre. Supka hajthatatlansága az olvasás iránt azonban abban is megmutatkozott, hogy kritikával mert élni:
[A könyvet vásárolni kívánó]közönség vásárlóereje hihetetlenül lecsökkent, […] az uj vásárlórétegeket […] most a legkülönbözőbb sportok vonják el az olvasástól; s bár ez a tény bizonyos mértékben helyeselhető, viszont nem szabad odáig fajulnia, hogy […] a szellemi felfegyverzettség szenvedjen miatta.
Supka Könyvnap ötletének alátámasztására egy Japánban megszokott példát említ:
Japánban ősidők óta divatban volt az u. n. virágnapok rendezése, amely napokon az emberek és a gyerekek tudatába belevitték a virágok szeretetének érzését. Ennek a szokásnak a nyomán került át Európába a különböző »napok« rendezésének az ötlete is. Rendeztek virág- és madárnapokat. Ezeket utóbb a jótékony intézmények, elsősorban a Gyermekliga vette át nálunk.[14]
Supka kiemelt fontosságot tulajdonított a magyar könyv népszerűsítésének határon belül és határon kívül is, s alapelvként, megkötésként fogalmazta meg a Könyvnapok szabályzatában: Csak magyar könyvet! – ettől eltérni nem lehet. Cél a magyar irodalom presztízsének, jelentőségének helyreállítása, a könyvszeretet terjesztése. Az 1920-as évek után indult szépirodalmi folyóiratok, mind a magyarság szellemi kultúrájának megőrzését kívánták előmozdítani, azonban általában csak rövid ideig egy-két évig tudták szerepüket vállalni, ilyen volt például Pozsonyban a Tavasz és a Tűz, Komáromban a Vagyunk, Kassán a Kassai Hét és Uj Élet, Lőcsén a Holnap és Galántán a Mátyusföldi Lapok.
A Supka által alapított Literatura folyóirat is – melyet 1938-as megszűnésig szerkesztett – a magyarság megőrzésére tett kísérletet. Supka ötlete szerint folyóiratában különböző reformkori folyóiratok címeit használja fel a rovatok címadásakor: ilyen volt a Kultsár István-féle lap nyomán a Hazai ‘s Külföldi Tudósítások, melyben kisebb-nagyobb irodalmi híreket közöltek, a Hasznos Mulatságok, a Tudományos Gyűjtemény (mely eredetileg előbbi melléklapja volt), amelyben Lambrecht Kálmán mutatott be tudományos és ismeretterjesztő könyveket, valamint 1936-tól új rovatként jelent meg a Honművész, amelyben színházi kritikákat közöltek. Maga a lap neve is szándékosan a reformkorra utal, ezt tükrözi a rövid u-s írásmód. Egy időben emiatt is támadták a lapot. Hegedűs Lóránt egy cikkében felvetette: elképzelhető-e, hogy „Kazinczy és Széchenyi korában egy szépirodalmi folyóirat idegen címet viseljen, mint Literatura … ?”[16] Supka válaszul több korabeli folyóiratcímet is felsorol „amelyben a literatura vagy valamelyik származéka szerepel.”[17]
A Literaturát az irodalom pátosza lengte körül, amely alapján érezni lehet: ezt a folyóiratot az irodalmat szerető és az írók útját egyengető személy szerkeszti, maga a lap pedig a közönség olvasmány és szépérzékét kielégítő, rangos irodalomközvetítő eszköz. A lap jól átlátható szerkezettel készült. Igényes kiadásban szólt a könyvekről, fogadott be és jelentett meg cikkeket. A kultúrát nívósan megjelenítő oldalak kerültek az olvasók szeme elé. Rendszeresen beszámolt a kortárs irodalom és a könyvkiadás eredményeiről, egyben felhívta a figyelmet az írók nehéz szociális körülményeire. Az újság stílusa mentes maradt a demagóg ideológiáktól. Supka folyóirata fontos forrása a Horthy-korszak irodalmi életét kutatók számára[18], mivel a lap rendszeresen beszámolt a a könyvnapok eseményeiről, valamint az Írók Gazdasági Egyesületének, az írók érdekvédelmi szervezetének tevékenységéről. Bibliográfiai rovatában ritkaságszámba menő adatokat találhatunk a kiadványok áráról, emellett Supka havi pontossággal a megjelenési időt is feltüntette. A folyóiratát olvasva Supkát megismerhetjük mint szerkesztőt, valamint nézeteit és küzdelmeit is.
Supka tenni vágyását, szenvedélyes kulturális munkáját, többen is kritikával illették: nyelvi kérdésekben ütközött a véleménye másokkal, vagy politikai szempontból „kérdéses”, el- illetve megítélendő kérdésekbe került – például fent említett könyvével végigvitt pere kapcsán. Mások azonban elismerően nyilatkoznak, s főt hajtanak Supka előtt: például Balassa József, vagy Móra Ferenc.
Az 1928. november 3-11. közötti „Magyar Hét”[19] elnevezésű próbakönyvhét megrendezése után egy évvel rendezték meg az első ünnepi könyvhetet 1929. május 12-20. között a Supka-féle Tervezet nyomán. A Literatura hirdetésként közölte a teljes négyoldalas programot, amit az 1929. márciusi számhoz kaptak meg az olvasók. Ugyanebben a számban Balassa József hírlapíró[20] lelkesedett a májusban megrendezendő ünnepségekről, Kemény István pedig a készülődő német könyvnapról írt.
Magyarország „csak” a negyedik a könyvnapok rendezését tekintve Európában: Finnországban már 1908-ban volt hasonló esemény (ezt azóta is megrendezik november első napjaiban), Spanyolországban 1926. október 7-én, Olaszországban pedig 1927. május 17-én tartották meg először a könyv ünnepét. Utóbbiról maga Supka is beszámolt. Olaszországi tapasztalatok, hírek és beszámolók hatására rendezték Magyarországon az első nyilvános könyvünnepet: „szerencsénkre éppen amikor ezen a könyvnap éjén törtük a fejünket, akkor érkeztek az első; Itáliából (Milánóból) egy ott megszervezendő hasonló […] propagandanapról, a festa del libro-ról.”[21]
Supka tulajdonképpeni célja az évenkénti könyvünnepnek megtartása mellett egy folyamat elindítása volt. Mindkét elképzelés – a különálló rendezvény és az együttes, egymásra épülő rendezvénysorozatok megtartása – levont tapasztalatokra építő kultúrateremtést jelent. Supka szíve és értelme szerint a Könyvnapok megrendezése eljuttathatja az olvasókat, látogatókat a valódi magyar irodalom képviselőihez a 1920-as években átélt történelmi események következményeivel terhes időszakban.
1927-ben az olvasóközönség […] nagyságát, összetételét és színvonalát a társadalom egyes osztályainak életkörülményei (foglalkozás, kereset stb.) határozták meg. A művelődés legfőbb ösztönzői a városok, ám Magyarországon a városok ez időben alig növekedtek .[22].
A könyvkiadók kevés új szerzőt jelentettek meg. Az olvasás hiánya, a vásárlók számának pangása vagy csökkenése, általánosan jellemezte a korszakot. Utóbbi szorosan összefüggött az emberek anyagi helyzetével, illetve azzal, hogy mely foglalkoztatási szektorban dolgoztak (bár mindig vannak egyéni kivételek). A súlyos munkanélküliség, az oktatás helyzete, a könyvhöz jutás kérdése városban és vidéken is előkerült, mint téma, ugyanis a munkások és parasztok kereseti lehetőségei nem tették lehetővé a művelődést, kevés alkalmuk adódott rá, hiányos műveltségük miatt pedig gyakran nem támadt fel bennük az igény.
A magyar könyv sorsa a nemzet sorsa is. A kulturális propaganda kiszélesítése, amely tartalmában itt nem negatív előjelű – esemény számba menő programokkal, protokolláris képviselők segítségével valódi kulturális szerepvállalás lehet az olvasás mellett. Nyomatékkal emelte ki Supka sok tekintetben megerősítve a hitet, hogy a könyv olvasása az önművelés és az általános műveltség része, amely „ezerszer megtérül”. Szocializációs kérdéseket is említett, például a munkanélküliséget, amelyre gyógyír lehet az olvasás, ami képes visszahozni az embereket az aktív társadalmi életbe. Az írástudatlanság leküzdése korszakos problémát jelentett. Mindezen tényezők ismerete alapos okot adott a téma középpontba kerülésére…
Supka könyvnapi Tervezetében részletesen kidolgozott programpontokba szedve nevezte meg a kultúra folytonosságának és a magyar könyv emberi sorsokat, sorsközösségeket Magyarországgal összekötő szerepének súlyát. Az elcsatolt területeken élő gyermekek, a felnövekvő generáció nevelésében külön gondot kellene fordítani arra, hogy megőrizzék a magyar kultúrához, magyarsághoz tartozásukat, ezért fontos a magyar nyelv ápolása magyar könyvek olvastatásával.
Megoldások mellett elvárásokat is megfogalmazott: a magyar könyv szeretetének életben tartásához olyan miniszterre van szükség, aki lelkiségben és kellő időbeosztással képes képviselni ezen szép az egész társadalmat érintő ügyet. Még hogyha Budapest lenne az irányító centrum, a vidékre is hangsúlyozottan el kell juttatni a könyv szeretetét. A vidék saját hagyományainak, jellegzetességeinek megmutatásával hozzásegíthet, hogy még ismertebbé váljon az országunk sokszínűsége. A feladat kézben tartására „a közoktatási minisztert gondolnám”[23] – írja Supka Tervezetében. Az ügy képviselője gróf Klebelsberg Kuno lett, akit az Egyesület a Magyar Könyvhét Országos Nagybizottsága díszelnöki funkciójára kért fel.
A magyar könyv ügyében Supka nemzeti összefogást hirdetett. A kulturális diplomácia fontosságát hangsúlyozta: konkrét javaslatokkal áll elő, hogyan is lehetne a figyelmet ráirányítani Magyarországra, hogy itt még él a könyvek szeretete, töretlenek az emberek kulturális szokásai, és van igényük a művelődésre. Supka nyilvános turistacsalogató népünnepélyt akart nemcsak Budapesten, hanem vidéken is, történelmi épületek között, a városok legszebb terein, emlékművek közé díszesen elhelyezett sátrakkal.
Egy jó magyar könyv többet ér ezer szónoklatnál és millió jelvénynél![24]
Történelmi előzmények is előkerültek: amikor a Magyar Tudományos Akadémia megkezdte működést, szintén a magyar könyv, illetve a magyar tudományos irodalom terjesztését tekintette egyik legfőbb feladatának. A Természettudományi Társulat és a Történelmi Társulat is követte ezt a példát. A Kisfaludy Társaság és a Petőfi Társaság első föladatai között szerepelt: harcolni a magyar könyvért. A Magyar Írók Egyesülete egységesíteni akarta a küzdelmet, és a kitűzött célt is, és ehhez a kormányhatóságok, a társadalom, a könyvkiadó vállalatok és könyvkereskedők támogatását várták. Tervezetében gazdasági lépéseket is sürget a könyvek forgalmazása ügyében:
Nem szabad a közönség áldozatkészségéhez úgy fordulni, hogy annak fejében ne adjunk méltó ellenszolgáltatást. E részben főként az első könyvnap okoz gondot, mert hiszen a továbbiakhoz már mindig áll bizonyos tőke rendelkezésre. [25]
Több forrást is megnevezett, hogy miből jöhet össze a „szükséges propagandaalap” fedezete: pénz folyhat be tisztán a magyar szerzők műveiből tartott színházi előadások bevételeiből, ahol írók is beszélnének a könyvről, a könyvnapról (a színész teljes gázsit kap, az író ugyanakkor tiszteletdíjat nem kapna, ellenben őt illetné eladott könyveiből várható haszon). A könyvnap hetén kaszinókban, egyesületekben műkedvelők és dalárdák bevonásával magyar írók műveiből előadásokat tartanának – a költségek levonása után a nettó haszon a könyvnap alapját illette volna. Bevétel származhat továbbá az utcán árusított bonok összegéből, amelyekkel az ország bármely könyvesboltjában az egész év folyamán 10 százalékos kedvezménnyel lehet vásárolni. Emlékfüzet árusításából szintén folyna be összeg, azonban a szerencsejátékok (lottó és karikadobó versenyek) csak könyvdíjasak lennének. Irodalmi kiállítások (írók emlék-tárgyainak bemutatása) árveréseinek bevételeiből is gyarapodna az alap, továbbá előző héten gyűjtést lehetne rendezni a városi könyvtárak, vándorkönyvtárak számára. Árengedményes könyvvásár (10 százalékos) bevételei, valamint, ha a könyvkereskedők aznapi forgalmuk 10 százalékát beszolgáltatnák a propagandaalapnak, az tovább növelné annak nagyságát.
Ezekért cserébe kevés pénzért értékes könyveket nyerhet a közönség, mindamellett színes programokon (írók felolvasásán, színdarabok előadásán, iskolai színpadi előadásokon) vehet részt és kedvező áron juthat könyvekhez.
Mindezek megvalósulásához széleskörű propagandamunkára volt szükség:
- Könyvpropaganda: a könyv ünnepén mi lehet jobb cégér, mint maga a könyv? Ezért csak új kiadású magyar könyvek kerülhetnek forgalomba melyek a kirakatok ékei is lehetnek.
- A propaganda formáinak kiszélesítése: sajtóban cikkek, rádióban műsorok, közvetítések, színházi felolvasások, iskolai órákon beszélgetések, a könyvekről. Könyvtárak, vándorkönyvtárak létesítése. Kioszkokban, pályaudvarokon könyvárusítás. Fotók, plakátok (Klebelsberg „kis kultúrplakátoknak”[26] hívta őket egy korábbi beszédében) készítése.
- Ismert személyiségek nyissák meg a rendezvényeket, s írók, színészek tartsanak előadásokat a könyvről, ehhez az írók személyes hatása, közvetlensége szükséges:
… hisszük, hogy amikor a magyar írók odalépnek a magyar közönség elé: s élőszóval, felolvasásokkal, beszédekkel, színpadon, rádión, könyvön, falragaszon, újságcikkeken át agitálnak a könyvért: ezt nemcsak magukért csinálják, nemcsak az irodalomért, hanem mindenékfölött a magyarság egyeteméért. Az olvasóért, aki nélkül süket fülekre és vak szemekre talál a legnagyszerűbb gondolat is. [27]
- Zászló kiállítása a könyvnapot megelőző héten a könyvnap dátumával.
- Könyvajándékok iskolák számára és határon túlra.
Supka magát a vásárt a könyvek árának 10 százalékos engedményével képzelte el (ez az első könyvnapon meg is valósult). Érdekességként említhető, hogy 1927-ben „drága volt a könyv, valóban csak a tehetősebbek gondolhattak rendszeres könyvvásárlásra, néhány adat ennek igazolására: 1927-ben a Lantos cég megjelentette Móra Ferenc munkáit hét kötetben. Egy-egy kötet ára 7 pengő [a pénznemet ebben az évben vezették be] volt. A Révainál megjelent Dante: Isteni Színjáték ára 20 pengő volt, Gárdonyi Géza A láthatatlan ember c. regénye fűzve 7, kötve 11 pengőbe került. Még a Franklin úgynevezett ,.Olcsó Verne” sorozatának kötetei is 5-7,50 pengőbe kerültek […] néhány közszükségleti cikk ugyancsak 1927-es árával. Egy kilogramm liszt 50 fillér, 1 kilogramm sertéshús 2,40 pengő, 1 kg kristálycukor 1,20 pengő, 1 liter tej 40 fillér, 1 kilogramm kenyér 52 fillér.”[28]
Az írók a tiszteletdíjukat az eladott könyvek után kaphatták csak meg a kiadóktól.[29]
A könyv és népszerűsítésekor az iskolai oktatásban hangsúlyozni kellett a bibliofil látásmódot. Fontos továbbá, hogy a kulturális színtereken, és elsődlegesen az utcán népszerűsítsék a kiadványokat, hiszen ily módon a legszélesebb közönséghez juttathatták el a könyvet. Hogy pedig a gyermekeknek, diákoknak otthon saját könyvtáruk lehessen, a szülők, pedagógusok tanító szeretete is szükséges:
A közoktatásügyi miniszter hozzájárulásával és rendeletére ezen a héten az állam és a városok minden iskolájában az oktatók egy vagy több órát szenteljenek a magyar könyv propagandájának; magyarázzák meg a gyermekeknek, hogy, mit jelent a könyv az ő életre-valóságuk szempontjából. Tanulja meg, hogy a könyvet szeretni kell, mert a könyv ezerszeres kamattal fizeti vissza ezt a szeretetet.[30]
Mindezen események sikeréhez úgy vélte, a reklám erejére szükséges támaszkodni:
Amióta 1564-ben az első ”Messkatalog” megjelent, azóta minden valamirevaló könyvkiadó és könyvkereskedő tisztában volt vele, hogy a nyomtatott betű a legkevésbé nélkülözheti, a nyomtatott betű propagandáját s ezért azt látjuk, hogy a külföldön hatalmasan fellendült, külön tudománnyá vagy művészetté lett a könyvreklám mindenfajta formája. Nálunk mintha kissé nehezebben tört volna utat magának ez a felismerés.[31]
Supka a Tervezetében rámutatott, hogy a könyv reklámozására majdnem annyi költséget kell fordítani, mint az eladására:
A hírlapi, a plakátos, a füzetes, a rajzolt, a waschzettlis és a körleveles propaganda kitűnő szolgálatokat tehet ott, ahol egyes müvek vagy sorozatok elhelyezéséről van szó.[32]
A plakátok nem helyettesíthetik az irodalom képviselőivel való személyes találkozást, ám lehetőséget kínálnak a kapcsolatba kerülésre, s annak megtartására.
Igenis, szükségünk van az év napja közül egy olyan napra, amelyen Magyarországon, lehetőleg a legkisebb falvakban is, senkit villámcsapásként érjen a magyar könyv gondolata; de másrészt ne terhes, és főként ne unalmas formában kerüljön szembe ezzel a gondolattal.[33]
Írók, színésznők, magyar ruhás hölgyek, huszárok […] árulják az utcai sátrakban a magyar írók könyveit.[34]
Supka lelkes támogatókra talált:
A városi iskolák tornatermeiben rendezendő mozielőadásokról szóló javaslattal kapcsolatban Balkányi Kálmán dr. szólalt fel. — Méltányolni kell — úgymond —, hogy a főváros a pedagógia legmodernebb eszközét, a filmet is felhasználja, de akkor ne hanyagolják el a magyar kultúra legféltettebb fegyverét, a könyvet sem. Felhívom a figyelmet a május 12-én megkezdődő Magyar Könyvhétre. Gondoljuk meg, milyen nehézségekkel küzd a magyar író és hogy kulturális érdekeinken kívül mekkora érdek fűződik a magyar könyvnyomtatás, könyvkötészet és kereskedelem boldogulásához. Kövessünk el tehát mindent, hogy ez az akció sikert hozzon. Kérem a tanácsot kapcsolja be a propagandába a fővárosi iskolákat.[35]
Balkányi arról is beszélt, hogy a könyvhét plakátjait helyezzék el ingyen a hirdetőoszlopokon, a villamosokon, az autóbuszokon, adjanak könyvjutalmakat. Kövessenek el továbbá mindent, hogy az esemény nálunk is olyan lendületet adjon a könyv ügyének, mint Olaszországban, ahol Benito Mussolini állott a mozgalom élére. A felszólalást általános helyeslés fogadta, Pakots József egyetértőleg szólalt fel.[36][37]
A Magyar Könyvhét előkészületei megkezdődtek Budapesten és vidéken 1929-ben, miután a kormány, a hatóságok és a társadalmi intézmények a Magyar Írók Egyesületének kezdeményezését a legnagyobb szeretettel karolták fel. Felismerték: a Magyar Könyvhét a magyar könyv számára nagy erejű propagandát jelent. A következő döntések születtek: Az Országos Nagybizottság a székesfőváros tanácsától nyilvános utcai, helypénzdíj nélküli árusítás engedélyezését kérte:
Ha a főváros mégis úgy határozna, hogy elvi okokból a sátrakért helypénzt szed, akkor ez […] egészen jelentéktelen összeg lesz. […] Sátrakat csak a könyvkereskedő szakosztály tagjai számára állítunk fel, […] erre engedélyt csak a szakosztály tagjai kapnak s ezenfelül egyetlen sátrat a Vörösmarty-téren a Magyar írók Egyesülete állít fel olyan költők számára, akiknek nincsen kiadójuk. Az i. t. könyvkereskedő cégek több sátrat is állíthatnak fel: mindenki a maga üzlete közelében, avagy ott, ahol más cégek érdekeit nem sérti. […] A sátrakat az egyes cégek maguk állítják fel. […] A Magyar írók Egyesülete és a Magyar írónők Egyesület gondoskodik arról, hogy a sátraknál az írók és írónők megjelenjenek és autogrammot adjanak. […] A sátrakban csak magyar írók művei árusíthatók, tehát fordítások nem. Az engedmény, amelyet a közönség kap […] 10%. A bejelentéseket május 7-éig kell megtenni.” Ellentétes érdekek esetében a Bizottság segít barátságos megoldásokat találni. A Könyvhét alkalmából rendezendő kirakatversenyt május 10-én kezdjük. A kirakatban is csak magyar könyvek helyezhetők el. A kirakatversenyt a Magyar írók Egyesületének zsűrije fogja eldönteni s az Országos Nagybizottság megjutalmazza a nyerteseket. Az utcai árusítás május 13. és 14. napján lesz. Rossz idő esetén a hét másik két napján, amit a hírlapok útján közlünk majd úgy a t. tagokkal, mint a közönséggel. […] A vidéki könyvkereskedelem eljárása a budapestihez hasonló, viszont az esetleges könyvvásárt vagy egyéb akciót mindenütt a helyi bizottságokkal kell vagy lehet megbeszélni.[38]
Az első könyvhét a fentiek szerint május 12-én, vasárnap az Otthon Írók és Hírlapírók Körének ünnepével kezdődött. A bevezető beszédet Balassa József, a kör alelnöke tartotta. A zenei program után Kosztolányi Dezső A magyar könyv címmel tartott felolvasást.
Másnap, május 13-án, Gróf Klebelsberg Kuno magyar királyi vallás- és közoktatásügyi minisztere az Akadémia dísztermében mondott beszédet: „A magyar társadalom legszélesebb rétegeihez oda kell vinnünk a könyvet, s meg kell győznünk az olvasás hasznosságáról.”[39] Ebben az időben közel egymillió főre becsülhetjük az írástudatlanok számát Magyarországon. Elmondta: új tantárgyat kíván bevezetni, az olvasástant. Majd Vörösmarthy [így áll a programlapon] Gondolatok a könyvtárban című versét P[ulszky Károlyné] Márkus Emília színésznő, a Nemzeti Színház örökös tagja mondta el. Ezután Babits Mihály következett, aki a könyvről írott versét olvasta fel, majd „Surányi Miklós, Voinovich Géza olvasta föl a könyvről írt munkáját ” (Érdekesség: a Himnuszt és a Szózatot egy nagy múltú munkásdalárda énekelte, a Magyar Állami Gépgyár Acélhang dalköre, Noseda Károly karnagy vezetésével.) Az akadémiai díszünnepséget díszelőadás követte a Nemzeti Színházban. Vörösmarty versét itt is Márkus Emília szavalta el, utána Hevesi Sándor[40] Elzevir. Történet egy antikváriusboltból című darabját mutatták be.
Május 14-én és 15-én az utcákon 10 százalékos árengedménnyel, magyar írók részvételével kedvezményes könyvvásár zajlott. 16-án, csütörtökön a Magyar Írók Egyesülete rendezett díszelőadást a Nemzeti Színházban. 17-én és 18-án újra kedvezményes könyvvásárra került sor – de most már a könyvkereskedésekben, majd vasárnap és hétfőn rendezték meg a kirakatversenyt.
A fiatal Rádió helyszíni közvetítést adott az Akadémia épületében zajló ünnepi megnyitóról, majd előadás-sorozattal csatlakozott a Magyar Könyv Hetének programjához: többek között Móricz Zsigmond, Kosztolányi Dezső, Surányi Miklós beszélt a könyv és a közönség kapcsolatáról.
1929-ben még nem volt külön könyvheti lista, voltaképpen minden forgalomban lévő könyv, ott volt a könyvsátrakban: „a kiadók […] ontották a műveket. Az Egyesület szorgalmazására azonban a Génius – amelyik ez évben Hatvány Lajos, Komáromi János, Kosztolányi Dezső, Körös Andor, Színi Gyula, Zsolt Béla műveit is a könyvhétre időzítette – propaganda kiadásban jelentette meg Szabó Dezső Az elsodort falu és Móra Ferenc Ének a búzamezőkről című regényét, 3-3 pengős, meglepően olcsó áron. Az első könyvnap értékelésekor megjegyezhetjük. A legnagyobb újdonság az volt, hogy a könyv kivonult az utcára.”[41]Erről írt a Pesti Hírlap riportere is:
Olcsó áron mindenki hozzájut annyi magyar könyvhöz, amennyit csak akar, hozzá még a legszorosabb értelemben „első kézből”, mert majdnem minden könyvkereskedő sátrában maguk az írók adták el könyveiket, szívesen mellékelve hozzá autogramjukat. Legélénkebb és legérdekesebb a Vörösmarty- szobor talapzatánál felállított „Magyar Költők Sátra” volt. [42]
A reggeli óráktól kezdve egészen alkonyatig színes, eleven élet zajlott a sátor körül, ahol a magyar írók rajongói végre személyesen megpillanthatták igen kedvelt költőjüket. A vásárlást lebonyolító lelkes írónői gárda egy pillanatig sem pihenve árusította a könyveket, melyekben a jelen volt írók rögtön be is írták a nevüket. A város több pontján elhelyezett könyvkereskedői sátrakban is nagy elevenség uralkodott.[43]
A Literatura képes mellékletet is közölt az ünnepről. Az egyik fotó alatt az olvasható, hogy „Móra Ferenc a tízezredik autogramját írja”. Kétségtelen: hatalmas sikerrel zárult a kezdeményezés. Móra később, a Literatura újraindítási szándéka idején, őszinte hitet tett Supka Géza mellett: „Nekem Supka Géza nagyon ritkán látott barátom, de olyan jótevőm, amilyent nekem nemigen adott az élet. […] Emberek, ez az ember megérdemli, hogy segítsetek neki. Ő magáért is, magatokért is, a magyar irodalomért is.” [44]
Az első könyvhéten – mint szó esett róla – gyakorlatilag minden megjelent kötet forgalomban volt a sátrakban:
Ismeretes, hogy az Athenaeum tiz kötetre terjedő gyűjteményt bocsát ki, amelyek minden kötete a kemény bírálat hangján ismertet «meg a magyar népi élet egy-egy nyomorúságos szögletjével. A könyvnap terítékre került anyagából minduntalan az ilyen fajtáju müvek villának elő, jeléül annak, hogy ma ez a divat: regényes életrajzok helyett a magyar nép egyes földrajzilag elhatárolt közösségeinek reáliszticus életrajza.[45]
Supka szerint számos propagandaeszköz közül a leghatásosabb már önmagában is élményt jelenthet – a programok újszerűsége, frissessége, valamint a környezet, a kulturális színtér. Ötlete a külföldi példák ismerete alapján merült fel, ám az ő érdeme abban rejlik, hogy úgy indult útjának (és szinte pontosan úgy zajlott le) a könyv ünnepe, ahogyan ő egyszer megtervezte. Supka valódi célja egy folyamat elindítása volt, mely együttes hatásával és részeire bontásával is egymásra építő kultúrateremtést jelent: amely úton végigmenve eljuthatnak az olvasók a magyar irodalom képviselőihez.
Az első könyvnap rendezéséből Supkát mellőzték, ám később úgy nyilatkoztak róla, hogy neki „szava kell, hogy legyen” a könyvnapok ötleteinél. Esetenként azonban a könyvnapok szellemi atyja azt is megérte, hogy bizonyos években kevés öröm volt tapasztalható, a könyvnapok kevésbé voltak hangulatosak, s a kiállás sem volt eléggé díszes. Szerencsére azonban a sok politikai vihar sem árthatott a könyv tekintélyének. De hogy ünnep marad-e a könyvhét, erre csak az olvasók adhatnak majd igazi feleletet.
Supka rendszeresen figyelemmel kíséri a könyvnap sorsát és 1931-ben, mint folyóirat szerkesztő írja: „csak hosszas telefonálgatás után tudta meg a könyvnapok pontos dátumát,, amikor már hetek óta hírlapok, rádió, film, plakátok, könyvkirakatok, szórócédulák százezreivel kellett volna a közönség figyelmét az eseményre előre felhívni” – Ennek eredményeként a könyvnap „fáradt, szürke, közönybe fúló […] hangulat nélküli. Úgy látszik a könyvkereskedői szakosztály vezetőjéből hiányzik minden iniciatíva, ötletesség és összefogó erő”.[46] S valóban Supka újfent számos ötlettel állt elő, amelyek színesíthetnék a könyvnapokat, hiszen ő már az eredeti tervezetben is felvetette, hogy akár kürtős heroldok nyithatnák meg az ünnepséget.
Kemény István is kritikával él a rendezéssel kapcsolatban a könyvnapokat „lelkiismeretünk megnyugtatásának érdekében” – tartjuk, mert valódi problémát jelent „a könyvnapi könyvek drágulása, a reprezentatív könyvnapi kiadványok és az ízléses árusítóhelyek hiánya stb.” Babits 1929 tavaszán írta:
Öröklött, nagy Varázs, holtak idézője,
messze nemzedékek egymáshoz fűzője;
mert csak a Könyv kapcsol multat a jövőbe,
ivadék lelkeket egy nemzetté szőve.[48]
A polihisztor Supka Géza, a tudós, író, politikus, szerkesztő, „a modern ismeretterjesztés élharcosa”, a „kultúra embere” – dicsérő szavakkal illeti őt az utókor, akiről azt is megjegyezték: „nem hiába ez az ember találta ki a könyvnapokat”. Személye nincs a köztudatban, s csak kevesen kapcsolják össze tevékenységét a Könyvnapok ötletével. A könyvnapok (könyvhetek) 1929 óta nagy változásokon mentek keresztül. Egy országot mozgattak meg, lelkesítettek, máskor viszont elkeserítettek. Volt idő, mikor az írók maguk árulták a könyveiket, s eljött az a kor is, amikor megesik, hogy bánatosan szobroznak a Vörösmarty téren. Erre mondta Feleki László tréfásan, évekkel ezelőtt a könyvheti rendezőknek: „Egy feltétel mellett beülök dedikálni a sátorba, ha táblát tesznek ki ezzel a felirattal: »Az írók etetése és itatása tilos!«” Az utca mint demokratikus „hadszíntér” a könyv számára is megnyílt.[49] Az ünnepről magáról Supka így vélekedett:
Gerincét a festői könyvvásár teszi ki, amely a városnak lehetőleg valamely csendesebb terén, amennyire lehetséges, historiai épületek vagy természeti szépségek keretében folyik le […] egyszerűbb, de művészien dekorált polccal, állvánnyal, tolóskocsival, ponyvasátorral vagy pavilonnal. Kívánatos lenne, ha a nagyobb cégek megfelelően díszes, nagy reklámkocsikat – élőképekkel és könyveladással – járatnának ezen a napon.[50]
1930-től már újdonságok is jelentek meg a könyvnapra, 1932-ben rendelet született az esemény kapcsán:
A m. kir. vallás- és közoktatásügyi miniszter 29. 732/1932. V. sz. rendelete a magyar könyvnap megtartása tárgyában. […] A Magyar írók Egyesülete és a Magyar Könyvkiadók és Könyvkereskedők Országos Egyesülete május 17-ik napjain Magyar Könyvnapot rendez. A Könyvnap célja a nagyközönség és nem utolsó sorban a tanulóifjúság figyelmét az irodalomra felhívni. […] A könyvnap céljainak támogatása érdekében elrendelem, hogy a közvetlen vezetésem és rendelkezésem alatt álló középiskolákban, középfokú és alsófokú tanintézetekben május 17—19. napjai egyikén, az egyik magyar nyelvi óra keretében, az irodalom és a könyv szeretetéről, fontosságáról és megbecsüléséről a tanulók oktatást nyerjenek. Olyan intézetekben, amelyekben önképzőkör működik, kívánatos volna, hogy Arany János emléke megfelelő módon megünnepeltessék. [52]
Aztán jött még egy rendelet 1932-es a könyvnapi záróráról:
A magyar könyv hathatósabb terjesztése és népszerűsítése érdekében tartandó „Magyar Könyvnapok”-on várható nagyobb forgalom kielégíthetése céljából a kereskedelemügyi miniszter kivételesen megengedte, hogy az 1932. évi május hó 17., 18. és 19-én Budapest székesfőváros területén a könyvkereskedők üzletei és az ideiglenesen felállítandó utcai könyvárusító sátrak, amelyeket a fennálló rendelkezések értelmében az említett napokon este hat (6) órakor kellene bezárni, este hét (7) óráig legyenek nyitva tarthatók. […] Alkalmazottak a rendes munkaidőn túl teljesített szolgálatért megfelelő díjazásban részesüljenek.[53]
A könyvnap az évek folyamán megújításra szorult. Budapesten – ahol az esemény szinte puszta üzletté fajult s jelentős anyagi haszonnal járt – évről évre nőtt a forgalom, s egyre több lett a könyvsátor is, vissza kellett térni az eredeti supkai alapelvekhez.
Supka számára állandó témát jelentett (a könyvnapok megrendezésének hibái mellett), hogy nem ismerik el, hogy ő volt a rendezvény ötletgazdája. A Könyv című folyóirat így írt: „A könyvnap gondolata hat évvel ezelőtt született meg néhány okosan lelkes férfi agyában” – erre reakcióként Supka kijelentette: „Nem hat, hanem nyolc éve és nem »néhány« hanem csak egy ember agyában.” [54] Később azonban arról nyilatkozott, hogy „meghatottan olvasta” a Szegedi Friss Ujságban megjelent elismerő sorokat.[55]
Ám az olvasók, és a könyves szakma is döntött. 1979-ben már javában folytak a Könyvnap jubileumi előkészületei. Ahogy egy korabeli lap beszámol erről:
1979 tavaszán lesz öt évtizede, hogy a magyar könyv népszerűsítésének legjelentősebb akcióját […] először megrendezték. Az évforduló tiszteletére pályázatot hirdettek a könyvesbolti dolgozók, könyvtárosok, népművelők és könyvbarátok részére. A résztvevők […] egy-egy város, vagy nagyobb tájegység könyvnapjainak, könyvheteinek történetét tekintik át, s illusztrálhatják. […] Egy-egy pályamunka terjedelme legfeljebb 20 gépelt oldal lehet. A bíráló bizottság egy 5000 forintos első, egy 3000 forintos második, egy 1500—1500 forintos harmadik, illetve negyedik díjat ítél oda. Az ötödiktől a tizediknek sorolt munkákat 500—500 forintos jutalommal ismerik el. A publikálásra alkalmas írásokat közzéteszik, s a szerzőket a szokásos szerzői honoráriummal díjazzák. Ugyancsak várják a régi könyvnapokkal kapcsolatos dokumentumokat, prospektusokat, leveleket, plakátokat, apró nyomtatványokat, kéziratokat, ex libriseket, könyvjelzőket — amelyek a könyvünnepek fél évszázados történetéhez kapcsolódnak. Felhasználásra alkalmas dokumentumokat a tulajdonosoktól megvásárolják, illetve kívánságra — reprodukálás után hozzájuk visszajuttatják.[56]
Supka Géza kulturális munkát végző emberként igyekezett az egymásra odafigyelést és az egymással végzett munkát összhangba hozni. Felismerte, hogy összefogással, a munkát összehangolva jobb eredményt érhet el az ország, hogy „kulturális tespedtségéből”, lehangolt lelkiállapotából felélénküljön; amikor a szellemi útkeresés nyomán az elszegényedésben élő magyar írók fásultan figyelték az eseményeket. A kultúraterjesztői is kétségbeesve keresték az utat az emberek kulturális igényeinek kielégítésére. Supka ezekre a tapasztalatokra folyóirat szerkesztőként, bibliográfusként, könyvíróként a kultúra számos területén szert tehetett. Ezen állapotok megváltoztatásának az elősegítésére, életét a kultúraterjesztésnek, a könyvek és az olvasás megszerettetésének szentelte. Budapesten és vidéken is hamar híre kelt ötletének, s napjainkra szokássá váltak a Könyvnapok eseményei.
Az NTF Történész Műhely ingyenesen teszi mindenki számára elérhetővé tudományos eredményeit, ingyenesen bocsátja rendelkezésre ismeretterjesztő cikkeit. A szerkesztés, tördelés és a honlap fenntartása azonban nekünk is pénzbe kerül, kérjük, adományával támogassa ügyünket, hogy a jövőben is elérhetővé tegyük cikkeinket olvasóink számára. Szíves támogatásukat Patreon oldalunkon (link) várjuk.
Jegyzetek, felhasznált források:
[1] Corvina, 1940. 25. szám, 56. o.
[2] Supka Géza emlékkiállítás Székesfehérváron. In: Könyvtári/Levelező Lap, 2003. 8. szám, 17. o.
[3] MTI, Napi hírek, 1936. március 10.
[4] Bálint Gábor: Supka Géza folyóirata, a Literatura (1926-1938). In: Magyar Könyvszemle 2004. 1.szám. Egy szám ára 6000 korona, vagyis 48 pengőfillér volt. (a továbbiakban: Bálint 2004)
[5] Magyar Nemzet 1938. aug. 25–1944. márc. 22. Repertórium (1938-1939) (Szerk.: Kendéné Palágyi Erzsébet), A Petőfi Irodalmi Múzeum Bibliográfiai Füzetei.,Napilapok repertóriumai, Budapest, 1980, 286. o.
[6] Irodalomtörténeti dokumentumok Zemplén levéltárában (Borsodi Levéltári Füzetek 26.), Miskolc, 1986, 114. o.
[7] A búcsúztató szöveg az alábbi linken olvasható: http://www.krudy.hu/Szakirod/SupkaGeza/SupGLit33_6.html
[8] A könyvnapok krónikájából. Békés Megyei Népújság, 1972. május 28., 7. o.
[9] Köves József-Murányi Gábor: Könyvhetek krónikája. Az ünnepi könyvhét 75 éve. MKKE-Vince Kiadó, Budapest, 2004, 7. o.
[10] Supka Géza: A Magyar könyvnap. Tervezet (A Literatura melléklete). In: Literatura, 1929. könyvheti különszám. (a továbbiakban: Supka 1929)
[11] Uo.
[12] Uo.
[13] „Klebelsberg – sok kortársától eltérően, ám Bethlen István miniszterelnökhöz hasonlóan – helyesen mérte föl a magyarság 1920-as évek eleji lehetőségeit, és a felügyelete alatt álló kultúrpolitika feladatait. Jól látta a külső körülmények szorítását.” Ujváry Gábor: Kulturális hídfőállások: a külföldi intézetek, tanszékek és lektorátusok szerepe a magyar kulturális külpolitika történetében. I. kötet. Ráció, Budapest 2013, 67. o.
[14] Supka 1929
[15] Urr György: Kisebbségi sorsunk húsz esztendejéből 1918-1938. Grafika, Kassa,1939, 3. o. (Kassa. Grafika, 1939). 1921-ben szervezte meg az első magyar irodalmi estet Kassán a „Jövőnk” című ifjúsági lap, amelynek a Katholikus Olvasókör nagyterme adott otthon.
[16] Bálint 2004
[17] Bálint 2004
[18] Bálint 2004
[19] Könyvnap, könyvhét, ünnepi könyvhét. 50 esztendő 1929-1979 (Szerk.: Fülöp Géza). Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése, Budapest, 1979, 16. o. (a továbbiakban: Könyvnap… 1979)
[20] Könyvnap… 1979, 17. o.
[21] Könyvnap… 1979, 12. o.
[22] Könyvnap… 1979, 13. o.
[23] Supka 1929
[24] Uo.
[25] Uo.
[26] Szerafinné Szabolcsi Ágnes: Gróf Klebelsberg Kunó és Hóman Bálint Könyvtárpolitikája. In: Tisicum – A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve 15. (Szerk.: H. Bathó Edit–Horváth László–Kaposvári Gyöngyi–Tárnoki Judit–Vadász István). Szolnok, 2006, 155-164. o., 158. o. (a továbbiakban: Szerafinné 2006)
[27] Kemény István dr.: A „Könyv napja” Németországban. In: Literatura 1929. 3. szám, 76-77. o., 77. o.
[28] Könyvnap… 1979, 12. o.
[29] Hernádi Istvánné: Száz éve született Supka Géza. Déli Hírlap, 1983. április 9., 2. o.
[30] Supka 1929
[31] Uo.
[32] Uo.
[33] Uo.
[34] Esti Kurir, 1929. május 15., 7. o.
[35] Az Ujság, 1929. április 18., 7. o.
[36] Pakots József (Alvinc, 1877. március 22. – Budapest, Erzsébetváros, 1933. június 12.) író, újságíró, országgyűlési képviselő, a Petőfi Társaság tagja.
[37] Esti Kurir, 1929. május 15., 7. o.
[38] Corvina, 1929 március 24., 99. o.
[39] Szerafinné 2006, 158. o. Klebelsberg minisztersége alatt (1922–1931) – máig érezhető hatással – végbement a teljes hazai oktatási-nevelési intézményrendszer korszerűsítése. Véleménye szerint a népkönyvtárat is közelebb kell hozni a néphez, „ki kell vinni a külvárosokba, a munkásnegyedekbe”, mert ha munka után az ember „[a] közelben talál művelődésre vonzó alkalmat, fáradtan is szívesen betér. […] Az élőszóval való tanítás mellett a népművelés legfőbb eszköze a könyv” – ezekhez az 1918-ban elhangzott gondolataihoz híven állt ki 1929-ben is.
[40] Hevesi Sándor, születési nevén Hoffmann Sándor (Nagykanizsa, 1873. május 3. – Budapest, 1939. szeptember 8.) magyar rendező, egyetemi tanár, drámaíró, kritikus, író, műfordító, színházigazgató.
[41] Könyvnap… 1979, 18-20. o.
[42] Könyvnap… 1979, 19. o. Markovits Rodion és a kávéházi gyufaárus — A diákok detektiv regényeket, a nők szerelmes könyveket vásárolnak — „Veszek egy könyvet, legalább kevesebb pénzem marad a végrehajtónak”. „Ott sincs panasz, ott is fogynak jócskán.” – hallani mindenfelől. Itt is van különben színésznő segítség: Móricz Zsigmondné Simonyi Mária személyében
[43] Pesti Hírlap, 1929. május 15., 8. o.
[44] Köves József: A könyvnapok első ötven éve – „…könyvnap rendeztessék”
[45] Keleti Ujság, 1937. június 7., 9. o.
[46] Bálint 2004
[47] Uo.
[48] Babits Mihály: Ritmus a könyvről (A magyar Könyv ünnepére)
[49] Magyar Nemzet, 2002. június 8., 32. o.
[50] Supka 1929
[51] Könyvnap… 1979, 23-24. o.
[52] Hivatalos Közlöny, 1932. május 15., 85-86. o.
[53] Belügyi Közlöny, 1932. május 22., 397. o.
[54] Bálint 2004
[55] Literatura, 1937. július 1., I. o.
[56] Tolna Megyei Népújság, 1978. november 2., 4. o., a jubileumi, 50. könyvhétről lásd: Megnyílt az ünnepi könyvhét. Népszava 1979. június 2., 10. o.
A borítóképen az 1958-as Ünnepi könyvhét egyik pavilonja látható – Forrás: Fortepan/Hunyady József
