„Majd nemes haraggal rohanunk előre, vérkeresztet festünk majd a határkőre”

1920. június 4-én írták alá a trianoni békeszerződést/békediktátumot, amelyet bár 1947-ben felülírt a párizsi béke, hatásai ma is erősen érezhetők. A Magyar Királyság – addig jóformán példa nélküli módon – elvesztette területének kétharmadát, lakosságának pedig közel egyharmada került idegen fennhatóság alá. Az elcsatolt területen voltak az ország főbb ásványkincs-lelőhelyei, erdőinek jelentős része és több folyójának forrása is. A döntésre egy rövid összefoglalóval és egy József Attila verssel emlékezünk.

A békediktátum revíziója 1945-ig meghatározta a magyar bel- és külpolitikát; olyan párt, amely nem képviselte valamilyen módon a revíziót (ez lehetett etnikai vagy „mindentvissza”, békés vagy fegyveres – legalább is elméletben), nem rúghatott labdába. Mivel a győztes hatalmak súlyos katonai korlátozásokat is a szerződésbe foglaltak – 35 000 fős önkéntes haderő, minimális tüzérséggel, páncélosokról, légierőről hivatalosan 1938-ig szó sem lehetett – a nagyobb arányú fegyveres revízió jó időre az álmok birodalmába került. Diplomáciai úton, vagy kisebb összecsapások árán azonban születtek kisebb sikerek, itt elég csak Kerca és Szomoróc községekre gondolni; 1920 augusztusában kiűzték az utóbbit megszálló szerb-horvát-szlovén közigazgatást, a falu pedig két évvel később hivatalosan is visszakerült Magyarországhoz.

Teleki Pál ismert vörös térképe

Az első nagyobb siker a Sopron-környéki népszavazás volt, amelyhez az utat a nyugat-magyarországi felkelés kövezte ki; itt a végleges leosztás népszavazásokkal 1923-ra alakult ki. Somoskőnél 1924-ben sikerült kisebb határmódosítást kieszközölni, de a vár például Cseh-Szlovákiánál maradt. A két háború között meghatározóvá vált a revizionizmus, amin nem is csodálkozhatunk; egy ország sem mond le szívesen területeiről, elég csak a franciák Elzász-Lotharingiáért folytatott küzdelmét említeni (még úgy is, hogy ezen területek „kevésbé voltak franciák,” mint mondjuk Nagyvárad vagy a Csallóköz magyar). A honvédség, amelyet a szűkös források ellenére igyekeztek titokban fejleszteni, elsősorban a szomszédos, úgynevezett kisantant államok elleni háborúra készült, a politika, igaz békés eszközökkel, de szintén az elcsatolt területek visszaszerzésén ügyködött, és a fiatalságot is ebben a szellemben nevelték. A háborúban, valamint az 1919-es román megszállás alatt amúgy is megrokkant ország nehézségeit fokozta a többszázezer áttelepült/menekült magyar, akiknek igyekeztek ugyan munkát szerezni, de sokan mégis évekig laktak félretolt vagonokban és különféle nyomortelepeken.

Bár a trianoni döntésnél elvben a népek önrendelkezési jogát vették alapul, ezt az amúgy nemes elvet a magyarságra finoman szólva nem mindig sikerült maradéktalanul alkalmazni. A döntés emellett igen feszült helyzetet teremtett; bár katonailag esélytelen lett volna, Magyarország hivatalosan csak 1938-ban mondott le a fegyveres revízióról (cserébe fegyverkezési egyenjogúságáért), az utódállamok – amelyeknek kívánságait gyakorlatilag szó nélkül elfogadta a döntőbizottság – pedig folyamatosan rettegtek, hogy a magyarok megtámadják őket. Ennek jó példája a román Károly-vonal erődrendszere vagy az akkori csehszlovák-magyar határon kiépített bunkerhálózat is. A nyugati nagyhatalmak, főleg Franciaország megítélése is mélypontra került Magyarországon (ennek nyomai bármelyik kiskocsmában megfigyelhetőek ma is, úgy a harmadik-negyedik kör után), és bár Nagy-Britannia később igen népszerű lett (Lord Rothermere), a hivatalos londoni politikának sosem volt igazán fontos ez a térség.

Hiszek Magyarország feltámadásában – Trianon-ellenes plakát
Korabeli plakát a „Magyar Hiszekeggyel”

A békeszerződés, illetve ez a viszony vezetett részben ahhoz, hogy Magyarország egyre szorosabbra fűzte kapcsolatát az „elégedetlen győztes” Olaszországgal és a másik vesztes Németországgal, ahol szintén komoly elégedetlenséget szültek a Párizs-környéki békék. A békediktátum ugyanakkor pozitívumot is hozott, igaz elég groteszk formában; ekkor jött létre (újra) a kb. a török idők óta vágyott független Magyarország (ráadásul etnikailag homogén országként), bár ennek hatalmas ára is volt. Trianon a politikusok és a „köznép” mellett természetesen a művészvilágot is megérintette; a rengeteg plakát mellett több vers, dal és színmű is született, amelyeket a terület-elcsatolások és az idegenbe szakadt magyarok helyzete ihletett; bár hivatalosan mindenki elfogadta a kisebbségvédelmi rendelkezéseket, elsősorban Jugoszláviában és Romániában nagyon komoly hátrányos megkülönböztetés érte a magyarokat például nyelvhasználat és elhelyezkedési lehetőségek terén is. A még ma is hatalmas politikai-közéleti vitákat generáló Wass Albert mellett ugyanakkor olyan, szélsőjobboldali (vagy akár csak jobboldali) elhajlással szemernyit sem vádolható költők, mint Juhász Gyula, Babits Mihály, Kosztolányi Dezső és József Attila is írt Trianonhoz köthető verseket. Utóbbi 1922 első felében, 17 évesen írta meg Nem! Nem! Soha! című költeményét, amelyet 1945 és 1990 között igyekeztek eldugni az olvasók elől. A vers is jól mutatja, hogy a trianoni békeszerződés mekkora hatással volt azokra is, akik amúgy nem igazán szimpatizáltak az országot vezető elittel.

Szép kincses Kolozsvár, Mátyás büszkesége
Nem lehet, nem, soha! Oláhország éke!
Nem teremhet Bánát a rácnak kenyeret!
Magyar szél fog fúni a Kárpátok felett!

Ha eljő az idő – a sírok nyílnak fel,
Ha eljő az idő – a magyar talpra kel,
Ha eljő az idő – erős lesz a karunk,
Várjatok, Testvérek, ott leszünk, nem adunk!

Majd nemes haraggal rohanunk előre,
Vérkeresztet festünk majd a határkőre
És mindent letiprunk! – Az lesz a viadal!! –
Szembeszállunk mi a poklok kapuival!

Bömbölve rohanunk majd, mint a tengerár,
Egy csepp vérig küzdünk s áll a magyar határ
Teljes egészében, mint nem is oly régen
És csillagunk ismét tündöklik az égen.

A lobogónk lobog, villámlik a kardunk,
Fut a gaz előlünk – hisz magyarok vagyunk!
Felhatol az égig haragos szózatunk:
Hazánkat akarjuk! vagy érte meghalunk.

Nem lész kisebb Hazánk, nem, egy arasszal sem,
Úgy fogsz tündökölni, mint régen, fényesen,
Magyar rónán, hegyen egy kiáltás zúg át:
Nem engedjük soha! soha Árpád honát!

/1922 első fele/

Bár a trianoni trauma és a revízió eleinte összetartó erőt is jelentett, az 1930-as évek közepétől a dolog saját farkába harapó kígyóvá vált; a területrevízió vágya egyre inkább a tengelyhatalmakhoz kötötte Magyarországot – ebben szerepe volt Nagy-Britannia és Franciaország érdektelenségének (főleg München után), majd utóbbi megszállásának is – a német-olasz közreműködéssel visszakapott területek nyilván nem „ingyen” jöttek, emellett sokak éreztek hálát Hitler és Mussolini irányába. Az 1940 szeptemberében visszacsatolt Észak-Erdély emellett arra is alkalmas volt, hogy Berlin mind Magyarországot, mint Romániát zsarolja-motiválja érdekeinek megfelelően. Az 1938 novembere előtti helyzet végül a háború végén állt vissza, 1947-ben pedig további három falu (az úgynevezett pozsonyi hídfő) került Csehszlovákiához; a revízió is ekkor került le a hivatalos politikai palettáról.


Az NTF Történész Műhely ingyenesen teszi mindenki számára elérhetővé tudományos eredményeit, ingyenesen bocsátja rendelkezésre ismeretterjesztő cikkeit. A szerkesztés, tördelés és a honlap fenntartása azonban nekünk is pénzbe kerül, kérjük, adományával támogassa ügyünket, hogy a jövőben is elérhetővé tegyük cikkeinket olvasóink számára. Szíves támogatásukat Patreon oldalunkon (link) várjuk.


A nyitóképen a Nagy-Trianon palota

Facebook Kommentek