A kismamacipő

Tóth Eszter Zsófia

Ha a Kádár-korszak fotóit nézzük, a munkásnőket a gyárban, vagy a nővéreket a kórházban, mindenkin ezt a cipőt láthatjuk. Kicsit olyan ez a korszakban, mint az alföldi papucs, csak más jelentésekkel és képzettársításokkal. Mik ezek? Ebben az írásban ennek járok utána. Miért is hordták oly sokan?

Image result for kismamacipő
Összetéveszthetetlen (Forrás)

A kismamacipő viseletet összeköthetjük azzal, milyen nő számított ideálisnak az adott korban. Amikor a házas, gyermeket váró nő elsődleges funkciója már az volt, hogy háztartási tündér és (elég) jó anya legyen, nem pedig szexi nő, akkor a kismamacipő is ideális viseletnek számított. Amikor nem modellek, hanem munkásnők vonultak a divatkifutókon, a kollektivizmus-eszme jegyében az 50-es években, ők viselhettek nyugodt szívvel kismamacipőt is. Azonban a Kádár-korszak második felében, az 1970-es évek végén a modellek már igazán divatosak voltak, az ő viseletükhöz körömcipő, tűsarkú illett. Úgy tűnik, a szocialista időszakban az egészséges és a divatos cipő kizárta egymást. Amit szépnek tartottak, az megterhelte a lábat, a kismama cipő viselőjéhez pedig nem feltétlen társult a vonzó jelző.

Féltenyérnyi vászonanyag, 3 méter szegőszalag, arasznyi talpgumi, 48 lyuk. Ebből állt össze a cipő. A kismamacipő eredeti funkciója az volt, hogy a terhesség alatt megduzzadó lábnak stabil tartást biztosítson és megelőzze a viszeresedést.[1] 1959-ben 60 ezer pár fogyott e cipőből.[2] 1971-ben az álló foglalkozásokban dolgozók, így a fodrászok, cukrászok, laboratóriumi asszisztensek tízezrei is e cipőt hordták. A szakmunkásként dolgozó nőknek nem volt megfelelő viselet, ugyanis az esztergapadnál a forgács szétvágta a lábbelit.[3] Az újságíró szerint azért, mert nemcsak kényelmes viselet volt, hanem olcsó is: a vászon felsőrésszel készülő 100 Ft, a bőr felsőrészes 200 Ft.[4] Bár szövetkezetek is gyártották a terméket, a vásárlók szerint a Tisza Cipőgyár terméke volt az igazi, viszont a hiánygazdaságban gyakran hiányzott.[5] Hol árvíz, hol az idény szandálgyártás lassította a martfűi termelést.[6] 1971-től gyártották a kismamacipő hosszú szárú változatát.[7]

Életkép a Martfűi Cipőgyárból, 1980. (MHSZ/FORTEPAN, 84587)

Az 1970-es évek közepétől, mikor egyre inkább előtérbe került a divatos viselet, kezdett háttérbe szorulni az otrombának tartott kismamacipő is.[8] 1974-től lehetett kapni a lélegző műbőr felsőrészű modelleket.[9] 1978-ban ezért a Martfűi Gyár új modelleket is bevezetett, az ún. mikroporózus talpúakat.[10] Előfordult olyan, hogy úgy viselte valaki a cipőt, hogy orránál és kérgénél kivágta. Ezt Budapesten a Május 1. úti rendelő váróhelyiségében egy plakáton figurázták ki, hangsúlyozva, hogy ebben a formában nem egészséges viselet.[11]

1976-ban a sima kismamacipő már kifejezetten nem számított divatosnak, nem úgy, mint a kánkáncsizma fantázianéven futó 1972-es cipőmodell, melyet kismamák is viseltek.[12] A köpeny mellett az uniformizálás egyik eszköze is volt a kismamacipő egészségügyi és ruhaipari szakközép- és szakmunkásiskolákban, amelynek a 70-es, 80-as évek fiatal lányai már egyáltalán nem örültek. 1983-ban már csak évente 120-150 ezer fogyott belőle.[13]

Tehát kollektivizmus versus individualizmus: így foglalhatjuk össze, miért lehetett eleinte vonzó, majd elutasítandó viselet a kismamacipő. 1988-ban már humorosnak tartották, hogy egy régi farsangi bálon kismamacipőben táncoltak:

„a kaposvári Dorottya szálló báltermében Somogy apraja-nagyja izgatottan várta a hagyományos bál hagyományos nyitótáncát. Meg is jelentek a csinos leányok, asszonyok tarkán kivarrott népies ruhában, s buzgón emelgetni kezdték a lábukat. És itt villant ki: a sok-sok szoknya alatt vászon kismamacipők bújtak meg – merthogy a nyitótánc szépei egyben pincérnők voltak.” [14] 

Az egészségügyi dolgozók körében is népszerű volt. A képen Korányi Sándor és Frigyes Kórház Baleseti Belgyógyászati Osztály (ma Péterfy Sándor Utcai Kórház Rendelőintézet és Baleseti Központ, Klinikai Toxikológiai Osztály, 1983 (Urbán Tamás/FORTEPAN, 124352).

És nézzük meg, hogyan gondolnak manapság e cipőre egykori viselőik:

„A 70 -es években egészségügyi szakközépiskolába jártam, kötelező viselet volt, akárcsak a hajat takaró fityula. Tizenévesen egyikünk sem kedvelte.” (Kordics-Újvári Veronika)

„Nagymamám: nagyon jó volt, nem dagadt a lábad benne, kényelmes volt és elől fűzős. Utána a konyhán is azt használták, a konyhán fehéret hordott, a gazdaságban kéket.” (Csordás Eszter)


Az NTF Történész Műhely ingyenesen teszi mindenki számára elérhetővé tudományos eredményeit, ingyenesen bocsátja rendelkezésre ismeretterjesztő cikkeit. A szerkesztés, tördelés és a honlap fenntartása azonban nekünk is pénzbe kerül, kérjük, adományával támogassa ügyünket, hogy a jövőben is elérhetővé tegyük cikkeinket olvasóink számára. Szíves támogatásukat Patreon oldalunkon (link) várjuk.


Jegyzetek

[1] Képes Újság, 1973. október 6. 3. o.

[2] Esti Hírlap, 1959. május 4. 4. o.

[3] Szabad Föld, 1971. szeptember 26. 3. o.

[4] Népszava, 1971. március 30. 3. o.

[5] Népszava, 1971.március 30. 3. o.

[6] Népszava, 1970. április 18. 8. o.

[7] Népszava, 1971. augusztus 14. 2. o.

[8] Magyar Ifjúság, 1976. október 1. 8. o.

[9] Magyar Hírlap, 1974. március 28. 8. o.

[10] 1978. szeptember 13. 7. o.

[11] Magyar Hírlap, 1976. október 19. 11. o.

[12] Magyar Ifjúság, 1976. augusztus 6. 28. o.

[13] Esti Hírlap, 1983. november 3. 4. o.

[14] Képes 7, 1988. február 13. 5. o.

A nyitóképen: munkavédelmi lábbeliként 1967-ben (Péterffy Tamás/FORTEPAN, 142014)

Facebook Kommentek