Vársorsok nyomában 2.: „Holmi fosos kurvát be ne bocsássanak…”
Folytatva nemrég megkezdett virtuális várjárásunkat, ma ismét néhány erősség történetéből villantunk fel néhány képet és mozzanatot. Ahogy a korábbiakban is láthattuk, több erősség restaurálása – legalább is bizonyos mértékig – zajlott le, vagy folyik napjainkban is, ám sajnos nagyon magas a kallódó, pusztuló várromok száma is. Persze akadnak olyan erősségek, amelyeket már több száz éve leromboltak, így ezek helyreállítására szinte alig van esély, ahogy olyanok is, amelyek minden ostrom, természeti csapás és városrendezési koncepció ellenére a lehetőségekhez mérten megmaradtak (közel) eredeti formájukban.
Jó példa erre a fenti képen látható kőszegi Jurisics-vár, amely eredetileg az Alsó-vár nevet viselte; ezzel különböztették meg a ma kilátóként funkcionáló Óvártól. Az 1263 előtt épült erősség nagy szerepet játszott a 14-15. századi osztrák-magyar villongásokban és háborúkban, leghíresebb ostromára azonban 1532-ben került sor. Ekkor Jurisics Miklós vezetésével néhány száz katona, a városiak és az ide menekült környékbeliek sikerrel akasztották meg I. Szulejmán Bécs felé igyekvő hadait. A hadjárat egyéb következményeiről részletesebben olvashatunk itt.
A vár egészen 1777-ig volt hadi használatban, szerepet játszott a török és kuruc hadjáratokban is. Végül egy tűzvész miatt leszerelték, védműveinek nagy részét el is bontották; 1931-ig az Esterházy család, majd 1955-ig a honvédség birtokában volt. Első helyreállítására 1955-1963 között került sor, mai alakját pedig 2011-2012 között nyerte el. Bár a vár megmaradt, Kőszeg városfalai nem úszták meg a településfejlesztést, így azoknak ma már csak néhány helyen láthatóak maradványai.
A kőszeginél is nagyobb átalakulás figyelhető meg Nagyvázsonyban, Kinizsi Pál legendás várában. A 14. században épült erődítmény a török korban megfigyelőpontként szolgált, de még a Rákóczi-szabadságharcban is volt katonai jelentősége.
A Zichy család birtokában lévő vár eleinte uradalmi börtönként, majd lakótornya öreg cselédek lakásaként – bizonyos szemszögből ez volt az ország legkülönlegesebb „nyugdíjasotthona” – funkcionált, egészen az 1857-es tűzvészig. A vár ezt követően sokáig pusztult: alábbi képünk ezt az állapotot örökíti meg, bár a 19. század utolsó harmadában Rómer Flóris sürgetésére azért folytattak helyreállítási munkákat.
Az első nagyobb restaurációig 1955-ig várni kellett; ezzel 1961-re végeztek,. Második körben a 2013-tól a veszélyessé vált 25 méter magas lakótorony helyreállítására is sor került. Mára a vár nem csak a település, hanem a Balaton-felvidék egyik szimbóluma is lett, az állandó kiállítások mellett rendezvények és fesztiválok helyszíneként is szolgál. Szomorú érdekesség, hogy itt az erősség elkerülte a közösségi kőbányává válást, nem úgy a közeli pálos kolostor, amelyet a 16. században azért robbantottak fel, hogy köveiből erősítsék meg a várat.
Mind az 1950-es, mind a mai állapotokat bemutató képen jól megfigyelhető a jellegzetes lakótorony és a kapu védelmét szolgáló barbakán, amelyhez hasonló látható Pécsen és Siklóson is, igaz nagyobb méretben. A másik érdekesség maga a vár elhelyezkedése: jól látható, hogy egy domboldalba épült, ami egyrészt nem túl előnyös, másrészt viszont így jobban tudták onnan ellenőrizni a közelben elhaladó fontos útvonalakat.
Szintén a szerencsésebbek közé sorolható Sárospatak vára; itt a jellegzetes (bár sérült) Vörös-torony mellett a teljes belső vár, és a városerődítések jelentős része is épségben maradt. Az 500 forintosról ismerős erősséget mai formájában a Perényi család kezdte meg kiépíteni. A lerombolt várkastély helyén 1534-től Péter, majd Gábor építkezett, előbbihez köthető a városfalak mellett a Vörös-torony felépítése és a palota első szakasza, utóbbihoz a tornyot a folyó felől védő bástyák felépíttetése.
Az 1570-es évektől Dobó Ferenc, az egri hős fia birtokolta Patakot; 1584. karácsonyán itt esett meg az a botrány, hogy az akkor már ismert költő, katona és vagány, Balassi Bálint, kihasználva a várúr távollétét, nemes egyszerűséggel elfoglalta az erősséget, és a város templomában gyorsan feleségül vette aktuális múzsáját, Dobó Krisztinát. Az őrség persze hamar kapcsolt, és gyorsan kizavarták a hívatlan vendégeket, akik a lakodalmat egy polgár házánál kényszerültek megtartani. Akit érdekel a folytatás – a kor „celebéletének” egy szelete – itt megtalálja. A 17. század elején Patak a Lorántffy családhoz került, 1616-ban pedig – Lorántffy Zsuzsanna és I. Rákóczi György házasságával – a Rákócziak birtokába jutott.
Az ekkoriban folyamatosan épülő-szépülő Sárospatak lett a hatalmas Rákóczi-birtokok egyik központja, ahonnan férje gyakori és hosszú távollétei alatt Lorántffy Zsuzsanna vaskézzel és elképesztő hatékonysággal irányította birtokait. A hagyomány szerint hozzá, illetve Szepsi Laczkó Mátéhoz (kb. 1576-1633), későbbi erdőbényei prédikátorhoz köthető a „borok királya, királyok bora”, vagyis a tokaji aszú születése is. Eszerint a lelkész 1621-ben Zsuzsanna asszony sátoraljaújhelyi Oremus szőlőjéből készítette az első aszút (novemberre halasztva a szüretet), és a pompás itallal húsvétkor állt úrnője elé. A történetet némiképp árnyalja, hogy már 1571-es iratok is említenek „asszú” borokat, viszont jól jellemzi Lorántffy Zsuzsanna (és persze a tokaji aszú) fontosságát és a környék történelmében betöltött szerepét.
1670-ben innen indult a Wesselényi-összeesküvés kérészéletű felkelése, 1697-ben pedig a hegyaljai felkelők szerezték meg kis időre a várat. 1702-ben a labancok felrobbantották a külső várat és megrongálták a Vörös-tornyot is, de az igazi katasztrófa egy évvel később következett be; a kuruc kézre jutott erősség leégett.
Ennek ellenére II. Rákóczi Ferenc 1708-ban ide hívott össze országgyűlést. Akkoriban, főleg a trencsényi csatavesztés miatt igen rosszul állt a kurucok szénája, így
„Rákóczi Sárospatakon személyi szabadságot ígért a katonáskodó jobbágyoknak, azok rokonainak, illetve az elesettek özvegyeinek, miközben az általuk lakott településeket a hajdúvárosok rangjára szándékozott emelni. A nagylelkű ajánlaton túl más megfontolásból ugyan, de szintén a vitézlő rendnek kedvezett az a törvénycikk is, mely a vármegye helyett közvetlenül a hadseregre ruházta rá a hadiadó beszedésének jogát. Rákóczi szándéka ezzel a jogszabállyal az volt, hogy a megfelelő pénzösszegeket minél hamarabb a hadipénztárba juttassa, később pedig hasonló célból helyeselte az asszignáció, vagyis az utalványozás bevezetését is, amivel a vármegyei közigazgatást teljesen kikapcsolta az adószedésből. A kétségbeeséstől vezérelt sárospataki intézkedések ugyanakkor nem váltották be a hozzájuk fűzött reményeket, a fejedelem által remélt haszon ugyanis messze elmaradt a törvények negatív hatásaitól.” [1]
A szabadságharc leverése után katonai jelentőségét elvesztette, de német/osztrák birtokosai – a Trautsohn, a Bretzenheim, majd 1875-től a Windisch-Grätz családok – karbantartották, bár jelentősen át is építették. A restaurálás az 1970-es évektől folyamatosan zajlik, annak eredménye a lenti képen is megtekinthető.
Sokkal hányattatottabb sors jutott Regéc és Sirok várának, amelyek szinte teljesen elpusztultak, és részleges helyreállításukra csak a 20. század végén és a 21. század elején (de furcsa ezt így leírni) kerülhetett sor.
A regéci várat a 14. század elején építették, igazán híressé azonban egy másik igen karakán nemesasszony, Zrínyi Ilona tette, aki 1677-ben költözött ide gyerekeivel, Ilonával és Ferenccel; utóbbi később II. Rákóczi Ferenc néven lett vezérlő fejedelem, aki 5 éves koráig Regéc falai között nevelkedett.
Zrínyi Ilona – Lorántffy Zsuzsannához hasonlóan – maga volt a „gyengébbik nem” kitétel két lábon járó cáfolata, amelyet nem csak Munkács évekig tartó védelmével, de regéci tüsténkedésével is igazolt. Minden bizonnyal elégedetlen volt a várbeli állapotokkal, 1678-ban ugyanis, a precíz összeírás mellett 14+1 pontos, igen szigorú regulát adott ki az őrségnek:
„1. Tilos a szitkozódás; akit rajtakapnak, egy forintot fizet, vagy 12 botütést kap. 2. Éjjel dobszóval kell a várat megkerülni. 3. Aki a várat „meghágja” – azaz felmászik a falra – fejvesztéssel bűnhődik. 4. Cirkáló, virrasztó, ha elalszik őrségben, első alkalommal három pálcaütést kap, második alkalommal le kell vetni a mélybe. 5. Ha a szolgák közül valaki kapitányi engedéllyel a váron kívülre távozik, s éjjelre nem jön vissza, tömlöcben bűnhődjön, pálcázzák meg, s ha ismételten előfordul, keményebb verést kap és vasra verik. 6. Aki valakire kardot ránt, a kezét kell levágni, ha vért is ont, lenyakazzák. 7. Ha valakit elfognak s tömlöcbe vetnek – kivéve, ha parasztról van szó -, az úrnőt értesíteni kell. 8. Az őrség havonta tartson céllövési gyakorlatot, a fegyvereket tartsák rendben, a gyalogosok a mustrán tisztességes bocskorban jelenjenek meg. 9. A tömlöctartó a rabokért a fejével felel. 10. A várfalon mindig tartsanak készenlétben hordókban vizet a tűzoltásra, hetente tisztítsák a kéményeket. 11. A garázdákat, szitkozódókat zárják tömlöcbe, reggeltől estig tartó időtartamra; ha a nap második szakaszában követi el tettét, akkor estétől reggelig. 12. Halálraítélt csak a végrehajtásra vihető ki a tömlöcből. Kiegészítésként még a következő olvasható: »Holmi fosos kurvát be ne bocsássanak a várba, hanem az ki méltó az illendő tisztességes személyeket.« 13. A drabantok feleségei magukat a várban megbecsüljék, ne szitkozódjanak egymás közt, ne verekedjenek a várban az asszonyok. Akit rajtakapnak, a kapu között tizenkettőt üssenek rá; ha makacs, ki kell űzni a várból. 14. A tűzifahordás rendjéről intézkedik.” [2]
A vár a Rákóczi-szabadságharc idején szerepet már nem játszott, mivel 1685-ben császári zsoldosok elfoglalták és felrobbantották. Későbbi birtokosai sem törődtek vele, így hamar közösségi kőbánya lett belőle. 1936-ban ugyan elhelyeztek egy emléktáblát az északi torony romjain, de érdemi feltárás vagy restauráció 1998-ig nem folyt. Jó hír, hogy azóta viszont folyamatosan halad, 2015 végén pedig átadták a helyreállított öregtornyot is, és a tervek szerint folytatódni fog az erősség helyreállítása.
A siroki várnak otthont adó hegycsúcsról annyira látszott, hogy a környéken messze a legalkalmasabb a védelemre, hogy már az avarok, majd az őket elkergető szláv törzsek is erődítményt építettek rá. A mai formájában létező módon az 1300-as évek elejétől épült ki a vár, amely hol királyi, hol magánkézben volt. A török közeledtének hírére Országh Kristóf 1561-ben három olaszbástyával erősítette meg az alsó várat, de az erősséget az örökösök nem tartották karban, így hamar rossz állapotba került.
1596-ban, Eger elestének hírére védőserege elmenekült, így a törökök puskalövés nélkül foglalhatták el. Új gazdái gondot fordítottak a várra, amely portyáik fontos kiindulópontjaként szolgált; egy környékbeli templom köveivel meg is erősítették a falakat.
Amikor császári hadak 1687-ben ostrom alá vették Egert, Sirok őrsége az ostromlottak segítségére sietett, így a várba minden erőfeszítés nélkül vonulhattak be a keresztény csapatok. Érdekesség, hogy a jól felszerelt erősségben a szokásos fegyverek és élelmiszer mellett még több hordó török mézet (elnézést) is találtak. Bár ekkor még kipofozták a kis várat, további katonai szerepet nem játszott. Ennek ellenére 1713-ban császári őrsége a kivonulás előtt megrongálta, okulva a korábbi évek rossz tapasztalataiból.
A vár azóta rom; 1842 és 1945 között a Károlyi család birtokában volt, majd állami kézbe került. Az első feltárások 1965 és 1972 között zajlottak. Komolyabb állagmegóvásra először 1996-ban került sor, 2002-től pedig nagyobb volumenű munkák zajlottak. 2010 és 2012 között állították helyre az alsó várat, ahol a kiállítások mellett működőképes felvonóhíd is megtekinthető.
Mai utolsó állomásunk sajnálatos módon még rosszabb helyzetben van, mint a korábban bemutatott várromok. A Vértes hegységben található Vitányvár. A 14. században épült kis erősség is volt királyi és főúri birtok, a 16. század során pedig több alkalommal ostromolták.
A törökök 1529-ben még sikertelenül ostromolták, 1543-ban viszont birtokukba került a vár, amely még többször cserélt gazdát. 1597-ben Pállfy Miklós csapatai foglalták el, és azzal a lendülettel fel is robbantották, hogy többé ne kerülhessen az ellenség kezére. A 18. századtól az Esterházyak birtoka volt, köveit azonban a lakosság hordta szét.
Ahogy a képeken is látszik, a vár egyre pusztul, szembetűnő a különbség az 1933-as és a mai állapotok között is. A várat már régóta nagyrészt lelkes önkéntesek igyekeznek karbantartani (bozótirtás, szemétszedés) a romokat, amelyeket 3D-ben körbe is fényképeztek. Bár sorsa még ma is igen bizonytalan, némi örömre adhat okot, hogy 2012-ben László János vezetésével megkezdődött a vár feltárása, amely során az északkeleti fal egy részét és a belső várba vezető kaput is részlegesen helyreállították. Érdeklődőknek bővebb információ itt, a frissítést köszönjük olvasónknak!
Az NTF Történész Műhely ingyenesen teszi mindenki számára elérhetővé tudományos eredményeit, ingyenesen bocsátja rendelkezésre ismeretterjesztő cikkeit. A szerkesztés, tördelés és a honlap fenntartása azonban nekünk is pénzbe kerül, kérjük, adományával támogassa ügyünket, hogy a jövőben is elérhetővé tegyük cikkeinket olvasóink számára. Szíves támogatásukat Patreon oldalunkon (link) várjuk.
Források:
[1] Tarján M. Tamás: 1708. november 28.: a sárospataki kuruc országgyűlés megnyitása
[2] Csorba 193-194. o.
Csorba Csaba: Legendás váraink, Magyar Könyvklub, Budapest, 1997.
Szepsi Laczkó Máté és a tokaji aszú
A nyitóképen a kőszegi vár 1959-ben. Jól látszik, hogy a város körbenőtte az erődítményt (Lechner Dokumentációs Nonprofit Kft./FORTEPAN)
Szerintem ez egy elírás: „Eszerint a lelkész 1921-ben Zsuzsanna asszony sátoraljaújhelyi Oremus szőlőjéből készítette az első aszút „
Köszönjük, javítottuk az elgépelést!
[…] hogy mennyire keménykezű vezető tudott lenni, ha akart. 1678 májusában Zrínyi kitette a vár házirendjét, amit a mai napig ismerünk és a fegyelmezetlenségeket keményen, olykor halállal büntette […]
Ismét gond van a facebook felületén a megosztással