Magyar hajó német célkeresztben; a KELET gőzös elsüllyesztése
Bár az 1939 szeptemberében kirobbant második világháborúba Magyarország 1941-ig nem kapcsolódott be, a világégés közvetlen következményeivel több magyar szembesült, méghozzá 3300 kilométernyire az ország határaitól. Az elsők között voltak a Neptun Tengerhajózási Rt. KELET gőzösének tengerészei; hajójukat 1940. augusztus 19-én süllyesztette el a német (!) UA tengeralattjáró.
Németország már 1939-től, de főleg 1940 tavaszától igyekezett teljes blokád alatt tartani a Brit-szigeteket. Tengeralattjáróik megtorpedózták vagy feltartóztatták az Atlanti-óceán keleti medencéjében észlelt kereskedelmi hajókat. Utóbbi esetben a búvárhajó felszínre emelkedve rádión, fényjelzéssel vagy figyelmeztető lövésekkel állította meg célpontját, majd átvizsgálták a hajót, vagy annak rakományjegyzékét.
A legénység mentőcsónakokba szállítása után a teherhajót általában elsüllyesztették. A módszer komoly kockázatot hordozott magában, ugyanis a hatalmas teherhajók legázolhatták a tengeralattjárót, amelyet az eljárás alatt könnyebben észlelhettek a szövetséges vízi és légi járművek is. Az Atlanti-csata néven ismertté vált harccselekmények gyakorlatilag a háború végéig tartottak.
1939-ben Magyarország összesen 11 tengerjáró hajóval rendelkezett: a háború kitörése után ezek egy részét – jó feltételekkel – a nyugati szövetségeseknek adták bérbe: ide tartozott a KELET is. A hajók másik részét a németek bérelték ki, ezek elsősorban a Fekete-tengeren tevékenykedtek.
A KELET gőzöst 1933-ban vásárolta a Neptun Tengerhajózási Rt. Korábban húsz évig a TREGARTHEN nevet viselte a Hain Steamship Co. állományában brit lobogó alatt. 4300 tonna hordképességű, 1000 lóerős, 120 m hosszú és 14 m széles. Általában 30-33 fős személyzete volt. A hajó utolsó magyar személyzete: Potzner Frigyes parancsnok, Kehrer István I. tiszt, Székely András kadét, Horváth Kálmán főgépész, Szalay Jenő O.S., Csaplár Ferenc pincér. A személyzet többi tagjai: jugoszláv 3, holland 3, észt 3, belga 1, ceyloni 1, St.Vincent-i 2, St. Johns szigeti 5, kanadai 9 fő.
A KELET, Potzner Frigyes kapitány parancsnoksága alatt, 33 fővel (közöttük 6 magyar) augusztus 12-én indult Nagy-Britanniából Florida irányába, rakomány nélkül. A német tengeralattjárók miatt a teherhajók ekkor már csak konvojokban közlekedhettek: a magyar hajó, 43 társával együtt az OB 197 jelű konvojban, az Ír szigetet északról megkerülve igyekezett kijutni a veszélyes vizekről. A konvojt a németek észrevették, és 16-án megtorpedózták a HEDRUN svéd és az ALCINOUS holland gőzösöket. Nem sokkal később, a támadások megszűntével az ír partoktól mintegy 300 mérföldnyire elrendelték a konvoj feloszlatását, ettől kezdve minden hajó saját erejére támaszkodva folytatta útját.
A magyar hajó 20 mérföld megtétele után talált rá a pár órája megtorpedózott CLAN MACPHEE teherhajó túlélőire, és összesen 55 főt vett fedélzetére. Mivel élelmiszerkészleteik nem voltak elegendőek, Potzner kapitány úgy döntött, hogy a megmentett tengerészeket az Azori-szigetekig viszi, és csak utána folytatja útját. Érdekesség, hogy a mentésbe egy német tengeralattjáró is bekapcsolódott, amely fényjelzéssel hívta fel a KELET figyelmét egy elsodródott mentőcsónakra.
Augusztus 19-re a tengerészek abban a hitben voltak, hogy elhagyták a veszélyes zónát, amikor is hajnalban a Cohaus kapitány irányította UA tengeralattjáró megállásra szólította fel őket. A kapitány a 64 éves első tisztet, Kehrer Istvánt és a KELET magyar tengerészeit küldte át tárgyalni – nyilvánvalóan ezzel is igyekezett hatni a németekre. Az első tiszt ugyanakkor hiába hivatkozott a hajó üres raktereire és semlegességére, valamint a fedélzeten tartózkodó összesen 88 emberre, a német parancsnok egy órát adott a hajó elhagyására. Miután a legénység vízre bocsátotta a mentőcsónakokat és tutajokat, az UA két torpedóval, majd 13 (vagy 14) ágyúlövéssel a tenger fenekére küldte a teherhajót, amely 10 órára teljesen el is merült.
A mentőcsónakokban hánykolódók túlélési esélyeik növelésére két csoportra oszlottak: az egyiket Potzner kapitány, a másikat a CLAN MACPHEE volt első tisztje, Mr. Chadd vezette. Utóbbiban volt a brit John A. Molyneux, későbbi kapitány, aki így emlékezett vissza az eseményekre:
„Nagyon jól emlékszem, hogyan ébredtünk fel a tengeralattjáró figyelmeztető lövésére, épp pirkadni kezdett. Potzner kapitány elmondta, utasítást kapott, hogy küldjön csónakot az UA tengeralattjáróra a papírjaikkal. Igyekezett titkolni a tényt, hogy semleges lobogó alatt nemzetközi legénysége van, ezért a magyar I. tisztet küldte át a csónakon a hajón lévő magyar legénységgel. Kérését, hogy ne bántsák a hajót, mert nagyszámú mentett személyzet van rajta, nem méltányolták. Mi csak lestük a csónak lassú közeledését, mert a búvárhajótól minden közeledésünkre tiltó jelzést kaptunk. Egy órát adtak a hajó elhagyására attól az időtől, hogy a csónak visszaindult. Visszaérkezésükkor kb. negyed óránk maradt. A két nagy csónakot, két munkacsónakot és a fedélzeten lévő két mentőtutajt vízre bocsátottuk és felszereltük, majd sietve elhagytuk a hajót. (…) A két kis csónak ki volt téve a hullámok játékának. A két nagy csónak mindegyike vontatott maga mögött egy-egy tutajt, 16 emberrel. Az időjárás jó volt, de a gyenge szél miatt evezni is kellett. (…) A következő 24 órában keveset haladtunk; ahogy előre látható volt, a tompa orrú, mélyre merülő mentőtutajt igen nehéz volt a mentőcsónakkal vontatni. A tutajon lévők nagyon sokat szenvedtek, végül mégis önként vállalták, hogy eleresztenek minket, hogy a gyorsabb mentés reményében jobban haladhassunk, 550 mérföldre észak-keletre voltunk Írországtól. Megrázó pillanat volt, máig emlékszem rá: szinte semmi esélyük nem maradt a túlélésre egy szörnyű viharban, hamar megtapasztalhattuk. A második napon élénk dél-nyugati szél volt, ami erős, hátulról jövő hullámzást okozott, és a következő napon is folytatódott. (…) Az ötödik nap kora reggelén füstöt láttunk a horizonton. Vörös rakétával jeleztünk, de nem álltak meg. Később még egy hajót észleltünk, és az utolsó két használható rakétánkkal meg is állítottuk. A VARÉG nevű kis norvég hajó volt, egy konvojból vált ki a megelőző este, és a maga útját járta. 230 mérföldre délnyugatra voltunk Írországtól, ezért a parancsnok úgy döntött, hogy a nyugati parton, Galway-ben tesz partra bennünket, a lehető legközelebbi kikötőben. A norvégok is vendégszeretők voltak hozzánk, Galway lakossága is rendes volt. Végeredményben nagyon szerencsések voltunk, hogy megmenekültünk: a tisztességes tengerészek követték a nemzetközi tengerészszokásokat, és nem törődtek azzal hogy milyen nációhoz tartozunk.”[1]
A másik csoport tengerészeit hat nap hánykolódás után, az ír partoktól 240 mérföldre vette fedélzetére a brit WELLINGTON korvett. Potzner kapitány (és egy fő kivételével az összes magyar tengerész) szeptember 2-án ért partot Gibraltárban, majd november 3-án érkeztek Budapestre.
Az UA tengeralattjáró tette Atlanti-csata történetében nem számított szokatlannak, annyiban viszont rendhagyónak tekinthető, hogy a magyar zászló alatt hajózó KELET elsüllyesztésével egy Németországgal de facto szövetséges állam – igaz bérbe adott – hajóját süllyesztették el, amelyen ráadásul ott tartózkodott egy korábban megtorpedózott gőzös kimentett legénysége is. A fedélzeten tartózkodók közül hatan vesztették életüket, de egyik forrás sem utal arra, hogy magyar tengerész is lett volna az áldozatok között.
[1] Horváth 1126-1127. o.
Az NTF Történész Műhely ingyenesen teszi mindenki számára elérhetővé tudományos eredményeit, ingyenesen bocsátja rendelkezésre ismeretterjesztő cikkeit. A szerkesztés, tördelés és a honlap fenntartása azonban nekünk is pénzbe kerül, kérjük, adományával támogassa ügyünket, hogy a jövőben is elérhetővé tegyük cikkeinket olvasóink számára. Szíves támogatásukat Patreon oldalunkon (link) várjuk.
Felhasznált Irodalom:
Zsigmond Gábor: A magyar tengeri hajópark a második világháború kezdetén Hadtudományi Szemle, 3. évfolyam, 2010/2. 26-33. o. Online változat
Horváth József: Magyar kereskedelmi hajók hadiszolgálatban – a KELET és a NYUGAT gőzös sorsa a második világháborúban Hadtörténelmi Közlemények 118. évfolyam, 2005/4. 1119-1139. o.
http://www.wrecksite.eu/chartDetails.aspx?460
A KELET-ről készült fényképek forrása: http://hajoregiszter.hu/hajoadatlap/kelet/1026
A nyitóképen a KELET még a háború előtt
[…] csak a britek kezelték lazán, 1940. augusztus 19-én például a magyar zászló alatt hajózó Kelet gőzöst minden további nélkül elsüllyesztette a német (!) UA tengeralattjáró, igaz legalább adtak időt, hogy a legénység mentőcsónakba szálljon. A helyzet 1940 […]
[…] akárcsak a Kelet, amelyet a magyar zászló ellenére szemrebbenés nélkül süllyesztettek el 1940. augusztus 19-én. Az az abszurd helyzet alakult ki, hogy a magyar kereskedelmi flotta egy része semleges zászló […]
[…] utolsó napját írták. Az Atlanti-óceánon, ahogyan nyár eleje óta szinte minden nap, brit és német tengeralattjárók és hadihajók vívták egymással tűzharcaikat. Ezúttal a Jamaica Progress és a Jersey City […]