Csányi József a két világháborút megjárt tengerész és embermentő

Topor István

Csányi József 1891. augusztus 5-én született Szimő[1] községben[2]. Édesanyját Varga Marcellának hívták. 1954-ben írt rövid önéletrajzából tudjuk, hogy apai nagyapja urasági béres, édesapja pedig bognármester volt.[3] Szüleit korán elveszítette: alig volt négyéves, amikor édesanyja meghalt, később édesapját is el kellett temetnie. Így nagyon nehéz gyermekkort kellett megélnie. Hat elemit végzett, majd édesapja mesterségét választotta: bognárnak tanult egy uradalmi birtokon. A tudásvágya azonban a fővárosba, Budapestre hajtotta. Itt különböző nagyüzemekben dolgozott, és lett szervezett munkás. Szorgalmának és kitartásának köszönhetően szakmát tanult, kocsigyártó lett.

A cikk a Napi Történelmi Forrás és az Arcanum Digitális Tudománytár együttműködésében készült

1912. október 15-én sorozták be az Osztrák – Magyar Monarchia Haditengerészetéhez. Boszniában kapta meg az alapkiképzést, majd pár hónap eltelte után az Erzsébet császárnéról elnevezett Kaiserin Elizabeth missziócirkálóra került.

Miután a hajót augusztus 17-én felszerelték, 19-én Richard Makoviz[4] fregattkapitány parancsnoksága alatt kifutott Polából és megkezdte útját Kelet-Ázsia felé.

Szuezben angol katonazenekar az Aida bevonulási indulójával fogadta a hajót és legénységét. A csatornán való átjutást követően Áden, majd Ceylon szigete következett. Itt néhány hetet töltöttek el. Csodálattal nézték a hatalmas datolyapálmákat, és vidáman csemegéztek az úton-útfélen található mézízű narancsokból.[5] Ceylont elhagyva Szingapúr és Hongkong érintésével október 10-én Csingtaoban kötöttek ki. Hamarosan azonban újra útnak indultak: december 15-én Nagaszaki kikötőjében vetettek horgonyt, ahol kívülről átfestették a hajót. 1914. január 21-én futottak ki újra. Egy közelgő tájfun elől menekülve a főgépeket a legmagasabb teljesítményre fűtötték fel. Ennek következtében a kazánok megsérültek, és csak részben tudták kijavítani a hibákat. Június 23. és július között az Egyesült Államok kelet-ázsiai hajórajával együtt a Kaiserin Elisabeth a Csifu-öbölben horgonyzott.

Makoviz sorhajókapitány 1914. július 29-én értesült a háború kitöréséről, és ugyanekkor parancsot is kapott, hogy Csifuból induljon el az 1898 óta német fennhatóság alatt álló Csingtaoba, és segítse annak védelmét. A cirkáló július 22-én megérkezett a városba.

Augusztus 5-én az Osztrák–Magyar Monarchia hadat üzent Oroszországnak. Makoviz kapitány a hajó parancsnoka Csingtao német kormányzójának, Alfred Meyer-Waldecknek a rendelkezésére bocsátotta hajóját. Azt követően a cirkáló a német Jaguar ágyúnaszáddal karöltve őrjáratozott az öböl előtt, egészen augusztus 23-ig.

Japán augusztus 16-án ultimátumot adott a németeknek Csingtao kiürítésére, egy hónapos határidővel. Az ultimátum külön kitért a cirkáló helyzetére is. Felajánlották a lehetőséget, hogy a hajó egy semleges kikötőben kivárhatja a háború végét. Azonban ha a kikötőben marad, úgy háborús félnek tekintik.

Bécs ekkor arra adott utasítást, hogy a Kaiserin Elizabeth internáltassa magát. Néhány órával később újabb parancs érkezett. Ennek értelmében a kapitány utasítást kapott a cirkáló leszerelésére. A hajón csak a parancsnok maradhatott 17 főnyi őrséggel, a többiek a tisztek vezetésével vonattal Tiencsinbe utaztak, ahol az osztrák–magyar konzulátus volt.

A helyzet azonban napról napra változott. A németek nyomására Bécs augusztus 26-án újabb parancsot küldött Makoviz kapitánynak. Ennek értelmében egy esetleges japán támadás esetén segítséget kell nyújtania a város és a kikötő védelmében. A németek erre újból elkezdték a hajó felszerelését, a parancsok pedig 29-én adott utasítást adott a Tiencsinben tartózkodó személyzetnek a visszatérésre. A kínaiak és az antant hatalmak képviselői nem nézték jó szemmel a tengerészek visszatérését, ezért a pályaudvaron indulásra várakozó tengerészeket a kínai hatóságok visszakísérték a konzulátusra. A matrózok szerencséjére váratlan segítséget kaptak. Egy korábban tiencsinben rendőrként szolgáló, Sinkó nevű magyar sietett a segítségükre. Civil ruhákat szerzett, és az ellenőrző pontokat kikerülve rejtekutakon csempészte ki a tengerészek többségét. Neki köszönhető, hogy 299-en eljutottak Csingtaoba.

A képen a hajó legénységének egy csoportja látható. A felvételt a tiencsini Z. Ikeda fényképész készítette, akinek műterme a Taku utcában állt. A levelezőlapnak készült képet Csányi József matróztársa, Tóth János küldte bajtársának 1914. szeptember 13-án. A bekarikázott matróz Csányi József. A képen biztosan ott van a lapot író tengerész is, de hogy melyikőjük lehet Tóth János, azt kideríteni szinte lehetetlenség.

A kép hátoldalán az alábbi üzenet olvasható:

Kedves Csányi úr. Ezen lapot küldöm örök emlékül Kínából. Maradok önnek barátja, Tóth János katona.

A címzésnél jól olvasható Csányi József neve, a lap alján pedig a cím: Tiencsin, China.

A Kaiserin Elisabeth 1914. szeptember 27-én adta le az első lövéseket a szárazföld felől érkező japán csapatokra. A harcok során a cirkáló teljes legénysége maradéktalanul kivette a részét a védelmi harcokból. A Nagyjából 4600 védőnek 50–60 ezer japán és 2000 brit katonával kellett szembe néznie. A harcok során az ellenfél a cirkálóban nem tudott kárt tenni, a hajó egészen addig vett részt a védelmi harcokban, amíg el nem fogyott a muníciója. Ezután Richard Makoviz korvettkapitány kiadta a parancsot a hajó elhagyására és elsüllyesztésére. Az egykori matróz erre így emlékezett: „Túlfűtöttük a dohogó kazánokat, s amikor a közelbe ért a japán flotta, hogy hadizsákmányként lefoglalja, a kazánokban rejlő végtelen erő darabokra tépte a büszke hajót.”[6] A Kaiserin Elisabeth 1914. november 2-án hajnalban merült el a hullámsírba Csingtao kikötőjében.

A kilencvennégy matróz 1917. augusztus 14-ig az osztrák–magyar konzulátuson maradt, majd Kína hadba lépése után hadifogságba kerültek.

A Tiencsinben és Csingtaoban fogvatartott magyarok 1919-ben, illetve 1920-ban tértek haza. Csányi Józsefet Japánba sodorta a sorsa. Tokióban az Oma-Maru nevű hajó vette a fedélzetére. Szingapúron és Saigonon keresztül érkezett meg Hamburgba. Hazaérve először – sok más fogságból hazatért társához hasonlóan – a csóti leszerelőtáborba került. Itt kapta meg a Hazatért hadifoglyok bemutató lapját. Csányi lapjának egyik érdekessége, hogy egyes sorai mintha elcsúsztak volna. További érdekesség, hogy a fogságba esés, és a táborba érkezés dátuma egyaránt 1920. IV. 23. Bizonyára ez is elírás.

Szülőfalujába nem térhetett vissza, mert az már csehszlovák megszállás alatt állt. Ezért Budapestre ment, és itt kocsigyártóként helyezkedett el. 1922. június 22-én kötött házasságot Lénárt Annával, egy tizenkét gyermekes jászárokszállási számadójuhász lányával. 1935-től Üllőn élt a feleségével és a Mellis Lajos és fia Bérgazdaságában dolgozott. Az 1921. évi XXXIII. törvénycikk rendelkezései értelmében magyar állampolgársághoz folyamadott, mivel szülőfaluja Csehszlovákiához került. Az állampolgárságát igazoló bizonyítványt 1926. június 22-i dátummal keltezték. Az eredeti okiratról készült hiteles másolatot 1951. március 12-én állították ki Üllőn.

1940. június 19-én kelt az az igazolvány, amely szerint a pekingi tengerészeti különítményben teljesített szolgálatai alapján jogosulttá vált a Károly-csapatkereszt viselésére.

A második világháborúba való magyar belépést követően megkapta a behívóját. A Magyar Királyi Folyamőrség matrózaként Újvidékre vezényelték.

Két ízben is szolgált itt. Először 1941. augusztus 25-től október 7-ig. Majd 1942. július 30-tól október 3-ig ismét be kellett vonulnia ugyanide fegyvergyakorlatra. Innen küldte az alábbi lapot a felségének. A szöveget az eredeti helyesírással közlöm.

Drága Kisanyám!

Augusztus 14-én mind a 2 csomagot megkaptam, mit nagyon köszönök, de egyben figyelmeztetlek, hogy részemre semi féle élelmiciket ne küldjél. Csokolom Jenőt[7], üdv ismerősöknek, téged ölel és sokszor csokol a katona fiad Jóska.

Újvidék, 1942. VIII. 14.

Ekkor készültek az alábbi fényképek is, amelyen társaival látható. A képeken a piros karikával jelölt személy Csányi József. Sajnos, a többiekről nincs semmilyen adatunk, miként arról sem, hogy melyik hajón teljesített szolgálatot.

1939. szeptember 1-jén a hitleri Németország megtámadta Lengyelországot. A lengyel hadsereg megpróbálta feltartóztatni a hatalmas emberi és technikai fölényben lévő németeket, ám az ellenállásuk két hét után összeomlott. A magyar–lengyel határon át sok lengyel katona és civil lépett hazánk földjére. A lengyel katonákat nem hadifogolyként, hanem internáltként tartották számon. Üllőre huszonöt lengyel katona érkezett, akiket az itteni családok fogadtak be. Közülük Eugeniusz Link őrmester Csányi Józsefnél talált menedéket. A lengyel katonák Link őrmestert ismerték el parancsnokuknak. Csányi József felesége, Anna néni a Dalkörben a söntést vezette, ahol a házaknál és gazdáknál dolgozó menekült lengyelek esténként összejöttek. A gyors vizű Visztuláról, a végtelen erdőkről énekelt szomorkás dalaik töltötték meg a helyiséget. Eugeniusz gyakran besegített Csányi mamának, ahogyan a helyiek nevezték a falu híres főzőasszonyát, aki élete során hatszáz üllői lakodalomban főzött öt- meg hatfogásos vacsorákat. Az őrmester hamar népszerű lett az üllőiek körében, akik csak Jenő bácsinak nevezték őt.

Link felesége a háború alatt ápolónő volt. Egy katonai kórházban dolgozott, ahol tífusz fertőzést kapott, és elhunyt. Gyermekeiket, Krisztinát és öccsét Mariant, nagymamájuk és két nagynénjük vette védelmükbe. Ők gondoskodtak a gyerekekről.

1943-ban a szabadságra érkező Laza István honvéd is megismerkedett a lengyel katonával. Mielőtt visszatért volna a Galíciában állomásozó egységéhez, Link őrmester megkérte, hogy vigyen el egy csomagot Lembergben maradt gyerekeinek. Egyben vele üzente meg lányának, Krisztinának, hogy jöjjön át Magyarországra, mert itt nagyobb biztonságban lehet. A tizennyolc éves lány 1944 márciusában a barátnőjével, Ludmillával útnak indult. Egy Magyarországra tartó vonat mozdonyvezetőjével egyeztek meg, hogy a szén közé bújva átcsempészi őket a határon. Így érkeztek meg sátoraljaújhelyi állomásra, éppen a német megszállás napján,

A mozdonyvezető attól tartva, hogy rajtakapják az embercsempészeten, inkább feljelentést tett a csendőrségen. A csendőrök letartóztatták az iratok nélküli lányokat, és a toloncházba vitték őket. Sátoraljaújhelyről hamarosan Budapestre szállították mindkettejüket. Miután édesapja értesült a hírről, Csányi Józsefnével Üllőről Budapestre ment, hogy lányáékat kihozza a fogságból. Ám belefutottak egy német igazoltatásba. Mivel iratokkal Link sem rendelkezett, így letartóztatták és egy ausztriai lágerbe deportálták. Krisztinát még 1944-ben Csányi József és felesége – nem lévén saját gyermekük – gyermekévé fogadta. Úgy tekintettek rá mint saját gyermekükre. A lány édesapja  életben maradt, és 1945 májusában végre Üllőn magához ölelhette gyermekét.

Link őrmester 1946-ban hazatért Lengyelországba, Krisztina azonban Üllőn maradt. Később megházasodott, Major József vette feleségül. Két gyermekük született: Valéria és Krisztina. Csányi József a második világháborút követően a földosztás során három hold földet kapott, de ez nem volt elég a család megélhetésére. Így földjét 1952-ben felajánlotta az államnak.

Eugeniusz és a Csányi család életük végéig tartották a kapcsolatot. Az egykori őrmester többször is visszatért Üllőre, illetve a Csányi család is meglátogatta őt lengyelországi otthonában. Az érzelmi kötődésüket egy 1957. január 18-án írt levél is bizonyítja. A magyarul írt levelet betűhíven közlöm:

Drága, Édes Mama Csányi és Apa!

Nagyon szépen köszönöm az új évi kívánságért. Mi es minden jót kívánunk. Krysia írta nekünk, hogy Mama Csanyi sulyos beteg volt a tüdőgyuladása, ami minket nagyon elszomorította. Kérünk most a Csányi Apát, hogy segítsen Feleségének a házidologban.

Édes Mama Csanyi! Vigyázza magára és ne dolgozza sokat. Kell többet pihenni és hamar gyógyulni.

Sziv. Üdv. És csókol

A Krysia őszinte családja.

1964 májusában Eugeniusz Link családja látta vendégül Csányiékat. A meghívót Jenő bácsi menye, Izabella Link küldte a családnak. Ebben vállalták, hogy a vendégekről megérkezésüket követően gondoskodnak, biztosítják számukra a megfelelő szállást, ellátásukról gondoskodnak és betegség esetén az orvosi kezelést is biztosítják számukra.[8] 1966 márciusában Eugen Link töltött egy hónapot Üllőn Csányiéknál.

1966. március 21-én a Csányi házaspár életjáradéki szerződést kötött Krisztina Valéria nevű lányával, mint unokájukkal, aki akkor már Záhonyi Elek jegyese volt, és az esküvőt tervezték. A szerződésnek a 4. és 5. pontjában ez áll:

4./ Szerződő felek kinyilatkoztatják, hogy minden intézkedésnek az oka és eredete az, hogy Csányi József és neje szül. Lénárt Anna Major Valéria édesanyját, aki Lengyelországból menekült a második világháború alatt Magyarországra, mint nevelő szülők tartották és úgy tekintették, mint saját gyermeküket, ennélfogva – nem lévén közvetlen leszármazottjuk – úgy érzik, hogy köztük a vérségi kapcsolatnál is erősebb szülők és gyermek közötti kapcsolat jött létre, mely természetesen tovább folytatódott a nevelt gyermekük: Major Józsefné sz. Link Krisztina után az ő gyermekükre: Major Valériára, akit szintén mint unokájukat tekintik és nevelésében ők is a szülők mellett nagy szeretettel vettek részt.

5./ Ilyen körülmények között úgy érzik a szerződő felek, hogy egymáshoz valóban igen közel állnak, és így szeretné a Major-család viszonozni azt a sok jót, amelyet kaptak a nevelő szülőktől.[9]

Csányi József több mint tíz évig dolgozott az üllői termelőszövetkezetben. Hosszú ideig asztalosként, illetve bognárként, majd amikor már betegsége miatt ezt nem bírta, akkor az irodák gondnokaként tevékenykedett. Csányi József 1972. február 24-én hunyt el. Unokája és férje az életjáradéki szerződésben foglaltak szerint sírkövet állíttatott az emlékére. Szeretett feleségét is idetemették 1985-ben bekövetkezett halálakor. Itt lelt később végső nyugalomra fogadott lánya, Link Krisztina és férje Major József, de e sírhant borul Csányi József nászára, Záhonyi Elekre és a feleségére Zsófi-Bálint Margitra is.

Köszönettel tartozom Csányi József fogadott unokáinak, Záhonyi Elekné Major Valériának és Hajmási Lászlóné Major Krisztinának az értékes anyagokért, adalékokért.

---

Az NTF Történész Műhely ingyenesen teszi mindenki számára elérhetővé tudományos eredményeit, ingyenesen bocsátja rendelkezésre ismeretterjesztő cikkeit. A szerkesztés, tördelés és a honlap fenntartása azonban nekünk is pénzbe kerül, kérjük, adományával támogassa ügyünket, hogy a jövőben is elérhetővé tegyük cikkeinket olvasóink számára. Szíves támogatásukat Patreon oldalunkon (link) várjuk.

---

Felhasznált források:

Csányi József hagyatéka. Üllői Helytörténeti Gyűjtemény. Záhonyi Elekné adománya.

Felhasznált irodalom:

Bognár István: A Kaiserin Elisabeth cirkáló cseh tengerészeinek odüsszeiája 1913-1920 között (Recenzió). In: Clio, 2014/3, 99-104. o. klio099.pdf (c3.hu). Letöltés ideje. 2022. május 14.

Fehér László – Fehérné Fazekas Anett: Dédapáink emlékezete. Üllő az első világháborúban. Üllő, 2019. Vargha Gyula Városi Könyvtár. 91-96.

György Sándor: Osztrák–magyar tengerészek kínai és japán fogságban. Letöltés ideje: 2022. május 26.

Kiss Sándor: A hét tengeren túl hagyott ifjúság. Pest Megyei Hírlap, 1962. december 14. 4. o.

Kiss Sándor: Aki hatszáz lakodalomban főzött. Pest Megyei Hírlap, 1963. január 31. 4. o.

Laza István: Háborús szilánkok. Üllő, 1944. november–1945. január. Üllő, 2021

Veperdi András: A Kaiserin Elizabeth cirkáló története és szerepe Csingtao védelmében. https://www.mateinfo.hu/oldmate/irasok/navy-csingtao.htm Letöltés ideje: 2022. május 26.

Jegyzetek:

[1]Szimő – Ma Szímő, szlovákul Zemné. Falu Szlovákiában Érsekújvártól 13 km-re a Vág bal partján.

[2]Köszönettel tartozom Szímő polgármesterének Bób János úrnak, Siekel Istvánnak a szímői Szent Márton plébánia plébánosának és Eva Ďuricova ügyintézőnek a kutatásban nyújtott segítségükért.

[3]Csányi József: Önéletrajz. Üllői Helytörténeti Gyűjtemény

[4]Fehér László – Fehérné Fazekas Anett: Dédapáink emlékezete. Üllő az első világháborúban című könyv 92. oldalán tévesen Markovizként szerepel.

[5]Kiss Sándor: A hét tengeren túl hagyott ifjúság. Pest megyei Hírlap, 1962. december 14. 4. o.

[6]Kiss Sándor: A hét tengeren túl hagyott ifjúság. Pest megyei Hírlap, 1962. december 14. 4. o.

[7]A levélben említett Jenő nem más, mint Eugeniusz Link lengyel őrmester, aki Lengyelország német lerohanását követően hazánkban kapott menedéket. Több társával együtt Üllőre került, ahol a lengyel őrmestert Csányi József és felesége fogadta be. Link őrmester és a Csányi család kapcsolatát lásd alább.

[8]Meghívó lengyel nyelven, hiteles magyar fordításban. Üllő Helytörténeti Gyűjtemény

[9]Életjáradéki szerződés. Üllői Helytörténeti Gyűjtemény.

A borítóképen Csányi József és folyamőr bajtársai láthatók. Forrás: Üllő Helytörténeti Gyűjtemény.