Minden kezdet nehéz: az első magyar (majdnem) követ Prágában
Közhelyszerű tény, hogy Csehszlovákia és Magyarország viszonya nem volt kifejezetten jó 1920-1945 között, azonban a két ország között mégis létezett diplomáciai kapcsolat a két világháború közti időszakban. Sőt, Cseh-Szlovákia feldarabolását követően Berlin alá rendelve tovább működött a magyar külképviselet a Cseh-Morva Protektorátus fővárosában egészen a háború végéig. A második világháborút követően a diplomáciai misszió újraindítása is számos nehézségbe ütközött, azonban az 1920-as kezdetek sem voltak problémamentesek: a kezdeti években volt Magyarország képviselője Prágában Tahvári és Tarkeői Dr. Tahy László.
A cikk a Napi Történelmi Forrás és az Arcanum Digitális Tudománytár együttműködésében készült
A két ország hivatalos kapcsolatának nehézkes voltát kifejezte, hogy már a trianoni békeszerződés megkötése előtt, 1919 ősze óta Prágában tartózkodott Drasche-Lázár Alfréd, aki számára nem adta meg a csehszlovák fél a követi akkreditációt, és csak ahhoz járultak hozzá, hogy egy útlevélosztályt működtethessen a magyar fél. A felállítandó követséggel kapcsolatos probléma okáról Simonyi-Semadam Sándor kormányfő, aki ideiglenesen a külügyminiszteri posztot is betöltötte, az 1920. február 29-i minisztertanácson a következőket adta elő:
A cseh kormány az agrément-t mindezideig meg nem adta és pedig, amint teljesen megbízható forrásból bizalmasan értesült [Drasche-Lázár] azért, mert a prágai kormány a békekötés előtt egyáltalában nem szándékozik magyar követet akkreditálni.[1]
A kérdéses minisztertanácson a kormány a szlovákul is beszélő, eperjesi születésű Tahy Lászlót nevezte ki a prágai útlevélkirendeltség élére, aki azonban csak később vált diplomáciai megbízottá. Az ehhez a szükséges címadományozást a kormány július 12-én hagyta jóvá.[2] Drasche-Lázár ekkor már nem tartózkodott Prágában: ironikus módon az akkreditációt a békeszerződés aláírásának hiányában nem kapta meg, ugyanakkor ő volt az egyik aláírója a trianoni békének 1920. június 4-én, miután bekerült a magyar delegációba.
Magyar képviselet tehát már volt Prágában, amelynek létrejöttéhez szükséges volt a békeszerződés aláírása, majd becikkelyezése – Tóth Andrej egy korábbi tanulmányában rámutatott: Budapest ezzel elismerte a fennálló helyzetet, amely elvezetett a hivatalos kapcsolat létrehozásához.[3] S hogy milyen volt a mindennapos munka Csehszlovákia fővárosában, arról maga Tahy László nyilatkozott Az Est érdeklődésére:
Ez év április 24-én kezdtük meg munkálkodásunkat, de akkor még csupán utlevélkirendeltség voltunk és hatáskörünk tisztára útlevelek láttamozásiban merült ki. Augusztus 1-vel – a reciprocitás alapján – de facto diplomáciai képviseletié alakultunk át és most már csak egy lépés van hátra a követséghez. Azonban már most követségi ügykört is látunk el és minden magyar állampolgárnak Cseh-Szlovákiában támadt vitás ügye hatáskörünkbe esik. Legtöbben természetesen még ma is útlevél Iáttamozás miatt fordulnak hozzánk. Eddig kb. 12.000 cseh útlevelet láttamoztunk, azonkívül kb. 2000 magyar útlevelet állítottunk ki.[4]
Tahy kifejtette, hogy az útlevelek, vízumok esetében az eljárást leegyszerűsítették, amely az olvasható nagy számok alapján nem is meglepő, hiszen nagyon sok esetben fordultak a kirendeltséghez. A lapnak azt is megjegyezte még, hogyha bármilyen problémája volt, a csehszlovák külügyminisztérium és a tárcavezető Edvard Beneš is szívélyesen fogadta.
A prágai külképviselet követséggé szervezéséről Bethlen István kormánya döntött 1921 nyarán: az augusztus 19-én tartott minisztertanács döntése[5] a Külügyi Közlönyben meg is jelent,[6] azonban hamarosan visszavonták a vonatkozó közleményt.[7] Végül 1922-ben már arról számolt be a hivatalos lap, hogy március 4-én követséggé alakították át a képviseletet, amelyet ügyvivőként Matuska Péter vezetett ideiglenesen.[8] Az első magyar követ Prágában Villani Frigyes volt, aki 1923. január 18-án kapta meg kinevezését.[9]
Felmerülhet a kérdés, hogy mi történhetett Tahy Lászlóval, akiből végül nem lett prágai követ. Csehszlovákiai küldetése 1922-ben ért véget, amikor saját kérését követően felmentették posztjáról. Ügyéről az 1922. február 10-én tartott minisztertanácson határoztak, ahol Bánffy Miklós külügyminiszter előadta a diplomata kérésének fő okát:
[…] A prágai magyar királyi küldöttség vezetője és Benes cseh külügyminiszter között a viszony az október végi események következtében annyira kiélesedett, hogy Tahy e kiküldöttséget, melynek követséggé való átszervezése küszöbön áll, tovább nem vezetheti.[10]
Az említett „október végi események” nem mást takarnak, mint IV. Károly második visszatérési kísérletét, amely ismét kudarccal végződött a legitimista körök és a király számára, ugyanakkor kiváltotta a kisantant – és különösen Edvard Beneš – haragját, ez pedig végül a Habsburg-ház magyarországi trónfosztását kimondó törvényhez vezetett. 1922 júniusában a bécsi Tschechenspiegel című lap írása alapján ugyanakkor további részleteket ismerhettek meg a magyar újságolvasók Tahy távozásával kapcsolatban.
Általában az a hir van elterjedve – Írja a lap –, hogy Tahynak az okozta vesztét, hogy az októberi királylátogatás idején kormányát rosszul informálta. Tahyra már előbb is igen haragudtak a cseh politikusok szókimondó természete miatt. Mikor a prágai kormány elhatározta, hogy Andrássy és Kakovszky felvidéki birtokait lefoglalja, Tahy követ közölte a cseh politikusokkal, hogy kormányánál retorzióképpen javasolni fogja Kubelik hegedűművész magyarországi birtokainak lefoglalását. […] Tahy az októberi királylátogatás alkalmával összekülönbözött Massaryk elnök fiával, Massaryk János követségi tanácsossal. A tanácsos ugyanis az olasz követ egyik estéjén találkozott Tahyval és a magyar követtel szemben csodálkozását fejezte ki, hegy Károly király Svájcból eltávozott Magyarországba, ezzel megszegte szavát. Tahy erre meglehetősen csípős válasszal utasította vissza Massaryk tanácsos vádjait. Ezek és hasonló epizódok okozták, hogy a cseh kormány az első alkalmat fölhasználva követelte a magyar diplomata távozását, aki azonban – mint ismeretes – saját kérésére hosszabb szabadságra ment.[11]
A hírt átvevő lapok azt is kiemelték, hogy egy ízben Tahy László Beneš érdeklődésére közölte, hogy a csehszlovák kormány német nyelvű hivatalos lapjának, a Prager Pressének a magyar vezetés az ő „javaslatára és sürgetésére” vonta meg a postai szállítási jogát. Az eseményből is látható, hogy a Tahy által korábban szívélyesnek titulált viszony valóban megromlott a csehszlovák külügyminiszterrel, aki 1921 szeptembere és 1922 októbere között a miniszterelnöki székbe is beülhetett. A Prágából távozó Tahy ugyanakkor nem vonult pihenőre: az 1922 júniusában rendezett hágai nemzetközi konferencia magyar delegátusa volt, aki mellé helyi diplomáciai képviselet ügyvivőjét – egyben későbbi prágai utódát – Wettstein Jánost osztották be.[12]
Tahy karrierje egyáltalán nem tört meg, amiért Prágából ilyen módon kellett távoznia. A szomszédos országokban nem vállalt többé hivatalt a Benešsel történt konfliktusa miatt,[13] azonban 1924-1933 között Magyarországot képviselte Ankarában, majd egy évig Bernben és a Nemzetek Szövetsége mellett látta el ugyanezt a feladatot. 1935-ben tért vissza Magyarországra: ekkor Gömbös Gyula kormányfősége idején a Miniszterelnökség politikai államtitkáraként működött, majd a balassagyarmati választókerületet megnyerve parlamenti mandátumhoz jutott. A belpolitikában azonban sok évet nem töltött el, mivel 1940. március 4-én elhunyt.
Az NTF Történész Műhely ingyenesen teszi mindenki számára elérhetővé tudományos eredményeit, ingyenesen bocsátja rendelkezésre ismeretterjesztő cikkeit. A szerkesztés, tördelés és a honlap fenntartása azonban nekünk is pénzbe kerül, kérjük, adományával támogassa ügyünket, hogy a jövőben is elérhetővé tegyük cikkeinket olvasóink számára. Szíves támogatásukat Patreon oldalunkon (link) várjuk.
Jegyzetek:
[1] Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltár W 12 Miniszterelnökségi Levéltár – Minisztertanácsi jegyzőkönyvek (a továbbiakban: MNL-OL-W 12), 1920. február 29. – Megjegyzés: jelen írásban az idézetek esetében megtartjuk a korabeli szóhasználatot.
[2] MNL-OL-W 12, 1920. július 12.
[3] Tóth Endre [Andrej]: Az első kétoldalú tárgyalások Csehszlovákia és Magyarország között (1921) – Bruck an der Leitha (I. rész). In: Fórum Társadalomtudományi Szemle, 2002, 1. szám
[4] Az Est, 1920. október 17., 11. évfolyam, 246. szám, 4. o.
[5] MNL-OL-W 12, 1921. augusztus 19.
[6] Külügyi Közlöny, 1921. szeptember 15., 1. évfolyam, 2. szám, 32. o.
[7] Külügyi Közlöny, 1921. október 15., 1. évfolyam, 3. szám, 51. o.
[8] Külügyi Közlöny, 1922 március 15., 2. évfolyam, 4. szám, 31. o.
[9] Külügyi Közlöny, 1923. február 28., 3. évfolyam, 2. szám, 11. o.
[10] MNL-OL-W 12, 1922. február 10.
[11] Szózat, 1922. június 9., 4. évfolyam, 131. szám, 8. o.
[12] MTI Napi Hírek, 1922. június 13.
[13] Reggeli Hirlap, 1922. szeptember 10., 31. évfolyam, 205. szám, 1. o.
Felhasznált források és irodalom:
Az Est, 1920. október 17., 11. évfolyam, 246. szám
Kövecsi-Oláh Péter: A török–magyar kapcsolatok alakulása egy diplomata szemével – Tahy László ankarai követ munkássága (1924–1933) . – In: Keletkutatás, 2015. tavasz, 93-103. o.
Külügyi Közlöny, 1921. szeptember 15., 1. évfolyam, 2. szám
Külügyi Közlöny, 1921. október 15., 1. évfolyam, 3. szám
Külügyi Közlöny, 1922 március 15., 2. évfolyam, 4. szám
Külügyi Közlöny, 1922 március 15., 2. évfolyam, 4. szám
Külügyi Közlöny, 1923. február 28., 3. évfolyam, 2. szám
Minisztertanácsi jegyzőkönyvek
MTI Napi Hírek, 1922. június 13.
Reggeli Hirlap, 1922. szeptember 10., 31. évfolyam, 205. szám
Szózat, 1922. június 9., 4. évfolyam, 131. szám
A borítóképen a prágai Óvárosi tér látképe látható 1934-ből – Forrás: Fortepan/Fortepan 32770