Sic transit gloria mundi? – Nekrológok Andics Erzsébetről
1986. április 2-án elhunyt Andics Erzsébet, az 1945-1956 közötti évek egyik legmeghatározóbb történetpolitikai szereplője. Halálhírét két nappal később közölték a lapok. A magyarországi történettudomány hajdani „erős emberének” emléke alig pár sort ért csak meg az újságokban, de a Századok is csupán felsorolás szintjén említette meg a Magyar Történelmi Társulat (MTT) 1986. évi halottjai közt, noha a testület korábbi elnökéről volt szó – még a Párttörténeti Közleményekben is valamelyest kritikusabb hangvételű nekrológot olvashattak róla az érdeklődők.
Jelen bejegyzésnek terjedelmi korlátok miatt nem feladata Andics Erzsébet pályafutásának ismertetése, annyit azonban érdemes mindenképpen leírni, hogy személyében a Rákosi-korszak egyik legmeghatározóbb történetpolitikai vezetőjéről volt szó, aki a „moszkoviták” csoportját erősítette, tekintve, hogy 1922 és 1945 között a Szovjetunióban élt, majd férjével, a szintén befolyásos funkcionáriussá váló Berei Andorral a második világháború lezárását követően visszatért Magyarországra. A valóban történész végzettségű Andics (szemben például a jogi kart végző Molnár Erikkel) családi kapcsolatainak köszönhetően is a központi vezetés közelében tudott maradni a sztálinista korszakban.
Maguk a nekrológok is kitértek Andics Erzsébet életének egyes fordulataira, történéseire. Mégis, a megemlékező sorokból is kitűnik, hogy a Kádár-korszak nem „teljes pompával” búcsúztatja az állampártban is jelentős szerepet betöltő történészt. A helyzet változására legjobb példa a Századokban megjelent felsorolás. A folyóiratot a Magyar Történeti Társulat adja ki 1867 óta. Ennek a szervezetnek 1949-1958 között volt a főtitkára, sőt, 1949-1956 között magának a folyóiratnak is a főszerkesztője volt. Sommásan erről a korszakról a Századok honlapja így emlékszik meg:
Az 1948 utáni években nagyon sok leegyszerűsített, sematikus ábrázolású cikk, tanulmány mellett maradandó művek is megjelentek a folyóirat hasábjain. Ezt a lassú kibontakozást törte meg az 1956-os forradalom leverése. Hosszú idő után jelent csak meg az 1956-os kötet utolsó füzete, majd ezt követően néhány évig ismét az óvatosabb szerkesztés jellemzi a »műhelymunkát«.[1]
1986-ban Andics Erzsébet neve az MTT évét összegző Krónika rovatban tűnik csupán fel az elhunytak felsorolásánál a jogtörténész Bónis György és a munkásmozgalom kutatója, Kabos Endre neve között. Sokkal nagyobb terjedelemben emlékezett meg azonban Andicsról A Párttörténeti Közlemények, ahol egészen haláláig szerkesztőbizottsági tag volt (nevét gyászkerettel tüntették fel a júniusi számban). A nekrológot Erényi Tibor, a Párttörténeti Intézet munkatársa jegyezte. Soraiban felidézi Andics életútjának fontosabb állomásait, majd az elhunyt közéleti, politikai, és tudományos munkásságának bemutatásával folytatja szavait. A dicséret mellett azonban a kritika is megjelenik:
1945 és 1948 között megjelent művei és előadásai gondolatébresztő, problémát megvilágító jellegükkel nevelték az ifjúságot, formálták a közvéleményt. A későbbi évek termése már ellentmondásosabb. Andics Erzsébet politikai és tudományos működésében a korabeli szemlélet nem egy negatív vonása is erőteljesen érvényesült. (így például a történetírói munkában a progresszív hagyományok gyakran szűkkeblű értékelése, a szociáldemokrácia sommás elmarasztalása stb.)[2]
Erényi Tibor megjegyzi továbbá azt is, hogy 1957-től kezdve Andics is úgy vélte, hogy a pártmozgalmat új alapokra kell helyezni, hozzátéve, hogy már csak oktatóként volt jelen az egyetemen, kutatóként azonban továbbra is foglalkozott 1848-1849 történetével. Még egy hosszabb nekrológ jelent meg 1986-ban, amelyet Ember Győző, a Magyar Országos Levéltár korábbi főigazgatója fogalmazott meg a Magyar Tudomány számára. A kora újkor kutatója írásának elején leszögezte:
Nem ritka eset sem a múltban, sem a jelenben, sem országunkban, sem határainkon túl, hogy a tudomány különböző területeinek művelői között akad olyan, akit a politika is érdekel, aki szóban vagy írásban a politikai harcokban is részt vesz. […] Két kategóriájukat különböztetjük meg. Az egyikbe azok tartoznak, akik eredetileg történészek voltak, a másikba azok, akik pályájukat mint politikusok kezdték. Andics Erzsébetet ebbe a második kategóriába sorolhatjuk.[3]
A nyugalmazott levéltárvezető lineárisan építette fel írását, évről-évre haladva Andics életének egyes állomásait bemutatva. Kifejtve, hogy történészként az elhunyt főleg 1848-1849, 1918-1919 és a Horthy-korszak ellenforradalmi aspektusait kutatta, miközben a bethleni konszolidációról, valamint a demokrácia és szocializmus 1918-1919-es történetéről keveset írt. A néhai történészt személyesen is ismerő Ember Győző (aki 1949-ben került az Országos Levéltár élére, amikor Andics az Elnöki Tanács tagja is lett egyben) zárszóként hozzátette:
[Andics Erzsébet] Mint ember nem volt olyan engesztelhetetlen mint történész és politikus.[4]
A történészek, vagy más tudományágak kutatói tehát két részletesebb nekrológból értesülhettek Andics Erzsébet haláláról. Mi a helyzet a lakossággal? Az újságolvasók pár sorban értesülhettek az egykori befolyásos kultúrpolitikus haláláról, miközben több oldalon keresztül lapozhatták fel, hogy milyen programokkal emlékeznek meg országszerte 1945. április 4-éről. Az MSZMP központi lapjaként funkcionáló Népszabadság a 7. oldalon közölt két hasábos nekrológot, amely röviden bemutatta Andics Erzsébet életét, valamint közölték, hogy búcsúztatására április 10-én a Mező Imre úti temető Munkásmozgalmi Pantheonjában kerül sor. A cikk munkássága kapcsán megjegyzi:
Politikai munkássága persze nem volt mentes az akkori szemlélet hibáitól, képességeit, mint történész, csak a személyi kultusz felszámolása után kamatoztathatta igazán. Később ő maga is rámutatott arra, hogy a dogmatizmus a negyvenes és ötvenes évek fordulóján milyen károsan befolyásolta a kialakuló magyar marxista történetírást — és ezen belül az ő munkásságát is.[5]
A Hazafias Népfront lapja, a Magyar Nemzet óvatosabban fogalmazott nekrológjában (amely a Népszabadságénál is hátrébb, a 13. oldalon jelent meg) a néhai történész munkásságáról:
Jóllehet Andics Erzsébet 1949- ben kapott Kossuth-díjait, az Akadémia levelező tagja is 1949- ben, majd rendes tagja 1950-ben lett, tudományos tevékenységét igazán azt követően bontakoztathatta ki a maga teljességében, hogy megszabadult a nagy energiát követelő közéleti funkciók halmától.[6]
Az országos terjesztésű lapok közül a Népszava adta hírül a legszűkszavúbban Andics Erzsébet halálhírét: az újság gyakorlatilag az MSZMP Központi Bizottsága és az MTA közös kommünikéjére hagyatkozva közölte az információt. Gyakorlatilag ezt a közleményt vették át a megyei lapok is, azonban ezek között akadt olyan is, amelyik semmit sem közölt Andics Erzsébetről. Ilyen volt a Nógrád, amelynek olvasói nem értesülhettek arról, hogy eltávozott az élők sorából a Rákosi-korszak meghatározó személyisége, aki később kiszorult a tudománypolitika vezetéséből a Kádár-rendszer során.
A cikk a Napi Történelmi Forrás és az Arcanum Digitális Tudománytár együttműködésében készült
Az NTF Történész Műhely ingyenesen teszi mindenki számára elérhetővé tudományos eredményeit, ingyenesen bocsátja rendelkezésre ismeretterjesztő cikkeit. A szerkesztés, tördelés és a honlap fenntartása azonban nekünk is pénzbe kerül, kérjük, adományával támogassa ügyünket, hogy a jövőben is elérhetővé tegyük cikkeinket olvasóink számára. Szíves támogatásukat Patreon oldalunkon (link) várjuk.
Jegyzetek:
[1] http://www.szazadok.hu/tortenetunk/
[2] Erényi Tibor: Andics Erzsébet (1902-1986). In: Párttörténeti Közlemények, 1986. június, 32. évfolyam, 2. szám, 188-190. o., 190.
[3] Ember Győző: Andics Erzsébet (1902-1986). In: Magyar Tudomány – Az MTA Értesítője, 1986, 93. kötet 1-12. szám. 891-892. o., 891. o.
[4] I. m. 892. o.
[5] Népszabadság, 1986. április 4., 44. évfolyam, 79. szám, 7. o.
[6] Magyar Nemzet, 1986. április 4., 44. évfolyam, 79. szám, 13. o.
Felhasznált források és irodalom:
Dolgozók Lapja, 1986. április 4., 41. évfolyam, 79. szám
Dunántúli Napló, 1986. április 4., 43. évfolyam, 79. szám
Ember Győző: Andics Erzsébet (1902-1986). In: Magyar Tudomány – Az MTA Értesítője, 1986, 93. kötet 1-12. szám. 891-892. o.
Erényi Tibor: Andics Erzsébet (1902-1986). In: Párttörténeti Közlemények, 1986. június, 32. évfolyam, 2. szám, 188-190. o.
Magyar Nemzet, 1986. április 4., 44. évfolyam, 79. szám
Népszabadság, 1986. április 4., 44. évfolyam, 79. szám
Népszava, 1986. április 4., 114. évfolyam, 79. szám
Romsics Ignác: Clio bűvöletében. Osiris Kiadó, Budapest, 2011
Századok, 1986, 120. évfolyam, 4. szám
Szolnok Megyei Néplap, 1986. április 4., 37. évfolyam, 79. szám
A kiemelt képen a beszédet mondó Andics Erzsébet látható 1955-ben – Forrás: Fortepan
