„Az utolsó csepp vérig” – Harcok a Lenin körúton az 1956-os forradalom idején

A budapesti Nagykörút ezen szakasza nem tartozik az 1956-os harci cselekmények legendás helyszínei közé. Az itt zajló események a Corvin köznél vagy a Széna térnél történtekhez viszonyítva kevésbé ismertek. Mivel a város szívében húzódik, így a bevonuló szovjet csapatok a legtöbbször már a külső kerületekben ellenállásba ütköztek, ezért októberben itt nem alakultak ki súlyos harcok. A november 4-i támadás után viszont az egyik legtovább kitartó felkelőgócponttá vált Lenin körút, és itt épült az egyik legerősebb barikád is.

1956. október 23-án amikor a tüntetők a békés felvonulás után a Rádióhoz vonultak, hogy beolvassák a követeléseiket, a gyűlölt államvédelem fegyvereseivel találták magukat szemben. Késő este az egyre növekvő tömeg követelésének nem engedve a gyülekezők közé lőttek. (Ekkor még nem tudták, hogy Debrecenben már a Rádió ostromot megelőzően halálos sortüzet adtak le a felvonulók ellen.) A kialakult zűrzavarban, illetve a külvárosi gyárakból érkezett szállítmányok révén a tüntetők is fegyverhez jutottak, akik ezután megkezdték az épület hajnalig tartó ostromát. Ezzel a tüntetés fegyveres felkeléssé vált.

Kirakat a Lenin körúton a forradalom első napjaiban (Fortepan PESTI SRÁC/23684)

A pártvezetés tehetetlen volt, kezdett kicsúszni az irányítás a kezükből, végül a Szovjetunió segítségét kérték. Hamarosan az országban állomásozó szovjet csapatok parancsba kapták, hogy mielőbb akadályozzák meg a fegyveres felkelés kiszélesedését, és október 24-én hajnalban már megjelentek a főváros utcáin. Úgy gondolták, hogy a szovjet tankok feltűnése jobb belátásra bírja majd a felkelőket, mint ahogy ez 1953-ban Kelet-Berlinben is történt. Nem így lett. A Rádió sikeres elfoglalása után ugyanis a város több pontján felkelő csoportok rendezkedett be, amelyek felvették a harcot a beérkező szovjet erőkkel szemben. Ekkortól már szabadságharc folyt Budapesten.

Lenin körúti életkép a tűzszünet idejéből, a háttérben látszódik a Wesselényi utcánál épített barikád is (Fortepan NAGY GYULA/4018)

A szabadságharc első napjaiban még nem alakult fegyveres csoport a Lenin körúton (ma Erzsébet körút). Ennek ellenére a környéken előfordultak már kisebb-nagyobb harcok, leginkább a Rákóczi út vonalán. A környékbeliek azonban a körúton is felkészültek a megszállók fogadására. A Nyugati pályaudvar felől közeledő szovjet páncélosok megállítására barikádot építettek a Wesselényi utca magasságában. Itt le kell szögezni, hogy a forradalomban épített barikádok nem a felkelők védelmét szolgálták (elsősorban), tehát nem fedezékek voltak, ami mögül viszonozni lehetett a tüzet. A szerepük a harcjárművek megállítása vagy lelassítása volt, hiszen így könnyebben lehetett rájuk dobni a kézigránátköteget vagy a benzines palackokat az épületek ablakaiból. Ahol nem kockakőből és törmelékből emeltek barikádot, ott később a harcképtelenné tett harckocsik (lásd Corvin köz) vagy akár vasúti kocsik (lásd Széna tér) jelentették az akadályt, mert ugyanúgy beláthatatlanná tették az útszakaszt a támadók számára, illetve ezek kerülgetése miatt szintén lelassultak harcjárművek, egyszerűbbé téve a célzást a forradalmárok számára. A Lenin körúti barikád építéséről Petrov Ferdinánd számol be, aki később a Hársfa utcai nemzetőrség tagjaként vett részt az eseményekben:

„A Wesselényi utca sarkán munkások barikádot építettek, a Nyugati felől próbálták a tankokat lelassítani, szedték föl a macskaköveket. Ez nekem jobban tetszett, mint az előző hely, én is nekiláttam segíteni. (…) A barikáddal lezártuk a járdát is, csak annyi helyet hagytunk, hogy gyalogosan el tudjunk menni. Aztán az jutott eszembe, hogy ott van egy háztartási bolt, a kirakata betörve, nézzük meg, hogy van-e kenőszappanuk? Volt. Két nagy hordónyit kannákba töltöttünk és széles csíkokban az utcára öntöztük. A lánckerék a simára kopott macskakövön csúszni fog, és nem tud a barikádnak rohanni, de megfordulni se. (…) De hol legyünk éjjel? Valaki szólt, hogy a ház második emeletén van a Pénzügyi Dolgozók Szakszervezetének Székháza, aminek erkélye is van. A ház gondnokával kinyittattuk az ajtót és bementünk. Az erkély a legjobb helyen volt, onnan be lehetett látni a Lenin körutat egy jó darabon. Ennyi elég volt, hogy lássuk, ha jönnek a tankok. Lementem és a szappanos kannákat fejre állítva, kiraktam azokat az utcára. Úgy nézett ki, mintha robbanóanyag lett volna bennük. (…) Éjfél felé a Nyugati felől és a Nemzeti Színház felől is mind inkább közeledtek az ágyú- és géppuska sorozatok. Végre a tankok is (T-34-esek) megjelentek, de nem támadtak. A Nyugati felől lőtték a barikádot géppuskával, majd ágyúval. Megrongálták, de azt a vastag, lépcsőzetesen felrakott falat nem tudták szétlőni. Hátra tolattak, bekanyarodtak a mellékutcákba és eltűntek. Reggelig még többször jöttek páncélautók, lőtték a barikádot meg a szappanos kannákat. A lakók panaszkodtak, hogy nem tudnak aludni. Megnyugtattuk őket, mi sem aludtunk.”[1]

Füstölgő szovjet irodalom az utcán a Horizont könyvesbolt előtt (Fortepan PESTI SRÁC/23692)

Ennél nagyobb támadások azonban nem fordultak elő, így a harckocsironcsok helyett a Horizont könyvesboltból kidobált és elégetett szovjet könyvek, illetve a komolyabb belövést kapott épületekből származó törmelék takarta be az utat. Érdekes azonban, hogy például október 30-án, amikor a Köztársaság téri pártháznál zajló ostromon kívül nem voltak már harcok, Ember Mária szórványos lövöldözésről számol be ’56-os naplójában:

„Ámde forradalomban nem is olyan könnyű hazamenni. A Lenin körúton lőnek. A Barcsay utca felől még sűrűbb fegyverropogás hallatszik. Átfutok az utca túlsó oldalára, nem látni senkit és semmit. A Wesselényi utcánál megint töltényhüvelyeső. Kopog, mint a jégverés. Potyog a tetőkről. Át kell szaladni a túloldalra, nincs más választásom. És közben az az érzésem, hogy biztos célpont a fehér zoknim.”[2]

T-54-es harckocsi a Barcsay utca torkolatánál (Fortapan HOFBAUER RÓBERT/93007)

Két nappal korábban már győzött a forradalom, a kormány bejelentette a szovjet csapatok budapesti kivonását, tűzszünetet hirdetett és amnesztiát a felkelő fegyvereseknek. Az ezt követő napokban a szabadságharcos csoportokból – a hadsereg segítségével – nagy létszámú nemzetőr-alegységek alakultak, amelyek legfőbb feladatuknak a forradalom vívmányainak megvédését, és a rend fenntartását tartották. Ekkoriban alakultak meg az első fegyveres csoportok, nemzetőr alakulatok a Lenin körúton, ahol a New York palotában Molnár László filmrendező vezetése alatt és a VII. kerületi pártházban (Lenin körút 6.) Varga Károly irányításával rendezkedtek be. Mellettük jelentősebb fegyveres egységek voltak a környékén is: a Wesselényi, Csengery és a Hársfa utcánál. A békésebb napokban ezeknek az alakulatoknak a rendfenntartáson kívül az ÁVH-sok felkutatása, fegyverek begyűjtése volt az elsődleges feladatuk. Lassan ugyanis kezdett helyreállni a rend, sok helyen megindult a munka, és közben a barikádot is elbontották már az útról:

„Délelőtt a Körút járókelői – a Wesselényi utca környékén – különös dologra lettek figyelmesek. Apró gyerekek – egyik sem lehetett még több tíz-tizenkét évesnél – valahonnan hatalmas ollószerű emelőket szereztek. Alig bírják a hosszú szerszámokat, hiszen azok jóformán nagyobbak, mint ők. Aztán gyerünk! Neki a szétszórt, nagy kockaköveknek, amelyek csaknem teljesen eltorlaszolják az úttestet. Cipelik a köveket, középre, szépen egy rakásra, olyan igyekezettel, hogy majd beleszakadnak. (…)

 – Mit csináltok, gyerekek? – kiabálnak oda nekik többen is.

– Letakarítjuk az úttestet. Hadd legyen rend itt is! – felelik.

Meghatottan, elismerően bólogatnak az emberek. Aztán egyik-másik hirtelen elszégyelli magát.

– Ejnye, hát hagyjuk, hogy ezek a gyerekek egyedül cipekedjenek!…

– Segítsünk nekik!…

S már be is állnak. Öreg, hátizsákos munkás, kövérkés, lódenkabátos asszony, svájcisapkás fiatalember, meg a többiek. Alig félóra és megtisztul az úttest. Szépen, rendben, összerakva áll a sok szétszórt kőkocka középen.

– No, lám, még csak meg se kellett szervezni a társadalmi munkát! – jegyzi meg valaki tréfásan.

Nagy derű követi a szellemes megállapítást. Igen, itt nem <szervezi a társadalmi munkát>, nem <tesz felajánlást> senki, mégis: nézze csak meg bárki két hét múlva a mi fővárosunkat. Ha nem is tűnnek el teljesen a pusztulás nyomai – de biztosan senki nem talál majd letépett villamosvezetékeket, törmelékeket, üvegcserepeket, kocsironcsokat az utcán…”[3]

De sajnos hiába volt az összefogás, a lelkesedés, mert két héttel később nemcsak utcakövek, hanem földig rombolt épületek romjai hevertek az utcán. Már a rend helyreállítása idején többen sejtették, hogy újabb támadás készül. Folyamatosan érkeztek a hírek, hogy a szovjet csapatok csak a fővárosból vonultak ki, és mellettük újabb hadosztályok özönlenek be az országba. November 4-én pedig megtörtént az, amitől mindenki tartott: hajnalban általános támadást indítottak Magyarország ellen.

T-54-es harckocsik közelednek a Lenin körúton a November 7. tér (ma Oktogon) felől (Fortepan HOFBAUER RÓBERT/93015)

A kerület fegyveres felkelői és nemzetőrei azonban már készültek erre, a parancsnokok az előző este közös tanácskozást tartottak, ahol megszervezték a kerület védelmét. Ez alapján a Baross tériek a Keleti pályaudvar környékét, Steiner Lajos csoportja a Hársfa–Majakovszkij (ma Király)–Rottenbiller–Wesselényi utca által behatárolt területet, míg a Lenin körúti szakaszt a Rákóczi úttól a Majakovszkij utcáig a Kovács Dezső („Farkasgazda”) vezette Wesselényi utcai csoport tartotta ellenőrzése alatt. Utóbbiak ezért a Royal Szállóban helyezkedtek el. Ezeken kívül a Lenin körúti pártház épületébe katonai erősítés érkezett, de a pártházzal szemben, a New York palota harcosai is várták a támadást. A körút és a Dohány utca sarkán, a Híradó mozinál egy 37 mm-es légvédelmi gépágyút állítottak fel, míg átellenben a Lenin körút 4. szám alatt egy páncéltörő ágyút is elhelyeztek a forradalmárok. A harckocsik ellen kívánták bevetni azt a két irányzék nélküli aknavetőt is, amit a Vörös Csillag mozinál, illetve a Majakovszkij utcánál lévő barikádnál telepítettek. Ezek mellett több helyen halmoztak fel benzines palackokat, kézigránátokat. Az úttestre megtévesztés céljából benzines hordókat és tejeskannákat fektettek le, mert a harckocsik kezelőszemélyzete akár robbanóanyagnak is nézhette azokat.

A felkelők 39M 37 mm-es légvédelmi gépágyúja a Lenin körút és a Dohány utca sarkán a Híradó mozi előtt. Bár a légvédelmi ágyúk kiválóan alkalmazhatóak voltak a páncélosok ellen, az itt felállított löveg nem tudott sokáig támogatást nyújtani (visszaemlekezesek.hu)

Az elbontott barikád helyére újakat építettek, szinte zavartalanul, mivel a támadás első napján a Lenin körúton egy jó ideig nem mutatkoztak a szovjetek. Ismét macskakövek, villamossínek felhasználásával és a lakosok segítségével a Dohány utca és a Dob utca közötti szakaszon hat-hét is felépült. Közülük a legerősebb a Wesselényi utcánál készült, amelynek munkálatait ismét Petrov Ferdinánd segítette, akit a Hársfa utcai nemzetőr-parancsnokságról küldtek ide, megszervezni a védelmet. Egy későbbi belügyi jelentés szerint a barikád magassága 140-150 cm volt, míg a szélessége kb. 180 cm. Különleges „díszítést” is kapott, mivel a Pénzügyi Dolgozók Szakszervezetének irodájából kerítettek néhány bekeretezett Lenin és Rákosi képet, illetve Lenin szobrocskát, amiket elhelyeztek a barikádon, „ha lőnek, lőjék ezeket a komi disznókat először.”[4] Petrov a többi fegyveressel újra a Lenin körút 23-ban, a szakszervezeti székházban foglalt állást, ahol az erkélyre kitoltak egy páncélszekrényt, s arra állították fel a géppuskájukat. Az ablakokra pokrócok kerültek, amin kilövő és kémlelő nyílásokat vágtak, hogy a torkolattűz ne látszódjon tüzelésnél. A forradalmárok persze lélekben is felkészültek és fogadalmat tettek, hogy az „utolsó csepp vérig harcolnak.”[5]

Utcakövek a Lenin körúton, háttérben a New York palota épülete (Fortepan NAGY GYULA/40161)

Estére ide is elértek a harcok. A szovjetek a Rákóczi út felől és a November 7. tér (ma Oktogon) felől is támadtak. Az utóbbi irányból érkező egységekkel a Royal Szállóhoz tartozó rajok vették fel a küzdelmet. A Molotov-koktélokkal és kézigránátokkal védekező forradalmárok azonban nem értek el eredményt. Az irányzék nélküli aknavetőt is megpróbáltak bevetni, azonban ez néhány lövés után besült. Ellenben a szovjetek elkezdték harckocsikkal és aknavetőkkel lőni a szálló épületét, miután valószínűleg sikerült felderíteni, hogy a legnagyobb számban hol helyezkednek el a forradalmárok. Egy későbbi támadás során már több teherautóval gyalogosok is támogatták a harckocsikat. A védők erős tűzzel fogadták a katonákat, akik egy mellékutcában ugráltak le a járművekről és úgy próbáltak meg fedezéket találni a körúton. Egy órás tűzharc után végül a szovjetek visszavonultak. A Lenin körút másik végén a New York palotát is lőni kezdték, és a Keleti pályaudvar felől megjelent egy harckocsi is. A Híradó mozinál felállított gépágyúval azonnal lőni kezdték, de nem tudták megsemmisíteni. A szovjet tank viszont egy lövéssel hatástalanította az ágyút. Ekkor szólalhatott meg a felkelők másik ágyúja is a Lenin körút 4. szám alatt, amely megrongálta ugyan a harckocsit, de az még képes volt szétlőni az épületet, ami aztán ráomlott az ágyúra. Ezzel szemben Petrov Ferdinánd úgy emlékszik, hogy a Híradó mozinál lévő gépágyúval két páncélost is kilőttek, amelyeket másnap át is vizsgáltak. Tény, hogy 5-én reggel a mozinál volt egy szovjet roncs, miután a felkelők egy páncélautót kézigránáttal felrobbantottak. A harcjárműben találtak egy páncéltörő gránátvetőt is, amivel az egyik forrás szerint később kilőttek egy tankot.[6]

A Lenin körút 4. a Blaha Lujza tér felől nézve (Fortepan NAGY GYULA/40252)
A Nagykörút és a Majakovszkij (ma Király) utca sarkán álló romos épület (Fortepan SALY NOÉMI/15177)

November 5-én is folytatódott az egyre súlyosbodó harc. Az épületeket ismét erős aknavető tűz alá vették, emellett a harckocsikkal is lőtték a körutat. Mindezek ellenére a felkelők továbbra is támadták az ellenük felvonuló szovjet erőket, sőt a környéken további akciókat indítottak a harckocsik megsemmisítésére több-kevesebb sikerrel. Több forrás is megemlíti, hogy a harcképtelenné tett tankokat, vagy páncélozott szállítójárműveket az oroszok igyekeztek elvontatni. Ilyenkor páncélautókon szállított gyalogsággal és harckocsikkal vonultak ki a helyszínre, és a környező épületeket folyamatosan tűz alatt tartották, míg a műszaki mentőkocsi elhúzta a sérült harcjárművet. Ebből már látszik, hogy valamit okultak az októberi harcokból, de még így sem volt veszélytelen egy ilyen akció. Malasenko altábornagy visszaemlékezéséből tudjuk, hogy a november 4-én indult Forgószél hadműveletben már „különleges osztagokat” is szerveztek, amelyek 10-12 páncélosból, illetve BTR páncélkocsikból álltak, utóbbiak mintegy 150 főnyi deszantost vittek magukkal. A leghatásosabb azonban a tüzérség bevetése volt, ami ellen a felkelők nem tudtak védekezni. A heves támadások során a barikádok is megsemmisültek, bár megpróbálták újra felépíteni, később ez már teljesen fölöslegesnek tűnt:

„A Körút, a Rákóczi út felé gyalázatosan nézett ki. Az emeletes épületek eleje mind ledőlt. A tankok meg a rakéták egészen a mi épületünkig, a második emelet magasságáig szétlőtték a házakat. Nem kellett többé a barikádunk miatt aggódni, ezen a töménytelen romhalmazon nincs az a tank, ami keresztül tudna menni.”[7]

A szétlőtt Royal Szálló épülete a harcok után (Fortepan NAGY GYULA/40211)
A New York palota is sok belövést kapott (Fortepan NAGY GYULA/40253)

November 6-tól újabb csoportok érkeztek a felkelőkhöz. Miután a Corvin köz addigra már elesett, így sok „corvinista” csatlakozott a körúton harcolókhoz. Rajtuk kívül a szomszédos kerületekből is érkezett erősítés: az Eötvös utcaiaktól, a Szabad Nép székházból és a Nemzeti Színházból jöttek még fegyveresek. Ennek ellenére 6-án a New York palotában beszüntették az ellenállást, másnap délután pedig a szemközti pártház épületét kellett elhagyniuk az erős tüzelés miatt a felkelőknek, akik közül többen már az ország elhagyása mellett döntöttek. Eközben a Royal Szállónál és környékén még súlyos harcok folytak. A szálló épületét több harckocsival lőtték a szovjetek, de így is sikerült egy tankot harcképtelenné tenni a Dob utca sarkán felállított nehézgéppuskával. Az elkövetkezendő napokban azonban itt szintén kezdett fogyatkozni a felkelők létszáma, köztük a parancsnok, Kovács Dezső is elhagyta már a csoportot, helyette Kovács Imre irányította a még kitartó forradalmárokat. Ekkorra a Lenin körút 23. alatti épület több belövést is kapott, az ellenállás ezzel megszűnt; november 8-án a Lenin körút 41-be pedig szovjet gyalogság hatolt be, ahonnan a felkelők még el tudtak menekülni. Másnap a Royal Szállóba hatolt be egy kisebb szovjet egység. Többeknek sikerült elhagyni az épületet, de az ott maradt, már fegyvertelen ellenállókat letartóztatták. A körúttól nem messze, a Közlekedés- és Postaügyi Minisztérium Dob utcai épületénél a Steiner csoport még november 10-ig harcolt, így Budapest belvárosában itt szűnt meg legkésőbb a fegyveres ellenállás.

A forradalom után nem volt kérdés, hogy kik okozták a városrész pusztulását (Népszabadság 1956. november 28. p 5. – Arcanum Digitális Tudománytár)
A harcok nyomai a Lenin körúton a Majakovszkij (ma Király) utca felől nézve (Fortepan NAGY GYULA/40214)

Több felkelő részt vett később a röplapok készítésében és terjesztésében is, míg mások Király Bélához, a budapesti nemzetőrség vezetőjéhez próbáltak csatlakozni a Szabadság-hegyen. Sokan választották az emigrációt, köztük Petrov Ferdinánd is, aki Svájcba menekült, majd onnan Kanadába költözött. A Lenin körúton harcolók közül azonban többeket börtönre ítéltek vagy kivégeztek a forradalom leverése után. A Wesselényi utcaiaktól Kovács Dezsőt, Kovács Imrét, Dóczi Dénest, valamint Modori Sándort is kivégezték. Galgóczi Zoltán, Nagy József, Bakos Gyuláné elsősorban a Köztársaság téri szerepük, míg Babér István az Aradi utcai lincselés miatt kapott halálos ítéletet a csoportból. Kivégezték a Csengery utcai felkelők parancsnokát Steiner Lajost is. A Lenin körúti pártház harcosai közül Szenes Lászlót 15 évre, Varga Károlyt 12 évre ítélték, míg Rontó Balázs életfogytiglani börtönbüntetést kapott. Az ostrom következtében a VII. kerületben óriási károk keletkeztek, a Lenin körút lehangoló látványt nyújtott, a belövések nyomai még sokáig emlékeztettek a súlyos harcokra és főként az elesettekre.


Az NTF Történész Műhely ingyenesen teszi mindenki számára elérhetővé tudományos eredményeit, ingyenesen bocsátja rendelkezésre ismeretterjesztő cikkeit. A szerkesztés, tördelés és a honlap fenntartása azonban nekünk is pénzbe kerül, kérjük, adományával támogassa ügyünket, hogy a jövőben is elérhetővé tegyük cikkeinket olvasóink számára. Szíves támogatásukat Patreon oldalunkon (link) várjuk.


Források: 

[1] Petrov Ferdinánd: A szabadság parazsa 1956. Püski, Budapest, 2010, 36.o.

[2] Ember Mária: Mindent késve. Naplójegyzetek 1956. október 24-31. (http://beszelo.c3.hu/cikkek/mindent-kesve – elérés dátuma: 2017. október 30.)

[3] Valóság. 1956. november 2. (I. évf. 3. sz.) 2. o.

[4] Petrov 2010, 80.o.

[5] Eörsi László: A „Baross Köztársaság” 1956. A VII. kerületi felkelőcsoportok.  L’Harmattan, Budapest, 207.o.

[6] Szenes László, aki kitűnt a Lenin körúti fegyveres csoportból, a Rákóczi úton vett célba egy páncélost. Ő maga nem volt biztos a találatban, ám a mellette álló társa viszont azt állította, hogy kilőtte a tankot (Eörsi 2011, 248.o.)

[7] Petrov 2010, 88.o.

Felhasznált irodalom:

Eörsi László: A „Baross Köztársaság” 1956. A VII. kerületi felkelőcsoportok. L’Harmattan, Budapest, 2011

Györkei Jenő – Horváth Miklós (szerk.): Szovjet katonai intervenció 1956. H & T Kiadó, Budapest, 2001

Horváth Miklós: 1956 hadikrónikája. Akadémia kiadó, Budapest, 2003

(Borítókép forrása: Fortepan PESTI SRÁC/23648)

A cikk az Arcanum Digitális Tudománytár és a Napi Történelmi Forrás együttműködésével jött létre.

Facebook Kommentek