Vályi Péter halála: Tragikus baleset vagy politikai gyilkosság?
1973. szeptember 15-én, a miskolci Lenin Kohászati Művekben (a továbbiakban LKM) balesetet szenvedett a gyárlátogatáson részt vevő Vályi Péter, a Minisztertanács elnökhelyettese, aki három nappal később belehalt sérüléseibe. A tragédia után szinte azonnal megindultak a találgatások (amelyek a mai napig közszájon forognak), hogy tényleg baleset történt-e, vagy politikai ellenlábasai, esetleg maga Kádár János utasítására „iktatták ki” Vályit.
Mai posztunkban a miniszterelnök-helyettes balesetét járjuk körül, elsősorban Fábián Máté tanulmánya segítségével, és engedünk némi teret az összeesküvés-elméleteknek is. Ez utóbbiakhoz Takács Zsolt a poszt végén hivatkozott írása szolgált alapul, amely egyben kiválóan jelzi azt is, hogy, hogy 44 évvel az események után is komoly érdeklődést kelt a tragédia. Vályi Péter és kísérete 1973. szeptember 14-én érkezett Miskolc közelébe, vadászatra, illetve az Északmagyarországi Idegenforgalmi Intézőbizottság 17-én tartandó ülésére, a gyárlátogatás egyes források szerint nem is szerepelt a programban.
„A Politikai Bizottság számára készíttetett egyik jelentésben megemlítésre kerül,hogy dr. Ladányi József – a megyei tanács elnöke – a látogatás előtt már többször egyeztetett személyesen Vályi Péterrel telefonon, és ezen beszélgetések alkalmával felvetette, hogy érdemes volna megtekinteni a Lenin Kohászati Művek új fejlesztéseit.” [1]
Az LKM akkoriban világszínvonalú hengerművel rendelkezett, de kohászati részlege elavulóban volt, így Énekes Sándor, az LKM vezetője, hogy üzeme martinász-részlegének korszerűsítéséhez segítséget kapjon, is „lobbizni” kezdett.
„Még aznap délután összehívta a műszaki vezetőket és közölte velük a következő nap programját. Ezen tájékoztatóalkalmával elhangzott, hogy elsősorban az épülő nemesacél-hengermű megtekintése a terv, de amennyiben az idő engedi, Énekes szorgalmazni fogja a martinacélmű megtekintését is. A szemtanúi beszámolók alapján kijelenthető, hogy Énekes már ekkor úgy intézkedett, hogy az öntőcsarnokot maximális üzemeltetés közben fogják meglátogatni.” [2]
„A jelentésekből egyértelműen kiderül, hogy az acélmű legveszélyesebb részén kívánta keresztül vezetni a látogatókat Énekes. Az öntőcsarnokot vendégek előtt ritkán nyitották meg, és akkor is kizárólag a pódiumról lehetett megtekinteni az üzemet.A vezérigazgató határozott utasítását követve azonban közvetlenül a gyárrészleg közepén haladtak keresztül, ezzel nagyban növelve a balesetveszélyt. (…) Ezt Énekes Sándor rendelte el, hiszen így tudta a társaság teljes egészében megtekinteni a részleg működését. Hiába figyelmeztette őt a gyáregység vezetője és néhány ott dolgozó munkás, nem tudták ettől az álláspontjától eltántorítani.” [3]
„Vályi Péter nagyjából 10-15 centiméterre állt meg a gödör szélétől, tőle közel ilyen távolságban helyezkedett el Énekes Sándor. Tekintetükkel a kemencében végzett munkálatokat figyelték, melynek dolgozói továbbra sem kaptak információt a vendégek jelenlétéről. Ekkor a munkálatok során rutinműveletnek számító kifúvatás következett, mely során a salakanyagot és egyéb szennyeződéseket távolították el. Ez a folyamat óriási szikraesőt hozott, mely a kívülállók számára váratlan hang-hatással is járt; illetve az egyébként is magas hőmérsékletet nagyjából 110 °C-ra melegítette. A következő néhány pillanat történéseire vonatkozó beszámolók kétféle mozdulatsort írnak le. A Borsod megyei Rendőrfőkapitányság által lefolytatott nyomozásból úgy tűnik, hogy „dr. Énekes Sándor a vagon mellől felső testtel előredőlve, mintha megbotlott volna, rádőlt Vályi elvtársra, majd mindketten belestek az öntőgödör tüzes kokillái közé.” A Politikai Bizottság számára készített jelentés azonban úgy számol be a történtekről, hogy „[Vályi Péter] Feltehetően az említett hatásoktól hátra felé billenve, merev testtel az öntőgödör felé dőlt. Dr. Énekes Sándor észlelve a dőlést, reflex-szerűen utána nyúlt. Megmarkolta mindkét karját. Miután mindketten kimozdultak az egyensúlyi helyzetükből, együtt estek a gödörbe (…)”. Ezen egymásnak talán ellentmondó tanúvallomások fényében, nem lehet maximálisan rekonstruálni az esetet, de az idegenkezűséget majdnem teljes bizonyossággal ki lehet zárni.” [4]
„Vályi Péter, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának tagja, a Minisztertanács elnökhelyettese, akivel szombaton a miskolci Lenin Kohászati Művek acélmű-öntőcsarnokában súlyos szerencsétlenség történt, kedden, szeptember 18-án belehalt sérüléseibe. Elhunytéról a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága és a Magyar Népköztársaság Minisztertanácsa gyászjelentést adott ki. A tragédia alkalmából, amely az első hír óta aggodalommal töltötte el és mélyen megrázta hazánk s a baráti külföld közvéleményét, sokan nyilvánítják megrendült részvétüket; a szovjet kormány nevében együttérzését fejezte ki Alekszej Koszigin miniszterelnök.”[7]
„Felelőssége abban áll, hogy:− a biztosítási feladatokat ellátó és szervező Iparszervezési Főosztály számára nem tett intézkedést az Acélműben történő biztosítás megszervezésére.Így az Acélmű látogatásának biztosítása szervezettséget nélkülöző, ad hoc jellegű volt. A vizsgálat megállapította, hogy az ott dolgozókat a látogatásról senki nem értesítette, s így a termelő munka a szokott mederben folyt;− személyes utasítással megváltoztatta azt az útirányt, amely az adott viszonyok mellett biztonságosabb lett volna, s a balesetre nagy valószínűség mellett nem került volna sor;− az általa már korábban megváltoztatott útvonalon haladva, a III. sz. kemencéhez érve, mint szakembernek feltétlenül fel kellett volna ismernie a továbbhaladás veszélyességét, mégis erre adott utasítást.” [8]
Takács Zsolt: A Vályi-Péter ügy, 2015. február 27.
Népszabadság 1973. szeptember 16.
Népszabadság 1973. szeptember 19.
Az első kép forrása Fábián Máté tanulmányának melléklete.