A főúri udvar, mint a reprezentáció és a lehetőségek színtere a 18-19. század fordulóján

Zsidai Réka

Az újkorban a karrier kiépítésének több módja volt ismeretes. Katonai szolgálatot vállalva, adminisztratív feladatokat ellátva, illetve műveltség és kellő szakismeret megszerzését követően, vagy egy főúri udvarhoz elszegődve lehetett az érvényesülés útjára lépni. [i] Ez utóbbit igyekszünk alátámasztani a Zala megyei Festetics György (1755-1819) keszthelyi udvarát alapul véve.

Festetics konszolidálódott anyagi helyzete a 18-19. század fordulóján egyértelműen a bérek hierarchiájában is tetten érhető volt, melyet néhány példán keresztül prezentálunk egy összkép kialakítása érdekében. Először az uradalmi tisztviselők, az udvar legmegbecsültebb kulcsfigurái érdemelnek szót, mint Nagyváthy János direktor, akinek 1792 február és 1793 októbere között egy éves fizetése egy elismervény tanúsága szerint 1525 forint (továbbiakban: ft) volt, vagyis több mint az Esterházyak szolgálatában álló Joseph Haydn Kapellmeisteré (karmester), aki 1790-ben 782 ft 30 krajcárt (továbbiakban: xr) keresett évente a deputátum (járandóság) mellett.[ii] Ebbe a sorba tartozik még Asbóth János is, akinek a 19. század elején 400 ft készpénz és 200 ft értékű természetbeni juttatás járt a marhatartás jogán és a tiszti lakáson kívül.[iii]  Munkaminőségét támasztja alá az a tény, ill. megtiszteltetés a gróf részéről, hogy hivatalból való távozásakor, 1818-ban 2 000 ft juttatásban részesítette őt, a fizetését pedig addig folyósították neki, amíg Keszthelyen tartózkodott, sőt fiainak ugyanígy járt „a’ fél stipendium [ösztöndíj] ugy mint 600 ft mind addig, miglen a’ többi stipendiatusok között üresedés lészen”.[iv] Ezután Asbóth pozícióját Angyalffy Mátyás András töltötte be évi 1 200 ft fizetés és szabad szállás fejében.[v] A tisztek fizetését illetően fontos megjegyezni, hogy a készpénz összege a munkaminőség alapján differenciálódott nemcsak a Festetics, hanem például a Batthyány vagy az Esterházy uradalomban is.[vi]

A vadászat elsőbbségéből adódóan az udvari vadász éves fizetése 1804-es adatok szerint magasnak tekinthető a többi szolgálattevő fizetéséhez képest. Egészen pontosan 467 ft fizetségben részesült, ha a 300 ft készpénz mellett az egyéb juttatások árát forintba átszámítjuk.[vii] Tekintettel a korábban részletesen taglalt belső személyzet hierarchiájára nem lepődünk meg, hogy az 1800-ban készült éves bér-kimutatások alapján a társadalmi lépcső legfelső fokán álló udvari kasznár, Berke József kapta a legtöbb fizetést, azaz 330 ft-ot. Őt a rangsorban valamivel lemaradva az udvari szakács, Novota Mihály követte 280 ft-tal, ami bizonyítja, hogy valóban kitüntetett figyelem párosult a gasztrokultúrához. Nem mellékes szempont, hogy ez a poszt higiénikus, szakképzett munkaerőt követelt meg, s bár mindvégig „láthatatlan” maradt, munkáját nagyra becsülték. Hasonló mondható el az inas, Czettin István szolgálatairól (258 ft 36 xr), valamint Tóth Pál kocsisról (216 ft 6 xr) is, akik azonban állandó jelenlétükkel, s szolgálatra készen állva képviseltették magukat az udvarban. A három lovász bérezésében pozíciójuk szerint diszkrepancia figyelhető meg, ugyanis Szemesi László 190 ft-ot, míg Hertzig András és Kováts János 60-60 ft-ot kaptak kézhez, ami a lovakkal való állandó gondoskodás következtében igen alacsonynak mondható. Végül Schön Mihály svájceres 100 ft-ban részesült, míg Torma Panni és László Böske szolgálólányok 80-80 ft-ban.[viii]

Mindezek mellett szemmel láthatóan a grófot 1803-ban adományozó-és vásárlási-hullám érte el, ezzel is fitogtatva kimeríthetetlennek tűnő anyagi tartalékait.[ix] Igaz, ezek az adományozások és vásárlások a mai embernek indokolatlannak, s felesleges költekezésnek tűnnek, ám a kor társadalmi viszonyaihoz igazítva nagyon is szükségszerűek.[x] E nagyarányú pénzköltésre rengeteg adat áll a rendelkezésünkre, mi csupán néhányat emelünk ki a szemléltetés kedvéért. Szalay László, bécsi magyar szabónak 500 ft-ot ajándékozott, lányainak 1 000 ft-ot, feleségének 182 ft-ot, lányai mestereinek 150 ft-ot, Bulla János volt georgikoni professzornak 50 ft-ot, Stadler muzsikusnak 25 ft-ot. Többek között a keszthelyi vendégfogadóban 147 ft 39 xr-t fizetett, majd vásárolt két tigrisbőrt (160 ft), míg rájuk az ezüstölt munka 22 ft-ba került. Továbbá beszerzett egy medvebőrt (40 ft), fiának egy arany pejlovat (400 ft), egy gazdag ruhát (850 ft), s egy „schmukk”-ot (ékszer) a feleségének 450 ft értékben. Ugyanakkor vásárlásaiban is megnyilvánul nemcsak a lovak, hanem a fegyverek iránti szeretete is, amit egy ezüstmarkolatú és foglalatú kard (140 ft), három nyeregtakaró (12 ft), egy sarkantyú (32 ft), két rezes kard (18 ft) vásárlása is bizonyít.[xi]

Ezek a számszerűsíthető adatok a magyar főnemesi, nyugat-dunántúli reprezentatív udvartartásokról alkotott komplex kép kialakításához is hozzájárulnak.  Más tekintetben azt is megállapíthatjuk, hogy a Festetics uradalomban a bérek rendkívül differenciáltak voltak. Nem állíthatjuk egyértelműen, hogy a jövedelmek alacsonyak vagy magasak. Ez a kijelentés akkor helyátálló,  ha elkülönítjük a tisztviselőket a szolgálattevőktől, s figyelembe vesszük a mikro-társadalom hierarchiáját, amit a források visszatükröznek. Ezek fényében elmondható, hogy a tisztviselők csoportja mind a szolgálattevők, mind pedig más uradalmak alkalmazottjaihoz képest meg voltak fizetve.[xii] Láttuk, hogy a belső személyzet többi tagja az alá-fölé rendeltségi viszonyból fakadóan tovább differenciálódott, így a szolgálólányok, s a konvenciós cselédek helyezkedtek el a ranglétra legalsó fokán. Ezzel szemben igen érdekes, hogy a két lovász bére alacsonyabb, mint a konyhaszolgálóké, amit azzal magyarázhatunk, hogy a fizetség összhangban állhatott azzal, egy-egy szolgálónak hány főt kellett magánemberként ellátnia élelemmel. Ugyan a forrásokból nem derül ki, hogy a szolgálattevők hány évesek, s mire költötték a fizetségüket, de a lovászok esetében tizenéves fiúkról lehet szó, ami megmagyarázza a jelenséget.

 

	Általános	Pénzügyi	Szakigazgatási	Ügykezelési
Központi	régens	főszámvevő	ágens	titkár
	praefectus	főszámtartó	mérnök	írnok
	igazgató	főpénztáros	levéltáros
	kormányzó		telekkönyvvezető
	jogügyigazgató		doktor
			baromorvos
			erdőmester
			muzsikus
			könyvtáros
Kerületi	felügyelő	számvevő		írnok
		számtartó		gyakornok
		pénztáros
Uradalmi	tiszttartó	fizetőmester	mérnök	írnok
	kasznár	számtartó		gyakornok
	sáfár	pénztáros		járulnok
	kulcsár
	ügyész

Uradalmi tisztviselők

(Forrás: Kállay István: A magyarországi nagybirtok kormányzata 1711-1848. Budapest, 1980. p. 103.)

 

 

Általános	Állattenyésztés	Rendészet	Iparosok	Udvartartás
béresgazda	gulyás	porkoláb		udvarmester
béres	csordás	hajdú	hajósmester	gondnok
vincellér	juhász	huszár	pintér	vadász
vadász	tehenész	darabont	kádár	solymász
méhész	kanász	kapus	kovács	lovász
	vadkanász		kéményseprő	kertész
szolga	ökrös	bakter	sörfőző
szolgáló	csikós	mezőőr	kőműves	inas
	lovász	erdőőr	boltos	szolga
csatlós	kocsis	hegyőr	fogadós	komornyik
postahordó	taligás	szőlőcsősz	molnár	szobalány
fullajtár	kordés		salétromos	szakácsné
				kocsis
				mosóné
				pék
				kéményseprő
				fűtő
				söprögető
				őr
				kapus
				huszár
				hajdú

Szolgák funkciók szerint

(Forrás: Kállay István: A magyarországi nagybirtok kormányzata 1711-1848. Budapest, 1980. p. 104.)

 

Ennek következtében felmerülhet a kérdés, hogy a kevésbé megfizetett szolgálók miért maradtak Festetics udvarában. E jelenség mögött gazdasági-társadalmi problémát vélünk felfedezni. Érdemes abból kiindulni, hogy a város jelentőségét meghatározza a kedvező földrajzi helyzete, ami hatást gyakorolt a forgalmi viszonyokra és a gazdaságra, ezáltal pedig a megélhetőségre. Keszthely egész körzete vonzó a Balaton-felvidékre jellemző szőlő-és borkultúra, valamint a Balaton nyújtotta halászatban rejlő bevételi források kiaknázása miatt. Ám a földrajzi adottságok mellett az is fontos tényező, hogy Keszthely uradalmi- és oktatási központtá, illetve főúri lakhellyé a Festeticsek idején vált.[xiii]

A legrelevánsabb szempont a témánkat illetően vitathatatlanul az utóbbi, ugyanis a fenti példák is illusztrálják, hogy az alsóbb társadalmi osztályok számára egy kézenfekvő lehetőség kínálkozott a megélhetés, és a karrierépítés érdekében, ami nem más, mint szolgálatvállalás Festetics udvartartásában teljes ellátás, s pénzbeli fizetség fejében. Ami pedig a személyzet hierarchiáját illeti, korábbi ismereteinkre alapozva kijelenthetjük, hogy a középkori hagyományokon alapuló familiáris rendszer maradványai megmaradtak, melyet az emberi kapcsolatok mozgattak. Ugyanakkor a bérek differenciálódásának hátterében szerepet játszott mind Festetics szociális érzékenysége, mind a társadalmi elvárások.

---

Jegyzetek, források és felhasznált irodalom:

 

[i] Kurucz György: Kényszerhelyzet és vízió: Gróf Festetics György és a magyarországi agrárszakoktatás a 18-19. század fordulóján. In: Műveltség és társadalmi szerepek: arisztokraták Magyarországon és Európában. Learning, Intellect and Social Roles: Aristocrats in Hungary and Europe. (Speculum Historiae Debreceniense. A debreceni Egyetem Történelmi Intézete Kiadványai 18). Szerk.: Bárány Attila–Orosz István–Papp Klára–Vinkler Bálint. Debrecen, Debreceni Egyetem Történelmi Intézete, 2014. 452-453. Konkrét példáért lásd a tanulmányt. Uo. 451-463.

 

[ii] A természetbeni juttatások a következőek voltak: egyenruha 170 ft értékben, 4 mérő búza, 12 mérő rozs, ¾ mérő árpa, 300 font marhahús, 50 font só, 30 font zsír, 36 font gyertya, 18 vödör bor, 2 disznó, 12 öl tűzifa.  Kállay István: A magyarországi nagybirtok kormányzata 1711-1848. Budapest, Akadémiai, 1980. 117.; Lukács Gábor: A Festetics-birtok gazdálkodási és vezetési reformja a XVIII. század végén. PhD értekezés. Keszthely, 2009. 67. (http://konyvtar.uni-pannon.hu/doktori/2009/Lukacs_Gabor_dissertation.pdf) (Utolsó letöltés: 2016.08.24.)  Egyébként valószínűsíthető, hogy Esterházy „fényes” Miklós (1714-1790) időszakáról van szó.

 

[iii] Kurucz György: Göttingentől Keszthelyig: Asbóth János (1768-1823) tanári és uradalmi tiszti tevékenysége. 1801-1818. In: Századok 147. (2013: 4. sz.) 1043.

 

[iv] Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára (továbbiakban: MNL OL) Festetics Levéltár (továbbiakban: Lt) Directorátusi Ügyiratok 1818 P 279 104. doboz (továbbiakban: d.) Ternio (továbbiakban: T.) I. folio (továbbiakban: fol.) 780.

 

[v] MNL OL Festetics Lt Directorátusi Ügyiratok 1818 P 279 105. d. T. II. fol. 199.

 

[vi] Kállay I.: A magyarországi nagybirtok i. m. 116.

 

[vii] MNL OL Festetics Lt Directorátusi Ügyiratok 1804 P 279 39. d. fol. 263.

 

[viii] MNL OL Festetics Lt Directorátusi Ügyiratok 1800 P 279 19. d. fol. 509-510.

 

[ix] Hogy még érzékletesebbé tegyük Festetics György kiadásait, röviden vázoljuk a 18-19. század gazdasági viszonyait. Ebben az időszakban dúltak ugyanis a francia háborúk, amikből a Magyar Királyság a győri csatát leszámítva kimaradt, mégis hatással voltak az ország sorsára, mivel a Habsburg Birodalom keretei között helyezkedett el, ami azonban nem tudott helyt állni az európai vetélkedésben. Ám az elégedetlenséghez hozzájárultak a kedvezőtlen időjárási körülmények is, melyek az egész országot érintették, melyet Kazinczy Ferenc levelei is tükröznek. Kazinczy Ferenc Levelezése I-XVII. Közzéteszi: Váczy János. Budapest, MTA, 1891-1907. Pl.: Uo. VII. 178-180. A borzalmas helyzetet a legérzékletesebben Kazinczy Ferenc még a sötét víziótól sem mentes felkiáltása festette le: „Auch bey uns ist die Theurung schrecklich, aber bey Ihnen ist sie es noch mehr. Und was steht uns noch vor!” Uo. VIII. 155. A napóleoni háborúk Magyar Királyságban kifejtett hatásához néhány alapmunka: Benda Gyula: A Somogy megyei adózók termése 1816-ban. In: Társadalomtörténeti tanulmányok. Szerk.: Bácskai Vera–Gyurgyák János–Kövér György. Budapest, Osiris, 2006. 140-192.; Kosáry Domokos: Újjáépítés és polgárosodás. 1711-1867. Budapest, Háttér Lap- és Könyvkiadó, 1990. 11-236.; Kazinczy Ferenc levelezése i. m. I-XVII. Közzéteszi: Váczy J.  (Pl.: 1445., 1501., 1530., 2800. sz. levelek); Vörös Károly (szerk.): Magyarország története 1790-1848. V/I. Budapest, Akadémiai, 1980. 425-601. A kis jégkorszakra való utalást jól érzékeltetik Kazinczy írótársaihoz intézett levelei, melyekből megtudhatjuk, hogy 1818 májusában ismét elverte szőlőjét a jég és olyannyira rossz volt a szüret, hogy egy olyan szőlő, amely már adott 80 hordó bort, akkoriban harmadfelet kínált, amit csak fokozott egy szeptember 23-ai tűzvész, melynek következtében 2 000 ft-tal lett szegényebb. Kazinczy Ferenc levelezése i. m. XVI. Közzéteszi: Váczy J.  41-42.; Uo. XVI. 51.; Uo. XVI. 523-524.

 

[x] Norbert Elias erről a kérdéskörről így írt: „Ami a mából visszanézve általában luxusnak tűnik, az – ahogy már Max Weber is felismerte – egy így felépülő társadalomban minden, csak nem fölösleges. (…) Egy olyan társadalomban, amelyben minden, egy emberhez tartozó formának társadalmi reprezentációs értéke van, a felső rétegek presztízs- és reprezentációs kiadása olyan szükségesség, amely alól senki sem vonhatja ki magát. (…)”Elias N.: Az udvari társadalom. A királyság és az udvari arisztokrácia szociológiai jellemzőinek vizsgálata. Ford.: Gellériné Lázár Márta–Harmathy Veronika–Németh Zsuzsa. Budapest, Napvilág Kiadó, 2005. 81.

 

[xi] Összkiadása 6998 ft 56 xr-ra rúgott, ami óriási összegnek számított. MNL OL Festetics Lt Directorátusi Ügyiratok 1803 P 279 33. d. fol. 7-61.

 

[xii] Például a 17. században Batthyány I. Ádám konyhamestere 44 ft-ot, Esterházy Miklósé 40 ft-ot, míg a két udvarban alkalmazott, legjobban fizetett szakácsok mindössze 70-75 ft-ot kaptak. Ugyanebben az időben Thököly udvartartásában a főkonyhamesternek járt a legmagasabb fizetség (150 ft), ám ennek dupláját (300 ft) kapta kézhez Esterházy Pál konyhamestere, ami az előzőekhez képest jelentős összegnek számított. Benda Borbála: Étkezési szokások a magyar főúri udvarokban a kora újkorban. (Archivum Comitatus Castriferrei 6.) Szombathely, Magyar Nemzeti Levéltár Vas Megyei Levéltára kiadványa, 2014. 68.; 71. Keszthelyhez viszonyítva a kasznárnak a 18. század utolsó harmadában ugyancsak alacsony fizetés járt: például Kőszegen 80 ft, Kismartonban 100 ft, míg Ozorán 110 ft. Kállay I.: A magyarországi nagybirtok i. m. 118.

 

[xiii] Benda Gyula: Zsellérből polgár: Társadalmi változás egy Dunántúli kisvárosban. Keszthely társadalma, 1740-1849. Budapest, L’Harmattan, 2008. 21-27.

A borítóképen a keszthelyi Festetics-kastély látható. (A kép forrása: Magyar Elektronikus Könyvtár)