Apa, gyermekkel egyedül a szocialista időszakban

Tóth Eszter Zsófia

Gyermekét egyedül nevelő apa; ez az, ami ritkának számított a szocialista időszakban. Hiába voltak már modern apák, a gyermek nevelése az anya felségterületének számított. Ugyanis, ha az édesanya meghalt, az apa többnyire nőrokonokhoz – nagymama, lánytestvér – adta gyermekét és/vagy igyekezett újraházasodni, mostohaanyát hozni a házhoz. Válás esetén pedig csak akkor maradt a gyermek az apával, ha az anya lemondott róla, mentális beteg vagy alkoholista volt, vagy bűncselekmény miatt érdemtelen a gyermek nevelésére. Kíváncsi voltam mégis arra, cikkezett-e egyáltalán a sajtó, és ha igen, milyen szövegkörnyezetben írt az egyedülálló apákról?

A cikk a Napi Történelmi Forrás és az Arcanum Digitális Tudománytár együttműködésében készült

1984-ben az összes, gyermekét egyedül nevelő szülő 5%-a volt férfi. A Fejér Megyei Hírlap közölt egy olvasói levelet, amelyet gyermekét egyedül nevelő apa írt: 

„Tisztelt Szabó Elvtárs! Harmincegy éves vagyok, és három éve özvegy, ötéves kisfiamat egyedül nevelem. Igaz, anyósom kérte tőlem, de azt mondtam neki, hogy ha egy anya apa nélkül fel tudja nevelni a gyerekét, akkor egy apa is felnevelheti, anya nélkül. Csak hát, nagyon nehéz. Azt szeretném tudni, van-e rajtam kívül az országban gyermekét egyedül nevelő édesapa. Ha van ilyen, hát írjanak róla. Tisztelettel: Egy apa, aki sokat küszködik.”[1]

Gyerekeivel játszó apa, 1949. (Barbjerik Ferenc/FORTEPAN, 148326) A kép illusztráció.

Az újságíró nem járt sikerrel, ugyanis a gyermeküket egyedül nevelő apák nem akartak nyilatkozni. A miértre az volt a válasz az egyik apától, hogy nem szerette volna, ha nevetnek rajta, mivel a háta mögött Jani néninek csúfolták, összenéztek mögötte, mikor ruhákat teregetett. A nyolc és fél éves kisfiát egyedül nevelő apának a bíróság ítélte a gyermeket, és állandó éjszakai műszakos volt, hogy helyt tudjon állni a gyermeknevelésben is. 1979-ben a gyermekét egyedül nevelő, téesz tag apa kedvezményeiről írt a Népszabadság: az apát ugyanúgy megillette a gyermek után járó fizetett szabadnap (egy gyermek esetén évente 2, két gyermeknél 5, három és annál többnél 9), betegállomány, mint az egyedülálló anyákat. Ez hat évesnél fiatalabb gyermek esetében évente 60 nap betegápolási szabadságot jelentett és a családi pótlék is ugyanúgy járt.[2] Szilágyi Vilmos írt arról, miért nehéz az apáknak „anyaként” viselkedni:

„Hagyományos neveltetésük következtében ugyanis »nincs érzékük« a gyermekgondozáshoz, főleg a szeretetet nyíltan kimutató, »anyás« magatartáshoz. Pedig nemcsak az anyák munkába állása, de a gyermeknevelés érdeke is elengedhetetlenné teszi, hogy az apák többet (…) foglalkozzanak a gyermekekkel, beleértve a gondozást és ellátást is.”[3] 

Az 1980-as évek elejének közbeszédébe az apa szerepe a válásnál a Kramer kontra Kramer című, könnyfacsaró mozi kapcsán került be. Ugyanis e film úgy ábrázolta, vannak olyan helyzetek, amikor válás esetén az apa jobban gondját tudja viselni a gyermeknek, mint az anya.[4] A Képes 7 1986-ban egy egészen képtelen történetet közölt, amelyben a gyermekét egyedül nevelő apa végül új feleségének hagyta ott a gyermekét, miután elváltak:

„Aztán egy nap (…) beleakadtam a meggyötört, gyerekét egyedül nevelő nagy magyar apába, Bálintba. A nő otthagyta, öt is, a gyereket is. Disszidált. Kisbálint lógott az apja kezén — olyan szép volt, mint egy gyermeknapi poszter — én meg arra gondoltam, istenem, ha nekem is lehetne ekkora gyerekem. (…) Tudtam: Kisbálint az enyém lesz, ha együtt élünk. Összeházasodtunk. Négy igazán boldog évem volt. A nő otthagyta a lakást, azt elcseréltük — az már sok lett volna, hogy abban éljünk. Bálint mintaférj lett, gondoskodó, csendes, csak az éjszakáink voltak olyan hangosak, mint régen.
Kisbálint pedig az én fiam!
Most másodikos. Az utcán, ha végigmegyünk, azt mondják: tiszta anyja, pedig csak a nevetése hasonlít rám.
Egy éve egyedül nevelem.
Bálint külföldön van, megkapott egy ötéves ösztöndíjat. Nem akartam menni, a gyereknek is jobb ha itt jár iskolába.
Bálint megvonta a vállát és megint elment, ő ilyen.
Elváltunk, a gyereket örökbe fogadtam, a papírokat nagy nehezen elintéztük.”[5]

Apa és fia, 1975. (MONA/Rubinstein Sándor felvétele/FORTEPAN, 6594) A kép illusztráció.

E történetnek is az a következtetése, hogy a gyermekét egyedül nevelő apa diszfunkcionális jelenség a társadalomban. Tehát a Kádár-korszak egészében furcsának tartotta a közvélemény a gyermekét egyedül nevelő apát, ebben számottevő elmozdulás nem történt.


Az NTF Történész Műhely ingyenesen teszi mindenki számára elérhetővé tudományos eredményeit, ingyenesen bocsátja rendelkezésre ismeretterjesztő cikkeit. A szerkesztés, tördelés és a honlap fenntartása azonban nekünk is pénzbe kerül, kérjük, adományával támogassa ügyünket, hogy a jövőben is elérhetővé tegyük cikkeinket olvasóink számára. Szíves támogatásukat Patreon oldalunkon (link) várjuk.


Felhasznált források:

[1] Fejér Megyei Hírlap, 1984. március 3. 8. o.
[2] Népszabadság, 1979. október 20. 10. o.
[3] Magyarország, 1981. június 28. 29. o.
[4] Magyarország, 1981. június 28. 29. o.
[5] Képes 7, 1986. május 24. 52. o.

A nyitóképen apák és fiaik, 1975. (MONA/Rubinstein Sándor felvétele/FORTEPAN, 78166) A kép illusztráció.

Facebook Kommentek