„Elvtárs, ne kend a szart a falra!” – avagy egy Majakovszkij-paródia története
Az 1956-os megtorlás pereinek kutatása rengeteg új/elfelejtett adattal szolgál mind az áldozatokkal, mind a végrehajtókkal, mind pedig a módszerekkel kapcsolatban. Mindezek mellett a kutató meghökkentő/különleges/látszólag nagyon oda nem illő dokumentumokra és tárgyakra is bukkanhat a peranyagok vizsgálata során. E sorok írója az elmúlt néhány évben találkozott már például monarchiás kitűzővel, náci és nyilas pártjelvényekkel (nem kell rosszra gondolni, ezekkel játszottak az egyik vádlott kisgyerekei), zárkában kiélezett alumínium fésűvel, amellyel valaki szökést kísérelt meg (óvatosan minden borítékkal, előbb belenézni, utána belenyúlni), bizonyítékként lefoglalt, és az évek során persze összetört üveglappal és töltényhüvelyekkel is.
A cikk a Napi Történelmi Forrás és az Arcanum Újságok együttműködésében készült
Külön kategóriát képeznek a nyomozati anyagokhoz bizonyítékként csatolt naplók, felhívások, röplapok és (gúny)versek. Az „izgatásra alkalmas”, illetve „államellenes” tartalmú iratokat kiemelten kezelték a nyomozók, birtoklásuk és terjesztésük sokszor több éves börtönbüntetést is eredményezhetett, de voltak, akik megúszták figyelmeztetéssel vagy büntetés nélkül. Most egy olyan sajátságos esetet mutatok be, amelyben a gúnyvers készítője elkerülte a retorziókat, aminek oka lehetett az is, hogy műve nem „klasszikus” 56-os gúnyvers, hanem egy Majakovszkij-paródia volt. Mika Ilona, a Soltész Jenő és társai elleni per későbbi XIII. rendű vádlottja – akinél a verset megtalálták – végül 3 évet kapott, igaz, nem a vers, hanem elsősorban a forradalom alatt készített tudósításai miatt. Miután a teljes Soltész Jenő és társai per ismertetése meghaladná ezen írás kereteit, most csak Mika Ilona szerepére, illetve a vers elő- és utóéletére koncentrálunk.
A történet évekkel a forradalom előtt kezdődött; Soltész Jenő és későbbi pertársai az 1940-es évek végétől kezdték meg a Keresztény Front nevű, természetesen akkor illegális szervezetük létrehozását. Ekkoriban minden hasonló csoportot, üldözött az ÁVH (majd az államvédelem). A Keresztény Frontnak később tagja lett Füstös Antal szigethalmi plébános és 1953-tól (vagy 54-től) a szintén Szigethalmon lakó Mika Ilona főiskolai hallgató is, akinél később a gúnyverset megtalálták. A szervezkedésre 1956 nyarán csapott le a politikai rendőrség, de a forradalom idején megszakadt az eljárás és a Keresztény Front elfogott tagjai pár hétre-hónapra visszanyerték szabadságukat, és többségük a forradalomba, illetve az azt követő fegyvertelen ellenállásba is bekapcsolódott.
Soltész Jenő és társai ügye (illetve ügyei), sőt, maga Soltész életútja is kiemelkedően érdekes. 1906-ban született szegény (mezőgazdasági cseléd) családban, a helyi plébános segítségével tudott továbbtanulni. Történelem-latin szakot végzett majd az egri jogakadémián is oklevelet szerzett. A 30-as években bekapcsolódott a falukutató mozgalomba, regényt is írt a szegényparasztságról. Dolgozott az Országos Nép- és Családvédelmi Alapnak (ONCSA) is, világnézete végig keresztényszocialista volt. 1945-ben rövid ideig parasztpárti képviselő volt, 1949-ig pedig a Földművelésügyi Minisztérium munkatársaként vett részt dolgozott a földosztó bizottságok tevékenységében. 1949-ben elbocsátották: egy ideig gazdálkodott, majd miután földjét is elvették, Budapestre költözött. Már 1947-ben létre akart hozni egy katolikus agrárszervezetet, amelynek részletes programját is kidolgozta, ez lett a Keresztény Front (KF). Egyszer tárgyalt Mindszenty bíborossal is. 1951-ben kapcsolódott be Szigeti József (világi neve Imre volt) domonkos atya a KF munkájába (1950-ig internált volt) – Soltész úgy vélte, hogy a program teljes kidolgozásához szakképzett teológusra/lelki vezetőre van szükségük. A KF részletes, hivatásrendi programmal bírt, ugyanakkor sosem volt célja a rendszer megdöntése, pusztán egy esetlegesen bekövetkező rendszerváltásra készültek fel. A tagságot Soltészék rokoni-baráti köre tette ki, tevékenységük pedig a program kidolgozásában és beszélgetésekben-vitákban (pl. a peranyagok szerint Soltész királyságot akart, a többiek nem) merült ki. Összesen mintegy százan kapcsolódtak be valamilyen módon a KF munkájába. Tíz hivatásrendet képzeltek el (pl. mezőgazdasági, ipari, egészségvédelmi dolgozók), visszaállították volna a vármegyéket, külpolitikai téren pedig közép-európai föderációban gondolkoztak, önálló Erdéllyel. Az államvédelem 1955-től figyelte meg a KF-et, Soltészt és pár társát 1956. július 17-én vették őrizetbe. 1956. október 30-án, a forradalom hatására szabadultak, és bekapcsolódtak az eseményekbe. November 2-án a KF hivatalosan is párttá alakult, másnap pedig egyeztettek a többi (frissen meg/újjáalakult) keresztény párttal is. A forradalom leverése után is folytatták a munkát. 1957 januárjától egyre erősebben támadta őket a sajtó, márciusban Soltészt és Szigetit is internálták 5 hétre. Másodjára 1957 júliusában indult meg a KF elleni eljárás; az elkövetkező hónapokban a régi tagok mellett az újonnan bekapcsolódókat (vagy visszatérőket) is őrizetbe vették. Noha népi demokratikus államrend megdöntésére irányuló szervezkedés volt a vád, a KF sosem végzett erre irányuló tevékenységet, nem szerepelt terveik között az államrend megdöntése/megváltoztatása, ugyanakkor tökéletesen illett a „folyamatosan szervezkedő klerikális reakció” koncepciójába. A Mika Ilona előzetes letartóztatását elrendelő határozat (1957. október 21.) szerint
„az ellenforradalom után együttműködve Füstös Antal rk. plébános, szigethalmi lakóssal, szemelvényeket, riportokat, verseket írt Füstös által készített, az ellenforradalmat dicsőítő, pártot, kormányt és a Szovjetuniót gyalázó förmedvényben.”[1]
Az 1934-ben született Mika ellen emiatt népi demokratikus államrend megdöntésére irányuló szervezkedésben való tevékeny részvétel és népi demokratikus államrend elleni izgatás miatt indult eljárás. Az eljárás egyik első lépéseként házkutatást tartottak Mika Ilonánál is – október 26-án éjfélkor, ami önmagában tökéletesen alkalmas volt a megfélemlítésre – annak során akadtak rá az alábbi versre is.
Teli marokból
Elvtárs,
ne kend
a szart
a falra!
Itt járnak
sanda szocdemek
s a burzsujok,
Sok még a szenny
s szennyet kavarva
Akad még
túlkapás
sok elvetett sulyok,
De harcolunk
vasöklünk zúzza
ellenünk,
Kit aljas,
szennyes
tőke bérelt,
Hogy tiporjon
és vonuljon ellenünk:
Sok jasszlegény
hebegve késelt
És rontott
reánk
orozva zordonan
Bordélyból
vérbajosak,
utcalányok,
Lágyult bolondok
és hörögve
mordonan
Szektások,
gyilkosok
szökött vagányok.
Elvtárs,
haladj tehát velünk
e korban,
Hiszen van már
halkonzerv
és pacal, fasírt.
Ne trottyants hát
a tüskés, zöld
bokorban,
S mindenek fölött
használj
vécépapírt.
Még együtt
itt velünk
töretlen,
épen
A kolhozok
megifjult kertjein,
Itt nő
itt hall,
itt lát,
és szellemében
Velünk harcol
és él
Lenin!
Elvtárs,
hisz újítók vagyunk,
Hisz felrúgunk
mi
minden listát,
Hisz semmit
épen nem hagyunk,
Hisz
mink vagyunk a,
mink vagyunk a,
Szociálfuturodemagóg-
apafejmitakarsz-
majakovszkidilisták!
Esztétikám
a félgyártmányom
Nehéz karddal
forgott a
harci tornán
Három disznón
a két ártányon
Hajóztam
lenn a
kurszki főcsatornán;
De várt
a Párt
S a küzdelem,
és tüzdelem
rőt tűz dalom,
Hogy ezt
a kárt
Megtérítsük,
s kirugdalom
A burzsoát,
az ügynököt,
Ki cédulát
s mosószámlát hoz
ingemért,
Mert nagy szívemben
űz, lököd
Hogy ért-e? –
kért-e? –
mért-e? –
mind ki engem ért?!
S ti menjetek
mezőkön,
égen,
partokon,
Elszánva,
hajthatatlan
balra
Én állok itt
s csorgó marokkal
harsogom:
„Elvtárs,
ne kend
a szart
a falra!”
Majakovszkij
.jpg){kind=link}
Vlagyimir Majakovszkij (1893–1930) orosz/szovjet költő, az orosz futurizmus „atyja”, akit a kommunista párt és a munkásmozgalom költőjeként tartanak számon. Az 1905-ös forradalom alatt került kapcsolatba a munkásmozgalommal, de párttag csak egy évig volt, 15 évesen. Többször volt börtönben, irodalommal is a rácsok mögött kezdett foglalkozni, de szabadulása után inkább festészetet tanult. Első versei 1912-ben jelentek meg; költészetében és cikkeiben is népszerűsítette a futurista mozgalmat, támadta az irodalmi élet tekintélyelvűségét. Emiatt társaival együtt kirúgták a főiskoláról, ezt követően plakátrajzolásból élt, amelyeket rendre polgárpukkasztónak és megbotránkoztatónak minősítettek. 1917 októberében a bolsevikok mellé állt, 1919 és 1921 között a távíróügynökségnek rajzolt plakátokat. Szövegei alapján forgatták az első szovjet filmeket, amelyeknek a főszereplője is ő volt. 1922-től beutazta Európát és Amerikát, megismerkedett Picassoval, Diego Riverával és Louis Aragonnal is. A kommunista párt kezdettől „saját költőjének” tekintette, ami politikai verseinek (pl. Beszélgetés Lenin elvtárssal) ismeretében nem is csoda. Később azonban több művében támadta/figurázta ki a rendszert (Gőzfürdő, Önagyonülésezők[2]), ami miatt több bírálatot kapott. Pár hónappal 37. születésnapja előtt szakmai és magánéleti kudarcai miatt öngyilkosságot követett el.[3] Máig tartja magát, hogy halálát valójában az egyre erősödő sztálini diktatúra okozta. Ezt jól mutatja, hogy több politikai vicc is keringett a költő haláláról: „Mi volt Majakovszkij utolsó mondata? – Elvtársak, ne lőjetek!” /A történet szerint ez volt az utolsó sor, amit leírt, és nem a kétsoros szerelmes, amit „hivatalos” búcsúleveleként emlegetnek/[4]; „Majakovszkij már többször öngyilkos akart lenni, csak sosem találták otthon.” Kultusza 1935-től erősödött meg, de csak forradalmi verseit ismerték el. Bár már a 20-as évek Magyarországán is ismert volt, de „hivatalos” kultusza csak az 50-es évektől alakult ki. Ezt jól mutatja, hogy 1950 és 1990 között a budapesti Király utca az ő nevét viselte. A fentebbi vers alapját képező sajátos lépcsős szerkezet megfigyelhető például a Brooklyni híd, a 100%, a Teli torokból (erre utal a paródia címe, a Teli marokból is) című verseiben is.[5] További, hasonló versei – köztük nem egy Lenint és/vagy a Szovjetuniót dicsőítő – elérhető internetes forrásokban is.[6]
Noha az államvédelem nyomozóinak többsége nem éppen irodalmi érdeklődéséről és széles műveltségéről volt ismert, azt az ügyben eljáró tiszt is egyből felismerte, hogy a vers „rágalmazó kijelentéseket tartalmaz”, és tökéletesen alkalmas lehet bizonyítéknak.
Mika Ilonát október 26. és december 16. között több alkalommal is kihallgatták. Vallomásai alapján tagja volt a Keresztény Front irodalmi körének, ismerte a szervezet alkotmánytervezetét és 1956. október 31-én részt vett egy gyűlésen, ahol a KF hivatalos meg-, majd párttá alakulásáról határoztak (erre végül november 2-án került sor hivatalosan), illetve Bali Vendelen keresztül kapcsolatba léptek a csepeli forradalmárokkal is. Mika emellett 1956. október 23-tól decemberig járta a forradalom és az ellenállás helyszíneit, riportokat, tudósításokat készített, amiket Füstös Antal juttatott nyugatra. Vallomásai szerint október 23-án a Bem-szobornál járt, 24-én a Rádiónál és a Kálvin téren, november 4-én pedig a Péterfy utcai kórházban dolgozott a konyhán, de járt a Corvin közben, Csepelen és minden nagyobb harc/megmozdulás helyszínén. Megismerkedett egy általa Olgának nevezett bolgár lánnyal, aki csatlakozott a forradalmárokhoz, majd nyugatra menekült.
A Majakovszkij-paródia először az 1957. november 22-i kihallgatáson bukkant fel; ekkor a kihallgatótiszt úgy ítélte meg, hogy az „nyomdafestéket nem tűrő módon gyalázza a Kommunista pártot.” Mika Ilona elmondta, hogy 1956 októberében egy ismerősétől kapta a verset, amelyet valószínűleg Orbán (Szauer) Ottó írt. „Orbán Ottót 1951–52-ben ismertem meg. Abban az időben mindketten gimnáziumba jártunk. (…) Később Orbán egyetemre került, a bölcsészkarra jár, másodéves. Tudomásom szerint irodalommal foglalkozik, tagja az Író Szövetségnek. Műfordítást is végez. Elmondása szerint versei és műfordításai már megjelentek.”[7] A vers még egyszer került szóba a nyomozás során, ekkor Mika úgy nyilatkozott, hogy azt Orbán Ottó 1952-ben vagy 1953-ban adta oda neki.[8] Orbánt 1958. január 8-án hallgatták ki tanúként (a jegyzőkönyvön születési nevén, Szauer Ottóként szerepel). Vallomása szerint „Mika Ilonát kb. 1953-tól ismerem (…) Vele csak ritkán találkoztam. (…) Ellenséges tevékenységéről nincs tudomásom.”[9] Azt elismerte, hogy ő írta a gúnyverset
„két példányban, melynek egy példányát Mika Ilonának adtam át, azonban a dátumra már nem emlékszem. A második példány jelenleg is lakásomon van, melyet kérésükre a rendőrségnek beszolgáltatok. (…) Én a verset nem rágalmazó szándékkal írtam, hanem a Majakovszkij stílusát akartam parodizálni.”[10]
Orbán Ottó (1936–2002) költő, műfordító, esszéista. Budapesten született, apját a város ostroma végén vesztette el. 1945 után félárvaként került a Sztehlo Gábor vezette Gaudiopolis gyerekköztársaságban nevelkedett. 1954-ben érettségizett, majd többszöri sikertelen próbálkozás után, 1956-ban vették fel az ELTE magyar–könyvtár szakára. Tanulmányait 1958-ban betegsége miatt megszakítani kényszerült, sosem diplomázott. 1962-től volt tagja az Írószövetségnek. Szabadfoglalkozású íróként-fordítóként dolgozott, 1981 és 1991 között a Kortárs folyóiratnál volt rovatvezető, majd 1998-ig főmunkatárs. 1987-ben vendégtanár volt két minnesotai egyetemen is. Verseket diákkorától kezdve írt, „csodagyerekként” tartották számon. Első kötete 24 éves korában jelent meg.[11]
Orbán 1994-es Cédula a romokon című könyvében regényes formában számolt be mind kihallgatásáról; a történetben felbukkanó Viki nevű lányt a fentebbiek ismeretében nem nehéz azonosítanunk, noha az ajánlás nem szerepel a peranyagban szereplő példányon.
„1958-at írtunk, javában működött a nagy emberdaráló. Az ormótlan börtönépületben egy pulykatojásképű, fürge mozgású, fiatal nyomozó vezetett hosszan a kihaltnak tetsző folyosón, majd beirányított egy kopár szobába, ahol aztán kivágta elém az íróasztalra rég nem látott kéziratomat, a Majakovszkij-paródiát.
– Ezt maga írta?
– Én – mondtam. Az első oldalon ott virított a kézírásom: »Vikinek szeretettel, Ottó.«
Viki, mint kiderült, egy komolyabb szervezkedésben vett részt: »lázító tartalmú röpiratok szerkesztése és terjesztése«, mondta a nyomozó. Versparódiámat pedig, mely a házkutatás során került a hatóság kezére, »a szocializmus eszméjét és vezetőit gyalázó vers«-nek jellemezte.
– Tudja, hogy ezért szó nélkül bevághatjuk magát nyolc hónapra egy internálótáborba? – nézett rám vérfagyasztó kedélyességgel.
– Tudom – mondtam, és elkezdtem makogni valamit Karinthyról meg arról, hogy a paródiának lételeme a túlzás.
– Tudjuk mi azt, hogy kik az írók – mondta. – Megtanultunk a sorok közt olvasni.
Egy óra múlva viszont azt kérdezte: – Hány példány van még ebből a szennyiratból?
– Egy – mondtam (ami persze nem volt igaz, több keringett belőle a városban) –, otthon.
– Most hazamegy, és azt behozza ide, leadja a nevemre, és aztán majd meglátom, mit csináljunk magával!
Hazamentem, előszedtem a támpéldányt, leraktam az írógép mellé, gondosan újragépeltem, a régit betettem egy borítékba, arra ráírtam a nyomozó nevét, az újat pedig visszaraktam a dossziéba, mostantól fogva ez volt a támpéldány. Támaszkodtam is rá 1990 októberében, amikor harminckét évvel ezután ifjúságom e hányatott sorsú műve – némiképp kiigazítva, a felnőtt költő számára is elviselhető változatban – megjelent az Élet és Irodalomban. Rejtély különben, hogy a nyomozó miért engedett el; ennél kevesebbért is fizettek nagy árat sokan. És józan ésszel fölfoghatatlan ez a példánycsere is. Tudtam, hogy agybaj, amit csinálok, de hiába.”[12]
Az kezdettől egyértelmű volt, hogy a Soltész-ügyben és Mika Ilona esetében is csak mellékszerepet tölt be a gúnyvers, ugyanakkor súlyosító körülménynek tökéletesen alkalmas lehetett (bár az ítéletben nem említették, nem zárhatjuk ki, hogy hatással volt rá), ahogy arra is, hogy szerzőjét esetlegesen zsarolni lehessen. Azt nem tudjuk, hogy a nyomozó tényleg belátta, hogy paródiáról van szó, vagy csak azért nem intézkedett, mert kellő számú gyanúsított és elég bizonyíték állt rendelkezésére, esetleg így akarta zsarolhatóvá/lekötelezetté tenni a fiatal költőt.
Soltész Jenő és társai perét 1958. augusztus–szeptemberben tárgyalta a Budapesti Fővárosi Bíróság Népbírósági Tanácsa, ítélet október 3-án született. A szervezkedés irányítójának tartott Soltész Jenő 8 év börtönt, 10 év jogvesztést kapott, teljes vagyonelkobzásra mellett. A XIII. rendű vádlott Mika Ilonát 3 év börtönre, 5 év egyes jogoktól való eltiltásra és 500 forint vagyonelkobzásra ítélték népi demokratikus államrend megdöntésére irányuló szervezkedésben való tevékeny részvétel vádjával.[13] Az ítélet indoklása szerint Mika Ilonát Füstös Antal (aki plébánosként segítette a nehéz körülmények között élő családot) „szervezte be” 1953 végén vagy 1954 elején. Mika ekkor gyógypedagógiai főiskolára járt, de írói-újságírói ambíciói is voltak; Soltész Jenő az irodalmon keresztül vonta be a Keresztény Frontba. Néhány politikai cikket is írt, de 1955-től kimaradt a KF összejöveteleiből. A forradalom idején viszont újra aktivizálódott; Füstös Antallal (akit XII. rendű vádlottként 15 évre ítéltek) együtt vett részt a 23-i tüntetésen, majd átmentek a Rádióhoz és a Kálvin térre. Füstös ekkor hazament, de Mika a fővárosban maradt. Rendszeresen tudósított az eseményekről – a korabeli szóhasználat szerint ellenforradalmi szemszögből – és jelen volt, amikor november 2-án a KF „kilépett a fényre”.[14] Az ítéletet 1959. március 6-án emelte jogerőre a másodfokon eljáró Legfelsőbb Bíróság Népbírósági Tanácsa. Soltész és Szigeti büntetését ugyanekkor életfogytig tartó börtönre változtatták. Mika Ilona 1957. október 21. és 1959. szeptember 9. között volt előzetesben/börtönben. Ítéletét 1990. július 5-én semmisnek nyilvánították.[15]
Soltész és Szigeti az 1963-as tavaszi amnesztia során feltételesen szabadult. Továbbra is tartották a kapcsolatot; 1965-ben izgatásért (a bűnjel Ignace Lepp Utam Marxtól Krisztusig című írása volt, amelyben a szerző arról ír, hogy miként lett harcos ifjúkommunistából római katolikus pap) mindkettejüket őrizetbe vették. Novemberben Soltészt 10 hónapra ítélték, 1966 áprilisában viszont korábbi büntetésével összevonva 15 év 5 hónapot kapott (!). 1971. május 21-én szabadult. Szigeti atya is visszakerült a börtönbe. Soltész Jenő 1990-ben, rehabilitálása előtt hunyt el. Szigeti atya szabadulása után visszavonultan élt, a rendszerváltás után pedig feldolgozta és részben megjelentette a KF anyagait. 2001-ben hunyt el.
A vers felbukkan a Cédula a romokon egy másik novellájában is, ahol szerepel a szöveg némileg módosított változata is.[16] Különösen érdekes az utolsó bekezdés, amelyben megfigyelhető a szerző egyfajta bűntudata, hogy ő megúszta, mások viszont nem:
„Vikivel, akibe sok évvel ezután a Lukács uszoda napozóján botlottam bele, és akinek hajdani duzzadóan izgalommentes bájait keserű asszonyi szépséggé érlelték a börtön- és a rá következő évek, hiába próbáltunk meg fesztelenül beszélgetni. Valami ragacsos anyagból rakott fal magasodott köztünk, hogy én megúsztam, ő meg nem, hogy ő mit gondolhat arról, hogy én mit gondolok róla, és viszont; ő belül volt a falon, én kívül, vagy fordítva, ki honnan nézi, mindegy, mert azon, hogy úgy álltunk ott, ahogy álltunk, többé semmi sem változtathatott. Ha bárki vagy bármi, akár csak a vaksors szeszélye csakugyan őrzött bennem a jobb időkre valami jót, hát ezen az áron.”
A gúnyvers utóéletének egy érdekes mozzanata olvasható Bátky Mihály Szigliget.alkotohaz.hu – Ügynökök az alkotóházban…? című könyvében.[17] Bátky egy Gyöngyvirág Alajos fedőnevű ügynök[18] jelentését idézi a 60-as évekből (pontosabb dátumot nem ad meg): „Ugyanilyen kártékony játék, amikor neves költők verseiről készítenek paródiákat. Ahogy benyitottam a társalgóba éppen Orbán Ottó következett, hogy előadja a már hírhedtté vált, Majakovszkij utánzatát, ami így kezdődik:
Elvtárs!
Ne kend
a szart
a falra!
Mikor megláttak, Orbán elhallgatott, és a társaság más játékba kezdett.”[19]
A jelentés ellenére Orbán Ottót nem érte hátrány a vers miatt (be se idézte a politikai rendőrség), ami mutatta, a rendszer és az állambiztonság működésének esetlegességét, és hogy ekkor talán már kicsit máshogy álltak a pár évvel korábban első körben kommunistaellenesnek és izgatónak minősített paródiához. Ez persze nem jelentette azt, hogy megszűntek a szervezkedés/izgatás miatti perek, amit jól mutattak a Soltész Jenő és Szigeti József ellen a 60-as években hozott elképesztően szigorú ítéletek is.
A cikk a Nemzeti Emlékezet Bizottsága közreműködésével készült.
Az NTF Történész Műhely ingyenesen teszi mindenki számára elérhetővé tudományos eredményeit, ingyenesen bocsátja rendelkezésre ismeretterjesztő cikkeit. A szerkesztés, tördelés és a honlap fenntartása azonban nekünk is pénzbe kerül, kérjük, adományával támogassa ügyünket, hogy a jövőben is elérhetővé tegyük cikkeinket olvasóink számára. Szíves támogatásukat Patreon oldalunkon (link) várjuk.
Jegyzetek:
[1] Határozat Mika Ilona előzetes letartóztatására. Soltész Jenő és társai pere Budapest Főváros Levéltára XXV. 4. f. 8043/1958. 437. doboz4346. o. A Keresztény Frontról részletesebben lásd: Tudós-Takács Ernő: Szigeti József OP és a Keresztény Front oktatáspolitikája. Folia Selecta 2015/51. 24–34. o.; Mezey András: Keresztény Front kontra belügy (1947–1965). Múltunk 2009/4. 200–232. o. (Letöltések: 2025. március 24.); Szakolczai György: A titkosszolgálatok, a keresztény szervezkedések és a részleges megállapodás a Vatikánnal. Magyar Szemle 2008/7–8. 84–100. o.
[2] Vlagyimir Majakovszkij: Az önagyonülésezők (2025. március 24.)
[3] Hegedűs Géza: Irodalmi arcképcsarnok; Ki volt Majakovszkij? (2025. március 24.)
[4] Ne veszítse el a fejét (Vol 1: Az oroszok), Könyves Magazin 2008. március 12. (2025. március 24.)
[5]Vlagyimir Majakovszkij: Nadrágba bújt felhő (válogatott versek). Fordította Képes Géza. (2025. március 24.)
[6] Lásd például ezt. (2025. március 24.)
[7] Mika Ilona kihallgatási jegyzőkönyve, 1957. november 22. 1. o. Soltész Jenő és társai pere Budapest Főváros Levéltára XXV. 4. f. 8043/1958. 437. doboz, 4376. o. Mika először azt vallotta, hogy a verset egy bizonyos Wiener Páltól kapta, aki Orbánnal és vele is jóban volt.
[8] Mika Ilona kihallgatási jegyzőkönyve, 1957. december 18. 3. o. Soltész Jenő és társai pere Budapest Főváros Levéltára XXV. 4. f. 8043/1958. 437. doboz, 4393. o.
[9] Szauer Ottó tanúkihallgatási jegyzőkönyve 1958. január 8. 1. o. Soltész Jenő és társai pere Budapest Főváros Levéltára XXV. 4. f. 8043/1958. 437. doboz, 4404. o. A kihallgatásokat Fenyvesi István főhadnagy vezette
[10] Szauer Ottó tanúkihallgatási jegyzőkönyve 1958. január 8. 2. o. Soltész Jenő és társai pere Budapest Főváros Levéltára XXV. 4. f. 8043/1958. 437. doboz, 4405. o.
[11] Életrajza a Petőfi Irodalmi Múzeum honlapján. (2025. március 24.)
[12] Orbán Ottó: Csípd-el Mester tanulóévei In: Cédula a romokon. (2025. március 24.) Eredeti megjelenés: Cédula a romokon – Esszék és egyéb arcátlanságok. Magvető, Budapest, 1994.
[13] Ítélet Soltész Jenő és társai ügyében 1957. október 3. Soltész Jenő és társai pere Budapest Főváros Levéltára XXV. 4. f. 8043/1958. 433. doboz, 11-12. o. (Levéltári számozás szerint)
[14] Ítélet Soltész Jenő és társai ügyében 1957. október 3. Soltész Jenő és társai pere Budapest Főváros Levéltára XXV. 4. f. 8043/1958. 433. doboz, 98-99. és 103-106. o.
[15] Semmisségi igazolás Mika Ilona részére és Semmisségi igazolás Soltész Jenő részére. Soltész Jenő és társai pere Budapest Főváros Levéltára XXV. 4. f. 8043/1958. 433. doboz 64. o.
[16] Orbán Ottó: Nézz vissza – mivel is? In: Cédula a romokon (2025. március 24.)
[17] Bátky Mihály: Szigliget.alkotohaz.hu – Ügynökök az alkotóházban…? Héttorony Kiadó, Budapest, 2005.
[18] Az ÁBTL M-dossziékra vonatkozó raktári jegyzék szerint négy Gyöngyvirág fedőnevű ügynök is szerepel az adatbázisban (első tétel az ügynök száma, illetve a dossziéjának nyitási és zárási éve). 1.) H-49450, 1967–1968; 2.) H-29847, 1962–1969; 3.) H-48370, 1967–1971; 4.) H-24340, 1961–1971. (2025. március 24.)
[19] Archivált link (2025. március 24.)
A Majakovszkij-paródia pontos lelőhelye: Soltész Jenő és társai pere Budapest Főváros Levéltára XXV. 4. f. 8043/1958. 437. doboz, 4358 – 4359. o.
Felhasznált források és szakirodalom:
Soltész Jenő és társai pere. Budapest Főváros Levéltára XXV. 4. f. 8043/1958.
Hegedűs Géza: Irodalmi arcképcsarnok (2025. március 24.)
Mezey András: Keresztény Front kontra belügy (1947–1965). Múltunk 2009/4. 200–232. o. (2025. március 24.)
Orbán Ottó: Cédula a romokon (2025. március 24.)
Orbán Ottó életrajza a Petőfi Irodalmi Múzeum honlapján (2025. március 24.)
Szakolczai György: A titkosszolgálatok, a keresztény szervezkedések és a részleges megállapodás a Vatikánnal. Magyar Szemle 2008/7–8. 84–100. o.
Tudós-Takács Ernő: Szigeti József OP és a Keresztény Front oktatáspolitikája. Folia Selecta 2015/51. 24–34. o. (2025. március 24.)
Vlagyimir Majakovszkij: Nadrágba bújt felhő (válogatott versek) https://mek.oszk.hu/00400/00436/00436.htm (2025. március 24.) Fordította Képes Géza.
ÁBTL M-dossziékra vonatkozó raktári jegyzék (2025. március 24.)
Vlagyimir Majakovszkij: Az önagyonülésezők (2025. március 24.)
Ki volt Majakovszkij? (2025. március 24.)
Ne veszítse el a fejét (Vol 1: Az oroszok), Könyves Magazin 2008. március 12. (2025. március 24.)
http://www.dia.pool.pim.hu/html/muvek/KUCZKA/kuczka00293/kuczka00293_o/kuczka00293_o.html (2025. március 24.)
https://web.archive.org/web/20170722024654/http://www.offroad-media.hu/archives/szigliget_alkotohaz_hu/gyongyvirag.shtml (2025. március 24.)
A nyitóképen egy 1966-ban, Sárkeresztesen készült politikai gúnyvers, ILLUSZTRÁCIÓ (Magyar Rendőr/FORTEPAN, 65352).