Egy üstökös, két érme, többezer velencei oroszlán
Szerző: Spielmann Gábor
email: gabor.gameman@gmail.com
A velencei szárnyas oroszlán, azaz Szent Márk oroszlánja a világ egyik legismertebb középkori szimbóluma, amely mind a mai napig „él”, és a legváltozatosabb formában szerepel különböző iparművészeti tárgyakon, grafikákon, céges logókon. A szárnyas oroszlánnak még többezres Facebook-rajongói csoportja is létezik, ahova szinte mindennap új és új ábrázolásokat töltenek fel róla. Ez a népszerűség már a középkorban elkezdődött, de annak kiváltó okait és körülményeit homály fedi. Ez a tanulmány ezt hivatott eloszlatni.
(The English and the Italian version can be found at the end of the article)
Háttér
Közismert ugyan, hogy Velence védőszentjének, Szent Márknak az oroszlán volt a jelképe már a kora középkorban is, de arra a kérdésre, hogy miért vált a 13. században hirtelen az egész velencei köztársaság hivatalos szimbólumává, és lépten-nyomon ábrázolt ikonjává, nincsen koherens magyarázat se a történelem, se a művészettörténet, se a régészet művelőinek körében. Mielőtt azonban a jelkép hirtelen jött népszerűségének nyomába erednénk, vizsgáljuk meg röviden a szárnyas oroszlán ábrázolásmódjainak eredetét.
A Bibliai eredet
A Bibliában Ezékiel négy szárnyas teremtményről ír: „És orczájok formája vala emberi orcza, továbbá oroszlán-orcza mind a négynek jobbfelől, és bikaorcza mind a négynek balfelől, és sasorcza mind a négynek hátul…És ezek az ő orczáik. És szárnyaik felül kiterjesztve valának, mindeniknél két szárny összeér vala, kettő pedig fedezé testöket.”
Később a keresztény ábrázolásokban ezeket a lényeket egy-egy evangélistához kötötték, így lett az oroszlán Szent Márk jelképe. Ahogy az alábbi 11. századi elefántcsont faragvány is példázza, a legtöbb esetben az oroszlánt szemből, vagy félprofilból, és könyvvel a kezeiben ábrázolták. (1. sz. kép)
Arab hatás
Al-Sufi feltehetően Sirázban írta meg a 10.század derekán azt a csillagképekről szóló nagy hatású könyvét[1], amiről számtalan középkori átdolgozás és másolat készült, és különböző arab tudósok közvetítésével a 11.-12. századra Európában is igen ismertté vált. Ez a könyv nem csak a csillagászat fejlődését idézte elő, hanem a művészet különböző ágaira is hatást gyakorolhatott. Összefüggés figyelhető meg például az oroszlán csillagkép – ahogy ezen az 1260-1280 között készült könyvben látszik – (2. sz. kép) – és az oroszlán figurák egyéb, általános megjelenítési formája között szerte Európában. Akárcsak a csillagképeken, az oroszlánt oldalról ábrázolják, a farka gyakran fordított S alakban kunkorodik, és az egyik mellső lábát megemeli. (3. sz. kép)
Így fordulhatott elő, hogy a 11-12. században már egyes Szent Márk szárnyas oroszlánok is a csillagképekből ismert oroszlánábrázolás alapján készülhettek. A leleményes alkotók kihasználták a csillagképben látható megemelt mancsot, és az alá tették az evangéliumot tartalmazó könyvet. Egy 11. századi német elefántcsont faragvány ezt példázza. (4. sz. kép)
Ókori eredet
A velencei szárnyas oroszlán eredetére talán még egy harmadik tényező is befolyással lehetett. Konstantinápoly elfoglalásakor – és kifosztásakor – Velence több, ókori és közel-keleti eredetű műtárggyal került kapcsolatba. Márpedig a szárnyas oroszlánok eredete egészen az ókori Közel-Keletig vezethető vissza, ahogyan ez az i.e. 6 századi oroszlán ábrázolás is mutatja. (5. sz. kép)
Az oroszlán Velencében
Az előzőek összefoglalásaképpen elmondhatjuk, hogy a velencei oroszlán két legfőbb ábrázolásmódjának kialakulásával kapcsolatban több hatás is érvényesülhetett. Ez igaz mind az oldalról ábrázolt „lépő oroszlánra”, mind az úgynevezett „moleca”-ra, ahol az oroszlánt majdnem szemből látjuk. Alberto Ricci, a téma talán legnagyobb szakértője szerint az 1260-as években került a figyelem középpontjába Szent Márk oroszlánja, mint Velence és a köztársaságának jelképe.[2] Az ikonográfiai alapok tehát már bőven adva voltak ekkora ahhoz, hogy Velence jelképként kezdje el használni a szárnyas oroszlánt, és néhány – igaz, még nem kiforrott – előképét is ismerjük alkalmazásuknak az 1260-as évek elejéről.- 6.sz. kép. A legfőbb, legismertebb szárnyas oroszlán azonban kétségtelenül az az oszlopon nyugvó bronzszobor, ami az egykori kikötőben található, és amit 1268 körül emeltek.[3] (7. sz. kép)
Erről a bronzoroszlánról meglehetősen keveset tudni. Ami biztos, hogy ókori eredetű és Velence valószínűleg keletről, talán Konstantinápolyból zsákmányolta. Több átalakításon, javításon is keresztül ment, és szárnyat is valószínűleg a velenceiek helyezték rá. Ez a szárny azonban akkor még máshogy nézett ki, mint a mostani – erről később bővebben lesz szó.
Reniero Zeno dózse
Történtek azonban más figyelemreméltó dolgok is az 1260-as években Velencében Reniero Zeno dózse uralkodása alatt.[4] Ekkor vezette be Zeno az Apparitio elnevezésű szertartást a Szent Márk ereklyék újbóli csodás felfedezésének legendája tiszteletére, ami attól kezdve kiemelt szerepet kapott, és minden évben megtartották. A különös, hogy ezt közel kétszáz évvel az ereklyék állítólagos újrafelfedezése után vezették be. A Szent Márk székesegyház híres Apparitio mozaikjai is az 1260-as években készültek.[5] Ezek végső soron Szent Márknak, a velencei államban újra betöltött kiemelt szerepére utalnak. Az 1260-as években az oszlopok felállításával Velence megújította a Sposalizio del Mare – házasság a tengerrel – ünnepséget is. [6] Szintén valamikor az 1260-as évek közepén látták el először téglaburkolattal a Piazzetta-t, ahol a kikötő oszlopai, így az oroszlánt tartó oszlop is található.[7] Ugyanebben az időszakban, 1264 szeptember 8.-án Zeno a pápának írt levelében arra buzdítja Őszentségét, hogy indítsanak keresztes hadjáratot a római birodalom újra megteremtésének érdekében.[8] A dózse az 1261-es Konstantinápolyból való kiűzetése után valamiért ekkor érez késztetést arra, hogy visszatámadjon, és visszaszerezze a bizánci hatalmát.
Mi történhetett az 1260-as években Zenóval, ami miatt hirtelen és váratlanul újra felfedezte Szent Márk jelentőségét Velence számára? Ami a Szent Márkhoz tartozó és addig csak nyomokban jelen lévő szárnyas oroszlán használatának akkora lendületet adott, hogy azt nemcsak oszlopra helyezte a kikötőben, hanem az állam jelképévé is tette? És végül mi adta Reniero Zeno magabiztosságát, hogy három évvel Konstantinápoly elvesztése után újra támadjon és helyreállítsa ott Velence dominanciáját?
Az üstökös
Úgy gondolom, hogy a választ az előbbi kérdésekre egy olyan égi jelenségben kell keresni, ami több szempontból is rendkívüli volt. 1264 júliusától október elejéig egy időnként elképesztő méretű és látványos üstökös volt látható az égen: a C/1264 N1. A korabeli leírások alapján biztosra vehető, hogy az üstökös egy ideig szárnyszerűen is értelmezhető szétnyílt „ágakból” állt, és szintén legalább egy ideig az oroszlán csillagképben volt látható. Csillagászati programokkal rekonstruálható, hogy a „szárnyas oroszlán” a jelenlegi oroszlános oszloptól nézve megközelítőleg a Doge palota mellett kelet felé, a lagúnák fölött volt látható. Lehet akár véletlen egybeesés is, de mindenesetre tény, hogy az oszlopon a bronzoroszlán abba az irányba nézett – és néz most is -, amerre az üstökös az égen látható volt.
Kezdjük a korabeli üstökös leírásokkal. Több földrészről is megfigyelték az égitestet, és bár érthető módon vannak ellentmondások is a beszámolók között, abban megegyeznek a különböző források, hogy az üstökös legalább július közepétől legfeljebb október elejéig volt felfedezhető az égen. Mind egy erfurti krónika, mind egy arab, egy colmari és egy brit forrás is arra mutat, hogy hajnal előtt pár órával tűnt fel az üstökös, és többen a keleti irányt, illetve a Vénuszt megelőző felbukkanását is megnevezik,[9] [10]amit, ha a Stellarium csillagászati programmal megvizsgálunk 1264 augusztus-szeptember környékén, akkor az üstökösnek legalább egy ideig az Oroszlán csillagképben kellett lennie a megadott időszakban. -8. sz. kép A kínai Song Shi forrásai és Lizong császár önéletrajza is a Fűz, azaz az Oroszlán csillagképet említi, mint ahol az üstökös feltűnt.[11]
A források abban is megegyeznek, hogy az üstökösnek mind a nagysága, mind az alakja változott a hónapok alatt. A koreai forrás szerint az üstökös 5 ágra szakadt. Az arab forrás mint emelkedő ujjakat említi az üstökös formáját – ami megint csak az öt ágat valószínűsíti.[12] Bernard Gui egy hajó vitorlájához hasonlítja azt, ami talán azt is jelenti, hogy felfele keskenyedett a csóva.[13] Ezek alapján nem nehéz elképzelni, hogy a csóva igen hasonlatos lehetett egy szárnyhoz, és legalább egy ideig az oroszlán csillagképpel együtt valóban egy szárnyas oroszlánhoz hasonlított.
Külön érdekesség, hogy az ázsiai források szerint az üstökös szeptember második hetében eltűnt egy időre. Lizong császár önéletrajza szerint Szeptember 8.-án „elbújt” az üstökös. Többen beszámolnak arról is, hogy egy ideig elképesztően hosszúra megnőtt az égitest, ami így a fél égboltot is átszelte. A források szerint októberben már csak legfeljebb a hónap legelején volt látható, aztán teljesen eltűnt.
A magyar érmék
Vannak azonban tárgyi leletek is amelyek azt támasztják alá, hogy nem csak Zeno dózse és udvara láthatott bele szárnyas oroszlánt a jelenségbe. Két korabeli magyar érme együttesen kellő bizonyítékkal szolgál erre. István magyar ifjabb király, – az ország egyik felének ura, a későbbi V. István (1270-1272) – Opitz katalógus 23.19.1.1 számú érméjének hátlapján egy szárnyas oroszlán szerepel, S alakú farokkal, és megemelt mellső manccsal, valamint egy nagy és hangsúlyos csillag. (9. sz. kép)
Az érme sok szempontból rendhagyó, és különleges. Először is az a tény vár magyarázatra, hogy miért ábrázol szárnyas oroszlánt. Istvánnak egyetlen kapcsolata Velencével egy potenciális ellenfél, egy trónkövetelő, Utószülött István révén lehetett csak, de ez sem magyarázza, sőt inkább kizárja, hogy egy velencei oroszlánt szerepeltessen a pénzén. Nem tudunk semmilyen Velencével való szövetség kötéséről, sem annak tervéről. Ennél is sokatmondóbb az oroszlán szárnya, ami felfele elkeskenyedő, hosszúkás, öt ágból áll, és még csak nem is hasonlít a megszokott szárnyakra. Az aprócska érmére ezen felül már csak egy nagy csillag fért el, ami bár nem ritka motívum a középkori magyar érméken, de csupán egy darab csillag, ilyen nagy hangsúllyal nem szerepel azokon. Ráadásul az érme súlya is rendhagyó módon csak közel fele csak a szokásosnak – kb. 0,25g -, mintha a denár váltópénze, obolus lenne – ami azonban nem lehet, mert denár méretű és súlyú érme nem is létezik ebből a fajtából. Külön érdekesség, hogy az érme előlapja megszólalásig hasonlít egy olyan korábbi érmére, amin egykor szintén csillagászati jelenségek voltak ábrázolva. Ilyen egyezés soha nem volt korábban, így nem gondolom, hogy ez véletlen lenne.
Ezek összessége alapján igen valószínű, hogy az érmén az 1264-es üstökös szerepel, ráadásul a velenceivel megegyező módon, az oroszlán csillagkép közelében.
Létezik azonban egy másik érme is – ÉH 249 – ugyanebből az időszakból, amelyet István apja, Magyarország másik felének uralkodója, IV. Béla király veretett, és amelyet meggyőződésem szerint szintén az 1264-es üstökös inspirált, csak éppen abban a legkorábbi fázisában, amikor az még, mint fényes csillag tűnt fel az égen. A hátlapon egy sárkányt látunk, amely a már korábban említett, és Európa-szerte elterjedt iszlám csillagképeket ábrázoló könyvekben is megtalálható sárkány csillagképpel mutat nagy hasonlóságot. Mind a sárkány formái, íveinek iránya, és alul hurokban tekeredő farka ezt mutatja.
Ezen az érmén is egy nagy fényes csillag található, ami a sárkánytól jobbra van, és rendhagyó módon, látszólag indokolatlanul a sárkány tartja a „kezei” között. A megfejtését ennek egy korabeli forrás segíti. Az üstökös egyik legkorábbi leírása Japánból származik, és az üstökös megjelenésének helyét is feljegyzi. E szerint az július 21.-én jelent meg az égen a Kis-Medve csillagképben.[14] A 11. sz. kép megmutatja, hogy a Kis-Medve helye pontosan megegyezik azzal, ahol IV. Béla érméjén a csillag található: a sárkány csillagképtől középen és jobbra.
Erre az érmére is ugyanaz érvényes, mint az István által vert pénzre: a szokásos súlynak csak a felét nyomja, és nem is ismert belőle normál súlyú denár változat. Mivel mind az István, mind a Béla által vert érmék elkészítését rendhagyó módon, az üstökös feltűnése után sietve, szinte spontán verhették, érthetővé válik, hogy miért kisebb a súlya az érméknek. Július, augusztus környékén ugyanis valószínűleg nem állt még hirtelen készen sem az emberi, sem az anyagi – ezüst – erőforrás úgy, mintha a szokásos húsvéti éves pénzcserére készültek volna.
Ha az előlapot is megvizsgáljuk, – 12. sz kép – és kicsit jobban elmélyedünk a két magyar rivális uralkodó viszonyában, az segíthet a velencei szárnyas oroszlán kultusz kialakulásának felderítésében is.
Tudjuk, hogy a középkor embere számára az üstökös többnyire valamilyen katasztrófát – éhínséget, járványt – vetített előre. Azonban létezett egy másik olvasata is az égi jelenségnek, amelyet főleg azok a királyok, uralkodók értelmezhettek pozitívan, akik elégedetlenek voltak a politikai helyzetükkel és változást reméltek az üstökös megjelenésétől. Egy korabeli osztrák forrás az 1264-es üstökös említésekor megemlíti, hogy az üstökösök a királyságokban történő változást – azaz egy király, birodalom bukását – jelenti.[15]
IV. Béla esetében ez különösen illett a politikai reményeihez, ugyanis nem sokkal korábban fia, István, az ellenséges uralkodó rákényszerítette akaratát Bélára, aki ezzel szemlátomást nem békélt meg. IV. Béla számára tehát a status quo-val szemben a királyságokban történő változás ígérete kifejezetten bíztató égi jelnek számíthatott. Az érme előlapjából ez ki is olvasható, ugyanis olyan jelekkel van tele, amiket korábban sosem lehetett látni magyar érméken, és illeszkedik IV. Béla akkori, feltételezett gondolkodásmódjához. Ha az előbb leírtakat szem előtt tartjuk, értelmet nyer, hogy miért szerepel a király figurájának két oldalán az Alfa és az Omega betű.
A Biblia szerint a két betű az apokalipszist jelzi, és az Úr szavait idézi, miszerint „Én vagyok Alfa és Omega, a kezdet és a vég”. IV. Béla közismert vallásossága miatt is talán valamiféle Isteni beavatkozást várt az Istvánnal való küzdelme során. Ezt az értelmezést erősíti meg, hogy a hátlapon a sárkány mellett már csak az Omega, azaz „a vég” látható, illetve az, hogy két kör közül egyet fel is fal a sárkány. Ezek alapján nyugodtan feltételezhetjük, hogy az 1264-es üstökös IV. Béla számára egy olyan isteni jel ígéretét hordozhatta, amely szerinte István hatalmának, és királyságának a végét jelenti majd. Ezt ugyancsak megerősítik IV. Béla történelemből jól ismert stratégiai lépései. Könnyen elképzelhető, hogy IV. Béla az üstökös „bíztatására” kezdett el szervezkedni István ellen. Szövetségeseket gyűjtött, és úgy tűnik, hogy már nyáron valóban harcra készülhetett István ellen. Ekkortájt kezdhette el szervezni kedvenc fia és szövetségese, Béla herceg esküvőjét is, amely frigy számára komoly politikai és katonai szövetségest jelentett, a menyasszony rokona, a jelentős hatalommal bíró II. Ottokár, személyében. Ha az 1264 november eleji esküvőt, pár hónappal korábban kezdte el szervezni, akkor az esküvővel kapcsolatos döntés valóban az üstökös feltűnésének időpontjára, július közepe tájára eshetett. IV. Béla már nyáron kitervelt és Istvánt váratlanul érő katonai támadásai szinte rögtön az esküvő után, december táján megindultak. Ha ezekből a történelmi tényekből indulunk ki, akkor könnyen elképzelhető, hogy Béla katonai szervezkedése, az esküvő által a legfontosabb szövetség megnyerése, valamint az István elleni gyors támadása mögötti események egyik – ha nem éppen a fő – mozgatórugója az üstökös megjelenésének IV. Béla általi interpretációja volt.
Velence
Ezután a kitérő után térjünk vissza Velencébe, és vizsgáljuk meg, hogy nem lehetett-e Reniero Zeno dózse pápának írott levelének is az üstökös a fő motivációs tényezője? A levél tartalma alapján alighanem lehetett. Ugyanis Renieri Zeno idején vesztette el Velence Konstantinápolyt, és lett vége az úgynevezett Latin Császárságnak, ami óriási csapás volt az itáliai köztársaság számára. Így aztán hasonlóan IV. Béla esetéhez, a status quo helyett, a bizánci blamázs után a változás lehetősége Zeno számára is igen fontos lett volna. Az üstökös égi jelként való korabeli értelmezése így igen bíztató lehetett a dózse számára, aki a pápának 1264 szeptember 8.-án küldött levelében nem hiába akar lelkesen új kereszteshadjáratot indítani Konstantinápoly ellen. Külön érdekes, hogy a levél pontosan ugyanazon a napon íródott, amin Lizong császár beszámolója szerint ideiglenesen eltűnt az égről az üstökös. Elképzelhető, hogy ez csak véletlen, de talán Zeno kivárt, hogy mi lesz az égi jelenség vége, és amikor az üstökös szeptember 8.-án eltűnt – a dózse ekkor még nem tudhatta, hogy az később újra visszatér majd – úgy gondolta, hogy azonnal lép, és ír a pápának. Ha így volt, ha nem, az tény, hogy az üstökös jelensége, Velence történelmileg meghatározó fiaskója Konstantinápolyban, Zeno pápához írt levele, és az üstökös korabeli értelmezése is egybevág a fenti értelmezésekkel.
Érdemes még egy rövid kitérőt tenni, és visszakanyarodni az 1264-es üstökös megjelenését követő velencei szárnyas oroszlán ábrázolások és az oroszláncsillagkép kapcsolatára. A legtöbb korai velencei szárnyas oroszlán ugyanis balra lép, S alakú a farka, és a megemelt mellső mancsa alatt található egy Szent Márkra utaló idézetet tartalmazó könyv. Az oroszlán csillagképben található csillagok összekötésének módja, és azok képi értelmezése azonban a középkori könyvek szerint sem volt teljesen egységes, sőt gyakran teljesen légből kapott volt. Ez érthető is, hiszen a csillagokat többféleképpen is össze lehet kötni, és több mindent is beleéjük lehet látni. (13. sz. kép)
Még a ma fellelhető oroszlán csillagkép ábrázolások is más-más formát látnak bele a csillagokba. (14. sz. kép)
Tovább növelhette a zűrzavart, hogy az arab könyvekben a csillagképeket kétféle módon is ábrázolták. A kétféle, egymásra tengelyesen szimmetrikus ábrák -15. sz. kép- oka az volt, hogy nemcsak a Földről az ég felé nézve, hanem az eget egy nagy gömbre vetítve, „kívülről” is bemutatták a csillagképeket, ugyanis a kor csillagászati segédeszközén, egy fémből készült gömbön így ábrázolták azokat.[16] (16. sz. kép)
Feltételezésem szerint mind a velenceiek, mind István érméje alapján a magyarok, és talán ekkoriban Európában a legtöbben az arab könyvek ábrái közül a balra lépő oroszlánt használták. Az oroszlán S alakú farkát – ami akkorra már elterjedt ábrázolásmód volt – az arabok eredeti szándékával szemben a csillagkép legfényesebb csillagok alkotta jobb oldali részében ismerték fel. A megemelt mellső láb így a csillagkép baloldalára esett. (17. sz. kép)
Végezetül talán vehetjük a bátorságot ahhoz, hogy a korabeli beszámolók alapján, és a magyar denár érmeképe alapján rekonstruáljuk az üstökös kinézetének azt a leglátványosabb fázisát, amikor az az oroszlán „szárnyait” képezte – a korabeli beszámolók és az érmekép ugyanis teljes mértékben megegyeztethetők egymással. Az egyik írott forrás szerint az üstökös öt ágra vált szét, míg egy másik szerint ujjakként magasodott, ami szintén öt ágat valószínűsít. István érméjén is egyértemlűen öt részre különíthető el a szárny. A jelnleg látható szárny a bronzoroszlánon csak a 19. században készült, de Francesco Bassano 1590 körüli festményén jól kivhető, hogy a szárnyak eredetileg még öt egymástól elváló részből álltak. (18. sz. kép). Nem kizárt, hogy ezt is az üstökös egykori kinézete inspirálta.
A harmadik forrás vitorlához hasonlítja az üstökös formáját, ami egy felfele keskenyedő formát feltételez, ahogyan az a magyar denáron is látható. Mivel a Stellarium csillagászati programmal meg tudjuk határozni az egykori oroszlán csillagkép helyét, azt is rekonstruálni tudjuk, hogy körülbelül mit láthatott 1264-ben egy velencei polgár a Dózse palota közeléből. (Ezen a kezdetleges képen még nincsen ábrázolva az üstökös öt ága) (19. sz. kép)
Összefoglalás
A korabeli beszámolók alapján tudjuk, hogy 1264-ben az oroszlán csillagképben egy üstökös volt látható, ami egy ideig öt ágra szétnyílt, és egy szárnyhoz lehetett hasonlatos. Ezzel egybevágóan egy magyar érme, minden valószínűség szerint ezt az üstököst úgy ábrázolja, mint egy szárnyas oroszlánt. Ha valahol, akkor Velencében bizonyára igen nagyra értékelhették a szárnyas oroszlán égi jelenségét, hiszen az Szent Márk oroszlánjaként már ismert volt, igaz hivatalos szimbólumaként még nem használták. Ismert, de magyarázatra váró tény, hogy Velencében az 1260-as években Reniero Zeno dózse váratlanul feltámaszt egy Szent Márk ereklyéihez kapcsolódó kultuszt. Ehhez kapcsolódóan készülnek el a Szent Márk székesegyház egyes mozaikjai is. Ugyancsak ekkor Zeno felállítja a kikötő mellett azt az ikonikus oszlopot, amire a korábban zsákmányolt bronzoroszlánt helyezi – szárnyakat hozzáillesztve. Szent Márk oroszlánja legkésőbb a 13. század vége felé immáron Velence hivatalos szimbólumává válik, és a zászlójára is felkerül. A dózse pontosan akkor szorgalmazza a pápánál egy új kereszteshadjárat indítását, amikor az üstökös éppen Velence egén tündököl – vagy talán pontosan azon napon, amikor az eltűnik. A korabeli hiedelem szerint az üstökös a királyságokban beálló változást jelzi előre.
Ha az előbb felsorolt tényeket logikai szálakkal összekötjük, így rekonstruálhatjuk dióhéjban az eseményeket: Az 1264-ben megjelenő üstökös megjelenésében Reniero Zeno dózse – és mellesleg István magyar ifjabb király is – egy szárnyas oroszlán alakját véli felfedezni. Mivel az már korábban is egy Szent Márkhoz – és így Velencéhez – köthető szimbólum volt, ezért azt Zeno érthető módon Velence számára Isteni jelként értelmezi, és az 1260-as évek második felében feltámasztja a Szent Márk ereklyéjéhez kapcsolt, addig elfeledett kultuszt – az Apparitiót – , majd felállítja a kikötőnél az ikonikus oszlopokat – egyiken egy szárnyas oroszlánnal. Ezután a dózse és utódjai immáron Velence hivatalos jelképeként tisztelik a szárnyas oroszlánt, aminek mancsába ekkor az evangélium könyve helyett egy Szent Márk és Velence kapcsolatát hangsúlyozó mondat kerül.
A tanulmány angol és olasz nyelven elérhető itt: (This article can read below on English and Italian language:)
Gábor Spielmann: A comet, two coins, thousands of Venetian lions
Gábor Spielmann: Una cometa, due monete, migliaia di leoni veneziani
Felhasznált irodalom:
[1] Emilie Savage-Smith: The Most Authoritative Copy of Abd al-Rahman al-Sufis – Guide to the Constellations, 125.o.
[2] Alberto Rizzi:I LEONI DOLOMITICI Il simbolo della Repubblica Veneta
nelle «provincie» del Bellunese, Feltrino e Cadore – 14.o.
[3] Robert S. Nelson: The History of Legends and the Legends of History: he Pilastri Acritani in Venice San Marco, Byzantium, and the Myths of Venice Dumbarton Oaks Research Library and Collection Washington, D.C. 2010 -79.o.
[4] Fabio Berry: Disiecta membra Ranieri Zeno, the Imitation of Constantinople, the Spolia Style, and Justice at San Marco-8.o.
[5] Otto Demus and Herbert L. Kessler, The Mosaic Decoration of San Marco, Venice
(Chicago: University of Chicago, 1988), 110.o.
[6] Fabio Berry: Disiecta membra Ranieri Zeno, the Imitation of Constantinople, the Spolia Style, and Justice at San Marco-8.o., 10.o.
[7] A.J. Ammermann, More on the origins of Venice 505.o.
[8] Fabio Berry: Disiecta membra Ranieri Zeno, the Imitation of Constantinople, the Spolia Style, and Justice at San Marco-8.o.
[9] David A.J. Seargent: The Greatest Comets in History: Broom Stars and Celestial Scimitars 95.-99. o.
[10] Christopher Carter: “I Still Continue Convinced”: Expecting the Great Comet of 1848 Journal for the History of Astronomy 2017 – 185-193.o.
[11] Christopher Carter: “I Still Continue Convinced”: Expecting the Great Comet of 1848 Journal for the History of Astronomy 2017 – 195-196.o.
[12] David A.J. Seargent: The Greatest Comets in History: Broom Stars and Celestial Scimitars 98. o.
[13] Christopher Carter: “I Still Continue Convinced”: Expecting the Great Comet of 1848 Journal for the History of Astronomy 2017 – 189.o.
[14] David A.J. Seargent: The Greatest Comets in History: Broom Stars and Celestial Scimitars 96. o.
[15] Zvlastni Otisk z Pekarova Sborniku, Praha 1930 – 132.o.
[16] Emilie Savage-Smith: The Most Authoritative Copy of Abd al-Rahman al-Sufis – Guide to the Constellations, 126.o.
© Spielmann Gábor